Életforma cikkei

5 gyönyörű vízpart
Ugyan a koronavírus miatt idén szinte biztosan el lehet felejteni a nagy utazásokat, a következő évekre talán már lehet tervezni.

Egyre népszerűbbek az androgün modellek
Egyre több esetben alkalmaz a divatipar androgün modelleket, azaz olyan a férfi és a női lét határán élő extra külsejű embereket, akik tökéletesen beillenek mindkét nem képviselőjének. Mindeközben zajlik a Pride-hét.

Plus-size ruhákat vennék, de hol?
Ha az átlagos mérettől felfelé tér el az alkatod, jó eséllyel vannak még gondjaid Magyarországon a divatos ruhák beszerzésével. Ezért adunk néhány tippet az őszi ruhatár beszerzéséhez..

5 jel, hogy a párkapcsolatod mérgezővé vált
Minden emberi kapcsolatban vannak nehézségek, ám ha folyamatosan boldogtalan vagy, érdemes ezekre a jelekre figyelni. Ha az ötből három folyamat jelen van a kapcsolatotokban, jobb elgondolkodni, hogy van-e így értelme folytatni.

Ritkaság: Kásás Tamás szerelmével szelfizett
Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok vizilabdázóról ritkán lehet magánéleti híreket olvasni, ezért is számít ritkaságnak a nyáron megosztott több Insta-posztja, amelyből kiderül: már egy éve boldog gyönyörű kedvese oldalán.

Még lehet pályázni az Év Apukája címre
A feleségek örök támaszai és segítői, a lányok védelmezői, a fiúk példaképei. Mégis sokszor jobban megbújnak a csendes háttérben, mint az anyukák, pedig ők is ugyanolyan mindennapi hősök, akik manapság szintén egyre kevesebb elismerésben részesülnek. A Sudocrem Az Év Apukája kampányában most a kiemelkedő feladatokat ellátó édesapákra irányítja a figyelmet, akik nap mint nap helytállnak munkában, gyermeknevelésben és a családok élén.

Férfiak, sztárok bermudában
Lezser öltözetet nem csak a hétköznapi emberek, de a sztárok is szívesen viselnek, főleg nyáron. Összegyűjtöttünk nektek néhány hírességet, akik előszeretettel hordanak bermudanadrágot - akár az utcán, akár a strandon.

Tippek és receptek a tökéletes piknikhez
Lassan vége a nyári hónapoknak, de ez semmiképp se tartson vissza attól, hogy piknikezz, ha még nem jutott rá időd. Ehhez adunk néhány tanácsot, amelyek segítségével neked is megjöhet a kedved egy kis időtöltéshez a szabadban, amely első randira, családi programhoz, vagy baráti találkozóhoz is remek program! Ráadásul hoztunk még néhány receptet is, amelyek kiváló kísérői lehetnek a

"Életem legjobb nyara volt"- Badacsonyban koncertezett Török Ádám és a Mini
Tegnap este Badacsonyban idézte meg a woodstocki fesztivál hangulatát Török Ádám, a Mini együttes alapítója és frontembere: a zenekar a Friss teraszon adott koncertet a rajongóknak a banda legjobb dalaival.

