STÍLUS

Különleges rejtélyek a világ minden tájáról
Mindig is lesznek megmagyarázhatatlan dolgok a világban - összegyűjtöttünk néhányat.

Őrült menő bringás kiegészítők
A koronavírus-járvány kevés pozitív hozadékkal jár, de arra jó, hogy tömegközlekedésről bringára terelt át sok embert. Olyan szuper kiegészítőket szedtünk össze, amelyek nem csak jól mutatnak egy-egy kerékpáron, hanem hasznosak is.

5 tavaszi kirándulóhely Budapest közelében
Lassan tényleg itt a jó idő, és a tavasz, úgyhogy újra felvehetjük a túracipőnket. Ehhez hoztunk 5 Pest megyei úti célt, amelyeket felfedezhetsz a főváros keleti és nyugati peremén egyaránt.

Nemzetközi elismerést kaptak az Ilcsi kozmetikumok
Összesen öt elismerést hozott el a világ legjelentősebb, természetes, etikus és fenntartható kozmetikai brandjeinek megmérettetéséről, a The Beauty Shortlist & Wellbeing Awards-ról Magyarország egyik legmeghatározóbb natúrkozmetikum-márkája, az Ilcsi.

A világutazó: Földvári András
Egy ember, aki megtett kilométerei alapján már megkerülte a Földet – speciel 113-szor. Egy ember, aki világ összes országában járt – olyanokban is, amelyek hivatalosan nem is léteznek. Egy ember, akit most se Magyarországon értünk el – jelenleg Malagában van alkotói szabadságon. Egy ember, akit Földvári Andrásnak hívnak és aki megírta az Elmentem világgá című könyvet.

Újabb inspiráló AVON-kampány
A vállalat legújabb kutatására alapozva indította el 2021 első hónapjaiban a My Story Matters - Minden történet számít névre keresztelt kampányát, amellyel saját történetük megosztása által nők ezreinek szeretne erőt és reményt adni a jelenlegi helyzetben. Ráadásul minden megosztott történet egy dollárt ér, amelyet a vállalat jótékony
célokra fordít.

Itt a tavasz, ideje színesebben öltözködni!
Ahogy virágba borulnak a fák, úgy mi emberek is szívesebben használunk élénkebb színeket az öltözködésünkben. Jönnek a lengébb, vidámabb ruhadarabok, persze most a pandémia is befolyásolja a 2021-es tavaszi trendeket.

5 felkapott, de veszélyes szobanövény
Sokan nem tudják, hogy a legkedveltebb szobanövények komoly veszélyforrásokat is rejthetnek nem csak a gyerekek, de a háziállatok számára is. Egyesek mérgezőbbek, mint mások, azonban jó tudni, hogy melyeket kell elkerülni, vagy legalább nehezen elérhető helyre tenni.

A járvány hetek alatt forgatta fel a kozmetikai bérgyártást
A kozmetikai bérgyártás egyes szegmenseiben az igény és a forgalom is megnőtt a koronavírus-járvány hatására, míg más területeket gyakorlatilag teljesen tönkretett a válság. Az emberek a krízishelyzetben a nem létszükségletnek számító szépségápolási termékeket inkább nem vásárolták meg, a másik oldalon a higiéniai kozmetikumokra a fertőzés elleni védekezés jegyében nőtt a kereslet.

