Lélek cikkek

Akkor most fussak, vagy ne?
Napjainkban egyre elterjedtebb az egyszerűen kivitelezhető és olcsó sportolási lehetőségként felmerülő mozgásforma, a futás. A dinamikus napi ritmusunkba a reggeli sportaktivitás a legkönnyebben beilleszthető, azonban egyben a lehető legrosszabb is a gerincünkre – vélekedik a szakértő.

Fogaid alattomos gyilkosa
A közhiedelemmel ellentétben a nők, különösen a várandós anyák fogaira nem a fogszuvasodás az első számú fenyegetés. A sokkal alattomosabban támadó fogágybetegség, köznyelven fogínysorvadás az igazi ellenség. Ráadásul ezt a betegséget a gyerekek is örökölhetik. Szerencsére néhány egyszerű szabály betartásával megelőzheted a bajt.

Egy mosogatás is jót tud tenni...
Minden életkorban mást jelent a szükséges napi mozgás. Idősebb korban ez lehet például a könnyebb házimunkák elvégzése, a főzés, a rendszeres séta vagy akár könnyebb tornagyakorlatok. Bátorítsuk idős hozzátartozóinkat arra, hogy ne hagyják abba a napi fizikai aktivitást, hiszen a testmozgás az agy egészségére is kedvezően hat!

Rászolgál a nevére!
Az áprilisi időjárás „legendásan” szeszélyes szokott lenni, és nincs ez másképp ebben az évben sem. Noha még csak bő egy héten vagyunk túl, volt már részünk nyáriasan meleg napokban és heves helyi zivatarokban is, miközben országszerte inkább a csapadékhiány jellemző. A hőmérséklet a hétvégén az ilyenkor szokásos átlag körül alakul, miközben napos és felhős időszakokban is lesz részünk!

Felejtsük el a drasztikus fogyókúrát!
Felejtsük el az összes fogyókúrát, így járunk a legjobban! Testünk arra programozódott, hogy tartalékolja az energiát, ezért lehet, hogy egy sztárdiéta egyszer beválik, másodszor azonban már szervezetünk befékez. Dr. Bajnok Éva, a Duna Medical Center obezitológusa szerint egy-egy drasztikusabb diétának akár 6 évig tartó, a fogyásra nézve negatív hatása is lehet.

5+1 tipp: így készülj az érettségire!
Alig egy hónap múlva kezdődnek az érettségik: május 3-tól június 28-ig tart 2019-ben az érettségi időszak. A végzős középiskolások már számolják vissza a napokat, és a legkülönfélébb tanulási módszereket bevetve készülnek a megmérettetésre. Az alábbiakban Tóth Réka, a Perfekt oktatási szakértője néhány praktikus tanulási tippel segít a felkészülésben.

A demencia 9 intő jele
Ha idős hozzátartozók, barátok, eset kollégák vannak a környezetünkben, érdemes odafigyelni arra, hogy a bekövetkező változások vajon a normál öregedés jellemzői, esetleg azon túlmutató problémáról van-e szó. Cikkünk a demencia jeleinek felismerésében segít.

A legtöbb panaszt a fülledtség és a meleg okozza!
Front nem ront a humánmeteorológiai helyzeten, de a meleg, fülledt időben sok és különböző panasz jelentkezhet.

Nem elég a retek, a káposzta, meg a narancs
Étrend-kiegészítésre azért van szükségünk, mert normál táplálkozással nem visszük be a megfelelő minőségű tápanyagokat a megfelelő mennyiségben. Ez a mai étkezési szokások mellett egész évben érvényes, de az év hidegebb időszakában jellemző. Késő ősztől tavaszig sokkal kevesebb zöldséget és gyümölcsöt eszünk, melynek következményeként jóval kevesebb mikrotápanyag jut be szervezetünkbe.

