Életforma.hu


A majdnem kínai csirkecomb

A majdnem kínai csirkecomb 

Azért majdnem, mert honosítottuk. Vidéken nehéz a különleges élelmiszerek beszerzése. Nincs ám kulináris, gyarmati különlegességek háza, meg keleti áruk boltja. Sőt még a gazdaságos nemzetek konyhája is olyan rövid,  mint egy bevásárló kocsi. Van rajta 2 féle pancake por, indiai fűszerkeverék 5 féle, görög szölőlevél konzerv, és juharszirup. A kínai felsőfok a kacsás-tésztás instant leves. Így született meg a piros- aranyos-szezámmagos csirkecomb filé Max konyhájában.
Májgaluska leves kacsamájból

Májgaluska leves kacsamájból 

Tudom, hogy egy háziasszonynak nem nagy truváj elkészíteni egy májgaluska levest, de én most veszítettem el a szüzességemet - legalábbis ezen a fronton - írja egri húsimádó barátunk. Mint hozzétette, régen tervezte már, hogy varázsol egy ilyen fogást, de valahogy mindig közbejött valami más. Most azonban egy szupermakretben megakadt a szeme a kacsaleveses dobozokon, amik a hűtőben várták az Ő hercegüket - amikből aztán gyorsan meg is vett kettőt. Először még csak kacsa alaplében gondolkodott, de kiderült, hogy van a dobozokban valamennyi máj is - úgyhogy nem csak alaplé, hanem egy répás májgaluska leves tette szebbé és finomabbá az őszüket. 
A világ legegyszerűbb rakott krumplija Mártitól

A világ legegyszerűbb rakott krumplija Mártitól 

Annyira imádjuk, hogy sokszor még a vasárnapi ebéd királya is lehet. Ahogy összesülnek az ízek, és pirul a tetején a tejföl, az egészen mámorító! Az a lényeg, hogy kifejezetten erre a célra vegyél krumplit, amit én a piacon mindig meg is teszek. Uborka- vagy céklasaláta illik hozzá. 
Gyömbéres teában pácolt tojás az ünnepre

Gyömbéres teában pácolt tojás az ünnepre 

Egy nagyon finom, egyszerű és különleges pácolt tojást ajánlok figyelmetekbe abból az alkalomból, hogy ma van a tojás világnapja. A Nemzetközi Tojásszövetség 1999-ben hirdette meg minden év októberének második péntekére A TOJÁS VILÁGNAPJÁt. Több mint 30 tagországban ezzel hívják fel a tojás fontosságára a figyelmet. Aki tehát szereti a főtt tojást, annak ajánlja Max ezt a gyömbéres teafüves csodát. Ad hozzá egy kis pluszt, amitől kedvet kapunk kipróbálni más teákkal is. Hidegtálak, partik izgalmas szereplője lehet, tessék kipróbálni!
Leveles kelfőzelék marhahúspogácsával

Leveles kelfőzelék marhahúspogácsával 

A családban rajtam kívül nem nagyon rajonganak a kelkáposztáért, ezért ritkán főzök ebből az egyébként igen finom és egészséges zöldségféléből . Most egy reform főzelék készült kontaktgrillen sült marhahúspogácsával - írja Pammer Livi. 
Almás táska, a nyár íze

Almás táska, a nyár íze 

Hanyatlásnak indult a sógoroméktól kapott alma, így a hasznosításáról kellett döntenem. Régóta terveztem az egyik multinál látott úgynevezet kelt almás puffancs kopírozását, így most szerét ejthettem. A benne elrejtett alma tölteléket frissen készítettem, de a régebbi betétekkel ellentétben itt nem szerettem volna péppé főzni. Így amikor elérte az általam elképzelt párolási fokot, de még hersegett az alma, megkötöttem egy kis keményítővel. Nagyon jó lett az állaga, és a tésztát sem áztatta el - írja Somogyi Zoltán Max. 
Nyúlhúskrém, almás répasalátával és házi kenyérrel:

