Orvosi tanácsok cikkek

Heves szívdobogásod van, és nincs semmi oka? De van! Nézz utána!
Gyakran tapasztalunk heves szívdobogást sportolás, intenzív testmozgás közben vagy éppen stressz helyzetekben. E mögött általában semmilyen komoly probléma nem húzódik meg. Ám ha nyugalmi állapotunkban pulzusszám-emelkedést észlelünk, akkor bizony aggódhatunk, mert ez azt jelzi, hogy a szívnek valamiért keményebben kell dolgoznia. Mi ilyenkor a teendő?

Prosztatamegnagyobbodás, a férfiak rémálma
Gyakori vizelési panaszok esetén a férfiak egy része azonnal a legrosszabbra gondol, míg a másik fele nem is veszi komolyan. A tünetek legtöbbször prosztatamegnagyobbodásra, az egyik leggyakoribb urológiai betegségre utalnak. Vajon hogyan kezelhető? Ehhez szakember ad most segítséget.

Lúdtalp: nem bírja ki féllábon!
A lúdtalp sokak szerint a gyerekeket érinti, ám valójában számos felnőtt életét is megkeseríti. Bár legtöbbször nem jár semmiféle panasszal, ám előfordulhat, hogy a deformáció komoly fájdalmakat és mozgásszervi betegségeket okoz.
Ezekre a vizsgálatokra vigyük el a gyereket suli előtt!
Az iskolakezdés nemcsak lelkileg, de fizikailag is komoly terhelést jelenthet a gyerekeknek, és nem csak a legkisebbnek. Most azokat a szűréseket összegeztük, amelyekkel idejében kiszűrhetők a problémák, javítható a teljesítmény.

Veszélyes-e a műtét annak, aki véralvadásgátlót szed?
Véralvadásgátlót azok szednek, akik már átestek trombózison, vagy esetleg nagyobb a trombózishajlamuk. Bár a kezelés hatására a vérrögösödés kockázata lényegesen csökken, de kérdés, hogy mi a teendő abban az esetben, amikor a kezelés alatt álló személyre műtét vár. Veszélyben van-e a páciens? Szakértőnk válaszol.
Vedd észre a jeleket! Nem egyik napról a másikra jelentkezik
Dobogós helyezést ért el napjaink népbetegségeinek listáján a 2-es típusú cukorbetegség a túlzott szénhidrátfogyasztás és a mozgásszegény életmód miatt. A betegség további terjedését a rendszeres szűrés és a családokban történő életmódváltás segíthet meggátolni.

Te tudod, mi az a Raynaud-betegség? Most elmondjuk!
A főleg hideg időben vagy stressz esetén fázó, fájó, elfehéredő, elliluló, majd bepirosodó kézujjak a kiserek kóros összehúzódására, az úgynevezett Raynaud-betegségre utalhatnak, amely elsősorban a 40 év alatti nőket érinti. A tünetek életmódváltással és gyógyszeres kezeléssel enyhíthetők.

Rendesen ápolod a fogad, mégsem stimmel valami? Megmondjuk, miért!
Sokszor találkozik a fogorvos vagy szájhigiénikus olyan pácienssel, aki elmondása szerint, naponta négyszer-ötször mos fogat, de a szájhigiéniája mégis rossz, tele van fogkővel, és az ínye is gyulladt.

A zsíros kaja a szaglásunkat is tönkreteszi
Az elhízás nemcsak több krónikus betegség kockázatát növeli, de a súlygyarapodás a szaglásra is hatással van - állítják floridai kutatók. Kísérletükben a magas zsírtartalmú étrenden élő egereknél, a szaglás csökkenését igazolták.

