László Márta cikkei

Kívánj valami szépet az éjjel, drágám...
Augusztus a csillaghullás, a meteorok hónapja, amikor porszemcsék és kisebb kődarabkák ezrei égnek el látványos fénycsóvát húzva a Föld légkörében. Összegyűjtöttünk néhány érdekességet a bolygónk pályáját napokon belül keresztező Perseidák meteorrajról. A legenda szerint, aki hulló csillagot lát és gyorsan kíván valamit, az rövidesen beteljesül!

Paprikás csirkefalatok zelleres hajdniával
Rövid idő alatt valami egészen finomat kellett kitalálnia a mai ebédre Steffel Csabának, mert úgy döntött: ezen a héten kétszer is lusta-napot tart. Saját bevallása szerint ez remekül sikerült! Bízzunk benne, hiszen minden receptje aranyat ér!

Homoklapáttal felvértezve védjük a Földet!
Tízből kilenc magyar internetező szívesen venné, ha a strandokon elérhetőek lennének környezetbarát eszközök (pl. kulacsok, poharak, táskák), 45%-uk pedig akár fizetne is ezekért – derül ki az ismert, használtcikkekkel foglalkozó portál környezettudatos strandolási szokásokat vizsgáló online felméréséből.

Dumálunk, vígadunk, dalolunk a Facen!
Első a Corvin Dumaszínház, a második a Víg, a harmadik az Operett azon a dobogón, amit színházi szakemberek állítottak fel a lájkolók száma alapján. Azt vizsgálták ugyanis, hogy melyik színházat illetve színházi játszóteret kedvelik legtöbben a legnagyobb közösségi oldalon? Kissé meglepő az eredmény!

Pénz van? Nyugi van? Hol írjam alá?...
Továbbra is a tisztességes fizetés a legfontosabb egy mai magyar munkavállalónak. Egy friss kutatásból azonban az is kiderült, hogy nőttek az igények. A tudatos munkavállalók figyelembe veszik a cég pénzügyi stabilitását, technológiai hátterét, a kínált termék vagy szolgáltatás minőségét. Sőt, az sem mindegy, hogy a munkáltató mennyire környezettudatos, ad-e lehetőséget az otthoni munkavégzésre, van-e például kerékpárparkoló, avagy hogy mennyire családbarát az új hely – egyebek közt ez derült ki a nálunk is jól ismert bank és biztosító saját felméréséből.

Érvágás a konyhában
Ha valakik, akkor a spanyolok tudják, milyen az igazán meleg, de annak is ismerik a forszát, hogyan hűsítsék magukat! A bor alapú, alacsony alkoholtartalmú sangría – ami spanyolul annyit tesz: érvágás - erre tökéletes!

Egy igazi dokival erősít a TV2
Feltehetően az idősebb tévékedvelőknek jó hír, hogy a hegyi doktor augusztus 5-étől újra rendel! Hétköznap esténként országos tévépremierrel, Magyarországon még nem látott részekkel érkezik a népszerű német-osztrák filmsorozat 10. évada.

Gondolkozz zölden a konyhádban!
Minden apró lépés számít, hogy megóvjuk bolygónkat a felesleges szeméttől, energiapazarlástól a klímaváltozás, a túlnépesedés és a fogyasztói társadalmak korában. Tudatossággal, odafigyeléssel könnyedén csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat. Kezdjük mindezt a konyhában! Az ott felhalmozódó szemét mennyiségét elsősorban a bevásárlás reformálásával csökkenthetjük. Dosso Gabi, a Gallicoop háziasszonya szerint ez eleinte alapos felkészülést igényel, de hamarosan mindennapos rutinná válhat, ha új, többször használható csomagolóeszközöket használunk! Mutatjuk, hogyan?

A vámpírok köztünk járnak! Pszt! Videóval mutatom!
Vérvörös Mustang dübörög a Kádár-kori Budapest félhomályos utcáin. A kocsiban egy vámpír ül, aki azért jött, hogy magyar vért kóstoljon. A nyugatról érkező idegen rögtön az állambiztonság célkeresztjébe kerül, és a kommunista rezsim bajszos James Bondjai mindent elkövetnek, hogy megszerezzék tőle az örök élet titkát. És ez még csak a kezdet! Premier 2019. október 31-én!

