ÉLET-MÓD

Elegáns ruha és kalap ajánlott viselet a Nemzeti Vágtán!
Hazánk leghíresebb divattervezői: Léber Barbara, Abodi Dóra, Mojzes Dóra és Schilling Kolos kalapokat terveztek az ország legnagyobb és legrangosabb lovas eseményére, a Nemzeti Vágtára.

"Jó hír a rosszban"
1998, 2006 után az idén is zöldár vonul majd le a Tiszán a következő napokban, amely az itt fészkelő partifecske állomány első fészekaljainak lényegében teljes pusztulását eredményezi.

Legjobb barát, vagy a rangsor aljára kényszerített falkatag?
Ma már egyre kevesebben tartják kutyájukat a hátsó udvarban láncra kötve, a növekvő létszámú városi gazda pedig egyre inkább családtagként kezeli a hajdani házőrzőt. Szerepe tehát lényeges változásokon ment keresztül - a nyugati társadalmakban valamivel hamarabb, hazánkban körülbelül 15 éve indult meg ez a folyamat.

Allergénmentes növények a kertben és a lakásban
Az allergiás tünetek javulásáért sokat tehetünk, ha közvetlen környezetünkben csökkentjük az allergének mennyiségét. Ennek első lépése lehet, ha jól választjuk meg kerti és szobanövényeinket.

Lewis Hamilton és Jenson Button hasonmás kerestetik!
Hasonmásversenyt hirdet a Vodafone, a McLaren Mercedes istálló névadó szponzora, amelynek keretében Magyarország leghasonlóbb Lewis Hamiltonját és Jenson Buttonját keresi. Aki hasonlónak érzi magát valamelyik pilótához, az a www.miapalya.hu weboldalon jelentkezhet 2010. július 12-ig a versenyre, amelynek fődíja egy személyes találkozó a híres képmással a Magyar Nagydíj idején.

A kutya hatása a gyermekre, és a gazdájára
A kutyák rengeteg pozitív hatást gyakorolnak a velük együtt nevelkedő gyermekekre, kamaszokra, illetve gazdikra. A hatás a szociális, érzelmi, értelmi, akarati képességek fejlődésén kívül biológiai szinten is megjelenik. A kutyák különösen jó hatással vannak sérült gyermekekre - értelmileg, testileg sérült, akár autizmussal élő gyermekekre.

Az allergiás betegedések tünetei egyre súlyosabbak
Magyarországon az allergiás betegek száma valószínűleg mára jóval túllépte a 2 millió főt.3 Pós Péter (Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének elnöke) szerint az allergiás betegek száma folyamatosan és drasztikusan nőtt az elmúlt évtizedekben és várható, hogy a tendencia tovább folytatódik.

Túl tiszta vagy! Ez nem jó...
A higiéne-hipotézis szerint az allergia kialakulásának egyik oka, hogy „túl tiszták vagyunk". Mit jelent ez a gyakorlatban?Az elmélet természetesen nem az alapvető higiéniás szabályok figyelmen kívül hagyására szólít fel. A felvetés valójában azon a megfigyelésen alapul, mely szerint a farmer életmódot folytató gyermekek közt kevesebb az allergiás beteg.

„Vérfrissítés a kardiológusoknál”
A magas vérnyomás kezelésének európai irányelvei, a hirtelen szívhalál kérdése, a szívinfarktus megelőzésének jelentősége valamint a RizikoRiadó program ismertetése is reflektorfénybe került a a Magyar Kardiológusok Társasága által szervezett balatonfüredi kongresszusán. A szakma példát mutatva egymásnak és a lakosságnak a négy napos rendezvény ideje alatt 21 féle szűrővizsgálaton vett részt.

