Életforma.hu


Lehet, hogy a szíved miatt zsibbad a karod?

Lehet, hogy a szíved miatt zsibbad a karod? 

Számos ok miatt zsibbadhat, fájhat a karunk, leggyakrabban a nyaki gerinc problémái okozzák ezt a tipikus tünetet. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakembere azonban arra figyelmeztet, hogy szívproblémák is eredményezhetnek ilyen gondokat.
Alvászavaron és fejfájáson is segít a neurológus

Alvászavaron és fejfájáson is segít a neurológus 

Fejfájás, szédülés, alvászavar, nyugtalan láb szindróma. Mind olyan tünetek, melyek nagy részét sikerrel fogja tudni kezelni a neurológus. Dr. Kapás István az Oxygen Medical neurológus szakorvosa kifejtette, rendelése során a fent említett tünetekkel találkozik leggyakrabban. Hozzátette, ezeket követik még az eszméletvesztéssel járó rosszullétek, a különböző neuropátiák okozta végtagi fájdalmak, járászavar, szellemi hanyatlás. Kitért arra is, hogy a fontosabb kórképek a stroke, epilepszia, szklerózis multiplex, valamint a daganatos betegségek.
Később öregszenek a Skype-nagyik

Később öregszenek a Skype-nagyik 

A 65 év feletti magyarok 37 százaléka beszél valamilyen idegen nyelvet, elsősorban németül, angolul vagy oroszul – derült ki a 4Life Direct biztosításközvetítő megbízásából készített felmérésből. Az 50 felettiek körében végzett országos reprezentatív kutatás szerint az egy generációval fiatalabbak körében már alacsonyabb ez az arány, az 50-64 évesek csupán 32 százaléka kommunikál az anyanyelvétől eltérő nyelven. Az időskori nyelvtanulás a családtagok kivándorlása miatt is egyre népszerűbb Magyarországon, az ötven felettiek harmada szívesen tanulna valamilyen idegen nyelvet, bár a legtöbben nem fizetnének érte. Nemcsak a Skype-nagyik lelkesek, hanem azok is, akik karban szeretnék tartani az agyukat, a kutatások szerint ugyanis a több nyelv ismerete évekkel kitolhatja a demencia jelentkezését és ellenállóbbá tesz az Alzheimer-kór ellen is.
Terhességi magasvérnyomás: fertőzés is okozhatja

Terhességi magasvérnyomás: fertőzés is okozhatja 

Egy tanulmány összefüggést mutatott ki a kialakuló fertőzések, és a terhesség alatt jelentkező magasvérnyomás, vagyis a preeclampsia között. A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos segít eligazodni. 
A porc újjáépítése nem csodaszerekkel serkenthető

A porc újjáépítése nem csodaszerekkel serkenthető 

Amikor a porckopás miatti fájdalmat tapasztaljuk, sok mindent hajlandóak vagyunk kipróbálni, csak hogy megszabaduljunk a kínzó érzéstől. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Budai Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista a valóban hatásos eljárásokra hívta fel a figyelmet.
Mi is az a tüdőfibrózis?

Mi is az a tüdőfibrózis? 

A napokban megjelent hírekből sokan felfigyelhettek rá, hogy évről évre nő az ismeretlen eredetű tüdőfibrózisos esetek száma Magyarországon. A betegség tüneteiről és a korai felismerés jelentőségéről dr. Hidvégi Edit tüdőgyógyász, a Tüdőközpont orvosa ad felvilágosítást.
Erre figyelj, ha volt már mélyvénás trombózisod

Erre figyelj, ha volt már mélyvénás trombózisod 

Vannak bizonyos dolgok, melyekre a betegnek oda kell figyelni, ha már átesett egy mélyvénás trombózison. Oda kell figyelni, nehogy újra kialakuljon a probléma vagy annak egy szövődménye (pl. PTS). Hogy pontosan mikre is érdemes ügyelni a mindennapokban, arról prof. Blaskó Györgyöt, a Trombózisközpont véralvadási specialistáját kérdeztük.
A 3 leggyakoribb nőgyógyászati fertőzés

A 3 leggyakoribb nőgyógyászati fertőzés 

A hüvelyi fertőzések egy része a nem csupán szexuális úton történő problémák, melyekben nagy szerepe van a hüvelyflóra kényes egyensúlyi állapotának felborulása. Dr. Hetényi Gábor, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyásza elárulta, mely panaszok a legjellemzőbbek a nőgyógyászati rendelőkben, és hogy mit lehet ellenük tenni.
Halálos érintés