Mi kavarhatja fel a Fertő tó körüli állóvizet?
Egyes Balaton-parti városok helyett kínálhat majd jó alternatívát a 2020-ra elkészülő Fertő tavi üdülőközpont, azonban kérdéses, milyen mértékben hathat ez a környék ingatlanpiacára. Már szakértők vizsgálják a lehetőségeket.
Bélyegen a 400 éves sztori
Idén is folytatja a Magyar Posta a magyar szentek és boldogok bemutatását. A VII., sorszámozott bélyegblokk ezúttal a kassai vértanúkra: Szent Márkra, Szent Menyhértre és Szent Istvánra emlékezik. Az újdonság Benedek Imre grafikusművész tervei alapján az ANY Biztonsági Nyomdában készült.
Mit súg a besugó a spanyoloknak?
Azért (is) jó Spanyolországba menni, mert bámulatos a konyhája! Roston sült halukat besugónak hívják, de amilyen viccesnek tűnik a neve, annyira finom! Én személy szerint nem tudtam vele betelni, de azt hozzá kell tenni, hogy tényleg csak a fás vagy faszenes parázson sült halak az igazán ízletesek! Na, készüljetek a hétvégi grillpartira!
Ezeket jó tudni a nyári megfázásról
A nátha nem válogatja meg az évszakokat: bárkit utolérhet a legnagyobb kánikulában is, amikor gyanútlanul készülődik a vakációra. A megfázásnak több oka is lehet. Dr. Somogyi Katalin, a hévízi NaturMed Hotel Carbona főorvosa az alábbiakban összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat, és arra vonatkozóan is tanácsot ad, hogyan kúráljuk magunkat.
A nyár slágere a zöldbab
Imádni való szomszédjaim vannak! Ezt le kell szögezni! Például azért, mert az egyik isteni barackokkal ajándékozott meg (már rég hűlt helye!), a másik fantasztikus illatú zöldbabbal (ennek is hűlt...). Élmény volt tehát elkészíteni is a babomat, hiszen már az illatukkal elbűvöltek a szép, sárga hüvelyek! Ezt a receptet a barátnőm köretnek szánta. Elég egy debreceni vagy egy tükörtojás, és már kész a pompás ebéd vagy vacsora!
Pompás nyarunk van!
Ebben a pár sorban minden benne van, ami az augusztus jelenti, vagy tán még több is! Fogadjátok szeretettel, és öleljétek magatokhoz a nyár utolsó hónapját!
Katalán sárgarépa-saláta
Bámulatos a katalán konyha, ha arra jártok, kóstoljatok meg mindent! A halaktól a sajtokig, a sonkától a caváig egyszerűen minden mennyei! Ezt az egyszerű salátát most azért mutatom meg, mert jön a kánikulai hétvége, és a kerti partihoz biztosan jól jön majd egy kis változatosság!
Málnahab a nagyi füzetéből
Tombol a málnaszezon! Imádom, amikor olvad szét a számban a nyár kincse! Hát még, amikor desszert lesz belőle! A nagymama mindig ezzel kedveskedett, amikor játszani jöttek a rokongyerekek. Nem tudtam vele betelni! Próbáld ki!
Summer Morning
A friss ébredést Győri Emese koktélja tálalja, a hűs cold brew és az immunerősítő bazsalikomlevél segít majd, hogy a reggeli energia estig tartson. A következő kávékoktél akár otthon, vagy akár az irodában is könnyen elkészíthető, hogy ne csak a nyári bulik, de a mindennapok is színesebben teljenek!
Rántott cukkini Mártinál
Fantasztikus cukkiniket kapta a minap egy kedves szomszédomtól. Tudom, hogy mesterszakács nem rántaná ki, de annyira szépek voltak, hogy nem tudtam ellenállni. Csak egy kis petrezselymes újkrumplit sütöttem, és egy kis tartárt kevertem hozzá. Mennyei ebéd volt!
Ettől nagyi is dobna egy hátast
