Életforma.hu


Veszélyben a Balaton!

Veszélyben a Balaton! 

Egyelőre a kutatók sem tudják, mi okozhatta a nyár végén megfigyelt óriási mértékű algainváziót a Balaton nyugati medencéjében. A Balaton jó ökológiai állapotának biztosításában a vízszintszabályozás kulcsfontosságú, ám ennek kutatása a beígért finanszírozás elmaradása miatt egyelőre nem indulhatott el. Talán a mostani algainvázió kellő figyelmeztetés lesz a döntéshozóknak, hogy nem halogatható tovább a Balaton kutatásának az eddigieknél komplexebb, átfogó megújítása.
Halleves Finnországból

Halleves Finnországból 

Sokan állítják, hogy a finnek halat esznek hallal. Ez persze nem igaz, de mellesleg azért olyan egészségesek, mert valóban sok halat esznek – állítják az orvosok. Nos, ennek jegyében osztom meg veletek finn barátaim remek különlegességét, azaz a kalakeittot! … Azután menjünk szaunázni!
Bedurvul a piac októberben

Bedurvul a piac októberben 

Még nem hozott újabb rekordszámokat az idei esztendő az ingatlanforgalomban. A szakemberek azonban azt mondják, hogy az ősz, ezen belül is az október kiemelkedő lehet. Mind vidéken, mind a nagyobb városokban rekordokra készülhetünk, már ami az adás-vételeket illeti.
Bűvészkedő tudósok vagy tudós bűvészek? Most kiderül!

Bűvészkedő tudósok vagy tudós bűvészek? Most kiderül! 

Ingyenes programokkal várják minden korosztály képviselőit a Kutatók Éjszakájának főszereplői, a tudósok. Szeptember 27-én a Pécsi Tudományegyetem 19 pécsi, valamint további négy vidéki helyszínen, több mint 250 varázslatos programmal várja az érdeklődőket!
Házi szilvadzsem a lőrinci nagyimtól

Házi szilvadzsem a lőrinci nagyimtól 

A nagyi mindig azt mondta, hogy a legnagyobb lábos kell a művelethez. Egyszerre, csak maximum 2 kg szilvából készítsük, mert akkor gyorsan felforr, és nem kell órákat mellette állni! Ehhez egy 4-5 literes lábas pont jó. Rém egyszerű, majd meglátod! Csak rum legyen elég!
Feszültség alatt

Feszültség alatt 

Close Reading minifesztivált rendeznek a Trafóban szeptember 26-27-28-án. Három külföldi monodráma fontos közéleti, gazdasági és politikai kérdésekre hívja fel a figyelmet. A lecture-performansz előadások után beszélgethetünk az alkotókkal, a Trafó Galéria pedig olvasókört indít.
Lukács Miki olaszos tésztája garnélásan

Lukács Miki olaszos tésztája garnélásan 

Tíz éve megbonthatatlan az összhang Peller Anna és a férje, Lukács Miki között. Csupán egyetlen helyen nem igaz ez rájuk, ha egyszerre tartózkodnak a konyhában. Mindketten nagydumások főzés közben is, és mivel két dudás nem fér meg egy csárdában, többnyire inkább külön-külön főznek. A halakban és a tengeri herkentyűk elkészítésében Miki az ász, íme, az ő receptje!
Hová el nem kerül egy alma a fájától?

Hová el nem kerül egy alma a fájától? 

Az alma, amely ismét egész. Ez a neve Michelangelo Pistoletto alkotásának, ami fizikai valójában is egy alma, méghozzá gigantikus méretű, több mint 3 és fél méter magas. A műtárgyat részekre – gerezdekre – bontva, kamionnal hozták Magyarországra, és a Szépművészeti Múzeumban több órás munkával állították össze egy energetikai díjátadóra. A műalkotást a nagyközönség is láthatja majd szeptember végétől a Millenáris Parkban.
Garázs, a varázsszó

Garázs, a varázsszó 

Évek óta a garázs számít a befektetők titkos favoritjának. Az ingyen parkolásra alkalmas területek csökkenésével párhuzamosan a folyamatosan növekvő kereslet felfelé hajtotta az árakat és a bérleti díjakat egyaránt. Egyes belvárosi kerületekben a kocsibeállók négyzetméterára már-már megközelíti egy átlagos lakásét. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy azonos összegért mit vásárolunk, egy fűtött és biztonságos garázst vagy esetleg csak egy kocsibeállót. Az OTP Ingatlanpont összeszedte, mire érdemes ilyenkor odafigyelni.
Ezen az őszön is tele leszünk tehetségekkel

Ezen az őszön is tele leszünk tehetségekkel 

Új női mentort köszönthetünk Dallos Bogi személyében a tehetségkutató 9. évadában, aki Gáspár Lacival, ByeAlexszel és Puskás Petivel alig várja, hogy mentoráljon. Az X-Faktor október 5-én – szombaton - 20:00-kor újra elstartol a válogató adásokkal.

