Életforma.hu


Döbbenet: vetélést okozhat a légszennyezettség!

Döbbenet: vetélést okozhat a légszennyezettség! 

Egy magzat elvesztése mindig borzalmas érzés, de talán a legrosszabb az úgynevezett csendes vetélés. Ilyenkor ugyanis semmi sem utal arra, hogy gond lenne, a baba szívhangja mégsem dobban meg a kontrollvizsgálat alkalmával. Ebben pedig bizonyítottan szerepet játszik a levegő minősége is mondja dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos.
Mozgásra fel!

Mozgásra fel! 

Kevesebb, mint napi 9000 lépés megtételével már sikerrel vesszük fel a harcot az Alzheimer-kór kialakulásával szemben – derül ki egy kutatásból. A JAMA Neurology szaklapban közölt vizsgálatban a testmozgás hatását figyelték meg az idősek idegrendszeri működésére.
Könnyen a szemünkre mehet a cukorbetegség

Könnyen a szemünkre mehet a cukorbetegség 

Alattomos egy dolog a cukorbetegség, ami számos esetben egészen sokáig nem mutat semmilyen tünetet, mégis súlyosan károsítja a szervezetet. Az általános tévhittel ellentétben ez a kór jóval több gondot jelent, minthogy az elszenvedője nem ehet cukrot. A sokáig elhanyagolt vagy rosszul kezelt diabétesz tönkreteszi, az érrendszert és a szövődményei akár vaksághoz is vezethetnek.
Depis egy hétvége jön, jó lesz vigyázni!

Depis egy hétvége jön, jó lesz vigyázni! 

Egymás hegyén-hátán érkeznek a frontok, nem csoda, ha az időjárásra érzékenyek nagyon megszenvedik! Élettani hatások szempontjából – enyhén szólva - nem lesznek kellemesek a következő napok.
5 fontos tipp az őszi egészségért

5 fontos tipp az őszi egészségért 

Az őszi hirtelen lehűléssel a megfázásos megbetegedések is gyakoribbá válnak, melyek évente több százezer embert érintenek. Odafigyeléssel azonban sokat tehetünk annak érdekében, hogy elkerüljük a komolyabb szövődményeket. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program segít felvenni a harcot a náthával, hogy akár mesedoktorként is helyt tudj állni, hiszen a kórházak most új időpontokkal várják az önkénteseket!
Hamis a csodagyógyszer!

Hamis a csodagyógyszer! 

A Semmelweis Egyetem nevével visszaélve reklámoznak egy olyan szert, mely garantálja a szív- érrendszeri betegségek „teljes mértékű gyógyulását”. Senki ne dőljön be az ilyen hirdetésnek, és csak az orvos felírta szereket szedje, amiket biztos helyről vásárol!
Front hátán front - extrém terheléssel!

Front hátán front - extrém terheléssel! 

A hétvégén sem pihent a szervezetünk, és most sem fog! Újabb kettős front érkezik változékonysággal és a szél is megerősödik! Kabátot, esernyőt elő!
Nem ajánlja a ketogén életmódot az orvos

Nem ajánlja a ketogén életmódot az orvos 

Vonzónak tűnik a ketogén diéta által ígért kezdeti gyors fogyás? Az alacsony szénhidrátbevitel rövid távon beindíthatja ugyan a súlycsökkenést, hosszú távon azonban nem fenntartható, mert olyan kóros anyagcsere-folyamatot idéz elő, mely sem szellemi, sem testi állapotunkra nincs kedvező hatással. Nem lehet jó életmód, ha testünk túlélő üzemmódba kapcsol. Helyette válasszunk olyan módszert, amely hosszú távon fenntartható, a kívánt fogyás elérésével együtt életmódváltáshoz vezet, és segíti az eredmények megőrzését, miközben élvezzük az életet, az ételeket.
Kutyát, macskát receptre

Kutyát, macskát receptre 

Egy friss kutatás szerint 10 százalékot csökkent azoknak a vérnyomása, akik naponta negyedórán át simogattak kutyát vagy akár csak egy plüssállatot. Az érintéssel ugyanis a test természetes "jóllétet fokozó" hormonjai szabadulnak fel, mint a szerotonin és oxitocin. Emellett a kortizol, a "stresszhormon" szintje is csökken a vérben. A szerotonin olyannyira fontos anyag testünkben, hogy az antidepresszánsok is ennek a hormonnak a hatásait próbálják szimulálni.
Legyen a slágered az idénygyümölcs!

