László Márta cikkei

Egerek és emberek Latinovitséknál
Az Egerek és emberek nem a bölcsen félreállók világa, hanem azoké, akik küzdenek; és, mint minden magára valamit adó küzdő, elbuknak a végén – de a bukásban nemesednek meg csak igazán, ekkor szikrázik fel a lelkükben a bátorság, az együttérzés; és utóbbi kettő összege, a szeretet. Berzsenyi Bellagh Ádám rendezéséven Budaörsön a Latinovits Színház és a Gózon Gyula Kamaraszínház közösen mutatta be John Steinbeck darabját.

Álla a bál a cirkuszban
Artista Bált rendez a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesülete és az Artistaművészek illetve a Cirkuszi Dolgozók Szakszervezete a Fővárosi Nagycirkuszban. A régi hagyományokat felelevenítve sok év kihagyás után ma ismét ünnepelnek a művészek és családtagjaik. A jövőben minden februárban újra megrendezik majd a manézsos mulatságot.

Sielsz, motorozol, nyaralsz vele, mi az?
Akció- vagy sportkamera névvel illetik azokat az eszközöket, amelyeket kifejezetten sport vagy szabadidős tevékenységekhez ajánlanak, és fényképek, videók rögzítésére alkalmasak. A két megnevezés között nincs különbség, de a gyártók és a készülékek képességei között nagyon is nagy eltérés lehet. Összegyűjtöttük, mire kell figyelni, ha a síelés, sportolás, utazás izgalmait akciókamerával szeretnénk rögzíteni.

Mire képes egy bika vére?
Ha külföldieket kérdezünk a magyar borról, akkor a tokaji aszú után másodikként legtöbbször a bikavért említik. Nemcsak a határainkon túl, hanem itthon is ismertnek számít ez a borfajta, amely annak is köszönheti népszerűségét, hogy ételek széles körével párosítható. A bikavér két hazai borvidéken, Egerben és Szekszárdon készíthető. Bár a termőtájak adottságai eltérnek egymástól, abban osztozik az egri és a szekszárdi bikavér, hogy legalább négyféle szőlőfajtából készül, és több, egymásra épülő minőségi kategóriában jelenik meg.

Olasz Mokka (Italian Mocha)
A marocchino fondente egyszerű, de nagyon ízletes, amely érdekes csavart ad a megszokott kávénak. Ideális a nap beindításához vagy egy étkezés kellemes befejezéséhez! A Valentin-napra pedig ideális a kávé és a csoki szerelme!

Egy előre megtervezett szökés
Ezzel a szökéssel azonban senki nem kerülhet a szenzációt ígérő hírlapok főoldalára! Ehhez a szökési tervhez bárki csatlakozhat következmények nélkül. Miről is van szó ilyen talányos bevezető után? 2018. február 28-án, szerdán újra lesz Szökjön ki egy fürdőbe! akció.

Hengerel a Jégvarázs és a Star Wars - potom pénzből is tuti a buli
Idén a legtöbben valamilyen állatos jelmezt öltenek, vagy hercegnőnek, tündérnek öltöznek. Népszerűek még a foglalkozásokat megjelenítő jelmezek és a szuperhősök is, de a Jégvarázs Elzája sem ment még ki a divatból. A Star Wars-karakterek és a különféle boszorkányos, vagy horroros ruhák 6-6 % körüli népszerűségnek örvendenek, a pókembert pedig a gyerekek 5 százaléka választja. Komplett jelmezt már 3390 forinttól is lehet kapni, de egy márkás, mesehős jelmez akár 20 000 forintba is kerülhet - derült ki a Játéksziget felméréséből.

Minden szava Arany!
