Balogh Edina cikkei

"Sokszor megkaptam már, hogy a nőnek a tűzhely mellett van a helye"
Az építőiparban nem igen találni nőket, én mégis rábukkantam egy talpraesett női kivitelezőre, pedig nem is kerestem. És ha már a véletlen így hozta, hát jól ki is kérdeztem arról, hogyan csöppent bele ebbe a férfiak uralta világba. Ismerjétek meg ti is Dunai Anettet, a Femhome cég megálmodóját és tulajdonosát.

Hortobágyi húsos palacsinta
Gasztronómiai berkekben állandóan megy a vita arról, hogy eredetileg milyen húsból kell készíteni, és lehet-e darálni a tölteléket vagy inkább csak a hús apróra vágása ajánlott. Nehéz igazságot tenni és nem is biztos, hogy szükséges, mint annyi minden máshoz, a Hortobágyi palacsinta elkészítéséhez is többféle változat létezik.

Hogyan válasszuk ki a megfelelő sportágat?
Manapság már temérdek szabadidős foglalkozásból, mozgásprogramból válogathatnak a szülők, a gyerekek már egészen kicsi koruktól járhatnak táncolni, focizni, lovagolni, úszni, röplabdázni, teniszezni, sőt, akár önvédelmi sportokkal is ismerkedhetnek. Ezek mind nagyon jó programok és ötletek, de a gyerekeknél nem csak azt kell mérlegelni, hogy szórakoztatja-e őket a választott mozgásforma, hanem azt is, hogy a megfelelnek-e az adott sportmozgás speciális szükségleteinek – akkor is, ha teljesen egészségesek.

Pajzán vagy perverz?
Vajon mi az, ami még belefér a "normálisnak" tartott szexualitásba és mikor jön el az a pont, amikor már valamiféle perverzióról beszélünk. Nehéz pontosan meghatározni azt a bizonyos határvonalat.

Csülök Pékné módra
Íme egy olyan étel, amelyet nem lehet egy óra alatt összehozni, ám vitathatatlan, hogy megéri fáradozni vele. Többféle változat is ismert az elkészítését illetően, mi most egy barna sörrel meglocsolt verziót ajánlunk. Lehet, hogy ez lesz a hétvégi ebéd?

Erre az aranyszabályra esküsznek a sztárok 40 felett
Egy bizonyos életkor, 40-45 év felett többnyire visszafogottabb sminkeket ajánlanak a profik, amit sokan be is tartanak. De ez nem jelenti azt, hogy ne hangsúlyozz ki legalább egy dolgot magadon, ami előnyösebbé teszi a megjelenésed. Ezt az aranyszabályt több sztár is követi Hollywoddban.

"Évekbe telt míg el tudtam fogadni a helyzetem, de ma már csak hálát érzek"
A Facebookon láttam meg először a kerámiáit, rögtön beléjük szerettem, mert csak úgy ragyogtak a boldogságtól. Színesek, vidámak, formásak voltak, azonnal akartam én is egyet magamnak. Például a gránátalmás tányért. Az oldalára kattintva nyilvánvalóvá vált, hogy itt jóval többről van szó, mint kézzel készített kerámiákról. Ezek a tárgyak valakinek az álmait, a művészetét, az ügyességét, sőt az élni akarását képviselik. Így ismertem meg a 24 éves Németh Daniellát vagy, ahogy mindenki szólítja: Danót.

Egyre népszerűbbek a kézfiatalító eljárások
Az arcunk mellett a kézfejünk is sokat elárul a korunkról, Míg az arcápolással napi szinten foglalkozunk, a kézre sajnos általában nem sok időt szánunk. Pedig a kezünk is rengeteg külső hatásnak van kitéve, ugyanúgy megjelenhetnek rajta ráncok, foltok és idővel a bőre is öregszik, megereszkedik.

Mézes mázas sült oldalas
Ki tudna ellenállni egy finom, ropogós, sült oldalasnak? Biztosak vagyunk benne, hogy ennek az ételnek rengeteg rajongója van. Pont ezért is jöjjön egy recept, melyben a hagyományos változatot kicsit megbolondítjuk.