Legyen a slágered az idénygyümölcs! 

Bár mostanában sokat játszadozik velünk a szeszélyes időjárás, mégis kijelenthetjük: a náthaszezonnal karöltve megérkezett az idei ősz is. Ilyenkor mindig kérdésessé válik, hogyan ússzuk meg a betegségeket?

Megőrülünk a migréntől a hétvégén! 

Igazi hullámvasút most az időjárás! A múlt heti majd 30 fokot követően egy erős hidegfront nyomán egyik napról a másikra megjelentek a hajnali fagyok, és a nappali hőmérsékletekben is 15 fokos visszaeséseket tapasztaltunk. A lehűlés csak átmeneti, a hétvégére ismét melegedés érkezik, többfelé 20 fokot is mérhetünk! Nem lesz azonban jó idő, erős széllel és csapadékkal érkezik egy kettős front - tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.

Küzdelem a gyásszal 

Miután Jan Robinson megözvegyült, könyvet írt saját élményeiről, valamint más, partnerüket elveszített özvegyekkel való beszélgetéseinek tanulságairól. Ezzel szeretne segíteni a gyászolókat nehéz élethelyzetükben.

Faljuk a műanyagot a popcornnal együtt 

Gondolkodtál már azon, hogy az autóülésre dobott pizza-doboz miért nem zsírozza be a huzatot? Vagy, hogy miért nem lobban lángra a mikróban a túlhevített popcorn? Azért, mert egészségünkre veszélyes műanyagokat tartalmaznak.

Szív- és érrendszeri szövődmények miatt hal meg a legtöbb cukorbeteg 

Minden negyedik magyar halála közvetve vagy közvetlenül összefügg a cukorbetegséggel. Becslések szerint évente a betegség 100 milliárd forintos nagyságrendű egészségbiztosítási kezelési költséggel jár. A legtöbben a szív- és érrendszeri (kardiovaszkuláris) szövődmények miatt veszítik életüket, ami annak fényében nem meglepő, hogy a 2-es típusú cukorbetegség a koszorúérbetegség és a stroke előfordulási gyakoriságát 2-4 szeresére, a szívelégtelenség előfordulási esélyét 2-6-szorosára emeli.

Ez a kicsiket sem kíméli 

Vezető halálozási okok egyike Magyarországon a stroke. A legfrissebb adatok szerint 2018-ban 11 267 ember életét követelte a betegség. Bár az elmúlt évtizedekhez képest ez a statisztika javuló tendenciát mutat, mégis megfelelő elővigyázatosság és egészségtudatosság mellett még több esetben lehetne megelőzhető. Míg a betegség és a prevenciója egyre nagyobb figyelmet kap, arról kevés szó esik, hogy a közhiedelemmel ellentétben a probléma nemcsak a felnőtteket érinti. Az idei stroke világnap alkalmából fordítsunk megfelelő figyelmet a gyerekkori stroke felismerésére és megelőzésére!

Kapj a fejedhez: drasztikus front, drasztikus terhelés 

A hét eleji markáns hidegfront országos szinten 10, 15 fokos lehűlést hoz, ráadásul a változás egyik napról a másikra, nagy hirtelenséggel történik meg! A szél is megélénkül, és csapadék is érkezik, reggelente pedig sokfelé visszatérnek a fagyok. A lehűlés nagyon erős lesz, országszerte az átlag alá csökken a hőmérséklet - tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.

