Életforma.hu


Ez az igazi rezsicsökkentés

Ez az igazi rezsicsökkentés 

Duplájára nőhet az energiahatékonysági felújítási költsége annak a mintegy 590 ezer még nem szigetelt panelháznak, amelyek nem lépnek időben. 2020. december 31-e után ugyanis már csak a „majdnem nulla energiaigény” feltételeinek teljesítésével végezhetnek energetikai célú felújítást. Magyarországon körülbelül 798 ezer ipari technológiával készült (panel) épület van. Ennek alig harmadát, 250-300 ezret újítottak fel eddig, és ezeknek is csak 50 százaléka kapott teljes homlokzati szigetelést.
Levél Édesapámnak

Levél Édesapámnak 

Anonim nyílt levelet közölt a The Guardian egy, az édesapját az idősek otthonába kísérő lány tollából. "Múlt pénteken volt életem egyik legnehezebb napja. Emlékeztél rá, hogy egy új élethelyzetet fogsz kipróbálni, ezért összepakoltál pár táskát, hogy hasznosnak érezhesd magad. DVD-k keveredtek ételmaradékokkal és ruhákkal, de végül mindent szétválogattunk. Aggódtam, milyennek fogod találni az otthont, ahova ebédidőben érkezünk - ahol mindenki épp eszik vagy etetik, és mindenki idegen. Ám te bátran odaültél az asztalhoz, és beszélgetést kezdeményeztél Elvisről…"
Meglepő trend a Balatonnál

Meglepő trend a Balatonnál 

Bár a Velencei-tó egyre népszerűbb, nyaralóvásárláskor még mindig a Balaton a sztár Magyarországon. Újdonság ugyanakkor, hogy az üdülőházakon kívül egyre többen keresik az erdőterületeken lévő rönkházakat. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa elárulta, sok élsportoló havi több ezer eurót sem sajnál egy jó állapotban lévő balatoni ingatlan bérleti díjára.
Éljen a megbonthatatlan kutya-macska barátság! Mutatom!

Éljen a megbonthatatlan kutya-macska barátság! Mutatom! 

Végérvényesen megcáfolta a Vigyél Haza Alapítvány azt a sztereotípiát, hogy a macskák és a kutyák ős-ellenségek! Idén igazán önzetlen, muzikális cicusok siettek az elárvult ebek segítségére. Ebből még akár egy jó kis karácsonyi ajándék is lehet!
Hoppá! Kipukkadt az ingatlanpiac?

Hoppá! Kipukkadt az ingatlanpiac? 

Most lesz csak szükség vérbeli ingatlanközvetítőkre! A közhiedelemmel ellentétben az elmúlt három évben tapasztalható ingatlanpiaci aranykor nem egyenlő az ingatlanközvetítői szakma virágzásával. Az erős kereslet miatt pont az önálló eladók és a szakértői segítséget ajánlók között dúlt a verseny. A szakértő szerint most már senki sem bízhatja a vak szerencsére, hogy megtalálja-e a komoly vevőt vagy sem?
Mi lesz itt januártól a lakáspiacon?

Mi lesz itt januártól a lakáspiacon? 

Előre nem látható módon rendezi majd át az újépítésű ingatlanok piacát az 5%-os áfakulcs-kedvezmény megszűnése december 31-én.
Keresd a számlákat, ha társasházba költöznél!

Keresd a számlákat, ha társasházba költöznél! 

Hamarosan már annak is utánanézhetnek a lakásvásárlók, hogy milyen anyagi helyzetben van a társasház, ahová beköltöznének, mivel módosítottak a társasházi törvény rendelkezéseit. A jogszabályváltozások célja részben pont ez, a társasházi gazdálkodás átláthatóbbá tétele volt. Vannak azonban más, könnyen észrevehető jelek, amelyek megmutathatják, hogy szabad-e vásárolni, vagy sem – ezeket gyűjtöttük össze.
Ne gyulladj be fölöslegesen!

