Sajt cikkek

Sajtban sült csirke
Bátran állíthatom, hogy a családunkban ez az egyik legnagyobb favorit, magam is igencsak kedvelem, mert az elkészítésével igazán nem kell sokat bajlódni, a végeredmény pedig mindig garantáltan isteni. Az évek alatt úgy alakítottam a receptet, hogy bár eleinte több sorban is egymásra raktam a húsdarabokat, mostanra jobban szeretem, ha a húsok inkább csak egy rétegben kerülnek az edénybe, mert így nem lesznek benne nem kellően átsült részek.

Rántott sajt, amit sosem rontasz el
Nagyon szeretem a rántott sajtot, mindegy, hogy trappistából vagy camembert-ből van. Azonban elég rizikós a készítése, gyakran kilyukad a panír rajta, a sajt pedig belefolyik az olajba. Mióta ezt a receptet megszereztem egy görög szigeten lévő étteremben, sosem csinálom másként a rántott sajtot. Elronthatatlan recept következik.

Gyors vacsora: töltött csirkemell
Nálam mindig van a mélyhűtőben csirkemell filé, így aztán sosem jövök zavarba, ha hirtelen kell valamit villantani. Tejföl, sajt szintén van a fridzsiderben, az aszalt szilva pedig helyettesíthető akár barackkal, paradicsommal.

Egyben sült töltött karaj
Töltött karaj variáció számtalan van, ezt a sonkával, sajttal töltöttet kipróbálásra ajánlom, a sajt egyszerűen eltűnik belőle, de nem megy messzire, hanem beszívódik a húsba. Egyszerűen isteni!

Almás-sajtos csirkemell
Sokan kedvelik a hús-gyümölcs párosítást, az alma-sajt duó pedig mindig is nyerő volt. Ha ezt a három alkotóelemet összehozzuk, nagyon szép harmóniában játszanak egymással, kellemes, különleges étel lesz belőle. Akár előző nap is összeállítható, ha vendégeknek szánjuk.

Bögrés sajtos rudak - egy kis csavarral
Nem mondtunk igazat! Ebben az isteni sajtos finomságban nem is egy, hanem több csavar is van.A bögrével mérünk, joghurttal sajtot olvasztunk, a tésztákat összeölelkeztetjük, és még csavarunk is rajta. Szóval,olyan egyedi rudakat sütöttünk, hogy még az ünnepi asztalon is jól mutatnak.
A jó öreg Cordon Bleu, ahogy Márti barátai szeretik
Lehet borjúból, csirkemellből, pulykából is készíteni ezt finomságot. A lényeg, hogy ez egy sajttal, sonkával töltött rántott hús. Bármennyire is szeretjük mi, magyarok a panírozott enni valókat, ezt sem mi találtuk ki, hanem egy francia szakácsnő az udvarban. A legenda szerint a Napkirálynak annyira ízlett, hogy kék szalaggal jutalmazta a derék asszonyt. Annak idején ez volt a Michelin-csillag! Ezt a finomságot a pápai Villa Classicában kóstoltam!
Grillezett kézműves sajtok salátaágyon
Ezt egy tipikusan nyári ételnek szokták kínálni, de bizony remek ez egy könnyű vacsorához, vagy az őszi napsütésben egy teraszon! Nos,nemrég Tapolcán, a Malom-tó környékén kóstoltuk meg. Remek sajtokat kínáltak! Nem csoda,a környéken több kiváló műhely is dolgozik.

