ÉLET-MÓD

Uralkodói rémálom - mi jöhet még?
Csak kapkodjuk a fejünket! Azzal, hogy Jeffrey Epstein felakasztotta magát, a szexuális bűncselekményeivel kapcsolatos ügy távolról sem ért véget. Az ügyészség nyomoz a lehetséges bűntársak, köztük Ghislaine Maxwell, az egykori brit médiacézár lánya, Epstein volt szeretője és - feltehetően - felhajtó ellen.

Hogyan babusgassuk a bioparadicsomot?
Nagy kedvencünk a paradicsom, alig van olyan kiskert, vagy akár erkély, ahol néhány tő ne bújna meg. Azonban a kezdő, és néha még a gyakorló kertészeknél is előfordul, hogy meggyűlik a bajuk a növény életben tartásával. Az ízletes paradicsomokat már javában szüretelhetjük, de akiknek ez nem sikerült, azoknak Radványi Noémi homeopata most elárulja, mit kell tennünk, hogy finom és egészséges, sőt, vegyszermentes legyen a paradicsomunk!

Életmentő érintés a férfitól
Elsőre nem is sejtenénk, hogy a férfiaknak mekkora szerepe van a mellrák korai felismerésében. Párkapcsolatunkban ők többször tapintják, és sokszor jobban ismerik párjuk mellét, ezáltal az esetleges elváltozásokat is előbb észrevehetik. Dr. Drajkó Veronika, az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnöke ezért azt tanácsolja a férfiaknak, hogy figyeljenek oda párjukra, és amint valami szokatlant tapintanak, vagy látnak, szóljanak neki, és forduljanak orvoshoz!

Anyai örömök elé néz a csatorna
Új török sorozat váltja a Madárkát a tv2-őn. Az Anya című díjnyertes széria olyan fajsúlyos témákra mutat rá, mint a gyermekbántalmazás vagy a családon belüli erőszak.

Gondolkodtál már azon, hogy a tökmag nem elég?
Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően ma már azt pontosan tudjuk, hogy mekkora jelentősége van a folsavnak a várandósság alatt. Segít minimálisra csökkenteni a velőcső-elzáródási rendellenességek kialakulását. De azt tudta, hogy a férfiak nemzőképességének fenntartásához is elengedhetetlen? A témában Ratkó Tünde szülésznő ebben is segít eligazodni.

Ennyi volt! Lejárt a néma leventék ideje
Már senki sem kérdőjelezheti meg a férfi és a női agy működésének eltérését, mégis a párkapcsolati kommunikáció, az érzelmek közvetítése sokaknak okoz otthon gondot. Érdemes a különbségekre építve kihasználnunk a lehetőségeinket arra, hogy hogyan vegyük rá párunkat a nyílt érzelmi kommunikációra.

Nem szégyen a futás, sőt hasznos!
Jótékonysági futást rendez az "Együtt könnyebb" Női Egészségért Alapítvány az endometriózisban szenvedő nők gyógyulásáért augusztus 11-én Nyíregyházán. A Sóstói erdőbe szervezett versenyen egy orvosokból álló szakértői csapat is elindul.

Férfiak támogatói szerepben
Habár hagyományosan a nők azok, akik gyakrabban kerülnek támogatói szerepbe, mikor egy hozzátartozójuk segítségre szorul, ma már egyre több férfi is elvállalja ezt a feladatot. Sokan a feleségükről gondoskodnak, míg mások az édesanyjukat, testvérüket vagy más szerettüket segítik az Alzheimer-kórral vagy más demenciával együtt élve. Mindez azt is jelenti, hogy egyes férfiaknak egészen új, számukra ismeretlen kihívásokkal kell szembenézniük.

Nagy felbontásban mond nagyokat a derék obsitos! Megmutatom videón!
Hogyan lehet még látványosabbá varázsolni egy több mint 35 éves animációs filmet? Természetesen digitális technológiával. A Háry János kalandjai című rajzfilmet a legmodernebb eljárássall szkennelték újra, az MTVA műhelyében restaurálták, így a produkció most már UHD-felbontásban is elérhető. Az eredmény árnyaltabb és részletgazdagabb megjelenítés, XXI. századi látvány. A különbség szembeötlő, mindenképpen érdemes tehát megnézni az M3.hu oldalán 2019. augusztus 10-től.

