Életforma.hu


Körtés zellerkrémleves 

Nagy zeller rajongó vagyok, és idén nagyon sok finom körte is termett, azokból is jól belakmároztam. De hogy a kettő együtt milyen finom, azt most szívesen megmutatom másoknak is.
Német burgonyaleves

Német burgonyaleves 

Remek élmény volt 1800 méter magasan, egy hüttében kanalazni ezt a forró, tartalmas levest, de nem volt kevésbé jó az sem, amikor elkészítettem a saját konyhámban. A németek tudnak valamit, ha krumpliról van szó, az egyszer biztos!
Sült paprikakrémleves

Sült paprikakrémleves 

Először egy jó nevű balatoni étteremben kóstoltam ezt a levest. Forró nyár volt, a leves pedig hűsítően hideg. Igazi felüdülés volt. Ámde miért ne ehetnénk ilyen finomságot télen is, melegen? Semmi akadálya nincs ennek a verziónak sem.
Paradicsomleves sajtos pirítóssal

Paradicsomleves sajtos pirítóssal 

Konyhai ténykedésem egyik sarokpontja volt a paradicsomleves. Imádtam enni, képtelen voltam elkészíteni. Ha az állaga megfelelő volt, az íze volt csapnivaló, ha sikerült valami aromát belecsempésznem, akkor híg lett, vagy épp olyan sűrű, hogy megállt benne a kanál. Tartott ez mindaddig, amíg egy szép napon a kezembe került egy doboz paradicsom ivólé.
Csipkebogyó leves - a folyékony vitaminbomba

Csipkebogyó leves - a folyékony vitaminbomba 

Lekvárt, szörpöt már készítettem belőle, teaként is szeretem, ám levest még sohasem főztem a csipkebogyóból. Egy svéd ismerősöm ajánlotta, náluk ez egy nagyon közkedvelt leves, és persze egészséges is. Próbáljuk ki mi is!
Krumplileves

Krumplileves 

Szegények levese, vagy ahogy drága nagyanyám hívta, tésztaleves. Leginkább akkor készítette, ha krumplit főzött, akkor a levében gyakran készült ilyen egyszerű, de páratlan ízű leves. Nagyon fontos bele a friss zellerzöld íze, az adja meg azt a kicsi kis pluszt, amitől ez a leves több, mint "csak" egy krumplileves.
Frankfurti leves

Frankfurti leves 

A legfinomabb verzió frankfurti levesre. Én régebben tejföl és répa nélkül készítettem, de mióta rátaláltam erre a receptre, csak így készítem. Egyedüli kényes pontja a virsli kiválasztása, mondanom sem kell talán, ügyeljünk rá, hogy a legkevesebb szóját és tartósítót tartalmazó, minél nagyobb százalékban húsból lévő virslit keressük hozzá.
Libaleves Márti asztalánál

Libaleves Márti asztalánál 

Minden ünnepi asztalon megállja a helyét az én libalevesem! Nemcsak Márton-napkor lehet libát enni, bármikor kellemes! Én például a karácsony másnapi ebédhez is ezt szoktam tálalni! Kis ügyességet csak a májgombóc elkészítése igényel, de ahhoz is adok egy tippet! Vágj bele bátran!  
Thai csirkeleves Évától

Thai csirkeleves Évától 

Stabil helye van a konyhámban ennek a fantasztikusan harmonikus ízű, könnyen elkészíthető levesnek. Igaz, néha el kell menni főzés előtt az Ázsia boltba bevásárolni hozzá, de hát ezt azért annyira nem szoktam bánni. Ma már egyre több helyen juthatunk viszonylag könnyen hozzá az egzotikusnak számító hozzávalókhoz is.
Karfiolkrémleves

Karfiolkrémleves 

A karfiolt úgy, ahogy van, minden formájában nagyon szeretem, gyakran készítek alaplével, zöldségekkel petrezselymes formában is levest belőle, de ez a tejszínes, fűszeres változat is nyerő. Ízlésünk szerint fűszerezhetjük, én legjobban szerecsendióval szeretem megbolondítani. Jó minőségű teljes kiőrlésű, testes kenyér illik hozzá.