Ellágyultam, amikor a piacon megláttam a csodás zöldbabhüvelyeket. Nem tudtam ellenállni! Nem tévedtem, és főztem egy olyan levest, ami a nagyimnak is nagyon ízlene! Imádta a lőrinci kertjében termett konyhai kincseket!
Tejfölös sárgarépa-saláta
Imádom a grillpartikat gyerekkorom óta. Ma is nagy lelkesedéssel készülök. A barátnőim tudják, hogy a húsok ízletesek, omlósak lesznek, de ők elsősorban a salátákra készülnek! Nos, ezt a spanyol, rém egyszerűt egy nagyon régi szakácskönyvben olvastam, és ezt tálalom majd legközelebb. Most zsenge, fincsi a sárgarépa, de a húslevesből megmaradtak is tökéletesen megfelelnek!
Mentás-csokis álom
Geiger Gábor receptje azok számára készült, akik igazi energiabombára vágynak, és a hétköznapok különlegességét keresik. A koktélban a kávé és a jótékony hatású gyümölcsök kombinációja keveredik a menta és csoki párosával. Tényleg egy álom!!!
Éjjel-nappal pezsgő élet
Baristák és kávémesterek hosszú ideig tanulják a kávékészítés módszereit és titkait, így pontosan tudják, hogy az adott kávéfajtához milyen pörkölés illik, milyen kávékészítő eszközzel főzve a legfinomabb, és milyen ízekkel harmonizál legjobban. Így született meg Végh Emese alkotása is. A pezsgő nappalok és éjszakák rajongóinak álmodta meg ezt a koktélt, amely gyümölcsökkel és csokoládéval adja meg a napindító erőt és igazi agyserkentőként kísér végig a mindennapokon.
Tomboló sárgák ünnepe
Ismét egy gyönyörű nyári napra virradtunk! Lesz melegünk bőven, tombolnak a fesztiválok, és az olyan névnapi partiké is júliusban, mint a Magdolna, az Anna vagy a Márta. Természetesen azt is tudjuk, hogy minden évben a hét ugyanazon napjával kezdődik, mint az adott év áprilisa. Csak a szökőév kivétel, mert akkor a januárral esik egybe. Ringjunk tehát mi is a gyönyörűen ringó érett kalászok ritmusára! Szép aratást a földeken dolgozóknak!
Spagetti a la fantázia
Ki ne szeretne Olaszországban nyaralni? Mégsem engedheti meg magának mindenki, ezért kénytelenek vagyunk a fantáziánkra támaszkodni! Na, pont így született meg nálunk ez a finomság! Próbáld ki, és meglátod, már látod is a gyönyörű csizma minden csücskét! Bámulatos!
Fűszeres garnéláim nyári estékhez
Már sokszor leírtam, hogy tengerészfeleségként annyi helyen megfordultam, annyi receptet megtanultam a világ minden táján, hogy se szeri, se száma. Csakhogy ez nem volt mindig így. A munkám mellett például évtizedekig énekeltem különböző, ragyogó kórusokban. A budapesti Stellával például többször is turnéztunk Olaszországban. Nos, ezt a receptet ott tanultam - két fellépés között...
Pikáns piszkelevesem
Kevés olyan gyümölcsünk van, aminek ennyi neve lenne: a piszkén kívül a köszméte, a biszke, a pöszméte, a brüszke vagy az egres. Eurázsiából származik, ám egész Európában ismert. Jó a májnak, a szívnek, a vesének. Nyáron, frissen vagy levesnek, szósznak egyenesen csoda! Egykor a nagyim kertjében termett, és azóta is imádom! Egészségetekre!
A legis legegyszerűbb kaporleves
Ha egyszer a kapor megveti a lábát egy kertben, onnantól szinte kiirthatatlan - mondta a nagyi. De miért is kellene kiirtani ezt a finomságot? Ha már úgy is gyönyörűen díszíti kerted, használd ki a remek lehetőséget! Mutatok egy remek nyári levest! Nem bánod meg!
Kávékoktéllal a hőség ellen
