KUL-TOUR

8 érdekesség a szülinapos Hugh Grant-ről
Hugh Grant számos romantikus filmmel lopta be magát az emberek szívébe. A sokszor angol csábítót játszó Grant sokkal több, mint a szerepe szerint játszott főhős. Hoztunk néhány érdekességet a szülinapos színészről, amit érdemes tudni róla.

Elhunyt a francia színészlegenda, Jean-Paul Belmondo.
88 éves korában elhunyt Jean-Paul Belmondo, francia színészlegenda, akinek halálhírét az ügyvédje jelentette be. Színpadi sikerekkel indult a pályafutása, a legtöbben mégis filmes alakításait ismerik. A francia újhullám emelte Bébelt - ahogy a rajongói becézték, a világsztárok közé. Bár egész életében a nők kedvence volt, magányosan és betegen halt meg.

Így szüretelt a magyar
A szüret több mint mezőgazdasági munka, társasági esemény, amelyen még ma is összejön a család, a távolabb élő rokonok, barátok. A szorgos munka után jöhet a mustkészítés, evés, ivás, dínom-dánom. A legkorábbi érésű szőlőfajta, a Csabagyöngye szedésével idén augusztus közepén kezdődött el a szüreti szezon Magyarországon, ami régióktól és fajtáktól függően akár november végéig is eltarthat. Jöjjön most egy kis visszatekintés a múltba: hogyan szüreteltünk régen és ma.

Új piac után kénytelenek nézni a toledói kardművesek
Az ázsiai dömpingárú és a Covid járvány miatt elmaradó turistaáradat már a toledói kardművességet is lassan kivégzi. A spanyolországi város fegyverkészítői, akikből már csak mutatóból maradt néhány most megpróbálnak új piacok után nézni. Menekülőútvonalnak a showbusiness tűnik, a történelmi filmek gyártói egyre többször keresik a történelmileg is hiteles fegyvereket, kovácsolt kardokat.

Szamárfuttató verseny Tribunjban
A falu legügyesebb legényei szamaruk hátán versenyre kelnek egymással minden év augusztusában a horvátországi Tribunjban. A családtagnak számító jószágok egykor nélkülözhetetlen segítők voltak a helyieknek a közlekedésben és a teherszállításban. Ma már csak a híres szamárfuttató verseny főszereplői. A csacsik híres csökönyössége itt nem a bosszúság, hanem a vidámság forrása. Az esemény igazi nyertese a közönség.

40 éve után új albummal jelentkezik az ABBA
A világszerte népszerű svéd együttes 1982-ben oszlott fel, de most egy koncertturné miatt visszatértek a stúdióba és új dalokkal jelentkeznek.

Pokorny Lia a szerelem erejéről
Pokorny Lia a sanzonokon keresztül mesél mindannyiunk életének legcsodálatosabb – és olykor legkínzóbb – érzéséről, a szerelemről. LIAison című előadóestjével szeptember 6-án indul a Centrál Színház 2021/22-es évada. A személyes hangvételű koncerten Babicsek Bernát harmonikaművész segíti az érzelmek végtelen hullámzását.

Történelemtanárok Egylete: céljuk a hiteles történelemoktatás
Egy működő társadalomban helye van a civileknek. Sőt! Egy társadalom civilek, civil szervezetek nélkül nem is igazán működőképes. Kipótolják, kiegészítik azokat a tevékenységeket, amelyeket az állam már nem tud elvégezni. Ahogy a bölcsesség is szól: egy ember igazi mércéje az, hogyan bánik azzal, aki nincs hasznára. Civil Negyed rovatunkban hetente bemutatunk egy szervezetet, amely abban segít, hogy otthonosabban érezzük magunkat mindennapjainkban. A hamarosan kezdődő tanév okán most egy tanáregyesületet, a Történelemtanárok Egyletét mutatjuk be. Miklósi László, az Egylet elnöke mesél a megalakulásról, az elmúlt 32 év működéséről, és a pandémia okozta nehézségekről.

Sharon Stone fontos díjat vesz át hamarosan Zürichben
Sharon Stone színésznőt nem akármilyen megtiszteltetés éri. Munkásságáért Arany Ikon-díjjal tüntetik ki a 17. Zürichi Filmfesztiválon.