Tejfölös, kolbászos krumplileves 

A krumplilevesnem számtalan változata van, nálunk ez a tejfölös, kissé savanykás, pikáns változat a legmenőbb. Egy szelet friss kenyérrel maga a mennyország, ráadásul se óriás szaktudás, se flancos hozzávalók nem szükségesek hozzá.

Gombaleves 

A gomba remek alapanyag, képes főszerepet játszani éppúgy, mint ahogy jó mellékszereplő is válhat belőle. Sütni, főzni, rántani, levesnek, húspótlónak, mindenhogyan jó.

Tortellini leves 

Egyszerűen elkészíthető, melengető leves, ahogy az angolok mondanák: comfort food. És valóban, a komfortérzetünkön igen sokat javít, főleg hideg napokon, de színeivel is képes felidézni a nyarat. Ha tartunk otthon a hűtőben kész tortellinit, bármikor hozzányúlhatunk a készletekhez.

Libaaprólék leves 

Egy jó, forró húslevestől mindenki elalél, nincs annál jobb a nyirkos, hideg novemberi időben. Meg aztán itt van Márton napja is, illendő tehát, hogy a hagyományoknak megfelelően kényeztessük magunkat. A libaleves egyébként egyszerű húsleves, nyilvánvalóan attól liba, mert libahús van benne. Nem érdemes nemesebb részeket belefőzni, a combot, mellet hagyjuk meg a sülthöz, a levesbe megfelel a liba háta, szárnya, a zúzája, nyaka, szíve, lába.

Salátaleves 

Tavasztól őszig készíthetjük ezt a levest, télen bizony nem túl kifizetődő vállalkozás, amikor a saláta ára az egekben jár. De szezonjában bármilyen főétel elé szívesen ajánlom, könnyed, a tejföltől kicsit pikáns, fokhagymás levest tehetünk asztalra, ha a salátalevesre esik a választásunk.

Pórékrémleves 

Már nem emlékszem, hogyan lett nálunk ez A Kedvenc Leves, talán egy karácsony előtti teszetoszáskodásom eredménye lett, és aztán úgy maradtunk. Évekig minden karácsonykor és minden családi ünnepen ezt kellett asztalra adni, néha legörbülő szájjal kérleltem a többieket, hadd főzzek inkább más levest, de nemigen engedtek a póréból.

Páratlan sajtkrémleves burgonygombóccal 

Imádom a sajtot! No, és ebből most még egy leves is, az már pazar ötlet! Hát még milyen finom! A pápai Villa Classica séfje ezt biztosan tudta, amikor a férjemnek elkészítette ezt a remek levest! A cég munkatársa, Bódi Tünde azt is elmondta, hogy különlegességük nemcsak nekünk, hanem a sok-sok országból érkező vendégüknek is nagyon ízlik.

Sajtos zellekrém leves 

Nagy kedvencem a zeller. Azon népi gyógy- és fűszernövények közé tartozik, amelyek erős vízhajtó hatásúak. A népi gyógyászat szerint még arra is képes, hogy a vesehomokot kihajtsa. A zeller nagy értéke a sok szerves nátrium, de megtalálható benne a kalcium, a foszfor, a vas, a magnézium, a kálium és néhány nyomelem is. A levele tartalmaz illóolajat és flavonoidokat is. Serkentőleg hat a veseműködésre. Háromféle fajtáját termelik világszerte (metélő zeller, halványító zeller, gumós zeller), nálunk a gumós változat népszerű, de nagyobb élelmiszer áruházak polcain és a piacokon is megtaláljuk már a szárzellert, ami salátákba kiváló, ráadásul jóval több ásványi anyagot is tartalmaz, mint a gumós változat.

