ÉLET-MÓD

Döbbenetes: tavaly többen haltak meg légikatasztrófában, mint 2019-ben
Noha jóval kevesebb járat indult 2020-ban, sajnos nem mindegyik ért épségben földe a szerencsétlenségben elhunytak száma pedig még emelkedett is az előző évhez képest.

Kérdések és válaszok a Pfizer-BioNTech vakcináról
Rengetegen félnek tőle, míg mások, alig várják, hogy megkapják az oltást. Pardi Norbert professzor a University of Pennsylvania kutatója - aki egyben Karikó Katalin munkatársa is - mindent elmond a vakcináról.

Rakonczay Gábor ismét megpróbálja
Rakonczay Gábor megkezdte hetedik transzatlanti expedícióját a Kanári-szigeteki Gran Canariáról, ennek keretében a világon elsőként egy saját maga által tervezett és épített, kabin nélküli SUP-on evezi majd át az Atlanti-óceánt. Az 5.200 kilométeres táv megtétele az előzetes számítások szerint 60-65 napot vesz igénybe. Az extrém kihívás fő támogatója a magyar tulajdonú WHC Csoport, a sportoló és a vállalat az egészségmegőrzést, illetve az egészségügyi alapképzést kívánják népszerűsíteni a fiatalok körében.

100 éves lett Keleti Ágnes
Az egész világ ünnepli a magyar tornászt, aki még ma is gond nélkül le tud menni spárgába!

Nagy Bűnmegelőzési Teszt
A magyar diákok fele részese volt iskolai erőszaknak. Többek közt a tendencia megállítását tűzte ki célul a DUE Médiahálózat és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács azzal, hogy negyedszer is elindította a Nagy Diák Bűnmegelőzési Tesztet. Az a tanuló, aki részt vesz a játékban, megtudhatja például, hogy baj esetén kitől kérhet segítséget, és hogyan ismerhető fel az álhír.

Az olasz maffia is Facebookozik
Az olasz maffia is előszeretettel használja a közösségi médiát, elsősorban imázsépítésre.

Eltűnteti a Tetszik gombot a Facebook!
Elérkezett az idő a Facebook-oldalak átszabására, és a következő hetekben-hónapokban az összes oldalnál életbe is lépteti a változtatást a közösségi oldal.

Szex szenvedély nélkül
A párok gyakran panaszkodnak arra, hogy egy idő után már nem ég olyan magas hőfokon a szenvedély, mint a kapcsolatuk kezdetén. Mennyiségben és minőségben is “kihűlt” a kapcsolat. Mit lehet tenni?

Új piktogram az egészségügyben
A TILOS DOHÁNYOZNI mintájára elkészült az új logó, amelyen ez áll: TILOS A HÁLAPÉNZ. Az ötlet egy háziorvosé, aki ilyen módon is szeretné transzparenssé tenni a törvénnyel szabályozott, január 1-jével életbe lépett ’új’ világot.

