Csoki cikkek

Lepd meg szíved hölgyét nőnap alkalmából (is)!
Ahogy a híres zeneszerző, Richard Wagner mondta: „Az élet zenéjét a nők adják.” Ünnepeljük március 8-án ezt a csodás, ezerszínű melódiát!

Csokis pop cake sütés nélkül
Ki hallott már a pop cake süteményekről? A pop cake legnagyobb előnye, hogy sütés nélkül is elkészíthető, olyan mint egy modernizált kókuszgolyó pálcikára szúrva. De most el is mondjuk pontosan, hogyan készül.

Narancsos keksz csokidarabokkal
Egy keksz legnagyobb előnye, hogy bárhol és bármikor el lehet fogyasztani. Ráadásul elkészíteni sem nehéz. És rengeteg változata létezik.

Szeretjük a csokit, és ragaszkodunk a kedvenceinkhez
Lehet édes, keserű, ét, vagy tej, a csokoládé kétségkívül az emberiség egyik legkedvesebb édessége. Sokaknak elsőre a belga vagy svájci csokik jutnak eszébe, pedig a magyar csokoládégyártás is hosszú évszázadokra nyúlik vissza. A csokoládé tehát igazi szerelem sokunk számára, de mennyit is tudunk valójában kedvenc nyalánkságunkról?

Csokis-cseresznyés szelet
Egyszerűen elkészíthető, ha épp nincs friss cseresznyénk, akkor használhatunk hozzá meggyet is. A lényeg ugyanaz marad, mégpedig az, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaljuk majd utána. Láss neki most!

Nagy magyar csokoládé történelem
A jelenleg kapható buborékos csokik ősét már a II. világháború előtt bejegyezték Magyarországon, míg a Balaton szelet az 1930-as években szerzett védjegyet. Július 7-én világszerte a csokoládé világnapját ünneplik, ebből az alkalomból a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala összegyűjtötte a legizgalmasabb és legmeglepőbb szabadalmakat, amelyeket ezzel a közkedvelt édességgel összefüggésben adtak be a hivatalhoz az elmúlt 125 évben.

Csokis kuglóf kevert tésztából
A kuglófnak többféle kedvelt változata is létezik, elkészíthető kelt tésztából, ami ugyan isteni, de jóval macerásabb, mint ez az egyszerű kevert tésztából készült változat.

Kinder tejszelet
Vannak vonzalmak amik elsőre kialakulnak, nyilván erre mondják azt hogy "szerelem első látásra", bár ez már egy kicsit közhely lett. De nézzük a tényeket ez hogy is történt. Pénteken reggel megvettem az aktuáliskonyhai újságot, de persze nem néztem bele, csak beletettem a vásárlós kosaramba. Aztán később eszembe jutott, de csak egy dolgon akadt meg a szemem, ezen a sütin. Már akkor tudtam, bűnös viszonynak nézünk elibe... Max nem csalódott.

Ezt tedd ki az ablakba, avagy a Mikulás álma
Nem csinálnak nagy ügyet az amerikaiak a sütikből. Ilyenkor azért nekidurálják magukat, hiszen az a szokás, hogy a kéményen keresztül érkező Mikulást egy pohár tejjel és némi csokis keksszel várják. A gyerekek pedig izgatottan várják, hogy megette-e a sütit a titokzatos vendég. Akkor most megmutatom, mit kell tenni, hogy a kekszért cserébe az ajándék is megérkezzen...