Nyelvvizsga kell a diplomához, de csak pénzért kapsz tanárt
1996 óta a diploma megszerzésének előfeltétele a nyelvvizsga. Nincs ma olyan hazai egyetem vagy főiskola, ahol a végzősök mindegyike közvetlenül a záróvizsga után veszi át a felsőfokú végzettséget igazoló oklevelét, mert mindenütt vannak olyan diákok, akik nem rendelkeznek az ehhez szükséges nyelvvizsgával. Akad olyan intézmény, ahol a végzősök kétharmadának raktáron porosodik a diplomája. A legtöbb intézmény nem közölt adatokat, az Oktatási Hivatalnak, elmondásuk szerint nincsenek erre vonatkozó statisztikáik.
Figyel! Feláll, nem beszél, forog körbe!
„Mindenkivégez" címmel megjelent a budapesti Nils zenekar bemutatkozó nagylemeze. Hello c. daluk - ami az MR2 rádió válogatás albumára is felkerült - már egy ideje ostromolja a hazai rádiók játszási listáit, így nem volt alaptalan elvárás ez a mostani kiadvány.
"Kész a világ, Feszült ünnepi várás Tereng felette."...
Pünkösd van. Pünkösd a Lélek ünnepe. Azé a léleké, amely nem ismer korlátot és nem ismer lehetetlenséget. Azé a léleké, amely évszázadokig hamuban lappang, míg egyszer "kitöltetik" a zsarátnok "mindenekre".
Milyen lesz az idei budapesti strandszezon?
Nyitnak a strandok, de vajon a klasszikus fürdőhelyek tudnak-e versenyezni idén a szaporodó élményfürdőkkel és a Balatonnal? A strandok üzemeltetői most is bíznak a sikerben.
Űzzük el a gonosz szellemeket!
A húsvét utáni 50. napon mára kevés helyen őrizték meg a régi, pünkösdi népszokásokat, de még akad mód arra, hogy néha felelevenítsük ezeket az elfeledett hagyományokat.Nem kockáztathatok én sem! A kerítést két nap erejéig teleaggatom zöld ágakkal a gonosz szellemek elűzése miatt.
A hétvégén, több mint százezer jármű rendszámát ellenőrzik
Több mint százezer jármű rendszámát ellenőrzik a pünkösdi hétvégén a VII. Generali Autóvadász Kupa résztvevői. Idén köztük lesz Németh Kristóf színművész, a Barátok közt sztárja is, akinek nemrég a házuk elől vitték el a kocsiját a tolvajok. Péntekig bárki jelentkezhet melléjük autóvadásznak, aki felkeresi a www.holakocsid.hu oldalt.
Futball Fieszta a Zöld Pardonban
A Petőfi híd budai hídfője szombat este ismét „Zöldbe" borul. Ezen a napon lesz a Zöld Pardonban a Heineken Futball Fieszta-napok fináléja, a Bajnokok Ligája döntőmeccs élő közvetítése.
Neked is tudnod kell a végtelen orgazmus titkát!
A Káma Szutra arra is figyelmeztet bennünket, hogy a mennyei szeretkezést, egy megnyugtató utójátékkal a legkellemesebb befejezni. De nem árt újra feltöltődni egy kiadós szerelmeskedés után.
Fáradt vagy? Nem tudsz aludni? Akkor figyelj!
Szív- és érrendszeri elváltozások, szívbetegség, elhízás és majdani agykárosodás - ezek az életminőséget jelentősen rontó vagy akár halálhoz is vezető betegségek mind lehetnek az álmatlanság egyenes következményei. Ha időben orvoshoz fordulunk, nemcsak a jó közérzetünket szerezhetjük vissza, de ezeket a súlyos szövődményeket is megelőzhetjük. Magyarországon is csaknem minden harmadik felnőtt küzd azzal a visszatérő gonddal, hogy nehezen tud elaludni, vagy képtelen átaludni az éjszakát. Másnap természetesen fáradt, feszült, ingerült, és munkáját sem képes eredményesen elvégezni.
Kiket veszélyeztet a trombózis? Melyek a tünetei?
