Életforma.hu


Ez nagyon csíp!

Ez nagyon csíp! 

Végre itt a nyár, sokat lehetünk a szabad levegőn, ám fel kell készülnünk néhány kellemetlenségre! Földünk felmelegedése következtében egyre enyhébbek a telek, már nincsenek nagy fagyok, így könnyen áttelelnek a kártevő ízeltlábúak, rovarlárvák. Így aztán tömegesen találkozhatunk velük parkokban, erdőben, tóparton. Magyarországon leginkább olyan rovarcsípésektől kell tartanunk, melyek kellemetlenek ugyan, de nem mérgezőek, vagy halálosak. Betegséget is csak ritkán terjesztenek.
Fogas kérdések

Fogas kérdések 

Kisgyermekünk fogai eredendően egészségesek. Hogy a későbbiekben mi lesz a sorsuk, csak rajtunk múlik. A második és harmadik életév között a tejfogazat teljessé válik. A fogakat minden étkezés után kívánatos lenne megtisztítani. Édesség és más nassolnivalók után soha nem maradhat el a fogmosás!
Elsősegélycsomag egy újszülöttnek

Elsősegélycsomag egy újszülöttnek 

Várandóságunk kilenc hónapjában millió kérdés fogalmazódik meg bennünk. Többek között az is, ha megszületik a kicsi, megfelelő ápolásához mi mindenre lesz szükségünk. Első fiam születésekor, azt gondoltam, hogy már mindent tudok a babápolással kapcsolatban. Tévedtem! Szegény férjem, mást se csinált hetekig, mint hogy járta a gyógyszertárakat, bababoltokat, mert hol ez hiányzott, hol amaz. Végül jómagam és kedves barátnőim segítségével összeállítottunk egy listát kezdő anyukák megsegítésére! Lehet, hogy nem teljes, de nagyon igyekeztünk! Íme!
Anyának is pihenés?

Anyának is pihenés? 

Amikor kicsi gyerek voltam, soha nem jutott eszembe, hogy édesanyám nem élvezi a tengerparti nyaralásokat. Minden évben elmentünk az Adriára, végigjártuk Dubrovniktól égészen Puláig. Mindig máshova mentünk, és sátraztunk. Jó buli volt!
Ők azok, akik lóháton hódítják meg a Góbi-sivatagot !

Ők azok, akik lóháton hódítják meg a Góbi-sivatagot ! 

Nagyszabású kalandra készül a Lucullus Baráti Társaság: a gasztronómiai egyesület két hét múlva expedíciót indít a Góbi-sivatagba. A Szilasfood-Lucullus Góbi Expedíció hét főből álló csapata 1000 kilométert tervez megtenni lóháton 30 nap alatt Belső-Ázsia legendás, Európa számára szinte teljesen ismeretlen történelmi vidékein, hogy betekintést nyerjen a nomád gasztronómia rejtelmeibe, és tudományos kutatásokat végezzen.
Éjszakai bepisilés

Éjszakai bepisilés 

Reggelenként arra ébredni, hogy már megint úszik a gyerek a pisiben, már megint lehet áthúzni az ágyat, jobb esetben csak a lepedőt, nem túl kellemes érzés. Ilyenkor hálát adunk az égnek, hogy feltalálták a gumilepedőt, és örülünk neki, hogy használtuk is.
Környezeti katasztrófával fenyegetnek a kakis pelenkák!

Környezeti katasztrófával fenyegetnek a kakis pelenkák! 

Gondban vagyunk. Az eddig istenített nadrágpelenka most teherré vált: a mi kölkünk fenekét ugyanis olyanmód szárazon tartja, hogy esze ágában sincs bilire lecserélni Minek is? Kényelmes, nem kell vele bajlódni...
Két magyar életveszélyben Amerikában

Két magyar életveszélyben Amerikában 

A bőséges földi és légi izgalmak sora után ideje volt, hogy vízre szálljunk Amerikában. Csónakázni indultunk a közeli tavakra. "Vízi csibe" lévén már ezt is nagyon vártam.
Édesanya, ez a mi napunk!