Forró nappalok, szikrázó fények és hűs strandok: ez a nyár! Ilyenkor különösen fontos a megfelelő hidratálás. A kávémesterek ennek érdekében készítették ezt a remek koktélt, amit Te is bármikor, bárhol könnyedén elkészíthetsz. A receptet Deák Dóra alkotta mindazoknak, akik az édes, habos, kávéval teli koktélokat kedvelik, vitamindús narancs kíséretében.
Fokhagymás-római köményes fasírtgolyó ropi spiccen
Itt a nyár, ilyenkor még a megrögzött otthonülők is a szabadba kívánkoznak. Kirándulás helyett vagy mellett élvezhetjük a szabadtéri étkezés örömeit. Terítsünk plédet, pakoljunk hűtőtáskákba és ha az időjárás engedi, irány a rét! Dosso Gabi, a Gallicoop háziasszonya szerint: egy jó piknikezés némi előrelátást igényel. Ugyan kinek van kedve a békés szemlélődés helyett azon bosszankodni, hogy valami otthon maradt? Nem érdekes! A fontos, ami a piknikkosárban lapul!
Asztúriai sült hal a hétvégére
Könnyű annak, akinek tengerész (volt) a férje, és még könnyebb, ha a hajószakácsok mindenütt a barátai voltak. Így kaptam meg ezt a remek spanyol receptet is! Ne tétovázzatok, ez egy remek nyári recept, bár a spanyolok sokszor választják a karácsonyi menü részeként is! Egy biztos, nagyon egészséges! És még milyen finom...!!!
Meggyszósz a nagyitól
Fantasztikus szószok kerültek ki a nagyi konyhájából ilyenkor, nyáron. Közéjük tartozik ez is! Rendszerint párolt marha- vagy csirkehúshoz adta. Igazán praktikus, hisz a párolás eredménye volt még egy remek húsleves is!
Alkoholmentes bodzakoktél
A házi készítésű bodzavirágszörp remek alapja a különleges ízesítésű frissítőknek, akár piknikre akár kerti partira. Felnőtteknek tölthetünk hozzá égetett szeszes italt, de az lehetőleg színtelen legyen!
Tandori csirke a grillpartidra
Olyan ez az étel az ázsiai országban, mint nálunk a pörkölt, vagy Spanyolországban a paella. Természetesen érvényes a mondás itt is, ahány ház, annyi féle változat. A minap láttam egy játékfilmet, amiben az indiai szakács saját kis speciális cserépkemencéjében készítette ezt a finomságot. Akkor döntöttem el, megmutatom nektek az én tuti receptemet!
Sonkaágyban sült spárga
Ez ugyan már a spárgaidőszak farkincája, de azért nincs még késő! Könnyű nyári, karcsúsító finomság akár reggelire, akár vacsorára. Vagy bármikorra, hiszen a spárga, a sonka és sajt házassága már önmagában jót ígér!
Lazacos falatkák
Valahogy a grillezés kezdetét, végét soha nem lehet pontosan kiszámolni. Vagy a faszén nem izzik még rendesen, vagy nem érkezett meg még minden vendég, de már kínálom az első kortyot... szóval nem árt, ha van "tarcsiban" néhány jóféle falat, amíg el nem készülnek a grilles csodák. Ez az egyik legegyszerűbb receptem, próbáljátok ki bátran!
Bodzaszörp "lagomosan"
Mi az a lagom? A svéd életérzés! A nem túl kevés, a nem túl sok – az éppen elég gondolkodásmódja. Linnea Dunne fantasztikus könyve bepillantást ad a skandináv ország gondolkodásmódjába, ami életük egészét áthatja. Ez természetesen a konyhájukra is jellemző. Nálunk már virágzik a bodza, nézzük, hogy készítik a szörpöt a svédek?
Pünkösdi süti a nagyitól
Imádta a nagyim ezt a nem túl bonyolult sütit. Nem tudom, honnan a recept, de az biztos, a múlt század pünkösdi napjait – vallástól függetlenül – szívesen aranyozták be ezzel a finomsággal. Próbáljátok ki, mert isteni lesz egy könnyed délutáni teához!
