Életforma.hu


Magyarországon évente 35ezren halnak meg rákban!

Magyarországon évente 35ezren halnak meg rákban! 

Miközben a rákot túlélők statisztikái javulnak a világban, a legfrissebb felmérések szerint Magyarország még mindig utolsóként kullog. Az ebből adódó költségek a nemzetgazdaságot megterhelik. A rák világszerte mintegy 7 millió ember haláláért felelős évente, Magyarországon 35ezren vesztik el emiatt életüket. 
A bőrcsúfító májfoltok okai

A bőrcsúfító májfoltok okai 

A májfoltok a homlokon, az arcon, illetve a száj körül kialakult halványbarna, éles szélű, általában szimmetrikusan megjelenő pigmentált foltok, melyek az esetek több mint 90 százalékában a nőket érintik.
Négy művésznő pólót árult

Négy művésznő pólót árult 

Március 8-án, 15.00 órától 18.00 óráig az Összefogás támogató művészei és arcai, Sebestyén Márta, énekesnő, Oroszlán Szonja, Tallós Rita, színművésznő és Ungár Anikó, bűvész a Mammut 2 postán az Összefogás pólóinak árusításával hívták fel a figyelmet a mellrákszűrések fontosságára. Az eseményt nagy érdeklődés kísérte; nem kevés póló fogyott a művészek kezéből.  
Itt segítséget kapnak a daganatos betegek

Itt segítséget kapnak a daganatos betegek 

A Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Sugárterápia Tanszékén 2010. március 2-án, 9.00 órától kerül sor a Radioterápiás Életvezetési Konzultációs szoba, valamint az újonnan kialakított infúziós helyiség ünnepélyes átadására.
Rákot okoz a kóla?

Rákot okoz a kóla? 

A kutatók ismét kongatják a harangot: a cukortartalmú üdítők rendszeres fogyasztása egy friss tanulmány szerint növeli a rák - különösen a hasnyálmirigyrák - kialakulásának kockázatát.
Fekete világnap! Mindenki meghívott!

Fekete világnap! Mindenki meghívott! 

A Kék Golyó 20. válaszadó klub összefogásban a „A rák ellen, az emberért, a holnapért!" Társadalmi Alapítvánnyal nyílt napot szervez a rákellenes világnap alkalmából. 2010. február 4-én ingyenes szaktanácsadással és élőadásokkal várják az érdeklődőket a Kék Golyó 20. válaszadó klubban.  
Ingyenes méhnyakrák-oltás

Ingyenes méhnyakrák-oltás 

Újbuda Önkormányzata 2010-ben minden 13 éves leány számára, aki 1996. és 1997. január 1. és december 31-e között született és állandó XI. kerületi bejelentett lakcímmel rendelkezik, térítésmentesen biztosítja a HPV vírus elleni védőoltást. Ezenkívül azoknak a hölgyeknek, akik 1991. január 1. és 1995. december 31. között születtek, és állandó bejelentett lakcímük is a kerületben van, azoknak az Önkormányzat a költségek felét átvállalja.
Éves egészségszervíz ultrahanggal

Éves egészségszervíz ultrahanggal 

Nem csak akkor érdemes orvoshoz fordulni, ha baj van. Az éves szakorvosi ellenőrzéseknek éppen az a céljuk, hogy akár már tünetmentesség esetén is felfedezzék az esetleges rendellenes folyamatokat, vagy megnyugtassanak: valóban minden rendben van velünk.
Mozgással és zöldteával a tüdőrák ellen

Mozgással és zöldteával a tüdőrák ellen 

A tüdőrák a daganatos megbetegedések 25 százalékát teszi ki, és nyilvánvaló rizikófaktorai mellett - melyek közül a dohányzás áll első helyen – mára már jónéhány életmódbeli tényezőről kiderült, hogy hatékony megelőzését jelenthetik a betegségnek. Az eredményekről dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője számolt be.
Miért hagyjuk, hogy így legyen?!

Miért hagyjuk, hogy így legyen?! 

Beszűkült a világ és tombol az égi erő, hogy felrázzon bennünket, de mintha még mindig nem tanultunk volna semmiből. Záporoznak ránk a kételyek, kétségek... és a biztonság érzését villanásként éljük meg.

Elindult alattam a föld! 

A változás szükségszerű minden ember életében. Vannak melyek külső hatásokra, s vannak melyek saját, belső indíttatásból erednek. Vannak, akik nehezen alkalmazkodnak az új helyzetekhez, s vannak, akik minden szempontból előnyt kovácsolnak belőle.

Rákos vagyok, nem leprás! 