Sajtos-kelkáposztás kenyérleves 

Kenyeret sosem dobunk ki! - mondta nagyanyám, aki sokféle módon tudta újrahasznosítani. A tőle tanult,vagy a már azóta megismert praktikákkal jó magam is gyakran feldolgozom. Ezt a káposztaleveses változatot az egyik áruházlánc receptkártyáján találtam. Én már megfőztem. Engem már megfőzött!

Ez most a 10 legjobb cukkinis receptünk! 

Ezen a nyáron és ősszel csak úgy ontottuk a jobbnál jobb cukkinis finomságokat, aminek ti is nagyon örültetek. Mivel még mindig szezonja van ennek az egészséges zöldségnek, egy csokorba gyűjtöttük a legsikeresebb recepteket, hogy könnyebb legyen válogatni. Jó étvágyat!

Popey levese - a gyerekek kedvence 

Amikor én még kislány voltam, no akkor ment az a rajzfilm sorozat, amelytől egyszer csak beindult a piacokon a spenótfelvásárlás. Állítólag Popey, a tengerész ettől erősödött, izmosodott, és így vele együtt minden követője. Én most nem főzeléket, hanem levest főztem az egészséges zöldségből. Imádják a gyerekeim.

Padlizsán krémleves Mártinál 

Sokan nem mernek a padlizsánnal dolgozni, mert hitek és tévhitek veszik körül gyors barnulása miatt. Pedig nem kell félni! Most itt egy leves, ami mindent sutba dob, egyszerű, és a végén annyira ízleni fog, hogy el sem hiszed! Próbáld ki!  

Zöldfűszeres tökös krémleves - pirított csirkefalatokkal 

Itt van az ősz, itt van újra, még tökösen és zöldségekkel teli kerttel. Mi pedig abból főzünk, amink van, tehát egy fantasztikus zöldséges krémlevest készítettünk. Ezt még azok is szívesen megeszik, akik nem szeretik az úszkáló hagyma és répadarabokat. Amúgy meg nagyon egészséges!

Márti őrítően jó ribizlilevese habgaluskával 

Savanykás, kellemes, igazi nyári ízvilág! Ezt jelenti nekem a ribizlileves. Kicsi koromban nem szerettem, mert a galuska hasonlított a madártejéhez, amit a mandulaműtét után látni se tudtam! Szegény anyukám pedig mennyit dolgozott érte! Változtak az idők, a galuskák, na meg én is.... Nem fogtok csalódni!  

Különleges nyári kukorica krémleves 

Kukoricaimádók, figyelem! Ebben a levesben alig 30 perc alatt összehoztuk két kedvenceteket. Párosítottuk a főtt kukorica nyári ízét, és a pattogatott frissességét. Pikánsan ízesítettük, és még baconnal is megfejeltük. Fantasztikus lett!

Cukkinikrémleves lime-mal és gyömbérrel P&P módra 

A kedves olvasó már megszokhatta, hogy kollégáim hétről hétre megörvendeztetnek jól kipróbált receptjeikkel! Most is így történt. Szabadságra készülő kolléganőm "hűtőtakarítást" végzett otthon, hogy semmi ne vesszen kárba! Régi receptjét így turbósította fel. Nagyszerűen sikerült! A fotózásra már nem is jutott idő! Így van ez, ha valami remek!  

Pikáns zöldséges krémleves - almával bolondítva 

Fantasztikus dolgokra képes egy savanykás alma! Ebben a levesben például úgy megbolondítja a zöldségeket, borsószemeket, hogy azok pépesen pikánsan végzik a levesestálban. Szóval, isteni levest készítettünk!