A meszesedés is okozhat derékfájást
A gerinc az emberi test egyik legfontosabb része, és egyben a legérzékenyebb is. Az ott kialakult problémák kihathatnak mindennapjainkra, hiszen az elváltozások kínzó fájdalomban is megnyilvánulhatnak.
Beszélsz álmodban? Lehet, hogy beteg vagy
Bár gyermekkorban - főként 3 és 10 év között - gyakran fordul elő, de a felnőttek 5 százaléka is beszél rendszeresen vagy alkalmanként álmában. A jelenség lehet szórakoztató vagy zavaró, de bizonyos esetekben orvosi kezelést igényel.
Zöldszám a daganatos betegekért – kemoterápiáról, sugárkezelésről
A rák diagnosztizálása után gyakori, hogy a beteg és hozzátartozói teljesen kétségbeesnek, hirtelen azt sem tudják, mihez fogjanak. Egy ingyenesen hívható információs vonal megkönnyíti az érintettek helyzetét, legyen szó az első lépésekről, a kemoterápia mellékhatásainak enyhítéséről vagy a lehetséges kezelések megbeszéléséről.
Tudtad? A sarokfájdalom oka Achilles-probléma is lehet!
Kivétel nélkül szinte minden korosztályt érinthet a sarokfájdalom. Leggyakrabban a nem megfelelő lábbeli, sportolás, illetve külső behatások miatt jelent nehézséget a járás, ám meglehet, hogy a probléma forrása az Achilles-ínnál keresendő. Az okokat és a gyógymódokat most szakértő ismerteti.
Nem megy az edzés? Lehet, hogy vashiányos vérszegénységed van
A rendszeres mozgásnak számos pozitív hatása van, hiszen amellett, hogy jó közérzetet és alvást biztosít, normalizálja a vérnyomást, a vércukor értékét, és segít megszabadulni a felesleges kilóktól is. Bár mindenkinél előfordulhatnak rosszabb, kevésbé eredményes periódusok, ám ha az állóképesség hosszú időn keresztül sem normalizálódik, akkor érdemes utánajárni a problémának.
Véralvadási zavarok - te tudod, milyen fajtái vannak?
Köztudott, hogy a nem megfelelő véralvadás akár életveszélyes problémákat is okozhat. Most megtudhatod, hogy milyen fajtái vannak a véralvadási zavaroknak, ezek milyen gondokat okozhatnak, és mi a teendő a probléma fennállása esetén.
Megint itt a parlagfű, így védekezhetsz ellene!
A parlagfű virágzása általában július végén kezdődik, az általa okozott allergiás tünetek viszont egészen október közepéig tarthatnak. Minél előbb konzultáljunk a kezelőorvosunkkal, hogy idejében beszerezhessük a szükséges és megfelelő gyógyszereket.
Te tudod, hogy a fogaidnak hány felszíne van? Pedig fontos!
Ki hitte volna, hogy nehéz igazán jól, vagyis a szájhigiénés követelményeknek mindenben megfelelően fogat mosni? Pedig így van! Fogszakorvos szakértőnk most beavat abba, mi a teendő, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni fogaink egészségét és szépségét.
Lekókad a fejed a napközben? Ez lehet a probléma!
Bár az álmosság és a fáradtság nem a magasvérnyomás-betegség tipikus tünete, ám a háttérben megbújó alvási apnoénak már annál inkább. Vajon miként függ össze az alvás közbeni légzéskimaradás a hipertóniával, és miként lehet segíteni a problémán? Most megtudhatod!
Lehet, hogy a füledben mitesszer van? Vigyázz, baj lehet belőle!
Az arcon és másutt megjelenő mitesszerek általában jól láthatók, ám a fülben lévő mitesszerekről alig veszünk tudomást. Pedig több bajt okozhatnak, mint gondolnánk!
Reflux és ételallergia - nyelőcsőgyulladást is okozhat
Nyelési nehézség vagy fájdalom hívhatja fel rá a figyelmet, de hasi panaszokat is okozhat. A nyelőcső gyulladását több tényező is kiválthatja, így minden esetben az alapbetegséget kell kezelni.
Rosszul tartod magad, ezért fáj a hátad!
A nem megfelelő testtartásból sajnos számtalan mozgásszervi probléma adódhat, így nem ritka, amikor kínzó váll-, hát-, nyak- vagy vállfájdalomban bosszulja meg magát a gyenge izomzat.
4 dolog, amire figyelni kell - vedd észre a stroke jeleit!
A stroke világszerte a harmadik leggyakoribb halálozási ok és a leggyakoribb rokkantsághoz vezető betegség, de megelőzhető. Ehhez nem kell más, mint hogy odafigyeljünk magunkra és másokra, minimalizáljuk a kockázati tényezőket, és észrevegyük a figyelmeztető jeleket!