Halálos érintés 

Egy kutatócsoport szerint az erős testi kontaktussal járó csapatsportokban gyakoribb a hirtelen szívhalál. Ennek oka pedig az a bizonyos halálos érintés vagy inkább ütés. Felfedezhető, megelőzhető-e a tragédia?
Ez az oka, ha sárga a tenyere és hámlik a bőre

Ez az oka, ha sárga a tenyere és hámlik a bőre 

Duzzadt, ödémás szemek, pigmenthiányos vagy hámló bőr, sárga tenyér mind ugyanarra a betegségre utalnak - a pajzsmirigy alulműködésére. Van-e megoldás ezekre a szembetűnő problémákra? Szakembert kérdeztük...

Jesszusom! Függő a gyerekem? 

Közösségimédia-függő a magyar fiatalok 30 százaléka, naponta átlagosan 1,8 órát töltenek ezeken az internetes felületeken - derül ki a Vodafone Magyarország és az NRC közös kutatásából, amely a közösségi média és online tartalomfogyasztási szokásokat vizsgálta a fiatalabb, Y és Z generáció, a 16-37 évesek körében - adta közre az MTI. 

Hány éves a szíved? Most kiderítheted 

Szeptember utolsó vasárnapja a Szív Világnapja. Ha valaki dohányzik, magas a vérnyomása és a koleszterinszintje, jelentős esélye van annak, hogy a szíve öregebb, mint a valós életkora. Mit lehetünk magunkért, és mit tehet a kardiológus?

Fájdalmas izomcsomók kínoznak? Van megoldás! 

Izmaink feszülése gyakran fájdalmas izomcsomókat eredményez a hátunk, vállunk, derekunk tájékán. Ezek komoly fájdalmat okozhatnak, és megnehezíthetik mindennapjainkat. Keletkezésük hosszú idő alatt megy végbe, így eltüntetésük sem lehetséges egyik napról a másikra, de vannak módszerek, amellyel ez a folyamat felgyorsítható. Hogy melyek ezek a terápiás lehetőségek, erről kérdeztük Dr. Arnold Dénes Arnoldot, a Fájdalomközpont aktív fájdalomspecialistáját.

Kortalan a mozgás öröme 

- Bizonyítsuk be együtt, hogy a mozgás öröme kortalan – szól a Szeniormozgásnap szlogenje, amelyet a Nyugdíjasok Országos Szövetsége szervez szeptember 24-én, a népligeti FTC Sporttelepen. Az idősebb korosztálynak szóló rendezvény ingyenes, programjai között számtalan népszerű mozgásformát találunk az óriás logikai játékoktól a szeniortáncig.

Cigit, cukrot eldobni! 

A harmadik leggyakoribb halálok, és a rokkantságot okozó betegség a stroke vagy agyvérzés Magyarországon. Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta szerint azoknak, akik rizikófaktorokkal élnek, rendkívül fontos a rendszeres ellenőrzés.

Hölgyeim, figyeljünk magunkra! 

Az intim területek pH-értéke a nőknél rendkívül könnyen felborulhat. A stressz, a menstruáció, a sport hatására a normális értéktől jelentősen eltolódhat, melyet az életkori sajátosságok okozta hormonális változások, így a nővé válás, a terhesség vagy a menopauza tovább fokozhat.

Ezt jelezheti az alacsony libidó vagy a depresszió 

Az ösztrogén az egyik legfontosabb női nemi hormonunk, melynek megfelelő mennyisége elengedhetetlen a szervezet normál működéséhez. Azt tudjuk, miszerint ha túl nagy mennyiségben van jelen - vagyis az ösztrogéndominancia - nagy károkat tud okozni, ám mi a helyzet akkor, ha túl kevés ösztrogénszint? Hogy ennek mi lehet a háttere, illetve hogy milyen panaszokat okozhat, arról dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyász-endokrinológusa beszélt.

Majd holnap-szindróma 

Mindig találunk valamilyen okot, ami miatt kibújhatunk az edzés alól. Fáradtak vagyunk, néha kicsit lusták, de az is lehet, hogy eddig nem a megfelelő mozgásformát választottuk. Ezernyi apró tényező – testalkat, fájdalomtűrés, koordináció, személyiség, aktuális fizikai és egészségügyi állapot, életkor, motiváció, társak – befolyásolja, hogy melyik sportág lesz az, amelyik a testünkre és a lelkünkre is pozitívan hat. De mégis, hogyan találjuk meg a nekünk való sportot?

