ÉLET-MÓD

Fáj a háta?
Ki gondolná, hogy a gerinc összenyomódása miatt bekövetkező kis törések okozzák a hátfájdalmak jelentős részét? Dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd orvosa a háttérben álló csontritkulásról, és a kezelési lehetőségről beszélt.

Így harcol az öregedés ellen Keleti Andrea
Keleti Andreát káprázatos külsejének, és pozitív kisugárzásának köszönhetően sokan példaképnek tekintik. Szerinte a szépség azzal kezdődik, hogy rendbe kerüljünk önmagunkkal, és megtaláljuk a belső harmóniát. Persze ahogyan minden nőnek, számára is fontos, hogy a kor előrehaladtával megőrizze bőre üdeségét. A gyönyörű műsorvezető elárulta, milyen új hollywoodi eljárással harcol az öregedés korai jelei ellen!

Így ellenőrizhetjük a munkaadónkat!
Számos rémtörténet kering arról, hogy valakit azzal hiteget az úgynevezett "munkaadója", hogy legálisan, bejelentve foglalkoztatja őt, aztán valamilyen probléma esetén szembesül csak vele, hogy ez nem volt igaz. Előzzük meg a kellemetlenséget!

Egy vásáron minden, mi szem-szájnak ingere
Bevált csapaton ne változtass – szokták mondani, ezért kitart egymás mellett a Közös Piac és a DiP Design Passage. Most szombaton, november 16-án tehát nem csak a szemnek kedves válogatott design tárgyakat, de a mindenféle finomságokat is beszerezhet, aki a Gödör Klubba látogat.

A tájékozottság segíti a gyógyulást!
Magyarországon a nem baleset okán végzett lábamputációk mintegy 70 százaléka(!) cukorbetegség eredetű. Egyik szövődménye, a fekélybetegség, annak is legsúlyosabb és legmakacsabb változata, a lábszárfekély okozta sebek - a beteg tájékozatlansága miatt történő - elhanyagolásának, a probléma elbagatellizálásának következménye.

Érszűkület szűrés: akár életet is menthet!
Magyarország élen jár a szív-és érrendszeri megbetegedésekben, ennek ellenére nem elegendő azok száma, akik tüneteikkel időben orvoshoz fordulnak. Az érfal szerkezetének átalakulása már egészen fiatalon is elkezdődhet, ami később olyan betegségekhez vezethet, mint a stroke, a szívinfarktus vagy az érszűkület.

Zöldségből a magyart szeretjük
Gyakorlatilag minden harmadik bevásárló kosárba kerül a két terménycsoport valamelyikéből. Az őszi és téli időszakban talán felértékelődő zöldségek vásárlásának havi eloszlása egyenletesebb, gyümölcsre legtöbbet júliusban és augusztusban költenek a fogyasztók.
Már nem a sör a szegények itala
Lengyel és magyar résztvevőkkel készült az a felmérés, amely egyebek mellett a sörfogyasztási és -vásárlási szokásokat elemezte. Kiderült többek között, hogy a sör nem feltétlenül a szegények itala, viszont jót tesz a forgalomnak, ha a vásárló nem magasan képzett, legalábbis Magyarországon.

Veszélyes betegségre utalhat a látásvesztés!
A stroke előszobájának is nevezett TIA bár múló tünetekkel jár, fontos, hogy komolyan vegyük, hiszen súlyos problémákat is jelezhet. A betegség tünetei jellegzetesek, de látászavarral is járhat.

