Lélek cikkek

A gyerekkori versenysport előnyei és hátrányai
A gyermekkorban elkezdett versenysport sok előnnyel jár, viszont könnyen károssá válhat akkor, ha a sportoló gyermek speciális egyéni szempontjait figyelmen kívül hagyjuk. Mire figyeljünk, hogy a gyermek számára a sporttevékenység örömöt nyújtson, és ne kényszert jelentsen?

Adventi szorongások
Van, akinek az óriási ünnep, van, akinek a gyerekkor, van, akinek a mérhetetlen rohangálás és készülődés jut eszébe a karácsonyról. Ki hogyan éli meg az adventi időszakot, mit jelent a karácsony társadalmunknak? A Nilsen piackutató cég ebből az alkalomból készített interjút Tuulia Ortner pszichológusnővel.

Egy óránál többet szundítasz napközben? Hűha!
Nem könnyű felfedezni a 2-es típusú cukorbetegséget, éppen ezért számtalan beteg nem is tud állapotáról. Sokszor csak akkor ismerik fel, amikor már késő, és szövődmények léptek fel. Az állapottal kapcsolatban a kutatók egy érdekes összefüggésre figyeltek fel, mely szerint a hosszabb sziesztaidő és a diabetes közt közvetett kapcsolat van. A betegségről és az alvással való összefüggésekről dr. Czégeni Annát, a Budai Endokrinközpont diabetológusát kérdeztük.

Akarunk-e képzett betegek lenni?
Nagy örömmel vettük a meghívást a Park Kiadó gondozásában megjelent könyv, Rangos Katalin A képzett beteg című könyve Kossuth Klubbéli bemutatójára, mert az előzetes tájékozódás után biztosak voltunk benne, hogy Rangos könyve nemcsak súlyos hiányokat próbál pótolni, de olvasmányos és közérthető is lesz!

Megfejtettük Catherine Zeta-Jones titkát
Nemrégiben látott napvilágot az a hír, miszerint a marokkói kormány több, mint 200 ezer hektárnyi argánfa ültetését tűzte ki célul. Mi sem bizonyítja jobban az argánolaj töretlen előretörését a kozmetikai piacon, minthogy az egyre növekvő kereslet miatt az őshaza ilyen komoly figyelmet fordít újabban a növényre. Már Magyarországon is lehet kapni argánolajjal készült termékeket.

Támad a csendes gyilkos
Egyre több embert érint az egész világon a magas vérnyomás, ennek ellenére igen kevesen veszik komolyan, pedig olyan szövődményeket okozhat, mint a stroke vagy a szívinfarktus. A legtöbben egyedül a gyógyszeres terápiától várnak javulást, és kevesen tudják, hogy bizony életmódváltással is igen sokat lehet tenni az értékek normalizálása érdekében!

Ismerd meg a cukrodat!
AGE Reader (AGE olvasó) készüléket kapott a Szent János Kórház Budai Neuropathia Centruma. Az egyszerű és gyors vizsgálati módszer segítségével felmérhető, mennyire veszélyeztetett a beteg a szív- és érrendszeri szövődmények szempontjából.

Naponta csak 7 percet beszélgetünk!
Már megint jön a karácsonyi depresszió! A Mikulásgyárban most ez ellen küzdenek. Ott lesz az a hely, ahol bárki lelki segítséget tud kérni, ha szüksége van rá. Oda bárki elmehet, és akár azt is elmondhatja, amit eddig nem tudott senkivel megosztani!

Gyűlölöm a karácsonyt!
Advent idejében járunk, már karácsonyi fényben csillognak az üzletek, a bevásárlóközpontok. Amerre csak nézünk, karácsonyfát látunk, az utcán fahéj és szegfűszeg illat, mennyből az angyal és kiskarácsony, nagykarácsony szól mindenhonnan. Ám a karácsony nem mindenkinek a felhőtlen örömet és ünneplést jelenti...