Hajdu Steve-ék golfozás közben pénzt gyűjtöttek
Nemrég jótékonysági golf hétvégét rendezett a Zala Springs Golf Resort a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány javára. A kétnapos rendezvényen olyan művészek is ütőt ragadtak, mint Németh Kristóf, Nagy Ervin, Hajdu Steve és Epres Attila. Az összegyűlt több mint 2 millió forintos támogatást az alapítvány egy kültéri rehabilitációs park megvalósítására fordítja, támogatva ezzel sok beteg gyermek gyógyulását.
Cukkini - 3 tételben
Kiváló zöldség a cukkini: kevés kalóratartalma ellenére nagyon laktató, egészséges és rengeteg hozzávalóhoz passzol. Olyan egytálételeket hoztunk, amelyek a kánikulában is jól esnek, sőt ha épp fogyókúrázol, a nassolásról sem kell lemondanod.
Egyre több nőnél figyelhető meg a korai klímax
A klimax minden nő életének természetes velejárója. A petefészkek hormontermelése fokozatosan leáll, így a termékenység is megszűnik, a menzesz is abbamarad. Mint azt említettük, a folyamat teljesen természetes, abban az esetben, ha 50 éves kor körül következik be. De sajnos egyre többször figyelhető meg akár 35 éves, vagy annál fiatalabb nők esetében is. Mit lehet ilyenkor tenni, mivel lehet a folyamatot visszafordítani?
Hogyan fejlesszük a gyerek vizuális memóriáját játékosan?
Ha gyerekünk hamarosan iskolába megy, akkor érdemes hangsúlyt fektetnünk a vizuális memóriájának a fejlesztésére. Ajánlunk néhány játékot, amivel ez élvezetes lesz számára is.
Ezek Katalin hercegné kedvenc fogásai
Katalin hercegné sem homáron és kaviáron él. Ő is szereti a hétköznapi ételeket, amelyeknél fontos szempont, hogy egészséges legyen.
Artmozik éjszakája 2020
Egyetlen karszalag, öt artmozi – rengeteg vetítés kora estétől másnap hajnalig! Idén is lesz Artmozik éjszakája!
6 tipp a nyári edzéshez
Hat jó tanács azoknak, akik a kánikulában sem szeretnének a mozgásrutinjuktól megválni. Igaz, számos kihívással kell megküzdeniük nyáron, mint túlhevülés, kiszáradás, hősokk, de nem lehetetlen megvalósítani a forró napokon sem a sportos életformát.
Nagy jövő előtt áll a rozé?
Mindenki, - főleg a rozét készítő borászok,- előszeretettel mondja, hogy a rozé töretlenül népszerű, és évről évre nő e borstílus rajongótábora, ezzel együtt pedig az eladási számai is. Vajon igaz ez? És milyen irányzatokra kell odafigyelnünk, ha lépést akarunk tartani a trendekkel?
Helyes ülés - fél egészség
Mivel sokaknak hosszabb távra kell berendezkedni a home office-ra és a diákok is hamarosan visszaülnek az íróasztal mögé tanulni, nem árt megvizsgálni az ülési szokásokat. Ugyanis a helytelen testtartásnak fájdalmas következményei lehetnek!
Hungarian Divide: Magyarország legkeményebb bringás kihívása
Augusztus 20-án, holnap rajtol el az a több mint száz bringás, aki arra vállalkozott, hogy 10 nap alatt átszelje Magyarországot. A főként terepen, földes utakon tervezett 1200 km-es távon a résztvevők csaknem két és fél Himalájányi szintemelkedést gyűjtenek majd össze, a legmagasabb hazai hegycsúcsunkat is érintve. Mindezt önellátó módon úgy, hogy a sátortól a ruhákig mindent magukkal kell cipelniük a kerékpárokon.
"Megráztam magam és változtattam a gondolkodásmódomon" - interjú Bajor Lili színésznővel
Bajor Imre lánya, Lili követte édesapját a szakmában. Most beszél az oda vezető útról, a több lábon állásról, szerelemről, szépségápolásról és még sok minden másról.
Programkavalkád a négynapos ünnepre
A hosszú augusztusi hétvégén tele lesz az ország programokkal. Nehogy otthon ülj, összeszedtünk párat, amiből kapásból választhatsz.
Matcha tea az egészségért és a szépségért
Közismert a teázás nyugtató hatása, de vajon azt tudjuk, hogy az egyes teafajták az egészségünkre milyen pozitív hatásokat gyakorolnak?
Elkezdődött Dobó Kata mesefilmjének forgatása
