Környezetvédelem cikkek

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!
A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.

Ne csak a Föld napján óvjuk a bolygónkat!
Változtassuk meg a világot! Kortyról kortyra.

Vállalatok ESG céljainak elérésében is segít a 10 Millió Fa!
Céljuk 2023-ra, hogy az adó 1%-ból és más adományokból befolyó hozzájárulások segítségével még közelebb kerüljenek ahhoz, hogy a programjukba bevonjanak legalább tízmillió embert, akik legalább egy fát elültetnek életük során.

Mire van szükségünk egy ökobarát otthon kialakításához?
Kétség nem férhet hozzá, hogy a fenntarthatóságra való törekvés napjaink legfontosabb kihívásává vált, erre pedig az építőipar is folyamatos technológiai innovációval igyekszik reagálni. Gyakorta hallunk olyan építőipari koncepciókról, mint a passzívház vagy az ökoház. De pontosan milyen lehetőségek állnak a rendelkezésünkre, ha környezetbaráttá tennénk otthonunkat? Cikkünkben ehhez gyűjtöttünk össze néhány tippet.

Nagy változás jön a Tesco áruházláncnál
Van aki örül ennek az új hírnek, van aki nem, de az biztos, hogy a Földünknek jót fog tenni!

Mi is pontosan a zöld technológia?
Elmagyarázzuk, mi rejlik a sokat hangoztatott kifejezés mögött.

Budapesten környezetbarát módon hasznosítja az FKF az ünnepek után begyűjtött karácsonyfákat
Az ünnepeket követően a Budapesti Közművek keretein belül önálló tevékenységet folytató FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai szervezetten, járatrendszerben gyűjtik össze és szállítják el a kihelyezett fenyőfákat. A logisztikai feladat nem mindennapi, hiszen évente mintegy 500-600.000 tűlevelű kerül ki a fővárosi utcákra, ezt a mennyiséget kell begyűjteni, illetve hasznosítását megoldani.

PET palackokból gyárt mosogatószivacsot egy magyar cég
Ricinus növény felhasználásával és újrahasznosított PET palackokból készülnek szivacsok a jövőben egy magyar cég üzemében.

Telekocsi: még sosem érte meg ennyire használni ezt a közlekedési formát
Az árak emelkedésével sokan új közlekedési formákat választanak, a városok közötti utazásra az autómegosztás, azaz a telekocsi lehet a leggazdaságosabb.