Ne gyulladj be fölöslegesen! 

Minden fűtési szezon előtt elengedhetetlen a tüzelő-fűtő berendezések ellenőrzése, karbantartása, ha kell javítása. Ugyan a fűtési szezon hivatalosan csak október 15-én kezdődik, de szakembereknek már most tele a határidőnaplója. Ehhez adunk most néhány tippet. Az első rögtön az, hogy a jó helyre eldugott szénmonoxid-mérőket is keressük meg, ellenőrizzük, hogy működik-e még, van-e benne például működő elem? Még nem késő!
Hogy ne égjen  a város, és a ház

Hogy ne égjen a város, és a ház 

Ugye, gyerekkorunkból még rémlik az Ég a város, ég a ház is kánon! Segítség, hogy e tekintetben 2019. március 15-től változott a tetőtér-beépítésére vonatkozó szabályozás. Az egyik közülük, hogy már a beépítési százalékba nem kell beleszámítani a tűzvédelmi előírások teljesítését szolgáló építményeket és a felvonót, valamint ezek a kötelező zöldterületből is elvehetnek. De mindez csak a már meglévő tetőterekre érvényes, az új építés esetén nem!
Bedurvul a piac októberben

Bedurvul a piac októberben 

Még nem hozott újabb rekordszámokat az idei esztendő az ingatlanforgalomban. A szakemberek azonban azt mondják, hogy az ősz, ezen belül is az október kiemelkedő lehet. Mind vidéken, mind a nagyobb városokban rekordokra készülhetünk, már ami az adás-vételeket illeti.

Garázs, a varázsszó 

Évek óta a garázs számít a befektetők titkos favoritjának. Az ingyen parkolásra alkalmas területek csökkenésével párhuzamosan a folyamatosan növekvő kereslet felfelé hajtotta az árakat és a bérleti díjakat egyaránt. Egyes belvárosi kerületekben a kocsibeállók négyzetméterára már-már megközelíti egy átlagos lakásét. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy azonos összegért mit vásárolunk, egy fűtött és biztonságos garázst vagy esetleg csak egy kocsibeállót. Az OTP Ingatlanpont összeszedte, mire érdemes ilyenkor odafigyelni.

Hová szedjük a sátorfánkat? 

Budapest környékén számos apró, vagy nem is olyan apró település várja a fővároshoz kötődőket, akik valamilyen oknál fogva Budapest határán kívül jobban megtalálnák otthonukat. Most megmutatjuk, hova költözz, hogy legyél nem-budapesti budapesti!

Készülj az őszre, kedvesem! 

Rövidesen tényleg beköszöntenek a komolyabb hidegek, egyes előrejelzések szerint már a héten fagyok is jöhetnek reggelente. Vigyük a növényeket védett helyre, és elő az őszi díszekkel is, hogy hangulatosabb legyen a szeptember.

Ilyen egyszerűen lehetsz milliomos! 

Hogy kell repülőt szerezni? Végy egy nagy telket egy légikikötő mellett, és várj türelemmel! Ez a vicc terjedt Németországban jó pár évtizeddel ezelőtt, amikor váratlanul több légi baleset is történt egymás után náluk. Valahogy így van ez nálunk is. Végy egy lakást, és várj türelemmel! Ha egy picit nem figyelsz oda, többszörös milliomos lehetsz! Mi meg csak kapkodjuk a fejünket!

Vihar előtti zaj? 

Én ma mindent eladok! Ezzel a mondattal pakolta ki a pultra a pincéből felhordott törött gipszgólyát, csorba kerti törpét, néma kakukkos órát Latabár Kálmán az ötvenes évek egykori vígjátékában, az Állami Áruházban. Ez a mondat jutott eszembe, amikor elolvastam a legfrissebb ingatlanpiaci statisztikai adatokat. A vállalkozók azonban már nagyon óvatosak…

Felhúzza a vidéki ingatlanárakat a CSOK 

Egyre nagyobb hatással vannak az ingatlanpiacra az állami támogatások, emelik az árakat, növelik a keresletet. Ez elsősorban vidéken, főleg azokon a településeken, amik rajta vannak a CSOK-listán, érzékelhető. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a nagyvárosokban is várható még emelkedés, Debrecen például hamarosan utolérheti Budapestet.