Kecskesajtos szőlő - vadító páros
Pompás előétel, de ha nem sajnáljuk az időt az elkészítésére, esti filmnézéskor is jó szolgálatot tesz így ősz táján. Keressünk minél nagyobb szemű szőlőt, hogy ne legyen annyira pepecs meló a kenegetés... Pontos mennyiségeket nem adunk meg, ha idő előtt elfogyna a sajtkrém, kapkodjuk be pucéran a szőlőket. Diót is annyit használjunk, amennyit szeretünk, talán van, aki annyira nem rajong érte. Próbáljuk még ki mandulával is!
Páratlan sajtkrémleves burgonygombóccal
Imádom a sajtot! No, és ebből most még egy leves is, az már pazar ötlet! Hát még milyen finom! A pápai Villa Classica séfje ezt biztosan tudta, amikor a férjemnek elkészítette ezt a remek levest! A cég munkatársa, Bódi Tünde azt is elmondta, hogy különlegességük nemcsak nekünk, hanem a sok-sok országból érkező vendégüknek is nagyon ízlik.
Gombapörkölt sajtos puliszkával - déli szomszédainktól
Puliszkát legutóbb a nagyanyám készített itthon. Most egy kicsit más összetevőkkel és más helyről, Szerbiából gyűjtöttem be ezt a finomságot. Gombapörkölttel tálaltam a családom nagy örömére és étvágyára.
Sajtos-kelkáposztás kenyérleves
Kenyeret sosem dobunk ki! - mondta nagyanyám, aki sokféle módon tudta újrahasznosítani. A tőle tanult,vagy a már azóta megismert praktikákkal jó magam is gyakran feldolgozom. Ezt a káposztaleveses változatot az egyik áruházlánc receptkártyáján találtam. Én már megfőztem. Engem már megfőzött!
Brokkolis, sütőtökös makaróni - sajtszósszal
A sütőtökszezon nyitásaként ajánljuk ezt a fantasztikus rakott tésztát, ami egészséges zöldségekkel és sajtszószos ízesítéssel vált nálunk a család kedvencévé. Biztosak vagyunk benne, hogy nálatok is többször lesz majd az asztalotokon.
Házi gombás tortellinim
Ahogy megyünk bele a hűvös, borongós őszbe, úgy vágyunk elmélyülni a mediterrán világ idézte színekbe, illatokba! Ha már látványra is megkívántál ilyen falatokat, azt javaslom, bármennyire is gyorsnak tűnik, ne a szupermarketek változatát keresd! Hidd el, ez a tészta nem bonyolult, és a frissességnek nincs párja! Vágj bele!
Popey levese - a gyerekek kedvence
Amikor én még kislány voltam, no akkor ment az a rajzfilm sorozat, amelytől egyszer csak beindult a piacokon a spenótfelvásárlás. Állítólag Popey, a tengerész ettől erősödött, izmosodott, és így vele együtt minden követője. Én most nem főzeléket, hanem levest főztem az egészséges zöldségből. Imádják a gyerekeim.
Egyéjszakás rozmaringos-csirkés tészta
Mondhatjuk egyéjszakásnak, de hívhatjuk 2-szer tízperces vacsorának is. Előző este előkészítjük a húsos hozzávalókat, másnap pedig kicsit átpirítjuk, amíg a tésztát kifőzzük hozzá. Egyszerű és gyors ebéd vagy vacsora lehet belőle!
Borzas cukkinim karottás párolt rizzsel
Ezer arca van a cukkininak. Ez majdnem egy szokásos recept, de egy picit megbolondítottam a reszelt sajttal. Annyira jól sikerült, hogy a férjem újra és újra azt kéri: ismételjünk! Nosza! Ünnepi ebédnek épp úgy jó, mint könnyű vacsorának.
Sajtos-tejfölös lángos
Bármerre is kalandozunk idehaza, a nyár nem nyár egy igazi klasszikus, sajtos-tejfölös lángos nélkül. Ezt egyszerűen elkészíthetjük magunknak akár otthon is, de szerencsére országszerte számtalan helyen ehetünk kiválóbbnál-kiválóbb lángosokat.
Agglegényszendvics
Ezt a recept rém egyszerű! Nyilván ezért kapta az agglegény nevet. Anyukámtól tanultam a dupla vajas trükköt, és mindig bejött! Javaslom, kínálj hozzá paradicsomot, paprikát!
Sajtos sonka - burgonyás bundában sütve
Bár igazán szép nyárias időnk van, most mégis bundába öltöztettük a sonkát és a sajtot. A gyors vacsora különlegességét a kapros fűszerezés és a burgonyatakaró adta.
Ez nem egy szokványos joghurtos csirkemell!
Nem egy szokványos bundát kapott a csirkemellünk, és nem is hagyományosan sütöttük ki. Az érdekességét a különleges panír adta, ettől lett sokkal izgalmasabb és ízletesebb. Igazi ünnepi lakoma a hétköznapokra.
Töltött virslim a focis napokra
