Csirke cikkek

Sokan örülni fognak a Lidl új bejelentésének
A cég közleményt adott ki, és letette a voksát a magyar húsipar mellett.

Szaftos csirkemell Sztroganoff módra
Egy tejfölös-mustáros mártást szinte minden húsételt képes feldobni, még az unalmas csirkemellet is. Jól tudták már ezt a cári Oroszországban is, ahonnan a Sztroganoff módozat származik.

Szaftos csirkepaprikás nokedlivel
Ennek az ételnek már a címét is jó volt leírni. Ugye már a neve hallatán is összefutott a nyál a szánkban? Ha így van, akkor bizonyára elkészíteni sem lesz annyira fáradtságos.

Mediterrán csirkemellfilé fóliában sütve
Hogy mitől lesz egy csirkemell mediterrán? Minden bizonnyal attól, hogy a térségre jellemző hozzávalókkal együtt készül. Jelen esetben például mozzarella sajttal, paradicsommal, bazsalikommal és persze a cukkini sem maradhaz ki a sorból.

Gödöllői töltött csirke
Előkelő nevet visel ez az étel. Egy előkelő, gazdag történelemmel rendelkező hely nevét. A gödöllői töltött csirke a névadó város hajdani nagyságának emlékét őrzi. És persze nagyon finom is.

Pikáns és omlós csirkeszárnyak
Íme egy fogás, amely a gyorséttermek egyik legkedveltebbjei közé tartozik, holott otthon is könnyedén elkészíthető. Megfelelő fűszerezéssel ugyanolyan, ha nem jobb lesz az eredmény!

Mustáros-tejszínes csirke
A csirke és a burgonya dijoni krémmártással egy ízletes fogás. A fűszernövények és a francia mustár gyönyörűen keverednek egy gazdag, vajas szószban, amely tökéletesen passzol az omlós csirkéhez és a roppanós burgonyához.

Cukkinis és feta, avagy nem kéne...
Amikor megírtam a receptet úgy fejeztem be, ahogy azt általában szoktam, de eszembe jutott, hogy ezt most buta viccelődésnek gondolnátok: ...és tálaláskor a tésztára halmozzuk a tetejét morzsolt Feta sajttal koro.... Ha egy ételt nézünk, valóban az kerül a tetejére, hisz' egy egyszerű ízesítésű étket is feldobhatunk egy jóízű sajttal… Egyébként meg figyeljetek, vigyázzatok magatokra, tartsatok be minden szabályt és előírást, ha úgy adódik...

Finomabb, mint a Ramblán
A spanyolok nemzeti ételének, a paellának számtalan variációja létezik, mi most azt a receptet adjuk közre, melyet bármilyen alaprecept segítsége nélkül készítünk időről-időre, s mindig nagyon finom, mert szinte elronthatatlan.