Édesanya, ez a mi napunk! 

Ugye nem felejtetted el, hogy vasárnap anyák napja? Még van időd felkészülni, ehhez adunk most néhány ötletet, hogy anyukád meglepetésben részesülhessen..
Menő cuccok az idei Sziget fesztiválra!

Menő cuccok az idei Sziget fesztiválra! 

A Malibu Kft. második formatervezési pályázatán, olyan terveket várt a zsűri, amik a szabadtéri fesztiválok résztvevőinek életét komfortosabbá, viccesebbé tudják tenni.

Repülj, és éld át Pearl Harbort újra! 

Folytassuk, hát ezen a héten is amerikai kalandozásainkat! A Ghost Town sejtelmei után a repülők izgalmainak és szerkezeteinek nyomába eredtünk.

Ízi rájder: bőrszerkós nagymama 

A Las Vegas-i kirándulás utáni két hétben az autót motorra váltottuk. Bérelni akartunk egyet, de egy kint élő magyar kölcsönadta a motorját, mondván, most úgyis építkezik, nem ér rá motorozni; mi meg ne költsük erre a pénzünket.

Mégsem kell fizetniük a kismamáknak a választott orvosért? 

Fellélegezhetnek azok a kismamák,aki választott orvosuknál szeretnének szülni? Úgy tűnik, igen, hiszen ez esetben június 30-a után sem kell majd részleges térítési díjat fizetniük - ez áll az Egészségügyi Minisztérium törvénymódosító javaslatában.

Létezik? A szellemváros, ahol tényleg megállt az idő 

A sedonai utazást már nagyon vártam, mivel egy magyar ismerősöm - aki 35 éve él az Egyesült Államokban - azt mesélte, mikor meglátogatta a Grand Canyon-t és Sedonát, összetépte a repülőjegyét, és úgy döntött, itt fog élni. Én is hosszasan ámultam, mikor megérkeztünk

Paprikás csirke a világ egyetlen lebegő éttermében! 

Ötven méterrel a föld felett, a világ egyik legjobb éttermében készíti el a magyar finomságot Túróczi Gábor, a Lucullus Baráti Társaság alelnöke.

Szeretnél milliókat nyerni? Itt megteheted! 

A délelőtti Grand Canyon-kirándulás után Las Vegas felé vettük az irányt. Én még a Canyon gyönyörének hatása alatt voltam, mikor végre megláttuk a soha nem alvó várost. Miután elfoglaltuk a szállásunkat - a Riviera Hotelben, ahol a Casino című filmet forgatták Robert de Niro és Sharon Stone főszereplésével - belevetettük magunkat az éjszakába.

Márti útinaplója: a Grand Canyon bűvölete 

A múlt hónapban egy születésnapi ajándék révén, lehetőségem nyílt arra, hogy eljussak álmaim országába, az Egyesült Államokba. Következzék most egy nem mindenapi utazás naplója...

Szabó Győző kattintott, és Kínában ébredt 

"Néhány másodperces döbbent csend után csak annyit kérdeztem, hogy melyik országban vagyok. Erre már a jól edzett recepciós is elnémult, de kis szünet után tájékoztatott, hogy Magyarországon vagyunk."

Hadd menjek, biztos úr! Mindjárt szülünk! 

Őrületes tempó egy autóval, a hátsó ülésen pedig egy épp szülni készülő nő. A rendőrök nem hittek a szemüknek.

A megasztáros Pflum Orsi mutatja be otthonát 

Pflum Orsi, aki a Megasztár második részének versenyzője volt, élete új lakásába költözött, egy most épült lakóparkban, s lakását saját ízlése szerint rendezte be. Most Orsi segítségével, bepillantást nyerhetünk otthonába.

Gyűjtögess otthon, még hasznodra válhat! 

Lomtalanításkor jön rá az ember lánya, hogy mennyi mindent felhalmozott a lakás legrejtettebb zugaiban, amelyektől nem is biztos, hogy érdemes egyből megválni. Inkább gondolkodjunk egy picit!