Nem biztos, hogy igazi férfi, aki olyan, mint Adonisz 

Kisportolt testű, jóképű, sikeres az ideális férfi, és persze rendelkezik azokkal a tradicionálisan szükséges adottságokkal, melyeket a nők keresnek, köztük a termékenység. Azonban a szépségideál hajszolása ez utóbbiban kárt tehet. Hogy miért vagy hogyan? Arról Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi szakember mesél.

3 tipp, hogy demensen is felkészülhess a télre 

Az öregedés velejárója, hogy a test nehezebben alkalmazkodik a hideghez, és a téli betegségeket is könnyebben elkapjuk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy tehetetlenek lennénk a hűvös időszak kihívásaival szemben. A következő tippek segítenek felkészülni a téli hónapokra.

A csend megfizethetetlen luxus 

Ezt csak akkor értjük meg igazán, ha elveszik tőlünk. Amíg a csendet vissza tudjuk kapni, addig nincs is baj, de abban az esetben, ha a zaj forrása nem kikapcsolható - mivel nem kívülről érkezik -, akkor már komoly gonddal nézünk szembe. A jelenséget fülzúgásnak hívjuk, és jelentősen képes rontani az életminőségen, arról nem is beszélve, hogy mindig valamilyen betegség kísérőtüneteként jelentkezik. Várhelyi Krisztina, vezető audiológus mesél róla.

Közeleg az óraátállítás és az erős front! 

Noha a hét legvégéig még nem érkezik front, vasárnap az óraátállítással már elkezdődik a szervezetünket érő nagyobb terhelés. A szokatlan meleg hétfőig velünk marad, ami azt jelenti, hogy délutánonként továbbra is 20 fok feletti maximumokat mérhetünk. Helyenként ugyan tartós ködfoltok is előfordulnak, azért a legtöbb helyen a napsütésnek jut a főszerep, és csapadék sem alakul ki. A jövő héten azonban erős lehűlés várható - tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.

Gyuri bácsi halad a korral 

Mostantól aztán egészségesen élek! Hányszor hallottuk újévkor a barátainktól – vagy akár saját magunktól ezt a mondatot! Az ilyen, és ehhez hasonló fogadalmak azonban gyorsan a felejtésbe merülnek… Na de most új „időszámítás” indul! A bükki füvesember az okostelefonoddal mondja el, mit, mikor és miért kell innunk.

Rekord melegek! 

Bár front nem érkezik, a szervezetünket érő terhelés mégis fokozódik. Az átlagosnál több mint 10 fokkal melegebb időben a melegfrontot jellemző tünetek erősödhetnek fel leginkább.

Akkor most kinek higgyen egy ausztrál, ha beteg? 

Ausztrália vezető állami kutatóintézete, az Országos Egészségügyi és Orvosi Kutatási Tanács (NHMRC) közzétette a homeopátiáról szóló, 2012-ben írt, és eddig nyilvánosságra nem hozott jelentését. Ennek megállapításai nagyban eltérnek a 2015-ben közzétett második jelentésben szereplő eredményektől, amelyeket az elmúlt években széles körben használtak a homeopátia hiteltelenítésére.

Levél Édesapámnak 

Anonim nyílt levelet közölt a The Guardian egy, az édesapját az idősek otthonába kísérő lány tollából. "Múlt pénteken volt életem egyik legnehezebb napja. Emlékeztél rá, hogy egy új élethelyzetet fogsz kipróbálni, ezért összepakoltál pár táskát, hogy hasznosnak érezhesd magad. DVD-k keveredtek ételmaradékokkal és ruhákkal, de végül mindent szétválogattunk. Aggódtam, milyennek fogod találni az otthont, ahova ebédidőben érkezünk - ahol mindenki épp eszik vagy etetik, és mindenki idegen. Ám te bátran odaültél az asztalhoz, és beszélgetést kezdeményeztél Elvisről…"

Bacilusűző vitaminok az ősz patikájából 

Iskola- és óvodakezdés, ködös reggelek, esős, nyirkos napok. Sokaknál ez egyet jelent a náthával, köhögéssel, csöpögő orral és rossz közérzettel. Ha egész évben egészségesen és változatosan étkezünk, akkor a szervezetünk időben felkészül a változó időjárásra és az ilyenkor elszaporodó vírusokra és bacilusokra. A nyári bőséges zöldség- és gyümölcskínálat elmúlásával sem kell azonban aggódni, az ősz patikája is számtalan lehetőséget biztosít az egészséges táplálkozásra.