Egy év alatt negyedével csökkent az üvegházhatású gázkibocsátás a SPAR Ausztria csoport országaiban
És ebbe a csoportba beletartozik a SPAR Magyarország is!
Egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes házak
Háromszor annyi készház épült az elmúlt két évben, ráadásul az elszabaduló energiaárak még tovább növelhetik a piacot.
4 fontos tipp a méhek védelméért
Ezekkel segítheted a beporzók munkáját
Új trend a környezetbarát esküvő, a green wedding
A környezettudatos szemlélet, a környezetünk védelme egyre több házasulandó pár számára fontos. Ennek része a környezetbarát esküvő megszervezése is.
Végzetes méreteket ölt a pálmaolaj miatti természetrombolás
A pálmaolaj életünk majd minden területén jelen van. Megtalálható az élelmiszerekben, a kozmetikumokban, a gyógyszerekben, a kenőanyagokban, sőt még a biodízelben is. Ugyan csak néhány évtizede hódította meg a világ iparát, a nyomában maradó természetrombolás máris végzetes méreteket öltött.
Ígéretes környezetvédelmi ötlet: feltalálták az arcmaszkot a tehenek számára
A tehenek által kibocsátott metánt csökkentenék ezzel.
Ezért felesleges öblítőt használni
Kevés olyan háztartás van ma Magyarországon, ahol a mosáshoz nem használnak öblítőt. Az a tudat él az emberekben, hogy öblítőre szükség van, mert attól lesz a ruha puha tapintású és illatos. Azt, hogy használatának káros hatása is lenne, kevesen gondolják, pedig nem véletlen, hogy az Európai Unió által kibocsátott Eco Label minősítést nem adják meg erre a termékkörre.
Mindenki számít - Tudatos Vásárlók Egyesülete
Riasztó hírekkel szembesülünk nap, mint nap a Föld szennyezettségéről, túlterheltségéről. Elborzadunk, ha kipusztuló állat és növényfajokról, szennyezett vizekről hallunk. Hajlamosak vagyunk a nagy cégeket, iparvállalatokat hibáztatni ezért az állapotért. Pedig azok minket szolgálnak ki. Ha mi, egyes emberek önmérsékletet tanúsítunk és tudatosan vásárolunk, sokat tehetünk ennek a romboló folyamatnak a megállításáért, sőt visszafordításáért. Erre hívja fel a figyelmet, és segít a szokásaink megváltoztatásában a Tudatos Vásárlók Egyesülete.
7 háztartási termék, amit nem szabad csak úgy kidobni a kukába
Fontos, hogy tudjuk, hogy sok háztartási termék és tárgy nem dobható ki, ha már nem használjuk őket, vagy kiürültek. Muszáj, hogy figyeljünk arra, hogy mi kerül a kukánkba, mert ezzel a környezetünknek is jót teszünk.
Keresd fel Magyarország első ökofürdőjét!
Budapesttől karnyújtásnyira újra megnyitotta kapuit a Gyömrői Tófürdő. Ez hazánk első ökofürdője. Olvasd el, hogy ez mit jelent, aztán, akár még ezen a hétvégén, ki is próbálhatod!
Vedd fel és fuss! Tomán Szabina plogging akciója
Még javában tart a műanyagmentes július, ami ismét egy remek alkalom arra, hogy valamit tegyünk a Földünkért. A világ több, mint 170 országának környezettudatos lakossága csatlakozott a Plastic Free July kihíváshoz és igyekszik a maga módján hasznosan hozzájárulni a környezetvédelem ügyéhez. Tomán Szabina és a Toman Lifestyle vállalat munkatársai, partnerei város- és környezettisztító megmozdulásra indulnak július 17-én, szombaton.
Újra reneszánszát éli a ruhakölcsönzés
Sokan gondolták úgy a divatszakma képviselői között, hogy a ruhakölcsönzés lehet a fast fashion ágazat - vagyis, hogy az egyik nap megvásárolt, aktuálisan divatos ruhadarabokat másnap már dobjuk is el - alternatívája. Egy frissen megjelent tanulmány szerint azonban pont az ellenkezője igaz: a rejtett költségek miatt a ruhakölcsönzés az egyik leginkább környezetszennyező tevékenységek egyike.
Zöldebbek lettünk a járványnak köszönhetően
Bár úgy tűnik, hogy a covid-19 járványnak csak negatív hatása volt az életünkre, ám ha jobban megvizsgáljuk a dolgot, rájövünk, hogy bizony van olyan terület, amire kedvezően hatott. Bármily meglepő, de ide tartozik a környezetvédelem is.
Többet veszünk, többet eszünk, többet dobunk ki
Az érzelmi intelligenciáról bizonyára már mindannyian hallottatok. Az étkezési intelligencia azonban egy viszonylag újkeletű fogalom. Míg előbbi az érzelmek megértésének, megélésének és értékelésének képességére, addig utóbbi az étkezési szokásaink racionalizálására, a tudatos fogyasztásra, pazarlás visszaszorításának képességére utal. A fogyasztás terén soha nem látott pazarlásba folyik. Többet veszünk, többet eszünk és sajnos többet is dobunk ki. Ideje tehát többet beszélni az étkezési intelligencia fejlesztésének módszereiről.
Táplálkozási szokásaink megváltoztatásával a környezetünkért is tehetünk