Otthoni irodák
Ha (ismét) távmunkára kényszerültél a járvány miatt, de nem tudod, miként lehetne a legtöbbet kihozni az otthoni munkavégzésből, adunk némi segítséget, mire ajánlatos figyelni a tökéletes dolgozósarok kialakításánál.
Tudtad? A nőnap színe a lila!
A Nemzetközi Nőnapnak persze szervezete is van, és ha már van, ők kitalálták, hogy ennek a napnak a lila a megfelelő szín. A magyarázat tulajdonképpen kézenfekvő - mi pedig tettünk mellé pár ruhát is, hogy méltóképpen ünnepelhess ma.
A pandémia átszabta az egész divatvilágot
Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója szerint a pandémia alaposan átszabta az egész divatvilágot a gyártástól kezdve, egészen a fogyasztási szokások radikális megváltozásáig. A hangsúly a fenntarthatóságra került, gyártóként a mind kevesebb friss kollekció, fogyasztóként pedig a tudatosság lett a fő jelszó.
Dobó Kata vezetés közben is védi környezetét
Dobó Kata egy kék színű Nissan Leaf-et vezet, aminek a töltése sem okoz gondot a számára. A színésznő tavaly ősszel lett a márka nagykövete, és mint mondja, kislánya szerint is nagyon menő, hogy elektromos autóval járnak, mert így óvják a környezetet.
Trendi tavaszi kabátok
Visszavonhatatlanul itt az új évszak! Ha gardróbfrissítésen töröd a fejed, kezd azzal, amire garantáltan szükséged lesz: vegyél egy új tavaszi kabátot! Ehhez mutatunk néhány gyönyörű darabot az idei kínálatból.
Sportos lábbelik lezser stílusú férfiaknak
Szeretne fiatalosan laza külsőt, amely a cipőválasztásában is visszaköszön? Ön is a praktikumot és a kényelmet keresi a hétköznapokra? Akkor a Rieker lábbeliket Önnek tervezték!
A Komfortcipő online áruház számára a lábak komfortérzete alapvető érték, ezért csak igazán minőségi cipőket forgalmaznak, olyan – már bizonyított – márkáktól, mint amilyen pl. a Rieker is.
Varázsolj igazi bárélményt az otthonodba!
Habár már az idejét sem tudjuk, mikor ültünk be utoljára kedvenc bárunkba, hogy a barátainkkal kibeszéljük a hét történéseit és koccintsunk az elért eredményeinkre, a közösen eltöltött órákról és a jó társaságról nem feltétlenül kell lemondani még a pandémia alatt sem. Elég hozzá egy kis kreativitás, és máris bárt varázsolhatunk az otthonunkba, hiszen a fizikai távolság és a korlátozott lehetőségek új, szokatlan, de annál szórakoztatóbb megoldásokat hoztak az életünkbe. Íme néhány tipp, hogy hogyan
szervezzünk italkóstolót, amíg nem nyitnak újra a vendéglátóhelyek!
Befagyott a Niagara-vízesés
Miközben mi gyakorlatilag fürdőruhára vetkőzve sütkérezhetünk a napon, addig Észak-Amerikában olyan hideg van, hogy még a Niagara is befagyott.
Golden Globe: hiába nem nyert díjat, így is Kaley Cuoco volt az éjszaka igazi sztárja
Őrületes, ahogy átvészelte a Golden Globe vereséget a színésznő. Valljuk be, mindannyian szeretnénk ennyira menők lenni egy ilyen ruhacsodában.
12 tipp a sikeres életmódváltáshoz
Ezekben a hetekben sokan szembesülünk azzal, hogy az újévi életmódváltással kapcsolatos fogadalmaink nem éppen a tervek szerint alakulnak. Talán a januári lelkesedésből mostanra már nem maradt semmi és egyre gyakrabban nyitogatjuk esténként a hűtőszekrény ajtaját, kimaradnak az edzések, újra beindult a munka, sok a stressz és azt gondoljuk, hogy bárcsak el se kezdtük volna. Van azonban egy jó hírünk: még semmi sincs veszve. Összegyűjtöttünk egy tucat hasznos tippet, amik segíthetnek, hogy idén mégis sikerüljön az életmódváltás.
5 őrületes hely a világ minden tájáról
Hol robbannak fel a golflabdák? Miért nem lehet megtalálni a brit Argleton városát? Összeszedtünk néhány bizarr és elképesztő helyet a világ minden tájáról.
Játék: te mennyire ismered az elmúlt évtizedek divatját?
A divattörténelem mesterének érzed magad? Legújabb kvízünket neked találtuk ki!
Aktuális szőnyegtrendek
A modern szőnyegek már régóta nem jelentéktelen szereplői a belső tereknek, egyre inkább szem előtt tartva nem csak a dizájt, de a környezettudatosságot is. Melyek a legújabb irányzatok és színek? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Nagy Ágnes mitikus állatszobrai Velencében - videóinterjú
