Kapcsolat cikkek

Világuralomra tör a kínai TikTok - a kormányok aggódnak
A kínai fejlesztésű TikTok népszerűsége egyelőre töretlen a legfiatalabb generáció körében, simán megveri mind a Facebookot, mind más hasonló közösségi oldalakat.

"Minden vendégem egy kicsit családtag is lett"
Itt a tavasz, az újjászületés időszaka. Nekünk, nőknek ez sok mindent jelenthet, például a külsőnk megszépítését is. De napjainkban ez nem is annyira egyszerű. Nem kézenfekvő, hogy beugrunk a kozmetikushoz. Ami eddig mindennapos és értelemszerű volt, az most megoldandó, vagy halasztandó probléma lett. A karanténban eltöltött idő sok mindenre rávilágított, másképp gondolunk azokra is, akik a szépségiparban dolgoznak, nap mint nap tesznek azért, hogy mi csinosnak, ápoltnak és kívánatosnak érezzük magunkat.

Egy Casa, ahol menedékre találnak a nők
A családon belüli erőszakos cselekmények száma a járvány miatti be-, és összezártság miatt jelentősen megugrott világszerte, így Brazíliában is. A hatalmas országban ugyanakkor öt éve létezik egy olyan kezdeményezés, mely a problémára komplex módon kíván reagálni.

Készülődnek a nagy szállodaláncok a járvány utáni helyzetre
Készülődnek a nagy nemzetközi szállodaláncok a koronavírus-járvány utáni helyzetre, nem lesznek szobapincérek, se liftes fiúk, és a minibárnak is búcsút mondhatunk. De hogy a legsúlyosabbat is említsük, a társadalmi távolságtartás miatt a reggeli svédasztalnak is annyi lesz.

Szívmelengető mém terjed a neten: tanuljunk belőle
Napok óta terjed egy érdekes szöveg a Twitteren, melynek eredete ugyan pontosan nem ismert, ám ennek ellenére osztja boldog, boldogtalan.

HiperSuli pályázat a tanároknak a távoktatásért
Pedagógusoknak indít pályázatot a Telenor. A cél a tanárok támogatása, az oktatást segítő online lehetőségeik bővítése. Pályázni egy rövid jelentkezés formájában május 28-ig, a HiperSuli weboldalán lehet.

Hogyan hat a városok jövőbeli arculatára a távolságtartás?
A társadalmi távolságtartás miatt a városok közterei sem lesznek már olyanok a koronavírus után, mint annak előtte. Az építészek és urbanisták már készülődnek, kérdés, hogy a városlakók hogyan fogadják majd a változásokat.

Különös kapcsolat: apa és kislánya
Online videós kampánnyal hívja fel a figyelmet az apa-lánya kapcsolat fontosságára a Barbie babák forgalmazója, a Mattel. A május 11-étől látható kisfilmmel a játékgyártó célja, hogy párbeszédet indítson az édesapákkal közös játék jelentőségéről a lányok személyiségfejlődésében.

Spanyolországban egy ISIS terrorista rejtette az arcát a maszk mögé
A koronavírus járvány már most is alapjaiban forgatta fel az életünket, de tartogat még egyéb meglepetéseket is. A maszkviselet ugyan megvédhet minket a vírustól, de azoktól nem, akik csak azért fedik el az arcukat, hogy ezzel rossz szándékukat is elrejtsék előlünk. A kérdéssel néhol már a rendőrség is kénytelen foglalkozni.

