László Márta cikkei

Hoppá! Szerelmem egy influencer!
Divatos kifejezés manapság az influencer. Olyan fiatalokat nevezünk így, akik a közösségi térben saját véleményükkel igyekeznek véleményformálók lenni – függetlenül attól, hogy mi az álláspontjuk. Mert ugye egyikük sincs abban a helyzetben, hogy tudományos vagy szakmai tapasztalt állna mögötte. A Follow Me Influencer Marketing Agency és az ArvaliCom első alkalommal készítette el nem reprezentatív, online kutatását 727, meghatározó mértékben Y és Z generációs válaszadó körében.

Házi szardínia törpeharcsából
Nálunk a hal minden előtt (– hiába, akinek tengerész a férje)! Nincs olyan formája, amit ne tudnánk szeretni! Ez most egy olyan recept, amihez nem kell konzervdoboz, csak jó magyar törpeharcsa, de vigyázz! A hal gyorsan romlandó, gyorsan kell hűteni, enni! A „reszli” meg jó lesz egy kis halászléhez, de a halat sem lehet örökre fagyasztani! Na, akkor lássunk hozzá!

„Nekem a Balaton a Riviéra…”
Útba ejti a Balatont ötből négy magyar ezen a nyáron. A büfékben a legtöbben fejenként maximum napi 2500 forintot költenek, és összesen 5-10 ezer forint költőpénzzel kalkulálnak egy napra. Érdemes előre tervezni, és cselekedni: számos szálláshely már most 70-80 százalékos telítettségű a nyáron- derült ki az egyik legismertebb szálláskereső internetes portál felmérésből.

Miben hisz egy mai Júdás?
Nincs moralitás, súlyos erkölcsi gondokkal küzd a világ. Egyre nehezebb, mégis minden nap újra és újra döntenünk kell jó és rossz között, de hogyan? Ezek a gondolatok is vezették a rendezőt Frigyesi Tibort, hogy 15 év után újra elővegye Andrew Lloyd Webber és Tim Rice rockoperáját, a Jézus Krisztus Szupersztárt. Az ELTE TÓK Zenés Színpadának idei bemutatóját tavasszal május 30-án, 18.30-kor láthatjátok utoljára, de szeptembertől ismét játsszák az intézmény színháztermében. Pünkösd előtt ez egy igazi ajándék!

Állatkerti kölyökparti Nyíregyházán
Kókusz, a játékos fehér oroszlán, Elza, a társa, de még a mókás gyűrűsfarkú makiikerpár, a barna medve és a sörényes hangyász kölyök is meglepetést kapott gyermeknapon a Nyíregyházi Állatparkban.

Rázzuk fel a nyarat!
Pillanatokon belül itt a nyár, és vele együtt a koktélszezon. Pécsett ezt már tudják, és egy, a színházhoz közeli koktélbárban már minden készen áll a koccintásra. Krómy Kornél, aki Bécsben és Máltán is „kavart” már, most nekünk rázza! Íme, egy kellemes, citrusos, nyári üdítő!

Szinte megfulladunk a fülledtségben!
Most egy pár napig biztosan nem lesz részünk a hétvégi nyárias, kellemes időben. A következő pár napban ismét előbukkan a nap, de ezzel együtt nedves levegő érkezik a Kárpát-medencébe, és a múlt hetihez hasonlóan egy-egy helyen újra jelentős mennyiségű csapadék várható. A szél többször megélénkül, de erős, viharos lökések inkább csak zivatarok környezetében lesznek – tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.

Mi az a folt a nagyi könyökén?
Hogyan reagál egy kiskamasz, ha egy családtagjáról kiderül, hogy egy súlyos betegségben érintett? Balázsy Panna Szandra-sorozatának új mesekönyvéből ez is kiderül: egy felsőtagozatos lány legégetőbb problémáit és titkos gondolatait ismerhetjük meg. A főhős nagymamája a pikkelysömör tüneteivel küzd nap mint nap, és ezzel nincs egyedül; Magyarországon nagyjából 150-200 ezer embert érint ez a betegség.

Zenével és önvédelemmel a családon belüli erőszak ellen
A párkapcsolaton belüli erőszakról készített videóklipet a Saturday Overnight Kovács Ildikó önvédelmi szakértővel együttműködve. A zenekar és az oktató így kívánja felhívni a fiatalok figyelmét a bántalmazások megelőzésére. Úgy vélik, a zene alkalmas arra, hogy bátorságot és lelki erőt adjon az áldozatoknak, az önvédelmi tudás pedig már a megelőzésben is kulcsfontosságú.