3 jó tipp, hogy beindulj!
Biztosan sokakkal előfordult már, hogy azt gondolták, mindent megtesznek az alakformálásért, de mégsem jött a várt eredmény. Ebben is segíthet, ha tisztázunk pár általánosan elterjedt tévhitet az edzéssel és a fogyással kapcsolatban a Life1 személyi edzője, Szomor Dávid segítségével.
A D-vitamin hiánya már az anyaméhben betegséget okozhat!
Ahogyan az orvostudomány fejlődik, úgy ismeri fel egyre inkább, hogy mekkora a jelentősége a megfelelő tápanyagellátottságnak a várandósság alatt. Egy új kutatás ugyanis rámutatott arra, hogy összefüggés van a D-vitamin hiánya, valamint a skizofrénia kialakulásának valószínűsége között. Ratkó Tünde szülésznő segít.
Fogamzásgátlás interneten?
Minden gyerek akkor születhessen meg, amikor arra apa és anya készen áll. Ezzel a céllal jött létre a World Contraception Day, azaz a Fogamzásgátlás Világnapja. A mozgalom tíz évvel ezelőtt született. Azóta segíti a fogamzásgátlással kapcsolatos tájékozódást, és a nem kívánt terhességek elkerülését. Az évfordulóra közzé tették legújabb kutatásuk eredményeit.
Hogyan jegyezzünk meg szinte mindent?
Lerajzolva tudjuk legkönnyebben megjegyezni az új információkat. Legalábbis erre a következtetése jutott a kanadai Waterloo Egyetem kutatócsoportja. Eredményeik szerint a rajzos memorizálás hatékonyabb volt, mint a jegyzetelés, és a jegyzetek újraírása, a vizualizációs technikák, illetve a passzív képnézegetés.
Több napos fejfájással telhet a hétvége
A szép tavaszi napok sorának átmenetileg vége szakad. A hét végéig ugyanis egyre változékonyabb időben lesz részünk, a megnövekvő felhőzet mellett akár többször is lehetnek záporok. Sőt, akár zivatarok is kialakulhatnak! Ezzel együtt a hőmérséklet is visszaesik néhány fokot – mondja a Meteo Klinika igazgatója.
2 tévhit az edzésről és a fogyásról
Egyre több ember sportol nálunk is, legyen szó csapatsportról vagy egyéni tréningről. Ráadásul a nyár közeledtével még többen kezdenek alakformálásba. Azonban kevesebben vannak azok, akik az edzést igazán tudatosan, a szervezetük minden rezgését és igényét figyelembe véve végzik. Pedig mindez nagyon fontos ahhoz, hogy valódi eredményeket érjünk el – mondta el a Life1 személyi edzője, Szomor Dávid.
Hess, álmatlanság! Segít a füvesember!
Ma már szinte népbetegség az alvászavar, amit az óraátállítás még inkább tetéz. Gyuri bácsi szerint a gyógynövények mellett a kevesebb idegeskedés és a kütyük kikapcsolása segíthet a legtöbbet. Nézzük, milyen teákat ajánl a bükki füvesember a rossz alvóknak.
Itt a tuti fogyás szigorú titka
Nap mint nap nők ezreinek életét keseríti meg a harc a pluszkilókkal. Sokan szinte mindent kipróbáltak már, de a várva várt siker elmaradt. Nemrég azonban Singh Viki és Cseke Katinka egy indiai gyógynövény receptúra segítségével bebizonyította, igenis le lehet adni a súlyfeleslegből, legyen szó 5, 10, vagy akár 30 kilóról. Jó néhányan azt gondolják, ez csupán „hókusz-pókusz”, azonban Dr. Némedi Erzsébet élelmiszer-tudományi szakember elmagyarázta, hogy milyen komoly feltételeknek kell megfelelnie egy-egy ilyen szernek. Közben pedig az is fontos, hogy csak megbízható forrásból vásároljunk.
Talpunk alatt fütyül a szél – fájhat a fejünk miatta!
Az időjárás hétről-hétre másolja magát: hétfőn hidegfront, hét közben melegedés, hétfőn hidegfront és ez most sincs másként. Az áthaladó front csapadékot ugyan nem hoz, de szélerősödést és erős fejfájást igen!
Anya, apa, mondj egy meséééét!
1967 óta Hans Christian Andersen dán meseíró születésnapján, április 2-án tartják a Gyermekkönyvek nemzetközi napját. Az ünnep célja, hogy a gyermekek megszeressék a könyveket és az olvasást. Erre pedig most nagyobb szükség van, mint korábban, hiszen a mesekönyvek helyét sok esetben átveszik a mobiltelefonok, számítógépek és a televíziók. Miért fontos megtartani az egyensúlyt és milyen szerepe van a meséknek a kicsik fejlődésében? Több, mint gondolnánk.
Mit tegyek, ha nem jön a tesó?