Báránycomb rozmaringgal, illatos, üde lila hagymával Mártinál
Sok háziasszony ódzkodik a bárányhústól, azt gondolva, hogy az sok energiabefektetést kíván. Pedig nem nehezebb elkészíteni, mint egy sült csirkét, vagy sertéscombot. Most, hogy már újkrumplit is lehet kapni, ezt választottam ünnepi ebédnek. Pünkösdre egyszerűen kiváló!
Cseresznyebefőtt „öregesen”
Hurrá, itt a nyár, és vele együtt megkezdődött gyümölcs-, illetve befőzési szezon! Az elsők között mosolyog a cseresznye, nézzük tehát azt a receptet, amit nagymamám is használt. A legfontosabb, hogy ne a legszebb, legérettebb szemeket válogasd össze! Azt kapd be nyugodtan!
Igazi zöldborsóleves nagymami segítségével
Aranyárban mérik a zöldborsót a piacon, de nem tudtam ellenállni. Ráadásul kiderült, hogy a barátaink is ugyanígy imádják, mint m, mert bizony egy zöldborsóleves is lehet ünnepi étel – főként, ha a nagyim fincsi csurgatott tésztáját teszem bele!
Csalános pirog
Gondolkodtál már azon, hogy miért annyira egészségesek a finnek? Megmondom: nagyon okosan étkeznek! Halfogásaikat imádom, de itt van egy másik különlegesség is, már amennyire a magyar konyhában különlegességnek számít a csalán...
Spanyol roston sült hal
Mindig lenyűgözött a spanyol konyha. Minden ízében benne van a napfény, a tenger, a folyók, a mezők, a hegyek íze. Ez a recept is úgy az igazi, ha kinn, a kerti grillen, mondjuk faszénen sült szép pirosra a hal. A pirítós is elkészülhet a grillen! Válassz hozzá egy jó kis rozét!
Olaszos gyöngytyúkom a nyárra
Mindig különleges falat a gyöngytyúk. Kicsit száraz a húsa, ezért a szüleim kifejezetten úgy szeretik, ha egy kis pikáns szaft vagy szósz kíséri. Ez a klasszikus, olaszos változat bátran variálható, és ők egyszerűen imádják. Most már új krumplival találtam, mert már annyira vágytak rá! ... De hiszen, itt a nyár!!!
El-BÁJOLÓ egy hónap
Talán a világ egyik legcsodálatosabb szerelmes verset egy júniusi napon vetette papírra Radnóti Miklós. Barátainkkal egykoron még zenét is írtunk hozzá, ami a mai napig édesen cseng a fülemben. Ezzel a szép szombati nappal induljon tehát a nyár, olvassátok el ezeket a csodálatos sorokat, legyetek szerelmesek, és legyetek egészségesek is, amihez az egyik legismertebb sárvári hotel szakembere ad majd tanácsot! Induljon a vakáció!
Calcotada, avagy a katalán fiesta ínyencsége
Beszippantott Barcelona - mondta a tengerész férjem évekkel ezelőtt, amikor hajós létére először járt a katalán fővárosban velem együtt. A bámulatos piacban, az éttermekben, a tapas-bárokban egyszerűen tobzódtunk! Íme, egy különlegesség, amit Te is elkészíthetsz, és a te teraszod is igazi, mediterrán hangulatba burkolózhat!
Szuper jó vadállati hely Budapest
A hazai állatkertek közül az első, Európa 110 vezető állatkertje közül pedig az élmezőnyben, a 17. helyen áll a Fővárosi Állat- és Növénykert egy mértékadó értékelési rendszer, az úgynevezett Sheridan-lista szerint. A listán Budapest Hamburgot és Londont is megelőzi.
Gyötrő fejfájással indul a június
A csütörtökön érkező hullámzó frontrendszer átvonult, a hétvége frontmentes időben telik, de a rossz hír, hogy a szervezetünk továbbra sem pihen.