Kókuszos lime-os kuglóf
Ezekből a hozzávalókból egy remek karibi koktélt is készíthetünk akár, de süteményízesítéshez sem rosszak. Az édes kókusz ízét jól ellensúlyozza a lime különleges savassága, tökéletesen kiegészítik egymást, nem véletlenül használják őket gyakran együtt.
Eperrel töltött gombóckák
A gombóc rajongóknak biztosan ki kell próbálnia ezt a receptet. Akik odavannak a szilvás vagy sárgabarackos változatért, az epreset sem hagyhatja ki.
Vigyázat csalok! - 110 éve született Rodolfo
Pontosan 110 évvel ezelőtt, e napon vagyis május 16-án született Rodolfo, azaz Gács Rezső. Egész Magyarország rajongott érte, bátran kijelenthetjük, hogy bűvész még nem volt ennyire népszerű hazánkban, mint ő.
A béka segge alatt van a magyar nők önbizalma
Önbizalom terén bizony sosem álltunk jól, nem csak a nők, de a férfiak sem. Nyilván nagyban befolyásolja ezt a múltunk, a neveltetésünk, az iskolarendszer, a társadalmi megítélésünk, az hogy nálunk egyszerűen ciki elégedettnek vagy boldognak lenni, a dicséretekkel meg aztán végképp fukarul bánunk. Egy friss felmérés adatokkal támasztja alá, hogy rengeteg a tennivalónk az önértékelés fejlesztésében.
A gyermekkori elhízás egy életen keresztül problémát jelenthet
Az elhízás szempontjából évek óta listavezetők vagyunk Európában, és világviszonylatban is dobogós helyen állunk. Nagyon sokan már gyermekkoruktól kezdve túlsúllyal küzdenek és gyakran megesik, hogy ez a jelenség egy életen át elkíséri őket.
Csirkés lasagne
Nem csak marhahússal lehet elkészíteni ezt a kedvelt rakott ételt, hanem csirkével is. És nem is lesz olyan száraz, mint azt első hallásra gondolnánk.
Eva Longoria 20 év alatt szinte semmit nem változott
A Született feleségek sorozat 17 évvel ezelőtt, 2004-ben indult hódító útjára, és nagyjából ekkor vált ismerté Eva Longoria is, aki nyolc éven keresztül alakította Gabrielle Solis karakterét. A 46 éves színésznő ma főként producerként és főállású édesanyaként tevékenykedik, de emellett még mindig olyan szexi, mint 20 évvel ezelőtt.
Többet veszünk, többet eszünk, többet dobunk ki
Az érzelmi intelligenciáról bizonyára már mindannyian hallottatok. Az étkezési intelligencia azonban egy viszonylag újkeletű fogalom. Míg előbbi az érzelmek megértésének, megélésének és értékelésének képességére, addig utóbbi az étkezési szokásaink racionalizálására, a tudatos fogyasztásra, pazarlás visszaszorításának képességére utal. A fogyasztás terén soha nem látott pazarlásba folyik. Többet veszünk, többet eszünk és sajnos többet is dobunk ki. Ideje tehát többet beszélni az étkezési intelligencia fejlesztésének módszereiről.
Michelle és Barack Obama is megható szavakkal búcsúzott
Bo kutya végigkísérte gazdái életét a Fehér Házban, ám most súlyos betegsége után feladni kényszerült a harcot.
Paradicsomos húsgombóc magyarosan
A klasszikus paradicsomos húsgombóc receptje Olaszországból származik és komoly tradíció övezi. Még a legendás Keresztapa című filmben is van egy jelenet, mikor Don Corleone emberei épp húsgombócos spagettit főztek maguknak. Reméljük nem jut el a fülükbe, hogy mi ezen változtattunk kicsit.
Gulyásleves cipóba töltve
Lassan itt a kerti bográcsozások ideje, a Gulyásleves az egyik nagy kedvenc, ha kinti főzésről van szó. De azok se keseredjenek el, akiknek nincs módjuk erre, otthon a konyhában is remekül el lehet készíteni.
Juhtúrós sztrapacska szalonnával meghintve
Igazi kalóriabomba, de néha megéri bűnözni. Készíthetjük szalonna nélkül is, csak simán juhtúróval és esetleg némi tejföllel meglocsolva, így talán kevésbé üli meg a gyomrunkat, ám legalább egyszer muszáj kipróbálni a szalonnás verziót is.
Bácskai rizses hús jó sok lecsóval
Mi történik akkor, ha a pörköltet összeházasítjuk a rizses hússal? Megszületik a Bácskai rizses hús. Ez a közkedvelt étel eredetileg egy szerb, kemencés étekből vált hazánk egyik kedvenc fogásává. A hagyományos receptúrának ugye sertés pörkölt az alapja, de mi ezt most megbolondítjuk egy kis lecsóval.
