Életforma.hu


Összeillesz a pároddal?

Összeillesz a pároddal? 

Kínában a házasság előtt a menyasszony és a vőlegény szülei kicserélik gyermekeik horoszkópját. Hogy miért? Azért, hogy megtudhassák, összeillenek-e a fiatalok csillagjegyük és domináns elemük alapján. Míg a kínai horoszkóp talán már többek számára ismert, az öt jegy elméletét sokkal kevesebben értik és használják. Pedig érdemes lenne.
Mégis létezik az örök szerelem?

Mégis létezik az örök szerelem? 

A közhiedelem azt tartja, hogy a hosszú távú kapcsolatokban a szenvedélyes románcot idővel felváltja a szeretetteljes barátság, azonban egy új kutatás szerint ez még sincs így.
A bőrcsúfító májfoltok okai

A bőrcsúfító májfoltok okai 

A májfoltok a homlokon, az arcon, illetve a száj körül kialakult halványbarna, éles szélű, általában szimmetrikusan megjelenő pigmentált foltok, melyek az esetek több mint 90 százalékában a nőket érintik.
Ne csak a napnak mutassa a bőrét!

Ne csak a napnak mutassa a bőrét! 

A rosszindulatú bőrdaganatok, köztük a festéksejtekből kiinduló melanoma malignum gyakorisága fokozatosan, évente 3 %-kal növekszik, és az elmúlt 20 év során több mint duplájára emelkedett. Napjainkban élete során átlagosan minden hetvenedik emberben alakul ki melanoma, előzetes becslések szerint 2010-re pedig ötven közül egy esetben diagnosztizálják majd a betegséget. Életmódunk változása- több napfény, szolárium, stresszes élet- jelentősen növeli e bőrdaganat rizikóját. Kifejezetten érinti a fiatalabb korosztályt, mivel a 20-30 év közötti nők esetén a melanoma a leggyakoribb elhalálozási ok a betegségek közül!
Részeg majom!

Részeg majom! 

Miért utazunk nyaralni? Hogy jól érezzük magunkat? Lazítsunk? Ezért szeretünk bedobni egy-egy koktélt is. Így vannak ezzel a majmok is, akik szívesen lopják el az emberek italát.
Kedvezményes méhnyakrák elleni védőoltás a középiskolákban

Kedvezményes méhnyakrák elleni védőoltás a középiskolákban 

A fiatalok szexuális és mentálhigiénés felvilágosítását évek óta rendkívül hatékonyan szolgáló és a megelőzésre minden téren nagy hangsúlyt helyező Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság 2010 áprilisában kezdődő kampányában rendkívüli kedvezménnyel biztosítja a humán papillómavírus okozta méhnyakrák- és egyéb HPV okozta megbetegedések elleni négykomponensű védőoltást a középiskolai tanulók (lányok és fiúk), tanárok, valamint családtagjaik részére (az indikációnak megfelelően). 
Támogatott képzések kismamáknak

Támogatott képzések kismamáknak 

A Perfekt Zrt. új „Okos mama" programjának köszönhetően a GYES-en és GYED-en lévő kismamák számára kinyílik a világ. A programnak köszönhetően a házimunkák és babasétáltatások között az édesanyáknak lehetőségük van tudásukat bővíteni, készülni a munkába való visszatérésre. A kismamák több, akár 100 százalékban támogatott képzési kínálatból választhatnak Budapesten és vidéken egyaránt. 
Mit egyenek a kamaszok?

Mit egyenek a kamaszok? 

Az iskolás kamasz gyerekek hajlamosak kapkodva táplálkozni, előszeretettel hagyják ki a reggelit, és választják napközben a gyorséttermek menüsorait. A szülőknek pedig sokszor az a legkényelmesebb, ha rájuk hagyják. Holott ezek az évek nagyon fontosak a gyerekek fejlődése szempontjából, hiszen nem csak a kapcsolatot erősíthetik meg az együtt elköltött reggelik, de a szervezetbe bejuttatott létfontosságú tápanyagok későbbi betegségeket is megelőzhetnek.  
Allergia-híradó

Allergia-híradó 

Egyre beljebb haladunk az allergiaszezonba, egyre több allergizáló növény virágzik, és sajnos az allergiásoknak számolniuk kell a megváltozott időjárási viszonyok okozta kellemetlenségekkel is. Az aktuális helyzetről, a megelőzés lehetőségeiről és a tünetek csökkentéséről dr. Balogh Katalin, a Budai Allergiaközpont allergológus főorvosa beszélt.  
A bébi mérföldkövei

A bébi mérföldkövei 

Minden kisbaba másképp fejlődik, az egyik hamarabb indul el, a másik korábban beszél. De vannak mérföldkövek az életükben, amikre számíthatunk tőlük. Nézzük!