A közmédia szervezésében az Arany-emlékév jóvoltából még tavaly novemberben elindult az AranyCORE zenebajnokság. A megzenésített Arany János verseket egészen március 2-ig lehet beküldeni, a pályaművekben nincs különösebb megkötés; ha csak hobbid a zenélés, ezt a versenyt egyenesen Neked találták ki! A stílusban sincs kikötés, az elektronikus zenétől a zajzenén át, az egy szál akusztikus gitárig minden fajta zenés feldolgozást a www.aranycore.hu weboldalon tudsz feltölteni.
Lenyomta a tányéralma a berkenyét
Nagyszüleink gyümölcsösének nagy múltú fajtája, a fekete tányéralma lett az Év gyümölcsfajtája. Az MKSZN által tavaly hagyományteremtő szándékkal indított szavazáson két különleges fajta, a Fekete berkenye és a Pipacs1 meggy mellett indult az az ősrégi magyar alma, amely idén a vállalat lakossági programjának központi elemévé vált.

Pikáns pulykahúsgolyók
Unod már a szokványos recepteket? Na, ezt biztosan nem fogod! Ötletes, színes, és tutira feldobja a napodat már akkor, amikor csak ránézel! Ez is ékes példája annak, mennyire változatos módon lehet elkészíteni pulykahúst. Én imádom!
Európa nyugati felén már mindenkinek saját ingatlanosa van
Jó bizniszhez kell a szakértő segítsége! Az ingatlanreferens nem felesleges kiadás, hanem egy olyan partner, akinek a segítségével megkímélhetjük magunkat számos kellemetlenségtől, sőt, akár százezreket is megtakaríthatunk. Az ingatlan adásvétel az átlagember számára valóságos rémálommá válhat, ha rejtett költségekbe és buktatókba fut bele. Bár sok ingatlanközvetítő csak hirdetési háborút folytat, egy tapasztalt, megbízható szakember munkája nem merül ki ebben, sőt, többet tud segíteni az üzlet lebonyolításában, mint azt valaha is hittük volna.
Korcsolyával siklunk Phjongcshangba
Bélyegkiadással köszönti a téli sportok 2018-as legnagyobb eseményét, a XXIII. Téli Olimpiai Játékokat a Magyar Posta a Magyar Olimpiai Bizottsággal. Az alkalmi bélyeg Héjja Luca és Ördögh László grafikusművészek tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készült.
Pulykahot-dog grill zöldségekkel, aiolival
Hányszor gondolkodunk el a hűtő előtt állva, hogy mit adjunk a gyereknek uzsonnára? Bizony télen ez nem is olyan egyszerű, hiszen azon is el kell gondolkodni, hogy kap-e elég rostot, elég vitamint nap mint nap a felnövekvő nemzedék? Nos, a hot-dog eleve nyerő, turbózzuk most fel!
Cerka Tinka és a Szürke Lord
Szeretsz rajzolni és játszani egyszerre? Kedveled a csodálatos színeket és a vicces helyzeteket? Akkor jól figyelj, mert Cerka Tinka cerkalánynak szüksége lenne egy kis segítségre, és pont Rád gondolt! A Budaörsi Latinovits Színházban február 23-án, 10-kor lesz az első találkozó az óvodásoknak és kisiskolásoknak.
Bécsi kávé (Viennese coffee)
- A kávé nem olyan dolog, amit csak úgy megiszunk, hanem olyasmi, ami összetart bennünket - mondta egyszer Luigi Lavazza úr. Hát még a kávé és a csokoládé együtt. Ez a két finomság talán sosem egészíti ki egymást annyira harmonikusan, mint Valentin-napon.
Erre vágynak a magyar fiatalok
A 25-35 éves korosztály több mint fele szeretne gyereket öt éven belül, és szinte mindenki saját tulajdonú lakásában óhajtja berendezni az első babaszobát – derül ki a Fundamenta országos kutatásából. Az első vágyott családi fészek biztonságos, jó levegőjű és megfelelő infrastruktúrájú környéken található, természetesen külön gyermekszobával. A szakértő szerint azért érdemes korán elkezdeni a lakáscélú megtakarítást, hogy már a baba érkezése előtt, időben rendelkezésre álljon az otthonteremtésre félretett, állami támogatással kiegészített összeg.