Itt, a hosszú élet titka: menjünk nyaralni!
Nemcsak a lelkünknek, a kedvünknek, de a testünknek is jót tesz, ha kihasználjuk a szabadságunkat. Ezt mindenki érzi, de több friss kutatás bizonyítékokat is ad erről. Korábban Helsinkiben, most a Syracuse-i Egyetem sok éves vizsgálatai igazolták, hogy a nyaralás hozzájárulhat a szív-és érrendszeri megbetegedések csökkentéséhez. Ennek apropóján hívja fel a figyelmet a Magyar Kardiológusok Társasága, hogy utazzunk el, kapcsoljunk ki, mert megóvjuk egészségünket!
Ettől még egy teve is kitikkadna!
A csütörtöki hidegfront országosan felfrissítette a levegőt, többfelé egész nap 25 fok alatt maradt a csúcshőmérséklet. Egy időre a napsütést is hanyagolnunk kellett, azonban péntektől sem a napfényben, sem a nyári melegben nem lesz hiány, sőt! Régen látott forróság tör ránk pár napig, nem lehetetlen, hogy az idei nyár legmelegebb időszaka előtt állunk. A forróságnak pedig a „menetrendszerint” érkező újabb hidegfront fog véget vetni - tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.
Mire vagy képes a természet lágy ölén?
Tudom, hogy most minden a „Sziget” körül forog, de ez most egy teljesen más program, de azért sziget ebben is van bőven! Egy különleges, egynapos, könnyed kenutúrát kínálok Nektek, ami bepillantást enged Ráckeve és környéke vízi életének szépségeibe. A túrát azoknak is ajánlom, akik mondjuk most ismerkednek a kenuzással, és egy szép napot szeretnének eltölteni a természetben, a vízen… Családi programként pedig egyszerűen csodás!
Élete záloga a kezedben, sőt, a Tiéd is!
Számos felnőttkori betegség kialakulása megelőzhető az anyatejjel. Az Első 1000 Nap Program elnevezésű népegészségügyi kampány lényege, hogy meggyőzze az anyukákat az anyatejes táplálás kiemelkedő fontosságáról.
Kívánj valami szépet az éjjel, drágám...
Augusztus a csillaghullás, a meteorok hónapja, amikor porszemcsék és kisebb kődarabkák ezrei égnek el látványos fénycsóvát húzva a Föld légkörében. Összegyűjtöttünk néhány érdekességet a bolygónk pályáját napokon belül keresztező Perseidák meteorrajról. A legenda szerint, aki hulló csillagot lát és gyorsan kíván valamit, az rövidesen beteljesül!
Homoklapáttal felvértezve védjük a Földet!
Tízből kilenc magyar internetező szívesen venné, ha a strandokon elérhetőek lennének környezetbarát eszközök (pl. kulacsok, poharak, táskák), 45%-uk pedig akár fizetne is ezekért – derül ki az ismert, használtcikkekkel foglalkozó portál környezettudatos strandolási szokásokat vizsgáló online felméréséből.
Így ne hízz nyaralás alatt!
Nyaralás alatt szeretünk jókat enni, és sokat pihenni, ez sajnos könnyen vezet plusz egy-két kilóhoz. Somogyi Krisztina dietetikus nem teszi sem a lángost, sem a sült kolbászt tiltólistára, de mértékletességre int, ha nem akarjuk a nehéz ételek miatt fáradtan és emésztési gondokkal tölteni a szabadságunkat.
Dumálunk, vígadunk, dalolunk a Facen!
Első a Corvin Dumaszínház, a második a Víg, a harmadik az Operett azon a dobogón, amit színházi szakemberek állítottak fel a lájkolók száma alapján. Azt vizsgálták ugyanis, hogy melyik színházat illetve színházi játszóteret kedvelik legtöbben a legnagyobb közösségi oldalon? Kissé meglepő az eredmény!
Pénz van? Nyugi van? Hol írjam alá?...
Továbbra is a tisztességes fizetés a legfontosabb egy mai magyar munkavállalónak. Egy friss kutatásból azonban az is kiderült, hogy nőttek az igények. A tudatos munkavállalók figyelembe veszik a cég pénzügyi stabilitását, technológiai hátterét, a kínált termék vagy szolgáltatás minőségét. Sőt, az sem mindegy, hogy a munkáltató mennyire környezettudatos, ad-e lehetőséget az otthoni munkavégzésre, van-e például kerékpárparkoló, avagy hogy mennyire családbarát az új hely – egyebek közt ez derült ki a nálunk is jól ismert bank és biztosító saját felméréséből.