Hallottál már a Veganuárról?
Egy hónap hús, tojás, tejtermékek nélkül – erről szól a Veganuár. Te kibírnád?
Az angolt tanulók 80 százaléka online oktatásban vesz részt
A koronavírus-járvány tavaszi berobbanását követően az emberek biztonsága érdekében és a tiltó intézkedések miatt az angol nyelvoktatás is online formára váltott, a tanulók zöme pedig egyelőre nem is szeretne visszatérni a padokba. A modern kor vívmányaival ma már legalább olyan hatékonyan zajlanak online a nyelvórák, mint személyesen. Ennek ellenére a magánemberekből kevesebb, az üzletemberekből viszont egyre több a tanuló.
Hó alatt a Normafa
Előszedhetjük a pincékből a szánkókat, bobokat, a sífelszerelést - végre jön a hó!
Te tudod, mi az a vízkereszt?
Egyre profanizálódó világunkban a hagyományos egyházi ünnepnek számító vízkereszt is lassan csak arra emlékeztet minket, hogy ilyenkor bizony illik leszedni a karácsonyfát. Pedig ennél azért jóval többről van szó. Érdemes egy kicsit elmerülni az ünnep liturgikus mélyrétegeiben, és a hozzá kötődő népi hagyományokban is, melyek mindegyike ráadásul alapvetően különbözik Keleten és Nyugaton.
10 tipp a hatékony online tanuláshoz
Az online tanfolyamok, tréningek népszerűsége az utóbbi években töretlenül nőtt, a 2020-as karantén azonban még inkább segítette a digitális tanulás elterjedését. Az otthoni tanulás nem mindenki számára magától értetődő, sokan, akik eddig a tantermi oktatáshoz ragaszkodtak, nincsenek felkészülve a megváltozott helyzetre.
Unipie, az új online könyvtár
Egyetemisták számára dolgozott ki egyedülálló digitális könyvtárat a Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődő Unipie. Az alkalmazás sajátossága, hogy egyetlen rendszerben teszi elérhetővé a jegyzeteket és a tankönyveket, egyszerre több tudományterületről, melyek a platformon belül ki is jegyzetelhetők. Az applikációra most különösen nagy szükség van, hiszen a jelenleg érvényben lévő kormányzati intézkedések hatására, több mint 250 ezer felsőoktatásban részt vevő hallgató tanul online formában.
A depresszió nem tűnik el az óévvel!
Sokan vannak, akik egyre kiábrándultan ébrednek ezekben a napokban, mert az a hit és vágy, hogy az új esztendő változást hoz majd, nem igazolódott be. Egy depresszióban szenvedő beteget ez még mélyebbre lökhet, ezért figyeljünk rájuk, figyeljünk magunkra jobban - és forduljunk orvoshoz!
Az egészségügyi dolgozók nyerték Az év embere díjat
Tíz választási lehetőségből kerültek ki győztesen az egészségügyisek.
Ma egy éve halt meg Gesztesi Károly
Mindig is két végén égette a gyertyát a színész, de azt senki sem gondolta, hogy ilyen fiatalon fog itt hagyni bennünket. Pontosan egy évvel ezelőtt szívinfarktusban halt meg.
A légszennyezettség a csecsemőhalálozásra is hatással van
Rég tudjuk – a koronavírus pusztítása után pedig még egyértelműbbé vált - hogy a légszennyezettség komoly hatással van a szervezetünkre, évekkel rövidítheti meg az életünket. Ez utóbbi kifejezés az oka, hogy sokszor azt hisszük, ez igazán “csak” az idősekre és a betegekre igaz, holott ez nem így van. Sajnos kapcsolat áll fent a légszennyezettség és a terhességi problémák kialakulása, valamint a csecsemőhalálozás között is.
Zacher Gábor: "A saját fiamnak nem tiltottam semmit"
Zacher Gábor minden megnyilvánulása hangsúlyos, nemcsak a tartalma miatt, hanem a sajátságos megfogalmazás okán is. De nem kíméli önmagát sem, épp olyan objektíven szemléli az életét, mint a világot.
Biden nem örökli meg Trump milliós Twitter táborát
A demokrata elnök csapata már most jelezte, hogy eltér a közösségi média használat korábbi gyakorlatától.
Időjárás: merre tart a jövőnk?
Az emberiséget az időjárás évezredek óta foglalkoztatja. Szeretünk belőle messzemenő következtetéseket levonni, hogy megfelelő döntéseket hozzunk, legyen szó egy kinti programról vagy a mezőgazdasági munkákról.
Valóban 2020 lenne a negyedik legjobb év a világtörténelemben?
Világlapok címoldalai harsogják: 2020 egy katasztrófával ért fel. A világjárvány, és mindaz, amit a vírus hozott, romba döntötte az emberiség reményeit, hogy kilábaljon az általános szegénységből, és elinduljon egy jobb lét felé. A tények azonban makacs dolgok, és hát a számok se egyértelműen az általános lejtmenetet támasztják alá.
Online lelki tanácsadás az egészségügyi dolgozóknak
