Életforma.hu


Itt egy nyúl ! Kell ez nekem?

Itt egy nyúl ! Kell ez nekem? 

Attól függően, mennyire bővelkedem idővel, húsvétra mindig készítek valamit. A szürke téli napok után minden bizonnyal elkap valami furcsa tavaszi láz, amitől nagyon kreatív leszek.
Grillezz! Már jó idő sem kell hozzá

Grillezz! Már jó idő sem kell hozzá 

Grillezni mindig jó, tavasztól őszig bármikor, az így készülő ebéd éppoly kellemes, mint a vacsora, ráadásul nemcsak étkezés, hanem program is, alkalom az együttlétre családdal, barátokkal. És az sem baj, ha derült ég helyett kicsit borongósabb az idő, a grillen készült étel mindig finom, illata, íze egyedi.
Levél egy kisbabához

Levél egy kisbabához 

Végre megérkeztél. Annyit vártalak, hogy még végiggondolni is hosszú. Most pedig itt vagy és alig tudom elhinni, hogy teljesült az álmom, hogy mindig itt leszel velem, hogy belőlem lettél, és általam létezel. Én pedig Teáltalad.
A tavasz is nagy veszély, figyelj!

A tavasz is nagy veszély, figyelj! 

Az közismert, hogy a lakásban a poratka az allergiások legnagyobb ellensége. Ám a divat és a reklámok hatására egyre több olyan terméket vihetünk haza, melyek veszélyesek az allergiásokra, vagy allergiát okozhatnak az egészségeseknek is.
Perverz locsolóversek

Perverz locsolóversek 

Összegyűjtöttük a legszörnyűbb, legobszcénebb, legperverzebb locsolóverseket, amiket egy nő biztosan soha nem akar hallani.Ha mégis ezekkel öntözgetne, van rá néhány napja még "betanulni"!
Húsvéti veszély! Nagyon figyeljen!

Húsvéti veszély! Nagyon figyeljen! 

A tojás frissességét otthon is ellenőrizhetjük vízbemerítéssel. A friss tojás lesüllyed, az állott tojás a vízen lebeg. Ezeket csak egyenként feltörve és ellenőrizve használjuk fel. Ha a fehérje zavaros, a sárgája elfolyósodott, vagy színe, szaga nem a szokásos, ne használjuk fel.
A 7 lakberendezési aranyszabály

A 7 lakberendezési aranyszabály 

Van néhány szabály, amit soha nem szabad elfelejteni, ha be- vagy átrendezzük a lakásunkat. Ha ezeket szem előtt tartjuk, biztosan nem fogunk mellé, és a nagy felújítás után nem ülünk megkövülten egy olyan zugban, ahonnan legszívesebb elmenekülnénk.
Milyen gyógynövényeket ültessünk az erkélyre?

Milyen gyógynövényeket ültessünk az erkélyre? 

A kerttel, erkéllyel, terasszal rendelkezőket ilyentájt már elfogta az izgalom: ültessünk virágot! Néhány tipp olyan növényekről, melyekről nem is gondolnánk, hogy gyógyhatásúak, s ráadásul otthon is jól nevelhetők.
Mire figyeljünk a kerti partin?

Mire figyeljünk a kerti partin? 

A kerti sütések, partik, összejövetelek a finom ételekről és a jó társaságról szólnak, de néha kellemetlenségek is történnek. Segítünk, hogy úrrá legyen a váratlan helyzeteken.
Milyen veszélyek lesnek rád permetezéskor?

Milyen veszélyek lesnek rád permetezéskor? 

Hazánkban több, mint 300 féle növényvédő - gombaölő, rovarölő, talajfertőtlenítő - vegyszer, permetszer, illetve rágcsálók irtására alkalmas csalétek, méreg van forgalomban, melyek nagy része az emberre nézve mérgező összetevőket is tartalmaz!

Egy duplán modern konyha - Képekkel! 