6 misztikus hely csak erős idegzetűeknek!
A világot felfedezni, új helyre elutazni elképesztő élmény. Ám a világnak vannak olyan misztikus helyei is, ahová a kíváncsiság hajtja az embereket, mert valami olyasmit láthatunk ott, amit máshol nem. Valami félelmeteset. Valami kísértetiest. Íme néhány helyszín, amit csak erős idegzetűeknek ajánlunk!
Új magyar filmet forgatnak a Balaton-felvidéken
A Badacsonyban nyaralók ezekben a napokban könnyen összefuthatnak több híres magyar színésszel a környéken. A Balaton-felvidéken új magyar filmet forgatnak. Az Együtt kezdtük egy „felnövés” történet, melyben kilenc fiatal találkozik újra, tíz évvel az érettségi után. A könnyed, mégis elgondolkodtató alkotás sok főiskolás tehetségnek adja meg az első bemutatkozás lehetőségét, de olyan ismert színészeket is láthatunk majd a filmvásznon, mint Mucsi Zoltán, Kerekes Éva, Jordán Tamás, Zsurzs Kati és Szacsvay László.
Gundel, Aranyélet, Road Movie - a jó logó fél siker!
Vasvári Péter a világ legjobbjai közé tartozik. Sikeres cégek versengenek öt kontinensen azért, hogy ő tervezze meg a logójukat, arculatukat. A megbízói tudják, hogy milyen fontos az első benyomás, egy jó logó fél siker. A nemzetközileg elismert tervezőgrafikus a pandémia kényszerű bezártsága idején gyűjtőmunkába kezdett. A közösségi médiában osztotta meg az általa legfontosabbnak tartott logókat, hogy népszerűsítse a műfajt és a magyar alkotókat. A Scolar Kiadó felfigyelt rá, a napokban pedig már a nagyközönség kézbe is veheti a MAGYAR LOGÓK című hiánypótló albumot.
Vintage videójátékok több millió dollárért
Már nem csak néhány hóbortos játékmániás megmosolyogtató hobbija, hanem komoly régiséggyűjtők által keresett tárgyak a régi videójátékok. Sokan befektetési céllal vásárolják már az aukciósházak kínálatában is megjelenő Super Mario és más ikonikus korai videójátékokat.
Aggkorba lépett a magyar fizetőeszköz, a forint
75. születésnapját ünnepli a forint. Ebből az alkalomból egy különleges kiadvány is megjelenik, ami az elmúlt 75 év, stílszerűen 75 forinttal kapcsolatos történetét tartalmazza. A kiadvány kapcsán jöjjön most néhány érdekes történet a magyar fizetőeszközről.
5 dallal emlékezünk a Rolling Stones elhunyt dobosára
Nyolcvanéves korában meghalt Charlie Watts, a Rolling Stones dobosa, aki 1963 óta volt tagja a legendás zenekarnak. Nélküle nem lesz már ugyanaz az együttes, hiába helyettesíti majd valaki őt.
5 csodaszép magyarországi kastély, amit érdemes meglátogatni
Most hogy újra több lehetőségünk van kirándulni, olyan gyönyörű kastélyokat ajánlunk, melyek igazán remek terepet adnak ahhoz, hogy elmerülj a múlt különleges eseményei között.
Most élsz - Máté Péter élete, ahogy egy magyar írónő látja
Még tart a nyár, az iskolakezdés előtti napokban sokan vannak szabadságon. Jöjjön most egy könyvajánló a strandoláshoz Mörk Leonóra író, újságíró tollából. Bauer Barbara Most élsz című regénye a tragikusa sorsú énekes, Máté Péter életét dolgozza fel.
Bombasztikus élmény lesz az idei tűzijáték
Augusztus 20-án még soha nem volt olyan látványos tűzijáték, mint idén. A látványosság hagyományosan 21 órakor kezdődik. 34 perc alatt 239 kilövési pontról 40 ezer pirotechnikai elemet röpítenek a magasba. A részletekről Iványi Árpád művészeti rendezővel beszélgettünk.
Így vagy tökéletes - új magyar vígjáték a mozikban
Augusztus 19-től lesz látható a hazai mozikban az új magyar romantikus vígjáték, az Így vagy tökéletes. A film közel 9 hónapot várt a bemutatóra, a pandémia és a mozik bezárása miatt halasztani kellett a premiert. Éppen ezért a film készítői remélik, hogy a nézők nagyon vágynak a nevetésre, egy könnyed, nyári vígjáték elfeledteti velük, mi történt a világgal az elmúlt másfél évben.
Programajánló: mit csináljunk a hosszúhétvégén Budapesten és környékén?