Nyúlhúskrém, almás répasalátával és házi kenyérrel: 

Igazi vendégvárós húskrém Max konyhájából. Mint megszokhattuk, ismét egy remek kis receptet kapunk! Tehát, szálasra vágott húsból készül, óvatosan fűszerezve, megőrizve a nyúlhús értékeit.
Meggyes rétes lustán elterülve

Meggyes rétes lustán elterülve 

Ne kövezzetek meg, de én sokkal jobban szeretem a sodort rétest, mint a húzottat. Elkészíteni is, és enni is. Igaz, kicsit tartalmasabb a tésztája, nem annyira vékony, mint a húzotté, de számomra ez lett az ideális rétes, általában túrós és meggyes töltelékkel készítem, de idény szerint szinte bármilyen gyümölcs alkalmas a töltelékbe. Most egy kissé savanykás, vagy inkább savakban gazdag meggy került bele, fahéjjal és barna cukorral szórva. Morzsája sem maradt - írja Pammer Lívia. 
Marton Adrienn klasszikus francia citromtortája

Marton Adrienn klasszikus francia citromtortája 

Zárnak az iskolaajtók, nyílnak a táborok, megkezdődik a strandszezon, a piacok pedig fantasztikus zöldségekkel, gyümölcsökkel bódítanak el. A JOY #gasztrovagyok kategóriájának jelöltjei ebből a kínálatból állították össze nyárindító receptjeiket. Ez egy páratlan finomság!
Tejben sült zöldfűszeres tojás Max konyhájából

Tejben sült zöldfűszeres tojás Max konyhájából 

Egy tipikusan gyors és könnyű vacsora. Krémes tejszín és tej keveréke, amiben megsütünk két tojást. Laktató étel, aki szeretné, a végén a krémes szaftot ne hagyja a tál alján. Törjünk egy darabka bagettet vagy pirítóst, és azzal itassuk fel. 

Gyorsan valami....tojásost!!! a farmer reggelije 

Farmer reggeli, vagyis vacsora lett belőle, ami igazából elkésett egy ebéd volt - írja Max. Mindegy, tette hozzá, finom volt, és ez a lényeg. És emberes adag lett volna, ha nem hárman ettük volna. Eredendően csak két éhes szájhoz tervezte a fogást Somogyi Zoltán, és azt is - úgymond - kicsit kérek csak-ra, de hárman laktak jól, vagyis úgy eltűnt a tányérokból minden, mintha nem is lett volna. Amúgy hűtőtakarításra is remek egy fogás!

Egyszerű tojásos spárga 

No, ha rájöttél, hogy itt a fogyókúra ideje, akkor lépj egészségesen! Az egyik legjobb segítőd a spárga. Szinte egyetlen kalória nincs benne, de a rostjai isteniek, és nagyon egészséges akár köretként, akár egytálételként szervírozzuk! És még guszta is! Már árulják a nagyobb bevásárlóközpontokban is.   

Saláta és tárkony házassága - Steffel Csaba konyhájából 

Biztos az én hibám, de a salátalevessel úgy vagyok, illetve voltam, hogy egy nehezen értelmezhető étel - írja Steffel Csaba. Már többször próbálkozott vele, de valahogy nem volt az igazi, míg az ünnep előtti napokban néhány Facebook-os csoportban a - Ki mit eszik? - kérdésre többször is előjött a salátaleves. Újra belevágott, ezúttal jégsalátával, mert épp az volt akcióban...  

Madaram teje 

Japán diákok hangos nevetésére lettem figyelmes a minap egy cukrászdában. Kérdeztem a pincértől ugyan mi tetszett nekik annyira? Mint kiderült, a desszerteket nézegették, és a tolmács lefordította a madártejet. És még mi mondjuk rájuk, hogy furcsa dolgokat esznek!...

Rántott csoki uzsonnára? 