A hazai mozifilmgyártás újabb mérföldkőhöz érkezett: a Nemzeti Filmintézet 900 millió forintos támogatásával készülő különleges látványvilágú családi filmet nemzetközi produkciókhoz mérhető stábbal és technikai háttérrel forgatják. Rendezője Dobó Kata, akinek a Kölcsönlakás című filmje után ez a második produkciója ebben a minőségben.
Gordon Ramsey alig várja a járvány végét
Gordon Ramsay, a sztárséf jelenleg Angliában él feleségével, Tanával és öt gyermekükkel. Mivel a világhírű szakács általában sokat dolgozik, így Tana készíti el az ételt a családnak. Most ez másképp van, ugyanis Gordon Ramsay is bekapcsolódott a főzésbe: nem ritkán kora hajnalban kel fel, hogy a családnak elkészítse a reggelit és legyen ideje az ebédre is. Továbbá jelenleg mindazokat a recepteket tökéletesíti, ami az Új utakon forgatása alatt megtanult.
A Schumacher-fiú magyar kedvese új szerződést kötött
Keszthelyi Vivien fiatal kora ellenére mára az egyik legsikeresebb autóversenyzőnőnek számít hazánkban, most pedig olyan szerződést kötött, ami akár a Forma-1-ig is elrepítheti. Nem mellesleg Ralph Schumacher fia, David szerelme közel három éve.
Elment a magyar fotográfia egyik nagy alakja
Hosszan tartó súlyos betegség után hetvenötödik életévében vasárnap éjjel elhunyt Szebeni András Balogh Rudolf-díjas fotóművész, érdemes művész - tudatta a család hétfőn az MTI-vel.
Munkaterápia ad erőt Pécsi Ildikónak
A gyászoló színésznő arcán már néha egy-egy mosoly is átfut. Munkával kereste meg egy színház, és ő boldogan mondott igent. Ez segíthet neki a legnehezebb hónapok átvészelésében.
Boldog születésnapot Kovács Kokó István!
Kerek születésnapot ünnepel ma Kovács „Kokó” István, aki 50 évesen is naponta sportol, sőt új célokat tűz ki magának. A hatszoros Ironman most épp a Duna-átúszásra készül: augusztus 29-én, a Budapest Urban Games (BUG) keretein belül több száz lelkes amatőr és profi sportolóval vág neki a folyónak. Habár a 460 méteres táv nem túl tetemes, a nyílt vízi úszás a Dunában komoly felkészülést igényel.
25 éves a világ legismertebb böngészője
Ugyan a Google Chrome és a Mozilla Firefox egyre jobban kiszorítja a Microsoft saját böngészőjét, az Internet Explorer így is negyed évszázada a mindennapok része. Vasárnapi cybertörténelem.
Horváth Lili új filmje szeptembertől a mozikban
Stork Natasa és Bodó Viktor főszereplésével, a Mozinet forgalmazásában szeptember 24-én kerül a hazai mozikba Horvát Lili második nagyjátékfilmje, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre.
Mindenmentes könnyű nyári tésztaebéd
A meleg nyári napokon, amikor nem szívesen állunk a meleg tűzhely mellett, egyenesen vadásszuk a húszperces recepteket. Ez pont ilyen, sőt még mindenmentes is.
Vera Molnar, a számítógépes művészet úttörője
A magyar származású művész, Vera Molnar számtalan egyéni és csoportos kiállításon vett részt. Ma már a számítógépes művészet origójaként ismert, annak rendkívül nagy hatású alkotója, s most október 4-ig a debreceni MODEM-ben bárki megtekintheti pár alkotását.
5 modell, aki színészként is kipróbálta magát
A kifutók világától nem is esik annyira távol a színészet, így nem meglepő, hogy több modell is feltűnt filmekben, vagy karriert váltott.
A kedvenc augusztusi koktéljaink
Három kedvenc szezonális koktélunk receptjét te is könnyen elkészítheted otthon, vagy épp a nyaraláson!
Ráijesztett Bordán Irénre most született unokája
Bordán Lili színésznő Amerikában hozta világra első gyermekét, a kis Cliót, aki jól ráhozta anyukájára és a családtagokra a frászt.
Gardróbból otthoni iroda
A pandémia alatt felértékelődött az otthoni irodák jelentősége. De mi van akkor, ha egyszerűen nincs elég helyünk vagy nem akarjuk folyamatosan látni az íróasztalunkat, vele a számítógéppel a lakás valamelyik pontján? Itt van néhány elképesztően praktikus és nagyon mutatós „szekrényiroda”.
Modern luxus: megmutatjuk az év legtrendibb zuhanykabinjait
Felújítás vagy építkezés közepén tartasz és el kellene döntened, milyen legyen az új fürdőszoba, benne a zuhanyzórész? Nem egyszerű a döntés, a helyzetet nemcsak a széles kínálat nehezíti, de a helyiség adottságai is jócskán befolyásolhatják a végső eredményt. Szakemberek tippjei következnek.