5 zöld találmány, ami megmentheti az emberiséget
Egyre inkább középpontba kerül a környezetünk megóvását és a zöld életmódot szolgáló termékek, eljárások fejlesztése. A nagyvállalatok többsége is a zöld megoldások felé fordul. Az innovációs törekvések fő mozgatórugója a fenntarthatóság, így sorra születnek az ezt elősegítő forradalmi újdonságok a gazdaság szinte minden területén. A környezetbarát találmányok egy részét majdnem mindenki ismeri, vannak azonban olyanok, amelyekről alig hallhatunk. Íme 5 érdekes – többek között magyar – ötlet a zöld innovációk csokrából.
Rúzsa Magdi alap, hogy szól
Ismét a zenerajongókon a sor, hogy szabadjára engedjék kreativitásukat. A novemberben indult MTV Toktervező segítségével már több ezren tervezték meg egyedi telefontokjukat a csatorna arculatához illeszkedő vagy a Margaret Island ihlette elemeket felhasználva. A népszerű kihívás az új évben is folytatódik és ezúttal az EMA legjobb magyar előadója, Rúzsa Magdi is tervezőnek állt. Az énekesnő vadonatúj matricákkal kedveskedik a lelkes tervezni vágyóknak, akik február 15-ig ismét nevezhetnek egyedi telefontokokkal.
Sonkás vendégváró tekercsek - sütés nélkül
Na ehhez, aztán tényleg nincs mit hozzátennem! Kellenek az alkatrészek, meg a két kezed! Pillanatok alatt összerakod, és Te lehetsz a farsangi buli sztárja! Hidd el, a saját készítésű falatok sokkal jobban esnek mindenkinek, és Te is arathatod le a dicsőséget! Ez isteni! majd meglátod!
Így lehetsz egy kicsit boldog dán
A szürke, borongós télben is boldogok a dánok, ennek titka sajátos derűjük, a Hygge. A kifejezés az élet egyszerűsítéséről szól, lelassítva a barátokkal, a családtagokkal együtt töltött pillanatokat. A világszerte népszerűvé vált érzést, Zai Viktória, a Poli-Farbe lakberendezője mutatja meg.
Valentin - újragondolva
Bonbon, ékszer, gyertyafényes vacsora? A hagyományos Valentin napi ajándékok kora lejárt, a legtöbb ember manapság valóban hasznos dolgokat választ ajándéknak ezen az ünnepen - állítják a szakemberek. Ha a párod szereti a túrázást és az outdoor életmódot, válassz neki olyan ajándékot, amivel hosszú évtizedekig a legtöbbet tudod kihozni a közös természetjárásból.
Vizafogó vezet, Havanna a legolcsóbb
Tovább nőttek a lakótelepi panelárak tavaly, és egyelőre nincsenek jelei a fordulatnak. Az egyes lakótelepek között még mindig jelentős különbségek mutatkoznak annak ellenére, hogy az eddig olcsóbbnak számító, jellemzően peremkerületi lakótelepek ingatlanárai a többinél nagyobb mértékben emelkedtek.
Bombázz lila nőiességgel a Valentin-napi vacsira
Fontos szerepet töltenek be életünkben a színek, hiszen azok nem csupán a szivárvány összes árnyalatával teszik pompázatossá világunkat, hanem segítségükkel hangulatokat, érzelmeket fejezhetünk ki. A lila szín nagyon sok jelentést hordoz magában, ilyen például a nőiesség, a nyugalom, a kreativitás és a határozottság. Így hát nem csoda, hogy a Pantone a merész és gyönyörű ultraviola színt választotta a 2018-as év színének. Ismerjük meg jobban!
Mi köze a pénznek a stílushoz?