A skót gasztronómiáról legtöbbünknek a haggis és a whisky jut eszébe, de bőven tartogat még érdekességeket Gordon Ramsay hazájának konyhája. A nemzetközi különlegességek rajongói egy kis kreativitás bevetésével könnyedén össze is állíthatják saját hamisítatlan skót menüjüket. Ha a híres nemzeti ételükhöz nem állna rendelkezésünkre elég birkabelsőség és tölteni való bendő, a következő, egyszerűbb fogásokkal is megidézhetjük a Felföld ízeit.

Mini túrós batyuk 10 perc alatt 

Mindig jó egy kis leveles tészta a hűtőben. Számtalan felhasználási fajtáját ismerjük. Hegyvári Zoltán kísérletként egy túros variációt készített, ami nagyon finomra sikeredett. Ezzel a váratlan vendégeket is pillanatok alatt elvarázsolhatod!

5 fontos dolog, amit tudnod kell a D-vitaminról 

Tavaszra kimerülnek energiaforrásaink, köztük kikopik a szervezetből az egyik legfontosabb, a D-vitamin. Pótlásuk nagyon fontos! 5 perc a napon már elég a napi adaghoz! De mi van, ha nem süt a derék égitest? Ahogy mondani szokták, a tudomány mai állása szerint a tejtermékek, a tojás, a tőkehal és a tőkehal májolaj a legalkalmasabb a pótlásra.

Töltött tojás a farsangi partimra 

Ezerféle formája ismert a töltött tojásnak. Ha vendégeket vársz, akkor is biztos befutó! Látványos, előre elkészíthető, és nem akkor kell vele foglalkozni, amikor már ott vannak a barátaid!  

Hogyan készíthetünk süteményeket tojás nélkül? 

Fejtörést okozhat, ha tojásallergia miatt mellőzni kell ezt az alapanyagot a sütésekkor. Szarka Dorottya, a Budai Allergiaközpont dietetikusának praktikus tanácsai azonban azt bizonyítják, hogy ha a tojást a megfelelő alapanyagokkal helyettesítjük, akár még az eredetinél finomabb, változatosabb desszerteket is készíthetünk!

Kakaós piskótarúd tojás és tej nélkül 

Most pedig bebizonyítjuk, hogy a tojáson túl is van élet! Szarka Dorottya, a Budai Allergiaközpont dietetikusa saját, jól kipróbált receptjét adjuk közre! Meg ne lepődj, ez még finomabb, mint a hagyományos piskóta!

Quiche 

A quiche olyan a franciáknak, mint az olaszoknak a pizza. Klasszikus francia étel, melynek alapja egy omlóstészta fészek, melyben gazdag feltéteket helyezünk el, tejszínes tojással nyakon öntjük, megsütjük.

Pulykamellsonkás-tojásos őszi saláta 

Egy könnyű ebédre a munkahelyre vagy gyors vacsorára ajánljuk ezt a pár alapanyagból, mindössze 10 perc alatt elkészíthető salátát. Persze attól őszi, hogy most készítjük...

Tejben sült zöldfűszeres tojás 

Egy tipikusan gyors és könnyű vacsora. Krémes tejszín és tej keveréke, amiben megsütünk két tojást. Laktató étel, aki szeretné, a végén a krémes szaftot ne hagyja a tál alján. Törjünk egy darabka bagettet vagy pirítóst, és azzal itassuk fel. 

Ünnepi habos torta - egyszerűen, sütés nélkül 

Ezt a tortát bármilyen ünnepi alkalomra elkészíthetjük egy munkafolyamat, azaz a sütés mellőzésével.Itt most csak a krémre és a habra kell koncentrálni. Nagyon finom és mutatós!

Gyömbéres teában pácolt tojás, a partik kedvence 

Nagyon finom, egyszerű, mégis különleges pácolt tojás. Aki szereti a főtt tojást, annak ajánlom. A gyömbér és a teafű csodálatosan megfűszerezi a tojást. Ad hozzá egy kis pluszt, amitől kedvet kapunk kipróbálni más teákkal is. Hidegtálak, partik izgalmas szereplője lehet.