Klasszikus forrócsoki tejszínhabbal és macaronnal
Szeretnél valami kellemes, meleg finomságot a nap hátralevő részére? Akkor itt egy fantasztikus klasszikus, ami tökéletesen illik egy őszi délutánhoz! Ettől biztosan felmelegedsz, mert még a vérnyomásod is felpezsdült!
Ne csak a párodat, a Földet is szeresd
Nyakunkon a Valentin-nap, az üzletek és a virágboltok már felkészültek a rohamra. Február 14-én és az azt megelőző napokban csak az Egyesült Államokban mintegy 400 millió szál rózsát és 25 millió tonna csokoládét vásárolnak, majd adnak át kedvesüknek az emberek. Ennek az egyetlen ünnepnapnak az ökológiai lábnyoma felmérhetetlen, különösen, ha beleszámítjuk azt a hulladékmennyiséget, amely az ajándékozás kapcsán keletkezik. Na, akkor gondolkodjunk egy picit!
Lőrinci nagyim szilveszteri süteménye
Túl sok pepecselés nincs, gyorsan kész, és szilveszterig biztosan kitart, hacsak a család addig nem jár rá! Sőt, minél többet éri a lekvár, annál puhább lesz. Tudom, karácsony után mindenki tele van édességgel, de javaslom, hogy ehhez már a napokban láss hozzá, mert ki akar szilveszterkor is folyton a konyhában állni? - legalább is Nusi néni, a nagymamám mindig ezt mondta! Osztom nézetét!
Csoki, kortárs művészekkel
Kortárs művészek alkotásai díszítik az idén 160 éves Gerbeaud cukrászda jubileumi csokoládéit. A limitált számú „művészi édességhez” a világ egyik vezető csokoládégyára, a Cacao Barry – kizárólag a Gerbeaud számára készített - csokoládéja szolgálja az alapanyagot. A három különböző csomagoláson pedig Kiss Tibor zenész-festőművész, Réti Kristóf, az Autistic Arts Alapítvány művészeti foglalkozásain alkotó autista művész valamint Áron Eszter, az Áeron márka alapítója és tervezője egy-egy műve szerepel.
Étcsokis kókuszpite
Könnyű kis ünnepi süti, a lustálkodós napokra – bűntudat nélkül! Nem baj, ha éppen kimaradt egy edzés, ettől a süteménytől nem kúsznak fel a plusz kilók - állítja Dudás Lili, a fitneszversenyző.
Erika csókja - vetekszik az igazival
Mióta nyugdíjba ment kedvenc szomszédasszonyom, Erika, isteni sütiket készít az unokáknak. Mindig is nagyszerű finomságok kerültek ki a keze alól, de ez az édesség valami csodálatos! Mindig hoz kóstolót, de ez frissen csak úgy párolgott... vagyis, még le sem tette az asztalra a tányért, már el is elfogyott...
Gyorsan, kevés fájdalommal szülni nem lehetetlen!
Kivétel nélkül minden nő reménykedik abban, hogy könnyű szülése lesz. Sajnos sokan éppen ezért arra törekednek, hogy császárral szülhessenek, pedig erre igazán semmi szükség, hiszen természetes módokon is könnyíthető a szülés. A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász van a ratkotunde.hu és a mi segítségünkre.
Kövér a gyereked? Nem lesz jó vége!
Bár az ünnepi étkezéseknél a szülők többsége engedékenyebb, mint az év többi részében, nem szabad elfeledkezni arról, hogy a kisgyermekek tápanyagigénye merőben eltér a felnőttekétől, ezért például farsangkor sem ehetik ugyanazt, mint a család többi tagja. Kifejezetten aggasztó tény, hogy az 1-3 éves gyerekek a maximálisan ajánlott cukormennyiség több mint másfélszeresét fogyasztják minden nap, az ünnepi időszakban pedig tovább emelkedik ez a szám.
Seherezádé tortája
Ahogy a neve is jelzi, a torta receptje elég messziről érkezett, az arab világból. Elkészítése egyszerű, hozzávalói nálunk is jól ismertek, így nagyon valószínű, hogy a kedvenc sütik között találjuk hamarosan. Én már megsütöttem!
Nektarinos muffin
Annyira szeretem a muffin recepteket, olyan sokféle módon variálhatóak, annyi mindennel lehet turbózni őket, legfeljebb két edényt kell használnunk az összekeveréséhez, ha ügyesek vagyunk, 35-40 perc alatt el is készül.
Banános csokifagyi
Ki ne szeretné a csokit? Vagy ki ne szeretné a banánt? Ebben az egyszerű, könnyen elkészíthető receptben egyesítheted a kettőt, hogy valami fantasztikusan finom fagyi legyen a végeredmény.
Csokikrém zabtejből