Pajkos és egyszerű játék, amivel felpezsdíthetitek a kapcsolatotokat
Egy kis játék sose árt. Ha úgy érzitek, ráférne a kapcsolatotokra egy kis vérpezsdítés, akkor azért, ha csak ki akartok kapcsolódni, akkor pedig azért. Csak nyerhettek vele.
Egy magyar autódizájnernő az Audinál - interjú
Talán sokan nem is tudjátok, de az autók felnijeit egy külön dizájncsapat tervezi. Dániel Tünde pedig az egyik legnagyobb autógyárban, az Audinál dolgozik és vesz részt nap mint nap a legújabb modellek felniterveiben.
"A függőség egy betegség, életünk végéig velünk marad" - páros interjú
Petra és Krisztián két huszonéves fiatal. Függők. De 7 éve tiszták, dolgoznak, nevelik a 4 éves kislányukat. Mesélnek a miértekről, a mélypontokról, és arról, nekik hogyan sikerült kimászniuk a legmélyebb gödörből. A beszélgetésből kiderül: van kiút, de ehhez elszántság és rengeteg kitartás kell. Petra és Krisztián története reményt adhat mindazoknak, akik épp küzdenek a démonaikkal.
Az egészségügy vezeti a közgazdászokat
A beteg sok esetben az életmódjával felel a betegségéért. Ezt tudjuk, mégis szükségünk van időnként valamilyen sokkhatásra, hogy megértsük, máshogyan kell élnünk. Így van ez a gazdaságban is – véli Trautmann László, a Budapesti Corvinus Egyetem docense.
Mindennapi kihívás: kamasszal a karanténban
Mindenkinek nehéz. Akkor különösen, ha egy szuper érzékeny kamasszal élünk együtt. Ez egy olyan challenge, ami nem választható. Íme néhány tipp, amivel segíthetünk neki, és így persze magunknak is.
A koronavírus után új fertőzés jöhet?
A koronavírus-járvány miatt leállt üzemek, cégek, irodák, oktatási-nevelési intézmények, fürdők, egészségügyi szolgáltatók épületeiben az újrainduláskor gondot okozat a Legionella baktériumok felszaporodása, ami a tüdőbe jutva hasonló tüneteket okozhat, mint a COVID-19 – figyelmeztet a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
Távmunka - Működik?
Jól vesszük az akadályt? Milyen nehézségeket jelent, hogy hetek óta otthonról dolgozunk? Erről és számos érdekességről olvashat a Piac & Profit magazin legfrissebb számában.
Gyerekek, akiknek a karantén hozta el a szabadságot
Sok gyereknek a járványhelyzet miatt elrendelt önkéntes karantén hozta el a szabadságot. A kijelentés paradoxonnak tűnhet, mégis igaz: azok a gyerekek és tinédzserek, akiknek eddig minden percük be volt osztva, iskola után mehettek a különórákra, úszni, zongorázni, most megtapasztalhatják, milyen is az, amikor maguk oszthatják be a saját idejüket.
Budapesti Távmozi
Elindult a Budapesti Távmozi, ahol naponta láthatunk online filmeket kedvezményes áron. Még a jegyszedők is ugyanazok, mint akik személyesen szoktak a mozi bejáratánál állni!
Elvitte a vírus a hegyet
Nagyon izgalmasnak ígérkezett Klein Dávid és Suhajda Szilárd számára a tavaszi szezon a Himalájában. A páros a Makalu megmászására készült, ami nemcsak önmagában lett volna jelentős, de egyben felkészülésnek is tekintették jövő évi projektjükre, amikor visszatértek volna az Everestre, hogy oxigénpalack nélkül érjék el a világ tetejét. Aztán hirtelen minden álom összetört, amikor elszabadult a koronavírus. A Himalája „bezárt,” a terveket pedig jegelni kellett. De honnan volt rá pénz? És mi lesz most?
Cseh tapasztalatok a digitális otthon-oktatásról
A digitális távoktatás márciusban szakadt a nyakunkba, előtte csak elképzeléseink vagy még azok sem voltak róla. Írtunk már a hazai, a tengerentúli tapasztalatokról, most pedig Csehországban néztünk körül, ott hogyan birkóznak meg az emberes feladattal.
A jövő az érintésmentes csapoké
Újra kell gondolni a nyilvános illemhelyek kialakítását járványügyi szempontból, hívja fel a figyelmet a WHO. A csapok és a bejárati ajtók érintésével könnyen terjedhet bármilyen fertőzés, ami különösen egy világjárvány esetén nem elhanyagolható tényező.
Pénzügyi hasznot is húzhatunk a klímavédelemből
Ez korántsem újkeletű dolog, e befektetési lehetőséget az OTP Alapkezelő már tizenkét éve, még a 2008 őszén kirobbant előző válság előtt megteremtette, elindítva az OTP Klímaváltozás 130/30 nevű befektetési alapját.
"A krízishelyzet fokozhatja az erőszakos viselkedést" - interjú a NANE szakértőjével