Mandulás csirkém a hétköznapokra is
Hihetetlen variációkat kínál a keleti konyha. Van, akinek a meghökkentőek az ízek jelentenek meglepetést, én inkább azt mondom, ha kész az előkészítés, onnantól csak pár perc az elkészítés. Féléves távol-keleti hajóutamon sok trükköt tanultam. Ez például szinte mindig, mindenütt elkészíthető helytől évszaktól függően. Különleges, és pár perc alatt friss finomság!
Paprikás csirkefalatok zelleres hajdniával
Rövid idő alatt valami egészen finomat kellett kitalálnia a mai ebédre Steffel Csabának, mert úgy döntött: ezen a héten kétszer is lusta-napot tart. Saját bevallása szerint ez remekül sikerült! Bízzunk benne, hiszen minden receptje aranyat ér!
Háromsajtos csirkés-gombás pasta
Ez az egyik legjobb tésztaétel , minden benne van amit kedvelek, nem utolsó sorban pedig gyorsan elkészül! Pammer Lívia ajánlja!
Tandori csirke a grillpartidra
Olyan ez az étel az ázsiai országban, mint nálunk a pörkölt, vagy Spanyolországban a paella. Természetesen érvényes a mondás itt is, ahány ház, annyi féle változat. A minap láttam egy játékfilmet, amiben az indiai szakács saját kis speciális cserépkemencéjében készítette ezt a finomságot. Akkor döntöttem el, megmutatom nektek az én tuti receptemet!
Spárga és curry avagy fehér és sárga
Zöldspárga a föld fölött nő, a fehér a föld alatt. A zöldspárgát nem kell pucolni, hámozni, a fehéret igen, mert a héjától kesernyés lehet. A zöldspárga zsengébb, zamatosabb, krémlevesnek viszont "mindenképp" a fehéret használjuk. A zöldspárga nyersen élvezhető, a fehér öléggé megosztja a véleményeket, ezért inkább csak főzve, párolva. Annyi bizonyos az őrülten jó ételek tudója szerint, hogy a zöldspárga zöld, a fehér meg fehér! Hna, ha ezt tisztáztuk, irány a konyha!
Falusi zúzapörköltem
Egy idős nénitől tanultam valamikor ezt a receptet Zagyvarékason. Margit néni azt vallotta, hogy egy üveg bornak mindig kell otthon lennie a kamrában. Lám, lám,. most is hasznát vettem! Valami remek a zúza szaftja egy kis borrral feljavítva!
Fűszeres almával töltött csirke
Hová is tettem a kipirított szalonnát a kukó levesből? Hát ebbe a csirkébe. Régóta szerettem volna egy olyan almával töltött csirkét csinálni, hogy a benne megpárolodott almát köretkén meg lehessen enni. Annyit bővítettem a dolgokon hogy tettem hozzá még 4 db felső combot, amit alulra raktam, és így pároltam meg, és azt másnap felhasználtam egy almás-csirkés-ananászos salihoz. Készíthető bármilyen kacsasütőben, vagy római tálban, de azt ne felejtsük legalább 1 órára beáztatni - írja Somogyi Zoltán Max.
Sopa Azteca - magyarul azték leves
Az azték leves kb. olyan népszerűségnek örvend, mint nálunk a gulyásleves. Húsimádó barátunk elsőként Pueblában kóstolta, de annyira bejött az illat és ízvilága, hogy itthon is megpróbálta. A végeredmény a család szerint nagyon jó lett - egy igazán tartalmas, ízletes leves került az asztalukra. (Amit nagyon sajnál, hogy elfelejtette az avokádót, ugyanis tálaláskor avokádó csíkokat kellett volna a levesre pakolni, de kiment a fejéből... )
Így kell felültetni egy csirkét
Ezt az ételt, ha jól emlékszem, egy dél-amerikai főzős műsorból vettem, csak át alakítottam - írja Max. A lényege, hogy a sülés közben a felszálló sörös-fűszeres gőzben puhul a husika. Bátran állíthatom, hogy jó módszer. Én is használtam, csak akkor borosüveggel és újévi malaccal. Az is remekül sikerült!
Pirított csirkerögök amerikai káposztasalátával
Ha valami igazán finomra és gyorsra vágysz, akkor ez egy tökéletes választás. Ebédre vagy vacsorára villámgyorsan elkészíthető, ráadásul, karcsúsító! Mindjárt itt a nyár, mielőtt felveszel egy bikinit, nem árt ledobni pár kilót! Pammer Livi ebben segít neked!
Tárkonyos csirkeragu leves, ahogy a szüleim szeretik
Ez egy kifejezetten laktató, de annál finomabb leves. Túl sok különlegessége nincs, csak azok a pici csavarok, ami az időpontok betartására, a főzőtejszín frissességére, és persze a tárkonyra vonatkozik. Ez utóbbinál természetesen jó a szárított is, de ha teheted, inkább frissen a konyhaablakból, a balkonládából vagy a kertből szedd le! Meghálálják, akik megkóstolják ez a levest!