Növényi alapanyagokból készült, gluténmentesen is elkészíthető, vegán édesség, desszert. Ki gondolná, hogy zabpehely az alapja? Pedig az, és bebizonyítja, hogy abból is isteni desszert készülhet.
Nagymama csokitortája
Csokitortával sosem lőhetünk mellé, azt mindenki szereti, úgyhogy érdemes nekiállni ennek a nem különösebben bonyolult darabnak az elkészítésének.
Zabos, kókuszos aprósütemény
Nem sok munka, elronthatatlan, bármivel tovább dúsítható, tovább díszíthető, strapabíró, jól hordozható, akár a munkahelyünkre is magunkkal vihető. Egészséges tízórai vagy uzsonna gyerekek számára is.
Csokis-kekszes rakottas - a vasárnapi édes élvezet
Keksz mindig van itthon, csoki csak eldugva, a többi a hűtőben, így semmi akadálya, hogy ez a sütés nélküli desszert megédesítse a mai napot.
Sütés nélküli Milkatorta - a nagyi kedvence
Ma nem a nagyi sütött, hanem mi nem sütöttünk az ő napjára. Bebizonyítottuk, hogy a csoki nem csak a gyerekek kedvence, és sütés nélkül is készülhet meglepetés. Ráadásul kiürült végre a nyúlfészek csokis szekciója is...
Feketeerdő torta
Igazi villantós, lenyűgöző torta, amivel zajos sikert fogunk aratni, ami teljesen indokolt is lesz, tekintve, hogy nem kevés munkát kell majd belefektetnünk az elkészítésébe. Vegyünk hát egy nagy levegőt, és álljunk neki!
Liszt nélküli csokitorta - Jucus konyhájából
Kevés összetevőből, nagyon egyszerűen és gyorsan, ráadásul sütés nélkül készítettünk ma édességet. Ez a csokitorta főleg a lisztérzékenyek kedvence lesz, mert a hozzávalókból sorából kihagytuk a lisztet. Így is fantasztikus finomságot alkottunk!
Csokis villámsüti
Esküszöm, hogy 25 perc alatt elkészül! Egy tálban összekeverjük a hozzávalókat, már öntjük is a tepsibe, mehet az előmelegített sütőbe 20 percre, és kész!
Zserbógolyó
Gyors, sütés nélküli édesség, aki szereti a zserbó ízvilágát, az nagyon fogja kedvelni. Semmi más dolgod nincs vele, mint összegyúrni a hozzávalókat, majd csokiba mártani. Csábító!
Csokoládés crinkle
Senki nem tud ellenállni egy finom csokis sütinek. Kettőnek meg végképp nem. Ennek a darabnak az az érdekessége, hogy még sütés előtt kell porcukorba forgatni, ettől alakul ki sütés közben a jellegzetes, repedezett felszín. Ne süssük túl, mert ha kiszárad, élvezhetetlen.
Csokis tuti Mártiéknál
Mindig ünnepi az a süti, ami csokival készül! Ezt a receptet egy barátnőmtől tanultam, aki ebben a műfajban általában - vagy legyek teljesen őszinte, teljesen - ügyesebb, mint én! Ő egyébként brownienek nevezi, de ezt a szót saját interpretációmban nagyképűnek tartanám! Próbáljátok ki előre, hogy az ünnepre tökéletes legyen! Hajrá!
Forró csoki, a bűnös élvezet
Milyen tél az, amelyiknek nem alaptartozéka a forró csoki? Na ugye! Forró csokit tehát mindig inni kell, novembertől márciusig, ha nem is naponta, de hét nem múlhat el csokizás nélkül. Jó minőségű, magas kakaótartalmú csoki kell hozzá, no meg zsíros tej, 30 %-os habtejszín. A többi mellékes.
4 emeletes kekszes-nápolyis csoda - sütés nélkül
Ehhez a négyemeletes desszerthez nem kell bekapcsolni a sütőt, mégis egy nagyon látványos finomságot készíthetünk, ami bármilyen ünnepi alkalomra megállja a helyét. A titok a különleges rétegezésekben rejlik.
A győztesek csokis rizses tortája - sütés nélkül
Imádjuk a sütés nélküli különlegességeket! Ez a torta a mascarponétól és a csokis rizstől válik egészen egyedivé. Igazi szülinapi torta lehet, vagy csak egy remek vasárnapi meglepetés, mit előző nap is elkészíthetünk.
Sütés nélküli csokis pilótatorta - a jó bizonyítványért
Már csak napok kérdése, és itt a vakáció, a jól megérdemelt pihenés. A bizonyítványosztást pedig mi mással ünnepelhetnénk meg, mint egy fantasztikus sütés nélküli csokitortával. Igazi meglepetés lehet a dicséret mellé!
Csokis-mákkrémes torta - sütés nélkül
Sütés nélküli három krémes tortát készíteni nem olyan nagy ördöngösség. Tovább tart elolvasni a receptet, mint elkészíteni ezt a nem csak finom, de nagyon mutatós tortát, akár nőnapi meglepetésnek, vagy éppen szülinapra. Csokis is, mákos, is, kekszes is, könnyű is.