Nagyon jó a "vénasszonyok nyara", de… 

Front egészen a jövő hét elejéig nem érkezik, tovább folytatódik tehát a vénasszonyok nyara. Reggelente többfelé képződnek pára- és ködfoltok, és ilyenkor kicsit hűvös is van, de délután a napos időben már kellemes, az ilyenkor szokásosnál jóval magasabb hőmérsékleteket mérhetünk. Erős szél sem rontja a komfortérzetet, és csapadék sem várható - tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.

Viszket a tenyerem! 

Még az Európai Parlament összes mosdóját is felszerelték a helyes kézmosást bemutató tájékoztatóval évekkel ezelőtt! Már akkor tudták a szakemberek, hogy a megfelelő kézhigiénia kevesebb munkahelyi hiányzást jelent: több mint felére lehetne csökkenteni a rossz kézmosások miatti betegségeket, illetve az abból következő betegállományos napok számát.

Ez nem lehet válóok 

Mielőtt külön szobába költöznénk párunkkal a hangos horkolás miatt, érdemes utána járnunk, hogyan kezelhető a jelenség, és mikor érdemes műtétre adnunk a fejünket. Dr. Tóth Eszter, a Duna Medical Center fül-orr gégésze és horkolás szakértője elmondja, a horkolás nem elsősorban az orrhoz köthető, mint korábban gondolták, az orrlégzést javító műtéttel csak az esetek 10-20 %-ában remélhetjük, hogy megszüntethetjük a tünetet. Napjainkban leginkább a lágyszövetek feszesítésében látják a szakemberek a megoldást.

Megszenvedjük a reggeli ködöket! 

Egész héten frontmentes marad az idő, azonban ilyenkor ősszel már egyre gyakoribbak, és egyre makacsabbak is a reggeli ködfoltok. Most is ez a helyzet: a szélvédett helyeken hajnalban párássá válik a levegő, és ez a pára, köd időnként nehezen szűnik meg. Ha feloszlott, akkor viszont késő nyárias hőmérsékletekben lehet részünk, a napsütés pedig kifejezetten kellemes hőérzetet teremt még a szél ellenére is - tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.

Németország és Luxemburg támogatja a homeopátiát 

Jens Spahn német egészségügyi miniszter véget vetett a homeopátiáról szóló, hónapok óta húzódó vitának. Bejelentette, hogy Németország a homeopátia megítélésében tartja magát az eddigiekhez: a gyógyszereket továbbra is támogatják az egészségbiztosító társaságok.

Remek a bridzs az Alzheimer-kór ellen 

Világszerte az egyik legnépszerűbb kártyajáték a bridzs – számtalan klub létezik, ahol a játékosok kellemesen eltölthetik az időt. Azonban nemcsak a szórakozást segíti elő, hanem az Alzheimer-kórral és más demenciákkal élők számára is előnyös elfoglaltságnak számít.

Már nem vágjuk ki a rezet! 

Furcsa dolog a rézhiány. A gondot az jelenti, hogy különösen jellemző tünetei nincsenek, így felismerése is kifejezetten nehéz. Hogy lehet mégis kiszúrni? Gondolni kell a lehetőségére - mondják a szakemberek. A réz pótlása kiemelten fontos, főleg a kismamáknak, hiszen ilyenkor a szervezet rézigénye is megnő. Dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász mondja el a részleteket.

Hurrá! Jön a vénasszonyok nyara! 