A visszér nem biztos, hogy látszik. De attól még fájhat!
Sokan gondolják úgy, hogy a visszeres lábfájdalom általában a kacskaringós, kitüremkedő, de legalábbis látható visszértágulatokhoz köthető. Éppen ezért elcsodálkoznak akkor, amikor kiderül, hogy a kellemetlen panaszaik hátterében bizony vénás keringési zavara áll, holott nincs vagy csak nagyon kevés látható visszerük van. A vénás elégtelenség pedig hosszú távon fekélyhez, trombózishoz is vezethet.
A szénanáthának komoly szövődményei is lehetnek
A pollenszezonban jelentkező tüsszögéssel, orrfolyással és köhögéssel járó panaszokat hajlamosak vagyunk félvállról venni. A házi patikából beszerzett, recept nélküli kapható szerekkel átvészelt allergiás időszak azonban hosszú távon kellemetlen szövődményeket is okozhat.
Veszélyt is rejthetnek számodra a tenger gyümölcsei
Vegyük komolyan a hal vagy a tenger gyümölcseinek fogyasztását követő szokatlan tüneteket! Az allergiás reakció ugyanis súlyos, életveszélyes állapotot is előidézhet!
Lehet, hogy téged is fenyeget a trombózis. Tudd meg, hogy így van-e!
Évről évre nő a halálos trombózisos esetek száma, ami többek között a fogamzásgátló tabletták elterjedésének és a nem megfelelő életmódnak a következménye. Így nem csoda, hogy egyre nagyobb figyelmet kap a trombózis megelőzése és kezelése.
Az antihisztamin a rák ellen is véd?
Az allergia kezelésében használt készítmények nem csak az allergiás tünetek csillapítására lehetnek alkalmasak. Egy vizsgálat szerint az antihisztaminok a daganatos sejtek növekedését is képesek lehetnek megállítani.
Nehéz emlékezni? A vérnyomás lehet a ludas!
Olykor mindenkivel megesik, hogy nem jut eszébe egy név, egy telefonszám, vagy az, hogy hová is tette a kocsikulcsot. Ha ez túl gyakran történik me, akkor könnyen lehet, hogy a memóriagondok hátterében a magas vérnyomás áll.
Kék-zöld foltok vannak rajtad? Ez is lehet az oka!
A vérlemezkék fontos szerepet töltenek be a véralvadás beindításában. Azonban vannak szerzett és veleszületett funkviózavaraik, amelyek vérzékenységet okoznak, ami akár súlyos méreteket is ölthet. Elmondjuk, milyen jelek figyelmeztethetnek a veszélyre, és mi a teendő ilyenkor.
Meddőséget is okozhat az alig ismert betegség
Az antifoszfolipid, vagy másnéven Hughes-szindróma elsősorban a 40 év alatti nőknél fordul elő. A betegségre gyakran az ismétlődő, koraterhességi, de a terhesség bármely időszakában bekövetkező magzati elhalások, vetélések hívják fel a figyelmet.
Endokrinológus is segíthet a teherbe esésben
Ha két év védekezés nélküli házasélet után sem jön össze a baba, mindkét félnél érdemes meddőségi kivizsgálást kezdeni. A nőgyógyászok gyakran küldik tovább endokrinológushoz a páciensüket, hogy kiderüljön, meghúzódhat-e hormonális eltérés a probléma mögött.
A jóból is megárt a sok! A sok folyadék is veszélyes!
Szinte nincs nap, hogy ne hallanánk a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel fontosságáról, ami szükséges szervezetünk működéséhez, fizikai és szellemi teljesítő képességünkhöz, egészségünk megőrzéséhez, jó közérzetünkhöz. Ám nem tanácsos átesni a ló másik oldalára, mert a túlzott folyadékfogyasztás veszélyes is lehet, extrém esetben akár halált is okozhat, legyen szó akár olyan ártalmatlan italról, mint az – egyébként – éltető víz.
Az agyban is kialakulhat trombózis - ritka, ám életveszélyes
Az artériás és a vénás trombózis Magyarországon vezető haláloknak számít. A vénák érintettsége esetén leggyakrabban az alsó végtag, illetve a medence vénáiban alakulnak ki vérrögök, ám nem ritka eset, hogy az agyban keletkeznek.
Orrplasztika: nem csak hiúsági kérdés!
Orrplasztikára nem csupán esztétikai, hanem egészségügyi okok miatt is szükséged lehet. Most szakértő segítségével összegyűjtöttük a leggyakoribb kiváltó okokat, és annak is utánajártunk, hogyan zajlik pontosan a műtét.
Vigyázz a napon! Tények és tévhitek a leégésről
