Életforma cikkei

Agyműködést serkentő ételek
Az étel olyan a testünknek, mint a kocsiknak az üzemanyag. A legtöbb ételnek megvan a maga szerepe, tudjuk, hogy a répa a szem funkcióinak működésére hat, a gyömbér a gyomorra, a vörösbor a vérre, a paradicsom a szívre. De mit együnk, ha az agyunk működésén szeretnénk egy kicsit javítani?

Nekünk a Balaton a Riviéra
Szocreál nyaralókkal, krokodilos gumimatraccal, bogárhátúval és vitorlázó ifjúsággal illusztrálja a cikket a CNN, akik szerint idén újra annyi turistánk lehet, mint egykor a kommunizmus alatt.

Budapesti Klasszikus Film Maraton
Szeptember 22-28. között felújított régi filmekkel várják a közönséget az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Toldi moziban, a Budapesti Francia Intézetben. Ebben az időszakban ingyenes szabadtéri vetítések is lesznek a Szent István téren.

Meggyes rétes újragondolva
Javában tart a meggyszezon, minden boltban és piacon beszerezhető ez a mélybordó színű, édes-savanykás gyümölcs, amely tele van vitaminokkal és antioxidánsokkal. Természetesen jótékony hatásai akkor érvényesülnek a legjobban, ha nyersen fogyasztjuk, de készíthetünk belőle süteményeket, hideg leveseket vagy épp hűsítő turmixot, fagylaltot is. Wolf András a meggyes rétest bolondította meg.

Divat egyenesen a kifutóról: miről szól majd a következő szezon?
Ugyan még tombol a nyár, a divatházak már készülnek a hidegebb hónapokra. Belenéztünk a kristálygömbbe: erre lehet számítani idén ősszel és télen.

Az én nyári hummuszom
Remek hírünk van számotokra! Ámon Heni, a 'Heni süt neked' blog lelkes szerzője két hetente különleges, saját recepteket oszt meg lapunk olvasóival. Elsőként ezzel a különleges hummusszal lep meg titeket, ami a forró nyári napokon kitűnő választás lehet.

Újra látogatható a Műcsarnok és a Ráth György-villa!
Izgalmas programokkal és meghosszabbított nyitvatartással várják a látogatókat a múzeumok.

Tippek, ha vágytok kutyára, de nincsenek meg a feltételei
A gyerekek ösztönösen kedvelik az állatokat. A kutyatartó családokban az állatok szeretete és a gondoskodás természetes. Ráadásul a kutyákon keresztül olyan tapasztalatokat szerezhetünk, ami a gyerek egész életére hatással lesz.

10 tuti kerti árnyékoló
Berobbant a nyár, napok óta 30 fok körüli hőmérsékleteket mérünk. Épp ezért hoztunk 10 nagyon praktikus és szép ötletet ahhoz, miként teheted te is villámgyorsan árnyékosabbá a teraszodat vagy a kertedet.