A koronavírusról elhíresült 2020-as év utolsó napján sem álltak meg az egészségügyi dolgozók, s jóval többen "szilvesztereztek" a kórházakban, mint tavaly ilyenkor. Ha közülük bárki úgy érezte, lelki támaszra lenne szüksége, akár tegnap éjjel is időpontot kérhetett a Mental For Doctors segítőitől. Egyik önkéntesükkel beszélgettünk a háborúhoz hasonló nehéz helyzetről, amiben hirtelen találták magukat.
125 évnyi találmány digitálisan
Több százezer oldalnyi kulturális és ipartörténeti dokumentumot digitalizáltat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH). Magyarország egyik legrégebbi hivatala, amely jövőre ünnepli 125. évfordulóját. Az intézmény több mint 3 ezer folyóméternyi szabadalmat, védjegyet és egyéb szellemi tulajdon-védelemmel kapcsolatos könyvtári dokumentumot őriz könyvtárában.
Az újév első babája kislány
Egy óra után hét perccel jött világra a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti részlegén az intézmény első újszülöttje a 2021-es évben.
2021 fenyegetés-előrejelzései
A Kaspersky szakemberei minden év decemberében visszatekintenek az elmúlt 12 hónap jelentősebb kiberbiztonsági fejleményeire. Ebben az évben sem történt ez másképp: a vállalat az éves Kaspersky Security Bulletin sorozatának keretében most is közzétett olyan cikkeket és elemzéseket, amelyek konkrét iparágakra vonatkozó előrejelzéseket tartalmaznak a következő évre szólóan.
Visszatekintés egy felforgató esztendőre
Félelem helyett nyitottság és kíváncsiság az új helyzetekben, kaméleon módjára történő változás a változásokkal, folyamatos tanulás és felelősségteljes viszonyulás a mesterséges intelligenciához. Többek között ezekre világított rá az Allianz Hungária Zrt. „A jövőről egyszerűen” programja, amely azzal a céllal jött létre, hogy közérthetővé tegye a jövőt.
Boldog új évet kívánunk!
Bár sokaknak nehéz, sőt nagyon nehéz volt a 2020-as év, másoknak épp szerencsésen alakult, akár karrier, akár szerelem, akár anyagiak vonatkozásában. Bárhogyan is volt, szinte gyermeki hittel mindig abban bízunk, az új esztendő sokkal jobb lesz és ezért számos fogadalmat is teszünk. Alább olyanokat olvashattok, amelyeket talán könnyebb megtartani, de ha nem sikerül, sose feledd, nemcsak január elseje hoz új reményeket, de minden egyes reggel is!
Pezsgővel színházban?
Tudod, van az a mondás, hogy azt csináljuk egész évben, amit szilveszter éjjelén, így aztán, ha a színház a mindened és azt szeretnéd, hogy egész évben járhass szabadon bármely teátrumba, a legjobb, amit tehetsz, ha választasz egy remek darabot óév búcsúztatóként és/vagy újév köszöntőként.
Ne legyen több elveszett eb!
Évek óta komoly gondot okoz a kutyatartóknak, és persze maguknak a négylábúaknak is a szilveszteri durrogtatás. Előbbiek féltik háziállataikat, utóbbiak pedig szabályszerűen rettegnek a fény és hanghatásoktól. Az idei járványos év változást hozott a pirotechnikai eszközök használatának szabályozásában, ami talán majd a jövőre nézve is átgondolásra készteti a törvényalkotókat.
10 újévi babona
Még mindig számos babona és hiedelem él a köztudatban, nem lehet kivétel ez alól a szilveszter és az újév sem. Te hányat ismersz és hányat tartasz be a következők közül?
Idén a tüzijáték is más lesz szilveszterkor
A járvány miatt olyan óvintézkedések is születtek, amelyek a szilveszteri tűzijátékra vonatkoznak. Idén nem lehet közterületen tűzijátékokat használni és a szokásos szilveszteri pirotechnikai termékek sem elérhetőek. A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csokorba gyűjtötte, mit kell tudni az idei tüzijátékozásról.
Te érezted a földrengést?
Sokan csak később tudták dekódolni, mi is volt az a furcsa érzés, amit kora délután tapasztaltak. Mint kiderült, a horvátországi földrengést szinte egész Magyarországon lehetett észlelni.
Rúzsa Magdival írt szakácskönyvet a Takarékbank vezetője
A koronavírus-járvány miatt számos hobbinknak, kedvenc szórakozásunknak sem hódolhatunk. Nem járhatunk például úszni, terembe kosarazni, vagy squasholni, most télen pedig síelni, de moziba vagy színházba sem. A hazai bankok, hitelintézetek vezetőinél érdeklődtünk, ők hogyan vészelik át e nehéz napokat, van-e olyan tevékenységük, amelyeket nem űzhetnek, s a kényszer szülte helyzetben belevágtak-e esetleg másba.
Orvosesztétikai tetoválás: csodákra képes
