ÉLET-MÓD

Összefogás kell az öngyilkosság megelőzéséért!
Elengedhetetlen a korszerű prevenciós tevékenység a hazánkban rendkívül gyakori öngyilkosságok megelőzésénél - hangsúlyozza a „Nyitnikék" Magyar Antistigma Kezdeményezés. A civil szervezetekből, elismert szakemberekből és magánszemélyekből álló mozgalom feladatának tekinti a közegészségügyi problémához kapcsolódó ismeretek terjesztését, valamint felhívja a figyelmet a hiteles, előítéletektől mentes tájékoztatás jelentőségére.

Különleges improvizációs mesterkurzus a Zeneakadémián
Április 19. és 21. között a Zeneakadémia hallgatói a párizsi Conservatoire improvizáció tanára, Vincent Lê Quang vezetésével rendhagyó mesterkurzuson ismerkedhetnek meg a soundpainting, azaz a hangfestés elnevezésű módszerrel. A részt vevő zeneakadémistákból alakult zenekar április 21-én este zárókoncerten mutatja be a tanultakat. Az első magyar soundpainting kurzust Fassang László orgonaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára szervezi.

Plüssállatok a román, magyar és cigány kisgyerekeknek
Remek felkészülési lehetőséget nyújtott a magyar válogatottnak a hétvégi Pannon Hoki Gála, ahol a norvégok elleni 2:1-es szép győzelem mellett rengeteg macinak is örülhettek a nézők. A 4451 db plüssállatot és még sok más játékot a magyar jégkorong-válogatott játékosai a Tűzoltó utcai Gyermekklinika betegeinek, valamint Böjte Csaba Alapítványának és a Balassagyarmati Reménysugár Gyermekotthon kis lakóinak adták át.

Miért félsz a haláltól?
"Ha úgy tekinted a halált, mint egy láthatatlan, barátságos útitársat az életed útján (...), akkor elkezdheted élni, ahelyett, hogy csak eltöltenéd" A halálfélelem kétarcú jelenség: egész életünk során rettegünk saját és egyúttal mások halálától is. Mi az, ami saját halálunkra gondolva rettegéssel tölt el?

Érvek az Érv mellett
A tünetmentes perifériás érbetegség felderítésére, valamint a szív- és érrendszeri halálozási arány csökkentésére létrejött EReink Védelmében (ÉRV) Program, illetve ennek kiterjesztéseként, létrehozott ÉRV Regiszter Program együttesen immár közel 40.000 bevont páciensnél tart, akik közül átlagosan 17 százaléknál diagnosztizálták a perifériás érbetegséget!

„Erkel Ferenc és a nemzeti romantika éve - 2010”
A Nemzeti Emlékezet Program keretében a Kormány 1127/2003. (XII. 17.) számú határozatával a 2010. évet Erkel Ferenc - születésének 200. évfordulója tiszteletére - emlékévnek nyilvánította. Az emlékév Erkel életművén keresztül azt sugallja, hogy a sokat emlegetett és sokak által megszenvedett válság közben is tudatosítani kell magunkban: ha anyagi javakban nem dúskálunk is, van aranytartalékunk, mégpedig a magyar kultúra.

Sportolók, Sztárok és Te is futhatsz, a drogok ellen
2010. április 17-én, szombaton az Erzsébet térről rajtol immár 9. alkalommal a Drogmentes Magyarországért Maraton. A Drogmentes csapat nyúlcipőt húz, hogy 42 nap alatt körbefussa az országot, 2100 km-t megtéve. A 19 fős csapat mellé tavaly a 42 nap alatt mintegy 19.000 fiatal csatlakozott futással, és 35.000 ember vett részt a kapcsolódó rendezvényeken. Mintegy 75.000 drogfelvilágosító füzet került kiosztásra.