Földön járó kertápoló 

Aktív kikapcsolódással is teljes lehet ez a négynapos ünnep. Nem mindenki szeret i csak strandolással tölteni ezeket a napokat. Legalább is Besenyei Péter műrepülő pilótánk például kifejezetten élvezi ilyenkor a kertészkedést. Nézzük, mit csinál?

Így tolja a Besenyei 

Az ilyenkor jellemző száraz, vagy éppen viharokkal tarkított szélsőséges időjárás könnyen tönkreteheti a kertet, így különös figyelmet kell fordítanunk ebben az időszakban a gondozására, mert szinte minden nyári hónapban más és más kertápolási feladatok merülnek fel. Cikkünkben hasznos tanácsokat adunk, hogyan tudja megtartani kertje szépségét késő őszig, sőt még Besenyei Péter műrepülő pilóta is megosztja kertgondozási praktikáit.

Egy cuki zöld sziget a Szigeten 

Igazi zöld kempingben foglalhattak szállást környezettudatos szigetesek.A napelemekkel, újrahasznosított bútorokkal felszerelt szállás igazi zöld élmény a zenekedvelőknek. Kukkantsunk be hozzájuk!

Erre figyeljünk oda, ha 2020-ban építkezünk 

Részben az átfogó családtámogatási programnak, részben a lakásáfának köszönhetően jelentős fellendülés tapasztalható mostanság a magyar építőipari szegmensben. Bár az előrejelzések messze nem ilyen optimisták, ugyanakkor abban a szakértők is egyetértenek, hogy még legalább egy évig kitart a lendület, tehát 2020-ban is mindenki építkezni akar majd, ami a legtöbb ember életében az egyik legnagyobb befektetésnek tekinthető.

Ezek 2019 legfelkapottabb intelligens megoldásai az okosotthonokban 

A különféle intelligens és automatizált eszközök annyira beférkőztek a mindennapjainkba, hogy ma már szinte el sem tudnánk képzelni például okostelefonok nélkül az életünket. Ez a sors vár a jövőben a közvetlen környezetünkre, a lakásainkra is, hiszen az okosotthon ideája már nem a távoli jövő, a kapcsolódó megoldások és rendszerek többsége karnyújtásnyira került tőlünk, tehát némi extra ráfordítással bárki automatizálhat olyan folyamatokat, melyek korábban csak manuálisan működhettek.

Többrészes dekorációs megoldás 

Az életünk minden területén kiemelt szerep jut a páros és a többrészes megoldásoknak egyaránt. Gondoljunk csak az éjjeliszekrényre vagy az azon elhelyezett asztali lámpákra. Praktikusságuk mellett a dekoráció területén is kiemelt szerep jut az ilyen megoldásoknak.

Erkélyen is a magány a tuti 

Kertkapcsolat, erkély, vagy tetőterasz: mindnek egy a célja, a hasznosítható lakótér növelése, a szabad levegő, amely kifejezetten vonzó a nyári hónapokban. Nagyon nem mindegy azonban, hogy egy lakáshirdetésben mi szerepel; az egyik jócskán növeli a keresletet és az árat, a másik viszont inkább csökkentheti. Lássuk, hogy árazás szempontjából mit érdemes tudni a kertkapcsolatról és a tetőkertekről, illetve mire érdemes figyelni vásárláskor.

Luxusvillák saját gáttal a Rómain 

Nemsokára elkészül Budapest első minimál stílusú prémium villa-parkja a Római-parton, csupán pár méterre a Dunától! A különleges villapark a belvárosi pezsgés és a vidéki élet elemeit ötvözi és a The Village nevet kapta. A minimál stílust és a letisztult eleganciát kedvelő igényes közönség nemsokára a Rómaira költözik, ugyanis hamarosan átadják a rekord idő alatt értékesített luxusvillákat.