Három nappal ezelőtt, május 5-én a magyar Parlament megszavazta az Isztambuli Egyezményt elutasító határozatot. Tették ezt akkor, amikor a járvány okozta bezártság miatt drasztikusan megnőttek a családon belül elkövetett erőszakcselekmények, melyek áldozatai -, ha nem is kizárólag -, de jelentős mértékben épp a nők és a gyerekek. A NANE szakértőjét kérdeztük.
Robot kérdezi ki a magyar klinikán a pácienseket
Budai magánrendelőben kapott állást Pepper, az ember formájú robot. A robot feladata, hogy előszűrje, kikérdezze az érkező pácienseket, és a koronavírus-gyanús embereket a protokoll szerinti orvoshoz irányítsa.
5 étel, amit minden nőnek rendszeresen kéne ennie
Még mindig tart a koronavírus miatti bezártság időszaka, így most különösen oda kell figyelni arra, hogy olyan ételeket fogyasszunk, amelyek nem csak finomak, hanem ténylegesen jót is tesznek az egészségünkért. 5 olyan élelmiszer-tipp, amelyekért garantáltan hálás lesz a szervezeted.
Egy vírus, mely térdre kényszerítette a világot
Mondhatnánk, hogy a semmiből bukkant fel egy vírus, amely térdre kényszerített egy egész világot. De sok tudós évek óta arra figyelemeztett, - főleg a 2003-as SARS- és a 2012-es MERS-járvány óta -, hogy előbb-utóbb lesz egy vírus, amely végig söpör majd a Földön országhatárokat nem kímélve, s rég nem látott áldozatszámmal jár. Ez most bekövetkezett.
Az amerikai cégek ellenőriznék munkatársaikat a járvány lecsengése után
Amerikában a nagyobb cégek már a gazdaság újbóli beindulására készülnek. A PwC saját irodáiban például olyan megfigyelő rendszert építene ki, ami alkalmas lehet arra, hogy nyomon kövesse a járvány terjedését, jelezze a fertőzött munkatársakat, és azt is, hogy azok kikkel kerültek kapcsolatba.
Patai Mihály: Azért dolgozunk, hogy a fogyasztóknak olcsóbb legyen a bankolás
Utólag látszik, milyen jó, hogy fel sem merült az azonnali fizetési rendszer március 2-ai indulásának elhalasztása, hiszen az elektronikus fizetés jelentősége pont a koronavírus-járvány miatt megnőtt – mondja Patai Mihály.
A MoME izolációs csomagja már letölthető a netről
Mindannyian megtapasztaltuk már, mennyi gondot okoz egy váratlan élethelyzetben, ha hirtelen kell összekészítenünk a legszükségesebb dolgokat. Lehet ez egy prompt utazás, egy gyors kórházba vonulás, vagy éppen egy baba születése. A MoME Szociális Design Kutatócsoportja megértette az idők szavát, és összeállította a digitálisan letölthető izolációs pakkját, elsőként az újszülöttek részére.
David Beckham is tapsolt
Ami azért lehet meglepő, mert pont fordítva szokott lenni, az ünnepelt tiszteletére verődnek össze a tenyerek. Csakhogy a mostani taps nem annak szólt, hogy – Hugh Grant után (Igazából szerelem) szabadon – Anglia jobb és bal lábának a tulajdonosa május 2-án a negyedik és az ötödik x félútjához érkezett.
Azért lehet pozitív hatása is a koronavírusnak
Például tisztább lehet a levegő. Azáltal, hogy mondjuk egy üzlet megkötésére készülők rádöbbennek arra, nem kell feltétlenül minden egyes alkalommal találkozniuk, elég a bemutatkozáskor, meg a végén, amikor aláírják a megállapodást. Így a kevesebb autózás és repülőzés kevésbé szennyezi a környezetet.
Május 5.: az Asztma Világnapja
Hazánkban mintegy 300 000 asztmás beteget tartanak nyilván, az éves új megbetegedések száma pedig 15 000 - 20 000 között mozog. A jelenlegi járványügyi helyzetben különösen fontos az asztmások megfelelő terápiája, ezzel ugyanis csökkenthető az állapotromlás kialakulásának kockázata.
Születési hónapunk elárulja, milyenek vagyunk az ágyban
A születési dátumunk az asztrológusok szerint rengeteg dolgot elárulhat rólunk. A születési hónap például felfedi, milyen karakter vagy a legforróbb pillanatokban.
Filantrópok a frontvonalban
A jelenlegi járványhelyzet ismét előhozta a régi vitát: modern korunkban szükségünk van-e még filantrópokra, vagy a magánadományozók, jótékonykodók már végleg a régi korok emberei?
Miért lettek ennyire kedveltek a mopszok és a francia bulldogok?
Az elmúlt évtizedben rendkívül népszerűek lettek a mopszok és franca bulldogok az állattartók körében. Cikkünk pro és kontra érvekkel igyekszik segíteni azoknak, akik ilyen fajták megvásárlásában gondolkodnak.
"Nem tudom, hol dől el, de én a legjobb édesanyát kaptam"
Lapunk rendkívüli módon, kollégánk egy személyes hangvételű írásával emlékezik meg az Anyák napjáról. Székely Sarolta írása következik.