Irigylésre méltó tekintettel figyeljük a vörös szőnyegen felvonuló sztárokat, akik olykor egy hétköznapi kávézás és ebéd közben is tetőtől talpig stílusos a megjelenésük. Azt gondoljuk, hogy egy vagyonba, de minimum a fizetésünkbe kerülhet egy-egy szettjük vagy épp egyetlen ruhadarabjuk, kiegészítőjük, de nem feltétlenül van ez így! A stílus nem pénz kérdése! De akkor mi is az a stílus, és legfőképpen: hogyan alakíthatjuk ki? Maradj velünk, a Premier Outlet segít, hogy mihamarabb megtaláld a saját egyéniséged.
Vizes rongytól az internetig
A takarítás mindennapjaink kikerülhetetlen része. Az évszázadok során ez a tevékenység is rengeteg változáson ment keresztül, új eszközök jelentek meg, új elvárások alakultak ki, idővel pedig egyesek számára még hivatássá is vált. Hogy jutottunk el az ősemberektől az olyan online rendelhető takarítószolgáltatásokig?
Öt szerelmes idézet, amit ma el kell olvasnod
Tűzpiros plüss szívecskék, állatfigurák, virágok árasztották el az üzletek, az ajándék- és virágboltok polcait. Ebből az is tudja, hogy közeledik a szerelmesek, a jó barátok napja, Valentin, aki nem kedveli az efféle - úgymond - üzleti jellegű kampányokat. Én azt mondom, minden, ami a szerelemről, a szeretetről szól, csak jó testnek és léleknek egyaránt! Ha tehát nem akarsz I love You feliratos sablonmacit adni a kedvesnek, egy szál virág mellé küldj egy verset, egy idézetet, ami megsúgja neki legbelsőbb érzéseidet. Íme néhány a kedvenceim közül!
Furmint február
Ilyenkor egyre több szó esik róla, a borszaküzletek kirakataiban több ilyen palack jelenik meg, a sommelier-k gyakrabban öntenek a poharakba furmintot. Ha még nem esett volna le, újra itt a Furmint Február, és február 1-jén a második Nemzetközi Furmint Nap!
Ezek lesznek a legmenőbb jelmezek idén
Az anyukáknak sok fejtörést, a gyerekeknek sok mókázást tartogat a farsangi időszak minden évben. A hercegnők, lovagok, aktuális mese- és képregényhősök lepik el ilyenkor a bölcsiket és ovikat. Íme, néhány tipp, amivel megkönnyíthetjük az idei ötletelést, és felkészülést, sőt a legjobbakkal akár még nyerni is lehet egy farsangi jelmezversenyen.
A Tökéletes a Jó barátja
- Voltaire után szabadon így gondolkodik egy európai világcég, aminek mi magyarok is részesei vagyunk! Gazdaságosság, biztonság, komfort és dizájn – ez jellemzi az ablakok, a teraszajtók bukó-nyíló vasalatait szolgáló legújabb terméket, a Roto NX-et, ami e hetekben indul világhódító útjára. A hazai építkezések irányítói is most ismerkednek a német cég legújabb alkatrészeivel.
Pulykás lasagna falatok
Imádni való a pulykahús, mert elképesztően változatos, és közben nagyon egészséges fogásokat tudsz belőle készíteni. Mellesleg ismét főszerephez juthat a muffin-sütő! Szeretem ezeket a kis falatkákat, mert könnyen tálalhatók, nagyon finomak, és akár egy olasz mesterszakácsnak is becsületére válna.
Egyre jobban szeretünk pancsolni
A magyarok harmada évente legalább egyszer termálfürdőzik, és a fiatalok közül sokan gondolják úgy, hogy a gyógyító hatású víz a mindennapi stresszel kapcsolatos problémákra is megoldást jelent – derül ki a hévízi NaturMed Hotel Carbona megbízásából készített országos, reprezentatív kutatásból. Az eredmények alapján a hazai gyógyvizeket a belföldi utazók számára is érdemes tovább népszerűsíteni, hiszen ismerik, de sokan még nem próbálták ki jótékony hatásukat.
