Életforma.hu


"Nincsenek külön 'nyaralós' könyveim" - interjú Szaniszló Judit íróval

"Nincsenek külön 'nyaralós' könyveim" - interjú Szaniszló Judit íróval 

Ősszel jelenik meg Szaniszló Judit második regénye, a Leli élete a Magvető kiadónál. Első könyve, a Beenged megjelenése előtt a szerző szövegeit jelentősebb irodalmi folyóiratokban és a saját blogján olvashattuk, és ez a kettősség jellemzi prózájának világát is: közérthető történeteket ír azonnal feldolgozható, mégis magas minőségű irodalmi stílusban. A szerzőt nyári olvasási szokásairól (is) kérdeztük.
A koronavírus járvány miatt csak kevesen ünnepeltek az utcákon

A koronavírus járvány miatt csak kevesen ünnepeltek az utcákon 

Ötven éve annak, hogy New Yorkban megtartották az első meleg büszkeség napját. A legtöbb ilyen eseményt idén a koronavírus miatt elhalasztották, vagy az online térbe költöztették. A hétvégén azonban néhány városban, így New Yorkban, Tajpejben és Berlinben is páran az utcára vonultak.
"Egyelőre kegyes hozzám a nyár" - interjú Szabó T. Anna íróval

"Egyelőre kegyes hozzám a nyár" - interjú Szabó T. Anna íróval 

Nyaralás közben olvasni, már-már közhely, de nyaralás közben írni, ez bizony az írók kiváltsága. Szabó T. Anna írót többek között arról kérdeztük, híve-e annak, hogy az év közben összevásárolt könyveket a nyári szabadság alatt olvassuk ki, és azt is próbáltuk megtudni, miként vélekedik a könnyedebb műfajokról, illenek-e ezek a rekkenő hőségbe, vagy inkább a hűvösebb időkhöz passzolnak? Az interjú során arra is fény derült, mi készül ezen a nyáron az író műhelyében.
India: hatályba lépett a transznemű személyek jogainak védelméről szóló törvény

India: hatályba lépett a transznemű személyek jogainak védelméről szóló törvény 

Indiára általában még mindig hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint egy elmaradott országra. Pedig a nemi jogok területén is hatalmasat lépett ellőre az indiai szubkontinens az elmúlt években. Egy transznemű művész, és aktivista, Kalki Subramaniam beszélt minderről a CNN-nek; önvallomása különösen annak fényében érdekes, hogy Magyarország legutóbb pont egy retrográd irányt vett ezen a területen.
A koronavírus váratlanul megdobta a Tinder forgalmát

A koronavírus váratlanul megdobta a Tinder forgalmát 

Nem várt növekedést produkáltak a társkereső applikációk a járvány alatt, mert bár a személyes találkozások száma nem bővülhetett a távolságtartás szigorú szabályai miatt, a video-chat alkalmazások használata mégis felpörgött. Változott a felhasználók nemek szerinti megoszlása is, a nők bátrabban mentek bele beszélgetésekbe, köszönhetően annak, hogy a videó alkalmazások révén arcot, valódi arcot kaptak partnereik már a virtuális ismerkedés idején is.
Ede bácsi magára ölti a barlangász felszerelést

Ede bácsi magára ölti a barlangász felszerelést 

Tavasszal sokan indulnak neki a természetet felfedezni, barlangászni. Egy írás arról, hogy egy 1928-as Fortepán képbe mi miket is képzeltünk bele, hogyan is történt akkoriban a "hegyi lukak" felfedezése. Olvassátok kollégánk tárcanovelláját, akit megihletett a Barlangok Világnapja.
Varró Zoltán dizájner a karantén-átalakításokról - videóinterjú

Varró Zoltán dizájner a karantén-átalakításokról - videóinterjú 

Varró Zoltán az egyik legtöbb nemzetközi díjat besöprő dizájnerünk, nagy nevű szállodák és hotelek merész újraálmodója. A karantén idején is folyamatosan dolgozott, de egy új munkába is belevágott: a Facebookon, kis videókban kezdte el közzétenni korábbi munkáit, magánlakásokat mutatott be, melyeknek ő adott új formát. Egyfajta edukációs jellege is volt a kezdeményezésnek: így kívánt ötleteket adni azoknak, akik maguk szeretnék kicsit kicsinosítani a lakásukat.
Bekerülhetnek-e a magyar történelemtankönyvekbe a romák? - interjú