A legmodernebb technika, jól szervezett munkaterek és tárolóhelyek, látványos minimalista bútorok a konyhában, múlt századi nagypolgári miliő, látványos art deco bútorok és kristálycsillár a vele egy térben lévő reprezentatív étkezőben. Mindkettő a maga módján modern és kényelmes. És nagyon jól megférnek egymással. 

Eltűnhetnek a régi nagy márkák? 

Vajon pusztán a patinás márkanév elegendő-e a túléléshez, vagy a történelmi trandeknek éppen úgy alkalmazkodniuk kell a ma emberének ízléséhez, szokásaihoz, mint az újkori vállalatoknak.

Poháretikett - Melyik borhoz, milyen pohár illik? 

Ha szeretjük a finom borokat, tiszteljük meg azzal, hogy a megfelelő pohárba töltjük őket. Mindegyiket olyanba, amelyben legjobban kibontakozhat a maga teljes szépségében. Így nekünk is tökéletes élvezetet nyújthat.

Hová tűnnek a csecsemőkori emlékeink? 

Csecsemőkori amnézia miatt nem emlékszünk életünk korai szakaszára? Vagy egyszerűen csak a "raktározási kapacitásunkkal" van baj? Tulajdonképpen a csecsemők még gyorsabban felejtenek, mint a felnőttek' - állítja Patricia J. Bauer a Duke Egyetem munkatársa.

Mérgező kerti növényeink listája 

Sok növény tartalmaz olyan méreganyagokat (pl. glikozidokat), amelyek szédülést, hasmenést, súlyosabb esetben hányást, bőrkiütést esetleg látászavarokat vagy ájulást okoznak.

Tarka-barka fürdő most a divat!Képekkel! 

Napjaink fürdőszobadivatját több egymás mellett élő trend is alakítja, de az első és legfontosabb talán, hogy a fürdők ma már nem csupán funkcionális kiszolgálóhelyiségek, hanem wellness-szobák is, amelyek érzéseket közvetítenek.

Egy fantasztikus klímairoda 

A Klímairoda megalkotóinak célja az volt, hogy elősegítsék a magyar társadalom és gazdaság karbontudatos - vagyis a szén-dioxid-kibocsátás minimalizálására törekvő - működését, és olyan életvitelre buzdítsanak, amelynek a ma szokásosnál alacsonyabb az energia- és anyagfelhasználása.

A szobaszerű fürdő négy titka 

A szobaszerű fürdőszoba önmagában is elegáns, luxushangulatot kelt. Ráadásul nem is olyan nehéz elérni ezt a hatást. Deborah Burnett, a nashville-i székhelyű American Society of Interior Designers szóvivője összegyűjtött néhány lakberendezési elemet, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy fürdőnk minél inkább szobának hasson.

Luxusfürdők - sok képpel 

Évek óta tartó trend, hogy egész nap rohanunk, és az egyre kevesebb időt vagyunk lakásunk falai között. Éppen ezért az otthon töltött időben felértékelődtek a pihenésre, relaxációra szánt percek. A folyamattal párhuzamosan változott a fürdőszobák szerepe is: kiszolgálóhelyiségből az otthonlét egyik legfontosabb pontjává váltak.

Elegáns otthon - egy ódon házban 

Bármennyi új ház épül is, a régi, patinás ingatlanok népszerűsége töretlen. A bennük rejlő lehetőségek és páratlan, elegáns stílusuk miatt megérik a felújításba fektetett pénzt és energiát.

Wellnessfürdő egy panellakásban 

Egy panelházi fürdőszobáról mindenki a lehető legrosszabb paramétereket feltételezi. Általában szuperkicsi, ablaktalan helyiségek ezek, amelyek még felújítás után sem tagadhatják le eredeti jellemzőiket. Ez a fürdő azonban, noha panelházban van, egészen más. Igaz, a hajdani konyhát áldozták fel érte.

Kétségbeesett küzdelmünk egy életért 

Ha akkor előre tudom, hogy 7 évünkbe, ismételt gyászba, több száz injekcióba, egy sor műtétbe, egy kisebb vagyonba fog kerülni, és majdnem depresszióba torkollik, nem valószínű, hogy belevágok.