Jónak ígérkezik az idei bor
A Márton napi újborok kóstolása mellett azért van bőven tenni valójuk a bortermelőknek. A napokban megkezdődött a késői szüret a Badacsonyi borvidéken.
Inkább a november legyen borús, mintsem a hangulatunk…
November… Utálatos hónap, amikor hosszú idő után először szembesülünk ismét a hajnali dérrel, esővel, gomolygó köddel, széllel vagy rosszabb esetben akár a hóval. A kifakult természet és borús időjárás akaratlanul befolyásolja hangulatunkat is. És ha mindez nem lenne elég, nemrég véget ért a nyári időszámítás.
Vigyázat! Egyre több az országban a veszett állat
A veszettség a magyar vörös rókák körében ismét sűrűbben fordul elő. Szeptember közepe óta már tucatnyi állatnál igazolták a fertőzést, a vírus Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyét érinti. Egyelőre rejtély, hogy a betegség hogyan jutott be észrevétlenül az ország közepére.
A nap, amikor enni, inni kell
A Márton nap a 40 napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett.Bár a hagyomány a római időkre nyúlik vissza, sok helyen ma is ünnepelnek.
Klikkelj egy szebb városért!
Egyedülálló kezdeményezés indult hét építőipari cég részvételével. A Hörmann, a Mapei, a Fujitsu-Fisher klíma, a Ravak, a Rigips, a Creaton és az ELKO EP Hungary közösen indította el a „MegszépülAVárosom” kezdeményezést, amelynek keretében egy fővárosi kerületet vagy egy vidéki város közterületét újítják fel a cégek. A kiválasztási folyamatot a lakosságra bízza a hét építőipari szereplő, az erre létrehozott weboldalon. A szavazás december 20-ig tart, amely után a projekt képviselői – a polgármesterrel közösen – választják ki a nyertes település vagy kerület felújítani kívánt közterületét.
Jóga gyerekeknek is?
A jóga a felnőtteknek segít és rohanó világunkban egyensúlyt teremt, akkor adott a kérdés, hogy lehet –e ezt korábban is kezdeni? A gyermekjóga a tévhitekkel ellentétben nem kicsavart testpózokról, lótuszülésben történő hosszú percekig tartó "om-ozásról", ellazulásról szól. De akkor miről?
Az őszi bőrápolás aranyszabályai
Az ősz a legtökéletesebb időszak a regenerálódásra, megújulásra az arcápolásban, ilyenkor ugyanis megjelenhetnek az UV sugarak káros következményei, apró ráncok és foltok formájában. Ez az az időszak, mikor ruhatárunk mellett érdemes szépségápolási szokásainkon is változtatnunk. Íme, a legfontosabb tudnivalók, mellyel a hűvösebb évszakban is ragyogó lehet bőrünk és új erőre kaphat!
Mi köze Mártonnak a libához?
Mindenki tudja, hogy ilyenkor libát kell enni, de vajon mi köze az ókori szentnek a madárhoz? Miért éppen liba? És azt tudtad, hogy Szent Márton itt született a mai Magyarország területén?
Miért nem kell a szex?
A nők jelentős része küzd a szexuális késztetés problémájával, aminek egyik legkellemetlenebb jele a vaginális nedvesedés hiánya. Dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyásza szerint a megoldás felé vezető első lépés az okok feltárása.
Igazságot a popcornnak!
Számos fórumon olvashatunk arról, milyen élelmiszereket érdemes kerülnünk, melyek azok, amelyeknek nincs helye az étrendünkben. Pedig tudjuk: nincs egészségtelen étel, csak egészségtelen étrend. Szabó S. András, egyetemi tanár, az Élelmiszerfizika Közhasznú Alapítványának kuratóriumi elnöke segít bennünket a tévhitek eloszlatásában.
A fogak védelmében
Dr. Dima Mária Magdolna, a Heim Pál Gyermekkórház Fogászati Prevenciós Osztályának megbízott osztályvezető főorvosa vallja, hogy fogaink egy életen át megőrizhetők, erősek, egészségesek lehetnek.
Házi praktikákkal a nátha ellen
Jön a tüsszögős, köhögős időszak. Meghülés, influenza és egyéb fertőzések. Sokan nem mennek orvoshoz, inkább próbálkoznak az öngyógyítással. Van aki vény nélküli patikaszerekkel, mások a népi gyógymódokkal próbálkoznak. Ezek egy része valóban segíthet, de akad olyan is, amit semmiképp sem ajánlanánk.
Minivilág apróságoknak
Egész napos játszóház, építőverseny és kiállítás várja november 9-én a gyerekeket a Duna Plazában. A programok ingyenesek, a szervezők meglepetésekkel várják az ide látogató családokat.
Csinos csillag a magyar havon