Mire képesek a divatdiktátorok, ha kicsik?
Ezt sem lehet elég korán kezdeni! Egyre több gyerek érzi magáénak a kifutót Magyarországon is, több ezren jelentkeznek, hogy modellek lehessenek - mondja Bartalovics Ildikó, a Fashion Kids Hungary Modellügynökség vezetője.
Ganxsta Zolee még most is kiskakas
Az erőszakról, a szabályszegésről, a lányával zajló nagy beszélgetésekről, a nőkhöz fűződő viszonyáról, és élete egyik legfőbb eleméről, a rendszertelenségről is mesélt a különc zenész D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című webes műsorának legutóbbi részében. A rappernél zokni a plafonon, kutya az ágyban...
Berkovits, a fődíjas
Magyar látvány című esszékötetéért Berkovits György veheti át az Artisjus Irodalmi Nagydíjat az idén. A fődíjas mellett Turi Tímea, Schein Gábor, Földényi F. László és Csabai László írókat szólítják majd színpadra 2018. február 1-jén az Artisjus Díjak átadó ünnepségén. 2006 óta összesen 58 kitűnő költőt és írót ismert el ezzel a díjjal a szerzői egyesület.
Töltött tojás a farsangi partimra
Ezerféle formája ismert a töltött tojásnak. Ha vendégeket vársz, akkor is biztos befutó! Látványos, előre elkészíthető, és nem akkor kell vele foglalkozni, amikor már ott vannak a barátaid!
Balázs lesz a sorsfordító
A várakozásnak vége! Elindul 2018 műsora A Fal, a sorsfordító game show! A Sebestyén Balázs által vezetett monumentális díszletek között forgatott, egyedülálló hangulatú vetélkedőt február 5-től, minden hétköznap este 19:05 órától láthatják a nézők.
Konyakos májpástétomom
Nem kell Strasbourgig elmenni, ha egy jó májpástétomot szeretnél enni! Ez a recept igazán jó kis kirándulás az ízek világába! Hát még ha egy kis kupica nem a pástétomba kerül, hanem a poharadba!
Minden a Bizalommal kezdődik
Szabó István Bizalom című filmjének digitalizált és felújított változatának vetítésével nyílik hivatalosan a 4. Magyar Filmhét. Február 8-11. között új helyszínen, a Corvin moziban rendezik meg az eseményt a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával. Rekord számú nevezés érkezett, így öt kategóriában összesen 131 filmet nézhet majd meg a közönség, a program már nyilvános.
Céklás salátám
Már az ókori rómaiak is céklalevet ittak láz és székrekedés ellen. Tudták, hogy segíti a sebgyógyulást, és az izomszövet épülését. Számon tartották, mint afrodiziákumot, amit azóta a tudomány bizonyított is. Ha csak ennyit tudnánk a cékláról, már elég lenne ahhoz, hogy kedvet csináljunk hozzá. Pedig egy úgynevezett megosztó zöldség. Valaki vagy nagyon szereti, vagy nagyon utálja. Ha Te még nem döntöttél, hová is tartozol, itt a remek alkalom!
5 tipp, hogyan készítsük fel autónkat a síútra
A következő hetekben magyar síelők ezrei kelnek útra a környező országokba, hogy pár - remélhetőleg felhőtlen - napot hódoljanak a téli szenvedélyüknek. Egy hosszú téli út alatt gyakran több ezer kilométert is autózunk néhol csúszós, havas, jeges körülmények között. Ahhoz, hogy az oda- és hazavezető út is izgalmaktól mentes legyen, érdemes megfogadni pár tanácsot, amelyet az Abroncs Kereskedőház szakembereinek segítségével állítottunk össze.
Szent ég! Hova lett a koronám?
A fokozott hajhullás minden évszakban zavaró lehet, de tavasszal, nyáron, amikor lekerülnek a sapkák, kalapok, még inkább csökkentheti az érintettek önbizalmát. Tehát az állapot ellen lehetőleg még télen tenni kell valamit, hogy a jó idő már javulást hozzon! A hajhullás megfékezésének első lépése a haj és a fejbőr vizsgálata, a páciens kikérdezése, a probléma körüljárása.