Puff neki! Intenzív panaszokkal érkezik a hőség!
Újra melegszik a levegő, a következő napokon 30 fok feletti csúcsértékeket mérhetünk, emiatt pedig sokaknál jelentkezhetnek melegfrontot jellemző tünetek!
Így készítsd el a kicsi első szülinapi tortáját!
Ugye, milyen gyorsan elrepült ez az egy év? Olyan, mintha családunk legújabb kicsi kincse tegnap született volna. A születésnapi ceremónia alkalmával is érdemes a hozzátáplálást szem előtt tartva elkészítenünk kisbabánk első szülinapi tortáját. Vida Ágnes, babapszichológus osztja meg velünk gondolatait.
Egy igazi dokival erősít a TV2
Feltehetően az idősebb tévékedvelőknek jó hír, hogy a hegyi doktor augusztus 5-étől újra rendel! Hétköznap esténként országos tévépremierrel, Magyarországon még nem látott részekkel érkezik a népszerű német-osztrák filmsorozat 10. évada.
Gondolkozz zölden a konyhádban!
Minden apró lépés számít, hogy megóvjuk bolygónkat a felesleges szeméttől, energiapazarlástól a klímaváltozás, a túlnépesedés és a fogyasztói társadalmak korában. Tudatossággal, odafigyeléssel könnyedén csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat. Kezdjük mindezt a konyhában! Az ott felhalmozódó szemét mennyiségét elsősorban a bevásárlás reformálásával csökkenthetjük. Dosso Gabi, a Gallicoop háziasszonya szerint ez eleinte alapos felkészülést igényel, de hamarosan mindennapos rutinná válhat, ha új, többször használható csomagolóeszközöket használunk! Mutatjuk, hogyan?
Skót tippek a kánikula elviseléséhez
Sok olvasói levelet kaptam a demenciával kapcsolatban. Ezek arról tanúskodnak, bizony nagyon keveset tudunk róla. Gyerekek, unokák küzdenek ezzel a gonddal, akik nap mint nap idős hozzátartozóikat áplják. Volt, aki azt is megköszönte, hogy írások jelennek meg nálunk e témában, mert eddig nem is tudta, hogy betegséggel áll szemben, és kiabált szegény anyjával, mert azt hitte, gonoszkodik, szándékosan bántja őt. Itt egy újabb anyag, egy újabb segítség – kifejezetten a nyárra az ápolóknak!
A vámpírok köztünk járnak! Pszt! Videóval mutatom!
Vérvörös Mustang dübörög a Kádár-kori Budapest félhomályos utcáin. A kocsiban egy vámpír ül, aki azért jött, hogy magyar vért kóstoljon. A nyugatról érkező idegen rögtön az állambiztonság célkeresztjébe kerül, és a kommunista rezsim bajszos James Bondjai mindent elkövetnek, hogy megszerezzék tőle az örök élet titkát. És ez még csak a kezdet! Premier 2019. október 31-én!
Mi kavarhatja fel a Fertő tó körüli állóvizet?
Egyes Balaton-parti városok helyett kínálhat majd jó alternatívát a 2020-ra elkészülő Fertő tavi üdülőközpont, azonban kérdéses, milyen mértékben hathat ez a környék ingatlanpiacára. Már szakértők vizsgálják a lehetőségeket.
A pasik nem gyulladhatnak be!
Viszonylag kevés szó esik arról, hogy a férfi nemi szervek gyulladása is kiválthatja a meddőséget. A gyulladás elkerülése pedig lehetséges lenne a körültekintő szexualitással, a megfelelő higiéniával, és persze az immunrendszer normál működésének fenntartásával. Ratkó Tünde szülésznő ad tanácsokat.
Bélyegen a 400 éves sztori
Idén is folytatja a Magyar Posta a magyar szentek és boldogok bemutatását. A VII., sorszámozott bélyegblokk ezúttal a kassai vértanúkra: Szent Márkra, Szent Menyhértre és Szent Istvánra emlékezik. Az újdonság Benedek Imre grafikusművész tervei alapján az ANY Biztonsági Nyomdában készült.
Ezeket jó tudni a nyári megfázásról
A nátha nem válogatja meg az évszakokat: bárkit utolérhet a legnagyobb kánikulában is, amikor gyanútlanul készülődik a vakációra. A megfázásnak több oka is lehet. Dr. Somogyi Katalin, a hévízi NaturMed Hotel Carbona főorvosa az alábbiakban összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat, és arra vonatkozóan is tanácsot ad, hogyan kúráljuk magunkat.