Végre itt a hosszú hétvége, amikor plusz egy nappal többet pihenhetünk. Az augusztus 20-ai ünnepi hétvége jó ok arra, hogy kikapcsolódjunk a városban, vagy éppen egy kicsit távolabb tőle. Ajánlunk irodalmi programokat, természetjárást és gyerekprogramokat is.
István, a király: 38 éve mutatták be a legnépszerűbb magyar rockoperát
1983. augusztus 18-án Budapesten a városligeti szánkózódombon mutatták be a Szörényi Levente által szerzett, Bródy János szövegei alapján, és a Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája átirataként műsorra tűzött István, a király rockoperát. A rockopera híres dalaival emlékezünk meg a magyar államalapításra és Szent Istvánra.
A pandémiai előtti időket idézte meg az idei EFOTT
Az EFOTT hétvégéje látogatószámban már elérte a pandémia előtti fesztiválokat, a legtöbben Flo Rida és Majka&Curtis koncertjére voltak kíváncsiak. Majka megfázása miatt sokáig kérdőjeles volt, vajon színpadra tud-e lépni, de a Follow The Flow érkezése sem kis fejfájást okozott a szervezőknek. A hatnapos esemény nagyobb problémáktól mentesen zárult, látogatottsága elérte a 89.000 résztvevőt.
Kórusmuzsika és vírus-rap
Egyházi kórusmuzsika és buli hangulat. Első hallásra összeegyeztethetetlen. De nem akkor, ha a Szent Efrém Férfikar produkciójáról beszélünk. A nyolctagú énekegyüttes nemrég Kővágóőrsön, a Kőfeszt keretében adott fergeteges koncertet. A kezdetben megilletődött közönség néhány dal után már hangos füttyögéssel, kiáltásokkal, zúgó tapssal fejezte ki elragadtatását. Bubnó Lőric művészeti vezetővel az antik és modern találkozásáról, a csendes és zajos sikerről is beszélgettünk.
Szuper nyári dalt hoztak össze a Sztárban sztár leszek műsor mesterei
Közös dallal debütált Tóth Gabi, Köllő Babett, Majka és Pápai Joci. A TV2-n hamarosan induló szuperprodukció, a Sztárban sztár leszek második szériájának mesterei egy igazi nyári slágerrel lepték meg a rajongókat.
Mutasd meg a kedvenc helyed Magyarországon! Tedd fel a térképre!
A National Geographic egy olyan kezdeményezést indított útjára, amely során arra kérik a kalandvágyókat, hogy osszák meg kedvenc magyarországi helyeiket a NatGeo térképén. Továbbá olyan kivételes területeket, épületeket ajánlanak, amelyeket érdemes mindenkinek felfedezni. Az ajánlások között szerepel a Zselici Csillagpark, a Gombos-hegyi pincesor, és persze a hortobágyi Kilenclyukú híd is!
Budapest100 - hogyan tud egy város a traumák, így egy pandémia után újra talpra állni?
Tizenegyedik éve szervezi a KÉK – Kortárs Építészeti Központ a Budapest100 a nyitott házak hétvégéjét. Ilyenkor az érdeklődő idegenek előtt megnyílnak a budapesti épületek kapui. Idén az Újratervezés a központi téma, a szervezők olyan történelmi korszakokat kerestek, amelyek párhuzamba állíthatók a pandémiával és a lockdown-nal. Mindezt az első és a második világháború utáni évek építészetében találták meg. A Civil Negyedben ezen a héten Szőke Tímeával, az esemény projektvezetőjével beszélgettünk.
5 dal a születésnapját ünneplő Delhusa Gjon-tól
Ma 68 éves Delhusa Gjon, aki nevét albán felmenőitől kapta. A magyar énekes, dalszerző és zeneszerző nemrég megküzdött a koronavírussal, de szerencsére felépült a betegségből. Ugyan már nagypapa, de zenéi több évtizede még mindig a házibulik és a rádiók kedvencei. Hoztunk tőle öt dalt, amit érdemes meghallgatni!
Percenként változó fotókiállítás nyílik a Balatonnál
2021. augusztus 2. és szeptember 12. között a tihanyi Rege Galériában tekinthető meg az egyedülálló The Frame digitális fotóművészeti kiállítás. A tárlat célja, hogy bemutassa állandóan változó világunkat, ehhez pedig egyedi, digitális megoldást alkalmaznak.
12 éve nincs velünk Cseh Tamás