Bekerülhetnek-e a magyar történelemtankönyvekbe a romák? - interjú 

A Nemzetközi Roma Nap a roma kultúra ünnepe, mely felhívja a figyelmet a romák társadalmi helyzetére is. 2020 tavaszán Derdák Tiborral beszélgettünk arról, hogy a romák történelme ma még nem képezi szerves részét a magyar történelemnek.
McMenemy Márkkal beszélgetünk cool daddykről, és egyéb állatfajtákról

McMenemy Márkkal beszélgetünk cool daddykről, és egyéb állatfajtákról 

McMenemy Márk vlogger néhány évvel ezelőtt Daddy Cool címmel írt egy könyvet, melyben az apaságot rendhagyó módon kezelő riportalanyokat válogatott össze. Többek között Kiss Tibi, Szabó Győző, Nánási Pál, Dragomán György mesélt örömökről, félelmekről, titkos közös szertartásokról, és arról, hogy más apák lettek-e, mint a szüleik voltak. McMenemy Márkkal egy videóinterjú erejéig most mi is megemlékezünk az Apák napjáról. Boldogat!
Mad Mask: a vagány egészségügyi védőfelszerelés

Mad Mask: a vagány egészségügyi védőfelszerelés 

A köztelező maszkviselet pár művészt megihletet, úgy döntöttek, hogy nem hajlandók az egyen egészségügyi maszkok unalmába belepusztulni, és nekiálltak megdizájnolni ezt a sajátos ruhadarabot. Ebből lett a Mad Mask.

Kapolcs harminc évéről, személyesen - interjú Galkó Balázzsal 

Évekig Galkó Balázs színművész volt a Kapolcsi Művészetek Völgye arca. A rendszerváltás évében indult első, tisztán kulturális rendezvénysorozat az elmúlt években számtalan változáson ment keresztül, módosult a tulajdonosi kör, de a fókusz mindig is a kultúrán volt. Galkó Balázzsal az eseményhez köthető személyes emlékeken méláztunk el egy pillanatra.

Hogyan lesz egy apró mosókonyhából panorámás, minden jóval ellátott lakás 

Bár a koronavírus-járvány kitörése, és a rá adott setesuta társadalmi válasz, vagyis az önkéntes karantén bizonyos értelemben felértékelte a nagy lakásokat (ha már otthon kell maradni, legalább legyen tér, ahol az ember kinyújtózkodhat), ennek ellenére érdemes elidőzni olyan belsőépítészeti projekteknél, melyek a kis méretekből kovácsolnak erényt, azaz a tér szűkösségét fordítják át egyértelmű haszonná, és építenek kellemes és lakható lakóteret pár négyzetméteren is.

Marketing-trükkök a járvány után 

A hazai kiskereskedések zöme a járvány ideje alatt zárva tartott, és sokan a költségek, így a marketingköltségek azonnali visszavágásába is belekezdtek. Becságh Annával, a Rewart Kft. senior account executive munkatársával számba vettük, hogy milyen teendői is lehetnek a kiskereskedőknek, ha már lecsengett a járványveszély, mivel is lehet az elpártolt vásárlókat visszacsábítani üzletünkbe.

"Házkutatástól házkutatásig éltük az életünket" - interjú Hodosán Rózával 

Egyre több, közelmúltunk történetét feltáró munka jelenik meg a hazai könyvpiacon. Legutóbb Mitrovits Miklós: Tiltott kapcsolat címmel írt könyvet a hetvenes-nyolcvanas évek magyar-lengyel ellenzéki együttműködéséről. A demokratikus ellenzék soraiban a nők is hangsúlyos szerepet vittek; Hodosán Róza mesél az akkori évekről.

Anglia: kötelező lesz a feketék történelme? 

Kötelezővé tenné Angliában a fekete történelem oktatását az általános és középiskolákban egy civil nyomásgyakorló csoport, a Black Curriculum.

A szakítás is beindítja a szervezet hormontermelését 

Lassan kiderül, hogy minden csak kémia. Az is, ha összekerülünk valakivel, vonzódást érzünk a másik iránt, de az is jórészt a hormonok játéka, amikor csalódást és frusztrációt érzünk amiatt, hogy a szeretett fél esetleg kiszeretett belőlünk. Egy angliai tudós csoport most utánajárt a kérdésnek.