Na, ez a hétvége sem tartogat pihentető időt!
Ismét a melegtől szenvedtünk az elmúlt napokban, ráadásul a fülledtség még tovább is rontott a helyzeten. Szerencsére az éjszakák hoztak némi felfrissülést, és általában 20 fok alá csökkent ilyenkor a hőmérséklet. Pénteken és szombaton egy hidegfront miatt változékonyabb és valamivel hűvösebb napok következnek, de az átlag alá a legtöbb helyen ekkor sem hűl le a levegő - tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.
Pompás nyarunk van!
Ebben a pár sorban minden benne van, ami az augusztus jelenti, vagy tán még több is! Fogadjátok szeretettel, és öleljétek magatokhoz a nyár utolsó hónapját!
Vérnyomásunk bánja ezt a változékony időt!
Fülledt, trópusias jellegű napok vannak mögöttünk, azaz igencsak szélsőségesen alakult az elmúlt hétvége időjárása! Volt részünk 33 fokban, hatalmas viharokban, magas páratartalomban, viharos szélben és fényszegény órákban egyaránt. A hétfői hidegfront országszerte kellemetlen és rossz időt okozott, de a következő napokban ismét nyári, meleg időben lesz részünk. Szerencsére a fülledtség sem lesz elviselhetetlen, és a hétvégéig drasztikus változás ebben nem is várható - tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.
Ez nagyon komoly! Trópusi idő jön, megfulladunk!
Újabb kánikula köszöntött be az elmúlt napokban, a hőség várhatóan pénteken éri el tetőpontját. Ekkor akár 35 fok is lehet, majd kissé mérséklődik a maximum. Ez azonban nem jelenti azt, hogy fellélegezhetünk, sőt!
A halál csókja, és más őrületek
Meseszép amerikai autók mellett vadonatúj programmal készül a 18. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál Komáromban. Az adrenalintól duzzadó autós programokon túl Super Enduro versennyel és lélegzetelállító Motocross Freestyle show-val is várják az érdeklődőket. Kinek sikerül megszereznie a King of the Fort címet? Mit takar a Halál csókja elnevezés? Kiderül augusztus 9-10-én a Monostori erődben!
A gyurma, mint kreatív játék
A gyurma nemcsak a gyerekeknek lebilincselő játék, hanem sokszor a felnőtteket is képes rabul ejteni. Ha a titkát szeretnénk megfejteni, akkor leginkább az egyszerűsége miatt lett kulcsfontosságú.
A 30 fok még csak a kezdet!
Az elmúlt hétvégén ismét kánikulai napokban volt részünk, hétfőre azonban országosan visszaestek néhány fokot a hőmérsékletek. Ez a frissebb idő alapvetően kedvezően hat most ránk, de a terhelésmentes időszak csak rövid ideig tart. Keddtől ismét melegedés kezdődik, a hétvégére pedig berobban a hőség, és ismét 34, 35 fokos csúcshőmérsékleteket mérhetünk a délutáni órákban - tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.
A szakértők kedvenc kutyaeledele: Orijen
Számos díjat nyert az Orijen kutyaeledeleket fejlesztő cég, amely elismeri azon fejlesztéseket, melyeket hosszú évek megfigyelései után vetettek be a saját, különleges termékeik kialakítása közben. Számos szakértő: tenyésztők, állatorvosok, kiképzők is elismeréssel adóznak ezen táp iránt, hiszen minden olyan követelménynek eleget tesz, amit a szakemberek elvárhatnak egy minőségi kutyatáptól.
Visszatér a strandidő, jönnek a rosszullétek!
A tartósabb lehűlést hozó hidegfrontot követően csak lassan zajlik a melegedés, ráadásul most meg is torpant a délutáni hőmérsékletek emelkedése. Mindez azonban csak átmeneti, a hétvégén mondhatni ismét berobban a strandidő! A 30 fok körüli, vagy afeletti hőmérséklet újabb megterhelést ró a szervezetünkre, ebben pedig idén már jócskán volt részünk - tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója
