Vidacs Éva cikkei

Nem, ma sincs Black Friday!
Valami megmagyarázhatatlan okból, Magyarországon évszaktól függetlenül időnként Black Fridayt hirdet egy-egy üzlet, noha valójában egyetlen ilyen nap van az évben. Mondjuk, hogy mikor.

Meseterapeuta lett Szervét Tibor
Évekig úgy választottam darabot, hogy mindegy, mi az, de ő benne legyen. Láttam drámai szerepben, polgárpukkasztó előadásban és zenés komédiában is. Most viszont egy olyan arcát mutatja meg Szervét Tibor, amelyiket eddig nem ismerhettük. Az interjú még a színházak lezárása, illetve az Illatszertár bemutatója előtt készült.

Az év szaloncukra: sós karamellás
Vannak, akik nem tudnak elszakadni a zselés és marcipános klasszikusoktól, de ínyenceknek itt vannak az új ízek!

Megismételhetetlen előadás ma: New York-i komédia
A színházak teljesen lehetetlen helyzetbe kerültek a szigorítások után. Ahol lehet, átálltak a streamelésre, de a Centrálban csak erre az egy estére kaptak engedély.

„Ne gyújts rá!” világnap
Nemzetközi kezdeményezésre minden év novemberének harmadik csütörtöke a „Ne gyújts rá!” világnap, amelynek célja, hogy rávegye a dohányzókat – legyen az hagyományos cigaretta, e-cigaretta vagy a napjainkban oly divatos hevített dohánytermék-használó –, hogy egy teljes napig ne gyújtsanak rá!

Spanyol krumplis omlett
Aki járt már Spanyolországban, az tudja, hogy ez a krumplis finomság az egyik legolcsóbb és leggyorsabb formája az éhség elűzésének, mert már egy szelet is megteszi a hatását.

A maszk kötelező, de te döntöd el, milyet viselsz
Az elmúlt hetekben több ízben is foglalkoztunk a maszk viselésével, s mivel azóta még jobban szigorodtak az előírások, mutatjuk, milyen sok típusból választhatunk.

Gáspár Laci zokogott a boldogságtól
Nem voltak óriási leleplezések, nagy csavarok, szellemes poénok Friderikusz műsorában, csak tiszta szerelem.

Üzemanyaggyártás műanyag hulladékból?
Elképzelhető, hogy a sokat szidott műanyag hamarosan új értelmet nyer a világ körforgásában? Egy magyar egyetemista egészen különleges módon kívánja hasznosítani a plasztik szemetet.