5 tévhit a vérnyomásról és a pulzusról 

A vérnyomás és a pulzus fogalmai gyakran összekapcsolódnak az emberek fejében, ráadásul mindkettőt szokta is ellenőrizni az orvos. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakembere elmagyarázza a különbséget és eloszlatja a tévhiteket.

Ezen a listán a mosogatószivacs vezet 

Sokunknak ismerős az érzés, amikor egy buszról leszállva rohanunk a mosdóba, hogy kezet moshassunk, vagy amikor a homokozóban önfeledten játszó gyermekünk kezét végignézzük. Elképzelésünk nagyjából van arról, hogy hány fajta és milyen baktérium található a mindennnapi használati eszközökön, de vajon hogy néz ki a toplista?

Tarján Zsófi és az ördögi körbe került IR-esek 

Az elmúlt időszakban sokat lehet hallani a Honeybeast énekesnőjének, Tarján Zsófi átalakulásáról, ugyanis miután diagnosztizálták nála az inzulinrezisztenciát, megfelelő kezelésben részesülve nagymértékű súlyfeleslegtől szabadult meg. Dr. Koppány Viktóriát, a Budai Endokrinközpont inzulinrezisztencia és PCOS specialistáját az eset kapcsán a személyre szabott terápiáról kérdeztük, hogy más IR-es is büszke lehessen alakjára.

Ezek a horkolás szempontjából kockázatos helyzetek 

A horkolás nem csak a hálótársat zavaró jelenség, de veszélyes is lehet a horkolóra nézve. Dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológus főorvosa, szomnológus a horkolás szempontjából kockázatos élethelyzetekre és a kezelés lehetőségeire hívta fel a figyelmet.

4 jel, hogy nagyon beteg helyen dolgozol... 

A munkahelyen töltjük életünk jelentős részét, ezért nem mindegy, hogy mindezt milyen minőségben tesszük. Vannak árulkodó jelek, amik arra figyelmeztetnek, hogy változtatni kellene, hogy az alkalmazottak ne csak dolgozzanak a gépezetben, hanem hasznos és hatékony munkát végezzenek.

Hajaj! A burgonya is okozhat allergiát? 

A burgonyát az egyik legártalmatlanabb élelmiszerként tartjuk számon, mégis okozhat allergiát vagy ételérzékenységet. De mert rendszerint nem magában, hanem köretként, főzve, vagy sütve fogyasztjuk, ezért nehéz beazonosítani, ha valóban ez okozza a tüneteinket. Visszatérő gyomor-és bélrendszeri, légúti vagy bőrtünetek esetén érdemes erre is gondolni.

Kívánják a rezet a kismamák... 

Az egészséges élethez nem csak a vitaminokra, hanem bizonyos ásványi anyagokra és nyomelemekre is szükségünk van. Ilyen a réz is, melynek bevitelét az étkezésből fedezni igencsak nehézkes, főleg az olyan időszakokban, mint a várandósság.Miben van réz?

Mi okozhatja a fájdalmas éjszakai csípéseket? 

A szúnyogok, legyek, pókok és poloskák is menedéket keresnek a hűvösebb idő beköszöntével, ezért a lakásunkba költöznek. Ilyenkor megnő a különböző rovarcsípések miatt orvoshoz forduló betegek száma.Milyen élősködők okozhatják a fájdalmas, sokszor elfertőződött duzzanatokat?

Hoppá! Itt az uberdoki! 

Már működik a MediCall. Csak le kell tölteni egy applikációt az okostelefonodra, és a nap 24 órájában bármikor hívhatsz orvost vagy gyerekorvost! Ha kell, szakorvossal is konzultálhatsz anélkül, hogy előtte kivárnád a sorodat a háziorvosi rendelőben egy beutalóért.  