Pokorny Lia erről még sosem beszélt
Kilenc évvel ezelőtt egyik nap hajnalban villamos ütötte el színész szerelmét. Pokorny Lia színésznő ritkán nyílik meg annyira, hogy erről beszéljen, most kivételt tett.
Fiús kontra lányos anyukák
Balett, pörgős szoknya és színes hajcsatok, vagy foci, toronyépítés és mászókáról ugrálás? Bár sztereotípiák, mégis már egészen korán elválasztjuk egymástól a lányos és a fiús dolgokat. Tudjuk, hogy a kisfiúk igazi örökmozgó csibészek, míg a kislányok érzékenyebbek és inkább csöndben babáznak, mint csintalankodnak. De van-e egyáltalán a nevelésre vonatkozó, nemekbeli különbség? Vida Ági gyermekpszichológus osztotta meg velünk szakvéleményét a témában.
Panel street art
Hazánkban a lakóépületek 13 százaléka ipari panel technológiával készült a 60-as és 80-as évek között. Azon túl, hogy a bennük lakó több mint 1,1 millió ember mindennapi hangulatára is hatással vannak a felhasznált homlokzati színek, az országszerte több mint 530 ezer panelháznak kiemelt szerep jut a városképek kialakításában. De vajon hogyan tudnak megújulni a régi szocreál épületek?
Mitől boldog a magyar?
A pszichológia egy viszonylag új irányzata a pozitív pszichológia, amely nevéhez hűen a boldogsághoz és a beteljesüléshez vezető utakat és módszereket kutatja. Mi a helyzet az apró, minket váratlanul meglepő, és ezzel mosolyra fakasztó boldogsággal, mi okoz nekünk örömet? Ezt a kérdést tette fel az idén 90 éves Medve sajt is a magyar fogyasztóknak, a beérkezett válaszok elemzésében pedig Ráskó Eszter pszichológus volt a márka segítségére.
A Benedek Tibor-búcsúztatót is áthúzta a járvány
A június 18-án elhunyt legendás vizilabdázó, Benedek Tibor temetése nem volt nyilvános, ezért mintegy kárpótlásul a Magyar Kupa előtt szerettek volna méltó búcsút tartani a szurkolóknak s a nyilvánosságnak. A Fradi játékosainál diagnosztizált koronavírus azonban ezt is áthúzta.
Minden tizedik magyar baba koraszülött
Magyarországon minden 10. csecsemő koraszülöttként jön a világra. Ez az állapot rövid és hosszú távú betegségeket, de akár maradandó károsodást is okozhat. A korszerű berendezések mellett a szülők aktív bevonása, a családközpontú módszerek elterjesztése jelent megoldást. A Generali The Human Safety Net nemzetközi programja a hazai kórházak ez irányú fejlesztését célozza.
Rod Stewart felesége összetévesztette a tüneteket
Rod Stewart felesége, a 49 éves Penny Lancaster azt hitte, elkapta a koronavírust, pedig csak beköszöntött nála is a menopauza.
500 anyuka tapasztalatai egy könyvben
Ha új élet születik, kezdetét veszi egy gyönyörű, de ismeretlen út. A kismamák azonban sokszor nem őszinték az érzéseikkel kapcsolatban: előfordul, hogy nem merik elmondani a terhesség során megélt érzéseiket. Ebben segíthetnek olyan anyukák személyes történetei, akik már végigmentek ezen az úton, és ez a kilenc hónap életünk legcsodálatosabb időszakaként maradt meg az emlékeikben.
Felnőttképzés a járvány alatt
Az állami bértámogatás egyik alapelvárása a cégek felé az egyéni fejlesztési idő biztosítása. A kormány arról nem rendelkezett, hogy ennek pontosan milyen formában kell megvalósulnia, így nagyon sokféle továbbképzés szóba jöhet. A lényeg, hogy a munkavállaló ebben az időszakban nem dolgozhat.
9 érv a hintázás mellett
A hinta az egyik első fejlesztőeszköz, amit a szülők anélkül szereznek be gyerekeiknek, hogy a hintázás áldásos hatásairól tudomásul lenne. Pedig már csecsemőkorban alvóhinta formájában is használatos, később a kertekbe is kikerül.
Boszorkánykonyha: így készíts kozmetikumokat otthon!
Ahogy egyre trendibb a környezettudatosság, úgy erősödött az az igény is, hogy a sok szempontból kifejezetten környezetszennyező, jelentős műanyagszemetet termelő kozmetikumokat házilag is elő lehessen állítani. Íme két recept.