Akinek rák van a testében, az nem mer az utcára menni, hiszen biztos mindenki észreveszi, hogy kihullott haja miatt parókát kénytelen viselni. Meg egyébként is: rá van sütve a Kain- bélyeg. Ezt még az Isten is látja.

Harcom a rák sötétségével 5. rész 

Nekem, a szűzjegyű embernek nem nehéz a sorok közt olvasni, és az embereket látni. De a betegségem kapcsán olyan érzékenységem fejlődött ki -újra-, hogy azok már, csodaként is megélhetőek.

Az emlőrákról 

Magyarországon évente 6-7000 új emlőrákos esetről tudunk, melyek többsége szerencsére még korai, megmenthető stádiumban van. Becslések szerint élete során nyolc nőből egynél nagy valószínűséggel kifejlődik emlőrák, ezért ez a daganat kiemelt jelentőségű. A korán - még a daganatos áttétek kialakulása előtt - felfedezett esetek életkilátásai sokkal jobbak (több mint 95%-uk a diagnózis felállításától számított ötödik évben még életben van).A korszerű műtéti eljárások, illetve a kiterjedt kezelések ellenére az emlőrákos esetek csaknem fele mégis áttétes formába megy át, akiknek az átlagos túlélése csupán két-három év.

Harc a holnapért 

Szívmelengető azt hallani, hogy egy daganatos beteg évek óta jól van, a kezelések után újra dolgozik és még utazni is van ereje a családjával. Ilyen sikertörténet Bánfi Ritáé, pedig a bátor asszonynak minden napja küzdelem a holnapért.

Vallomás a rákomról- ez a régi üzenet most is ordít! 

Azóta odafigyelek a rendszeres étkezésre, magamra, dolgaimra, környezetem tagjaira, és az életvitelemre, hogy lehetőleg ne stresszeljek. Így módosult a sorrend. Hormonkezelést nem kértem. Gyógyszert nem szedtem és nem szedek. E és C vitamint igen. És nem hordok órát.

Az ínygyulladás növeli a fej-nyak daganatainak esélyét 

Ha csökkenteni szeretné a fej-nyak régióban kialakuló daganatos betegségek kialakulásának kockázatát, akkor fordítson nagyobb figyelmet a szájápolásra! 

Csak dohányosoknak! 

Igen, a cigisdobozok jóvoltából tudjuk, hogy a dohányzás károsítja mi és környezetünk egészségét, de nem tudjuk, mennyire! Nézzünk vissza: ahány évig éltünk a cigivel, annál nagyobb az esélyünk a legkülönbözőbb betegségekre!

Egy gyógynövény a sugárzás mellékhatásai ellen 

A Gingko biloba leveleiből olyan antioxidánsokat vontak ki koreai kutatók, melyek képesek a sejteket megvédeni a sugárkárosodástól. A felfedezés a sugárkezelés mellékhatásainak gyógymódját jelentheti a jövőben.  

Gyógyszer lesz a magyar rákellenes találmányból? 

A WHO előrejelzése szerint 2020-ra az évente diagnosztizált új daganatos betegek száma a jelenlegi 10 millióról 15.7 millióra, a daganatos halálozás a jelenlegi 6 millióról 10 millióra emelkedhet. Havonta 5000 új daganatos beteget diagnosztizálnak Magyarországon. Évente 33 000 halálesetért tehető felelőssé a rák. 

A kemoterápia kellemetlen ártalma 

Az émelygés, hányás, a haj kihullása mellett az ajkak fájdalmas kicserepesedése a kemoterápia jelentéktelen mellékhatásának tűnik, és nem is nagyon foglalkoznak vele a mindennapi orvosi gyakorlatban.  

Feláldozta a szexet az életben maradásért 

A 46 éves mérnök prosztatarákja miatt volt kénytelen úgy dönteni, hogy lemond a spontán szexuális életről annak érdekében, hogy láthassa gyermekét felnőni. „Legalább annyira nagy változást jelent ez számomra fejben, mint testben. Az idegek ugyan még megvannak, de a szexuális vágy már nem ugyanaz, mint ahogyan az orgazmus sem. Nagyon szeretném ha minden úgy működne ahogy rég, de az egészség az első, és azt hiszem jól döntöttem." - nyilatkozta a férfi.  

Heti egyórás nevetés receptre 

A heti egyórás nevetés elég volt egy 64 éves páciensnek ahhoz hogy leküzdje a depressziót, ami a két éven át tartó kemoterápiás kezelése során alakult ki.

Élet vagy halál? Mindössze 5 percen múlik... 

Mikor volt utoljára bármilyen szűrővizsgálaton? Tüdőszűrésen, rákszűrésen, bőrgyógyászati vizsgálaton? Ugye régen? Azt se tudja, igazából milyeneken is kellene részt venni?