Tojásos gombasaláta 

Soha nem felejtem el azt fantasztikus gombakínálatot a barceloniai piacon, már csak ezért sem, mert imádom a gombát minden formában. Sajnos a hazi kínálat meglehetősen szegényes, és bizony kevesen is értenek hozzá. Ezért is örültem meg, amikor az egyik kolléganőm elmesélte, hogy látott rókagombát és pöffeteget is az újpalotati piacon. Annyira megkívántam a gombát, hogy berohantam a legközelebbi nagyáruházba, és vettem egy kis szeletelt csiperkét. Csak ez volt, de adtak hozzá receptet is. Ezt most megosztom Veletek!       

Tojásos tonhalkrém 

Egy gyors, könnyű, egészséges vacsora, amit bármikor el lehet készíteni, ha van otthon egy-két tonhal konzerv. Sok előkészületet nem igényel, és nem csak vacsorára, de baráti összejövetelekre is bevethető.

Török tojásos lepény 

Tipikus nyári reggeli. Könnyed, könnyű elkészíteni, igazi egzotikus fogás, biztosan sikeresek leszünk vele. Elkészíthetjük előre, akár vihetjük piknikezni is. Tökéletes dobozos ebéd is lehet a munkahelyünkön. Igazi keleti kényeztetés, friss és üde. 

Tőkehal spárgával, vajas mártással 

Egészséges és finom halrecept, akár kezdőknek is! Nagyobb feladat lesz beszerezni az alapanyagot, mint az ételt elkészíteni. Próbálkozhatunk tőkehal hiányában más feszes, fehér húsú hallal is.        

Túrófánk nagymamám szakácskönyvéből 

Nagyon szeretjük a túrófánkot, több receptem is van hozzá, de ez a kedvenc, amit nagymamámtól örököltem. Nyáron is elkészíthető, egy jó fejtettbableves utáni fogásnak egyszerűen tökéletes.

Baglyok kupaktanácsa 

A töltött tojás sokoldalúan bevethető barátunk lehet, akár hidegen, akár melegen. Ha válogatós gyereket nevelünk, ez a jópofa megoldás még a kis finnyás étvágyát is meghozhatja!

Sajtos bundában sült fekete retek 

A fekete retek rendkívül jó hatással van az egészségünkre, elsősorban az emésztésre, illetve a májra. Törekedjünk rá, hogy lehetőleg jelentős mennyiséget együnk belőle. Nemcsak reszelve, mézzel fogyasztható, hanem főételként is.

Sajtos, medvehagymás tojásfasírozott 

Ha tojás van a hűtőben, nagy baj nem érhet minket. Ezerféle módon elkészíthetjük, itt például egy szokatlan receptet olvashatnak, a fasírt nem húsból, hanem tojásrántottából készül.

Lecsó 

Egy jó lecsó... Az bizony isteni tud lenni nyáron, amikor a paradicsom és a paprika már szabadföldön terem, nem fólia alatt. De mi kell egy igazán jó lecsóhoz? 

Medvehagymás tojással töltött rántott csirkemell 

Nincs egész lakást betöltő olajszag, mégis a család kedves, megszokott ételét tehetjük az asztalra, ha ezzel a módszerrel, ha kipróbáljuk a sütőben sült rántott húst.

Majonézes virsli saláta 

Néha nem vágyunk túl nagy ebédre, megelégszünk egy könnyű, egyszerű salátával. Ezzel a virsli salátával alig van munka, mire megkeverjük a tartárt és belekarikázzuk az alapanyagokat, a virsli is kihűl. Magos kenyérrel a legfinomabb.

Elzászi almatorta 

Olyankor szoktam elkészíteni, amikor ráérősen tudom megsütni, nem mintha nagyon macerás lenne, de valahogy ehhez az édességhez nekem mindig a lassú, kényelmes konyhai tötyörgés kapcsolódik, amikor sülés közben édesen terjeng a konyhában a tésztában lévő bor illata, elkeveredve a fantasztikus alma illattal. Igazi terápiás sütés ez mindig.