Fogyjon le teával! 

"A tea jó dolog / És szépen párolog / És illatos az illata..." - állított zenei emléket a KFT együttes a nyolcvanas években a teának. (Pedig akkoriban még nem is lehetett Srí Lanka-i teát kapni.) Nos, jó hírünk van. A tea nemcsak élvezeti értéke miatt fogyasztandó, hanem, mert áldásos hatással van az egészségünkre is.

A legjobb gyerekprogramok! Ön is tudjon róla! 

Biztosan Önnel is előfordult már, hogy hétfőn az óvodából vagy az iskolából úgy jött haza Csemetéje, hogy szomorúan megkérdezte, hogy Ő miért nem mehetett el szombaton arra a remek helyre, ahol Peti is volt a szüleivel?! És Önnek fogalma sincs, hogy Peti szülei honnan tudnak időben minden gyerek rendezvényről, Ön pedig miért csak utána értesül róla.

Nevezze be gyermekségversenyre! 

Nevezze be Gyermekét egy fotóval a szépségversenyre, és nyerje meg a 25.000 Ft értékű gyerekbulit!

Otthonról dolgozni? Gyerek mellett? Igen! 

Kisgyerekes szülőként, egy éves tapasztalattal a hátam mögött, talán már bátran kijelenthetem: bele lehet rázódni az otthoni munkába, és egy-két hónap alatt kialakul a napi rutin, ami segít az először reménytelennek tűnő helyzeteket is megoldani.

A családi kassza védelmében! Újrahasznosítható víz! 

Családi házak esetében kínálkozhat néhány lehetőség, ami műszakilag könnyen megvalósítható, és biztosan megtakarítást jelent.A leginkább kézenfekvő megoldásnak az esővíz összegyűjtése és felhasználása kínálkozik

"Kristin vagyok. Repülj velem!" 

A szexi stewardess sztereotípiája még ma is gyakori a (férfi) utasok fejében. Vannak légitársaságok, amelyek pont erre a sztereotípiára építve a konkurencia harc során minden eszközt és módszer bevetnek, hogy magasabb profitra tegyenek szert.

Halálra dolgoztatják a nélkülöző gyerekeket. Hogy kik? 

Hát mi magunk,segítjük ezeket a cégeket, ha nem vigyázunk... Attól a pillnattól, hogy beléptünk a hipermarketek fotocellás üvegajtaján, csak úgy kínálja magát a polcokról az a sok felesleges kacat. Mi pedig pakoljuk őket a kosárba sorjában, mit sem sejtve az esetleges mérgező hatásokról vagy arról, hogy a pénztárnál fizetve egy szegény országbeli gyermekeket kizsákmányoló céget támogattunk.

12 tipp a poratkák ellen 

Az atkák az emberek és állatok közös ellensége, hiszen míg nálunk többnyire allergiát, asztmát okoz, addig például a macskáknál gombás fülgyulladást és ezzel együtt égető, viszkető érzést vált ki. Mit tehetünk ellenük?

Fedezzük fel a strucchúst! 

Alacsony zsír- és koleszterintartalma miatt fogyasztása feltétlenül javasolt gyermekeknek, várandósoknak

Kisangyal jött hozzánk 

Kisbabánk úgy döntött még szemügyre szeretné venni azt a Karácsonyfát, ami alatt három nappal korábban szülei nagy boldogan álldogáltak és pocaklakó kisfiukról ábrándoztak.

Stílus és technológia az otthonodban 

Az Esprit termékek nemcsak okos technológiával rendelkeznek, de elképesztően stílusosak is...

Csináld magad az ajándékot! - Drótékszer 

Saját készítésű ajándékot azért jó kapni, mert biztos lehetsz benne, hogy miközben csinálta az illető, végig rád gondolt...

Karácsonyi édes az EU országaiból 

A németek híres karácsonyi süteménye a drezdai gyümölcskenyér,

Mama sok van 

Kisfiam beszédfejlődése hihetetlen fordulatot vett.