A meteorológiai tavasz középső hónapját táplálkozás szempontjából két rendkívül fontos világnap foglalja keretbe: április 7-én az Egészségügyi Világnapot, míg április 22-én a Föld napját ünnepeljük. Bár elsőre a két esemény távolinak tűnhet egymástól, valójában egyáltalán nem az: az egészséges táplálkozás mára összefonódott az ökológiai fenntarthatósággal és annak értékrendszerével.
5 jó ügy, amikkel te is támogadhatod bolygónk jövőjét
Évente egyszer, a Föld Napja alkalmából nagyon sok helyen beszélnek arról, hogy mit kellene, lehetne, szabadna és nem szabadna tenni azért, hogy megőrizzük a természeti értéket, amiket kölcsönkaptunk. Ilyenkor akár lendületet is kaphat a bennünk megbúvó környezetvédő, de ez nem feltétlenül tart ki egész évben
Fuss, tekerj, és szedd össze
Hallottátok már a plogging kifejezést? Svédül a 'szedd fel' és a 'kocogás' szavak keresztezése. Arra találták ki, hogy az emberek futás, vagy kocogás közben zsákokba gyűjtik a szabadban levő szemetet. A plogging ötlete Svédországból származik, de mára már az egész világon népszerű lett, olyannyira, hogy egy magyar, egy svájcival Kínában alapított ilyen futóklubot. Kocogás közben pedig úgy ismerik meg az országot, ahogy egy turistacsoporttal sosem lehet. Sógor Katival két futás közben beszélgettem Sanghajban.
Fluor Tomival kampányol a Greenpeace
Új videóval jelentkezett a Greenpeace Magyarország, amelynek szövegét Fluor Tomi mondta fel. A kampány a cégvezetőket szólítja meg, hogy vállaljanak ők is szerepet a világszintű műanyagválság megoldásában. A probléma mára akkora, hogy a piac nem háríthatja tovább a fogyasztókra a felelősséget: a cégek feladata, hogy a fogyasztók számára fenntartható megoldásokat tegyenek elérhetővé, és visszaszorítsák az eldobható műanyagokat, méghozzá minél előbb.
Ma egy órára sötétbe borul a Föld
A Föld órája 2006-ban indult kezdeményezés, amely arról szól, hogy egyetlen órán keresztül semmilyen elektromos árammal működtetett eszközt se használjunk- beleértve a világítást is. Az eseményt mindig március utolsó szombatján rendezik meg - ez idén 27-én, vagyis ma este lesz lesz aktuális. És másnap, senki ne feledje, egy órávval kevesebbet alhatunk a tavaszi óraátállítás miatt.
Piknikezz – környezettudatosan!
Lassacskán egyre jobban süt a nap, egyre kékebb az ég, és a napsugarak a pázsitot is kellően átmelegítik, így minden adott ahhoz, hogy minél több időt töltsünk a szabadban.
Dobó Kata vezetés közben is védi környezetét
Dobó Kata egy kék színű Nissan Leaf-et vezet, aminek a töltése sem okoz gondot a számára. A színésznő tavaly ősszel lett a márka nagykövete, és mint mondja, kislánya szerint is nagyon menő, hogy elektromos autóval járnak, mert így óvják a környezetet.
Így csökkentsd a vízlábnyomodat!
A KSH 2019-es adatai alapján az egy főre jutó napi vízhasználatunk több mint 35 ezer liter volt – ez közel 12 ezer pohár víznek felel meg (3 dl-es pohárra számolva). A megdöbbentő adat nagy részét a mosással történő víz és áramfogyasztás teszi ki, ami egy kis tudatossággal és odafigyeléssel jelentősen csökkenthető lenne. A Gorenje ezért most összegyűjtött 5 tippet, amivel drasztikus lépések nélkül tehetsz a környezetedért, és még pénztárcádat is megkímélheted.
Pokorny Liával ünnepel a szülinapos GreenGo
Ünnepel Budapest első és kizárólag elektromos flottát üzemeltető közösségiautómegosztója, a GreenGo - 4. születésnapjuk alkalmából 500 fa elültetésével zöldítik a várost. A szám nem véletlen: a budapesti közlekedésben részt vevő, nagyjából 500 darab nem elektromos hajtású közösségi autó CO2-kibocsátását szeretnék kompenzálni. Az akcióhoz a 10 millió Fa Alapítvány és nagykövetük, az elkötelezett természetvédő, Pokorny Lia színésznő is csatlakozott.
A maszk kötelező, de te döntöd el, milyet viselsz
Az elmúlt hetekben több ízben is foglalkoztunk a maszk viselésével, s mivel azóta még jobban szigorodtak az előírások, mutatjuk, milyen sok típusból választhatunk.
A magyarok többsége környezetbarát csomagolást választana
Miközben a fém kevésbé környezetszennyező, mi még mindig inkább műanyagot használunk, derült ki az alumínium- és fémdobozok visszagyűjtését népszerűsítő mindendoboz.hu felméréséből,
4 öko-tévhit
A nyár tökéletes alkalom arra, hogy fenntarthatóbb életmódra váltsunk, a rengeteg elérhető információ azonban könnyen összezavarhatja a témában kevésbé járatos érdeklődőket. Íme a négy leggyakoribb öko-tévhit, melyet érdemes tisztába tenni.