Apró. de érdekes változások az ingatlanpiacon 

Magas tranzakciószám és egyre növekvő árak jellemezték az áprilist az ingatlanpiacon. Az év harmadához érkezve meghaladta az 50 ezret az értékesített lakás vagy ház száma országos szinten. Budapesten az ingatlanok jelentős részét 800 ezer forint feletti négyzetméteráron adták el.

Mire elég 2 óra? Eláruljuk! 

Manapság a krónikus időhiány sajnos nem ismeretlen fogalom. Nemcsak a munkánk, de az egyéb rutinfeladatok is értékes perceket vesznek el mindennapjainkból, így kevés idő jut szeretteinkre. A magyarok fele legfeljebb két órát tud naponta eltölteni gyermekeivel, de ez sem nevezhető igazán minőségi időtöltésnek – derült ki az egyik legismertebb hazai természetes ásványvizes cég legutóbbi kutatásából.

Így kell lefogyni a tavaszi nagytakarítással! 

Végre, itt a május, eljött az ideje, hogy a természettel együtt otthonunk és testünk is újjáéledjen a téli lazításból! Bár a legtöbbünknek borsódzik a háta a nagytakarítástól, egy kis motivációval ez a mumusnak számító tevékenység is kiváló lehetőséget nyújthat arra, hogy átmozgassuk magunkat. Ha valaki pedig szeretné még magasabb szintre emelni a takarítással járó testmozgást, a www.mozogjtobbet.hu oldalon izgalmas, mégis könnyen a mindennapi életünkbe építhető kihívásokat találhat.

Öt tipp, amire nagyon figyelj, ha új növényt veszel! 

Itt a tavasz és sokan ilyenkor új növényeket szereznek be a kertjükbe. Az eladónál gyönyörűnek tűnő virágok azonban sokszor nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, ezért most adok néhány tippet, hogy mire kell figyelni a növények vásárlásakor.

Venni vagy bérelni? 

Szinte mindenki, aki önálló életet kezdene, más városba költözne, esetleg környéket, lakástípust váltana, döntés elé kerül, mi éri meg jobban: lakást vásárolni vagy bérelni? Mindkét lehetőségnek kétség kívül van előnye és hátránya, ezért az OTP Ingatlanpont szakértője egy átlagos budapesti lakás példáján, szigorúan pénzügyi szempontok alapján, kiszámolta, hogy hosszútávon melyik választás éri meg jobban a jelenlegi gazdasági környezetben.

Dzsungelnyuszik és paradicsommadarak a menők 

Májusban már kellemesebb feladatokra koncentrálhatunk az áprilisi nagytakarítás után: ideje díszbe öltöztetni, kényelmessé varázsolni az udvart, a balkont, a szaletlit. Így a nyár kezdeté-re már hátradőlve élvezhetjük a hosszúra nyúló estéket.

Így óvhatjuk meg a méheket 

Valószínűleg a túlzott vegyszerhasználatra vezethető vissza a méhek fenyegető pusztulása. Ahhoz, hogy legyen elegendő termés a csíkos ruhás zümmögők nélkülözhetetlenek. Hiába, a mesterséges beporzás nem eredményez akkora terméshozamot, mint amekkora a szorgos virágpor-gyűjtögetők munkája után várható. Ezért közös érdekünk, hogy megóvjuk őket! Radványi Noémi homeopata elárulja, hogyan tehetünk ezért a saját környezetünkben.

5+1 tipp a jó ingatlanhirdetéshez 

Pörög a magyarországi ingatlanpiac, úgy tűnik, hogy nagy a kereslet, de sokan mégis hónapokig, évekig hiába hirdetik ingatlanjukat. Ben-Ezra Orran, az egyik legismertebb ingatlanközvetítő hálózat vezetője foglalja össze, hogy szakértői szemmel milyen a jó ingatlanhirdetés, melyek azok a csapdák, amelyeket érdemes elkerülni ahhoz, hogy rövid idő alatt sikeres üzlet köttessen, mely mindkét fél megelégedésére zárul.