Ez a tömeges denevérpusztulás intő jel!
A súlyos betegségeket terjesztő kullancsok Magyarországon rendkívül elterjedtek. A természeti környezet érintettségét jól jellemzi, hogy rengeteg a kullancs hordozó erdei állat, a denevérek pedig nagy számban áldozatául is estek e parányi élősködőknek. Az évente kiadott fertőzöttségi térképek szerint Budapest és agglomerációs körzete, Pest, Nógrád, Vas, Zala és Somogy megye tartoznak a magas rizikófaktorú területek közé.

Pontos kép a szívről, 64 szeletben
Minden eddiginél pontosabb képet tudnak szerezni a szív állapotáról, a Euromedic Diagnostics Kft által a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet Baleseti Központban, és Szegeden a Klinikai Központban üzembe helyezett új Computer Tomograph (CT) berendezéssel- tájékoztatott Kardos Lilla, az Euromedic Diagnostics vezérigazgatója.

Edzéssel enyhül a hátfájdalom
A deréktáji fájdalom igen gyakori a felnőtt lakosság körében, sokak mindennapjait befolyásolja. Megfelelő kezeléssel és mozgással azonban elérhető az lehető legjobb életminőség.
Holnaptól a FŐTÁV szerződés alapján fűt, vagy kikapcsol
A fűtési időszak vége április 15-e, ezt követetőn, május 15-éig csak szerződés szerint, vagy egyedi megrendelés alapján fűt a FŐTÁV Zrt. Az idei hideg időjárásra tekintettel április 15-én a hőszolgáltató fűt, és 16-án reggel kezdi meg a szerződésben foglalt kikapcsolások végrehajtását.
Nevedben a sorsod!Te ezt kaptad, nézd...
Névadó, keresztelő... A család életében az egyik legünnepélyesebb pillanat, azonban sokszor hosszas tűnődés előzi meg: mi is legyen a születendő gyermek neve? Vigye tovább szülei, nagyszülei keresztnevét, vagy adjunk neki egy teljesen új hangzásút? Még mielőtt dönt, jó, ha tudja, hogy a nevünk meghatározhatja egész életünket!
Nézd, ő a puszták félénk madara gyönyörű nászruhában
Időnként a kakasok óriási fehér pusztai virágokra emlékeztetnek, ahogy a tojókat csalogatják magukhoz; ezt hívjuk túzokdürgésnek. Ilyenkor még jól láthatóak a puszták tekintélyes madarai a növényzet alacsony magassága miatt, és a tojók sem széledtek még szét tojásaik lerakása végett, ezért lehet ebben az időszakban számba venni őket.
Nagyon fáj -mert nem csak a lyukas fog fájhat!
Szerencsés az a felnőtt, akinek még sosem fájt a foga, de erre a magyaroknak nincs túl sok esélye, hiszen egy megdöbbentő statisztika szerint évente átlagosan egy fogkefét és két tubus fogkrémet használunk el! Így nem csoda, ha előbb-utóbb elromlik és fájni kezd a fog. A fájdalom lehetséges okairól dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogszakorvosa beszélt.
A szerelem és a tavasz hírnöke
Az antik mítosz szerint az ibolya, azaz annak latin elnevezése, a viola az Io névből ered. A görög főisten Zeus állítólag annyira szeretett egy Io nevű ifjú szüzet, hogy féltvén őt felesége haragjától, inkább üszővé változtatta a lányt, amely ezután mindig egy ibolyamezőn legelészett. Emiatt évszázadokon át az ibolya a termékenység, elsősorban pedig a szerelem jelképe lett.
Önmaga ellen fordult immunrendszer
Az SM autoimmun betegség, vagyis a rosszul működő idegrendszer a saját idegsejtjeit és az azok nyúlványait borító velőshüvelyt támadja meg és roncsolja. Epidemiológiai adatok azt mutatták, hogy genetikai hajlam és a környezeti károsító hatás - feltehetően egy vírus- együttesen játszik szerepet a betegség kialakulásában.