Új csomagolásmentes üzlet nyílt Budapesten 

Gondolkodjunk előre, hirdeti a csomagolásmentes vásárlást népszerűsítők egyre népesebb tábora. Nem elég ugyanis, ha a háztartási hulladékot szelektív módon összegyűjtjük, de valójában már meg sem kell termelnünk azt. Nincs szükség csilivili csomagolóanyagokra, elég pár befőttesüveg és papírzacskó, és indulhat a nagybevásárlás.

Fordulat a 13 éve eltűnt Madeleine McCann ügyében 

Madeleine McCann 13 éve tűnt el egy portugáliai nyaralóhelyről. Madeleine McCann-t 13 éve keresik hiába. Ez alatt az idő alatt már a szüleit is megvádolták azzal, hogy ők a felelősek eltűnéséért, és talán meggyilkolásáért is, most azonban hatalmas fordulat állt be az ügyben. Egy börtönbüntetését töltő német férfi került a célkeresztbe, a szexuális bűncselekményekkel korábban is megvádolt Christian B.-ről feltételezik azt, hogy köze lehet a bűntényhez.

Fiatal tervező az egyik legnagyobb textilvásáron, a Heimtextilen 

A koronavírus árnyékában lassan a történelem homályába vész, hogy januárban a világ egyik legjelentősebb textilvásárán, a frankfurti Heimtextilen a budapesti Metropolitan Egyetem tervező hallgatói is kiállították munkáikat. Egyikőjük, Fülöp Luca beszél szakmai hitvallásáról.

Még a hetvenes években is sok volt a tiltás 

Az elmúlt napok tragikus eseményeinek fényében is érdemes felfigyelni arra, hogy Amerikában újraéledni látszanak a hatvanas években elindult polgárjogi küzdelmek. Ennek természetes részét képezik a női egyenjogúságért folytatott harcok. Hogy milyen jogokért is kellett még a hetvenes években is megküzdeniük az amerikai nőknek, azt gyűjti csokorba egy amerikai site.

Magyar fiatalok Frankfurtban, a textil ünnepén 

Igazi európai vándordiákként töltötte a koronavírus előtti hónapokat Marada Gerda, aki féléves milánói Erasmus programja után azonnal az öreg kontinens másik textil-fővárosába, Frankfurtba utazott, hogy megtapasztalja, milyen trendek uralják a textilipart 2020-ban.

Trianonról objektíven 

Nehéz objektív módon viszonyulni olyan eseményekhez, melyek érzelmileg is mélyen érintik az embert. Az éppen száz évvel ezelőtt megköttetett Trianoni békeszerződés is ilyen. A Trianon 100 MTA-Lendület Kutatócsoport történészei azonban megpróbálkoztak a "lehetetlennel", a Magyar Tudomány legfrissebb számában le lehet csekkolni, hogy milyen eredménnyel.

Művészek szólaltak fel az örökbefogadás jól bevált folyamata mellett 

A kormány egy tollvonással megszüntetné annak a kötelezettségét, hogy, aki örökbe akar fogadni gyermeket, előtte egy 3-4 napos felkészítő tanfolyamon vegyen részt. Egy civil szervezet most egy kisfilmben szólaltatta meg azokat, akik az ügyben igazán érintettek, vagyis örökbefogadó családokat.

Az elsők között vett részt a hazai szociális munkások képzésében 

Életének 97. évében elhunyt Göncz Árpádné, a néhai köztársasági elnök özvegye.

A fekete halál indította be a művészfantáziákat 

Az emberiség talán egyik legpusztítóbb és legfélelmetesebb járványa, mellyel az évszázadok során kénytelen volt szembenézni, minden bizonnyal a pestis volt. Fekete halál. Már a neve is borzasztó, ráadásul sokáig semmit nem lehetett róla tudni, így az ismeretlenség még tovább növelte a rettegést. A képzőművészek mind meg akarták fejteni a betegséget, ezért számukra kiapadhatatlan témaként szolgált.

Újszerű intézkedések a családon belüli erőszak visszaszorítására 

Miközben a magyar kormány visszautasította, hogy csatlakozzon az Isztambuli egyezményhez, a koronavírus alatt számtalan ország hozott olyan intézkedéseket, melyek a családon belüli erőszak kockázatát csökkenti, vagy éppen az elkövetett cselekményt szankcionálja a korábbiaknál szigorúban.