A családtervezés fontossága mindig kiemelt volt a párok életében. Most azonban a hazai keretek között még inkább az lett, hiszen sok támogatást csak 2-3, esetleg 4 gyermek után lehet igénybe venni. Azok, akik rászánják magukat arra, hogy előre „bevállalnak” néhány plusz gyereket, könnyen szembesülhetnek az úgynevezett secunder meddőséggel. A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász van a ratkotunde.hu segítségére.
Ne engedj a fognyűvőnek!
Sokan gyermekkori rossz élményeik miatt félnek, és kerülik a fogorvost. Dr. Cakó Annamária fogorvos, szájsebész szerint Magyarországon az emberek nagy százaléka csak akkor megy fogorvoshoz, ha már baj van. A szakorvos most azt is elárulta, mit tegyünk, hogy a következő generációnak már ne mumus, hanem barát legyen a fogorvos.
Most az óraátállítás miatt is szenvedhetünk!
Egyre melegszik az idő a hét hátralevő részében. A hétvégén már ismét nagyon kellemes napok várnap ránk! A reggeli hideg napról napra enyhül, és a délutánok is egyre melegebbnek ígérkeznek. Ráadásul a sok napsütést sem kell nélkülöznünk, és akár 20 fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála - tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.
Mi köze a diabétesznek a fejlődési rendellenességekhez? Meglepődsz!
Becslések szerint minden második kismama túlsúlyos vagy elhízott a várandósság korai szakaszában, amely jelentősen növeli a terhességi magas vérnyomás és a terhességi cukorbetegség kialakulásának kockázatát. A terhességi cukorbetegségnek általában nincsenek tünetei, ám komoly veszélyt jelent mind a mama, mind a baba egészségére nézve.
Erről árulkodik a nyelved, a fogad!
Jönnek a fognyüvő manók, ha nem mosod a fogad! – ilyen, és ehhez hasonló bölcseletekkel látjuk el gyermekeinket a szájhigiénia kapcsán, de sajnos valójában vajmi keveset tudunk, és teszünk fogaink épségéért. Tudta például, hogy akár a szánk is felelős lehet az ízületi problémáinkért? Dr. Cakó Annamária fogorvos, szájsebész szerint mindezek ellenére Magyarországon az emberek nagy százaléka csak akkor megy fogorvoshoz, ha már baj van.
Mit mesél a bükki erdő?
A nagy érdeklődésre való tekintettel Gyuri bácsiék idén májustól-októberig hirdettek gyógynövényismereti túrákat. Új túravezető és új túratípus is debütál, így már négyféle közül választhatnak a Bükk és a gyógynövények szerelmesei.
Hidegfront vonul át felettünk – lehűléssel és fejfájással indít a hét!
A hétvégén tombolt a tavasz, hétfőn hidegfront vonult át felettünk, ennek hatására egyik pillanatról a másikra 10 fokot hűl a levegő és a szél is megerősödik.
3+1 lépésben: ötletek Almási Kitti pszichológustól
Természetes velejárója a stressz mindennapjainknak, ugyanakkor a hosszabb ideig fennálló feszültségnek komoly testi tünetei is lehetnek. Annak érdekében, hogy elkerüljük a stressz káros egészségügyi következményeit, érdemes néhány egyszerű, fejben elvégezhető módszert elsajátítani. Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus, aki a sárvári Spirit Hotelben tart előadást az érdeklődőknek, több hasznos tippet ad a mindennapi stresszkezeléshez.
Demenciával él a barátom
Nagy kihívás lehet egy barátság fenntartása a demenciával élőknek. Mégis, egy olyan érzelmileg felkavaró időszakban, mint amikor valaki megtudja magáról, hogy Alzheimer-kórral vagy más demencia típussal kell megtanulnia együtt élni, egy barát támogatása, és a hétköznapok normalitásának érzése mindennél többet jelenthet. Sajnos azonban a valóság az, hogy a demencia diagnózisát követően sok barátság megszakad.
Tökéletes házi elixír
Házi csodánk fogyasztása reggel és este ajánlott, illetve, ha módunkban áll, akkor a főétkezések után, vagy közben, kortyonként – javasolja Komáromi Linda és Nagy Péter, akik vegyszer- és adalékmentes gyümölcsborecetet készítenek fehérvárcsurgói családi gazdaságukban.
Fellapoztuk Gyuri bácsi naptárát