Drámai cserék a Konyhafőnök VIP-ban
Két nap kemény küzdelem után megvan Sárközi Ákos és Rácz Jenő csapata is a Konyhafőnök VIP-ban.
A stroke valós veszély!
A stroke bármikor, bárkinél és bárhol kialakulhat. A stroke az elhalálozás egyik vezető oka, a WHO adatai szerint hazánkban évente több mint 10 000 ember haláláért felelős. Élete során 4-ből 1 felnőtt átesik stroke-on, melyből a legtöbb elkerülhető lenne, kialakulás esélyének csökkentésével. Mutatjuk a rozikófaktorokat!
A terhességi cukorbetegségre van gyógymód!
A várandósság alatt bekövetkező hormonváltozások miatt a kismamák 7-8 százalékának szervezete nem tud elegendő inzulint termelni, a vércukorszintjük megemelkedik és gesztációs, azaz terhességi cukorbetegség alakul ki.
A prosztatabántalmak kezelhetők!
A jóindulatú prosztata megnagyobbodás a férfiaknál általában ötven éves kortól észlelhető és az életkor növekedésével egyre gyakrabban fordul elő, gyakorlatilag népbetegségnek számít.
A krónikus prosztatitisz ezzel szemben a fiatalabb férfiak betegsége, jellemzően 20-50 éves kor között fordul elő. Mindkét problémára hatékony, alternatív kezelési eljárása a hűtött prosztata termoterápia.
Rúzsa Magdinak az angyalok súgtak
A Megasztár egykori győztese úgy gondolja, ő csak leírta, amit az égiek a fejébe pakolgattak. Így született pár hét alatt egy musical és egy mesekönyv.
Elindul a Színház TV
Ebben a helyzetben az egyik legjobb hír, hogy ma debütál a Színház TV onlineplatform, amelyen keresztül otthonról, kényelmesen, akár többedmagunkkal is nézhetünk élő színházi előadásokat.
Az év szava: a lezárás, vagyis a lockdown
A egy angol kiadó idén is összesítette, mely szavakra volt a legtöbb keresés, és talán nem meglepő módon, a 10-es listán hat kifejezés a koronavírus-járványhoz köthető.
Hosszú Katinka pánikrohamot kapott!
Bár úgy tűnik, mintha az Iron Lady az egyik legkeményebb nő lenne a világon, Katinkát is megviseli a pandémia okozta helyzet és erről őszintén vallott most.
Megszületett Gryllus Dorka babája!
Napok óta izgultunk, mikor érkezik a gólyahír, de ma végre arra ébredtünk, hogy megszületett Simon Kornél és Gryllus Dorka második gyermeke.
Bemutatkozott az összes jelölt a Konyhafőnök VIP-ban
Az elődöntőkből kiderült, hogy Rácz Jenőnek Madár volt a példaképe, hogy magassarkúban tilos főzni és hogy Sipos Peti nem csak nevettetni tud.
Bódi Sylvi gazdasszony lett!
Senki se gondolta volna, hogy a világutazó szörfös modell egyszer csak hátrahagy mindent, gumicsizmát húz és gazdálkodni kezd!
Lúdláb torta
Mint tudjuk: aki Márton napkor nem eszik libát, egész évben éhezni fog. Nos, mi gondoltunk azokra is, akik nem szeretik a hús, nekik itt van egy kis lúdláb torta.
Rácz Jenő étterme ismét nem nyílt meg
A tavaszi nyitást mára tolta el a séf, de a szigorítások miatt ismét el kellett napolnia étterme premierjét.
Ömlött a vér a Konyhafőnök VIP-ban
Tegnap este tíz versenyző kapott esélyt, hogy bizonyítsa főzőtudományát. Volt, akinek ez könnyedén sikerült, volt, aki elvérzett. Szó szerint...
Márton-napi libaleves
Pénteken Márton nap lesz, ezért, hogy legyen időtök bevásárolni, felkészülni, most megadjuk az első fogás receptjét. Annál is inkább, mert a leves az úgy jó, ha van ideje összeérni, ezért nyugodtam megfőzheted már ma, de legkésőbb holnap állj neki!
Egy Csepp EgészségFeszt: főzz, sétálj, szűrj sztárokkal!
Mától november 15-ig egyedülálló rendezvénysorozatot szervez az Erős Antónia által létrehozott Egy Csepp Figyelem Alapítvány. Az online programok mellett lesz élő talkshow és ingyenes szűrés is.
Nagy Ervinék lefújták az esküvőt!
Ismét izgalmas időutazásnak és talán még érdekesebb beszélgetésnek lehettünk részesei tegnap este.
Borbély Alexandra és Nagy Ervin csipkelődő stílusban vallottak érzelmeikről, félelmeikről és vágyaikról Friderikusz műsorában.
Francia almatorta
Az alma alapfelszereltség minden konyhában, és mivel a gyümölcsön kívül csak pár tojás, némi liszt és egy kis porcukor kell ehhez az isteni tortához, ebéd utánra még pont el is készül. Igazi vasárnapi élvezet!
David Guetta a Széchenyi medencéjében koncertezik!
November 8-án este Magyarország is reflektorfénybe kerül a világ könnyűzenei színterén, hiszen a történelemben először a Budapest és Esztergom is része lesz az MTV EMA díjátadónak. A házigazdák pedig Palvin Barbi és David Guetta lesznek!
Távmozizhatunk is az Olasz Filmfesztiválon
Sokszor leírtuk már, hogy a járványnak vannak jó hozadékai is, például hogy színházi előadásokat és filmeket is lehet otthonról nézni. A 18. Olasz Filmfesztivál több új alkotást is elérhetővé tesz ezen a módon, de természetesen lesz élő vetítés is - közönségtalálkozóval megfejelve.
Michael J. Foxnak újra kellett tanulnia járni