Reggel az ízületek, délután a migrén okoz gondot
Úgy tűnik, átmenetileg megnyugszik az időjárás, de az időjárás-érzékenyek szervezete ebben az időszakban sem pihenhet!
Fuccs a hétvégi kerti partinak! Ez szinte biztos!
Magassági hidegcsepp okoz hidegfrontot jellemző tüneteket! Ne várjunk a kánikulára, nem tér vissza a hétvégére sem, sőt csapadék is érkezik a hűvös idő mellé. A helyzetet tovább rontja egy kettősfront és a fokozódó hidegfronti hatás.
Hűvös reggelek, ízületi panaszokkal!
Egy hétre biztosan elbúcsúzhatunk a kánikulától, a hétvégén átvonult front mögött megérkezett a hűvösebb levegő fölénk.
Érzékeny a melegedésre és frontokra is? Akkor nincs jó hírünk!
Jelenleg nagyon kellemes az idő, felfrissült a levegő, de a pozitív hatások nem tartanak sokáig: átmenetileg visszajön a meleg, majd vasárnap egy hidegfront is érkezik!
Tomboló sárgák ünnepe
Ismét egy gyönyörű nyári napra virradtunk! Lesz melegünk bőven, tombolnak a fesztiválok, és az olyan névnapi partiké is júliusban, mint a Magdolna, az Anna vagy a Márta. Természetesen azt is tudjuk, hogy minden évben a hét ugyanazon napjával kezdődik, mint az adott év áprilisa. Csak a szökőév kivétel, mert akkor a januárral esik egybe. Ringjunk tehát mi is a gyönyörűen ringó érett kalászok ritmusára! Szép aratást a földeken dolgozóknak!
Frontmentes hétvége –migrénes időszak kezdődik!
Hidegfront robogott át felettünk heves zivatarokkal csütörtökön. A lehűlés péntekre érkezik meg, majd a hétvégén is kellemes időben lesz részünk - némi fejfájással.
Megint kitikkadunk!
Frissítő hidegfront szakította meg a kánikulai napokat a hétvégén, ami igazán üdítőleg hatott a tartós 35 fokos délutánokat és a rendkívül meleg éjszakákat követően. Sajnos ezek a kellemes hőmérsékletű napok ismét csak átmenetiek: keddtől ránk tör az év második hőhulláma! A hőmérséklet napról napra emelkedik! Szerdán már szinte országszerte 30 fok felett alakulnak a maximumok. Ha mindez nem lenne elég, csütörtökön még a fülledtség is fokozódik, majd aznap este egy hidegfront érkezik - tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.
Fullasztó idő, ráadás hidegfronttal – rendkívüli lesz!
Zivatarokról szólt ez a hét, és ez a hétvégén sem lesz másként, ráadásul vasárnap még egy hidegfront is érkezik!
Fullasztó napok váltják fel a hőhullámot!
Heves viharok vetettek véget az idén szokatlanul korán jött hőhullámnak vasárnaptól. A forró napok alatt három melegrekord is megdőlt, hétfőre viszont már mindenhol 30 fok alá estek vissza a maximumok. A minden igényt kielégítő felfrissülés azonban elmaradt: rendkívül párás levegő tölti ki a Kárpát-medencét, a következő napokban pedig trópusi fülledtségben, és ismét heves zivatarokban lehet részünk - tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.
Ki fogunk tikkadni ettől a hőhullámtól!
Egész héten nem lesz vége a már lassan egy hete tartó kánikulának, sőt! A nagy meleg a hétvégéig kissé még fokozódik is, ami azt jelenti, hogy szombaton és vasárnap helyenként a 37 fokot is elérheti az árnyékban mért hőmérséklet! Frissítő záporokra, zivatarokra csak egy-két helyen van esély, a forróság csak a jövő hét elején mérséklődik. Addig a szél sem segít az extrém meleg elviselésében - tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.
Akár napszúrást is kaphatunk a melegben!
A hétvégi kánikula nemcsak, hogy tovább folytatódik a következő napokban, hanem még fokozódik is! Egész héten marad a 30 fok feletti hőség, sőt, helyenként 35 fokos forróságot is tapasztalhatunk! Záporok csak elvétve frissíthetik fel a levegőt, és a szél is keveset enyhít a nagy melegen – tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.