Influencer akar lenni a fiatalok 40%-a
Kik a legnépszerűbb közösségi média sztárok, a legemlékezetesebb márkák, miért kedveljük a véleményvezéreket, magyar vagy külföldit követünk inkább, és hányan voltak már szerelmesek influencerbe. A Follow Me Influencer Marketing Agency és az ArvaliCom első alkalommal készítette el nem reprezentatív, online kutatását 727, meghatározó mértékben Y és Z generációs válaszadó körében.
Tarte flambée – egy ropogós, igazi elzászi finomság
Mit tehetek, ha több mint húsz éve európai parlamenti tudósítóként pont ez jutott eszembe ezen a napon! Pompás szállásadóm szakácsára csak kacsintottam, és már hozta is! Hmmmmm! Frissen maga a csoda! Szóval, ha már mind döntöttetek Európa jövőjéről, akkor itt egy remek recept Strasbourgból! Már annyiszor forgattam Elzászban és környékén, annyi jó bort kóstoltam hozzá, hogy megérdemli a borvidék, hogy ezúton is népszerűsítsem klasszikusnak mondható különlegességüket, ami mellesleg kísértetiesen hasonlít a magyar langallóhoz, vagy akár az olasz pizzához.
Erkélyen is a magány a tuti
Kertkapcsolat, erkély, vagy tetőterasz: mindnek egy a célja, a hasznosítható lakótér növelése, a szabad levegő, amely kifejezetten vonzó a nyári hónapokban. Nagyon nem mindegy azonban, hogy egy lakáshirdetésben mi szerepel; az egyik jócskán növeli a keresletet és az árat, a másik viszont inkább csökkentheti. Lássuk, hogy árazás szempontjából mit érdemes tudni a kertkapcsolatról és a tetőkertekről, illetve mire érdemes figyelni vásárláskor.
Kistestvért kap Bendegúz
Időnként semmi sem úgy alakul, ahogyan terveztük, és ezzel nemcsak a felnőttek szembesülnek a mindennapokban, hanem a gyerekek is. Ilyenkor gyakran érzi a szülő a tehetetlenséget és annak az eszköznek a hiányát, amely segítségével könnyen kezelhetővé válnak ezek a kellemetlen helyzetek. A világhírű szerző, Carl-Johan Forssén Ehrlin, aki több százezer szülőnek könnyítette meg az altatás rituáléját, most egy olyan könyvvel jelentkezik, amely kulcsot ad az óvodás korú gyerekek nehézségeinek megoldásához.
Szálloda, hűtőtáska, rántott hús, sör...
Ötből négy magyar tervez balatoni nyaralást, egy-egy foglalás átlagértéke 110 ezer forint az egyik legismertebb szakportál szerint. A legkedveltebb strandok Balatonalmádi és Zamárdi, a legnépszerűbb úti célok toplistáját pedig Siófok, Balatonfüred és Hévíz vezetik.
Amitől Wolf Kati is megrettent
A sztárvilágot sem kímélik a hackertámadások. Angelina Jolie-tól, Emma Watson-on át Jude Law-ig számos közismert személyiség adataival éltek már vissza az interneten, vagy lett áldozata a médiában csak „The Fappening” néven emlegetett bűncselekménynek. De nem kell túl messzire mennünk egy újabb hack-botrányért. Nemrégiben épp az aranytorkú édesanya, Wolf Kati családját figyelték a neten.
Jordán puding, vagyis Muhalabiyeh
A Muhalabiyeh az egyik legismertebb arab desszert. Nagyon könnyű elkészíteni, és még az alapanyagok beszerzése sem nehéz. Ezt írta ajánlójában Costa Fasheh, aki receptjével ugyancsak bekerült a Pécsi Tudományegyetem kiadványába. Az 50 étel a nagyvilágból című kötetet azok szerkesztették, akik a világ minden tájáról érkeztek az egyetemre. …Ja, és tanulás mellett „egy kicsit” kifőztek valamit!
Itt a top 5 legnépszerűbb játék
Jellemzően 2-4 ezer forintot költenek játékra gyereknapon a magyar szülők. Legtöbben szabadtéri- vagy kreatív-, fejlesztőjátékot, illetve sporteszközöket vásárolnak - derült ki az ország egyik legismertebb játékbolthálózatának friss kutatásából. Tízből nyolc gyermek várja május utolsó vasárnapját, a szórakoztató programok közül az ugrálóvár, a trambulin és az arcfestés a legnépszerűbbek.