Meghalt a király! Éljen a király! Avagy nehogy azt hidd, hogy a mostani meccsel kész... Mindjárt kezdődik a franciaországi EB, és hol van még az olimpia! Csak azt veszed észre, hogy megint tele a nappali kedves, éhes drukkerekkel! Na, az ilyen "váratlan" helyzetekre találta ki az anyukám ezt a receptet! Nem bánod meg, mert imádni fognak érte!
Bomba jó, egyszerű, házi olasz fogás Márti konyhájából
Ehhez a recepthez is a kedvenc bio-tanácsadóm és bio-zöldségesem adta nemcsak az alapanyagot, a receptet is, az olcsósága miatt Itáliában oly népszerű - mángoldot. Valami olyan pazar olasz tésztafogás kerekedett belőle, hogy nem győztem otthon "bezsebelni" a dicséreteket!
Légy profi házi sajtkészítő!
Imádod a friss sajt illatát és ízét? Ha legszívesebben végigkóstolnád a termelői piacok teljes sajtkínálatát, és szívesen megtanulnád, hogyan készítheted el a legfinomabb sajtokat, akkor érdemes lenne professzionális szintre emelni a tudásod!
Titkok Magyarország TOP10 étterméről
Mit keresnek keleméri bárányok az Onyx konyháján, honnan rendeli a buborék zsázsát a Borkonyha, és milyen a Salon saját algás sajtja, melyet Molnár János sajtkészítővel alkottak meg? Eláruljuk!
Karfiol a sütőből
A karfiol egy igazi csodadoktor. Amellett, hogy védi a szívet, erősíti a csontokat, segíti a sebek begyógyulását, kiváló segítőtárs a fogyókúrában is. Most éppen egészben tettük a sütőbe, de előtte kapott egy finom masszá(zs)t is.
Sonkás, sajtos palacsinta - maradékokból
Semmi se vesszen kárba, főleg ne a húsvéti sonka. Számtalan felhasználási mód közül, most ezt az egyszerű palacsintás megoldást választottuk. Imádni fogjátok!
Fűszeres sajtgolyók rozmaringos olivás lapos kenyérrel
Tradicionális ünnepünk a húsvét - megannyi remek, hagyományos recepttel! Szerencsére mindig vannak vállalkozó kedvű olvasóink, akik szívesen kipróbálnak újdonságokat is. A gyöngyöstarjáni Kovács Borház például ezt a remek különlegességet ajánlja Neked, és vendégeidnek! Csábítóan néz ki!
Zöldfűszeres hagymaleves sajtos lángoskával
Ezt a leves egy népszerű budapesti étteremben kóstoltam először. Nagyon ízlett a lángoskával együtt.A baj csak az, hogy utána már nem fért belém semmi! Nagyon laktató!
Sajtleves baconös fokhagymás csavarral
Idegenkedtem ettől a fogástól, de később kiderült, nincs miért! A lényeg, hogy használd a fantáziád, mert elképesztő milyen remek dolgokra vagy te is képes!
Csirkehús póréhagymával és feta sajttal
Ez a csirkés finomság akár a húsvéti asztalon is helyet követelhet. Ízletes, különleges és saláták mellé is remek falat. Nálunk a család kedvence. Akár az uzsonnás dobozba is tehetünk holnap belőle. Ha marad.
Gombás csirkesaláta joghurtos öntettel
Amikor az ember munkából hazafelé baktat, már a vacsorakészítésen gondolkodik. És micsoda szerencse, ha összefut egy olyan ismerőssel, aki rögtön ötletet is ad hozzá. Így készült el az első és nem utolsó csirkesalátám is, köszönet érte Valinak, aki akkor szóban azonnal tálalta a vacsorát.
Hawaii pizza - az örök kedvenc
Első pizzámat egykori lovagomnak akartam megsütni. Nem sikerült. Akkoriban még nem lehetett ennyiféle szakácskönyvet kapni. Mondta is az anyukám, hogy ennek ellenére ne főzzek olyan szakirodalomból, amit egy focista írt... Nos, a pizzatészta azért nem sikerült, mert a derék aranylábú az élesztő felfuttatásához nem cukrot, hanem sót javasolt... 5 adag élesztő ment tönkre, mire telefonos segítséget kértem egy hajószakács barátomtól, aki nem nevetett ki, és megsúgta a titkot...
Négysajtos ínyencség
Nem fog csalódni, aki szereti az olasz konyhát! Jótékonysága abban is áll, hogy nemcsak csirkehúshoz, hanem párolt zöldségekhez is nyugodtan adhatod. Isteni!
Ajjaj! Fájhat a fejed a csokitól és a sajttól is!
Fejfájás több okból is jelentkezhet: az időjárási változások, a frontok következtében, a nyaki csigolyák elváltozása, az izmok merevsége, a kialvatlanság miatt, de a stressz is jól ismert hajlamosító tényező. Sokaknál a fájdalom megjelenése az étkezésekhez köthető, ezért érdemes megfigyelni, hogy mit fogyasztottunk a tünetek megjelenése előtt.
Sajtos zabtallér - gluténmentesen