A különböző vénás megbetegedések ma hazánkban népbetegségnek számítanak, majdnem minden negyedik ember érintett! A betegek többsége nő! Dupla annyian, mint a férfiak...
Természetes vérnyomáscsökkentő módszerek
Magyarországon a felnőttek 16-20 százaléka, a 60 éven felüliek több, mint fele magas vérnyomás betegségben szenved, ám sokan alig tudnak valamit a problémáról. Tény, hogy a magasvérnyomás-betegségre való hajlam közel 40 százalékban meghatározott a génekben.
Nem kell a spermád!
A női nemi szervek, a férfiakéval ellentétben általában nem mozognak. A petefészkek és a petevezetékek egyhelyben állnak a medencében, a méh pedig csak a terhesség során tágul ki, és hamar visszanyeri eredeti méretét a szülést követően.
Szájszag a fogkövektől...
A fogkő látványnak sem kellemes, viszont ezen kívül más problémákhoz is vezethet, mint az ínyvérzés, a kellemetlen szájíz és szájszag. Érdemes tehát e problémákkal fogorvoshoz fordulnunk, még akkor is, ha maga a fogkő esetleg nem látszik. A fogkő mibenlétéről, eltávolításáról dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogszakorvosa beszélt.
„A férjem védelmében”
Mennyire vagyunk hűségesek manapság? Ha félrelépünk, miért tesszük? Elhallgatjuk vagy bevalljuk? Megbocsátunk vagy kiadjuk a másik útját? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Hallmark csatorna, „A férjem védelmében" című sorozata által ihletett hűségfelmérés, melyet a magyar lakosság körében végeztek el az elmúlt hetekben. Az eredmény erőteljesen döngeti egyes sztereotípiák kapuit.
Lassúság! Ellentrend a világban, a gyorsuló világ ellen!
A gyorsuló világ ellentrendjeként válik egyre népszerűbbé a lassúság mozgalma, aminek ráadásul a nehéz gazdasági helyzet is kedvez.
Mítoszok és tévhitek az allergiával kapcsolatban
Hazánkban jelenleg a lakosság több, mint 25 százaléka küzd különböző szintű allergiával. A tünetek kezeléséről számos hiedelem kering a köztudatban. Az allergiával kapcsolatos tévhitek eloszlatásában Dr. Balogh Katalin, a Budai Allergiaközpont allergológusa volt segítségünkre.
Ahol lógva is nagyot szexelhetünk...
Ki mondta, hogy csak a férfiak élvezik a szexet a neten? Egyre több nő van, akit partnere már nem tud kielégíteni az ágyban. Ezért máshova tapad... Egy 2003-ban készült felmérés szerint pl. a nők 70%-a titokban létesít internetes kapcsolatokat, kétszer gyakrabban lép be valamilyen chat-szobába, mint a férfiak, és 17%-uk érintett valamilyen módon a pornográf-függőségben.
Sportos élet-kellene
Mindegy, milyen formában, de mozogni muszáj, függetlenül attól, hogy ki hány éves, milyen munkát végez, és hol lakik.
Csodatévő olíva
Az olívaolaj lecsillapítja azokat a géneket, amelyek egy sor betegség - a szívrendellenességektől a köszvényig - belobbanásáért felelősek
A lakosság mintegy 3%-a szenved szívelégtelenségben
Május 15: a Magyar Kardiológus Társasága ezen a napon kívánja a közvélemény figyelmét a szívelégtelenség veszélyeire irányítani. A Társaság - csatlakozva az Európai Kardiológus Társaság nemzetközi szintű kezdeményezéséhez - hazánkban első alkalommal igyekszik tudatosítani a sokakat érintő betegség jeleire és tüneteire való fokozott odafigyelés fontosságát.
Ismét győz a tévé?
Mozi vagy televízió? A dilemma már-már eldőlni látszott a tévé javára, amikor megjelent az Avatar. A tévé azonban ismét visszavágott.
