Életforma.hu


Csirkés fajita

Csirkés fajita 

Nem vagyok híve a készen vásárolt poroknak, mixeknek. Van azonban olyan eset, amikor engedek az elveimből, és ezek a nemzetközi konyha bizonyos ételeinek elkészítése. A fajitához készen vásárolt keveréket szoktam használni.
Aszalt szilvás, chilis húsgombócok

Aszalt szilvás, chilis húsgombócok 

A recepttel egy tévéműsorban találkoztam, de annyira átalakítottam, hogy szegényre a saját anyja sem ismerne rá. Amint elkészült, gyorsan lejegyeztem a receptjét, mert olyan jól sikerült, hogy mindenképp helyet követel magának az ételeink sorában.
Milyen édes! Csak nem kömény?

Milyen édes! Csak nem kömény? 

Hevenyészett közvélemény-kutatásunk szerint a háziasszonyok nagy része egyáltalán nem ismeri az édesköményt, jó néhányan egyáltalán nem is találkoztak még vele a boltokban. Néhányan látták már, de sosem próbálták, elvétve találni a merítési mintában egy-két olyan alanyt, aki már kipróbálta. Olyannal sajnos nem találkoztunk, aki rendszeresen használná.
Illatos, omlós csirke

Illatos, omlós csirke 

Kínai gyorséttermek kínálatában szereplő klasszikus fogás, amit otthon is elkészíthetünk, és biztosak lehetünk benne, hogy sokkal finomabb lesz, mint a gyorséttermi.
Narancsos édeskömény saláta

Narancsos édeskömény saláta 

Az édeskömény ropogós, enyhén ánizsos ízű zöldség, feje búbján étvágygerjesztő zöld levélkoronával, ami a levelek mellett szintén jó szolgálatot tesz egy salátában.
A zeller csodája

A zeller csodája 

Számos ételünk elengedhetetlen ízesítője a zeller, melyet sokan imádnak, mások pedig kizárólag szükséges rosszként tekintenek rá a főzés során, már a neve hallatán is elhúzzák a szájukat. Pedig amilyen egyszerű, olyan hasznos is.
Cikória saláta

Cikória saláta 

A cikória az őszi és téli időszak egyik értékes vitamin- és ásványianyag-forrása. Kesernyés tejnedvet tartalmaz, melyet a hajtatás során sem veszít el. Ha ezt nem kedveljük, fogyasztás előtt áztassuk enyhén ecetes-sós vízbe. 
Csörögefánk

Csörögefánk 

A világ legjobb csörögéjét nagyanyám sütötte, imádtam nézni, ahogy a tészta téglalapokat derelyevágóval bevagdosta, megtekergette. Sajnos az ő receptjét nem tettük el a családi széfbe - pedig ott lenne a helye -, így egy jól beváltat használok évek óta.
Lekváros bukta

Lekváros bukta 

A lekváros bukta hungarikum. Egy pillekönnyű kelt tészta csodás lekvárral töltve. Elkészítése nem lehetetlen küldetés, neked is sikerülni fog!
Amerikai palacsinta

Amerikai palacsinta 

1993-ban ismerkedtem meg az amerikai palacsintával. Ekkor jártam ugyanis az Egyesült Államokban először látogatóban. Azóta az amerikai palacsinta iránti szerelem töretlen, és régi fényében ragyog, ahogy az első pillanattól kezdve.

Koreai palacsinta 

Akik vonzódnak a hagyományostól eltérő ételekhez, ne habozzanak kipróbálni. A végeredmény egy kellemes ízű, belül kicsit krémes zöldséges palacsinta, ami mellé tálaljunk édes chili szószt.

Zöldborsós csirkemáj rizzsel 

A csirkemáj és a zöldborsó jó barátok, egyiknek sincs szüksége hosszú főzési időre. És ne felejtsük el, hogy a májat csak elkészülte után sózzuk meg, különben megkeményedhet.

Dorozsmai molnár ponty 

A dorozsmai molnár ponty egy ízes, paprikával, paradicsommal, hagymával készülő halétel, amit hagyományosan csuszatésztával tálalnak. 

Egy vicces zöldség: a csicsóka 

A természet nagy mókamester. Hogyan kerülhetne másként a csicsóka az őszirózsa félék családjába, és hogyan állhatna közeli rokonságban a napraforgóval? És egyáltalán, miért nem főzünk vele gyakrabban?

Krumplilepény, a sokoldalú kedvenc 

Régesrégi recept, sváb származású nagyanyám készített gyakorta ilyen lepényt akár főételnek, akár valamilyen leves mellé kísérőnek tálalta, hogy egy tányér levessel is jól lakjunk akár. Húsok mellé is kiváló köret.

Mascarponés villám desszert 

Nem kell hozzá más, csak mascarpone, tejszín, kevés cukor, néhány keksz, pár szem gyümölcs, és körülbelül tíz perc múlva kész is a tökéletes desszert.