Írj a Budapesti Fesztiválzenekarnak, ők majd intézkednek 

Ha zenebolond vagy, de a társadalmi távolságtartás miatt még mindig nem igazán vállalkozol arra, hogy kimozdulj a biztonságot nyújtó otthonodból, most itt az áthidaló megoldás. Nem kell hozzá más, minthogy lakj egy jó nagy udvarral rendelkező gangos házban és írj egy e-mailt a Budapesti Fesztiválzenekar zenészeinek. Ők majd házhoz szállítják kedvenc muzsikádat!

Online gyereknap lesz a Vasúttörténeti Parkban 

Gyereknapon minden évben dugig van lurkókkal a Budapesti Vasúttörténeti Park. Ilyenkor ez egy hagyományos program helyszín, készülnek rá szülők, kicsik egyaránt. Idén a koronavírus járvány miatti biztonsági intézkedések az online térbe terelik a történéseket.

Furcsa időérzékelés a járvány alatt 

A koronavírus járvány miatt bevezetett szigorú szabályok hozták magukkal azt is, hogy az idő nagy részét mindannyian jórészt az otthonainkban kellett eltöltenünk. Érdekes lehet, hogy kinek hogy telt ez az idő, ólomlábakon vánszorgott-e, vagy éppen hipp-hopp elillant, mintha nem is hónapokról lett volna szó.

Betartható rendszabályokon gondolkodnak a strandüzemeltetők 

A koronavírus-járvány enyhülésével a tiltó intézkedések felszámolása is napirendre került. Lehet, hogy ez még sok fejtörést okoz majd a tengerparti strandok üzemeltetőinek.

Összeesküvés elmélet, mint egyfajta ideológiai nyájimmunitás 

A kreált teóriák, mint amilyenek az összeesküvés elméletek is lehetőséget teremtenek az emberek számára, hogy, ha csak képzeletben is, de uralni tudják életük fő eseményeit. Ha már „megértettük”, hogy mi is történik velünk, akkor kiszolgáltatottságunk csökken, és tehetünk is valamit ellene. Sokan gondolkodnak most így a koronavírus járvány idején.

Lassan újranyílnak az európai országok a járvány után 

Közeledik a vakáció ideje és éledeznek a koronavírus járvány okozta "téli álomból" azok az európai országok, melyek nyaranta a legkedveltebb desztinációk szoktak lenni. Cikkünkben összegyűjtöttük a nyitás lehetséges forgatókönyveit.

Koronavírus és női emancipáció 

Semmivé válhatnak azok a jogok, melyeket a feminista mozgalom harcolt ki a nők számára az elmúlt száz évben, ha a koronavírus- járvány miatti életünk tartós lesz, és a nők ismét a házimunka rabigájába kényszerülnek.

Julia Roberts és Hugh Jackman a COVID-19 ellen 

A social mediában hatalmas követőtáborral rendelkező nemzetközi hírű filmcsillagok fogtak össze, hogy segítsék a koronavírus- járvány elleni küzdelmet; időlegesen felajánlják social média fiókjukat járványügyi szakértők részére, hogy így juttassanak el milliós követőtáborukhoz a járvánnyal kapcsolatos fontos és alapvető információkat.

Hegmesék: országos vándorkiállítás a császármetszésről 

Személyes, intim, emberközeli formában elmesélni egy valóban intim és személyes történetet bizony kutya nehéz. Márpedig a szülés, főleg, ha az császáros, talán még inkább ebbe a kategóriába tartozik. A Hegmesék csapata most arra vállalkozik a Richter Anna díj támogatásával, hogy egy fotósorozat keretében meséljen el szüléstörténeteket.

Kertcsoda a kecskeméti kórház parkjában 

Nagyon régen láttam Jancsó Miklós Oldás és kötés című filmjét, de a kórházjelenet nagyon mélyen megragadt bennem. Egy budai gyógyintézményben indulnak a kezdő snittek, a kórház parkja pedig - bár a film fekete-fehér - most is valahogy nagyon élénken, hogy ne mondjam zölden kivirulva maradt meg az emlékezetemben. A Richter Anna Díj egyik kitüntetettje, talán nem véletlenül egy kórházpark újragondolt fejlesztése.

Hogy lehet a távolságot egy fodrászatban betartani? 

A korlátozó intézkedések fokozatos feloldásával lassan újra kinyitnak a fodrászatok és a kozmetikai szalonok. Egy hajvágást, vagy éppen egy arcpakolást azonban elég nehéz a társadalmi távolságtartás szabályait betartva megcsinálni; nehéz helyzetben vannak a szakma képviselői, de óvatosak a páciensek is.