Többfelé esett az eső a csütörtökön átvonult hidegfrontból, a front és a felhőzet pedig a melegedést is meggátolta. Péntektől azonban délire fordul az áramlás, és megerősödő széllel egyre melegebb levegő érkezik a Kárpát-medencébe. A hétvégén szinte mindenhol 20, 25 fokos maximumokat mérhetünk, esni sem fog, beköszönt tehát a vénasszonyok nyara - tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.

Megnőttek a melleim, viszont jókedvű pasi lettem… 

Nyolc milliárd dolláros kártérítésre ítélte az amerikai bíróság a Johnson & Johnson gyógyszergyárat, mert egyik antidepresszáns szerétől a férfi betegnek megnőttek a mellei.

Hét ok, amiért erre kell szavazni! 

Alig több mint húsz éves múltra tekint vissza, de a nordic walkingot ma már a legkedveltebb tömegsportok között tartják számon világszerte. Bár az alapjai még korábbról, az ötvenes évekből eredeztethetőek, amikor a sífutók sima talajon végzett, úgynevezett síjárással bővítették a nyári edzéseket. Ezt továbbfejlesztve sportolók, edzők, orvosok és gyógytornászok együttes munkájának köszönhetően lett 1997-re ez a mozgásforma az, amit ma nordic walking-ként ismerünk: a sífutás lépéstechnikáit, valamint futás és fitnesz elemeket egyesítő sport, amit a szabadban egyénileg, vagy csoportosan két speciális bot segítségével bárki kipróbálhat.

Változunk, változzunk, de hogy? 

Úgy tarthat lépést a változásokkal, ha azokra a dolgokra koncentrál, amelyeket képes elvégezni, és továbbra is folytatja azokat a tevékenységeket, amelyek fontosak az Önnek. Eljöhet az idő, amikor kénytelen lesz segítséget elfogadni a családjától, barátaitól. Ha megmondja, mire van szüksége, segíthetik abban, hogy megtarthassa függetlenségét.

Még fagyoskodunk egyet a 22 fok előtt! 

Igencsak lehűtötte a kedélyeket a múlt heti markáns hidegfront! Napközben is 10 fokban dideregtünk, kedden reggel pedig az országban többfelé -2, -3 fokos időben fagyoskodunk. A hideghullámnak azonban nemsokára vége szakad, de előtte még egy újabb hidegfront veti majd vissza a szerdára már igencsak elfogadható hőmérsékleteket. A hét második fele pedig erőteljes melegedést hoz - tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.

Kendőzetlenül a büszke férfiasságról 

Már tudjuk, mekkora gond a férfiak terméketlensége, de fellépni ellene csak kevés dologgal lehet. Sokan és sokszor foglalkoztak már azzal, hogy felderítsék, megmutassák, mik is lehetnek a férfiak meddőségének okai. Azonban azt kevesen mutatják meg, hogy ez mekkora probléma, és még kevesebben beszélnek a férfiak jövőjéről. Ratkó Tünde szülésznő mesél a kemény tényekről.

5 gyakori tévhit az Alzheimer-betegségről 

Az Alzheimer-kór és a többi demencia-típus jelenleg a társadalom legnagyobb orvosi kihívását jelenti, ezért közös erőfeszítésünkre van szükség ahhoz, hogy sikerrel vegyük a betegség által támasztott nehézségeket – vélik a szakértők. Itt az idő tehát, hogy mi is jobban megismerjük, és eloszlassunk néhány tévhitet.

Terhesség online 

Régóta szeretnétek babát, de nem jön össze a gyermekáldás? Magyarországon majd háromszázezer pár küzd ugyanezzel problémával. A szülész-nőgyógyász szerint sokakat már akkor a lombikprogram felé irányítanak, amikor még bőven megérné természetes úton próbálkozni. Rengetegen nem is tudják, hogy néhány egyszerű szokás megváltoztatásával már jócskán megnövelhetnék a teherbeesés esélyét. Ebben lehet segítségükre új 8 hetes online program, a www.pregprogram.com.

BRRRR! Ránk tört a kellemetlen hideg a fronttal! 

