Megelőzés cikkek
Nem csak gyerekbetegség!
Továbbra is rendkívül erőteljesen emelkedik a bárányhimlősök száma Magyarországon. Az Országos Epidemiológiai Központ adatai szerint tavaly rekordszámú, 40 853 megbetegedést észleltek. Idén, április 12-éig 16 999 esetet regisztráltak, ami 40 %-kal több, mint a tavalyi, hasonló időszakban. Ez azt vetíti előre, hogy idén is – kicsik és nagyok – több tízezren esnek majd ágynak bárányhimlővel.

Ne feküdj azonnal kés alá!
Már gyermekkorban elkezdődhet az a folyamat, amely fiatal felnőttkorban porckorongsérvhez vezethet. A legsúlyosabb ágyéki gerincproblémát genetikai okok is előidézhetik, de többnyire tartáshibák, mozgásszegény életmód, gyenge mélyhát- és hasizmok járulhatnak hozzá. A szakember szerint minimális változtatásokkal el lehet kerülni az akár bénuláshoz is vezető mozgásszervi problémát.

Mozogd le a koleszterinszinted!
Érdemes komolyan venni és kezeltetni a magas koleszterinszintet, ez ugyanis közvetve kiváltója lehet az infarktusnak, a stroke-nak és a végtagi trombózisnak. Dr. Marton Anna, az Oxygen Medical kardiológus főorvosa a hatékony koleszterinszint csökkentés lehetőségeiről beszélt.
Meggyógyulhatsz a stomához vezető betegségből!
Az ILCO Klubot 1986. május 29-én Dr. Szentpétery Félix sebész főorvos alapította azzal a céllal, hogy az un. stomás betegek számára legyen egy olyan hely, ahol beszélhetnek az állapotukról, annak javításáról, a betegségről. Az ILCO mozgalom célja a stomás emberek (daganatos, vagy gyulladásos bél betegségek miatt bél, vagy vesevezeték kivezetéssel élők) psychoszociális rehabilitációja.

Örökölhető-e a trombózishajlam?
Az érrendszert érintő problémák vezető betegségeknek számítanak a magyar lakosság körében, ennek ellenére a legtöbben nem veszik elég komolyan az esetleges rizikótényezőket. Ennek oka többek között az, hogy nem is sejtik, hogy az olyan veszélyes betegség, mint pl. a trombózis, sokkal gyakrabban alakul ki, ha a családban előfordult már.

Mitől romlanak könnyebben várandósság alatt a fogak? És mitől nem?
A baba „elszívja” a szervezetből a fogak számára szükséges anyagokat, ezért romlik az anyuka foga. Ez az egyik leggyakoribb tévhit a várandós nők körében. De nem ez az egyetlen: nem kellene félni a röntgentől és a fájdalomcsillapítástól sem. Ami pedig a legfontosabb: a fogak romlása könnyedén megelőzhető!

Fáj az ínyed? Lehet, hogy mellrákod van!
A menopauza körül a fogágybetegség számos más egészségi probléma rizikóját fokozza, így a mellrákét is. Dr. Bajusz Örs, az Oxygen Medical fogorvosa, parodontológusa szerint a kezelés akár súlyos következményeket is megelőzhet!

Fókuszban a vese!
Rengeteget hallunk róluk, tudjuk, hogy akár életet is menthetnek, ha lehet, mégis megpróbálunk kibújni alóluk. Mert nincs időnk, mert bonyolultnak gondoljuk, mert egy kicsit félünk tőle, hogy kellemetlen, vagy csak egyszerűen, mert nem is tudjuk, hogy szükségünk lenne rá. Pedig a szűrővizsgálatok rendkívül fontosak, és meghatározó szerepet töltenek be az egyes betegségek felismerésében, amelyek a korai szakaszban még könnyen kezelhetők, lefolyásuk pedig nagymértékben lassítható. Így van ez a vesebetegség esetén is, amelyre minden év március második csütörtökén, a Vese Világnapján hívják fel világszerte a figyelmet. A kezdeményezéshez évek óta csatlakozik a B. Braun Avitum Hungary Zrt. dialízishálózata is.

Ezek a legfontosabb zöldségek zöldhályog ellen
Bár a zöldhályog egyelőre gyógyíthatatlan szembetegség, a zöld növények, a nitrátban gazdag élelmiszerek és a szemorvosi ellenőrzés segíthet a betegség megelőzésében, illetve korai felismerésében. Dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemésze az összefüggésekről beszélt.

