Életforma.hu


Gyerekek, akiknek a karantén hozta el a szabadságot

Gyerekek, akiknek a karantén hozta el a szabadságot 

Sok gyereknek a járványhelyzet miatt elrendelt önkéntes karantén hozta el a szabadságot. A kijelentés paradoxonnak tűnhet, mégis igaz: azok a gyerekek és tinédzserek, akiknek eddig minden percük be volt osztva, iskola után mehettek a különórákra, úszni, zongorázni, most megtapasztalhatják, milyen is az, amikor maguk oszthatják be a saját idejüket.
Cseh tapasztalatok a digitális otthon-oktatásról

Cseh tapasztalatok a digitális otthon-oktatásról 

A digitális távoktatás márciusban szakadt a nyakunkba, előtte csak elképzeléseink vagy még azok sem voltak róla. Írtunk már a hazai, a tengerentúli tapasztalatokról, most pedig Csehországban néztünk körül, ott hogyan birkóznak meg az emberes feladattal.
A jövő az érintésmentes csapoké

A jövő az érintésmentes csapoké 

Újra kell gondolni a nyilvános illemhelyek kialakítását járványügyi szempontból, hívja fel a figyelmet a WHO. A csapok és a bejárati ajtók érintésével könnyen terjedhet bármilyen fertőzés, ami különösen egy világjárvány esetén nem elhanyagolható tényező.
A koronavírus megteremtette a kultúrához való szabad hozzáférést

A koronavírus megteremtette a kultúrához való szabad hozzáférést 

Egy író, egy festő alkothat egymagában, de a táncosoknak, a színészeknek, az énekeseknek és zenekaroknak szükségük van közönségre. Vagyis semmi nem lehet idegenebb számukra, mint a társadalmi távolságtartás. Ha ez mindennapi gyakorlattá válik a mostani járvány lecsengése után is, az komoly következményekkel jár majd mind a közönségre, mind pedig az előadóművészekre nézve.
Az amerikai cégek ellenőriznék munkatársaikat a járvány lecsengése után

Az amerikai cégek ellenőriznék munkatársaikat a járvány lecsengése után 

Amerikában a nagyobb cégek már a gazdaság újbóli beindulására készülnek. A PwC saját irodáiban például olyan megfigyelő rendszert építene ki, ami alkalmas lehet arra, hogy nyomon kövesse a járvány terjedését, jelezze a fertőzött munkatársakat, és azt is, hogy azok kikkel kerültek kapcsolatba.
A MoME izolációs csomagja már letölthető a netről

A MoME izolációs csomagja már letölthető a netről 

Mindannyian megtapasztaltuk már, mennyi gondot okoz egy váratlan élethelyzetben, ha hirtelen kell összekészítenünk a legszükségesebb dolgokat. Lehet ez egy prompt utazás, egy gyors kórházba vonulás, vagy éppen egy baba születése. A MoME Szociális Design Kutatócsoportja megértette az idők szavát, és összeállította a digitálisan letölthető izolációs pakkját, elsőként az újszülöttek részére.
Filantrópok a frontvonalban

Filantrópok a frontvonalban 

A jelenlegi járványhelyzet ismét előhozta a régi vitát: modern korunkban szükségünk van-e még filantrópokra, vagy a magánadományozók, jótékonykodók már végleg a régi korok emberei?
Nehezebb a dolguk az orvvadászoknak, mint bármikor

Nehezebb a dolguk az orvvadászoknak, mint bármikor 

Az utazási korlátozások és a határok lezárása ugyan a világgazdaság egészét visszavetették, de járvány egyik pozitív mellékhatása lehet, hogy lényegében megbénította a vadon élő állatokkal való nemzetközi illegális kereskedelmet.
A légszennyezettség csökkent, a műanyag szemét nőtt

A légszennyezettség csökkent, a műanyag szemét nőtt 

Már-már azt hittük, hogy a koronavírus járvány miatt bekövetkező gazdasági változások környezetünkre gyakorolt hatása csak pozitív lehet. A levegőszennyezettség valóban csökkent ugyan, de műanyag szeméttel a korábbiaknál sokkal jobban terheljük természeti környezetünket.
Mobil alkalmazások az egészségügyben

Mobil alkalmazások az egészségügyben 

Az Apple és a Google műhelyében már dolgoznak olyan, okostelefonokra alkalmazható rendszereken, melyek révén az egészségügyi hatóságok azonnal tudomást szerezhetnének arról, hogy egy vírusfertőzött hány további emberrel került kapcsolatba, kik ők, és merre is járnak. Az alkalmazás ugyanakkor még számos adatbiztonsági kérdést vet fel.

A Szilícium-völgy is megmozdult 

Ahogy az várható volt, a Szilícium-völgy is rámozdult a koronavírus járványra, pontosabban annak társadalmi következményeire. Olyan okos-termékek fejlesztése kezdődött el, melyek segíthetnek a vírusfertőzés utáni helyzet emberi viszonyainak jobb kialakításában.