Ez legjobb dolog, persze a szex után...
Ez a második legjobb dolog, melyet valamilyen formában mindenki szeret. Gyógyszer ez is; gyógyít munka közben, tanulás alatt, feszült helyzetekben. És jó relaxáció - a zene.
Ekcéma és a táplálkozás
Vörös, viszkető foltok, nedvedző hólyagocskák, rohamszerű viszketési inger. Az ekcéma tünetei jelentkezhetnek már kisgyermekkorban is, a panaszok pedig sok esetben végig kísérik a beteg életét. Dr. Babai László, prevenciós szakértő segítségével most arra a kérdésre keressük a választ, miként befolyásolja étkezésünk a tünetek fellángolását.
"Menj és javulj meg!"- mondják.
Azt mondják, hogy sok a hiba bennünk. "Menj és javulj meg!"- mondják. Mondják, hiba, hogy álarcokat, maszkokat, pókerarcot viselünk, szerepeket játszunk. És ahelyett, hogy felvállalnánk magunkat, a gyökereinket, megkeresnénk a helyünket ebben a szép világban és kinyitnánk szívünket, lelkünket, elbújunk felvett álarcok mögé.
Ördögi lett a 11-es szám?
A numerológia, a számok titkos értelmének tudománya, jól ismeri a 11-es számot. Pozitív értelemben kihívást és stratégiát jelent, ám negatív oldalról árulást, rejtett ellenséget, sok nehézséget és áldozatot a siker elérése előtt. És milyen emberek a 11-én születettek?
Költő az úthenger alatt
A költészet napja alkalmából szeretnénk olvasóinknak néhány gyakorlati tanáccsal szolgálni. A költőt alapvetően arról lehet felismerni, hogy költ. Az elvonultságban költő költővel azért nehezebb a dolog, mert pont úgy néz ki, mint mi.
Segíts! Akció a gyermekétkeztetés megoldására
Az Igazából apa című film színészei által készített festmény értékesítésével támogatják neves hazai színészek a Gyermekétkeztetési Alapítványt. A film bemutatóján Kabar Vivien festőművész rajzára megfestett képet egy különleges akció keretében nyerheti meg az a szerencsés pályázó, aki ezer forinttal támogatja az Alapítványt.
A bőrfiatalítás természetesen egészséges!
A jó megjelenést már az ókorban az egészség jeleként értelmezték. A szép bőr pedig az egyik első benyomás, ami ápoltságot tükröz, míg a csúnya viszolygást vált ki.
Egyesültek a soproni kékfrankosok
Egyedülálló módon folytatják boraik népszerűsítését a Soproni borvidék borászai és bormarketingesei. A soproni pincészetek megalapították a Soproni Kékfrankos Kft.-t, Magyarország első közösségi borkereskedelmi cégét. „Aki a Soproni Kékfrankos Kft.-től vásárol, az gyakorlatilag közvetlenül a pincészettől vásárolja a bort" - állítják a szervezők, akik szerint cégük klasszikus értelemben nem lesz versenytársa a többi borkereskedőnek.
Újra Lázár Ervin Prózamondó Verseny
A Nemzeti Tankönyvkiadó és a Magyar Tankönyvért Alapítvány idén negyedik alkalommal rendezi meg a Lázár Ervin Prózamondó Versenyt általános iskolás tanulóknak, melynek fő célja a gyerekek olvasásra való nevelése, az olvasás megszerettetése. A diákok idén Lázár Ervin és Fekete István műveiből válogathatnak.
Próbálja ki Ön is Thatcher asszony kampányreceptjét!
Angliában is közeleg a választás, és ennek kapcsán a brit konzervatív párt gőzerővel kutatja a siker titkát. Nem véletlen, hogy egykori miniszterelnöküknek, Margaret Thatchernek a kormányzása első évéről készült feljegyzései is most kerültek napvilágra.