Mars a Marsnak!
Magyarországra is szállítottak a visszahívott Mars-termékekből - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatósága. Egy szelet csokiban műanyagot találtak. Az intézkedés 55 országot érint.
Gyömbéres forró csoki - a tavaszváró bájital
Alkohol nélkül is csábíthatunk, akár naponta is, ezzel a finom gyömbéres-mézes forrócsokival. Ha egyszer kipróbálod, valószínűleg sorozatban kell majd készítened!
Eredeti kanadai csokis muffin
Remélem, nem dobtad ki a karácsonyfáról leszedett csokidíszeket! Itt az ideje az "újrahasznosításnak"! Torontóban tanultam a muffin sütésének rejtelmeit. Kanadai barátnőm ezt igazán remekül készítette. A sütőformákat is tőle kaptam jó 15 évvel ezelőtt. Azóta is remekül dolgoznak a konyhában. Csak az eredeti recept mértékegységeit kellett lefordítanom, és más indulhat is a munka! Vágj bele!
Ajjaj! Fájhat a fejed a csokitól és a sajttól is!
Fejfájás több okból is jelentkezhet: az időjárási változások, a frontok következtében, a nyaki csigolyák elváltozása, az izmok merevsége, a kialvatlanság miatt, de a stressz is jól ismert hajlamosító tényező. Sokaknál a fájdalom megjelenése az étkezésekhez köthető, ezért érdemes megfigyelni, hogy mit fogyasztottunk a tünetek megjelenése előtt.
Már a vikingek is söröztek az influenza ellen
A világ szüntelenül változik, mely változás az utóbbi időben elég dinamikus és kiszámíthatatlan. Sokszor, ha a rohanás közben megállunk egy pillanatra, már megint a következő, sokkoló, tudományos újdonságról lehet hallani. Elképesztő, hogy a nem is olyan távoli múlt, már archaikusnak számít. A változásokat az orvostudomány világában is meg lehet figyelni. Ehhez egyáltalán nem kell orvosnak lennünk. Elég, ha elolvasunk egy öt évvel ezelőtt írott könyvet, vagy a nagymamánkkal és nagypapánkkal elbeszélgetünk. Vannak ugyanakkor olyan dolgok, amik az idő múlásával sem változnak…
Sütés nélküli kókuszos csokigolyó
Egy gimnáziumi barátnőmnél ettem ilyet először egy szülinapi bulin. Nem kellett sokat várni, és én is megalkottam a magam csokigolyóját. Nem esett nehezemre, ráadásul imádom a kókuszt. Ad némi ünnepélyességet ennek a pokolian egyszerű ínyencségnek. Ráadásul ma már darálva is lehet háztartási kekszet kapni!
Csokis bögréssüti Télapóra - nem csak gyerekeknek
Igazán gyors és egyszerű kevert tésztát készítettünk, amely bosnyák sütemény néven is ismert. Bár a Télapó érkezésére időzítettük, utána még inkább célszerű megsütni, a megmaradt csokihegyek miatt.
Csokis-diós őrület
Ez egy varázslatosan finom süti, nem olcsó, és még ráadásul hízlaló is. Ellenállni viszont nem lehet! Ez a recept is keresztlányom legújabb alkotása. Keresztapjának készítette szülinapi ajándékként. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom: teljes volt a siker! Ezt a receptet is tedd el karácsonyra!
Csokis-gesztenyés muffin - adalék az édes élethez
Itt van az ősz, és ha éppen nem valami tökös, akkor valami gesztenyés sütinek is ideje van. Ez az isteni muffin változat, a begyűjtött receptjeim egyike, és bármikor készítem, mindig nagy sikere van. Vasárnapi hangulatfokozónak is kiváló!
Fűszeres kalácskák
Ezt a remek receptet a keresztlányomtól kaptam. Bár még kezdőnek számít a házasszonyok sorában, nem riad meg semmitől! Bátran nekivág a legkomplikáltabbnak tűnő sütiknek is! Ez is egy ilyen "sokszereplős" példány.
Piskóta csokidarabokkal, mascarponés krémmel - olasz desszert
Az olasz ünnepi menü elmaradhatatlan fogásai bárányból, tojásból és kelt tésztából készülnek, a desszertek között pedig a csokoládés-krémes finomságok a népszerűek. Ilyen a sült házi piskóta, amelyet néhány megmaradt csoki tojás és egy kis konyhai fortély felhasználásával mi is elkészíthetünk!
Boldog csokoládé napot!
Bár többféle dátum is kering, hogy mikor is ünnepli a világ a csokoládé napját, mi július 11-re szavazunk. Bár a legjobb megoldás talán az, ha mindennap ünneplünk egy picikét - néhány kockányit, annyi még épp egészséges!