A világ leggyakoribb betegsége
Kutatások szerint a világ 291 leggyakoribb betegsége közül az első helyen a fogszuvasodás áll, amelynek kezeletlenül komoly következményei lehetnek. Dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogorvosa szerint megfelelő kezeléssel mind a fogvesztés, mind akár a súlyos betegségek megelőzhetők.
Fényevő arc
Az időmúlásával senki sem védheti ki a szépen lassan megjelenő ráncokat. Előbb csak az apró szarkalábakkal, majd az egyre mélyülő barázdákkal kell megküzdenünk, amik kíméletlenül jelzik az idő múlását. Jó hír, hogy nem kell egyből plasztikai sebészhez fordulni, számos megoldás létezik a ráncok megelőzésére és halványítására.
Rákmegelőzés: itt a legújabb HPV elleni vakcina
Vezető haláloknak számít Magyarországon a méhnyakrák. Évente 1000-1200 nőnél diagnosztizálják, és az érintettek fele életét veszti a daganatos megbetegedés miatt. Hiába a magas esetszám: az elváltozásért 99%-ban felelős HPV-ről a magyarok ötöde még az állami oltóprogram ellenére sem hallott, a lakosság fele pedig továbbra is a kevésbé megbízható óvszeres védekezésre hagyatkozik.
Támad az influenzajárvány! Jön a D-vitamin!
A tíz európai országban, köztük a szomszédos Szlovéniában és Ukrajnában tomboló influenzajárvány Magyarországra is megérkezett. Összegyűjtöttük, mit tehetünk, hogy elejét vegyük a megfertőződésnek, az influenza kellemetlen tüneteinek, és esetlegesen veszélyes szövődményeinek.
Énekével mondott köszönetet az X-faktor sztárja
Horányi Juli az elmúlt 15 év munkájáért dalolt az ország drogmegelőzési hungarikumának, a Drogmentes Magyarországért Maratonnak. A 2014-es X-faktor sztárja maga is elítéli a kábítószerezést.
Mézpasztillával gyógyítanak a magyar gyógyszerészek
Magyar gyógyszerészek csapata hosszú évek munkájának eredményeként fejlesztette ki a Floney® Mézpasztillát, amely kiváló lehetőséget biztosít a megfázás megelőzésére és kezelésére egyaránt. Maga a technológia innovatív és távlatokba mutató, mert egy új aktív hordozóanyagra, a szilárd mézre épül.
Csodabogyóval az immunerősítésért
Közelednek a hideg téli napok és ezzel együtt az influenza, a felső légúti betegségek ideje is. Ilyenkor sokan megbetegszenek, ágyba kényszerülnek néhány napig. De aki a megelőzésre is fordít egy is figyelmet, könnyen átvészelheti ezt az időszakot. Most még nem késő felerősíteni immunrendszerünket! Lássunk hozzá- ajánlja Rádóczi Edina biorezonanciás állapotfelmérő!
Kovács Ági: Az anyaság néha felér egy olimpiai felkészüléssel
Olimpiai bajnok, édesanya és feleség. Kovács Ági szinte a szemünk előtt cseperedett felnőtté, élsportolóként számos kimagasló eredménnyel vitte hírünket a világban. Igaz, ma már nem sportol versenyszerűen, de ez nem azt jelenti, hogy ne telnének mozgalmasan, kihívásokkal teli mindennapjai. Kisfia, a négy és fél éves Dominik egy percre sem hagyja unatkozni, igazi kis örökmozgó, aki rengeteg figyelmet igényel.
A csontritkulás hatékony ellenszere
A csontritkulást sokáig a menopauzán átesett nők betegségének gondolták, de mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy férfiakat is érinti ez a betegség. Ma Magyarországon kb. 600 ezer női és 300 ezer férfi beteg szenved csontritkulásban, a betegséggel összefüggésben kialakuló csonttörések száma pedig évi 80 ezerre tehető. Fehérvári Katalin, az Oxygen Medical gyógytornásza a megelőzés és a mozgás jelentőségéről beszélt.
Minden, amit a rejtélyes miómáról tudnod kell
A mióma sajnos sokak számára nem ismeretlen betegség. Azonban még mindig csak kevesen tudják, hogy hogyan is kezelhető, hiszen a műtét csak az egyik lehetőség. A leggyakoribb nőket érintő tumorról, és a kezelési lehetőségekről dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati Központ szülész – nőgyógyásza beszél.