A szívinfarktus 7 leggyakoribb tünete
A szívroham nem jelentkezik egyik percről a másikra, a szívinfarktust elszenvedő ember általában már órákkal, napokkal, vagy hetekkel korábban tapasztalhat a szívének működési rendellenességére utaló, figyelmeztető jeleket. Melyek azok a tünetek, amelyek szívrohamra utalhatnak, és mi a teendőnk akkor, ha ezeket a panaszokat érezzük?
Cukorbetegek! Csak óvatosan a zabkásás reggelivel!
A cukorbetegek és az inzulinrezisztensek speciális diétát követnek a napi étkezések mindegyikén. Már a reggelinél is figyelniük kell, hogy milyen felszívódású ételt fogyasztanak, amellett hogy az laktató is legyen, és hosszan energiával lásson el. Mi a helyzet a zabkásával? Tényleg problémás reggeli lehet?
Éjszakai köhögés veri fel a házat? Súlyos oka is lehet!
Miattad nem alszik éjjel a család? Legjobb álmukból riadnak fel a szűnni nem akaró köhögésedre? Vajon mi okozhatja és hogyan lehet megszüntetni? Szakembert kérdeztünk a témában.
Légy csendben, és várj!
Advent első vasárnapja van. A koszorúkon, a díszes tálakon már izgatottan felsorakoztak a gyertyák, hogy hetente fellobbanó fényükkel egyre közelebb vigyenek bennünket az ünnephez. Advent a várakozás megszentelése. Azé az örömteli várakozásé, amely a hétköznapjainkból annyira hiányzik.
Nyirok az oka?
Gyakran dagad meg a lába, vagy a keze, mégsem gondolja, hogy ennek súlyos egészségügyi oka lehet? A szakember szerint ennek rendszerint a visszérbetegség az oka, de gyakori az egyéb eredetű nyiroködéma is, mindez krónikus esetben akár lábszárfekély kialakulásához is vezethet.
Karácsonyi stresszteszt
A karácsony „házi tündére” egyértelműen szoknyát visel – aki a nagy stressz közepette is szépen sürög-forog. Ezt mutatja az a nemzetközi kutatás, amely 26 országban annak járt utána, milyen is a karácsony?
Ne csak a bébit, magadat is óvd!
Egyik legmeghatározóbb időszaka a várandósság a nő életének, a magzat megfelelő gyarapodása mellett ugyanis az is fontos, hogy az anya odafigyeljen teste jelzéseire. Évtizedekre meghatározza a végtagok egészséges működését, hogy a nő az áldott állapot alatt mennyire óvja mozgásszerveit!
Nem lehet elég korán kezdeni!
Sokféle dologra igaz ez, de az egészséges életmódra nevelésre mindennél inkább! Persze eleinte könnyű, hiszen a hozzátápláláskor a kisbabák nem igazán tehetnek mást, mint megismerkednek szép sorban az alma, a sütőtök, a sárgarépa, a brokkoli és megannyi tápláló, vitamindús zöldség és gyümölcs ízével!
Ropogós, guszta férfi mell, nagyobb női popsi - ez a menő!
Változnak plasztikai trendek a divattal és a cserélődő szépségideálokkal együtt. Ma már nemhogy természetes egy plasztikázott mell látványa, de már az sem meglepő, ha egy férfi szeretné mesterségesen formálni mellizmait. A mesterkélt jelenlét egyre természetesebbé válik, pláne az olyan eljárások segítségével, mint a saját zsírral történő töltések.
Kerüld a sarlatán csontkovácsokat!
Kihez forduljunk, ha már minden mozdulat fáj? Sokan ilyen esetben csontkovácshoz fordulnak. Az ortopéd szakorvos azonban óva int az ilyen megoldásoktól. Szerinte ugyanis az a leghasznosabb, ha csontropogtatás helyett kiderül, mi váltja ki a panaszokat. A megfelelő kezelést csak ezután érdemes kiválasztani szakember segítségével.
Készül Magyarország bakancslistája
Bálnákkal úszni, maratont futni, bungee jumping, ejtőernyőzés, sarki fény nézés. Tipikus dolgok bakancslistákról. De vajon hogy nézne ki Magyarország bakancslistája? Mire vágynak az emberek? Erről készít felmérést a Meglepkék.hu.
Makacs nyakas problémák
A felső végtag, a nyak, a váll rendkívül mozgékony testrészeink, amelyek összetett funkciót látnak el, és naponta nagy terhet cipelnek. Ez a probléma leginkább a vállövet tartósan terhelő foglalkozásokat űzőket (fodrász, kozmetikus, számítógéppel dolgozók) érinti. Ha a beteg nyaktáji panaszokkal fordul szakorvoshoz, a diagnózis pontos felállítása után a legfontosabb feladat az aktív fájdalomcsillapítás, a nyak izmaiban fellépő funkciózavarokat pedig gyógytornával lehet ellensúlyozni – tudjuk meg Dr. Arnold Dénes Arnoldtól, a Fájdalomközpont aktív fájdalomspecialistájától.