Ezrek a rák ellen 

Vasárnap több ezer ember vett részt a Margitszigeten az immár hagyományosnak mondható, hazánkban 19. éve megszervezett „Fuss a rákkutatásért" jótékonysági eseményen. A résztvevők a szinte még nyári napsütésben tíz kilométeres táv leküzdésével fejezték ki szolidaritásukat a rákbetegekkel és támogatták a rákkutatók munkáját.

A leggyilkosabb daganat:a hasnyálmirigy-rák 

A hasnyálmirigy-rák gyors lefolyású, ám lassan, alattomosan kifejlődő betegség, melynek kb. öt év a túlélési esélye a diagnosztizálást követően! Sajnos, lassan, alattomosan kifejlődő betegségről van szó : a betegek 5 százaléka reménykedhet a teljes felépülésben.

Jövő héttől indul a prosztatarák-szűrés 

„A prosztatarák-szűrés 20 %-kal csökkenti a halálesetek számát" - állapítja meg a világ legnagyobb prosztatatrák-szűréssel foglalkozó tanulmánya (ERSPC), amely első alkalommal szolgál meggyőző, független szakértők által hitelesített bizonyítékkal arra vonatkozóan, hogy a szűrés igen sok férfit menthet meg a nyugati világ második leggyakrabban mortalitást okozó betegségének legsúlyosabb következményétől.

Ez a szűrés 20 %-kal csökkenti a prosztataráki halálokat 

A PSA szűrés 20 %-kal csökkenti a halálesetek számát, állítja a világ legnagyobb prosztatarákról szóló tanulmánya.Stockholm, Svédország (2009. március 18.)

Az alattomos tüdőrák 

A tüdőrák a tüdőben növekvő rosszindulatú (rákos) daganat. A rák a hörgőjáratokban vagy a szivacsos tüdőszövetben alakul ki. A tüdőrák fő típusai a kissejtes és a nem kissejtes tüdődaganat. Az elnevezések a daganatot felépítő sejtek mikroszkópos megjelenését tükrözik. Az elkülönítés fontos, mert elsősorban ez határozza meg a további kezelési lehetőségeket.

Nekem 21%-om van mellrákra! Most mit tegyek? 

Nem hiszem, hogy ha most fognék hozzá a böngészéshez, akkor egyből a mellrák-kalkulátor kitöltésével kezdeném, ami feketén-fehéren közölte, hogy életem során nagyjából 21% esélyem van arra, hogy kialakuljon nálam ez a daganat. Na, köszönöm szépen.

Anastacia online árverést indít a Vatera.hu-n 

Anastacia jótékonysági árverést indít hazánk legnagyobb online piacterén, a Vatera.hu-n, 2009. augusztus 28-tól. Az árverésen sikeresen licitáló nyertes személyesen találkozhat a világsztárral: két jegyet és egy exkluzív vacsora meghívást nyerhet a 2009. szeptember 6-i budapesti koncertre. A jótékonysági árveréssel Anastacia - Dobó Katához és Oroszlán Szonjához hasonlóan - a mellrák ellen küzdő Egészség Hídja Összefogás Egyesületet támogatja.

Hererák, amitől minden férfi retteg... 

A férfiak körében az egyik leggyakrabban előforduló rákos megbetegedés. Szűréssel és a tüntek időbeni felismerésével azonban teljes mértékben gyógyítható.

Videó alapján választhatnak kezelést az idősek 

A videó nem csak a demenciával kapcsolatos döntést könnyíthetné meg, hanem segíthetne az olyan területeken is, mint például az előrehaladott stádiumú rákos megbetegedések.

Hogyan telefonálsz? Megmondom, ki vagy! 

Már rettegek, ha felhív telefonon. A köszönés után ugyanis rögvest elkezdi mondókáját, és fecseg, locsog megállíthatatlanul. Óriásként terpeszkedik el "beszélgetéseinken. Néha aggodalom fog el, hogy honnan jut elegendő léganyaghoz a hangképzéshez, hisz olybá tűnik, mintha nem venne levegőt.

A gazdasági válság hatásai az egészségügyre 

A recesszió hatása egyre komolyabban érezteti a hatását az egészségügyben, aminek hosszú távú következményei akár még súlyosabb problémák kialakulását is okozhatják - állítja David Seaman, a Michigani Egészségügyi Társaság elnöke.

Monitorozhatók lesznek a rákbetegek 

A daganatok diagnózisában standard eljárásnak számít a szövetmintavétel, más néven a biopszia, azonban ez csak a pillanatnyi állapotot tükrözi. Sokkal hasznosabb lenne, ha a biopszia után hetekig vagy akár hónapokig nyomon lehetne követni a tumor növekedését és kezelésre adott válaszát. Amerikai kutatók egérkísérletekben megvalósították ezt egy új készülék segítségével.