A járvány után milyen szorosan üljünk majd a repülőkön? 

Egyszer csak vége lesz a mostani járványos időszaknak, és akkor az emberek majd megint utazni, így repülni is szeretnének. Viszont - nagy valószínűséggel - nem fogunk lemondani azokról a biztonsági igényeinkről, melyek a vírusfertőzés idején alakultak ki, így a társadalmi távolságtartás még évekig velünk maradhat. Hogyan kezelik ezt majd a légitársaságok?

Eredetiben olvasható a trianoni békeszerződés szövege 

A Francia Külügyminisztérium levéltára a napokban közzétette az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés eredeti, letölthető szövegét honlapján. Aki végig olvassa az 523 oldalas dokumentumot, talán a korábbi legendák hamis illúziójával is képes lesz leszámolni.

Ha tavasz, akkor terasz 

Egyre kevésbé bírjuk a szobafogságot és a bezártságot, most, hogy jön a tavasz, de a járványhelyzet még mindig fogva tart. Átmeneti megoldásként kínálkozik az erkély és a terasz; érdemes elgondolkozni azon, milyen apró megoldásokkal lehet ezeket a tereket megújítani.

Távmunkában készülnek az új Chanel és Dior kollekciók 

A nagy divatházakat is komoly átállásra kényszeríti a koronavírus. Az új kollekciók terveit már távmunkában kell elkészíteniük a kreatív csapatoknak, de most azt is a teljes bezártság körülményei között kell felmérniük, hogy mire vágyik majd a piac a következő szezonban.

A robotok biztosan nem kapják el a koronavírust 

Talán még emlékszünk arra, hogy a koronavírus világjárvány kitörése előtt micsoda vérre menő viták zajlottak arról, hogy vajon a robotok az emberiség megmentői, vagy inkább ellenségei lesznek. A social distancing óta úgy tűnik, hogy a kérdés eldőlt, egy robot nem tud megfertőződni, vagyis 1:0 a gépek javára.

A gyengébb nem most az erősebb igen 

Sokan érezzük elveszettnek magunkat ebben a mostani járvány sújtotta helyzetben, és sokan szeretnénk azt, hogy egy valóban kompetens vezető segítsen ki minket ebből a kollektív szorult helyzetből. Lehet, hogy erre sokkal inkább alkalmasak a női, semmint a férfi politikusok?

"Mit nekünk egy koronavírus!" - mondják a helyi erős emberek 

Egyfajta életmód tanácsadó szerepben tetszeleg mostanában néhány helyi diktátor, akik meg vannak győződve arról, hogy ha ők úgy gondolják, a vírus kicselezhető.

Frissítve: Mi lesz veled hagyományos müncheni sörfesztivál? 

Megtartsák, vagy ne? Mostanában ez a kérdés foglalkoztatja a müncheni Oktoberfest rendezvény szervezőit. Pénzügyileg komoly bukta lenne a söresemény halasztása, népegészségügyi szempontból viszont lehet, hogy sokat hozna a konyhára.

A legfrissebb hoax: az 5G is terjeszti a koronavírust 

Vészhelyzetben valahogy mindig képesek lábra kapni a legelképesztőbb összeesküvés elméletek is. A koronavírus járvány sem lehet ez alól kivétel, a legújabb sztori szerint a fertőzéshez és annak terjedéséhez valamiképp hozzájárul az 5G.

Karantén, bezártság, stressz – itt a megoldás: hallgassatok zenét! 

Az egyedüllét és a bezártság óriásira növelheti a csendet körülöttünk, de bennünk is. Érdemes a feszültséget zenével oldani, és már a nap elején a hangulatunknak adekvát lejátszási listát összeállítani.

Versenysport a körgangon 

Nincsenek is olyan reménytelen helyzetben azok, akik nem kertes házban, hanem amolyan pesti bérházban kényszerülnek átvészelni gyermekeikkel a mostani kényszerű bezártságot. Sportolásra számtalan lehetőség kínálkozik itt is, csak kreatív módon kell hozzáállni a kialakult helyzethez.

Tinderen találkoztak, a karanténban együtt maradtak 

Vajon milyen érzés lehet az, ha valaki hirtelen azon találja magát, hogy együtt él és dolgozik valakivel, akivel még csak pár napja került össze egy randevú során? Sok minden kijöhet belőle, de igazán csak két opció van: együtt maradnak, vagy a karantén feloldása után szétválnak az útjaik.

A járvány múlásával ismét növekedhet a környezetszennyezés 

A koronavírus-járvány miatt oly’ mértékben csökkent az ipar és a közlekedés széndioxid kibocsátása, mint még soha azelőtt. Félő azonban, hogy a járvány elmúltával ismét felpörög a világgazdaság motorja, és a környezetszennyezés ott folytatódik, ahol a COVID-19 előtt abbamaradt.