Túl sok erőfeszítést igényelnek a mindennapok - vélik a mai harmincasok
Átfogó kutatás készült a mai harmincas korosztályról, melynek legfőbb eredményei rávilágítanak arra, hogy bár papíron benőtt már a fejük lágya, de képtelenek hosszú távon tervezni, alig tudnak félretenni, és hiába nyílt ki a világ, nem akarnak külföldre költözni.
Virtuális kiállítás Dr. Jane Goodall életéről a National Geographic Museumban
A Washingtonban található múzeum a járvány miatt döntött úgy, hogy bár az intézményt bezárják, virtuálisan bejárhatóvá teszik jelenlegi kiállításukat, a Dr. Jane Goodall életét és hagyatékát bemutató tárlatot.
Tavaly rekordszámú áldozata volt a környezetért vívott küzdelemnek
Világszerte több száz aktivistát öltek meg, olyanokat, akik megpróbálkoztak a „lehetetlennel”, saját és tágabb környezetük védelmével.
3 lépés, amivel a konyhád környezetbarátabb lehet
Az élelmiszerpazarlás napjaink egyik legnagyobb globális, társadalmi és környezeti problémája. Bár hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egyéni cselekedeteink nem sokat számítanak a klímaváltozás tekintetében, már az otthonunkban, ezen belül a konyhánkban is sokat tehetünk a bolygónkért, és pár egyszerű megoldással jelentősen csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat.
Startol a műanyagmentes július
Júliusban ne használjunk műanyagot – mindössze ennyi az üzenete annak a nemzetközi kezdeményezésnek, amelyet a lassan lebomló műanyagok pusztító környezetkárosítása miatt hívtak életre a fenntarthatóságért küzdők. Te kibírnád egy hónapig műanyag nélkül? Vágj bele a kihívásba!
Így vásárolj okosan élelmiszert
Néhány egyszerű praktikával te is elkerülheted, hogy a kelleténél több élelmiszert spájzolj be. Nem kell nagy ördöngösségekre gondolnod, elég, ha ezekre odafigyelsz, s máris tettél valamit a környezetedért.
Hogy vásárolj környezettudatosan ruhát?
Melyik nőt nem boldogít az a tudat, hogy szekrényében többnél több ruha lapul? És a shoppingolás alatt érzett eufória, vagy hogy egy kihagyhatatlan akcióra lehet lecsapni? Ami jó nekünk, az korántsem hasznos a Földnek. De akkor mit lehet tenni, ha nem csak pénztárca-, de környezetbarát megoldást keresünk?
IKEA: jön a húsmentes svéd húsgolyó
A klímaváltozást már a bőrünkön érezzük. Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában az IKEA vásárlók mintegy 60 százaléka gondolja úgy, hogy gyermekei rosszabb állapotban örökölik tőlünk a bolygónkat, mint ahogyan mi kaptuk. Az IKEA ezért kihívást hirdet az IKEA Better Living nevű okostelefonos alkalmazásában, hogy csökkentse az ételpazarlást. Az alkalmazás letöltésével a vásárlók egyszerű tippeket és ötleteket kapnak, és karbonlábnyom csökkentésért még egyedi jutalmak is járnak.
Új csomagolásmentes üzlet nyílt Budapesten
Gondolkodjunk előre, hirdeti a csomagolásmentes vásárlást népszerűsítők egyre népesebb tábora. Nem elég ugyanis, ha a háztartási hulladékot szelektív módon összegyűjtjük, de valójában már meg sem kell termelnünk azt. Nincs szükség csilivili csomagolóanyagokra, elég pár befőttesüveg és papírzacskó, és indulhat a nagybevásárlás.
Kicsoda Greta Thunberg?
2018. augusztus 20-án az akkor 15 éves Greta úgy döntött, hogy iskola helyett tüntetni fog a svéd parlament előtt. Nem is sejtette, hogy ezzel elindítja a “Skolstrejk för klimatet” (iskolai klímasztrájk) mozgalmat, melyből nem sokkal később a Fridays for Future néven ismert diákmozgalom lesz.
A légszennyezettség csökkent, a műanyag szemét nőtt
Már-már azt hittük, hogy a koronavírus járvány miatt bekövetkező gazdasági változások környezetünkre gyakorolt hatása csak pozitív lehet. A levegőszennyezettség valóban csökkent ugyan, de műanyag szeméttel a korábbiaknál sokkal jobban terheljük természeti környezetünket.
Ma van a Föld Napja: interjú a Jane Goodall Intézet Magyarország főtitkárával
Ma, a Föld Napján a National Geographic-on Jane Goodall filmpremier. Ez csak hab a tortán, Kádár Andrással, a Jane Goodall Intézet Magyarország főtitkárával természetesen nem csak erről beszélgettünk, hanem például arról, hogy a csimpánzokra is veszélyes lehet a koronavírus.
A járvány múlásával ismét növekedhet a környezetszennyezés
A koronavírus-járvány miatt oly’ mértékben csökkent az ipar és a közlekedés széndioxid kibocsátása, mint még soha azelőtt. Félő azonban, hogy a járvány elmúltával ismét felpörög a világgazdaság motorja, és a környezetszennyezés ott folytatódik, ahol a COVID-19 előtt abbamaradt.