"A kedvenc hobbim az álmaim valóra váltása"
Az elmúlt időszakban sokunknak gyökeresen megváltozott az élete. Sorozatunkban olyan embereket mutatunk be, akik képesek voltak a veszteségekből is sikert kovácsolni. Dóra munkája mellett plus size bloggerként, ruhatervezőként, majd TikTokkerként szerezett magának hírnevet.
A Budapesten forgató Jamie Lee Curtis is megemlékezett az édesanyákról
Tony Curtis lánya, Jamie Lee Curtis pár napja érkezett hazánkba Borderlands című új filmjének forgatására. A színésznő azóta többször is posztolt képeket fővárosunkról közösségi oldalain, tegnap pedig köszöntötte az édesanyákat is.
Mákos nudli szilvalekvárral nyakon öntve
A nudli a gombóc kis testvére és pont ezért, ha lehet még nála is édesebb, finomabb. Van ugye a klasszikus, prézlibe hempergetett változat, de egyáltalán nem megvetendő a mákkal borított és szilvalekvárral suhintott verzió sem.
Ilyen egy tudatos nő ruhatára
Egy nőnek a 40-es éveire már többnyire kialakul a saját stílusa. Tisztában van vele, milyen fazonú és színű ruhadarabok fejezik ki legjobban az egyéniségét. De vajon tudjuk-e, hogy melyek azok az alapdarabok, amiket érdemes mindenképpen beszerezni, hogy a segítségükkel a legegyszerűbben és legköltséghatékonyabban tudjuk kombinálni a ruhatárunkat?
Egyszerű epres torta, amit még gyorsan Anyák napjára megsüthetsz
Igaz, hogy a magyar eperre még várni kell néhány hetet, de import eper szinte mindenütt kapható. Lehet, hogy még nem annyira zamatos, de egy süteménybe pont jó lesz. Adunk is hozzá egy remek receptet.
Mellműtéten átesett nőknek kínál speciális kollekciót egy nemzetközi divatmárka
Nők millióinak okoz egészségügyi problémát a mellekben felbukkanó, rossz indulatú csomó. Bár korán felismerve a mellrák az esetek 70-80 százalékában gyógyítható, ehhez sokszor áldozatokat kell hozni, mely gyakran masztektómiát, vagyis a mell eltávolítását jelenti.
Ezek a vagány nők büszkén vállalják ősz tincseiket
Végre új időszámítás kezdődött az ősz hajszín megítélését illetően. Régebben ezt az árnyalatot egyértelműen az öregedéssel azonosították , ám szerencsére napjainkban már teljesen másként áll a helyzet. Kortalan világsztárok sora bizonyítja, hogy az ezüstös hajkorona nem csak Richard Gere-nek áll jól.
A hasvillantós ruhák taroltak az idei Oscar-gálán
Rendhagyó körülmények között zajlott a 93. Oscar-díjátadó gála. Az eddigiekhez képest sokkal szerényebbek voltak az ünnepség külsőségei, de szerencsére a sztárok megjelenését illetően azért most is akadt látnivaló. Nézd meg gyűjteményünket a legjobb szettekről.
Kiadós, szaftos rakott krumpli
Íme egy olyan étel, melyet sokan rendszeresen készítenek, ám mindenki másképp csinálja. Ha te is a szaftos rakott krumpliért rajongsz, akkor ezt a receptet feltétlenül ki kell próbálnod.
Ha új cipőre vágysz, amikor kisüt a nap...
Végre itt a tavasz, a napsütés, a langyos tavaszi szellő, még szép, hogy vidámságra, élénkségre, színekre és formákra vágyunk. Ezért gyűjtüttünk össze olyan cipőket, melyek ezeket az érzéseket sugallhatják.
Így védd a bőröd a hirtelen jött napsugárzástól
Rengeteget hallunk arról, hogy a melegebb idő beköszöntével ajánlatos változtatni a jól megszokott bőrápolási rutinunkon. Ez főként a napsütés miatt van, ám a karantén utáni időszakban fokozottan érdemes odafigyelni arra, hogy mit is csináljunk másként.
"Amikor festek szerelmes vagyok"
Gurics Krisztina hosszú évekig hazánk legelismertebb divatmagazinjainak dolgozott, és bár érezte, hogy ideje lenne változtatni mégsem tette meg. Aztán a sors és a kialakult járványhelyzet megtette helyette. Kezdetben csak hobbi szinten festett, ma már ez az egyik bevételi forrása és műveit egyre többen keresik. Nyilván a váltás nem zajlott gond nélkül, de erről inkább meséljen ő maga.
Ezek a legdivatosabb szakmák a 40 év feletti újrakezdő nők körében
A Közgázon szereztél diplomát, vagy óvónőként végeztél, ám valami mást szeretnél csinálni, vagy éppenséggel a járvány miatt muszáj állást változtatnod? Sajnos egyre többen vagyunk ilyen helyzetben, de vajon érdemes-e új szakmát tanulni, milyen lehet akár 40-50 évesen belevágni az ismeretlenbe?