Zabpehelyből készült reggeli lepény 

A főtt zabpehely alacsonyabb GI-vel rendelkezik, mint a nyers, mivel a főzés felszabadítja a vízoldékony rostokat. Ezek a rostok lehetővé teszik, hogy a glukóz csak lassan jusson a véráramba, ami szintén pozitívum. Ez a mennyiség 3 személynek elegendő reggelire.

Régi ismerős, új barát: a csicseriborsó 

Ha eddig nem tettünk próbát vele, akkor itt az ideje, ha régi kedvenc, akkor meg szeressük továbbra is: megéri! Meglepetések, klasszikusok és sok minden más a csicseriborsóból.

Csicseriborsó kung pao módra 

Rajongok a kínai konyháért, de már régóta nem eszem kínai étteremben. Nekem magamnak ritkán van időm ilyesmivel pepecselni, hisz tudvalevő, hogy az ázsiai ételek általában hamar elkészülnek, ám előkészítési idejük akár többszöröse is lehet a főzési időnek. Rajongásom állandó tárgya a kung pao (gung bao) csirke, amit most csicseriborsóból is elkészítettem.

Beignet, a francia fánk 

Fánkot enni farsang környékén szinte kötelező, a franciáké, a beignet, pedig a világ egyik legjobbja. Könnyű elkészíteni, a tésztája fantasztikus, és gyakorlatilag abbahagyhatatlan az evése.

Fetával töltött mediterrán kenyér 

Paradicsom, bazsalikom, olajbogyó, feta, ha csak rájuk gondolunk már kisüt a nap. Ezzel az egyszerű, de mégis izgalmas töltött kenyérrel és egy pohár borral pedig már a tenger mellé is képzelhetjük magunkat.

Amit a lisztekről tudnod kell 

Ha neked sem mond semmit a lisztes zacskókon a BL55-ös jelzés, vagy netán még soha észre se vetted, hogy ilyen is van a csomagoláson, ha tanácstalanul állsz a polc előtt, amin egynél többféle liszt van, segítünk tájékozódni. Mit, mivel, miből?

Gesztenyés aprósütemény 

A gesztenye nemcsak pürének kiváló, egyéb aprósüteményeket is készíthetünk belőle, ha elég találékonyak vagyunk. Ezt a receptet évekkel ezelőtt a Gundelben tanultam Juhos József cukrásztól, azóta is gyakran készítem.

Gorgonzolás, diós tagliatelle 

A tagliatelle - széles metélt - az egyik kedven tészta fajtám. Az étel pedig egyike azoknak a vacsoráknak, amik egy fárasztó, undok nap után igazi melegséget költöztetnek a gyomorba éppúgy, mint a lélekbe.

Tervgazdálkodás, avagy hogyan kerüld el a káoszt? 

Rend a lelke mindennek, mondták nagyanyáink, és el kell ismernünk, igazuk volt. Ha kicsit csavarunk a mondáson, azt is mondhatjuk, terv a lelke mindennek. Például annak, hogy elkerüljük a mindennapi stresszt a vacsorakészítés körül.

Túrós burek 

A burek török gyökerekkel rendelkező csodaság, honfitársaink leginkább mégis a horvát tengerparton járva ismerkednek meg vele, ettől azt gondolják, odavalósi ez a finomság. Készítik édesen, sósan, minden variációban lenyűgöző.

Karfiol lengyelesen 

Amikor szezonja van a karfiolnak, vagy szezonon kívül nem túl drága, érdemes tartani a hűtőben karfiolt, mert nagyon változatosan használhatjuk fel. Nemcsak leves készülhet belőle, hanem főétel is.

Mindenünk a vitamin 

Hetek, hónapok óta nélkülözzük a friss, harsogó, élettel és vitaminokkal teli zöldségeket, gyümölcsöket, viszont a jól megszokott téli társaikat, a gyökérzöldségeket, az almát, körtét kezdjük lassanként megunni. Mit tegyünk, ha mégis valami újdonságra vágyunk? Mi legyen, ha unjuk már a banánt?

Kakukkfüves, gombás töltött csirkecomb 

A töltött csirkecomb a magyar konyhák egyik legismertebb, legnépszerűbb ünnepi étele. A tölteléket számtalan módon variálhatjuk, minden alkalommal kissé mássá téve az ételünket.

Vőlegény torta a Nutella szerelmeseinek 

Tortának egyáltalán nem lehet nevezni, de így rögzült a családi szótárban, úgyhogy így marad. Ha nagyon akarom, akkor talán egy triffle lehetne. 40 dkg Nutellával... istenem!

A hízás lelki okai 

Talán furcsának tűnik egy ilyen témájú cikk éppen egy recepteket kínáló oldalon, igazából egyáltalán nincs ellentmondásban a cikk weboldalunk kedvenc témájával. Általában szeretünk jókat enni, hiszen az evés az egyik fő örömforrásunk. De mitől van az, hogy többet, jóval többet eszünk, mint amennyire a szervezetünknek szüksége lenne? Erről olvashatunk fontos információkat.