Fokhagymás kenyér 

Északi rokonaink is híresek a takarékos konyha vezetéséről. Semmit nem dobnak ki, mindennek helye van. A megszikkadt kenyérből is kihozzák a legjobbat. Finn barátaimtól ezt a remek ötletet vettem át. Ezt kínálták a kerti grillezett kolbászkákhoz csakúgy mint a tartalmasabb levesekhez. Kézügyességet nem igényel, és bátran villoghatsz vele a barátok előtt is!

Felelőtlen szülő lennék? Most kiderül! 

Aggódik gyermekei online-biztonsága miatt a szülők 84%-a világszerte, mégis a csemeték egész gyermekkora alatt átlagban mindössze 46 percet fordítanak arra, hogy az online biztonságról beszélgessenek vele! Egy friss elmérés szerint 58%-uk kevesebb mint 30 percet fordít erre, kevesebbet, mint egy iskolai tanóra időtartama.

Penélope Cruz ékszerpremiere 

A régi hollywoodi ragyogás ihlette azt a kollekciót, amit a minap mutattak be a nagyközönségnek. A népszerű filmcsillag, Penélope Cruz Atelier Swarovski-val álmodta meg a fényűző csillagokkal, drágakövekkel és gyémántokkal készült kollekciót.

Tiszteletem a grazi nagymamának! 

Takarékosságáról – is – ismert a nagyszerű osztrák konyha. Soha nem dobtak ki semmit, hisz a természet kincseit mindig meg kellett becsülni a hegyek között. Sváb származású barátnőm még a nagymamájától tanulta ezt a remek receptet, és most nekünk is elkészítette. Nem tudtam betelni vele! Az alapja a nálunk is ismert, pl. a szilvásgombóchoz használt krumplis tészta. A sonkához semmilyen fűszer nem kell!

11 másodpercenként élet helyett halál 

Több nő és gyerek marad életben, mint valaha – áll az UNICEF és a WHO által készített gyermekhalandóságról és gyermekágyi halálozásról szóló legújabb ENSZ-jelentésben. A szomorú tény azonban még mindig az, hogy 11 másodpercenként meghal egy terhes nő vagy egy újszülött a világon.

Ez dögös! Így robbanhatsz be az őszbe! 

Kifinomult, modern, mindig mozgásban élő dolgozó nőknek tervezte 2019-es őszi-téli kollekcióját Varga Viktória. Nagyon tetszenek munkái, mert szerintem megtalálta azt a remek egyensúlyt, ami a divatot és a tökéletesen hordható darabokat ötvözi. Ezeket a ruhákat igazán az életre tervezte, ráadásul több korosztály is bátran válogathat belőle!

Pont itt szeretnék dolgozni! 

Igazi aduász lehet egy főnöknek, ha megfelelő munkakörülményeket kínál az alkalmazottaknak. Kitűnő lehetőség ez a belső márkaépítésre, és a HR-es gondok is gyorsabban megoldódnak. Így született meg az az Év Irodája verseny ötlete még 10 évvel ezelőtt.

Több mint 100 kalandos borút a Zöldveltelinitől a Rizlingig 

Régi bortermelő hagyományokra támaszkodnak az alsó-ausztriai borászok, miközben az innováció útját járják. Jól ismerik a vidék kitűnő termőtalaját, mely leginkább a Zöldveltelini, a Rajnai Rizling, a Fehér Burgundi és a Chardonnay fajtáinak kedvez, de termelnek Piros Veltelinit, Rothgipflert és Zirfandlit is, melyek a heurigerekben, azaz a helyi, hagyományos borozókban ízlenek a legjobban. Ismerkedjünk meg Alsó-Ausztria varázslatos tájaival, vendégszeretetével, és persze a 24 Borősz néhány programjával.

Csak 108 lépés az életért: ez azért buli 

Testet-lelket megújító, különleges mozgásra hív a 25 éves Magyarországi Taoista Tai Chi Társaság. 2019. szeptember 21-én, 10:30 és 11:30 között ingyenes, nyilvános bemutatót tartanak a Széll Kálmán téren. Te is kipróbálhatod!