A konnektorból származó napfény káros! 

A konnektorból származó napfény káros a bőr egészségére - ezt ma már majdnem mindenki tudja, mégis sok ember szeretne egész évben barna lenni. A dermatológusok évek óta óvnak attól, hogy az emberek bőrüket ne tegyék ki évente több mint ötvenszer a számukra elviselhető napsugár dózisnak.

A betegséget és halált is te választod magadnak! 

Sorsunkat, életünk alakulását választásaink határozzák meg, hiszen párt, munkát, barátokat, sőt betegséget és halált is mi választunk saját magunknak. Ezek a választások azonban valamelyest determináltak, hiszen ösztöneink határozzák meg őket- állította Szondi Lipót, pszichiáter, a sorsanalízis atyja. Melyek is ezek az ösztönök?

Forradalmi terápia-szódabikarbóna a rák ellen! 

Dr.Tullio Simoncini római onkológus gyermekrák osztályon dolgozott, és látta a gyermekek szenvedését, halálát, ami lelkileg nagyon megviselte. Elkezdte vizsgálni a kórbonctanon a daganatokat, melyek belül mindig fehérek voltak. Feltette magának a kérdést: miért fehérek a daganatok belül?

Új csodaszer a bőrproblémákra! 

A nemzetközi kozmetikai ipart is lenyűgözte a HYD Kft. deutérium-megvonáson alapuló szabadalmaztatott eljárása. A kozmetikai iparban is érdekelt japán Anzai Kantetsu Co., az ígéretes eredményeket látva megvásárolta a speciális vizet tartalmazó kozmetikai termékek licencét.

Víz a tumor ellen 

Tudományos vizsgálatok, klinikai tesztek igazolták a deutérium élettani jelentőségét, a deutériummegvonás daganatellenes hatását. 2000 év elejétől kapható, Preventa ivóvíz néven.

Rákos vagyok? Magánügy! 

Talán soha nem izgultam még annyira, mint abban a pár napban, ami eltelt a telefonhívás és a vizsgálat között. Vagy ezt az érzést talán jobb nem is izgalomnak nevezni, hanem komoly lelki fájdalomnak. Amikor valaki az életét félti, és ez belülről rágja. És ezt mind egy rosszindulatú - vagy csak buta - asszisztensnek köszönhetem...

Megölhet az arrogáns orvos! 

Nem tudom, miért nem figyelünk oda egymásra, miért nem vagyunk kicsit nyugodtabbak és megértőek. Nem tudom, vagyis nem értem, hol maradt le az olyan szakmákból az emberség, mint az orvos, az ápoló, a tanár, a rendőr. Persze nem akarok általánosítani.

Mit kell tudnod a prosztata-vizsgálatokról? 

A férfiak gyakran pánikba esnek, amikor vizelési panaszaik vannak, mert rögtön a legrosszabbra, a prosztatarákra gyanakodnak. A daganatos megbetegedés gyakran nem okoz semmiféle tünetet, a rákos elváltozás kialakulhat panaszok nélkül is. Sok esetben a húgyhólyaggyulladást és egyéb betegségek tüneteit gyakran összetévesztik a prosztata-megbetegedések tüneteivel.

Figyelem! Ezek már a prosztatarák tünetei! 

A prosztata daganatos megbetegedése sokszor egyáltalán nem okoz panaszokat, vagy nehezen különböztethető meg annak jóindulatú megnagyobbodásától. Vegyen részt a szűrővizsgálatokon, hogy időben felismerjék a bajt, vagy - a legtöbb esetben - hogy megnyugtassa magát!

A tíz legegészségesebb élelmiszer 

Egy Németországban nemrég megjelent táplálkozástudományi könyv szerzője összeállította a tíz legegészségesebb élelmiszert, melyek szervezetünk számára nélkülözhetetlenek. Érdemes megbarátkozni a spenóttal...

Életveszélyes, ha dagad a "férfiasságod"! 

A hímvessző tumoros elváltozása viszonylag ritka, de kiemelkedő fontosságú az, hogy bármilyen aggasztó tünetet észlel, ne halogassa a problémát, azonnal forduljon orvoshoz.

Öt vészjósló jel - tüdőrákod van! 

Mintegy 8000 áldozata van a tüdőráknak Magyarországon, amely ezzel a legtöbb halálesetet okozó daganatos betegség. Pedig megelőzhető lenne: életmódbeli változtatásokkal és azzal, ha mindenki rendszeresen eljárna szűrésre.