Gyarmati Panka meghívást nyert a dachsteini 4 csillagos, O'Neill Pleasure Jam 20.000 USD összdíjazású TTR versenyre, amelyen minden évben a snowboard elitjébe tartozó versenyzők indulnak. Hazánk legjobb snowboardosa, a 8 meghívott profi versenyző egyikeként a selejtezőket kihagyva, rögtön az elődöntőn áll deszkára november 9-én. A rendkívül nagy elismerésnek számító megmérettetés ugyan nem része az olimpiai kvalifikációnak, de fontos visszajelzés a fiatal sportoló áldozatos munkájának, amelyet e sportág megkíván.
Sport magas vérnyomással
Bizonyára minden ember tisztában van a testmozgás fontosságával. Azonban a magas vérnyomásban szenvedők sokszor nem mernek edzeni, nehogy súlyosbodjon az állapotuk. Hogy miket lehet sportolni, és hogy miket érdemes ilyenkor kerülni, arról dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája beszélt.
Gálaest segít elfogadóbbá válni
Hazánk neves divattervezőinek kollekcióit mutatják be egészséges és fogyatékossággal élő, amatőr és profi modellek egy integrált divatbemutató keretében a Mozdulj! Közhasznú Egyesület jótékonysági gálaestjén, november 16-án. Az est fővédnöke Demcsák Zsuzsa, a Társ a bajban alapítvány egyik megálmodója.
Barnás foltok a bőrön...vajon veszélyes?
Jellemzően barnás esetleg szürkés színű, megvastagodott, száraz felszínű bőrképlet az úgynevezett szeborreás keratózis, amely sokakat zavarhat, különösen, ha az arcon vagy más látható testrészen jelenik meg. Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyásza arra figyelmeztet, hogy bár nem rosszindulatú az elváltozás, de rendszeres kontrollt igényel.
A vesénk védhet a hajhullástól
A késő ősszel bekövetkező hajhullást a legtöbb esetben a nyomelemek és vitaminok hiánya, az egészségtelen táplálkozás okozza, ezért is tanítja a Hagyományos Kínai Orvoslás (Traditional Chinese Medicine - TCM), hogy a vese működése hatással van a haj egészséges állapotára.
Ellenálljunk-e a rablónak?
Egyre több rablás borzolja a közvélemény idegeit. Különösen a nők és idős emberek esélytelenek a fegyveres rablókkal szemben. Ugyanakkor az Őrmester Kft. szakemberi szerint azért van mit tenni.
Sokba kerül a válás
A válás, a különféle családi konfliktusok az érintettek mellett az egész társadalom számára próbatétel lehetnek, és az államra is súlyos anyagi terheket háríthatnak. Ennek pontos számbavételére első alkalommal készül átfogó felmérés a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézetben.
Diagnózis: ismeretlen eredetű láz
Az ismeretlen eredetű láz nem egy önálló kórkép, hanem elsősorban az orvos hozzáállása a lázas betegséghez: amikor annak oka az elsődleges vizsgálódás és esetleg kezelés kapcsán is felderítetlen marad.
Nem tud teherbe esni? Ezek állhatnak a hátterében!
Egy nő életében az egyik legfontosabb döntése az, amikor elhatározza, hogy gyermeket szeretne. A legtöbben igen optimistán tekintenek a jövőbe, és remélik, hogy már az első hónapokban foganatja lesz a próbálkozásoknak. Azonban olykor sajnos megesik, hogy még egy év után sem mutat pozitívat a terhességi teszt. A meddőség okairól és kezelési lehetőségeiről dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont endokrinológus főorvosa beszélt.
Még csak most kezdődik a ciklonszezon!
Biztosítótársaságok szerint mintegy 350 milliárdos kárt okozott az Európában a múlt héten átsöpört St. Jude viharciklon, pedig a szezon még csak most kezdődik.
Faház a panel tetején
A hagyományos szlovák népi építészet egyedi stílusának állít emléket, ugyanakkor a társadalmi, kulturális változások kontrasztjaira is rá kívánja irányítani a figyelmet az alkotó azzal a három liptói faházzal, amelyet Kassán, a Dargovi hősök lakótelep egyik 12 emeletes panelházának tetején állítottak fel szimbolikus tiszteletadásként.
Ez az igazi rezsicsökkentés!
Csaknem háromnegyedével csökkentek a fűtési költségei annak a családnak, amelynek házát teljes szigeteléssel látták el, hogy így bizonyítsák, milyen hamar térülnek meg az energiahatékonysági beruházások.
A gyors fogyókúrák csak kövérebbé tesznek
A „Hogyan fogyjak gyorsan?” kérdést írják be a legtöbben az internetes keresőbe. Az viszont már jóval ritkább, hogy az „egészséges fogyás” keresőszavakkal próbálkozzon valaki. Holott dr. Katona Evelin, az Oxygen Medical endokrinológusa szerint a tartós fogyás titka az egészséges életmód.
Hogyan tanítsuk meg a gyereknek, mire érdemes költeni?