Sziasztok, farsangozók! Eszetekbe jutott már, hogy nemcsak édes, hanem sós sütiket is felszolgáljatok a házi maszkabálon? Bizony, ez is nagyon kelendő! Próbáljátok csak ki!
Sajtos zabtallér - egy diabetikus bulihoz
Ha a sok karácsonyi krémes édesség után valami sósra vágynál, akkor az alábbi gluténmentes, diabetikus finomságot ajánljuk! Megállja helyét a szilveszteri buliban is!
Sajtos rakott csirkemell
Minden karácsonyi fogást meg lehet bolondítani valamivel! Ez most egy olyan variáció, amit annak idején a híradós rendezők kedveltek nagyon, igaz, ők még sonkát is tettek hozzá, és volt aki a csirke helyett a libát kedvelte jobban. Szerintem így egyszerű, és tiszta ízek uralják a tálat!
Sajtos roló, ahogy Márti szereti
A cím megtévesztő, mert Márti a sajtos rolót minden módon szereti! Azért mégis a kicsi, egy, maximum két harapásra szájban eltűnő darabokra szavazok, és persze arra, amelyikben sok a sajt, és a krém nincs teli tömény margarinnal!
Töltött karajszeletek tökmagos panírban sütve
Csak a neve hosszú, de elkészíteni nagyon egyszerű. Mindenféle finomsággal betöltögetjük a karajszeleteket, és egy tökmagos panír után kisütjük. A férfiakra garantáltan jó hatással lesz!
Rozmaringos, magyaros töltött húsrolád Mártitól
Váratlan ebédvendégek érkezésére kellett valamit kitalálnom. Volt otthon néhány karajszeletem, és majd amit a hűtőben találtam, no meg a kertben, a cserépben. Ez a recept sikeredett belőle. A vendégeimnek ízlett!
Szalonnás sajttorta - leveles tésztából
Időben kivetted a fagyasztóból a leveles tésztát? Akkor most eláruljuk, hogyan készíts belőle egy gyors, de különleges sajtkrémes, szalonnás vacsorát. Szerbiából való az ínycsiklandó recept.
Zsemlekosár P&P módra
Egymást felülmúlva halmoznak el kollégáim, a Piac és Profit munkatársai vagány receptjeikkel! Most legfiatalabb munkatársunk, a konferencia asszisztens, Kemény Nikolett lendületes menüjébe engedek bepillantást! Ez a fogás egy jó kis házibuliban is megállja a helyét! Mint minden hasonló receptnél, itt is szabadon lehet kísérletezni! Próbálkozz, ezt tényleg nem lehet elrontani!
Mákosgubás sajttortácska szilvaöntettel
Ez a különleges recept most indult hódító útjára. A mákos-sajtos különlegesség nyerte a Philadelphia versenyét. A cél az volt, hogy a sok világváros után Budapesten is megszülessen a város sajttortája. Az alkotó, Teller Zsuzsa, próbáljátok ki ezt a magyaros, őszies különlegességet!
Kolbászos szendvicspogácsa - csak dupla adagban
A jó szomszédi viszony a receptcseréken is lemérhető. A kóstolók jönnek-mennek, így került hozzám ez a finom pogácsarecept is. A kolbászos korona miatt olyan az ízvilága, mint egy frissen készített melegszendvicsnek. Egy problémája van, csakis dupla adagban érdemes sütni, mert gyorsan fogy.
Ahogy Márti csábít: finomság pasiknak a meccshez és a sörhöz
Ez a recept akkor jön be igazán, ha szereted a pizzát. Az alapja ugyanis az olasz kiválóság tésztája, de a töltelék ezúttal nem "hűtőszekrénytakarításból" ered. A hagyományos eljárással ugyanis darabokra hullana szét. Nos, itt egy meghökkentőnek tűnő módszer, amit még egykori barátomtól, a hajdani kiváló hajószakácstól, Kunszt Gábortól tanultam. Örök hálám érte!
Aranygyökér: aranyat ér nemcsak az olasz pasiknak
Ezt a receptet is kedvenc zöldségesemtől kaptam, aki hétről hétre lep meg szenzációs újdonságokkal. Ezúttal az aranygyökérrel ismerkedtem meg. Ebből kerekítettem végül ezt az olaszos remeket. Állítólag a szegény vidéki itáliai családok előszeretettel tálalták esténként. Nemcsak finom, de rendkívül egészséges is.
Csak a kezemet tessék figyelni: így készül a Márti-féle rántott sajt!
Gimnazista koromban a szolnoki Tisza Szálló éttermében készítették a számomra legfinomabb rántott sajtot. Mellesleg akkor az volt a legolcsóbb fogás! Azóta is imádom minden változatát! Sokan panaszkodnak arra, hogy nem tudnak jó rántott sajtot készíteni. Vagy kifolyik belőle a sajt, vagy nyúlós lesz. Nos, a titok már nem titok! Egyszerűen kétszer kell panírozni, és nagyon forró olajban kisütni!