Szezámmagos pulykamell Mártinál
Akkor kezdtem a keleti konyhával foglalkozni, amikor idehaza végre lehetett szezámmagot kapni. Aztán jött a keményítő, a chili és szépen egyre több receptet is olvashattam. Nos, most ebben a leírásban minden benne van, amit kedvelek! Ráadásul a férfiak kifejezetten nagyon szeretik.
Mit kerestek a magyar walesiek Indiában?
Önálló standdal és csaknem egy tucat programmal jelent meg Magyarország az idei Újdelhi Nemzetközi Könyvvásáron, amelynek díszvendége az Európai Unió volt. A január 6. és 14. között lezajlott rendezvényre két magyar kötet is megjelent hindi nyelven: Arany János válogatott költeményei és Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye. A magyar megjelenés a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ valamint a KKM - Balassi Intézet Publishing Hungary programjának közös szervezésében valósult meg - közölte az MTI-vel csütörtökön a KKM - Balassi Intézet.
Krémsajtos sonkarózsa
Farsangkor hagyd magad elvarázsolni! Bármennyire furcsa, a férfiak is képesek a csodákra, és engedjük is őket érvényesülni a konyhában! Ez egy olyan gyorsan és egyszerűen elkészíthető recept, amit nyugodtan bízd rájuk. A kész falat pedig egész egyszerűen mennyei! Csak ne felejtsd el megmutatni, hol tartod a muffin-sütőt!
Még mindig Európa élmezőnyében...
Az Eurostat most megjelent adatai szerint Magyarország 27 vizsgált európai ország között az 5. helyen áll az inflációval korrigált éves reál lakásár változásában 2017. III. negyedévében – áll az OTP Ingatlanpont elemzésében. 2016 hasonló időszakához képest nálunk 7,7%-kal voltak drágábbak a lakóingatlanok. Az élen Írország áll 11,4%-kal, és rajtunk kívül még Csehország, Portugália és Hollandia drágult nagyobb mértékben. Olaszország az egyetlen, ahol éves szinten olcsóbbak lettek az ingatlanok; ott 2%-os csökkenést mutatnak az adatok.
4 tipp egy tuti téli túrához
Látványosan csökken a kirándulók száma télen Magyarországon, pedig a túrázás minden évszakban lenyűgöző élmény, hiszen a természet mindig egy másik arcát mutatja. A legtöbb természetjárót a hideg időjárás tartja vissza a hosszabb-rövidebb kirándulásoktól annak ellenére, hogy néhány egyszerű, az öltözetre vonatkozó trükkel télen is bárki kiválóan érezheti magát a természetben.
Korpás Kriszta fiai tudják, mi az egyenrangúság
Tilla három fia, Andor, Simon és Félix nem szerepelnek bulvárlapokban, és édesapjuk sztársága miatt nem is lennének hajlandóak kamerák elé állni, de most édesanyjuk kedvéért megtették. Közös családi fotójuk az ÉVA magazinban jelent meg, Korpás Krisztina, Tilla felesége pedig nagy interjút adott a magazinnak. Többek között a fiúk neveléséről, az anyaságról, a munkáról, a #metoo kampányról és a nemek közti egyenlőségről beszélt Hevesi Flórának, és elárulta több mint 20 éve tartó boldog kapcsolatuk titkát is.
Csapolt és magyar az igazi
Magyar söröket isznak a magyarok a legszívesebben. De ha nincs? Akkor jöhetnek a cseh termékek! Ezen sörök népszerűségét csak a német és a belga sörök tudták megközelíteni, majd kis leszakadással a brit, a holland és az amerikai nedűk jönnek. Azért olyanok is voltak, akik az osztrák, a dán és az írországi italokat jelölték meg - derült ki egy friss felmérésből!