Az iskolásoknak fontos a trendkövetés: figyelik egymás ruháját, felszerelését, mobiltelefonját, és gyakran csak azért könyörögnek, mert a többieknek már van valamijük, ami nekik nincs. A szülők ilyenkor dilemmáznak: megvegyék-e a kért tárgyat csak azért, hogy az ő gyerekük is „menő” lehessen, lépést tudjon tartani a többiekkel vagy mérlegelnek, hogy mire hajlandóak áldozni és mire nem. Gyerekpszichológus és a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő zsűrielnöke segítségével jártuk körbe, milyen anyagi és lelki szempontokat érdemes átgondolni a kamaszodó, trendkövető gyerekek szüleinek.
Te boldog vagy? Bárki lehetne!
Orvosok, pszichológusok, egészségügyi szakemberek és szociológusok kezdeményezésére országos programsorozat indult az egészséges életmód népszerűsítésére, a prevenció, a betegségek megelőzésének fontosságára irányuló akciókkal.
Biztonságos az iskola?
Georg Spöttle, biztonsági szakértő, alábbi írásában az iskolai őrök fontosságával foglalkozik. Lehet vitatkozni vele és persze az anyagi érdések is fontosak, de az általa hozott példák elgondolkodtatóak. Biztonságban vannak gyermekeink mikor iskolában vannak?
Felfázás, a visszatérő rémálom
Az idei ősz rendkívül meleg időjárást, és sok napsütést tartogat számunkra, így nem csoda, hogy olyan jól esik üldögélni egy kávéház teraszán. Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy folyton pisilnünk kell, ráadásul viszket, ég és csíp. Ezek sajnos húgyúti fertőzésre utalhatnak. A betegség elsősorban a nőket érinti.
Hálátlanságért börtön
Kínában börtönbe került egy férfi, mert nem volt hajlandó gondoskodni szüleiről. Az alkotmány nálunk is taratlmazza a szülőtartás intézményét és a gyermekek ezen kötelezettségét, de egyelőre inkább csak a gondozóhelyek küzdenek a felmenőiket elhanyagoló utódok ellen a bíróságokon.
Miért írd meg már most a karácsonyi ajándéklistát?
A hétvégén megrémültem, amikor karácsonyi dekorációk és kellékek seregével találtam magam szembe az áruházakban. Már itt az idő készülődni vagy kereskedői túlbuzgóság? Mindkettő!
Amit a csokiról tudni kell
Az egyik legkedvesebb édesség immár évszázadok óta, számos hit és tévhit kapcsolódik hozzá. Sokan szenvedélyesen rajonganak érte, mások bűnös étekként tartják számon. Mindkét oldalnak van némi igazsága. Mit is tud a csokoládé?
Sok munkanélküli, nagy álmok
Egy friss magyar felmérés szerint a 18-30 év közötti fiatalok a gyorsabb karrier elérése érdekében hajlamosak a gyakori munkahelyváltásra. Ugyanakkor a huszonévesek közel egynegyede munkanélküli. A kutatásból az is kiderült, hogy a 1982-95 között született, úgynevezett Y generáció tagjai számára a munkavégzés közbeni szabadság és a munkahelyi légkör oldottsága kiemelkedően fontos. A Coaching Team által végzett felmérés elgondolkodtató eleme, hogy a válaszadók több mint egyharmada külföldön képzeli el az álompozíció elérését.
Jeles napok sora
Sokan tiltakoznak a Halloween meghonosodása ellen, úgy vélik, háttérbe szorítja a hagyományos ünnepeinket. Holott sem az időpontja, sem a célja nem azonos a hazánkban régóta tartott katolikus ünnepekkel. Így,, ha lámpást faragunk és balázsolunk, nem kevesebb, hanem eggyel több hagyományunk, ünnepünk lehet.
PCO-szindróma és látens diabétesz
A policisztás petefészek betegség, nevével ellentétben nem kizárólag nőgyógyászati kérdés. Egy összetett problémáról van szó, amelynek oka hormonális és legjellemzőbb tünete a névadó, a sok apró ciszta. Emellett hat az inzulinszintre is, látens cukorbetegséget mutat.
Vigyél haza okostelefonon!
A Vigyél Haza Alapítvány és a Telenor augusztus 28-án indította útjára a Vigyél Haza nevű, tudatos kutyatartást támogató okostelefon alkalmazást. Az első hónapok eredményei igazolják, hogy az okostelefonok újszerű felhasználására hatalmas kereslet mutatkozik az állatbarátok körében is.
Kutya-macska konferenciát rendez az Európai Unió
Állatjóléti, kifejezetten a kutyák és macskák jólétére összpontosító konferencia lesz az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét ellátó litván elnökség és az Európai Bizottság szervezésében a jövő héten Brüsszelben.
Meghalt a döner feltalálója
Meghalt a Nyugat-Berlinben negyvenegy éve kifejlesztett török gyorsétel, a döner feltalálója. Kadir Nurman nyolcvanévesen hunyt el a német fővárosban. A török származású vállalkozó csütörtökön halt meg, és november elején lesz a temetése.