Csirkecombok sótéglán grillezve
Húsimádónk fia nemrég Romániában járt egy nemzetközi rendezvényen. Ott többek között találkozott Claudiuval, aki amint megtudta, hogy a papának mi a hobbija, azonnal küldött neki két sótéglát és egy általa készített, fából lévő tálaló szettet - amit most végre ki tudta próbálni. Hiszen itt a tavasz, és vele együtt grillszezon.
Kínai csirkemell póréhagymával
Már akkor szerettem a távol-keleti konyhát, amikor csak egymásnak küldözgetett receptes füzetekből ismerkedtem vele. Majd úgy hozta az élet, hogy ott tölthettem fél évet, és több ország gasztronómiai különlegességeit is végigkóstolhattam! Ma már nálunk is kapható szinte minden fűszer vagy alapanyag, azért néhány receptet némileg - úgymond - magyarosítottam -. Íme itt egy remekül sikerült példány!
Falusi zúzapörkölt Mártinál
Sokan ódzkodnak a belsőségektől, pedig a tévhitekkel ellentétben egészségesek, finomak, és rendkívül változatossá teszik a heti menüt. Ezúttal a csirkezúzát választottam, de ugyanez a recept remekül működik libából vagy kacsából is! Vidéken, ahol mindig takarékosan főztek az emberek, mindent hasznosítottak. Nem véletlen, hogy ott találod meg a legjobb ízeket. A fogás további előnye, hogy egyszerre jó sokat készíthetsz belőle, és ha nem fogy el, nyugodtan lefagyaszthatod! Legközelebb csak egy mikró kell a finom ebédhez!
Szezámmagos csirkemell brokkoli rózsákkal
Szinte naponta fordul meg a konyhámban csirkemell , igyekszem minél változatosabbá tenni az elkészítését. Köretként csupán párolt brokkolit kapott de nem is kívánt nagyobb és kalóriadúsabb kiegészítőt. Keleties ízvilág, ragadós, pikáns szósz ... nekünk bejött!
Háromsajtos csirkés, gombás tészta
Gomba, csirke, sokféle sajt, brokkoli és tészta - minden benne van ebben az ételben, amit szeretünk. A tészta a tejszínes mártásban fő puhára. Kell ennél jobb?
Andalúz rizottó
A rizottó az olasz és a spanyol konyha egy meghatározó egytál étele, alapvetően régebben a szegények eledele volt, és olyan ízesítés került bele, ami éppen volt háznál. Lehet tengeri herkentyűs, ezt paellának hívják, vagy például húsos, vagy zöldséges. Ez most egy húsos, fűszeres változat.
Póréhagymás, rizses csirke
Néhány egyszerű alapanyagot választottunk a csirke mellé, és nagyon finom egytál étel lett a végeredmény. A póréhagyma és a fehér bor alapjáraton nagyon illik egymáshoz.
Teriyaki csirke édesburgonya tócsnival
Szokatlan ízek, bár halványan talán az édeskés dominál, hiszen a teriyaki szósz is, és az édesburgonya is tagadhatalanul édes. Ellensúlyozhatjuk valami jó kis savanyúsággal akár.
Kitűnő körtés receptjeink őszre
Ha alábbhagy a nyári forróság, siránkozhatunk azon, hogy milyen hosszú lesz az ősz, meg a tél, de szerintem nincs semmi veszve, ilyenkor jönnek a langymeleg nappalok, csípősebb éjszakák. A piac tele gyümölccsel, többek között körtével...
Tárkonyos csirkeragu leves
Szeretem az olyan recepteket, amelyeket nyáron éppolyan szívesen készítek el, mint télen. A tárkonyos csirkeragu ilyen, mert nyáron a könnyed savanykás, tejfölös ízét kedvelem benne, télen pedig a tartalmassága az, ami megnyugtat. Télen éppen ezért több hússal készítem, nyáron inkább a tárkonyé és a tejfölé a főszerep. Ugyanígy nyáron kerül bele zöldborsó, télen inkább a gyökérzöldségek vannak többségben.
Cézár-saláta – 30 perc
A Cézár salátát sokféleképpen készítik.Tápláló, egészséges, és látványnak sem utolsó.Elkészítési ideje csupán harminc perc. Sokunk kedvence. Mi így szeretjük.
Fetás, zöldséges töltött csirkemell
Szerintem a csirkemell a legeslegváltozatosabban variálható húsfélénk. Szaftosabb, mint a pulyka, többen fogyaszthatják, mint a sertést vagy a marhát, egyszóval igazi áldás, ha sokféle csirkemell receptet ismerünk. Remek csirkés receptjeitek számát szaporítjuk ezzel a töltött variációval.
Caprese csirkemell
Vannak klasszikus ételpárosítások, ezek egyike a paradicsom összeházasítása a bazsalikommal. Utolérhetetlen kombináció, számomra a színtiszta nyarat, a napsütést jelenti. Csirkével is remek, de ehetjük saláta formában is.