Nyárindító séta borkóstolókkal
Június 1-jén Egerben ünnepelhetik az odalátogatók a nyár első napját az Egri Borműhely tíz pincészetének boraival, gasztrofinomságokkal és egy izgalmas városi sétával. Érdemes felfedezni a történelmi várost úgy, ahogy még sosem: egy pohár borral a kézben!
Olcsó spárgakrémleves
Örülök, hogy annyian érdeklődtetek a spárgás receptek iránt! Ezen felbuzdulva, most itt a legújabb költeményem, használjátok egészséggel!
Nem dobtuk be Európában!
Rekordmennyiségű papírt és hullámkartont hasznosítanak újra Európában az unió legfrissebb adati szerint. A 28 tagállamban az anyag 85,8 százaléka „új ruhát ölt”. Ez a valaha mért legmagasabb arány az újrahasznosított anyagokkal kapcsolatban. A fém és az üveg következik a dobogón a papír után, az előbbi 78.3, az utóbbi 74.1 százalékos újrahasznosítási rátával.
5 izgi ajándéktipp gyereknapra
Könyv, baba, bicikli… A sztenderd ajándékok, amelyek eszünkbe jutnak a gyermeknap közeledtével, bízva abban, hogy ezzel nem lőhetünk mellé. Mi lenne, ha idén mégis kicsit elrugaszkodnánk a hagyományoktól, és valami igazán egyedi meglepetéssel kedveskednénk? Íme, néhány tipp, amellyel feledhetetlenné tehetjük porontyunknak ezt a napot, és még mi is jól érezhetjük magunkat! Na, ez a döbi!
Méregdrága népviseletben Köllő Babett
Köllő Babett színpompás, kézzel varrott perui ruhában és értékes ékszerekben állt kamera elé Az Inkák Aranya kiállításon. A nemesfém csillogása valósággal megbabonázta a színésznőt. Bárhova nézett, aranyat látott.
Bibimbap: vicces nyelvtörő helyett remek recept
A „bibim” annyit tesz, hogy összekeverünk bizonyos hozzávalókat, míg a bap főnév jelentése: rizs. Ez a recept tehát nem más, mint zöldségek vegyítése rizzsel, erjedt mártásokkal és hússal , ezek kombinációja pedig harmóniához vezet. Yehun, a recept írója Dél-Koreából érkezett Pécsre, az orvosira. Azt mondja, az ottaniak szerint ahogy az ember szájába vesz egy kanálnyi bibimbapot, a bennük lévő keserűség és megbántottság elillan! Ez a recept is szerepel az 50 étel a nagyvilágból című kötetből, amit a Pécsi Tudományegyetem adott ki, és aminek menüjét az ott tanuló külföldi diákok állították össze. Jó étvágyat!
Így figyelj a bőrödre a menstruációd alatt!
A menstruáció alatt zajló hormonális változások hatással lehetnek bőrünkre is: pattanások, mitesszerek alakulhatnak ki, vagy szárazabb lehet az arcunk. Ugye, ismerős? Minden nő tapasztalta már a hormonok okozta változásokat, de az már kevésbé ismert tény, hogy bőrünk állapota 28 napos ciklusunk aktuális stációjától is függ.
Végre egy egyszerű zöldborsóleves
Amikor megpillantottam az első, friss zöldborsóhüvelyeket, már az illatától elolvadtam! Hamisíthatatlanul itt kopog a nyár, kóstoljunk bele, amint lehet!
3 ok, amiért kell a jó munkahely
Nemcsak a fizikai jólét, a mentális egészség életminőségre gyakorolt hatása is fontos. Ezt ajánlja figyelmünkbe a nálunk is a jól ismert svéd ingatlanfejlesztő cég.
Luxusvillák saját gáttal a Rómain
Nemsokára elkészül Budapest első minimál stílusú prémium villa-parkja a Római-parton, csupán pár méterre a Dunától! A különleges villapark a belvárosi pezsgés és a vidéki élet elemeit ötvözi és a The Village nevet kapta. A minimál stílust és a letisztult eleganciát kedvelő igényes közönség nemsokára a Rómaira költözik, ugyanis hamarosan átadják a rekord idő alatt értékesített luxusvillákat.
Helló, Villány! Jövünk!