A dívák éjszakája volt
Dívák éjszakája néven különleges rendezvénysorozat indult útjára. A divatbemutatóval egybekötött jótékonysági esemény megálmodója, Tórizs Hajnalka a nőt szerette volna a középpontba állítani, ezért a Dívák éjszakáján minden a hölgyekről szólt.
Zöld Fül Tehetségkutató 2010 a Zöld Pardonban!
A Zöld Pardon idén is útjára indítja Zöld Fül élőzenei tehetségkutató versenyét, amely stílustól függetlenül, kezdő zenekaroknak nyújt kiugrási lehetőséget. Az immár harmadszor induló program 2010. július 1-ig várja a lelkes amatőr zenekarok jelentkezését. Érdemes nevezni, hiszen a verseny győztese értékes nyereményekkel - hangszerekkel és értékes ajándékokkal - valamint a zenekar elindulásához szükséges fellépési lehetőségekkel lesz gazdagabb.
Izgalmas futamok és érdekes programok
Újabb Nemzeti Vágta előfutamok indulnak a hétvégén, ahol a régió legjobb lovasai mérettetnek meg azzal a céllal, hogy képviselhessék településüket a június 2-6. közötti Nemzeti Vágtán. A palócok humorosan közelítik meg a rendezvényt, a Kocséri Vágtára Sebestyén Balázsék is ellátogatnak, a Széchenyi Vágtán, Nagycenken pedig Hujber és felesége, Cynhia is lóra pattan.
Őfelsége, a reggeli
Bár mindenki tudja elvileg, hogy a reggeli a legfontosabb és legegészségesebb étkezés, hazánk fiai többségükben mégsem étkeznek ébredés után. Pedig kéne.
Veszély! Invázióra készülnek az élősködők-biológiai bombák
A 2008-as esztendő biológiai bombákat robbantott a természetben. Az ízeltlábú növényi kártevőkkel, valamint az állati élősködőkkel foglakozó szakemberek azt tapasztalták, hogy életmódot és magatartást változtattak sokan az élősködő fajok közül. Számos eddig bizonyos növényeken élő rovarkártevők átmentek más, számukra eddig táplálékot nem jelentő mezőgazdasági haszonnövényekre.Számunkra, kutya- macskatartóknak és a négylábú szeretteinknek, valamint az állatorvosoknak is hozott meglepetést a múlt év.
Kötözd ki a párod szex közben! Ne félj...
A megszokás pusztító hatalom egy kapcsolatban. Unalmassá és kiszámíthatóvá teszi a mindennapokat, mind a nappalokat, mind pedig az éjszakákat. Pár éves házasság után már mindketten előre tudják, mi mi után fog következni, fogják-e élvezni, meddig fognak tartani az ágyban együtt eltöltött percek. Hogy ne váljon unalmassá a szex a férjeddel vagy a barátoddal, próbáld ki ezeket!
Már erősek napsugarak! 12 tanács a bőrgyógyásztól!
Most már visszavonhatatlanul megjelentek az erősebb tavaszi napsugarak, amelyek sokakat napozásra csábítanak. A védelem azonban már ilyenkor is elengedhetetlen. A témában felmerülő kérdésekre dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológusa válaszol.
Már mindenhol és mindig nagy veszélyben vagyunk!
Már nemcsak a kirándulások alkalmával vagyunk veszélyben, hanem a városi parkokban, kertekben, erdős, fás területeken is megjelentek a kullancsok! Egyre több ismerősöm számol be arról, hogy nem várt helyen kapott kullancsot...
Hétvégén váltófutó verseny, több ezer indulóval
Május 16-án, vasárnap rendezi meg a Budapest Sportiroda (BSI) az ország legnagyobb szabású váltófutó versenyét, a 17. K&H olimpiai maraton váltót. A fővárosban sorra kerülő eseményre várhatóan több száz csapat nevez, ami több ezer fős indulói létszámot jelent.