Segítség, elhízott a gyerekem!
A Pécsi Tudományegyetemen működő centrum feladata lesz a már meglévő prevenciós tevékenységek, az elhízás megelőzésére irányuló szakmai kezdeményezések összehangolása, fejlesztése és népszerűsítése, egységes nemzeti koncepció kidolgozása, szakmai továbbképzés, oktatási anyagok összeállítása, egészségfejlesztési modulok kifejlesztése a gyermekek életének első ezer napjára.
Mentsd meg magad, mert teheted!
Magyarországon évente körülbelül 1200-1400 új méhnyakrákos esetet diagnosztizálnak, ezek mintegy 1/3-a halálos kimenetelű. Az Európai Unióban évente 60 ezer nőnél állapítanak meg méhnyakrákot, és 30 ezer nő hal meg ebben a betegségben. Világszerte a méhnyakrák a 45 év alatti nők körében a második leggyakoribb rákfajta, minden évben több mint 500 ezer nő betegszik meg és közel 240 ezer nő hal meg a betegség következtében. Leggyakrabban 45-50 éves korban diagnosztizálják, de ma már a huszonévesek körében sem ritka, kialakulásában szerepet játszik az aktív szexuális élet, és az ezzel együtt járó HPV-fertőzés.
Puff neki! Már a földimogyoró is veszélyes!
A földimogyoró egyike azoknak az élelmiszereknek, amelyek gyakran okoznak táplálékallergiás tüneteket. Súlyosságuk az egészen enyhe irritációtól az életveszélyes reakcióig is terjedhet.
NOVEMBER, a férfiak hónapja – NOVEMBER mozgalom
Ahogy a nőknél a mell- vagy a méhnyakrák megelőzhető szűrésekkel, illetve időben felfedezve, az esetek döntő többségében gyógyítható, úgy érdemes imamalomként hajtogatni, hogy a férfiak betegsége, a prosztata rosszindulatú betegsége is megelőzhető és gyógyítható! Amíg a nők másfélszer többször mennek orvoshoz, mint férfi társaik, addig egy férfi sok esetben csak akkor, ha valamelyik családtagja – leginkább a párja „elküldi”, vagy már komoly indoka van arra, hogy orvoshoz forduljon. Ugyanakkor Magyarországon, a prosztata rosszindulatú elváltozása, a második leggyakoribb halálok az ötven éven felüli férfiak körében. Statisztikai adatok szerint évente ezerötszázan halnak meg és hatezer új beteget regisztrálnak. Pedig ez a betegség, időben felfedezve SZÁZ SZÁZALÉKOSAN gyógyítható!
Zöld varázs, folyékony rubin - préselj vitamint!
Újra eljöttek a hűvös, nyirkosak a reggelek. Nagy a hőmérséklet-különbség a nappalok és éjszakák között. Szervezetünket is megviseli az évszakváltás. A baktériumok, vírusok terjedésének kedvez ez az időszak. Ilyenkor gyakoriak a megfázások. Ám ez kivédhető, ha erősítjük immunrendszerünket friss, éltető levekkel.
Szívvel a stroke ellen!
Ön ismeri a stroke tüneteit? Magyarországon évente 40-45 ezer ember szenvedi el és csupán négy százalékuk kap vérrögoldó kezelést. Ennek egyik oka a késlekedés! Az emberek kis hányada ismeri a stroke tüneteit, későn hívják a mentőt, a beteg nem kerül időben kórházba, és nem történik meg időben a vérrög feloldása vagy eltávolítása, mely jelentősen javítja a betegség kimenetelét.
Óvakodj, ha a tesódnak már volt trombózisa
Számtalan embert érint manapság a mélyvénás trombózis. Az ok a nem megfelelő életmódon kívül a genetikában keresendő. A családi halmozódás sok beteg esetében megfigyelhető, így tanulmányok alapján fokozott óvatosságra intik azokat, akiknek testvére már átesett a betegségen. Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája a genetikai szűrés fontosságára hívja fel a figyelmet.
Aortarobbanás - miért a férfiak vannak veszélyben?
Fájdalmatlan, korlátlanul ismételhető és szakértő kezekben rendkívül sok mindenről árulkodik az ultrahang vizsgálat, sőt egyes esetekben akár életet is menthet. Dr. Szabó Andrea, az Oxygen Medical ultrahang specialistája a hasi vizsgálat széleskörű felhasználásáról beszélt.