Megnyaljuk mind a tízet! 

Soha nem volt még annyi food truck egy helyen az Magyarországon, mint az idei Nemzetközi Street Food Fesztiválon. Szeptember 21-én és 22-én majd 80 kocsi települ ki az Andrássy-ra, az Operától a Bajcsi-Zsinlinszky útig, hogy 14 ország konyháját mutassa be a közönségnek.

Nem hétköznapi hentestokány 

Attól nem hétköznapi, hogy nem én készítettem, hanem a barátnőm. Mellesleg, remekül és nagyon praktikusan főz! Ráadásul ilyen hűvösben kifejezetten jól esik az ember lelkének ez a melegség, szaftos, finomság! Egy óra alatt kész az egész, és másnap csak melegíteni kell!

Tudod-e, mi történt Vegasban? 

Október 3-án Básti Juli és Stohl András párosának Love letters előadása nyitja a Centrál Színház 2019/2020-as évad bemutatóinak sorát. Novemberben Ujj Mészáros Károly rendezésében a Mi történt Vegasban című előadást láthatjuk Balsai Mónival, László Zsolttal és Rada Bálinttal. Decemberben a nevettetés nagymestere, Neil Simon-Burt Bacharach Legénylakás című zenés vígjátékát tűzi műsorra a színház Puskás Tamás rendezésében, míg márciusban Básti Julit és Borbély Alexandrát láthatja majd egyetlen szerep megformálóiként a közönség Tracy Letts - az Augusztus Oklahomában szerzőjének - legújabb darabjában, a Mary Page Marlowe/Egy élet című előadásban.

Készülj az őszre, kedvesem! 

Rövidesen tényleg beköszöntenek a komolyabb hidegek, egyes előrejelzések szerint már a héten fagyok is jöhetnek reggelente. Vigyük a növényeket védett helyre, és elő az őszi díszekkel is, hogy hangulatosabb legyen a szeptember.

Vasárnapi meglepi a nagyitól 

Imádott unokáinak mindenben kedvébe járt az én drága nagyim. Láss csudát, mindenből, ami a kertben termett krémet, habot is tudott készíteni - az összes többi nyaraló gyerek irigységére, de azért persze ők is kaptak belőle, hisze a nagyi rájuk is számított... Ez egy különlegesség, de nem igényel különleges gasztrovénát! Te is lenyűgözheted a gyerekeket!

Koccintsunk a sógorokkal! 

Kulináris kalandok, borkóstolók, túrák és mulatságok a Zöldveltelini és a Rizling nyomában. Egészen novemberig varázslatos időszak köszönt be Alsó-Ausztriába. A helyiek több ezer turistával közösen a bort és a gasztronómiát ünneplik. Kerékpárral vagy túrabakancsban is látogatható a 8 borvidéket magába foglaló őszi rendezvénysorozat, az ún. Weinherbst. Most mutatok néhány tippet!

Ide nekem a zöldségeket! 

Fontolgatod, hogy átállj a nyers étrendre, de nem tudod, hogy kezdj bele? Fontos számodra a környezetvédelem? Érdekel, hogy mi fán teremnek a vegán kozmetikumok? Szeretnéd tudni, hogy mik a legújabb orvosi ismeretek a növényi alapú táplálkozásról? Tudtad, hogy az SM-betegség tünetein is javíthat a húsmentes étrend? Már húsmentesen élsz, és néhány új receptre vágysz? Akkor menj el a hétvégén a budapesti Vegetáriánus Fesztiválra, a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központba.

Szökőár a Balatonon 

Egyes tóparti településeken már meghaladta az 500 ezer forintot a használt lakások négyzetméterára, a 400 ezer forint környéke pedig már átlagosnak tekinthető a Balatonnál. A Velencei-tónál sem különb a helyzet, egy év alatt mintegy 20 százalékkal nőttek az árak.

Könyörgöm, adjatok legalább egy órát! 

Legalább napi egyórás énidőre, azaz saját magunkra fordított időre van szükségük a magyarok 82 százalékának – derül ki egy, a 18-59 éves korosztály körében végzett országos reprezentatív kutatásból. Az orvos szerint a kedvtelésből végzett, örömteli tevékenységeknek egészségmegőrző szerepe is van, ezért fontos, hogy valamilyen napi rutint alakítsunk ki az ilyen időszakok rendszeressé tételére.