Nagy Ágnes szobrászművész személyében először állít ki magyar alkotó Velencében, a Contemporary Venice 2021 - Nemzetközi Művészeti Kiállításon. A rangos képzőművészeti seregszemlét idén két helyszínen, a velencei Szent Márk téren található The Room Kortárs Művészeti Tér kiállítóhelyen és az Albrizi-Capello palotában rendezték meg február folyamán. A művésznővel persze nem csak alkotásairól, de a pandémia által megérintett Velencéről is beszélgettünk.
Ezek lesznek 2021 hajtrendjei
A divatos frufruktól kezdve a futurisztikus kontyokon át a Dyson nemzetközi mesterfodrászai bemutatják azokat a hajtrendeket, amelyeket idén láthatunk majd.
Járd be online a világot!
A koronavírus-járvány miatt nem lehet utazni, zárva vannak a múzeumok, szórakozóhelyek. Némi vigaszt jelenthet, hogy egyre többen szerveznek online városnéző programokat, amelyeken bárki részt vehet. Most ilyeneket gyűjtöttünk össze. Az első ma indul!
Varázsold be az új évszakot a lakásba
Lassan, de biztosan közeledik a tavasz, ami onnan is tudható, hogy az üzletekben sorra jelennek meg a színesebbnél színesebb hagymás virágok is.
Hamarosan mi is NBA-s pólókban kosarazhatunk
Hamarosan a magyarországi Decathlon áruházakban is elérhetőek lesznek az amerikai NBA-s termékek. A francia sportszergyártó cég által tervezett és a Tarmak kosárlabda márkanév alatt kínált öltözetek, cipők és kiegészítők lesznek kaphatók az érintett áruházakban.
Teszt: te mennyire ismered a világ szigeteit?
A koronavírus elragadta tőlünk az utazási lehetőségét - ha már nagyon kiszabadulnál, és tengerpartokról álmodsz, legújabb kvízünket pont neked találtuk ki!
5 szuper társasjáték (nem csak) gyerekeknek
Otthonülős időszakban nehéz a gyerekeket lekötni valami szórakoztató játékkal, pláne most, a járvány alatti hónapokban. Olyan bevált, már-már klasszikus társasjátékokat hoztunk, amelyekkel egyetlen szülő sem lőhet félre, remekül el lehet velük ütni az időt a kicsikkel.
Parafa a lakásban
A parafa régen egyet jelentett a faliújsággal, mára már bevett anyagként használják a lakberendezésben is. Azon túlmenően, hogy különlegessé varázsolhatjuk vele otthonunkat, számos előnnyel is bír ez a természetes anyag.
Cindy Crawford 55 éves – és még mindig gyönyörű!
Máig a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb arca, aki a mai napig aktív, és 55 évesen is példaképe lehet bármely nőnek.
Amikor egy csettintésre indul be minden a házunkban
Tegnap kezdődött és még holnap is tart - természetesen az online térben - a Smarthome Expó, az első hazai okos otthon-konferencia. A rendezvényen mindent megtudhatunk a digitális otthonfejlesztésről.
Vonattal az Adriára
Májustól újra elindulnak a vonatok Horvátországba. Hogy lesz-e utasuk, az egyelőre még kérdés, de jó hír, hogy a jegyek módosítása ingyenes.
Amerika új kedvence: történet a first lady kék kabátjáról és egy divatsikerről
Amerika első hölgyének öltözködése nem magánügy – mi sem mutatja mindezt jobban, minthogy Jill Biden kabátválasztása egy új sztármárkát szült.
Hogyan lehet stílusos a fürdőszoba?
Szakértők, elismert tervezők és márkamenedzserek segítségével a Bonaminál körbejárták a témát a rendrakástól kezdve a színek kiválasztásáig, hogy milyen lehetőségek rejlenek a lakás egyik legintimebb helyiségében. A kis fürdőszobák berendezése általában kemény dióm és bár úgy tűnhet, hogy korlátozott helyen nem lehet lenyűgöző eredményeket elérni, ezt számos példa cáfolja.
Modellek, akikre jó lesz odafigyelni 2021-ben
A koronavírus-járvány a divatvilág mindennapjait is rendesen felforgatta, az azonban nem kérdés, hogy az elmúlt néhány évben több olyan modell is berobbant a kifutókra, akik alapjaiban formálhatják majd a legnagyobb luxusmárkák bemutatóit
Bőrápolás a "zoom-korszak" idején
Az egészséges kinézet a “zoom-korszak” fő értékévé vált; a hölgyek kétszer nagyobb eséllyel vásároltak bőrápolási termékeket a járvány kezdete óta. Ám dekorkozmetikumok helyet a természetes megoldásokat keresték - derült ki a 2000 hölgy megkérdezésével zajlott FOREO x OnePoll kutatásból. A felmérés szerint a nők átlagosan napi 23 percet töltenek bőrápolással, de 73 százalékuk le szeretné rövidíteni ezt az időt, folyamatosan keresve a gyorsabb és hatékonyabb megoldásokat.