A világ legszebb dűlőin teremnek A Gere borok. Ez, a csodálatos táj és a fantasztikus jazz egyszerűen összetartoznak. Kaliforniában látták a mintát, és két év kellett hozzá, hogy ők is összehozzák saját jazzfesztiváljukat. Idén már a nyolcadikat, amikor a funky lesz a középpontban. Na, ez az igazi Gere életérzés. Így kezdte sajtótájékoztatójukat Gere Andrea.
Amikor randizik a divat és a praktika
Profi és amatőr sportolóként egyaránt fontos, hogy mit viselünk edzés közben, hiszen növelhetjük teljesítményünket a megfelelő sportruházattal. Ennek eléréséhez érdemes megfelelő öltözetet választanod. Tarts velünk, szakértőink segítenek eligazodni a sportcuccok világában!
Agatha Christie bedobja magát, tehát közeledik a nyár...
Jó hír az Agatha Christie rajongóknak! Május 19-étől országos TV premierrel érkezik a Jocky TV-re Az alibi, a krimi koronázatlan királynőjének azonos című regénye alapján készült legújabb minisorozata. Ezt követően június 16-tól Az ABC-gyilkosságokkal folytatódik az Agatha Christie feldolgozások sora, amelyben Hercule Poirot karakterét John Malkovich alakítja.
Rák szevicse
Ez recept hűen tükrözi az ecuadori szárazföld és a tengerpart adta termékek gazdagságát. Ott ez egy igazán közkedvelt étel, bő lével tálalva. Egy, vagy többféle tenger gyümölcse a fő összetevője: garnéla, tontahal vagy polip citrom vagy lime marinádban. Általában paradicsommal, sóval, lila hagymával és korianderrel ízesítik. Rendszerint pattogatott kukoricával, sült főzőbanánnal tálalják - ajánlja remek receptjét e föld szülötte. Evelyn Calipsa PhD hallgató a Pécsi Egyetem legújabb kezdeményezésnek egyik szereplője. Az 50 étel a nagyvilágból című kiadvány, amelyben az egyetem mintegy 100 országból érkezett, több mint 4500 diákjának legfinomabb nemzeti ételét gyűjtötték össze bizonyítja a világ és a egyetem sokszínűségét. Ja, és a magyar borokét is, hiszen a helyi kutatóintézet minden fogáshoz tudott remek magyar bort kínálni. Ez se véletlen! Kóstoljunk bele!
Apró. de érdekes változások az ingatlanpiacon
Magas tranzakciószám és egyre növekvő árak jellemezték az áprilist az ingatlanpiacon. Az év harmadához érkezve meghaladta az 50 ezret az értékesített lakás vagy ház száma országos szinten. Budapesten az ingatlanok jelentős részét 800 ezer forint feletti négyzetméteráron adták el.
Csak azt lehet szívatni, aki hagyja magát!
Írásos szerződés, minimálbér, túlmunka és inspiráció. A legfontosabb szempontokat gyűjtötte össze a diákmunkát vállalóknak a MADS - Márton Áron Iskolaszövetkezet, hogy a legelső tapasztalat szerzések a munka világában ne csak tanulságosak, de korrektek is legyenek.
Amit a szeretetről és a szabadságvágyról tudni kell
Mit kell egy nőnek magától értetődően feláldoznia gyermekeiért, családjáért? Mi az, amit még szülőként sem adhat fel? Megilleti a nőt az emberi méltóság joga akkor is, ha a méltóság fenntartásának a hűtlenség az ára? Mi tehet egy anya, ha csak két rossz lehetőség közül választhat? Jodi Picoult új könyvét Goitein Veronika fordította.
Srácok, ez nem mese!
A gyerekeknél érvényesül a legerősebben a reklámok manipulatív hatása. Csak 9-10 éves korukban válnak elég éretté ahhoz, hogy megkülönböztessék a fikciót a valóságtól, valamint, hogy meglássák az ok-okozati összefüggéseket. A Brand Tester élménypark a megelőzésre és a reklámtudatosságra bíztatja a szülőket.
Hétköznapi túrós pogácsám
Ennél egyszerűbb sós süti nem létezik! Na, jó, tudom, ha összekeverek mindet, hajtogatni is kell... Na de, ez meg belefér, hisz nem egy agytorna, és közben olyan jó egy kis zenét is hallgatni! Ugorjunk neki, mert mindjárt jönnek!
Favágótempó felsőfokon