Póréhagymás csirke - házunk kedvence 

Kifejezetten karcsúsító falatokat ajánlok, hisz a száraznak mondott csirkemell és az energiatartalomban szegény póréhagyma ad most egymásnak randevút. Már az ókori egyiptomiak és a rómaiak is kedvelték a póréhagymát. Tele van B6-, C- és K-vitaminnal. Jótékony a hatása a koleszterinszintre, és a magas vérnyomásra. Keleti kirándulásaim pedig megajándékoztak e nagyszerű és egyszerű recepttel. Próbáld ki!

Meseország egy karnyújtásnyira 

Most, hogy a nyár és a strandszezon a végéhez értünk, egyre többen vágyunk másfajta kikapcsolódásra, akár egy vadregényes erdei vagy hegyi túrára is. Egy ilyen kiruccanáshoz tökéletes célpont Szlovénia! Ez, a mindössze kétmilliós lakosságú kis ország a magyar turisták előtt még jórészt ismeretlen, pedig igazi kincsesbánya az érintetlen természet kedvelőinek. Tízezer barlangnak ad otthont, 27 ezer kilométernyi folyó és patak szeli át, és a területe több mint felét erdőségek fedik.

Asztúriai babpörkölt 

Mély, kelta hagyományai vannak az asztúriai konyhaművészetnek. Ebből természetesen nem maradhat ki a fehér bab és a kolbászuk, a chorizo sem. Fabada az elnevezése a leveses, de inkább pörköltes ételnek, amit cserépedényben készítenek. Íme a legegyszerűbb változat, amit spanyol tapasztalataim után egy kicsit magyarra fordítottam…

Ismerd a testedet, hogy megvédhesd! 

Rendhagyó módon idén három vidéki városban lesz lehetőség az emlőrák gyógyításával kapcsolatos ismeretek bővítésére. Elsősorban a védőnőket, a háziorvosi asszisztenseket, az egészségügyi szakdolgozókat várják a találkozókra.

Mesél az egzotikus Európa 

Fél évszázad izgalmas európai utazásaira emlékezik új könyvében a Magyar Televízióból ismert – és egykori kollégám -, a világjáró geológus. E hosszú idő alatt töviről hegyire bejárta az öreg kontinenst.

Póréhagymaleves - betegeknek is 

Valami olyan levest szerettem volna idős szüleimnek vinni, ami végre kicsit kikerül a folytonos "húslevessorból". Arra gondoltam, hogy a póréhagyma erre pont alkalmas, és azt is krémlevesként elkészítve. Láss csodát, imádták! Nekik nem adtam hozzá pirított zsemlekockát, de te nyugodtan készíts ilyet, mert isteni!

Zsiráf nőtt Zagyvarékason 

Ilyen zsiráfot még nem láttál! Gyönyörű a nyaka! Bámulatosan szép a mintája, és még sehol nem láttam hasonlót se!

Hogy kerül a festmény az asztalra? 

Bukta Imre Munkácsy-díjas festőművész alkotásai lettek az egri Soltész borcsalád prémiumborainak névjegyei. Mostantól a Korcsolyázó cigánylány, a Delelő és a Béla a fácánnal elnevezésű alkotás kerül az asztalunkra, és persze hirdeti a kiváló egri borokat.

Ismét kinyit a Varázsbolt 

Régi kották, hangszerek, húrok, összhangzattan könyvek, karmesteri pálcák, a zenéhez, muzsikáláshoz köthető kevésbé ismert tárgyak vagy fogalmak, múlt, jelen, és még sok egyéb érdekesség... Bősze Ádám ismét a zenei világ rejtelmeibe kalauzolja a hallgatókat minden vasárnap 10.30-kor a Bartókon.

Ázsiai rákos wonton-saláta Martin Adritól 

Véget ért a nyár, és valljuk be őszintén, sokan még mindig vágynak a messzi tájakra, napernyős koktélozásra és ínyenc falatokra. Nincs ezzel másképp Marton Adri, Edvin Marton múzsája sem, akit az újabbnál újabb receptjei összeállításánál elsősorban az utazásai, valamint a gyermekkori emlékei inspirálnak. A modellből lett konyhatündér és gasztroguru sokszor kísérletezik saját receptúrákkal, és tökéletesíti frissítő fogásait, hogy a családjának mindig különleges menüt tegyen az asztalra. Legutóbb egy ázsiai rákos wonton salátával rukkolt elő.

Ilyen egyszerűen lehetsz milliomos! 