Mit is él meg egy stroke beteg? 

Mit is él át pontosan az az ember, aki stroke-ot kap? A háziorvosi rendelők várójában mindig megnézem azokat az információs plakátokat, melyek felsorolják azokat a jellegzetes tüneteket, amiket ilyen esetben produkál a páciens. Ezek így, egy külső megfigyelőnek is elég riasztónak tűnnek, de milyen lehet mindezt belülről, valóban megélni? Baji Anikó Katalin sürgősségi betegosztályozási és egészségügyi médiakommunikációs szakember erről készül „12 óra” címmel filmet forgatni a Richter Anna Díj milliós támogatásának segítségével.

Gargalizálással a koronavírus ellen? 

Néha az egyszerű és bevált módszerek a a legcélravezetőbbek. Azt már tudjuk, hogy az egy szájöblítéshez, fertőtlenítéshez elegendő a szájvíz, de angliai egyetemek most azt vizsgálják, vajon valamennyire hatékony lehet-e a koronavírus fertőzés ellen is.

Egy kis szoba légterét azonnal megtöltik a fertőző vírusrészecskék 

Bár már hónapok óta kényszerülünk együtt élni a koronavírus-fertőzéssel, még mindig nem ismerjük pontosan annak természetét. Erin S. Bromage, a University of Massachusetts immunológus professzora összeállított egy közérthető listát a vírussal kapcsolatos alapvető tudnivalókból, ebből szemezgettünk.

Egy Casa, ahol menedékre találnak a nők 

A családon belüli erőszakos cselekmények száma a járvány miatti be-, és összezártság miatt jelentősen megugrott világszerte, így Brazíliában is. A hatalmas országban ugyanakkor öt éve létezik egy olyan kezdeményezés, mely a problémára komplex módon kíván reagálni.

Készülődnek a nagy szállodaláncok a járvány utáni helyzetre 

Készülődnek a nagy nemzetközi szállodaláncok a koronavírus-járvány utáni helyzetre, nem lesznek szobapincérek, se liftes fiúk, és a minibárnak is búcsút mondhatunk. De hogy a legsúlyosabbat is említsük, a társadalmi távolságtartás miatt a reggeli svédasztalnak is annyi lesz.

Szívmelengető mém terjed a neten: tanuljunk belőle 

Napok óta terjed egy érdekes szöveg a Twitteren, melynek eredete ugyan pontosan nem ismert, ám ennek ellenére osztja boldog, boldogtalan.

Hogyan hat a városok jövőbeli arculatára a távolságtartás? 

A társadalmi távolságtartás miatt a városok közterei sem lesznek már olyanok a koronavírus után, mint annak előtte. Az építészek és urbanisták már készülődnek, kérdés, hogy a városlakók hogyan fogadják majd a változásokat.

Egy virológus harca a COVID-19 ellen 

Orvosként egész életét a vírusok elleni küzdelem jellemzi, most azonban ő is elkapta a koronavírust. A COVID-19 elleni harcáról naplót vezetett. Peter Piot virológus, az Európai Bizottság elnökének koronavírus-tanácsadójának tapasztalatai megfontolandók.

Spanyolországban egy ISIS terrorista rejtette az arcát a maszk mögé 

A koronavírus járvány már most is alapjaiban forgatta fel az életünket, de tartogat még egyéb meglepetéseket is. A maszkviselet ugyan megvédhet minket a vírustól, de azoktól nem, akik csak azért fedik el az arcukat, hogy ezzel rossz szándékukat is elrejtsék előlünk. A kérdéssel néhol már a rendőrség is kénytelen foglalkozni.

Mit találunk ki a kézfogás helyett? 

Egyre többször látjuk a híradásokban is, hogy politikusaink a könyök összeérintésével üdvözlik egymást. A járványtól félve kezdjük elhagyni a kézfogást, pedig ez egy olyan, több évszázad alatt kialakult humán evolúciós szokásunk, melyet közegészségügyi megfontolásból talán több kárt okoz pszichésen, mint, amennyi haszonnal jár.

Szellemes pályázat a Villamos Teherelosztó megtartására 

Ismét le akarják bontani Virág Csaba várnegyedbeli kultikus épületét, a Villamos Teherelosztót. A szakma tiltakozik; a Megfagyott Muzsikus szerkesztősége pedig egy szellemes pályázattal hívja fel a figyelmet az ügyre.