A pszichiátriai ellátás érdekében szükséges teendők 

A Magyar Pszichiátriai Társaság és az Országos Pszichiátriai Központ közös állásfoglalása.-Az elmúlt hónapok néhány tragikus eseménye ismét a pszichiátriai betegekre, ellátásukra terelte a figyelmet. Bár a pszichiátriai betegek által el-követett erőszakos cselekmények teljes biztonsággal nem előzhetők meg, az is bizonyos, hogy ezek megszaporodásában a pszichiátriai ellátó rendszer elmúlt évtizedben történt leépítése, működésének ellehetetlenítése komoly szerepet játszik.

Indokolt ásványvízre cserélni a vezetékes vizet? 

A Tudatos Vásárlók Egyesülete csapvíz és ásványvíz tesztjében megvizsgálta, vajon mennyire megalapozottak a csapvízzel szembeni félelmek, s hogy valóban indokolt-e ásványvízre cserélni a vezetékes vizet.  

Tippek társkereséshez 

Szeretne végre párt találni, de nem tudja, hogyan fogjon neki? Folyamatosan kudarcot vall? Talán videós tippjeink segíthetnek.       

Műgyűjtők, pálinkások, dizájnimádók figyelem! 

A Rézangyal pálinkás csapat kezdeményezésére a Várfok Galéria fiatal tehetségeket felfuttató filiáléjával, a Spiritusz Galériával együttműködésben hamarosan művészi koncepciókkal átitatott, újraértelmezésekkel ágyazott pálinkáspalackok látnak napvilágot.

Te hányszor szexelsz egy héten? 

Hetente kétszer? Vagy félévente egyszer is elég? Van, akinek sok, van, akinek kevés. Olyan, hogy normális, nem létezik, de olyan, hogy átlagos, igen.

Erőszak és gyilkosság 

Alice Sebold Komfortos mennyország című könyve kiabál a rendezésért: egy ártatlannak tűnő szomszéd megerőszakol, majd feldarabol egy kislányt.   

Megdöbbentő kocsmai játékok, trükkök 

Ha a kocsmában nem lenne elég szórakoztató az alkohol, elkápráztathatjuk barátainkat néhány jó trükkel is. Például eltüntethetünk egy öngyújtót.  

„Oscar-t” alapított a Vodafone Kamilla Hercegnő tiszteletére 

A Vodafone Magyarország fennállásának 10 éves évfordulója alkalmából létrehozta a Vodafone Társadalmi Felelősség Díjat (Vodafone Annual CSR Award), amivel minden évben a társadalmi felelősségvállalásban élen járó vállalatokat, alapítványokat, civil szervezeteket jutalmazzák. Az 5 millió forint támogatással együtt járó magas rangú díjat először a Robert Burns Alapítvány vehette át dr. Beck György vezérigazgatótól. 

2010-ben is a jó popsi a divat 

A 2010-es fürdőruha-divat színes, jókedvű, mintás. Találhatunk természetesen elegánsabb darabokat is, de állat-, és dzsungelmintát is. Ami azonban elmaradhatatlan, az a jó fenék.

Veszélyes az alma-típusú elhízás! 

A túlsúly, mint probléma, ritkán jár egyedül. Aki nassol, és nem mozog, nagy valószínűséggel társbetegségeket is beenged az életébe. Ha pedig ez a körhinta beindul, meglehetősen nehéz kiszállni. A metabolikus-szindrómáról és a kilépés lehetőségeiről beszél dr. Marton Anna, az Oxygen Medical belgyógyász-kardiológus-diabetológusa. 

Orális szex párosban 

A férfi és a nő, akár két félhold simul egymáshoz, és ebben a pózban jutnak el a csúcsra.           

Így tehetsz csodákat az érintéseddel! 

Tudta, hogy a kisbabák számára milyen fontos és nyugtató a masszírozás? A masszírozott csecsemők kevesebbet sírnak, az éber állapotban kevésbé nyűgösek, gyorsabban elalszanak.

Zöldséggel és gyümölccsel az egészségért! 