Márciusra is jutott egy gyógynövény a bükki füvesember naptárjában. Gyuri bácsi különleges egészségnaptárjában nemcsak egyedi teákat találunk, hanem gyógynövényes kivonatokat, élvezeti teákat és keverékteákat is. Keverékteái egyedi receptúra szerint készülnek, bennük a több száz éves népgyógyászati tapasztalat találkozik a modern fitoterápiás eredményekkel.
Amit tudnod kell az esemény után
Ha a szexuális együttlétkor nem megfelelően (vagy egyáltalán nem) védekeztetek, a nem kívánt terhesség elkerülése érdekében az egyetlen megoldás a sürgősségi fogamzásgátlás, más néven az esemény utáni tabletta. Sokan kellemetlennek érzik, amikor be kell szerezniük, pedig kifejezetten fontos, hogy ilyenkor minél hamarabb hozzájussunk a tablettához!
Hurrá! Frontmentes hétvége, használjuk ki!
A hét utolsó napjain még kellemes, tavaszi időben lesz részünk, azonban a jövő hét elején változás kezdődik!
Miért nem érti a Nagyi, amit mondok?
Dr. Andrew E. Budson neurológus a Psychology Today oldalnak írt cikkében egy nemrégiben nála járt betegét idézi fel. Remekül eltársalogtak az időjárásról és a férfi terveiről azzal kapcsolatban, hogy hamarosan golfozni fog. Úgy tűnt, hogy a gondolkodási folyamatai teljesen épek. Ám amikor a golf részleteire terelődött a szó, a doktor számára egyértelmű lett, hogy a férfi szinte semmit nem ért a párbeszédükből.
Mi lesz a bőrünkkel böjt idején?
Hamvazószerdától nagyszombat éjfélig böjtölünk a hagyomány szerint, és ha néha meginognánk, elég ha arra a sok pozitív hatásra gondolunk, amely a böjttel együtt jár. Ahogy megtisztulunk, szinte a gondolkodásunk is felfrissül, és tisztábban látunk sok mindent magunk körül, de a legfőbb hozadék mégiscsak az, hogy jót teszünk ízületeinknek, csökken a koleszterinszintünk, stabilizálódik a vérnyomásunk, erősödik az immunrendszerünk. És mivel a bőr az egyik legfontosabb kiválasztószervünk, nem mellékesen a bőrünk állapota is szebb lehet egy böjti időszak után. Mivel több zöldséget, gyümölcsöt eszünk, és jobban figyelünk a folyadékbevitelre is, ezt a bőrünk állapota is meghálálja.
Életmód: ezt már az igazi férfiasságod bánhatja
Ma már egyre több adat áll a rendelkezésünkre a férfiak meddőségével kapcsolatosan. Tudjuk, hogy legalább olyan gyakori, mint a hölgyek esetében, és azt is tudjuk, hogy az esetek döntő többségében jól kezelhető, valamint lényegesen fájdalommentesebb a kivizsgálása, mint a hölgyek esetében. De azt kevesebben tudják, hogy a férfi meddőség feléért a nem megfelelő életmód tehető felelőssé! Ratkó Tünde szülésznő segít tájékozódni.
Gyors igenek és nemek
Nem a tükröt kell leszerelni a falról, hanem saját magadba kell nézned! Mit gondolsz, hogy fogsz kinézni a hamarosan beköszöntő strandszezonra? Na látod, lépni kell, és ebben a szakértő segít!
Nem Sándor és nem József, hanem Benedek hozza meg a meleget!
Hidegfront indította a hetet, mögötte a 22, 24 fokos hétvégét követően 15 fokot hűlt a levegő! Most még felhősebb napok következnek, és marad a hűvös is, reggelente pedig akár fagyok is lehetnek. Szerdán kezdődik a visszamelegedés, a hétvégén már megint 20 fok is lehet - tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.
Eltűnt vitaminok nyomában
A lombik, mint utolsó mentsvár a családalapításra sajnos egyre több pár esetében bizonyul az egyetlen lehetőségnek. De a lombikprogramban való részvétel − bár jó esetben megtermékenyített petesejtet eredményez −, a nő szervezetét nem készíti fel a gyermek kihordására. A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére.
Gyermektelenség vagy gyermekmentesség?
Miért nem terjedt el nálunk a gyermekmentesség kifejezés? Talán azért, mert Magyarországon nagyon kevesen vannak – bár a számuk egyébként növekszik – azok, akik tudatosan nem szeretnének gyermeket vállalni. A tudatos gyermektelenek aránya a posztszocialista országokban mind a férfiak, mind a nők körében 5% alatt van, miközben a nyugati országokban 5–10% között mozog. Ha az összes gyermektelenek arányát nézzük, az szintén jóval alacsonyabb nálunk, mint a nyugati országokban. A legmagasabb, 20% fölötti aránnyal a német ajkú országokban találkozhatunk: Németországban, Ausztriában és Svájcban. Ki gondolná, de 15% feletti arányukkal szintén elöl járnak a gyermektelenséget illetően az olaszok, a görögök és a spanyolok is - derül ki Szalma Ivett tudományos munkatárs írásából.