A nyári örömök mellett vannak nyári veszélyek is, mint például az, ha a napsütésben leég a bőrünk. Az internetes fórumokon, rokonoktól, barátoktól több tanácsot is kaphatunk megelőzésre vagy baj esetére, de nem biztos, hogy minden javaslatot érdemes megfogadni.
Van megoldás a bőrpírra!
Az első tavaszi napsugarak megjelenése óta egyre több gondot okoznak a rosacea tünetei. Piros foltok, makacs bőrpír, gennyes pattanások sújtják azokat, akik ebben a bőrbetegségben szenvednek.
Innen (is) tudhatod, hogy vitaminhiányod van!
Tudtad, hogy a legtöbb vitamin hiánya szájnyálkahártya-tünetekkel jár? Ezek közül is az egyik vezető tünet a szájszárazság, amelynek megszüntetésében a vitaminok szedése mellett sokat segít a cukormentes rágógumi is!
Mit kell tudni a cukorbetegségről?
Napjainkban egyre gyakoribb az inzulinrezisztencia, amit a cukorbetegség előszobájaként is emlegetnek. Miután az 1-es és 2-es típusú diabétesz is lassan mindennapi problémává válik, most elmagyarázzuk az egyes betegségek közti hasonlóságokat, különbségeket és ok-okozati összefüggéseket.
Rossz a munkahelyed? Az egészséged is rámehet!
A mai világban az egyre növekvő munkahelyi teljesítménykényszer miatt a stressz folyamatosan jelen van az ember életében. A stressz viszont lényegesen megnöveli a vérnyomás értékét.
Erre vigyázz, ha nem akarod elrontani a nyaralást!
Nem árt, ha már most teszünk azért, hogy a közelgő nyaralásról lehetőleg csak szép emlékeink maradjanak. A nyaralás alatt vagy a hazaérkezés után kezdődő hasmenés a felnőttek számára inkább csak kellemetlen, de gyermekeknél, időseknél akár kórházi kezelést igénylő kiszáradást is okozhat.
Az akupunktúra valóban hatásos!
Az akupunktúrát sokáig misztikus elképzelések övezték, ám ma már hatásos és bevett kezelési módszerként tartják számon, amely számos problémát sikeresen orvosol. A megfelelő akupunktúrás pontok ingerlésével különböző tünetek, illetve a mögöttes kóros állapotok is eredményesen megszüntethetők.
Nem csak a szívroham öl…
A felnőtt népesség mintegy 2-3 százaléka szenved szívelégtelenségben, a betegek fele belehal a betegségbe nemzetközi adatok szerint. Ezért is fontos lenne, hogy az emberek egész életük során kellő figyelmet fordítsanak szívük egészségére.
Zúg a füled? Lehet, hogy ezért!
A fülzúgás megközelítőleg félmillió ember életét keseríti meg hazánkban. A betegség hosszú távon nagymértékben befolyásolja az életminőséget: alvásproblémákhoz, depresszióhoz és tartós fáradtsághoz is vezethet.
Mit tehetsz, ha a karodat sem bírod felemelni?
A vállfájdalom kellemetlen és zavaró. Ráadásul legtöbbször kisugárzik a nyakba, hátba, karokba is. Legtöbbször túlzott megerőltetés áll a hátterében, ami pár nap alatt elmúlik. De mi van akkor, ha tartósan fennáll a probléma?
Betegség is okozhat magas vérnyomást – de melyik?
A magas vérnyomás az esetek többségében önállóan áll fenn, ám van, hogy valamilyen betegséghez kapcsolódik. Összefoglaltuk, mi minden vezethet magas vérnyomáshoz, és mi a teendő ilyenkor.
Már 18 évesen elkezdődhet a hanyatlás!
A legtöbben úgy gondolják, a magas vérnyomás csakis az idősebbek betegsége, így a következményeivel is csak nekik kell számolni. Kutatások szerint azonban nemcsak hogy a fiatalabb korosztály tagjait is érintheti, de kezeletlen esetben náluk is megkezdődhet a hipertónia miatti mentális hanyatlás.
Van, amikor a fájdalomcsillapító sem segít
A térdfájdalom egy bizonyos kor után a legtöbb embert napjait megkeseríti. A háttérben pedig leggyakrabban az artrózis, azaz ízületi kopás áll. Az ezzel járó fájdalmon sokszor sem a pihenés, sem a fájdalomcsillapító gyógyszer nem segít. Megoldás lehet viszont az ízület csúszását segítő hialuronsav.
Tippek, hogy idén elkerülhesd az allergiát!
Tudtad? Becslések szerint hazánkban nagyjából 3 millió allergiás van. Vagyis napjainkban ritkaságszámba megy az olyan család, ahol nincs allergiás. Nyugodtan mondhatjuk, hogy népbetegségről van szó. De mi is pontosan az allergia, mikor alakulhat ki, és mit tehetünk ellene?