8 végzetes hiba, amit fogyózáskor elkövethetsz
Ha fogyásról van szó, akkor mindenki szeret tanácsokat osztogatni, vagy bedobni egy sztárdiétát. Azt viszont sokan elfelejtik, hogy mindannyian mások vagyunk. Máshogy élünk, másképpen gondolkodunk, más életmódot folytatunk, különbözőek az adottságaink, betegségeink, így általánosan érvényes recept nincs a fogyásra. Éppen ezért most Dr. Gulyás Tamás életmódszakértő orvossal igyekeztünk 8 olyan végzetes fogyókúrás hibát összegyűjteni, amelyekből okulva megpróbálhatod kialakítani a számodra megfelelő programot.
Nem hallod, amit a főnököd mond? Akkor nagy a baj!
A zajos munkahely, vagy a rendszeres zajártalom fokozatosan károsítja a hallást, azonban bizonyos figyelmeztető tünetek már a visszafordíthatatlan halláskárosodás előtt is jelentkeznek. Fontos ezeket komolyan venni és idejében orvoshoz fordulni, hogy megelőzzük a maradandó állapotromlást.
A szívbeteg is sportolhat, de nem mindegy, hogy hogyan!
A rendszeres testmozgás számos jótékony hatása mellett, kedvezően hat a vérkeringési rendszerünk és szívünk állapotára. De sportolhat-e, és milyen módon, aki valamilyen szívbetegséggel küzd? Szakember segít kérdések a megválaszolásában.
Itt az ideje, hogy megvizsgáljuk a férfiasságod!
Novemberben bajusznövesztéssel hívja fel a figyelmet a prosztataszűrés jelentőségére a Movember mozgalom. Hogyan történik a prosztata vizsgálata, mit derít ki a szűrés, és mit egyenek a férfiak a védelem érdekében? Szakembert kérdeztünk.
Aszpirinnal - a terhességért!
Végre tisztán láthatunk a terhességi toxémiával kapcsolatban. Ma már előre jelezhető az anyára és a magzatra is veszélye állapot! Szakorvos segítségével határozhatják meg a toxémia jellemzőit, kialakulásának okait, szűrését és megelőzési lehetőségeit.
Változtass az életeden egy nap alatt!
Ki ne vágyna a könnyebb, örömtelibb életre? Azt szeretném átadni ezen a konferencián, hogyan fejlesszük magunkat, hogyan találjuk meg az egyensúlyt a testi és lelki világban – mondja Fenyő Iván a II. Fény Konferenciáról. Előadásának címe: Két lábbal a Földön, mégis tudatosan – spiritualitás a mindennapokban.
Szájon át jöhet a kezelés
Új, szájon át szedhető terápiákat fogadott be az OEP a tüdőrák kezelésére. Mind nálunk, mind világszerte a leggyakoribb és legnagyobb arányban halállal végződő daganattípus a tüdőrák. Magyarországon évente tízezer feletti az új tüdőrákos megbetegedések száma − ezek 90%-áért a dohányzás a felelős − és mintegy nyolcezer beteg hal meg benne. Az új megbetegedések 85%-át a nem-kissejtes tüdőrák teszi ki, amelynek leggyakoribb típusa - az esetek majdnem fele - a mirigyhámból indul ki.
Szeresd a tested, baby!
Tizenhárom éves gyönyörű lány vigasztalhatatlanul zokog a párnájába, mert túl rövidek a lábai. Tizennégyéves csodaszép tini el van keseredve, mert a szülei nem akarják finanszírozni a mellnagyobbító plasztikai műtétet. A tízéves srác titokban az apja fehérjeporából lopkod, mert nagyobb izmokra vágyik. Ez a valóság. A testkép problémák elsősorban a lányokat érintik, akik korán megtanulják, hogy a külső a legfontosabb. Ráadásul egyetlen fajta: a vékony. Hogyan ivódik be mélyen minden kislány tudatába, egy életen át tartó önmarcangolást okozva? Pethő Orsolya, a www.kolyokszerviz.hu pszichológusa válaszol.
Kórházban a sztárcsapat
Kiss Ramóna három „Lázadó” amazonnal fogott össze, hogy együtt csaljanak mosolyt a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelt gyerekek arcára. A Kicsi Óriások szereplői közül Kincső, Petra és Eszti örömmel kísérték el csapatkapitányukat a délelőtti programra, ahol a JOY-Tündér és Őrzők Alapítvány kampányának keretében közös rajzolással lepték meg a klinikán gyógyuló, vagy éppen felülvizsgálatra várakozó gyerkőcöket.