Mit és egyébként, a Tévéből mit tanulunk?
Az elmúlt 5 évben jelentősen átalakultak a 18-64 évesek tévénézési szokásai. Egyedül az ismeretterjesztő csatornákra kapcsolunk át többször, míg a zenecsatornák előtt sokkal kevesebb időt töltünk – többek között ez derült ki a KutatóCentrum és a Marketing&Média közös felméréséből.
Figyeljen! Ez teszi tönkre a szexet!
Hogy mi tudja teljesen tönkretenni a szexuális életet? A nem megfelelő intim higiénia. Pontosabban: az intim higiénia hiánya. Mire kell figyelnünk? Olvasd!
Túlsúly és depresszió –az ördögi kör
Valóban mosolygósabbak a kövér emberek? A legújabb vizsgálatok szerint korántsem, sőt a kutatók úgy vélik, nem is lenne szabad két különálló problémaként kezelni az elhízást és a depressziót, ugyanis komoly kapcsolat van a jelenségek közt. Dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője az összefüggésekre és a megoldásokra világít rá.
Tavasszal virágzik a gyomorfekély
Tavasszal sok érintett tapasztalja, hogy kiújuló gyomorfekélye sok kellemetlenség és fájdalom forrása. De vajon miért alakul ki ez a betegség, vannak-e erre hajlamosító tényezők, illetve hogyan lehet kezelni a már meglévő gyomorfekélyt? A kérdésekre dr. Vass Éva, az Oxygen Medical gasztroenterológusa válaszolt.
A lisztérzékenység meddőséget is okozhat
Világszerte emberek millió szenvednek a lisztérzékenység miatt jelentkező panaszoktól. A betegség szerteágazó tünetei miatt azonban a páciensek a legtöbb esetben nem is sejtik, hogy panaszaikat a búza, árpa és rozs elfogyasztása okozza, így nem is fordulnak orvoshoz.
Vészjósló jelek! A klímaváltozás mindenkire veszélyes!
A Föld klímájának tartós és jelentős megváltozása számos következménnyel jár. A leszakadt jéghegyekről és tengerszint emelkedéséről szóló hírek hallatán talán mindez távolinak tűnhet, az időjárás változásait azonban hazánkban is tényként kell kezelnünk. Az átlagnál magasabb hőmérséklet és az egyenetlenül eloszló csapadékmennyiség hatásai az allergiás betegeket is érzékenyen érinthetik.
Egyre inkább a 40 feletti nőket értékelem...
"Ahogy öregszem, egyre inkább a 40 feletti nőket értékelem." - állítja egyik férfi ismerősöm. De hasonlóan vélekednek önmagukról is azok a nők, akik a társkereső oldalak regisztrációs lapjain ontották magukról ezeket a bölcseleteket.
Csupán egy dologra vágyom: a halálra!
A depresszió nagyon gyakori betegség, a különböző felmérések szerint a lakosság 10-25 százalékát érinti élete folyamán. Sok orvos úgy gondolja, hogy az egyik legborzalmasabb betegség, mert a páciens nem testi fájdalmakat él át, hanem lelkieket.
A lebomlóé a jövő
A csomagolással kapcsolatos fogyasztói elvárások megváltozása a nem kifejezetten fenntarthatóságukról híres gyártók figyelmét is a lebomló anyagok felé irányította.
Elnézést Férfiak!
Egy nemzetközi kozmetikai márka által készített világméretű felmérés szerint a megkérdezett magyar férfiak közel 60%-a akkor érzi jól magát a bőrében, ha el tudja fogadni önmagát olyannak, amilyen.
Elindult az új oktatási rendszer, a digitális iskola
Útjára indult az első integrált oktatási rendszer, a Magiszter.NET Digitális Iskola. Az INFOtec Kft. által kifejlesztett informatikai rendszer magában foglalja a tanárok, diákok és pedagógusok hozzáférését támogató portált, elektronikus naplót, tanulásmenedzsment modult, iskolaadminisztrációt, valamint tartalmazza a piacvezető Nemzeti Tankönyvkiadó egyes digitális tananyagait.