Nap mint nap halljuk, de ismét tudományosan is megerősítést nyert, hogy a zöldségek és a gyümölcsök, illetve a mozgás nagyon jó hatással vannak a szervezetünkre: az egészséges életmód nemcsak segít megelőzni a betegségeket, de a korábbi emlőrákbetegek életét is egyértelműen meghosszabbítja.

9 természetes módszer, hogy leszámolj a migrénnel 

Hogy viseli ezt a hirtelen időjárás változást? Bevallom, én fejfájással. De mit tehetünk a kínzó tünetek ellen azon kívül, hogy a szokásos gyógyszereinkért nyúlunk?

Hogyan játszunk a babával?Tippek 

Sok vita folyik arról, hogy kell-e fejleszteni egy teljesen egészséges párhónapos babát. A válasz - szerintünk - nem. Ennek ellenére játszani lehet vele, hiszen élvezi felfedezni a világot. Tippjeink következnek.

Mosolygóvíz rajzpályázat gyermekeknek 

A víz világnapjához közeledve általános iskolásoknak szóló rajzpályázat indul, ami a tiszta víz fontosságára hívja fel a figyelmet.     

A legundorítóbb szexuális perverziók 

Mindenki másképp csinálja - énekli az LGT, ez a szexuális szokásainkra kifejezetten igaz. Vannak olyanok, akik már szinte betegesen mívelik a szexet, amit csinálnak, már perverzitás.

Férfiak figyelem! Női titkokat árulunk el... 

Hogy mit mond a nő, és mire gondol közben, az két különböző dolog lehet. Ezt a férfiak nagyon jól tudják, mégis meglepődnek, mikor nem tudnak kommunikálni a gyengébbik nemmel. Szótárunk segítségével megtudhatják, mi is kell a nőnek.

Könnyek nélkül: a szemszárazságról 

A száraz szem szindróma elsősorban a nők betegsége, a kiváltó okok széles skálája miatt azonban mindkét nem körében egyre gyakrabban okoz panaszokat. Nevezhetjük korunk civilizációs betegségének is, kialakulásának kockázatát a légkondicionáló használata, a dohányzás, a gyakori tévénézés és számítógép használat egyaránt növeli. 

Szuper jó neki. De kidőlsz ettől te is! 

A kilenc hónapos Ethan igazán élvezi az élet apró örömeit: annyira nevet azon, hogy szétszakít egy újságpapírt, hogy rendre eldől. Milyen jó is neki, nem igaz?

Közeleg a pollenszezon, készüljünk fel a támadásra 

Mivel közeleg a pollenszezon, sokat tehetünk a tünetek csökkentéséért, ha már most felkészítjük a szervezetünket a „támadásra". A szakorvos által végzett immunterápián kívül magunk is megerősíthetjük szervezetünk védekezőképességét, ha betartunk néhány életmódbeli szabályt. 

Jó stílusod van, de okád tőle a stílustanácsadó! 

Zokni a szandálba? Hazudni a korunkról? Napszemüveget tolni a hajunkba? Vannak dolgok, amitől egy stílustanácsadó biztosan eltiltana minket. De kit érdekel, ki mit mondana?

Országos mozgalommá vált 

Országos mozgalommá vált a Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvényA Nagy Sportágválasztó alapítói sajtótájékoztató keretében adták hírül, hogy 2010-ben a rendezvény túllép Budapesten határain és 15 vidéki városban is megjelenik.  

Azért kell sminkelni, mert... 

Utolsó sminkleckénkből megtudhatják, a szakértő miért is tartja fontosnak a sminkelést. Reméljük, tudtunk segíteni.             

Így megelőzhetjük az ekcémát 

Az allergia megelőzésének egyik hatékony eszköze lehet, ha sikerül meghatározni a probiotikus baktériumok pontos hatását a bélrendszer mikroorganizmusaira.  

Fekete március Romániában-emlékezz! 

Számos adásában és több műfajban is megemlékezik a Duna Televízió a húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen történt magyarellenes pogromról, a fekete márciusként elhíresült tragikus erdélyi eseménysorozatról. 

Négy művésznő pólót árult 

Március 8-án, 15.00 órától 18.00 óráig az Összefogás támogató művészei és arcai, Sebestyén Márta, énekesnő, Oroszlán Szonja, Tallós Rita, színművésznő és Ungár Anikó, bűvész a Mammut 2 postán az Összefogás pólóinak árusításával hívták fel a figyelmet a mellrákszűrések fontosságára. Az eseményt nagy érdeklődés kísérte; nem kevés póló fogyott a művészek kezéből.  