Váza dizájn
Nem számít az évszak és az időjárás, egy mutatós váza friss virágokkal mindig némi színt és vidámságot adhat a komor időjárásban is. Sőt! A lakás tökéletes kiegészítőivé válva önmagukban is jól tudnak kinézni.
Téli bőrápolási tippek sztároktól
Ugyan már közel a tavasz, a hideg idő még legalább egy hónapig megterheli a bőrünket. De mire esküsznek a hírességek?
Vicces zoknik
Az elmúlt években végre a cipőbe is megkérkezett a vidámság a kikandikáló színes zoknik formájában. A Pinterestet hívtuk segítségül, hogy megmutassuk, mennyire elképesztően mókás darabokat lehet manapság hordani - persze nem csak férfiaknak.
Új trend: a vírus miatt eltávolodnak egymástól a kollégák
A koronavírus-járvány hatalmas változásokat idézett elő nemcsak az emberek magánéletében, hanem a vállalkozások mindennapjaiban is. Nemes Zsuzsanna MBA közgazdász szerint a munkavállalók az elmúlt egy évben jelentősen eltávolodtak egymástól, ami hosszútávon a cégek hatékonyságát is visszavetheti. A szakértő szerint a vezetők hálózatelemzéssel pontosan láthatják, kik azok a kollégák, akikre csapaton belül véleményvezérként tekintenek, kik a legmotiváltabbak, kik a legelköltelezettebbek. Ezzel a módszerrel megelőzhető a munkatársak kiégése és jó alapra helyezhetők a fejlesztések.
A coffee-shopok után az amszterdami piros lámpás negyed is sorra kerül
Alig pár hete írtunk arról, hogy az Amszterdam városa nem engedi a továbbiakban, hogy a könnyű drogokat, jellemzően füvet árusító coffe-shopokban külföldi turisták is vásároljanak. Most pedig úgy döntöttek, hogy felszámolják a vörös-lámpás negyedet a belső kerületekben, és kijjebb költöztetik azt.
Az elnöki beiktatás másik meglepetése, Kamala Harris nevelt lánya, valóságos divatikon lett
Kamala Harris nevelt lánya, Ella Emhoff a napokban írt alá szerződést az egyik legnagyobb nemzetközi modellügynökséggel; a kontraktus megszületésében szerepet játszhat, hogy az elnöki beiktatási ünnepségen Ella Emhoff egy olyan öltözékben jelent meg, mely aztán nagyot ment a legkülönfélébb közösségi platformokon.
Farsang a négy fal közt – hogyan ünnepeljünk otthon?
A farsangi időszak normálisan a fánkevések, beöltözések és bulik ideje, idén azonban csak otthon tudunk biztonságosan ünnepelni. Összegyűjtöttük, hogyan tehetitek igazán emlékezetessé a farsangot!
Bajba került vendéglátósok - videóriport
Egy kormányrendelet értelmében február 3-tól már nem utólag, hanem támogatási előlegként, egyfajta előfinanszírozás formájában kapják meg a bértámogatást a járvány miatt nehézségekkel küzdő vendéglátó-, és szálláshelyek tulajdonosai. A döntés azt követően született meg, hogy a vendéglátós szakma képviselői egyre hangosabban tették szóvá, hogy a beígért bértámogatáshoz csak több hónapos késéssel jutnak hozzá. A riport-összeállításunkban megszólaló vendéglősök elmondják többek között azt is, milyen esélyei lehetnek a közös tiltakozásnak, miféle támogatás nyújtana tényleges segítséget a bajba került vállalkozásoknak, és hogy kaptak-e olyan telefont, melyben felajánlották számukra, hogy esetleg - jutányos áron - átvennék tőlük nehéz helyzetbe került üzletüket.
Lakatos Márknak és Mautner Zsófinak is fontos az otthon
A pandémia miatt lényegesen több időt töltünk otthonunkban, ezért különösen fontos, hogy igazán jól érezzük magunkat mindennapi környezetünkben. Így vannak ezzel a sztárok is, Lakatos Márk például egy új kanapéval lepte meg magát, Mautner Zsófi pedig abban hisz, hogy az otthoni főzés soha nem volt még olyan fontos, mint a mostani, kihívásokkal teli időszakban.
Farsangi szokások
Bár a koronavírus-járvány miatt idén minden össznépi farsangi mulatság elmarad, érdemes megemlítenünk, mit is ünneplünk ezekben a hetekben, illetve milyen szokások kapcsolódnak hozzá.
Így válassz a lábtípusodnak megfelelő cipőt!
Lábaink nap mint nap nagy mértékű terhelésnek vannak kitéve. Naponta átlagosan hat-hétezer lépést teszünk meg, az viszont egyáltalán nem mindegy, milyen cipőben. Lábunk egészségügyi állapotát ugyanis nagyban meghatározza a lábbelink.