Hogy kell repülőt szerezni? Végy egy nagy telket egy légikikötő mellett, és várj türelemmel! Ez a vicc terjedt Németországban jó pár évtizeddel ezelőtt, amikor váratlanul több légi baleset is történt egymás után náluk. Valahogy így van ez nálunk is. Végy egy lakást, és várj türelemmel! Ha egy picit nem figyelsz oda, többszörös milliomos lehetsz! Mi meg csak kapkodjuk a fejünket!

„Az embernek csak egy élete van…” 

Megjelent Bálint György különleges életrajzi kötete. Bánó András közreműködésével született meg az ország Bálint gazdájának egyedülálló életrajzi könyve, melyben száz évének bölcsességével mesél családról, hazaszeretetről, a munka öröméről, mi pedig végre bepillantást nyerhetünk élettörténetének eddig számos, el nem mondott fejezetébe. Bemutató a Pozsonyi Pikniken!

Középkori kéglik egy helyen 

Nyolc bélyeget tartalmazó kisív jelent meg a Magyar Pos-ta Várak, kastélyok Magyarországon sorozatában. A grafikai munka Domé Eszter kezét dicsérik. A kisívet az ANY Biztonsági Nyomda készítette. A kisívet nézegetve az embernek szinte kedve támad kirándulni! Itt a hétvége, kerekedjünk fel!

Szelíd ragadozók álmai 

Jelentősen csökkent a kutyák várható élettartama az utóbbi években. Szakemberek szerint oka elsősorban a táplálékukban keresendő. Mások mellett ez is téma lesz szeptember 15-én a kutyaegészség fesztiválon. Böszörményi Zsolt kutyaséf tart bemutatót kutyáival együtt arról, hogyan készíthetünk el mindössze öt perc alatt egészséges menüt kedvencünknek!

Világsiker előtt, akik maradtak? 

Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjének világpremierjét ezekben a napokban tartják a legendás Telluride Filmfesztiválon. Oda a magyar filmek közül legutóbb a Saul fia jutott el. A sokak által az Oscar előszobájaként számon tartott fesztivál olyan filmek indulását alapozta meg, mint a Kék bársony, a Gettó milliomos, a Király beszéde, az Ida, a Roma vagy a Mások élete.

Nem minden családban jött ki a matek 

Jellemzően ötvenezer forint feletti összeget fordítanak a magyar családok taneszközökre szeptemberben, majd évente további átlag húszezer forintot sportfoglalkozásokra és különórákra. A tanszerekre, a ballagásra és a felsőbb tanulmányokra a szülők igyekeznek előre félretenni - derült ki egy friss kutatásból.

Egy kiállhatatlan zseni utóélete 

A Szolnoki Szimfonikus zenekar Mozivarázs című koncertjével a Haraszthy Amfiteátrumban kezdődik 2019. szeptember 6-án az idei őszi piknik Etyeken! A repertoáron Oszkár- és Grammy-díjjal kitüntetett zeneszerzők, illetve filmzenék szerepelnek, amit a következő napokban egy jó kis Korda-kirándulással lehet kiegészíteni a filmparkban. Természetesen a jó kis borkóstolók sem maradnak majd el!

Debrecen elesett… 

Kezdődik az új tanév, ám sok egyetemista még mindig nem talált megfelelő albérletet. Aki inkább a saját ingatlan vásárlásán gondolkozik, eltérő árakat találhat. A Duna House utolsó negyedéves tranzakciós adatainak elemzéséből kiderül, hogy az egy-másfél szobás garzonok a fővárosban 20-25 millió forint között érhetőek el, ám vidéken jóval kedvezőbbek a feltételek. A nagyobb egyetemi városokban ugyanekkora lakásokat már 12-15 millióért is vásárolhatunk.

Így lett halhatatlan a híres egyfejű 

Háromcímletű alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta a Süsü, a sárkány című. bábfilm-sorozatról. A terveket Weisenburger István grafikusművész készítette, a miniatűr mesecsodát pedig az ANY Biztonsági Nyomda váltotta valóra.

6 dolog, amit tudnod kell a pezsgőzéshöz 

Pazar pezsgők hazája ma Magyarország! Fantasztikus különlegességeket találunk a borbárokban vagy az üzletek polcain, ennek ellenére még mindig december 15. és január 3-a között fogy el a pezsgők több mint 90 %-a. Szik Mátyás, Magyarország háromszoros szommelier bajnoka szerint kár lenne kihagyni a csodálatos nedűket, mert ma már a hazai borászok is tudják, csak minőségi alapanyagokból készíthető igazán jó pezsgő! Segítségül röviden összeszedtem nektek, mit kell tudni ma a pezsgőről, a pezsgőzésről!