Több ezer ember kísérte utolsó útjára 12 évvel ezelőtt az indiánt, akinek legendás dalait nemzedékek dúdolgatják azóta is. Cseh Tamás 2009. augusztus 7-óta nincs velünk, de dalait örökre ránk hagyta. Öt felvétellel emlékezünk az utánozhatatlan zeneszerzőre, aki túl korán, 66 évesen hagyott itt minket.
Íme a film előzetese, amiben Kulka János súlyos betegsége után visszatér
Első filmszerepét játssza el Kulka János, aki 2016-ban súlyos stroke-on esett át. A színész "A vizsga" című film folytatásában tér vissza, ahol a vásznon is eljátssza életének egy legszörnyűbb momentumát.
Ez okozta a félreértést Presser Gábor és Dés László között
A két művész még a ’Sose halunk meg’ című film kapcsán dolgozott együtt. A főcímdalt Dés László szerezte, Presser Gábor énekelte. Azonban ebből némi konfliktusa adódott a párosnak.
Izraeli-arab kezdeményezés egy palesztin faluért
Közös palesztin-arab kezdeményezés indult, hogy a jeruzsálemi dombokon megbúvó, az 1948-as első arab-izraeli háború után elhagyott palesztin települést, Liftát mentsék meg, és még az Oszmán Birodalomból származó építészeti emlékeket is helyre állítsák.
Könyv jelenik meg Kajdi Csaba életéről
Nem más vállalkozott a könyv megírására, mint Pimasz úr, azaz Papp Gergő. A televíziós újságíró közel egy hetet töltött együtt Cylával Párizsban, hogy megalapozzák a közös munkát és közelebbről megismerjék egymást.
A 46. Toronto Nemzetközi Filmfesztiválon is bizonyíthat Enyedi Ildikó új filmje
Az amerikai kontinens egyik legnagyobb fesztiváljára, a szeptember 9-18 között tartó 46. Toronto Nemzetközi Filmfesztiválra kapott meghívást az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmje, A feleségem története.
Egy jó könyv strandoláshoz - Mörk Leonóra ajánlásával
Mi lenne, ha a telefonunk nyomkodása helyett, fognánk egy jó könyvet és a szabadságunk alatt a strandon, vagy kint a kertben a diófa árnyékában belefeledkeznénk az olvasás örömébe. Mörk Leonóra író, újságíró egy igazi " beszippantós" könyvet ajánl a nyári kánikula könnyebb elviseléséhez. Sándor Anikó a Tangó – A lélek tánca tökéletes nyári olvasmány.
35 éve lépett fel a Queen a Népstadionban
Te is ott voltál azon a fantasztikus koncerten? 1986. július 27. este 8 óra. 70.000 ember vásárolta meg a 200 forintos belépőjegyet a Queen együttes fellépésére a Népstadionba. Aki részt vett rajta, soha nem felejti el ezt az eseményt. A koncertről kisfilm is készült, amiből most megmutatunk néhány ikonikus részletet.
A mesék bűvöletében
Kevés olyan szerencsés ember létezik, aki már gyerekkorában tudja, felnőttként mivel szeretne foglalkozni. Faltisz Alexandra közéjük tartozik. A pécsi születésű grafikus, illusztrátor több mint harminc éve ugyanolyan lelkesedéssel alkot, mint a kezdet kezdetén. Jellegzetes képeivel elsősorban mesekönyvekben találkozhatunk. Kíváncsiak voltunk, miből táplálkozik a rajzolás iránti szenvedélye, amelyen a modern világ technikai kihívásai egy cseppet sem változtattak.
Korda György és Balázs Klári is fellép az EFOTT fesztiválon
Korda György és Balázs Klári imádja a fiatal közönséget, így különleges öröm számukra, hogy idén nyáron felléphetnek az EFOTT-on, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján. A fesztivál a nosztalgiahullám jegyében több retró énekes és együttes koncertjétől lesz hangos.
Szablya a kézben!
Akár könyvben olvastad, akár filmen láttad Gárdonyi híres történetét, az Egri csillagokat, biztosan emlékszel a szablyával harcoló, hős magyar vitézek alakjára. Ez a vívófegyver manapság újra fénykorát éli. Köszönhetően a 2012-ben alakult Magyar Szablyavívó Iskolának. Tagjai rendszeresen tartanak bemutatókat, szerepelnek történelmi játékokon, de rendhagyó tanórákon is népszerűsítik ezt az ősi technikát. A szablyavívás már a Hungarikumok sorába tartozik, mesterei pedig most azon dolgoznak, hogy az UNESCO szellemi örökség értékei közé is bekerüljön. Az iskola vezetőjével, Balogh Imrével beszélgettem. INTERJÚ