Szerdán-csütörtökön markáns hidegfront vonult át felettünk, ami helyenként kiadós esőt, és sokfelé viharos szelet hozott magával! A front mögött a kellemes 20 fok feletti hőmérsékletekhez képest több mint 10 fokkal hidegebb levegő érkezett, a hűvös napok pedig tartósan a vendégünk maradnak. Ráadásul a hétvégén is érkezik front, és kimondottan változékony időre kell számítani, az esernyőkre is szükség lehet - tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.

Ezt meg kell emészteni! 

Sokat elárul rólunk a székletünk, bármennyire is hihetetlen. Egy szakember már a színéből vagy az állagából is tud következtetni a probléma gyökerére. Az aranyér pedig nem az egyetlen lehetséges gond, ami vérző hátsót eredményezhet. Dr. Sipos Péter, a Duna Medical Center sebész szakorvosa elmondja, miért fontos véres széklettel orvoshoz fordulnunk, és mit tehetünk annak érdekében, hogy ne fokozzuk a bajt.

Mindenki veszélyben, akinek melle van 

Magyarországon a szív-és érrendszeri betegségek mellett a daganatos megbetegedések vezetik a halálozási statisztikákat. A KSH adatai szerint 2018-ban 131 045 haláleset történt, ennek mintegy egynegyede, 32 586 rosszindulatú daganatos megbetegedés miatt. Az adatok ijesztők, de tehetünk azért, hogy a számok ne nőjenek tovább. Például a rizikófaktorok csökkentésével és rendszeres szűrővizsgálattal. Október 1-je a mellrák elleni küzdelem világnapja, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a korai felismerés fontosságára, valamint a megelőzésre.

„És zene nélkül mit érek én,” 

„Szavakkal már nagyon sokszor visszaéltek, különösen a korunk társadalmában egyre növekvő tudatlanság következtében. A zene azonban továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást amikor az emberiségtől a múlt előítéletei távolabb állnak, mint valaha, de megerősödve kerülnek előtérbe azok az örök értékek, amelyek mindig részét képezték bármely nép minden művészi megnyilvánulásának” Így fogalmazott Yehudi Menuhin hegedűművész 1975. október 1-jén Torontóban mondott beszédében, az első zenei világnapon.

Megint bekavarnak a frontok! 

Kedden hirtelen felmelegszik a levegő, majd szerdán egy markáns hidegfront érkezik térségünkbe. A rendkívüli változások nem csak a frontérzékenyek szervezetét terhelik meg! Ez egy igazi őszi szimfónia a zene világnapján!

Ezt a gyerek is örökölheti 

Képes rombolást okozni a stressz nemcsak annak, aki elszenvedi, hanem azok születendő gyermekeiben is. Ez pedig különösen igaz abban az esetben, ha férfiakról van szó! Erre figyelmeztet Ratkó Tünde szülésznő.

Dagi! Dugó! Fúj! - 5+1 tipp, hogy öröm legyen a mozgás 

Amint elindul a tanév, a gyerekek sokkal kevesebbet mozognak – még a rendszeres testnevelési órák ellenére is. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) 2017-es felmérése alapján Magyarországon minden ötödik 6-8 éves korú gyermek túlsúlyos vagy elhízott, így a megfelelő mennyiségű mozgás beépítése a mindennapokba különösen fontos. Ehhez adunk most tippeket, hogy a Te gyerekedet se csúfolják a társai ezért!

Mi kell a nőnek? 

Szerves anyag kell a testnek! Egyre több helyen lehet olvasni, hogy abban az esetben, ha a szervezetünket szeretnénk támogatni, akkor bizony erre kell figyelni! Ez azonban nem olyan egyszerű, hiszen sok esetben ezek az anyagok nem találhatóak meg a készítményekben, kizárólag táplálkozással fedezni a szükséges anyagok mennyiségét pedig szinte lehetetlen feladat - főleg egy várandósság alatt. Dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos segít megoldani e helyzetet.