Hírességek mennek el a munkahelyekre 

Megkérdőjelezhetetlen, hogy a sport egészséges és hasznos, mégis rengetegen vannak, akik nem mozognak. E helyzet megváltoztatása érdekében hírességek látogatnak el egy munkahelyre, hogy a dolgozókat néhány percre átmozgassák.  

Nagy Bandó András is nagykövet lett, mert "okosan" segített! 

 A hétvégén Pécsre látogatott a „Segíts okosan!" roadshow-ja, ahol a program nagykövete, Nagy Bandó András is segítette az Országos Mentőszolgálat szakembereinek munkáját, hiszen az ismert művész jelenlétével és személyes érintettsége révén számos érdeklődőt vonzott.

20 éves a Republic zenekar! Hétfőn lesz a buli 

A Republic zenekar 2010-ben ünnepli húszéves születésnapját. A kerek évforduló alkalmából Zoltán János interjút készített a zenekar tagjaival, és mindazokkal, akik szakmai mentorként, személyes jó barátként, alkotótársként vagy éppen rajongóként közreműködve fontos szerepet játszottak a Republic sikersztoriban. 

Csókolj meg! - Megmondom, hogyan szeretsz! 

Egy nagyon édes, elgondolkodtató és érdekes idézetet találtam nemrég, amely a csókot veszi górcső alá mint az egyik legárulkodóbb cselekvésünket! Nem kis utazásra hív: te vajon hogyan szoktad megcsókolni a barátodat/barátnődet? És vajon ez mit jelent? Szerelmet, vágyakozást, szenvedélyt, vagy csak meleg szeretet?

Zarándokút a fejben 

40 nap lélekúton, azaz a 40 napos böjt. Tolvaly Ferenc új kötetében beszámol róla, hova vezethet az önmegtartóztatás, mire gondol az ember éhgyomorra, és hogyan szabadíthaja fel így belső erőforrásait.

IBS- Három betű, sok panasz 

A titokzatos hastáji tünetek okait a legtöbb esetben nem sikerül azonosítani. Az irritábilis bél szindrómától szenvedő betegek diagnózisként sokszor kénytelenek az idiopátiás, vagyis ismeretlen eredetű jelzőt elfogadni, pedig a megfelelő táplálkozás sokat javíthat állapotukon. 

Vetélkedő a szegénységről és az oktatásról 

A vitatkozás művészete már az ókorban nagy kincsnek és fegyvernek számított. Napjainkban is ugyanúgy szükség van jó szónokokra és vitatkozókra, ennek alapjait pedig korán le kell fektetni. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Külügyminisztérium EU Tájékoztató Szolgálata alkalmat is biztosít erre, hiszen áprilisban, hazánkban európai uniós témában először az ő kezdeményezésükre valósul meg a Vita-csata vetélkedő középiskolás diákok számára.  

Jó reggelt Magyarország! Jó kedve lesz most! 

Ebben a hideg időben mindenki csak a tavaszra vágyik. Így van ezzel az a macska is, akinek a virágokkal kell harcolnia. Nézze meg videónkat, jó kedvre derítjük!

Korrigáljuk profin a szánkat! 

Ha már megtanultuk, hogyan kontúrozzunk, rúzsozzunk, és vigyük fel a szájfényt, azt is tudnunk kell, hogyan javíthatjuk ki a munka közben ejtett apróbb hibákat. Sminklecke 5: íme!

Mit ér a nő, ha elmúlt 40? 

A világ népességének öregedése széles körben vizsgált jelenség. A 40 és 60 év közötti nők ma a népesség leggyorsabban növekvő rétegét alkotják. Ez a hatalmas szám, a várható életkor gyors emelkedése és a női szervezet összetett mivoltának növekvő elfogadása jelentős változást eredményez a nők életvitelében.

Lakáskultúra élőben kiállítás 

Az év első nagyszabású lakberendezési kiállítását március 12-13-14-én rendezik a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban, ahol minden nap 10 és 18 óra között látogatható a Lakáskultúra élőben kiállítás. Látnivaló akad majd bőven, hiszen a hatalmas kiállítótérben közel 100 hazai és külföldi gyártó és forgalmazó mutatja be árukészletét.