Nő a kereslet a 100-200 millió forintos ingatlanokra is 

Fénykorát éli az ingatlanpiac, Budapest egész területén megnövekedett az adásvételek száma. Ma már az sem számít ritkaságnak, hogy magánszemélyek vásárolnak 100 millió forint értékű lakásokat. Budán lassan árplafon közelít, az agglomerációt pedig húzza magával a főváros.

Hím helyet koszorút kaptak a tojásaim 

Nem fogott a festék! Egy újat próbáltam ki, de borzasztó lett a végeredmény. Hiába mostam le előtte ecettel a héjukat, iszonyatosan foltos lett. Erre pedig nem tudok mintákat karcolni... Így kezdődött minden...

Stresszt okoz a felmosórongy 

Generációk óta fontos része az éves rutinnak a tavaszi nagytakarítás. Ehhez kapcsolódóan végzett kutatást a Rendi.hu, hogy megismerje, hogyan viszonyulnak a magyarok a tavaszi nagytakarítás - és általában a takarítás kérdéséhez. A kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek nagy része nagyon sok energiát fektet otthona tisztán tartásába, de a tavaszi nagytakarítás például tízből hat embernél kimondottan megterhelő és stresszes.

Ásó, kapa, nagyharang - helyett az Égig érő fű 

Most is bejött: a kevesebb több. Nagyon kevés időt tudunk otthon tölteni, de olyankor olyan jól esik kiülni a kertbe, és élvezni a napsugarakat, a madárcsicsergést. Sajnos azonban az elmúlt 24 év alatt pöttömnyi sorházas gyepünk, tujáink, az ide-oda ledugott kis növényeink bizony megöregedtek. Eddig halogattuk a dolgot, és akkor jött a festés kísértete, meg Karesz…

Továbbra is hegymenetben a lakáspiac 

Továbbra sem csökken az ingatlant vásárlók száma, idén márciusban a tavalyi értékhez képest 250 darabnál is több adásvétel történt, mint 2018 azonos időszakában. Az első negyedévben így majd 37 ezer tranzakció zajlott a lakáspiacon, amely megközelítőleg megegyezik a tavalyi év első negyedéves mutatóival.

Csak Moszkvában és Kijevben nehezebb 

Budapest a harmadik azon európai városok rangsorában, ahol nagyon nehéz a fiataloknak saját lakáshoz jutni. Csak Moszkva és Kijev előzi meg. Többek között ezért is volna szükség rendszerszintű bérlakás programra – mondja Balla Ákos ingatlanszakértő.

Ahol 15-25 millióért vehetünk házat 

Habár tovább bővül a kereslet, és emelkednek az árak a Velencei-tónál, még mindig rendkívül versenyképes az ingatlanpiaca a budapestihez képest. A tó települései igen jó feltételeket kínálnak: természetközeli állapotokat, vízpartot, jó közlekedést és megfizethető árakat. Nézzünk körül!

Váratlan tippek a családi házra vágyóknak 

Sokaknak a családi ház vásárlásának gondolatára elsőként az agglomerációs települések, esetleg a falvak jutnak eszébe. A budapestiek fejében megfordulhatnak a budai, nagy presztízsű kerületek is, ám a II. vagy XII. kerület frekventáltabb részein a nyolcszázezer forintot meghaladó négyzetméterár sem ritka. Aki mégis családi házba vágyik, de nem szeretne százmillió forint felett költeni, vagy mindennap órákat ingázni, annak sem reménytelen a helyzete. Az ismert pénzintézet ingatlanpontos szakértője ezért ad néhány tippet, hol érdemes házat keresni.