A bakancslista veszélyei
Amikor egy fontos fordulóponthoz érkezünk az életünkben, hajlamosak vagyunk átértékelni mindent, és elhatározni, hogy ezentúl úgy fogunk élni, ahogy mindig is szerettünk volna. Ám az ilyenkor elkészített bakancslista a hétköznapi célok mellett irreális terveket is tartalmazhat.
Műtét szike nélkül
Közép-Kelet Európában egyelőre kizárólag Magyarországon végzik a pajzsmirigy jóindulatú göbjeinek rádiófrekvenciás kezelését. Hatalmas előrelépés a medicinában, hogy a pajzsmirigy jóindulatú göbjei is kezelhetők altatás, és a nyaki terület felnyitása nélkül, ambulánsan. Nemcsak belföldről, hanem a régióból is egyre többen érdeklődnek módszer iránt, amely kiválthatja a hagyományos műtéti technikákat. A szakemberek szerint az eljárás hamar el fog terjedni a hazai egészségügyben, akárcsak a nyugat-európai országokban.
Zsibbad az ujjad? Ne tűrd!
Azokat a megbetegedéseket, amelyek a munkavégzéssel egyértelműen összefüggésbe hozhatók, foglalkozási betegségeknek nevezzük. Ilyen kórkép például a kéztőalagút szindróma, amely a számítógéppel dolgozókat, a fodrászokat, a kozmetikusokat, a varrónőket, a masszőröket, tehát a kezüket intenzíven használókat érinti a leggyakrabban. Dr. Arnold Dénes Arnold, a Fájdalomközpont fájdalomcsillapítás specialistája segít abban, hogy hogyan lehet tartósan megszüntetni ezt a kellemetlen, nagyon gyakran a munkavégzést is megnehezítő, fájdalmas problémát.
Mi lehet az oka, ha összevissza ver a szíve?
A pulzusunkat akkor érezzük szaporának, ha fizikai aktivitást végzünk, sportolunk, vagy ha valamilyen stressz helyzetet élünk át, például egy nehéz vizsga teljesítésekor, vagy egy váratlan helyzet kapcsán. De mi a helyzet, ha azt tapasztaljuk, hogy gyakran ver szabálytalanul, vagy szaporán, esetleg túl lassan a szívünk? Mi lehet az oka és mi a teendő ilyen esetben?
Vészesen hullik a gyerek haja? Több oka is lehet!
Bár a hajhullás egy természetes folyamat, és függ a haj vastagságától, sűrűségétől és színétől olykor úgy tűnhet, hogy nagyobb mennyiséget veszít gyermekünk a kelleténél. Mi az oka a fokozottabb hajhullásnak? Van-e ok az ijedtségre, ha már láthatóan ritkul a haj? Szakember segít.
Ezért fontos kemoterápia mellett a vérszegénység kezelése
A daganatos megbetegedések egyik hatékony kezelési módja a kemoterápia, melynek alkalmazásakor több mellékhatással is számolni kell. Közülük az egyik a vérszegénység, ami fokozza a beteg fáradtságérzetét, és rontja a hangulatát. Dr. Szélessy Zsuzsannát, a Trombózisközpont hematológus főorvosnőjét kérdezzük a tumoros vérszegénység és a kemoterápia következtében kialakult anémia kezelésének lehetőségéről.
Belőled is lehet cukorbeteg!
Magyarországon ma több mint hétszázezer diagnosztizált cukorbeteg él, és körülbelül félmillió azoknak a száma, akik már cukorbetegek, de még nem tudnak róla. A kilátások még riasztóbbak, hiszen 10 év múlva a 20-70 év közötti korosztályban már minden tízedik ember cukorbeteg lesz nálunk! Nagyon fontos tehát, hogy megfelelő információval rendelkezzünk erről az eleinte észrevétlen, de szövődményeit tekintve igen súlyos betegségről. Ebben segít egész napos ingyenes programjaival a Cukorbetegek Budapesti Egyesülete november 12-én, a Diabétesz Világnapon, a Lurdy Rendezvényközpontban!!!
Meztelen japán igazság
Ahogy napról-napra hűvösebbre fordul az idő, úgy válnak egyre népszerűbbé Japán forró vizű fürdői, más néven onsenek. Ezekből a természetes forrásokból több ezret találunk szerte a szigeten. Japánt nem érdemes úgy elhagynunk, hogy ne jártunk volna valamelyikben. Van azonban néhány alapszabály, melyet minden körülmények között be kell tartanunk. A Japánspecialista összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat, hogy az onsenélmény teljes legyen. Kezdődjön hát az onsen utazás!