18 éve hagyott itt minket Cserháti Zsuzsa
2003. július 23-án tragikusan korán, 55 évesen hunyt el a magyar zenei élet egyik legtehetségesebb énekesnője, Cserháti Zsuzsa. Halála azóta is feldolgozhatatlan veszteség a rajongói számára, pedig már 18 év telt el. Ma a legszebb dalaival emlékezünk az énekesnőre.
Uránvárosi csibészek
Nemrég meghívást kaptam a legnagyobb közösségi oldalon egy csoportba. Ezeket a lehetőségeket én általában kihagyom, nem szeretem, amikor kéretlen üzenetekkel árasztanak el. Most azonban egy percig se’ hezitáltam. A csoport neve ugyanis azonnal a gyerekkorom iránti nosztalgiával töltött el. „Uránvárosi csibészek”. Akik közé én is tartoztam 10 éves koromig. Ahogy nézem, mások is szép emlékeket őriznek a pécsi Uránvárosról, néhány hét alatt több mint 1200 tagja lett a virtuális közösségnek. De miért is volt különleges ez a hely? A csoport egyik alapítójával, Hadobás Bélával beszélgettünk róla.
Színek, formák, képek- a megörökített élmény
Szép tájakon járva gyakran érzem úgy, milyen jó lenne megőrizni egy-egy pillanatot. Ilyenkor csak a telefonomat tudom előkapni és készíteni néhány fotót. Vannak azonban, akik tehetséggel megáldva, más eszközökhöz nyúlnak. Ceruzához, festékhez, textilhez. Velük találkoztam a Sarlotta Lavanda Alkotótáborban.
Eljegyzési körkép a brit uralkodócsaládból
Az angol királyi család rajongói jól tudják, hogy az eljegyzés bejelentése a Palota feladata. Ráadásul előzőleg a királynő és a jegyespár privát találkozójára is sor kerül. Jelenleg nem tudunk ilyen találkozóról, így nosztalgiázzunk egy kicsit a régi királyi párok eljegyzéseinek történetén. Van bőven miből szemezgetni .
Hatalmas magyar siker Cannes-ban
Bemutatták Enyedi Ildikó új filmjét a 74. Cannes-i Filmfesztiválon. "A feleségem története" világpremierjét a 2000 fős Lumiere teremben tartották. A Füst Milán azonos című regénye alapján négy ország koprodukciójában készült alkotás hatalmas sikert aratott. A vetítés végén a közönség hosszú percekig állva ünnepelte az alkotókat.
Nyári könyvajánló: Theresa Caputo Elengedés
Theresa Caputot legtöbben onnan ismerjük, hogy ő a Született médium tévésorozat sztárja. Long Islanden született, ás azóta is ott praktizáló hölgy azonban szerzőként is sikeres, könyvei sorra a New York Times bestseller-listáján landolnak. Közülük a legújabb, az Elengedés mostanában különösen aktuális témával foglalkozik. Mörk Leonóra író, újságíró most ezt a könyvet ajánlja a nyári szabadsághoz.
Beszélő emléktábla
Negyven éve jelent meg Magyarországon a Beszélő című politikai és kulturális folyóirat. Erre hívja fel a figyelmet az az emléktábla, amit nemrég avattak fel Dunabogdányban. Annak a háznak a falára került a mementó, ahol 1981 és 1985 között illegálisan nyomtatták a kiadványt.
A rejtélyes Húsvét-sziget
Háromszög alakú, sziklás partokkal csipkézett, vulkáni kúpokkal szabdalt, magányos sziget a Csendes-óceán közepén. Ez a rejtélyes Húsvét-sziget, ami híres kőszobrai, a moai-ok miatt oly vonzó a turisták számára. Földváry Eszter idegenvezető több mint negyven éve kísér turistákat szerte a világban. Egy amerikai utazási iroda munkatársaként eddig huszonötször utazta körbe a Földet, úti élményeit az elmúlt időszakban az Életforma olvasóival is megosztotta. Most a Húsvét-szigetre kalauzol el minket gondolatban.
25 érdekesség, amit nem tudtál a fociról
Ha már az egész világ focilázban ég a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság miatt, mi sem akarunk kimaradni belőle. Lehet, hogy megnézeted az elmúlt hetekben az összes meccset, és van kedvenc focicsapatod, mi azért úgy gondoljuk, tudunk még néhány hasznos információval szolgálni e népszerű sporttal kapcsolatban.