Erősebb a szégynérzet, mint az odalenn észlelt tünet 

Minden ötödik férfi az orvosok előtt is trágárnak érzi magát, és szégyenkezik, ha aranyérről vagy nemi bajokról kell beszélnie, a nők 12%-a pedig úgy gondolja: egy férfinak orvosi segítség nélkül is ki kell bírnia bizonyos betegségeket. Mindez nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a férfiak többsége csak súlyos és látványos tünetek esetén fordul szakértőhöz. A legtöbben akkor sem tudják, kit keressenek fel, ha ráveszik magukat, hogy orvoshoz menjenek. Bár az idő előrehaladtával egyre tudatosabbak a férfiak, minden tizedik harminc alatti az ortopédusról és a filozófiai irányzatot képviselő fenomenológusról is azt hiszi, hogy férfigyógyász. Az érintettek jelentős része így a szakorvosi kivizsgálásig sem jut el, és korszerű gyógymódok helyett legfeljebb otthoni praktikákat vet be. Pedig saját bevallása szerint tízből hat férfinak könnyebbséget jelentene, ha például egyszerűen, tablettával gyógyíthatná az aranyeres panaszait.

Nem felejt a bőröd 

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos az évenkénti szűrővizsgálat, hiszen már egy-két leégés is igen nagy kárt okozhat. Bőrünk emlékezik ugyanis minden egyes napon töltött órára, és a káros UV-sugárzás hatását is elraktározza, így nem bánhatunk vele felelőtlenül!

Mézes sebkezeléssel a fekély ellen 

Egy friss tanulmány szerint a diabéteszes láb és a cukorbetegség okozta fekély kezelésében az orvosi méz terápiás alkalmazásával gyorsabb és eredményesebb gyógyulást lehet elérni, így hiba lenne az orvoslás mellőzni ezt a módszert. A mézes sebkezelés előnyeiről, hatásáról dr. Arnold Dénes Arnolddal, a Cukorbetegközpont sebészével beszélgettünk.

Három a magyar szuri - porckopásnál 

Fájdalmassá teheti az olyan hétköznapi tevékenységeket is a térdben jelentkező porckopás, mint a lépcsőzés, a leülés, a felállás. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Budai Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista szerint azonban az injekciós terápiák jelentős javulást hozhatnak.

Alacsony vérnyomás, magas pulzus - betegséget jelez? 

Összességében két fő formája van a szívritmuszavarnak: vagy túl gyorsan, vagy túl lassan ver a szív. A szakértők pedig nemcsak aszerint osztályozzák a szívritmuszavart, hogy honnan ered, hanem a szívverés sebessége alapján is. Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta a tachycardiáról beszélt, amikor 100-nál többet ver a szív egy perc alatt.

Amin lehet, azon kell is változtatni 

A szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezőit 2 fő csoportra lehet osztani: a megváltoztathatatlan és a megváltoztatható tényezőkre. A jó hír, hogy rengeteget tehetünk a saját egészségünkért! Ezeket ismerteti Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság elnöke.

5 dolog, amit tudnia kell az első allergia vizsgálat előtt 

Ha az elmúlt heteket is tüsszögéssel, köhögéssel, orrfolyással és szemviszketéssel töltötte, akkor gyanús, hogy a tünetek hátterében nem egy évről-évre ismétlődő nátha, hanem légúti allergia áll. A tüneteket kiváltó allergén beazonosítása, allergia vizsgálat segítségével történik. Elmondjuk, hogyan...

A főnököm az oka, hogy ennyire meghíztam 

Tudtad, hogy a munkahelyi jóllét nagymértékben befolyásolja a mentális állapotunkat, az egészséggel kapcsolatos szokásainkat és a súlyunkat? Ha most túlsúlyod van, akkor ajánlatos egy másik főnököt keresni...

Ne nyomd, ne vakard, ne súrold! 

Amint megtaláljuk ezeket az apró fekete pontokat magunkon, többféle módon próbálunk tőlük megszabadulni, többnyire szabálytalanul és eredménytelenül. Hogyan küzdjünk meg a mitesszerekkel? A gyógykozmetikus a káros és a hasznos teendőket sorolja...

Ez minden szülő szeptemberi rémálma 

A bölcsőde- és óvodakezdés időszaka kifejezetten igénybe veszi a gyerekek immunrendszerét. Pedig megfelelő vitamin- és tápanyagbevitellel sokat tehetünk az ún. közösségi betegségek megelőzéséért, sőt, a kisgyermekkori táplálkozás minősége a felnőttkori egészségre is hatással van.

Mikortól lehet hallani a magzat szívhangját? 

A fogantatás tényét a legtöbben egy kis pálca segítségével tudják meg. ám ez nem jelent biztosat, mindenképpen orvoshoz kell fordulni! Azonban, hogy az orvosnál ne rettegés legyen a vizsgálat vége, érdemes tisztázni, hogy mikortól is lehet hallani a magzati szívhangot.

Levált vagy csak kopik? 