Hideg habgaluskás ribizlileves 

Gyerekkoromban imádtam a nagypapáék kertjében bóklászni. Boldogan csipegettem az apró piros szemeket órákon keresztül. Ők sövényt készítettek a ribizliből, nagymami leginkább szörpöt főzött nekünk. Csak később tudtam meg, hogy a ribizli Ázsiából érkezett hozzánk a XVII. században. Először kolostorok kertjét díszítette, majd rájöttek, hogy magas C-vitamin tartalma miatt kitűnően gyógyítja például a skorbutot. Van, ahol vadegresnek hívják. Kicsit macerás a szedése, de megéri!       

Egyszerű köménymagos levesem 

A köménymag már a XIII. században elterjedt Európában. Szerencsés növény, mert szinte mindenütt megterem. Bélrendszeri gondok gyógyítására kiváló. Segíti a gyomorsav termelődését, ezért például étkezés előtt, csak úgy magában is ehető. Kiváló görcsoldó, és puffadás ellen is jó. 

Rongyos leves, ahogy a nagyi tanította 

A legegyszerűbb és a legolcsóbb levesek egyike, mégis az egyik legtartalmasabb. Amikor hajfájósak voltunk, a nagyi mindig ezt készítette jó köménymagosan, tojás és liszt nélkül. A rongyos változat már a tojásosan tuningolt variáció, amit a nagyapám is nagyon szerette, mert fickósította...

Fácánlevesem a vasárnapi családi asztalra - fickósítóval! 

Elárulok egy nagy titkot! Most ünnepeltük a szüleim 65. házassági évfordulóját. A szűk családi díszebédet boldogan vállaltam! Ez a leves erre az alkalomra készült! Mindkettő feledhetetlen volt! A friss zöldségeket pedig kedvenc biozöldségesem szállította. Sok az ízletes hozzávaló, de korántsem bonyolult!     

Erdei gombalevesem 

Nálunk a gomba minden fajtája, minden elkészítési módja csak nyerő lehet! Barcelonában a piacon elájultam, mennyi gyönyörű gombát lehet kapni, megkóstolni, és az mind az ottani környéken termett. Nálunk meglehetősen szegényes a kínálat, így maradnak a receptekből is a legegyszerűbbek.   

Fehérboros gombagulyás - bolondulunk érte! 

Ezt a pikáns gulyást a sokoldalú portobello gombából készítettük, amely a vegetáriánusok és a húskedvelők számára is egy remek, ízletes helyettesítője lehet a marhahúsnak. A fehérbor pedig egyszerűen megbolondította.

Könnyű fácánleves fürjtojással Józsi barátomtól 

Józsi barátom - okkal - nagyon vigyáz a cukrára. Ezért szeretem náluk az ünnepi menüket, mert mindig valami "karcsúsító" költeménnyel készülnek. Legutóbb fácánból főtt leves volt az ebéd fénypontja! A fácán, a galamb, a gyöngytyúk levese egyszerűen gyógyszer a betegeknek is!  

Isteni rebarbara leves biokertészem ötletéből 

Sokáig nem nagyon szerettem a rebarbarát. Talán azért, mert a családban sem kedvelte különösen senki. Felnőtt koromban jöttem rá, hogy méltatlanul bántam vele, és érdemes több időt rászánni! Kedves anyukák és apukák! Először nézzetek magatokba, mielőtt azt mondjátok valamire: nem tudom miért, de a gyerek nem szereti...? Ezt a leves sem bánjátok meg!  

Lencseleves - húsvét után 

Szinte nincs olyan szakácskönyv, amelyik ne tanácsolná a húsvéti sonkafőzéskor, hogy a levet ne öntsd ki! Most jött el az idő! Van, aki csak berakta a hűtőbe, van, aki későbbre lefagyasztotta. Aki pedig szereti lencsét, annak ez igazi ínyencség! Ilyen például az én férjem, aki akár napokig képes ezt enni! Legyen az hétköznap, vagy ünnepi asztal. Nos, most jött el az idő!

Zöldfűszeres hagymaleves sajtos lángoskával 

Ezt a leves egy népszerű budapesti étteremben kóstoltam először. Nagyon ízlett a lángoskával együtt.A baj csak az, hogy utána már nem fért belém semmi! Nagyon laktató!