Két kertmozival is erősít a Budapest Film
Mi lehet lélekemelőbb nyári kulturális élmény, mint a természet, a remek filmek és a barátok találkozása Budapest egyik varázslatos terén, a csillagos ég alatt? A Budapest Film Zrt. idén nyáron kültéri vetítéssorozatot indít Budapest két pontján.
Szenzációs új Lego Art-játékok felnőtteknek
A LEGO folyamatosan feszegeti a határait. Az új LEGO® Art készletek Marvel, Star Wars karakterekkel és világsztárokkal úgy segítenek kikapcsolódni a felnőtt építőknek, hogy közben megalkothatják saját mesterművüket.
Kíváncsi vagy Mátyás király díszkönyvtárára?
Az Országos Széchényi Könyvtárnak köszönhetően elérhetővé vált a Corvina kiállítás online változata. Ráadásul nem csak a középkori kódexek, pénzérmék, a Mátyás-trónkárpit, de a kiállításon levetített kisfilmek is megtekinthetőek otthonról.
Ehető virágok
Bár elsőre bizarrnak tűnhet, de számos, kertben megtalálható növény virágzatát különféle módon felhasználhatjuk a konyhában is. A színes virágok garantáltan feldobnak egy főételt, egy desszertet vagy egy koktélt. Ezeknek a növényeknek a te kertedben is ott a helyük!
Több száz fekete művész vár lépéseket Hollywoodtól
Színészek, filmkészítők szólították fel levélben Hollywoodot arra, hogy tettekkel bizonyítsa, számítanak a fekete életek.
5+1 őrületes színészi átalakulás filmekben
Emlékezetes színészi alakítások és sokkoló külsők - mind külföldi, mind magyar színészek változtak már át egészen elképesztően egy-egy filmszerep kedvéért.
Fördős Zé grill-tippjei
A nyár berobbanásával a grillpartikhoz ad megfogadható, jó tanácsokat az ismert műsorvezető.
Gesztesi Károly mediterrán háza eladó
Eladóvá vált Gesztesi Károly családi háza Budakalászon, melyben rajongott lakni, büszke volt rá, hogy minden az ő ízlését tükrözi. A jól megtervezett ház valóban nem csak szép, de remekül ki is van találva, mindennek jutott benne hely.
Startol a műanyagmentes július
Júliusban ne használjunk műanyagot – mindössze ennyi az üzenete annak a nemzetközi kezdeményezésnek, amelyet a lassan lebomló műanyagok pusztító környezetkárosítása miatt hívtak életre a fenntarthatóságért küzdők. Te kibírnád egy hónapig műanyag nélkül? Vágj bele a kihívásba!
Meddig lehet kihasználni a délkelet-ázsiai elefántokat?
Július 1-jétől, azaz mától egy héten át szabadon megtekinthető a Szolgalelkű Óriások című magyar tényfeltáró dokumentumfilm, amely a turizmusban dolgoztatott és kizsákmányolt délkelet-ázsiai elefántok életébe enged bepillantást.
"Ha lefekszem valakivel, az az én döntésem" - interjú egy sugarbaby-vel
Pénzért szépség, jó társaság, és megjátszott vonzalom – a tehetős, idősebb emberek által kitartott fiatalok, a sugarbabyk világa szépen lassan beépült a magyar társadalomba is.
Új társkereső indult romáknak
Kevés magyar társkereső oldalt találunk a palettán, ahol egy kisebbség tagjai is egymásra találhatnak. Már csak ezért is hiánypótló a frissen indult romaszerelem.hu. Az ingyenes oldal kifejezetten támogatja a vegyes párok létrejöttét, így szeretettel várják a nem romákat is.
Vírusölő olcsó pénzek
Munkahelyteremtő bértámogatások mellett többezer milliárd forint értékű hitellel, garanciával, tőkével segítik az állami tulajdonú pénzintézetek, valamint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe jutott hazai vállalkozásokat. Kérdés, a források mennyiben jelentenek tartós megoldást a koronavírus okozta sokkra.
Sztárnyomozó a márciusban ellopott Van Gogh festmény nyomában
Végre kiderült, hogy a március 30-án az Amszterdami Singer Laren Múzeumból, épp Van Gogh születésnapján ellopott festmény nem semmisült meg.