5 ok, ami véres székletet okozhat csecsemőknél
Nagy riadalmat kelt a szülőben, ha a pelenkán véres, vagy nyálkás székletet lát. A problémát azonnal jelezni kell a védőnőnek és a gyerekorvosnak, főként, ha a baba láthatóan nincs jól, mert a véres széklet néha súlyos állapotot is jelezhet. Dr. Polgár Marianne gyermekgyógyász, gasztroenterológust, a Budai Allergiaközpont főorvosát az ijesztő jelenség lehetséges okairól kérdeztük.
Így készüljünk a téli sportokra - profi segítséggel!
Sokan már alig várják, hogy belevághassanak a téli sportokba, ám ennek sikeréhez ezt az időszakot ajánlott felkészüléssel tölteni. Az ortopéd orvos és a snowboard oktató arról beszélt, hogyan tehetjük biztonságossá és élvezhetővé a sportolást.
Már nem egzotikus betegség, mégis kevesen védekeznek
Az elmúlt hetekben Közép-Európa számos országából, így Csehországból, Szlovákiából és Magyarországról is jelentettek tömeges Hepatitis A-megbetegedéseket. Az összességében több száz embert érintő járványok rámutatnak: a fertőzött étellel és vízzel gyorsan terjedő Hepatitis A nem egzotikus betegség, ám van megoldás!
5 ok, ami kegyetlen hátfájást okozhat
Görnyedünk az irodában, a hátunkban, vállunkban, nyakunkban érezzük és cipeljük a mindennapok terheit, nem figyelünk a táplálkozásra, keveset mozgunk és mindeközben szép lassan öregszünk is. A sokunkat kínzó nyaki- és hátfájdalmaknak számos oka lehet. Mit tehetünk ellene, hogyan enyhíthető? Szakember válaszol.
Állapotfelmérés nélkül veszélyes lehet az edzés!
Sokan kezdenek el úgy mozogni, hogy nincsenek tisztában saját egészségi állapotukkal. Állapotfelmérés nélkül nem csak a várt eredmény marad el, hanem rossz esetben akár kisebb-nagyobb sérülések is bekövetkezhetnek, vagy akár rosszullétek is felléphetnek. Négy dolgot mindenképp ismernünk kell, mielőtt komoly edzésekbe kezdünk!
A stroke tünetei
Nem vesszük komolyan, vagy nem is gondoljuk, hogy az előjelek a stroke-ra utalnak, amely ma már a harmadik leggyakoribb haláloknak számít a világon. Ezért fontos hogy tisztában legyünk a tünetekkel, és ha a szélütésnek csak a gyanúja is felmerül, azonnal hívjunk mentőt.
Szex - ez a világ legjobb anti-aging kezelése
„Uram Atyám!” - mondja Meryl Streep a rosszfiú exférjével – Alec Baldwin alakításában - eltöltött pásztoróra után az Egyszerűen bonyolult című filmben. Egyre több film szól olyan ötven év feletti párokról, akiknek a szex fontos szerepet játszik az életükben. A forgatókönyvet az élet írja: a gyerekek már felnőttek, újra jut idő önmagunkra és egymásra...
Ismétlődő vetélések ? Lehet, hogy ez az oka!
Kritikus a 12. hét, sok babaváró pár eddig az időpontig nem is tudatja a hírt környezetével. A magzat elvesztésétől való félelem sajnos nem alaptalan, a 6. és 12. hét között bekövetkező spontán vetélés természetes és mesterséges úton létrejött terhesség esetében is előfordulhat. Ha valakinél ez bekövetkezik, javasolt az immunológiai kivizsgálás, mert a háttérben immunológiai okok is lehetnek.
Rúzs, fogkrém és fogtömés is okozhat szájüregi allergiát
Kellemetlen viszketés, szájszárazság, égő, csípő érzés, sebek vagy fekélyszerű elváltozások? A szájüregben, vagy az ajkak környékén jelentkező allergiás tünetek néhány lehetséges kiváltó okát vesszük sorra dr. Balogh Katalin allergológus, fül-orr-gégész, a Budai Allergiaközpont főorvosának segítségével.
Nem kell hozzá Colombus!
Maga az élet és az ételcsoda a tojás! A Tojásszövetség a Tojás Világnapja alkalmából rehabilitálta az évtizedekkel ezelőtt tévesen elítélt tojást, és neves szakértők körében felfedte a korábbi tévedés eredetét. A szövetség állítja: napi 3 tojással az ajánlott vitamin- és ásványianyag-szükséglet több mint egyharmada fedezhető!