Erotikus éjszakára vágysz? Nézz körül a hálóban! 

Egy kis varázslással tartósan be lehet csalogatni Cupidót a lakás ezen részébe, ha a megfelelő trükkökhöz és ősi módszerekhez folyamodunk az erotika és a szexuális vágy felélesztéséhez.

Rózsák tavaszi metszése 

A nemes rózsák folyamatos növényvédelmet is kívánnak. A kórokozók közül leginkább a rózsalisztharmat és a rózsarozsda, a rovarkártevők közül pedig a levéltetvek, pajzstetvek, atkák és tripszek károsíthatják. Ellenük rendszeres gombaölő és rovarölő szeres permetezéssel védekezzünk.

Mire jók a házi praktikák? 

A nagymama trükkjeit mindenki alkalmazza, ha használ, ha nem. Utána jártunk, vajon használ-e a C-vitamin megfázás ellen, kell-e betegen szaunába menni, vagy érdemes-e fertőtleníteni a sebet, ha elvágjuk a kezünket.

Milyen színűre fessük a szobát? 

Egy szoba berendezésének tervezésekor, a színek kiválasztása előtt fontoljuk meg alaposan milyen hatást akarunk elérni. Mire akarjuk a helységet használni, és nem utolsósorban, hogy mik az adott helység adottságai. Mindez nagymértékben befolyásolhatja választásunkat.

Ezek a legmérgezőbb tisztítószerek! 

Mintegy 70000 új vegyipari anyagot fedeztek fel az elmúlt 40 évben, és ezek nagy része bekerült a háztartásokba, tisztítószerekbe. Gyakorlatilag mindenhol vegyszerek vesznek minket körbe. Egy ideig ezek veszélytelennek tűnhetnek, ám van egy határ, amit nem szabad átlépni. Nem szabad keverni őket.

Sárgalapos az új magyar kártyaőrület! 

Nem, ez most nem a póker. Ez egy sokkal idegtépőbb és óriási agymunkát igénylő játék. Az egészségügyi kockázatai miatt ezért elég, ha havonta csak egyszer vesszük elő a paklit...

Loftkonyha egy társasházban 

A fiatal pár otthonának loft jellege ihlette a lakberendezőt, hogy extravagáns módon bánjon a terekkel. Az eredetileg két kis lakás összenyitásával született otthon földszintjét a bejárati ajtó osztja ketté: jobbra a nappali, balra a konyha és étkező található.

Ismét divat a klasszikus fürdő - Képekkel! 

A huszadik század első felét idézi szinte minden - színek, formák, megoldások - az alföldi városban épült vadonatúj ház fürdőszobájában. Persze csak a látvány múlt századi, a kényelem nagyon is mai, még akkor is, ha nem technikai csodák kápráztatnak el.

Mutasd a lakásod, megmondom, ki vagy! 

A lakása berendezése rengeteget elmond egy emberről. Ön hogyan él? Mit tart fontosnak? Miért is?Töltse ki tesztünket, és megtudhatja, melyik típusba tartozik.

A minőségi konyhabútor 

Egy igazán jó konyhában a munkapult és a hátfal megjelenése különösen fontos, hiszen nagy felületük meghatározó a konyha látványában. Mivel azonban ez a konyhai munka valódi színtere, nemcsak a szépség, hanem a használhatóság és tartósság is döntő fontosságú.

Luxuskonyha pár négyzetméteren 

Sok hely helyett inkább sok luxus mellett döntött a Duna-parti lakópark aprócska lakásába beköltöző fiatal pár. A másfél szobás otthon kialakításakor ragaszkodtak a minőségi alapanyagokhoz és tervezéshez, így a végeredmény a szűkös négyzetméterek ellenére nagyvonalú és hatásos lett.

Fémes fények az étkezőben - Galériával! 