Koronavírus: biciklis-paradicsomokká változnak a nagyvárosok 

Valóságos reneszánsza lett a városi kerékpározásnak, amióta elterjedt az egész világon a Covid-19 járvány.

Miért is hal meg egyre több egészséges fiatal a koronavírus-fertőzésben? 

Ahogy telik az idő, egyre többet tudunk meg a koronavírus által okozott betegségről. Viszont a kérdéseink száma is egyre gyarapodik. Ezek közül talán az egyik legkínzóbb, hogy miért is halnak meg egyre többen olyanok a járványban, akik teljesen egészségesek és az életkoruk sem indokolná, hogy valóban veszélyeztetetteknek számítsanak. A HuffPost újságírója megpróbált utánajárni a kérdésnek.

Ecclestone kilencvenhez közel lesz ismét apa 

Bernie Ecclestone 89 évesen ismét apai örömök elé néz. Az F1 mogul ezzel egy igencsak exkluzív társaság tagja lesz, hisz Chaplin, Rupert Murdoch, Robert De Niro, Hugh Hefner, és Ronnie Wood is a hatodik ikszen túl vállalta be - igaz nem először - az apaságot.

Szükségünk van az ölelésre 

Az érintés és az ölelés mindent legyőző hatalmáról közölt véleménycikket a Guardian. A téma most igazán aktuális, hiszen napjaink jó részét online kommunikációval töltjük, márpedig a személyes érintkezések hiánya mentálisan pusztító lehet.

Online nagyhét Olaszországban – kizárólag a járvány miatt 

Kivételes alkalomnak tekintik az olasz hívek, hogy egyházuk idén, a járvány miatt, online módon miséztek a nagyhét alkalmából. A kenyér, a bor és a feltámadás misztériuma csak és kizárólag offline módon élhető meg.

Feltámadás koronavírus idején 

Bár a mostani járványos időszak vélhetően fel fogja borítani a kialakult húsvéti ünnepi rendet is, azért érdemes felidézni legalább a hagyományt, hogy lélekben meg tudjuk ünnepelni az egyik legbensőségesebb keresztény ünnepet.

Koronavírus: segítenek a házi kedvencek 

Mentális és fizikai egészségünkre jótékony hatással vannak a háziállatok, ez köztudott. Most, hogy a koronavírus miatt a bezártság igencsak próbára teszi az idegeinket, bizony jól jönnek odahaza a házikedvencek.

Gangon élni világnézet - tárcanovella 

Olaszországban a balkonon koncerteznek, Magyarországon pedig a gangélet kezd újraéledni a koronavírus-járvány alatt. Munkatársunk tárcanovellában örökítette meg tapasztalatait.

Újra eljöhet a városi kertek ideje 

Válsághelyzetben valahogy mindannyian egy kicsit találékonyabbak vagyunk. Városi parkokból csinálunk veteményeskertet, ültetvényeket alkotunk a vasúti töltés mellett. Ki tudja, az angol nyelvű országokban meghonosodott egykori városi kertek mozgalma talán nálunk is hamarosan teret hódít, hiszen nem tudjuk, mit hozhat még a mostani koronavírus járvány.

Globális óvszerhiány elé nézünk? 

A koronavírus járvány ugyan lassan az egész világgazdaságot lebénítja, de úgy tűnik, vannak olyan ágazatok, melyek ebben az időszakban is képesek virágozni, sőt, mintha éppen most lennének az elemükben. Az óvszer és a szexuális segédeszközök gyártói ebbe a csoportba tartoznak. Nekik most kifejezetten jól megy a bolt.

Új kór a pszichiátrián 

A koronavírus-járvány magyarországi elterjedése alaposan felforgatta a pszichiátriai betegek életét, de az ellátás egész rendszerét is. Időközben megjelentek a rendeléseken a vírusfóbiások, a kórházak pszichiátriai osztályain a személyes kapcsolatok megszakadása a korábbiaknál is nehezebb helyzetet idézett elő, miközben az orvosokon és az ápolószemélyzeten hatalmas lett a nyomás. Sőt, a lapunk által megkérdezett egyik pszichiátert épp a cikk készülésekor diagnosztizálták koronavírussal.  

Amikor a japán spiritualitás találkozik a rend szeretetével 

Marie Kondo a rendrakás egyik legnagyobb guruja jól időzítette legújabb könyvének megjelenését, hiszen gyakorlatilag az otthoni munkavégzéssel kapcsolatos a mű egész tematikája. Márpedig koronavírus idején ez kifejezetten hasznos lehet.

Koronavírus: az allergiásokra veszélyesebb 

A jelenleg zajló koronavírus járvány időben egybeesik a tavaszi pollenszezonnal, így a virágporra érzékenyek kettős veszélynek vannak kitéve. Alapbetegségük, ami legtöbbször valamilyen krónikus felső légúti betegséggel, gyakran pedig asztmával párosul, a járványnak fokozottan kitett csoporttá teszi őket. Szakértőket kérdeztünk.