Ha azt gondolnánk, a Vissza a múltba sztárja szívesen visszapörgetné az időt a 80-as évekre, amikor még egészséges volt és minden filmben rá osztották a főszerepet, óriásit tévednénk, mert a színész végtelenül boldog attól, hogy rengeteg időt tölthet családjával.
A sikeres online interjú 7 aranyszabálya
A távoli munkavégzéssel jelentősen megváltozott az állásinterjúk és a munkamegbeszélések forgatókönyve. Egy olyan környezetben kell bizonyítaniuk a munkavállóknak, ahol az egyéni karakter mellett a technikai felkészültség és az otthoni életstílus is látszódik. Mivel a szakembereknek elég csupán pár perc arra, hogy felmérjék a jelöltet, érdemes alaposan felkészülni a webes állásinterjúra – ehhez mutatunk most pár hasznos trükköt.
Két hónap után ment férjhez Szily Nóra
Szily Nórát rendszerint a másik oldalon látjuk, ő az, aki kérdez, aki megmutat, aki láttat. Ebben a beszélgetésben viszont ő mutatja meg magát, enged be minket kicsit az életébe.
Ha Pest megyei vagy és nő, nyert ügyed van!
A karantén alatt bizonyíthatóan megnőtt a társkeresők száma, mert sokan ráébredtek, a nehéz helyzetben jó, ha van mellettünk valaki akire támaszkodhatunk. Persze az internetes ismerkedésnek vannak hátulütői, hiszen nem mindenki azonos céllal regisztrál., de talán az alábbi kutatás segít abban, hogy a valósághoz igazítsuk a reményeinket.
Lovas Rozi vallomása férjének
A mi kis falunk Erikája szerelmes üzenettel köszöntötte kisfia apukáját egy nyilvános posztban.
Movember – a férfi egészség hónapja
Évente közel 1500 ember hal meg prosztatarákban, ezért is fontos, hogy minél többekhez jusson el a ’movember’ üzenete, vagyis: hogy a férfiak menjenek szűrővizsgálatra!
Sült céklaleves
A cékla nem csak savanyúságként kerülhet az asztalra, még akár desszertet is készíthetünk belőle, de most kezdjük egy könnyű levessel.
Háziállataink elvesztése a halálra készít fel
Ugye az alapvetés, hogy kis kedvenceink egy csomó mindenre tanítanak minket. Az azonban eszünkbe sem jut, hogy sok más mellett veszteségeink feldolgozására is.
A 10 legmenőbb smink Halloweenre
A Halloween elképzelhetetlen ijesztőnél ijesztőbb arcfestések nélkül. Mutatunk néhány ötletet, az egyszerűbbtől a legtechnikásabbig.
Meghalt Sean Connery
Ő volt az első 007-es ügynök, akit sokan máig a legjobbnak tartanak. Sir Sean Connery életének 91. évében, a Bahamákon hunyt el.
Vörös bársony torta - Halloween dizájnnal
Ha van valami, ami a piték mellett igazán amerikai, az a vörös bársony torta, ami normál esetben nincs meglocsolva piros glazúrral és kést is csak szeleteléskor lát, de Halloweenre jöhet ez a 'véres' változat.
Házassági leckék középhaladóknak 2.
Ma este újabb hazai ősbemutatóval várja a közönséget a Centrál Színház. Az évek óta nagy sikerrel játszott Házassági leckék középhaladóknak „folytatásában” ismét összejött ugyanaz a négy karakter. Az előadást mindenkinek ajánljuk: simliseknek és őszintéknek, férfiak és nőknek, azoknak, akik látták az előző részt, és azoknak is, aki nem...
Kulka János: „Felmentem az égbe”
A stroke világnapja alkalmából beszélt arról a közkedvelt színész, hogy ő mit érzett, amikor szélütést kapott és most hogy van.
Egy igazi békebeli komédia: Illatszertár
Aki szereti a klasszikus színházat, szép díszletekkel, pazar jelmezekkel, nem utolsó sorban egy remekül megírt darabbal, az örülhet, mert az Illatszertár pont ilyen lesz a Tháliában.
Ingyen ehetsz a két Michelin csillagos étteremben!
Tizenhárom év után, idén márciusban bezárt Magyarország egyetlen két Michelin csillagos étterme, de búcsúzóul rendeznek egy 'utolsó vacsorát' , amire bárki jelentkezhet.
Palya Bea a szívbéli szexualitásban hisz
Az énekesnő a tőle megszokott elképesztő nyíltsággal és szenvedéllyel vallott arról, mi fontos számára az életben.
Jön a Sztárom a párom 2. része?
Hugh Grant benne van a Sztárom a párom folytatásában, de olyan csavarral, ami nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog...
"Hálás vagyok a ráknak" – mondja Karsza Péterné Szalánczi Beáta
A mellrák elleni küzdelem havában, eddig is többször foglalkoztunk azzal, hogy felhívjuk a figyelmet arra, milyen fontos az önvizsgálat és a nőgyógyászati kontroll. De a számok és tények sosem lehetnek olyan meggyőzőek, mint amikor egy betegségen átesett nő meséli el a történetét. Karsza Péterné Szalánczi Beáta nem tartozott a veszélyeztetettek közé, mégis beteg lett. Életét az önvizsgálat mentette meg.
Julia Roberts azt kéri szülinapjára: mindenki menjen szavazni!
A ma 53 éves sztár hetek óta az amerikai elnökválasztást álltja középpontba minden közösségi felületén. Kíváncsiak vagyunk, hány szettje van még, de addig is mutatjuk az eddigieket!