Ne veszítsd el a hajad!
Hajmosás vagy fésülködés után mindenki talál több-kevesebb hajszálat a hajkefében, a földön vagy a lefolyóban. Ijedtségre semmi ok, hiszen napi 60-80 hajszál kihullása teljesen természetes, a kihullott haj helyén új szál indul növekedésnek. Aggódnunk akkor kell, ha a hajhullás mértéke fokozódik, vagy esetleg bizonyos területeken csomókban kezd hullani a haj. Mire utalhat ez, és mi okozza?
Drasztikus melegedést hoz a hétvége!
Ugyan pénteken még hűvösebb időben telik a nap, de azért a napsütéses időszakok már a március második felét idézik! Szombattól előbb felhősebb időben, majd vasárnap már többórás napsütéssel kísérve melegszik a levegő, méghozzá nem is akárhogy! Az erős szél 20 foknál is melegebb légtömegeket szállít a térségünkbe - tájékoztatott Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.
Kell egy púp a hátadra?
A bőr alatt kialakuló csomók nagy riadalmat kelthetnek, pedig a legtöbb esetben ártalmatlan elváltozásokról van szó. A csomók szinte bármelyik testtájon kialakulhatnak, elhelyezkedésük, tapintásuk sokat elárul róluk, de pontos diagnózist csak egy szakember tud felállítani. Dr. Sipos Péter, a Duna Medical Center sebész szakorvosa elmondja, hogy mi a teendő, ha kitapintottunk egy dudort a bőr alatt.
Kell az önvédelem a férfiaknak is
Az önvédelmi technikák elsajátítására nemcsak a nőknek van szükségük, hanem a férfiaknak is, különösen azoknak, akik több műszakban dolgoznak, esetleg olyan sportágat választanak maguknak, amilyent egyedül űznek a természetben. Ilyen a terepfutás is, amely egy nemrégiben történt, élsportolót ért támadás következtében került ismét a figyelem középpontjába.
Idősebb a pasid? Gondold át!
Jellemzően az édesanyára koncentrálunk, amikor a fogantatás szempontjából, sőt, a késői gyerekvállalás szemszögéből is tervezzük a jövőnket. Az anyuka felkészültsége határozza meg ugyanis azt, hogy magzatának mekkora esélye van a genetikai rendellenességekre. Nos, ez csak részben igaz, ugyanis az apa életkora szintén befolyásoló tényező! A témában Ratkó Tünde szülésznő van a segítségünkre.
Hullámvasútra ült az időjárás!
A hétfői erős hidegfront mögött viharos széllel jelentősen hűvösebb levegő áramlott térségünkbe. A délutáni hőmérsékletekben mintegy 10 fokos lehűlést tapasztalhatunk, reggelente pedig az ország egy részére visszatérnek a fagyok is! Mindehhez tartósan erős szél társul, csak éppen az iránya változik napról napra, a hétvégére pedig ismét melegedés jön.
Ízületi gyulladása a gyereknek is lehet: videóval mutatjuk
Bár az elmúlt években bővültek ismereteink, még ma sem pontosan tisztázott, hogy mi vezet a sokízületi gyulladás, vagyis a rheumatoid arthritis kialakulásához. A közvélekedés szerint reumatológiai problémája csak az idősebb korosztálynak lehet, valójában egyes ízületi gyulladások már gyermekkorban is megjelenhetnek. Fontos a betegség korai felismerése, ugyanis a tünetek tartós fennállása az ízületek súlyos károsodásához vezethet.
Magány demenciában
A demenciával élők otthoni ápolásával kapcsolatos akadályok rengeteg frusztrációt, szorongást és magányt okoznak az érintetteknek. Ezen felül még a kérdésről való nyílt beszédet is lehetetlenné teszik - adta hírül az ír Alzheimer Társaság friss közleménye.
Ehhez csak egy kesztyű kell
Golfozók ezrei ragadtak ütőt országszerte a 2019-es szezon első hivatalos hétvégéjén, ami a meleg időnek köszönhetően a szokottnál - szerencsére - korábban érkezett el. Az idei kifejezetten izgalmas évnek ígérkezik a golfozók és a sport rajongói számára Magyarországon és nemzetközi szinten is, elég csak a számos rangos hazai versenyre, vagy Tiger Woods visszatérésére gondolni.