Egy nap, ami az édesanyákról szól
Lassan 100 éves múltra tekint vissza, hogy május első vasárnapján az édesanyákat köszöntjük. Legalábbis Magyarországon. Bár az anyák napja világszerte ünnepelt esemény, országonként eltér, mikor tartják.
Nehezebb a dolguk az orvvadászoknak, mint bármikor
Az utazási korlátozások és a határok lezárása ugyan a világgazdaság egészét visszavetették, de járvány egyik pozitív mellékhatása lehet, hogy lényegében megbénította a vadon élő állatokkal való nemzetközi illegális kereskedelmet.
Vegyetek 9 euróért műalkotást és támogassátok a vakcinafejlesztést
Bíró Meli festőművész alkotói karrierje előtt egy nemzetközi oltóanyagcégnél dolgozott, ezért most, a koronavírus-járvány idején úgy gondolta: műveivel megpróbál hozzájárulni a vakcina előállításához szükséges financiális feltételek megteremtéséhez. Ha tetszik nektek a kezdeményezés, nincs más dolgotok, mint töredékáron letölteni a gyönyörű festmények egyikét.
A légszennyezettség csökkent, a műanyag szemét nőtt
Már-már azt hittük, hogy a koronavírus járvány miatt bekövetkező gazdasági változások környezetünkre gyakorolt hatása csak pozitív lehet. A levegőszennyezettség valóban csökkent ugyan, de műanyag szeméttel a korábbiaknál sokkal jobban terheljük természeti környezetünket.
Kézzel készített ajándékok
A hétvégén máris itt van május első vasárnapja, ami egyet jelent az anyák napjával. Ha még nincs ötletetek, mivel lepjétek meg édesanyátokat, vagy a nagymamát, mutatunk pár egyszerűen elkészíthető meglepetést.
A karantén veszélyeket is rejthet
Iskolapszichológusok arra figyelmeztetnek, mindannyiunkon láthatók már a kifáradás jelei. Budapesti és vidéki szakemberrel beszélgettünk arról, hogy az összezártság miatt megnőhet a családi bántalmazások száma, s hogy miképp tudnak a karanténban segíteni szülőknek, gyereknek, pedagógusoknak.
Mobil alkalmazások az egészségügyben
Az Apple és a Google műhelyében már dolgoznak olyan, okostelefonokra alkalmazható rendszereken, melyek révén az egészségügyi hatóságok azonnal tudomást szerezhetnének arról, hogy egy vírusfertőzött hány további emberrel került kapcsolatba, kik ők, és merre is járnak. Az alkalmazás ugyanakkor még számos adatbiztonsági kérdést vet fel.
A Szilícium-völgy is megmozdult
Ahogy az várható volt, a Szilícium-völgy is rámozdult a koronavírus járványra, pontosabban annak társadalmi következményeire. Olyan okos-termékek fejlesztése kezdődött el, melyek segíthetnek a vírusfertőzés utáni helyzet emberi viszonyainak jobb kialakításában.
'Leginkább most készpénzre van szükség" - körképünk a segítő szervezetekről
A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet mindannyiunknak kihívást jelent, ám vannak olyan emberek, akiknek eddig is számos nehézséggel kellett szembenézni, és helyzetük most tovább romlott. Arra voltunk kíváncsiak a lapunk által megkeresett segítő szervezeteknél, hogyan alakította át munkájukat és mindennapjaikat a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet? Milyen segítségre van most leginkább szükségük, mi van az előre betervezett akcióikkal, vagy hogy miképpen befolyásolja a jelenlegi helyzet a támogatók hozzáállását?
Nem tudtad? A világ jó
Olyan nehéz időkben, mint ez a mostani, nem könnyű azt érezni, hogy az élet jó. A kívülről érkező krízis gyakran arra késztet mindannyiunkat, hogy hallgassuk és nézzük a híreket, s hogy érzéseinket megosszuk más felnőttekkel. Ennek eredményeképpen könnyen előfordul, hogy a körülöttünk lévő gyerekek olyanokat hallanak, amelyeket nem értenek és olyan dolgok tölthetik el őket félelemmel, amiket soha nem fognak átélni és amelyeken nem tudnak változtatni. Ez még akkor is így van, ha azt gondoljuk, ők nem is látják és hallgatják a híreket és a felnőtt beszélgetésekben sem vesznek részt.
Egy láthatatlan világ: mit keresnek a sugar daddyk és babyk?
Hiába hódítottak teret maguknak nálunk is a "sugar-kapcsolatok", valójában nem tudunk róluk túlságosan sokat róluk. Egy friss felmérés azonban bepillantást enged ebbe a láthatatlan világba.
Blogolni kezdtek: elstartolt a nyugatiter.blog
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál is az online térbe vonult. Ne szomorkodjatok, itt a megoldás a kínzó hiányra, amit az esemény elmaradása miatt éreztek.