Készülj az őszre! Ne szürkülj a szürkeséggel!
Csodálatos az ősz aranyló levelivel, párás hajnalaival, de vele együtt jönnek a szokásos nyavalyák is. Az egy bizonyos kor után az itt fáj, ott fáj időszak megkeserítheti a napjaidat, pedig, ha tudod, mire számíthatsz, sokkal könnyebb lesz átvészelni mindezt. Ehhez nyújt segítséget a foglaljorvost.hu !
6 életbevágó kérdés és válasz - a visszerekről
A visszeresség Magyarországon népbetegségnek számít, mely elhanyagolt esetben súlyos szövődményekkel járhat. Dr. Sepa Györggyel, a Trombózisközpont érsebész főorvosával arról beszélgettünk, vajon hogy változott az emberek hozzáállása a problémához az elmúlt években, és hogy mi az, amiben a legtöbben hibáznak.
Támad az ősz! Támadj vissza!
A D-vitaminnal töltött, mozgásban gazdag nyári hónapok után a borongósabb, esősebb időszak közeledte nem csak a hangulatunkra lehet negatív hatással, hanem az egészségi állapotunkra is. A tipikusnak mondható megfázás mellett még számos további nyavalyát hozhat az ősz, ha nem készülünk fel rá. A foglaljorvost.hu összeszedte, mikre érdemes figyelni, és hogyan lehet megelőzni a betegségeket.
Feleslegesen szenvedünk a megelőzés hiánya miatt
Allergiás? Állandóan folyik az orra? Elege van abból, hogy a szeme helyén egy kis rés van csak,és azon kell kikukucskálnia? Azt hiszi, már mindent kipróbált? Lehet, hogy mégsem!
Így kerülheted el a nyári gyomorbajokat!
Nyaralás során hajlamosak vagyunk eltérni mindennapi étkezési szokásainktól, és ez nemcsak pluszkilókkal, hanem különféle gyomorbántalmakkal is járhat. Egzotikus utazásunkat szintén megkeseríthetik a különféle fertőzésekből fakadó emésztési gondok. Hogyan előzhetjük meg és orvosolhatjuk a bajt?
Lehet, hogy úszófüled van?
A strandolás kellemetlen velejárója lehet az úgynevezett úszófül. Különösen gyermekek és fiatalok körében fordul elő gyakran. A megelőzéséhez és a kezeléshez ada tanácsokat dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, a Fül-orr-gége Központ orvosa.
Négy éve ment el Amy
2011. július 23-án, hunyt el Amy Winehouse énekesnő, aki különleges tehetségével és csodálatos hangjával az egész világ fiataljait elbűvölte. Rövid pályafutása során tehetségét több, mint 25 díjjal jutalmazták – közöttük hat Grammy-vel. Back To Black című lemeze helyet kapott a Rolling Stone magazin „Mindenidők 500 Legjobb Albuma” listáján. Eladott albumainak száma már 2013-ban meghaladta a 25 milliót.
6 fontos kérdés és válasz az allergiáról
Nemsokára az allergia egyik leggyakoribb kiváltójának, a parlagfűnek a virágzása is beindul,így nem túlzás azt mondani, hogy augusztusban szinte a fél ország tüsszögni fog. Pedig nem kellene, hogy a nyár az allergiáról szóljon, hiszen megelőző kezeléssel az allergiás tüneteket jelentősen csökkenteni lehet, vagy akár meg is lehet őket szüntetni.
Jobb félni, mint megijedni!
Megnőtt a magyarok utazási kedve tavaly! Mintegy 6 milliószor látogattak több napra külföldre honfitársainak. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2014 első első kilenc hónapjában a belföldi utazások száma elérte a 11 milliót. Az utasbiztosítás szakemberei szerint a kirándulásokon a gyerekek leggyakrabban hasmenéses betegséget kapnak, leégnek vagy valamilyen balesetet szenvednek.
Durva drogok
A szerhasználókat leginkább veszélyeztető, ismeretlen hatóanyagú szerek gyors megismerése érdekében veszik föl a küzdelmet az Ökumenikus Segélyszervezet és partnerszervezetei. Június 26: Kábítószer Ellenes Világnap
Mikor van szükség trombózis megelőzésre terhesség során?