Cukkini torta 

Végigkíséri az egész nyarat karcsú, zöld testével, lehetőséget adva arra, hogy gyakorlatilag bármilyen fogást készítsünk belőle a salátától kezdve a levesen át a főételekig. Szeretünk, cukkini!

Spárga brüsszeli módra 

A tavasszal szezonális spárga számos jó tulajdonsággal bír. A szénhidrát- és zsírtartalma elhanyagolható, annál fontosabb azonban a benne található rostok, vitaminok és ásványi anyagok mennyisége.

Katalán krém 

Tipikus katalán édesség, nem azonos a franciák créme brulée-jével, és erre a katalánok nagyon is kényesek. Barcelonában kóstoltam, ahol nincs tapas bár katalán krém nélkül.

A legeslegjobb rakott krumpli 

Ez most más egy kicsit. Mint ahogy mindenki rakott krumplija más. Sőt, azt kell mondanom, én magam sem tudok két egyforma rakott krumplit csinálni, hiszen itt nemcsak egy összetevő minősége meghatározó a végeredmény szempontjából, hanem az összesé. Ha a krumpli vizes, ha a kolbász nem elég zsíros, vagy túl zsíros, ha a tejföl ócska, ha a tojás gyári, ha a szalonna silány, sőt, végső soron ha a só nem elég sós, a rakott krumplink már nem lesz tökéletes. Nagyon úgy tűnik, hogy az összeállítás módja szinte másodlagos az alapanyagok minősége mellett. 

Töltött tojáslepény 

Ez a tojáslepény egy nagyon egyszerűen elkészíthető étel. A lepényt pillanatok alatt össze lehet kavarni, míg teszünk veszünk, már meg is sül a sütőben. Könnyen feltekerhető és mindenféle maradékkal megtölthető.

Tudtad? Ez a jelentése a kettészelt húsvéti tojásnak 

A húsvét egyik szimbolikus jelképe a tojás, amelyet nem csak a sonka mellé fogyasztunk, de ajándékba is szívesen adunk ilyenkor. Most nem a locsolóknak festett hímes tojásokra, hanem a félbe vágott változatára gondoltunk. Te tudod, hogy mit a jelentése?

Töltött tojás (húsvéti tál) 

Húsvétkor minden recept kincset ér, amiben tojás van, hiszen a tojás az ünnep legerőteljesebb szimbólummal bíró étele.

A sonka legjobb barátja a tojás 

Húsvéti ételeink közül a tojás az, ami legmarkánsabban képviseli az ünnep szellemi tartalmát. Járjuk hát kicsit körül a tojást kulturális és gasztronómiai szempontból is.  

Töltött tojás melegen 

Az első pillanattól kezdve imádtam, ma is bármikor meg tudom enni. Rizzsel körítve önálló vacsora lehet, hidegen - úgy értem, kihűlve - is nagyon finom, ezért nem fordult elő sosem, hogy ha egy kicsit nagyobb adagot sikerült készíteni, pocsékba menjen akár csak egy fél tojás is. A konyhában járva-kelve felkaptam egy-egy darabot, és mire körülnéztünk, már üres volt a jénai.

A NÉBIH jó tanácsai sonka- és tojásvásárláshoz 

A sonka és a tojás egyaránt előkelő helyet foglal el a húsvéti ünnepi asztalon. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) összegyűjtötte a két népszerű termékkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, valamint, hogy mire figyeljünk vásárláskor.

Édesburgonya palacsinta 

Nálunk még javában tart az édesburgonya láz, mindig tartok itthon ebből a szuper zöldségből, hogy ha hirtelen jön egy ihlet, hogy készítenék belőle valamit ez ne legyen akadály. Így volt ez az alábbi reggelinél is. Vasárnap jut idő leginkább arra, hogy reggelire ilyen finomságot készítsünk, a hétköznapi készülődésnél ez esélytelen, gondolom ezzel nem csak én vagyok így.