Privát Megatánc 

Abban a kivételezett helyzetben vagyunk, hogy nem kell egy hetet várnunk a szórakoztató táncos produkcióra a TV-ben - saját táncosunk műsorát élvezhetjük, napjában többször is.

Készítsünk töklámpást! 

Hányszor mondtuk a Halloweenra, hogy íme: egy újabb buta amerikai ünnep. Pedig tévedtünk! A Halloween évezredes kelta hagyományokra tekint vissza! Ha egy kicsit mi is fel akarjuk idézni a kelta tűztáncot, készítsünk töklámpást!

Szerzetesek gyógyító itala 

A Bencés Meggylikőr a szerzetesek gyümölcs - cigánymeggy - hasznosítási kultúráját eleveníti fel.

Csillagot az égről! 

Amikor kisbaba érkezik a családba, mindenki a lehető legtöbbet szeretné nyújtani leendő gyermekének, és testi-szellemi fejlődéséhez minden lehetséges támogatást szeretne megadni.

Hús az asztalon 

Az ember vegyes táplálkozású élőlény, ősidők óta mindenevő. A vegyes táplálkozás lehetővé tette, hogy az emberi faj a Föld szélsőséges körülményei között is elterjedjen. A különféle népcsoportoknál egymástól eltérő táplálkozási szokások alakultak ki: mást fogyasztanak a zord vidékeken élők és mást azok, akiket gazdag növényvilág vesz körül.

Expedíció indul! 

Nagyon szerettem volna ikreket. Mert ugye, milyen aranyos, amikor két egyidős kistesó integet a dupla babakocsiból, együtt játszanak szépen és egyforma, de különböző színű (foltmentes!) ruhácskákban feszítenek, miközben szülőanyjukat majd szétveti a büszkeség.

Tudta? 

A fogak betömésének lényege nem egyszerűen a keletkezett lyuk betömése, lezárása. Legalább ilyen fontos, hogy a szövetbarát tömőanyag szilárdan kötődjön a fog anyagához. Tudja?

Most indul be az élet a borospincékben 

A polcról csak le kell emelni a szépen palackozott bort, de arról nem sokaknak van sejtése, mekkora odafigyelést igényel az egészéves művelés után egy szüret előkészítése. Íme néhány érdekesség egy szőlész-borásztól, azoknak, akik csak isszák a bort, és azoknak is, akik esetleg maguk is lelkes, amatőr borkészítők.

Fürdessen profin! 

A kisbaba fürdetése fontos program a család apraja-nagyja számára. A friss szülőknek ugyanakkor gyakran ijesztő feladat a törékeny csöppség csutakolása, akit határozottabban megfogni is alig mernek.

Tennivalók a fűtés megkezdése előtt 

A fűtés beindítása előtt gondosan takarítsuk le a fűtőtesteket, kályhákat. A takarítást ne csak elölről végezzük, tisztítsuk meg a fűtőtest minden zugát (a hátát, az alját és minden szabad részét).

Ínyenckedjünk 

Sokan azt mondják, az ínyencek sokat esznek, s ez roppant egészségtelen. Pedig a wellness életszemlélet fontos alkotó eleme a konyhaművészet alkotásainak az élvezete is. És ez csöppet sem mond ellent az egészséges táplálkozásnak. Mit is jelent tehát ínyencnek lenni?

Egy anyuka őszinte vallomása 

Végre hat az érzéstelenítés: életemben először vagyok teljesen kiszolgáltatott. Deréktól lefelé semmit nem érzek. A nyakába kap a műtősfiú, és már szaladunk is a műtőbe.

Kutyanyállal az asztma ellen 

Azok a gyerekek, akik kutyákkal és macskákkal nőnek fel, kevésbé vannak kitéve az allergia veszélyének. A georgiai Medical College kutatói szerint a felfedezés megkérdőjelezi azt a széles körben elterjedt nézetet, miszerint a háziállatok asztmát idézhetnek elő.