Házmester stangli 

Nagyon jó vendégváró fogás is, ha pedig maradék főtt krumplink van, akkor különösen ó szolgálatot tesz ez a recept. Másnap reggelire a maradékot  - ha lesz ilyen -, elpusztíthatja a család.

Élet a gesztenyepürén túl 

A pürénél és sült gesztenyénél általában véget ér a fölsorolás, ha a gesztenyéről van szó. Pedig sokoldalúan felhasználható termés, amelynek hazai fogyasztása meglehetősen korlátozott, a termékek döntő többsége import gesztenyéből készül. Lássuk, mihez kezdjünk vele!

Sült zöldségek kölessel 

Ez az étel vegetáriánusoknak remek főétel, nem vegáknak pedig például sült csirke- vagy kacsacombhoz remekül el tudom képzelni. A köles nagyon egészséges, nyugodtan kiválthatjuk vele például a rizst is a változatosság kedvéért.

Burgonyafánk, a királyi köret 

A burgonyafánkkal még gyerekkoromban ismerkedtem meg, amikor nagyanyám zseniális vadasait ezzel körítette. Emlékszem, ahogy a kis fánkocskák ügyesen forogtak az olajban, amikor az egyik oldaluk pirosra sült, készségesen átfordultak a másikra.

Kókuszgolyó 

35 éve készítem ennek a receptnek az alapján a kókuszgolyót, a legjobb barátnőmtől kaptam, épp ezért olyan értékes nekem.

Vadas marhaszelet 

A magyar konyha egyik közkedvelt étele, természetesen vadhúsból a legjobb, de be kell látnunk, vadhúshoz igencsak ritkán jutunk hozzá - már aki szereti egyáltalán a vadat. De marhából is nagyon-nagyon finom vadast lehet készíteni.

Gríz vagy dara? 

Tudtad, hogy a búzadara más néven gríz? Tudtad, hogy a kukoricadara őrülten sokoldalú alapanyag? Vagy azt tudtad-e, hogy létezik rizsdara is? Ha bármelyik kérdésre nemmel válaszoltál, olvass tovább!

Lencsét egész évben 

Te is egy évben csak egyszer, új évkor eszel lencsét? Simán elmész mellette a boltban, a piacon? Azt hiszed, csak főzeléket lehet főzni belőle? Akkor bizony fel kell fednünk előtted a titkot: a lencse roppant változatosan használható, egészséges, gyakorlatilag az év bármely szakában fogyasztható növényünk.

Amit ma megehetsz... 

... azt nagy valószínűséggel holnap is megeheted. Vagy ha nem, hát fagyaszd le! Főtt ételnek manapság nem lenne szabad kukában landolnia, hiszen kevés kivétellel minden lefagyasztható. Ha úgy alakult, hogy többet főztünk a kelleténél, az ételt adagokra porciózva, dátummal, névvel felcímkézve tegyük a fagyasztóba!

Intelligens citromkrémes sütemény 

Ez a desszert keveréke a habkönnyű piskótának és a citromkrémnek.  Ellenállhatatlanul könnyed, citromos, langyosan a legfinomabb, és kb. 5 perc, míg összeállítod – egyszóval ideális desszert. Aranybarna a teteje, felül piskótaszerűvé válik a  kész tészta, alul pedig fantasztikusan finom citromkrém vár ránk.

Perec 

Szerezzünk örömet a gyerekeinknek - valamint magunknak, párunknak és barátainknak - ezzel a pereccel. Talán magunk sem fogjuk elhinni, milyen gyorsan elkészíthetjük, és milyen finom!

Sült ananász karamell szósszal 

Néhány éve tele vannak a szupermarketek ananásszal, igazán jó áron is hozzá lehet jutni ehhez a csemegéhez. Készítsünk belőle különleges ínyencséget!

Stíriai metélt 

Fogadok, hogy sok olvasónk még csak nem is hallott a stíriai metéltről. Pedig igencsak érdemes vele megismerkedni! Könnyű túrós tészta csodálatos édes tejfölös krémben... Van ennél jobb?

Paleo pizza 

Manapság igen divatos étkezési forma a paleo étkezés. Anélkül, hogy lándzsát törnénk mellette vagy ellene, közzéteszünk egy remek paleo pizza receptet, amit egészségesen étkezőknek ajánlunk elsősorban.

Paszternák leves 

A paszternákot sokkal kevesebben ismerik, mint a fehérrépát, és még ennél is kevesebben használják. Pedig jellegzetes, már-már parfümös ízével közszeretetnek örvendhetne.en ismerik, mint a fehérrépát, és még ennél is kevesebben használják. Pedig jellegzetes, már-már parfümös ízével közszeretetnek örvendhetne.

Ananász tisztítása 

Egy kis segítséget adunk ahhoz, hogyan tisztítsd meg és darabold fel az ananászt. Sokkal finomabb a friss ugyanis, mint a konzerv.

Élet a szavatossági időn túl 

Az élelmiszereken feltüntetett szavatossági időt sokan szentírásnak tekintik, és bár nem mondjuk, hogy ez helytelen gyakorlat, mégis gondolkodásra biztatnánk minden vásárlót ez ügyben.