Soha nem látott kép került elő Fülöp hercegről és dédunokáiról
Szinte nem telik el nap, hogy ne olvasnánk valamiit a nemrég elhunyt Fülöp hercegről. A királyi család hivatalos oldalán most egy olyan fotó került nyilvánosságra, melyen a herceg feleségével és összes unokájával látható.
Ma ebédre is elkészülhet!
Ami az olaszoknak a spagetti, az nekünk a nokedli. Egyszerű az elkészítése, laktató, bár nem túl kalóriaszegény étel. Viszont friss fejes salátával tálalva ellenállhatatlan.
Divatos ballonkabátok szeszélyes időjáráshoz
Végre süt a nap, nyílnak a virágok és csicseregnek a madarak. De az április szeszélyes. Váratlanul még ránk tör egy-egy hidegfront, kiadós eső is. Mi kell ahhoz, hogy a változékony tavaszban is jól érezzük magunkat? Egy jó átmeneti kabát szuper lehet, hogy felfrissítsük kicsit a megjelenésünket.
Pénztárcabarát stílustippek
Változó világban élünk, de azért van, amin még egy világméretű járvány sem tud változtatni. Akit például eddig is érdekelt a divat, azt nagy valószínűséggel ezután is fogja. Aki mindig is szeretett stílusosan megjelenni, most is erre törekszik majd, hiszen ez is hozzájárul ahhoz, hogy az illető igazán jól érezze magát a bőrében.
Túrógombóc a nagyi receptje szerint
Az egyik legegyszerűbb étel, melyért egy ország rajong, de könnyebb elrontani, mint gondolnád. Ha viszont mindenben követed a nagyi tanácsait, garantált lesz a siker!
Lehet tenni a bőröregedés ellen
Mindannyian szeretnénk jól kinézni, és minél tovább elégedetten belenézni a tükörbe, ám az idő múlásával senki nem kerülheti el az apró ráncok megjelenését a bőrén. De mi okozza ezeket? Mikor bukkannak fel, és késleltethetjük-e valahogy a megjelenésüket? A génjeink vagy mi magunk vagyunk felelősek a ráncaink számáért és mélységéért?
Sikeres vállalkozások pandémia idején
Íme két újabb szupernő! Ismerjétek meg Zsófi és Dalma történetét, akik nem csak álmodoztak arról, hogy saját ruhamárkájuk lesz, de meg is valósították mindezt. Friss vállalkozásukat a járványhelyzet kialakulása előtt indították, az azóta kialakult helyzet pedig nem keserítette el őket, inkább erőt adott nekik.
A Zöld kozmetikumok után megérkeztek a Kék kozmetikumok
A tudatos vásárlók nagy része bizony odafigyel a legapróbb részletekre is, ezért egyáltalán nem mindegy számukra, hogy milyen termékeket használnak a fürdőszobában. Szerencsére a környezetvédelmi szempontok nem csak nekik, de egyre több gyártónak is fontosak.
Tavaszváró zöldborsó-pesztós tészta
Pesztót nem csak a klasszikus recept alapján lehet készíteni. Íme egy tavaszi változat, melybe petrezselyem helyett zöldborsó kerül. Ránézésre még frissebbnek tűnik!
Még több ötvenes nőt a divatvilágba!
Egyre több ötvenen felüli nő mutatja meg, hogy bizony nem csak a húszéveseké a világ, bár a divatszakma még mindig őket részesíti előnyben. Reméljük ez a tendencia hamarosan változni fog. Monicca Bellucci most a Dolce & Gabbana új kampányát erősíti, nem is akárhogyan.
Caprese saláta kiwivel
Bár az áprilisi időjárásra gyakran mondják, hogy szeszélyes, ilyenkor már nyugodt szívvel örülhetünk a tavasznak. Ideje a konyhában is valami igazán könnyedet alkotni. Bátran keverhetjük a zöldségeket és a gyümölcsöket. A kiwi például jó választás lehet ahhoz, hogy feldobjuk a mozarella salátánkat, ráadásul C-vitaminban is gazdag.
Egy mentős sem maradhat hamburger nélkül
Talán többen is olvasták a hírt, hogy a húsvéti ünnepek alatt ismeretlen bejelentő panaszt tett két mentős ellen, akik megálltak hamburgert venni. A feljelentő tettét sokan tartották igazságtalannak és többen is a mentősök mellé álltak. Például a Zing Burger & Co. étterem hálózat is.
Ízek harmóniája
Egyszerűen feldobhatjuk a már jól bevált paradicsomos tészta receptünket, mondjuk egy kis padlizsán és ricotta segítségével. Hamar megvan, laktató és még konyhatündérnek sem kell lenn ahhoz, hogy elkészítsük.