12 ok, ami inkontinenciát okozhat
Magyarországon több mint 600 ezren küzdenek vizelettartási problémával, vagy más néven inkontinenciával. Az Inkontinencia Világhete, amely minden év június utolsó hetében tartanak, jó apropó arra, hogy számba vegyük, milyen okok állhatnak ennek a láthatatlan, ám alattomos állapotnak a hátterében.
Pandémiás modell a vállalatok újraindulásához
Indul az élet az irodákban, ügyfélszolgálatokon, üzemekben, ez azonban számos új feladatot jelent a cégeknek, annak érdekében, hogy alacsony szinten tartsák a fertőzöttség munkahelyi kialakulásának esélyét. Teljes bizonyossággal nem lehet elhárítani a veszélyt,ezt a munkavédelmi törvény sem várja el tőlük, de azt igen, hogy minimalizálják a munkavállalók megbetegedésének kockázatát. A Piac & Profit magazinban Dr. Balázs Annát, a CMC Déli Klinika vezérigazgatóját kérdeztük arról, hogyan indulhatnak újra a munkahelyekjárványügyi szempontból.
Így vásárolj okosan élelmiszert
Néhány egyszerű praktikával te is elkerülheted, hogy a kelleténél több élelmiszert spájzolj be. Nem kell nagy ördöngösségekre gondolnod, elég, ha ezekre odafigyelsz, s máris tettél valamit a környezetedért.
Kismamák óvatosan bánjanak a sokmagvas gyümölcsökkel
Az egészséges táplálkozás egyik fő forrása és alapanyaga a gyümölcs, amit a várandós kismamák olykor tetemes mennyiségben képesek fogyasztani. De az apró magvas gyümölcsökkel azért nem árt óvatosnak lenni.
Lasagna, egy könnyű nyári ebéd
Az olasz konyha számtalan remekműve között ott sorjáznak a lasagna-k is. Mi most a klasszikus, bolognai változatát ajánljunk nektek egy forró nyári napra, amikor jó szolgálatot tesznek a konyhakészen kapható lasagna tésztalapok.
A válság nemcsak ellenség, barát is lehet
Magyarország komoly stratégiai szerepet tölt be a Bosch csoport működésében és ezt a válság sem írja felül. Daniel Korioth, a Bosch csoport Magyarországért és az Adria régióért felelős vezetője, a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója a koronavírus-járvány ellenére is optimista. Úgy véli, most van igazán komoly előnye annak, mennyire diverzifikált a Bosch.
Vitiligo – egy nem hétköznapi bőrelváltozás
Ezen a héten ünnepeltük a Vitiligo Világnapját. S bár a Föld népességének elenyésző hányadát érinti ez a fajta pigmenthiány, keveset tudunk a betegség hátteréről.
Trükkök, amivel sokáig életben tarthatjuk ruháinkat
Sokaknál a mosás csak annyit jelent, hogy betöltik a gépbe a mosószert és az öblítőt, bedobják a szennyest, és beállítják kedvenc programjukat, pedig, ha szeretnénk ruháinkat biztonságban tudni, akkor érdemes odafigyelni arra is, hogy ne kövessük el a legtipikusabb mosási hibákat.
Görögdinnye fetával és za'tarral
Igen kevés recept létezik, amely a görögdinnyét alapanyagául használja. Nos, íme egy különleges előétel, - vagy saláta? Nehéz pontosan bekategorizálni, mi is ez az étel, ahol a gyümölcs és a sajt találkozik.
„Azt a pénzt nagyon nehéz visszafizetni, ami nincs az utazási irodáknál”
Az irodák azt tervezik, hogy ha az egészségügyi és adminisztratív szabályok lehetővé teszik, akkor július elején elindítják a charterjáratokat a mediterrán tengerparti üdülőhelyekre”, mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke. A szakember a Piac & Profitnak adott interjúban arról is beszélt, hogy mi az, ami igazán segíthetne a nehéz helyzetbe került irodákon.
A nő, aki megalapította a Whirlpool elődjét
A XIX. század végén, 1886-ban egy Chicago-ban élő jómódú háziasszony megelégelte, hogy a a drága 17. századi porcelán étkészlet minden party után egyre kopottabb és csorbább, ezért fogta magát és feltalálta az automata mosogatógépet.