Batátaleves gomba betéttel 

Bár édesburgonya a másik neve, nem rokona a burgonyának. De ez bennünket most nem zavar, így is egy fantasztikus, vitaminokban gazdag és különleges levest készítettünk belőle. Egy kis gombával tettük rá a koronát.

Sajtleves baconös fokhagymás csavarral 

Idegenkedtem ettől a fogástól, de később kiderült, nincs miért! A lényeg, hogy használd a fantáziád, mert elképesztő milyen remek dolgokra vagy te is képes!

Kínai csirkeleves üvegtésztával - ahogy Márti szereti 

Azért is szeretem a keleti konyhát, mert nagyon sok különleges íz tud párosulni valami egészen egzotikus kéjjel! Ez a leves mindent tükröz! Azt tudni kell, hogy a keleti konyhaművészetben nem a "leves-második-desszert" menürend a módi. Egyszerre tesznek ki minden fogást, a levest is, és mindenki abból "csemegézik", amiből csak akar!

Villámgyors brokkoli krémleves 

Ki nem állhatta az egykori amerikai elnök, George Bush a brokkolit. Sőt, amikor elnök lett, közölte: most már megengedheti magának, hogy soha ne is kelljen ennie. Még az elnöki repülőgépről zöldségei közül is száműzte szegény párát. Ennek nyilván nem örültek a brokkoli-termelők.... Pedig rendkívül hasznos és finom ez az első látásra jellegtelen növény! Itt egy remek recept!  

Tavaszi zöldségleves - krumpligombóccal 

Egy jó kis zöldségleves igazi tavaszi vitaminbomba, főleg ha nem a megszokott módon tálaljuk. Ennek most főleg ízhatásában van a különlegessége, és abban, hogy nem hagyományosan levestésztával, hanem krumpligombóccal kínáljuk.  

Mesés hagymaleves - megbolondítva 

Tél végén már nagyon vágyunk a friss, zöld ízekre, és a hűvösebb napokon a meleg is nagyon jól esik!  Ezt a levest még az is szeretni fogja, aki nem kedveli a főtt hagyma íztét. Böjt idején különösen hasznos, hisz hús nélkül készül, és megfázáskor is igen jól jön gyógyító hatása miatt! Az egészséges élet dunántúli hírnöke, Csákvári Zsuzsanna receptje következik!

Akkor most jöhet a savanyúleves! 

Ez egy igazán pikáns és sok zöldséggel jól megrakott leves.Szerintünk egy hosszútávú fogyókúrához is jó társ lehet, kicsit soványabb hússal. Vagy akár egy hétvégi bál utáni józanítónak is beválik.

Gazdagságot hozó lencseleves 

A hagyomány szerint azért kell lencsét enni január elsején, hogy sok pénzünk legyen az új esztendőben. Ezt sose vettem komolyan, de miután a férjem meg imádja a lencselevest, ám legyen! Már az első annyira jól sikerült, hogy azóta is ismétlem! Próbáljátok ki, mert rendkívül ízletes!

Tejfölös sütőtök krémleves sült zöldségekkel 

Ezzel a különleges töklevessel bárki hamisítatlan téli hangulatot varázsolhat otthonába, miközben akár a tökmag jótékony hatásait is élvezheti. Stájer recept szerint főztük.

Almakrémleves - az ősz ajándéka 

Úgy indul, mint egy szokványos almakompót, ám két lépéssel és néhány összetevővel egy nagyon finom vitamindús krémlevest készítettünk belőle. Igazi őszi gyümölcsleves.

Sütőtök leves Andi konyhájából 

Pikáns fűszerek és egy kilónyi sütőtök. Mindössze ennyi kell egy őszi vitamindús és egészséges leveshez, amely még kellemesen át is melegít a hideg estéken. Andi konyhájából lestük ki a finomságot.