A legjobb tojáspakolások arcra és hajra! Szépülj!
A húsvét egyik "főszereplője" a tojás. De most ne csak süssünk-főzzünk belőle, hanem rafinált pakolásokkal szépüljünk is tőle. Íme néhány egyszerű, de hatékony recept!
"Haragszom a világra, mert elmentél!"
Egy haláleset megrázó élmény, a fájdalom, a gyász feldolgozása eleinte lehetetlennek tűnik. Érzelmileg és fizikailag is megterhelő velejárója ez az életnek, amibe akár bele is lehet betegedni.
Jobb, ha ma csak a vörös bort kóstolgatod...!
A bibliai idők óta sokféle gyógyhatást tulajdonítanak a bornak. Ez persze nem jelenti azt, hogy naponta literszámra kellene innunk belőle. Húsvétkor kevesen tudják teljesen elkerülni. Gyógyászati szempontból a vörösbor rendelkezik a legkedvezőbb tulajdonságokkal.
A húsvét rejtelmei... érdekességek, amiket nem tudtunk!
Úgy tűnik, a városokból végleg kiszökött a húsvét. Oda az a szép tavaszi délelőtt, amikor pontosan egy éve nem látott távoli rokonok, régi iskolatársak, sokadik szomszédok hosszú sora vette birtokába a lakást, hogy "...el ne hervadjon..." kiáltással boldogítsa a teljes női nemet.
Húsvéti tojásteszt
A Tudatos Vásárlók Egyesülete tojástesztjében 20 különféle dobozos tojást vizsgált meg. A vizsgálatba a nagyobb élelmiszerüzletekben kapható 6 illetve 10 darabos kiszerelésű tojásokat vonták be.
Müller Attila és Nagy Edmond „akasztotta a hóhért”
A munkahelyi sport népszerűsítéséért igen sokat tesz az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI), számos cég dolgozóit bírták rá a mozgásra. Most azonban Müller Attila és Nagy Edmond épp az OEFI munkatársait tornáztatta meg.
Izgalmas élmények, családi és szórakoztató programok vonaton
Nemzetközi és belföldi nosztalgiautazások, mozdonyvezetői diploma és lezárt útvonalak felfedezése, és Európa Kulturális Fővárosa a MÁV Nosztalgia 2010-es programjai között.
Nyuszilányok várnak rád!
A Húsvét jelképéhez, a nyuszihoz kapcsolódva nagyszabású divatbemutató volt április 1-jén, ahol egykori Playboy nyuszik és Playmate-ek bújtak nyuszijelmezbe.
Különleges húsvéti kiállítás és tavaszköszöntő játék!
Itt a húsvét és ha nincs még programja, akkor szeretettel ajánljuk figyelmébe a Magyar Mezőgazdasági Múzeum különleges húsvéti kiállítását és tavaszköszöntő játékát! Az előző évek hagyományait folytatva 2010-ben is várjuk látogatóinkat, idén április 11-ig!
Húsvéti allergének, a nyuszi, barka, locsolókölni és a tojás
Nyuszi, barka, locsolókölni, tojás. Az ünnep elengedhetetlen kellékei, sokak számára jelenlétük mégis többet árt, mint gondolnánk. Milyen allergénekre számíthatunk húsvétkor? A következőkben a Budai Allergiaközpont szakemberei hívják fel a figyelmet a lehetséges veszélyforrásokra.
Számmisztika a politikusokról– Orbán született vezető
A számmisztika szerint Orbán Viktornak teret kell engednie pártbeli politikusainak is, Vona Gábornak pedig meg kell nyernie a közvéleményt, hogy a jövőben sikeres lehessen. A számok elárulták, hogy Bokros Lajos a szívére is képes hallgatni, Schiffer András pedig képes áttörni az idejétmúlt korlátokon. Mesterházy Attilának a „jelek szerint” inkább csak a következő választáson jöhet el a várt siker.