A várandósság és a gyermekágyi időszak megnöveli a mélyvénás trombózis kialakulásának kockázatát elsősorban a szervezetben végbemenő hormonális változások következtében. Természetesen ez még nem egyenlő azzal, hogy a kismamánál ki is alakul véralvadási probléma, így az esetek többségében a terhesség zavartalanul zajlik. Dr. Szélessy Zsuzsannától, a Trombózisközpont hematológus főorvosnőjétől megtudhatja, hogy mégis mikor van szükség prevencióra.
9 rizikófaktor, amikor az erek vizsgálata életet menthet
Dohányzás, túlsúly, cukorbetegség - ezek a rizikófaktorok jelentősen növelik az érszűkület esélyét. Hava Róbert, az Oxygen Medical vezető asszisztense egy egyszerű módszerről, az arteriográfiáról beszélt, amellyel feltérképezhető az erek állapota, és megelőzhető a katasztrófa.
Az asztma növeli az alvási apnoe kockázatát
Az asztmás felnőttek körében magasabb az alvás közbeni légzéskimaradás veszélye- állapította meg egy legutóbbi kutatás. A kezeletlen alvási apnoe komoly szövődményekkel is jár: növeli a szív-és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás, és a cukorbetegség, kialakulásának veszélyét. Megelőzhető-e? – kérdeztük a szakembert, Dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, allergológust, a Tüdőközpont orvosát.
5 tipp, hogy a legkisebb se betegedjen le az ünnepekre!
A téli napokat és az ünnepek hangulatát bizony nagyon meg tudja keseríteni, ha beteg van a háznál, főleg ha pici baba. Mit tehetünk, hogy a legkisebbeket megóvhassuk a fertőzésektől, vagy éppen gyorsabban vészelje át azokat? Vannak rá hatékony módszerek!
Tüdőgyulladás: ne gyógyítani akarjuk!
A tüdőgyulladás jelentős veszélyt jelent gyermekeknél és felnőtteknél egyaránt, pedig a egy részük megelőzhető. A tüdőgyulladás kapcsán felmerülő éves kiadások Európában 100 Debrecen méretű város teljes éves költségvetését teszik ki.
Így megelőzheted a stroke-ot!
A magas vérnyomás és a magas koleszterinszint is lehet okozója a rettegett betegségnek, a stroke-nak. A kiemelt kockázattal élőknek éppen ezért nagyon fontos a rendszeres kivizsgálás, amelynek egyik alapköve a nyaki ultrahangvizsgálat.
Mozogj, hogy elkerüljön a nátha!
Többen átestek már rajta, de sokan még csak most küzdenek az idei szezon első orrfolyással, köhögéssel, tüsszögéssel, torokfájással és levertséggel járó tüneteivel. Törvényszerű, hogy az ősz minden évben náthával kezdődjön, vagy létezik biztos módszer a megelőzésre?
Felfázás, a visszatérő rémálom
Az idei ősz rendkívül meleg időjárást, és sok napsütést tartogat számunkra, így nem csoda, hogy olyan jól esik üldögélni egy kávéház teraszán. Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy folyton pisilnünk kell, ráadásul viszket, ég és csíp. Ezek sajnos húgyúti fertőzésre utalhatnak. A betegség elsősorban a nőket érinti.
Trombózis és véralvadás
A véralvadásgátló gyógyszerekről, azok, akik nem szednek ilyesmit, csak keveset tudnak. Sőt, akik szedik, azok sem mindig vannak tisztában azzal, hogy milyen szert, és hogy meddig kell szedniük. Hogy egy kicsit megérthessük a véralvadásgátlók szedésének mikéntjét, és többet megtudjunk arról, hogy meddig kell őket alkalmazni, segítségül hívtuk professzor dr. Blaskó Györgyöt, a Trombózisközpont véralvadási specialistáját.
Éljen jó szívvel!
Minden évben, szeptember utolsó vasárnapján világszerte a szívbetegségekre, a strokera és a mindennapjainkban egyszerűen megvalósítható prevenciós módszerekre hívják fel a figyelmet a Szív Világnapja keretében. Az idei évben kiemelten fontos szerepet kap a megelőzés, így az eljövendő generációra gondolva főként a nők és a gyerek kerülnek a fókuszba.
Megelőzhető a koraszülés?
Amerikai kutatók megállapították, hogy a fogantatás időpontja befolyásolja a babák egészségét. A májusban fogant babák például nagyobb valószínűséggel korábban születnek a tervezettnél, és ez hátrányosan befolyásolhatja az újszülött egészségi kilátásait.