Múzeumok Éjszakája – idén online
Június 27-én, az idei Múzeumok Éjszakáján filmekkel, kvízzel és nyereményjátékkal várják a látogatókat a szervezők a virtuális térben.
"Létezik egy népszerű, ám káros mítosz"
Vadonatúj kísérletbe kezdünk pszichológusunk, Szendrei Judit segítségével. Judit nem csak azokat a problémákat, kérdéseket várja az olvasóktól, amelyek a gyerek-szülő kapcsolatban felmerülnek, hanem ami csak a felnőtteket, vagy a szülőket érintik.
Decemberben a Hargitán járt Benedek Tibor
Tavaly karácsony előtt, az adventi időszakban két hétre Erdélybe utazott Benedek Tibor, a június 18-án elhunyt legendás vizilabdázó. Többször járt a hargitai templomokban megnyugvást keresni.
Egy szezonális biznisz újrakezdési stratégiája
Hiába indult el a szabadtéri koncertek szezonja, az ebben az üzletágban tevékenykedő cégek idei bevételeit nagyrészt elvitte a vírus. A hatályos rendelet szerint augusztus 15-ig nem lehet tömegrendezvényeket tartani, arról viszont nem szól a fáma, hogy mi lesz augusztus 16-tól. A Piac & Profit magazinban Pálffy András, a Budapest Park alapítója, stratégiai és innovációs vezetője mondja el a vállalkozás túlélési stratégiáját.
Mexikó és az egzotikus tömények esete
A nyár a trópusi ízekről is szól – cikksorozatunk legújabb részében a legfinomabb tequila- és a mezcal alapú italok történetével ismerkedünk meg
Mi lesz a járvány után az autógyártással?
A magyar járműgyártás az utóbbi években komoly sikertörténet volt. A járvány miatt viszont előbb a gyártósorok álltak le, majd a vevők is eltűntek, így az értékesítés is lenullázódott. Rövidtávon ez óriási problémákat okoz, a helyzet viszont talán nem olyan tragikus, mint amilyennek tűnik.
Június 25.: Barlangok Világnapja
Minden év június 25-én, azaz ma ünneplik a Barlangok Világnapját. Ez alkalomból három káprázatos barlangot ismerhettek meg virtuálisan. Videó.
Cégek, amelyek megúszták a vírust
Voltak iparágak, amelyeket a koronavírus-járvány nem érintett közvetlenül, ám ezek is szembesültek kihívásokkal. Bár a megváltozott helyzettöbbek számára kínál új lehetőségeket, ezeket nem mindenki tudja kihasználni. A Piac & Profit azok között tallózott, akik úgy tűnik, nyertesei a válságnak.
Koronavírus-üzlet nyílt Amerikában
Igen, már ilyen is létezik. Kár, hogy nem nekünk jutott előbb az eszünkbe.
Hogy vásárolj környezettudatosan ruhát?
Melyik nőt nem boldogít az a tudat, hogy szekrényében többnél több ruha lapul? És a shoppingolás alatt érzett eufória, vagy hogy egy kihagyhatatlan akcióra lehet lecsapni? Ami jó nekünk, az korántsem hasznos a Földnek. De akkor mit lehet tenni, ha nem csak pénztárca-, de környezetbarát megoldást keresünk?
Ruby Bridges-Hall, a hatéves hős
Történetünk nem a régmúltban játszódik. Az idén 65 éves Ruby Bridges volt a legfiatalabb afro-amerikai hallgató, aki integrált iskolába járt az Amerikai Egyesült Államok déli részén.
Nehéz út a sikerhez - mi vár a felnőttek világában a gyerekmodellekre?
A világ legismertebb topmodelljei közül sokan nagyon fiatalon kezdték pályafutásukat, így nem csoda, hogy gyerekek milliói álmodnak a ragyogó kifutókról. Ám a divat világa sokszor a felnőtt modellekkel szemben is kegyetlen lehet, nemhogy a gyerekekkel.
Csütörtöktől újra nyitnak az artmozik!
Ha már te is vágysz az igazi mozizásra, akkor van egy jó hírünk!
Esküvő vintage stílusban
A vintage azonnal levesz bárkit a lábáról, nem beszélve arról, ha egy esküvőn köszön vissza a stílus. Nem is csoda, hogy az irányzat még most is nagy kedvenc a menyasszonyok és a vőlegények körében.