Fehér és fém, ezek az alföldi családi ház hangulatos étkező-konyhájának jellemző színei.Kifejezetten derűs és otthonos, pedig a világos színek a fém kombinációjaritkán kelt ilyen hatást.

Napfénypótlás - szoliszabályokkal 

Bár kétségtelen tény, hogy a szolárium segít elérni a mai szépségideálnak megfelelő napsütötte színű bőrt, egyáltalán nem csak a szépségiparban van fontos szerepe. Aki viszont csak a külsőségeket tartja szem előtt a használatakor, akár nagyobb bajt is okozhat magának.

Ne edd meg, inkább kend rá a bútorra! 

Só, burgonyaliszt, ecet, szódabikarbóna, citromlé, margarin... Gondolta volna, hogy ezek nem egy sütemény hozzávalói, hanem a hatékony bútorápolás "anyagai"? Összegyűjtöttünk néhány ősi trükköt a tavaszi portalanításhoz, bútortisztításhoz.

Kék-zöld fürdő, félszobából alakítva - Képekkel! 

Ebben a pesti lakásban egy félszobát "feláldozva" látványos, személyre szabott, panorámás fürdőt alakítottak ki.

A szuperbarokk sikere - Képgalériával! 

Az ellentétek jegyében a minimál után a kétezres évek második felében a barokk uralma következett. 2006-2007-ben rengette meg a világ legnagyobb dizájnseregszemléit, de sikere azóta is töretlen.

Egy mediterrán hangulatú konyha - Képekkel! 

A mediterrán hangulat megteremtése volt a leglényegesebb szempontja a textilmérnök tulajdonosnak, amikor megtervezte a polgári lakás konyháját.

Egy modern és hangulatos otthon - sajátkezűleg 

A hagyományos elrendezésű vidéki családi házban az újonnan kialakított konyha-étkező a modern térszervezés elvei alapján készült.

Hálószoba a fürdőben - Sok képpel! 

Nehéz eldönteni, hogy a családi ház egybekomponált háló- és fürdőszobájában melyik rész dominál. A két helyiségrész összehangolt, s különböző térelemekkel különállásuk, önállóságuk is érzékelhető.

Mi kell egy igazi férfinak a fürdőszobában? 

Egyszerű, praktikus, stílusos, sallangoktól mentes el- és berendezés, némi, a tulajdonos szívéhez közel álló puritán, japános stichhel. Mi kell még? Persze, internetkapcsolat.

Fiatalosan elegáns konyha - Sok képpel! 

Amikor a fiatal pár belépett a bel-budai lakásba, azonnal beleszeretett annak hangulatába. Az is rögtön látszott: ahhoz, hogy jövőbeli otthonuk megfeleljen a mai kor követelményeinek, komoly átalakításokra lesz szükség.

Egy zseniális dizájnbohóc alkotásai - Képekkel! 

A spanyol származású Jamie Hayon kultikus figurája lett a dizájnvilágnak. Hayon mindent alkot, a belső tértől a cipőn át a játékokig. Ráadásul bármihez nyúl, a lenyűgöző eredmény garantált.

Maximálisan ötletes minifürdő 

Adott egy kicsi, ablaktalan fürdő, melynek néhány szellemes ötlet és egy kis merészség bevetése után mindenki a csodájára járhat.

"Mindannyian vendégek vagyunk ebben a világban..." 

Pannonhalma monostora- lehetőségei szerint- szívesen látja a zarándokokat, a csendre vágyókat, és azokat a turistákat is, akik a múlt tükrébe pillantva szeretnék jobban megérteni a jelent.

Wellness szoba és buli helyszín-képgalériával 

A wellness jót tesz a testnek, de társasági eseménynek sem utolsó. Ha van hely, ahol együtt lehet lazítani a baráti társasággal, annak a lélek ápolásában van fontos szerepe.

Hogyan lehet kis helyen nagy konyhát vinni? 

Az egyenlakóparkok lakásai nem csak kívülről, belülről is egyformák. De aki tudja, mire van szüksége, bátran változtathat még a beköltözés előtt.