Coxinha (brazil csirkés krokett) kétféle mártogatóssal
A coxinha a brazilok egyik nagyon kedvelt eledele, és ezen egyáltalán nem csodálkozunk. Neve szó szerinti fordításban "kis combot" jelent, ami nyilvánvalóan az étel csirkecombhoz való hasonlatosságára utal. A recept olyan izgalmas és egyszerű, hogy még ma kipróbáljuk!
Citromfüves, tejfölös csirkemell rukkola pestós újkrumplival
Pesto készülhet bármilyen zöld fűszernövényből, persze a legkedveltebb a klasszikus bazslikom pesto, de készülhet medvehagymából, rukkolából, vagy akár petrezselyemből is. Bátran kísérletezzünk vele!
Mézes-mustáros csirkemell - percek alatt
A leggyorsabban elkészíthető ételek egyike, főleg, ha már konyhakészen fel vannak szeletelve a csirkemellek. A méz és a mustár együtt pedig nagyon pikánssá teszi nemcsak a húst, de a napunkat is. Bármilyen saláta vagy köret jól mutat mellette.
Zöldséges csirkehúsos alagút
Remek módja a húsok elkészítésének, ha bacon köntösbe bújtatjuk őket. Ha őzgerinc formában sütjük, akkor pedig nemcsak finom, hanem látványos étel lesz a végeredmény. Érdemes kikísérletezni azokat a variációkat, amiket a család igazán szeret.
Mediterrán zöldséges, csirkés bableves bográcsban
Sarud, gyönyörű nyárias napsütés, sövény- és fűnyírás, tűz és bogrács előkészítése. Kicsit uncsi már a gulyás és a pörkölt, valami újat kellene alkotni, úgy hogy jóllakjunk és hogy a kreativitásomon se essen csorba. Keresgélés a neten, majd jön egy jó ötlet: Toszkán zöldséges bableves. Az irány megvan, de nem lennék önmagam, ha nem formálnám át a saját ízlésem szerint.
Spenótos, csicseriborsós csirke korma
A legegyszerűbb, leghétköznapibb alapanyagokból is isteni kombinációkat hozhatunk létre, csak elő kell vennünk a kreativitásunkat. Ma már a csicseriborsó sem egzotikus alapanyag, szárított formában már a piacokon is kapható.
Göngyölt csirkemell bbq szósszal
A nyár nagy ajándéka a grillezés. Vannak a műfajban kezdők, és haladók, ez a recept inkább az előbbi csoportnak kedvez.
Csirke saslik
Készítheted kerti grillen is, de én inkább azoknak ajánlom, akiknek nem adatik meg a kerti grillezés gyönyörűsége. Ezt ugyanis serpenyőben, a gázon is megsütheted.
Töltött csirke párolt zöldséggel
A csirkehús mindig, minden alkalomra jó választás, ünnepi fogásnak éppúgy, mint egy ilyen egyszerű, gyorsan elkészíthető hétköznapi étkezésre.
Kókusztejes csirkeleves
Az ázsiai ételek lelke a sok fűszer, ám ha kész fűszerkeveréket használunk, leegyszerűsíthetjük a dolgot. Sokféle curryt lehet ma már kapni erre szakosodott boltokban, érdemes kísérletezni velük.
Marengói csirke
Állítólag Napóleon kedvenc ételét készítjük el, ha megfőzzük ezt a marengói csirkét, melyet a császár második itáliai hadjárata alkalmával kapott egyszer a szakácstól, egy ütközet előtti estén. Az ütközet sikeres volt, és mivel Napóleon amúgy is szerette a csirkét, attól fogva mindig ezt vacsorázott, mielőtt hadba indult,
Ananászos csirke
Ez a kissé ázsiai beütésű recept népszerű lesz azok között, akik kedvelik a hús-gyümölcs párosítást. Előnye a receptnek azon kívül, hogy finom, hogy nem kell hozzá semmi különleges alapanyag, hiszen a szójaszósz is lassanként minden háztartásban megtalálható lesz.
Lecsós, gombás csirke
Lám, lám, mire jó a nyáron eltett házi lecsó! Ha van néhány szem gombánk - vagy cukkinink, egy darab brokkolink akár -, csodás csirke ételt varázsolhatunk az asztalra percek alatt.
Lyoni kirándulás, eredjünk a legboldogabb csirkék és legjobb borok nyomába!
Gasztrománoknak kötelező legalább egy hosszú hétvégére kiruccanni Lyonba, amely kis túlzással a világ legínyencebb városának is tekinthető. A Beaujolais és Chardonnay, Syrah bortúrák, az autentikus francia falatok végérvényesen átszabják az ízlésünket!
Diétás rakott karfiol
Egyetlen titka van ennek az ételnek, a darált húsból készült pörköltet kifejezetten fűszeresre, ízesre kell készíteni, így tudjuk ellensúlyozni a karfiol és a joghurt semleges ízeit.