A térd fájdalma kialakulhat lassan, évek alatt és akár egy rossz mozdulat következményeképpen is. Dr. Páll Zoltán, a Budai Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos a porcleválás és porckopás közti különbségekre hívta fel a figyelmet.

Ultrahangra megyek, lehet-e baja a babámnak? 

A modern tudomány, és a fejlett egészségügy ellenére a mai napig kifejezetten sokszor vetődik fel a kérdés a kismamákban: vajon káros lehet az ultrahang a magzatra? A választ dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász adja meg. 

Száraz az - úgymond - édes élet 

Világszerte 422 millió cukorbeteget tartanak nyilván, csak Magyarországon a becslések szerint 800 ezren szenvednek ettől. A diabétesz egyik fő tünetegyüttese a bőr állapotában mutatkozik be, ráadásul a fekélyes, sebes szövődmények megelőzésében is kulcsfontosságú a megfelelő bőrápolás. Az egyik igen ismert kozmetikai cég összegyűjtött néhány natúr bőrápolási tippet, amelyek hasznosak lehetnek betegeknek és egészségeseknek egyaránt.

Miért leszek folyton beteg a huzattól? 

Bármerre is járunk, könnyen kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy hosszabb-rövidebb ideig huzatban ülünk, várakozunk. A légvonatról mindenki tudja, hogy könnyen megbetegíthet: valaki már pár perc után fájlalja a fülét, kivörösödik a szeme, náthás tünetei jelentkeznek. Ha ebben magunkra ismerünk, akkor jó ha tudjuk, hogy ez lehet ugyan alkati kérdés is, de a gyakori betegségeket okozhatja például fel nem ismert ételallergia, intolerancia is.

Pokolba a balerinacipőkkel 

Nem is gondolnád, hogy a manapság olyannyira divatos, lapos talpú balerina, és saru cipők milyen fájdalmakat képesek okozni. De azt biztosdan tudod, hogy a napi több órás ülőmunka derék és hátfájást okozhat. Michol Nikolett az Oxygen Medical fizikoterápiás asszisztense elmondta, miért hagyjuk a boltban a kemény talpú, nehéz cipőt. Emellett természetesen részletesen beszélt a fizikoterápia szervezetre gyakorolt jótékony hatásáról.

A kimaradt menzesz betegséget is jelezhet 

A menstruáció elmaradásakor, már elkezdünk örülni, hogy igen, végre várandósak vagyunk. Ám amikor a teszt nem mutat semmit, és az orvosi vizsgálat is megerősíti, hogy mégsem vagyunk terhesek, akkor gyanakodhatunk, hogy sajnos valami más van a háttérben. A menstruáció kimaradásának számos oka is lehet...  

Visszértágulat és érszűkület 

A lábfájdalom olyan gyakori tünet, hogy sokszor hónapok, néha évek telnek el, amíg a betegek orvoshoz fordulnak. Ez leginkább a tartósan fennálló, de nem túl zavaró panaszok esetén jellemző. Azonban érdemes megvizsgáltatni ezeket a problémákat, hiszen súlyos betegséget is jelezhetnek. A visszértágulatról, az érszűkületről, valamint a kezelési lehetőségeikről dr. Kósa Éva, a Trombózisközpont angiológusa beszélt.

Mit tehetünk, ha a légkondi miatt fájnak az ízületeink? 

A nyári meleg az utóbbi időben akár szeptemberben is meghatározza az időjárást, így egyre tovább működnek a légkondicionáló berendezések. Ezek azonban bizonyos problémákat is okozhatnak, a gyakoribb fej- és torokfájás mellett akár ízületi gyulladást is. Dr. Páll Zoltán, a Budai Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos a kezelési lehetőségekről beszélt.

Stresszes? Ezek a szűrések megelőzhetik a bajt! 

Naponta számtalan stresszhelyzetnek vagyunk kitéve, amelyek kezeletlenül szinte időzített bombaként fenyegetik az egészségünket, és szívbetegségekhez vezethet. Érdemes évente-kétévente néhány vizsgálattal feltérképezni, milyen állapotban is van a szerveztük. Soroljuk a lehetőségeket!

Szóval ezért van bajban Sanyi férfiassága... 

A pajzsmirigyzavar leggyakrabban a nők kapcsán merül fel, ám a probléma ugyanúgy sújtja az erősebbik nem tagjait is, még ha ritkábban is. Vajon milyen panaszok jelezhetik az állapotot? Erről szakembert kérdeztünk.