4+1 tipp a tökéletes porszívóhoz 

Csak akkor tudod meg, milyen nagy feladat porszívót vásárolni, amikor éppen te magad is benne vagy − akár egy áruház közepén ácsorogsz tétován, akár egy online áruház előtt próbálsz utat találni az igen széles kínálatban. Ha éppen te is ebben az útvesztőben bolyongsz, akkor itt az ideje, hogy megtaláld azt a porszívót, amellyel nemcsak kényelmes a munka, de tökéletesen el is végzi a dolgát.

3+1 tipp balkonkertészeknek 

Így március elején olyan érzése van az embernek, mintha minden nap egy kicsit közelebb lenne a tavasz. Hiszen egyre többet süt a nap, később sötétedik, és ha eléggé hegyezed a füledet, talán már a madarak csicsergését is lehet hallani. Keresve sem találhatnál jobb alkalmat arra, hogy belevesd magad a kerti munkákba. Persze ha lakásban élsz, akkor ez nem tűnik ilyen egyértelműnek, viszont a jó hír az, hogy egy balkonkert segítségével így is átélheted a kertészkedés örömeit. Már most kedvet kaptál? Nem csoda, hiszen egy ilyen kiskert az erkélyen nemcsak gyönyörű, de igazán praktikus is lehet. Akár tapasztalt erkélykertész vagy, akár most ismerkedsz ezzel a világgal, a 3+1 tipp, amelyet Megyeri Szabolcs kertész gyűjtött össze neked, garantáltan nagyon hasznos lesz számodra.

Azok léptek, akik kimaradtak 

A vevők reagáltak leggyorsabban a nemrég bejelentett családtámogatási intézkedésekre. Az ingatlankeresők száma azonnal 15%-kal volt magasabb az elmúlt évek ilyenkor megszokott átlagánál, és újra emelkedő szakaszba lépett.

Egészséges ház allergiásoknak 

Mivel életünk legnagyobb részét, mintegy 90 százalékát épület(ek)ben töltjük, ezért nagyon fontos egy olyan otthon kialakítása, ami támogatja egészségünket. Az allergiás betegek számára elengedhetetlen az olyan lakókörnyezet, amiben a betegségük minél enyhébben, és kisebb mértékben jön elő.

Áramot féláron? A válaszom: igen 

Egy Európai Uniós pályázat keretében 10 %-os önerő mellett családi házak, ikerházak, sorházak, üdülők, társasházi és lakásszövetkezeti lakások energetikai fejlesztése valósulhat most meg. Napelemek segítségével 0 Ft-ra csökkenthető az áramköltség, sőt akár a fűtési költség is drasztikusan lefaragható!

8 jó tipp az építkezőknek 

Egy új ház építése mindig nehéz feladat; megtalálni a legmegfelelőbb telket, kivitelezőt, építőanyagot választani, a legköltséghatékonyabb víz-, gáz-, elektronikai rendszereket kialakítani. Építkezés előtt tanácsos jó alaposan megtervezni az építkezéssel kapcsolatos lépéseket. A fontos döntések meghozatalához, és a beruházások tervezéséhez a téli időszak a legmegfelelőbb. Az ismert építőanyag-kereskedés szakemberi az alábbi praktikus tippekkel szeretnék segíteni a saját ház építésére vállalkozókat.

Hosszú ahhoz a tél, hogy unalmas legyen 

Ritkán gondolunk arra a karácsony vége és a tavasz kezdete között, hogy hangulatos dekorációkkal kiélvezzük otthonunkban a tél hátralevő részét. Legtöbben mindent megteszünk, hogy széppé varázsoljuk az ünnepeket, de elfeledkezünk január és február örömeiről. Legyen idén másképp!

Durrantsunk be, de mivel és hogyan 

Hogyan tudunk a legokosabban fűteni? Mi kerüljön a kazánba: fabrikett, szén vagy fa? A fűtési szezon kellős közepén, ám az első igazán hideg napokat követően az építőanyagok forrását jelentő centrum szakértői ezúttal azt vizsgálták meg, kinek a zsebében marad a legtöbb a tél végére?