Az idén Alsóörsön a Harley-Davidson Open Road Festen rendezik meg a STIHL Timbersports sportfavágó magyar bajnokságot. A 20. jubileumát ünneplő fesztiválon, méltó módon, idén először Timbersports versenyzők mérik össze tudásukat és erejüket. A versenyeredmények alapján kvalifikálnak az indulók a prágai világbajnokságra.
Minden nagyvárosi nőt érint az urban aging
Az urban aging, vagyis városi öregedés közé soroljuk mindazokat a bőrelváltozásokat, melyeket a nagyvárosi légszennyezettség és egyéb környezeti behatások váltanak ki. A mindennapi rohanásban, a szmogban, a felszálló porban ugyanis olyan méreganyagok és egyéb káros vegyszerek találhatók meg, amelyek a bőr idő előtti öregedését okozzák. Ahhoz, hogy hatékonyan fel tudjuk venni a kesztyűt az urban aging tüneteivel szemben, sokkal intenzívebb védelemre és a bőr regeneráló képességének fokozott elősegítésére van szükség.
Nemcsak NAGY-Britannia NAGYszerű
Igazi, eredeti, krémes brit csapolt fekete sört is kínálnak majd a budapesti nemzetközi sörfesztiválon, melyen ezúttal is – immáron másodszor - Iain Lindsay, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete tölti be a fővédnöki posztot. Ebből az alkalomból hívta meg rezidenciájába az újságírókat.
Sárga fürtök a tavaszi szélben
Virágzó hófehér akácfákkal szinte mindenütt találkozhatunk az országban, lilát is látni, de sárgát csak nagyon ritkán, és azt is inkább „csak” dísznövényként a kertekben. A Balaton-felvidéken azonban többel is találkozhatunk az út szélén.
Ringbe szállnak a települések
Meghosszabbították a Virágos Magyarország verseny jelentkezési időszakát, a települési önkormányzatok – köztük első ízben határon túliak is – június 1-jéig pályázhatnak több kategóriában az elismerésért.
Kilóolvasztó zellersaláta
Ki nem fogyókúrázik ilyenkor? Szinte mindenki. A hölgyek biztosan, hiszen a télen felugrott kilókat mindenképp le kéne robbantani még a strandszezon előtt! Nos, a zeller erre tökéletes, ráadásul nagyon egészséges!
Egyszerű nyerges virslim
Sosem valami nagy dolgot kell elképzelni egy kellemes esti vacsorához! Ez egy tipikusan gyors, és tévénézéshez, beszélgetéshez pont ideális. Mire megeszitek, már a következő hét tennivalóit is felsoroltátok, tehát indulhat az est, majd a pihi a következő hétre! Jó étvágyat!
Fenébe a szivacsos melltartóval!
Magassarkú cipő, strasszköves fehérnemű és szivacsos melltartó – minden felnőtt nő számára ismerős ruhadarabok, ám manapság ugyanezeket vásárolhatja meg bármelyik szülő kislányának. Egyes üzletláncok kínálata provokatív, felnőtt stílusú ruhákkal bombázza már az egészen kicsi gyermekeket is. Ez a korai szexualizáció negatív hatással van a lányok ideális testképére és az önbizalmára is - derült ki a Life TV egykori műsorából.
Spárga rakottasan az esti bulimhoz
Jönnek a barátaim egy kártyapartira, de már mindenki vadul fogyókúrázik. Nézzünk egy jó kis spárgás receptet! Ebben az a jó, hogy a zsúrkenyértől a különböző péksüteményekig minden jó hozzá! A spárga és a tojás pedig remek találkozó! Hát még a bulim?!...
5 tuti áprilisi receptünk
Ez a húsvét sem múlt el "otthonfőzökös" receptek nélkül! Több százezer olvasónk keresett nálunk valami különlegességet az ünnepekre. Most összegyűjtöttem, és megmutatom Nektek, hogy melyik volt az öt legnépszerűbb!
Bodzaszörpöm télire
Hihetetlen, de bizony az időjárás legalább két héttel előbbre jár, mint megszoktuk. Az általában június elején virágzó bodza már javában tündököl, tehát már szedhetjük is virágait! Vigyázz, soha ne a kocsiból kipattanva, az út szélén kapkodd le a virágokat, hanem menj beljebb! Az út mellett ugyansi biztosan szennyezett, márpedig a szörpbe teendő virágokat soha nem szabad megmosni! Sőt, közvetlen eső után se szedd le a kis ernyőket! Jó vadászást, fincsi szörpöt!