Debütál a pálinkakoktél!- Pálinkafesztivál
Idén már ötödik alkalommal nyitja meg kapuit a Városháza Parkban a Budapesti Pálinkafesztivál. A látogatók több mint háromszáz féle párlat közül találhatják meg a számukra legfinomabb főzetet, köztük az újdonságként debütáló pálinkakoktélokat. A különleges ízekhez exkluzív program dukál, amelyet a korábbi évekhez hasonlóan színes és színvonalas fellépők muzsikája garantál a május 6-9. közötti rendezvényen.
Főállású Angyalokat keres a Vodafone
A Vodafone Magyarország főállású angyalokat keres - olyan jelentkezőket, akik egy évig egy általuk választott fontos társadalmi cél érdekében egy non-profit szervezettel karöltve dolgoznak. A versenyképest fizetést a Vodafone biztosítja, hogy az angyalok minden energiájukat programjuk megvalósításának szentelhessék.
Vesd be a szexuális kungfu-t, a páratlan élvezetért!
Mintegy 8000 éven keresztül mély titok övezte a kínai történelemben, és csak a császár valamint a szűkebb elit gyakorolta, a késleltetett magömlés tudományát,- a szexuális kungfut. Betegségeket és a rettegett impotenciát előzték meg vele.
Ki a kezet a biliből, ébredj! Tudd...
Életünk egyik legfelelősségteljesebb döntése, amikor kimondjuk a boldogító igent az oltárnál. Valaki pár hónap után, valaki több év várakozás után. Honnan tudjuk vajon, hogy jól választottunk? Ki az, akivel le tudjuk élni az életünket? Érdemes- e szerelemből házasodni, vagy racionálisan dönteni?
Ízületeink és a sport
Miután vészesen közeledik a nyár, sokan úgy gondolják, itt az ideje belevágni a sportolásba, hogy a szezonra formába lendüljenek. Mielőtt azonban meggondolatlanul belevágnánk a mozgásba, tudnunk kell, hogy az ízületeink könnyen megsérülhetnek - főleg akkor, ha hosszú kihagyás után hirtelen vágunk bele egy újfajta edzésbe. Az ízületek védelméről dr. Bányai Tamás, az Oxygen Medical sportorvosa beszélt.
Te miért nyúlsz magadhoz? Én azért, mert különben megőrülök
Minden nő különböző, ezáltal nagyon sok eltérő ok miatt maszturbálnak. Egyesek ugyanazért, mások azonban nem egy, hanem több ok miatt végeznek önkielégítést.
Amit feltétlenül tudni kell az allergiásoknak az orrsprayről
A szénanátha kezelésére szolgáló gyógyszerek támogatása évről évre csökken, ezzel párhuzamosan egyre több gyógyszer válik vény nélkül elérhetővé. Ez a felhasználói szokások megváltozásához vezet. A betegek kénytelenek saját maguk - jobb esetben a gyógyszerész segítségével - dönteni a terápiáról. Többségük csak abban az esetben keresi fel orvosát, ha az „öngyógyszerezés" nem hozta meg a várt eredményt. Ha viszont a patikában maguk válogatnak például az allergiás orrdugulást enyhítő készítmények között, nagyon melléfoghatnak.
Asztmásan is sportolhatsz!
Az Asztma Világnap alkalmából a Kanadai Tüdő Szövetség felhívja a betegek figyelmét, hogy megfelelően beállított gyógykezelés mellett nem kell lemondaniuk a rendszeres testmozgásról.
Kolbászfesztivál vagy Kapolcs?
A legnagyobb fesztivállátogatók a 18-24 évesek, míg a legpasszívabbak a budapestiek - többek között ez derült ki a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös villámkutatásából, melyben a fesztivállátogatási szokásokat és terveket vizsgálták..