A mellrákból felépülni önmagában hatalmas dolog, de a teljes testi-lelki gyógyulás még nem ér véget a negatív laboreredménynél. Szerencsére ma már van megoldás a testkép helyreállítására, és az önbizalom visszaszerzésének útján az első fontos lépés a külső megjelenés. Nóra története inspiráló lehet mindenki számára, aki hasonló beavatkozáson esett át.
Benedek Tibor a 21. század legjobb pólósa!
Egy szavazás eredményeként magasan nyert a júniusban elhunyt legenda.
A pszichiátriai betegekben rejlő művészet
A pszichiátriai páciensek kreativitásuk kibontakozása révén merítenek erőt a betegségükből való kilábaláshoz. Vagy egyszerűen csak mélyebb önismeretre vágynak, és ehhez keresik a legmegfelelőbb, leghatékonyabb megoldást, ami lehet egy vers, egy festmény, vagy egy egyszerű grafika. Most ezekből az alkotásokból született könyv és kiállítás; ez utóbbi február végéig meg is tekinthető a BAB Galériában.
Idén kétszer is meggondoltuk, hogy orvoshoz forduljunk-e
Egyből maszkot hordtunk, odafigyeltünk a biztonságra és testünk jelzéseire, amint felütötte a fejét a koronavírus, és a mai napig mindig van nálunk kézfertőtlenítő. A természetes gyógymódokban vagy nagyanyáink praktikáiban viszont kevésbé hiszünk, mint a vitaminokban. Összességében tudatosabbak lettünk a vírus miatt egészségünkkel kapcsolatban, ugyanakkor idén elhanyagoltuk az általános vizsgálatokat, és kétszer is meggondoltuk, hogy orvoshoz forduljunk panasz esetén. Ezeket a tanulságokat vonhatjuk le az Allianz Hungária Zrt. „A jövőről egyszerűen” programja keretében meghirdetett „Ép testben, ép lélekkel „korona” idején is” elnevezésű, idei utolsó, online, nem reprezentatív felméréséből.
Merj ismerkedni!
Ünnepek idején felerősödik a szinglikben az egyedüllét érzése, ezért is regisztrálnak ilyenkor sokan a társkereső oldalakra. De a társtalanság feltétlenül párosul magánnyal és boldogtalansággal is?
Egy nő, aki autókat fotóz
Amy Shore bár még csak 29 éves, máris az autófotózás egyik legismertebb alakjává nőtte ki magát, köszönhetően lehengerlő és egyedi stílusának, amivel megközelíti a járműveket. Amy ugyan még csak hét éve mondhatja magát profi fotósnak, máris ott van a legjobbak között. Portré Amy Shore angol fotógráfusról.
Karácsonyi hagyományok egyetlen videóban
A kulturális sokszínűséget és a karácsony lényegét foglalja össze ez a remek kis videó. Érdemes rákattintani, mert egyetlen kisfilmben megtalálhatjuk a karácsony esszenciáját.
Idén nem öltöztek vérvörösbe a Fehér Ház fenyői
Meglepően ízlésesre sikeredett az idei karácsonyi dekoráció a Fehér Házban, legalábbis a helyi ítészek így nyilatkoztak a látottak alapján. Bár Melanie Trump szakított az eddigi hagyományokkal, és egyedi formavilágot hozott létre, arra azonban nagyon odafigyelt, hogy a koronavírus elleni küzdelem is valamiképp megjelenjen a dekorációkban.
Így varázsoljunk otthon wellness-élményeket
Évek óta megfigyelhető az a trend, hogy egyre többen töltik a karácsonyt és a szilvesztert wellness szállodában, idén azonban a megváltozott körülmények miatt más terveket kell kitalálni az ünnepekre. Annak érdekében, hogy otthon megvalósítható ötletekkel legalább részben pótolni tudjuk a kimaradt wellness-élményt, a hévízi NaturMed Hotel Carbona szakértője ad praktikus tanácsokat.
Régi idők karácsonya - filmklasszikusok a fa alá
Ha a "Reszkessetek, betörők!" végtelen ismétlései mellett idén karácsonykor valami máshoz is kedved támadna, legújabb filmajánlónkat neked találtuk ki.
Ma is a dickensi hagyomány szerint ünneplik a karácsonyt az angolok?
Sokan Charles Dickensnek és az ő 1843-ban megjelent Karácsonyi ének című regényének tulajdonítják azt, hogy ezt a jeles napot abban a formában, olyan világi rítusok szerint ünnepelik meg manapság is Angliában, ahogy az a könyvben szerepel.
Ilyen volt a szenteste az első világháborús lövészárkokban
Két évvel ezelőtt, komoly, egyszersmind komor ünnepségek keretében emlékezett meg a világ nyugati fele az első világháború befejezésének századik évfordulójáról. A legtöbbet szenvedett országokban, Angliában, Belgiumban, Franciaországban a téma ma is napirenden van, és nem csak történészi körökben. A HistoryExtra.com most egy érdekes összeállítást közölt arról, hogy milyen volt a karácsony a nagy háború négy éve alatt, hogyan ünnepeltek, miféle ajándékokkal kedveskedtek egymásnak a korabeli Angliában az egyszerű polgárok, és a fronton a katonák.
Különleges karácsonyi szokások a világ minden tájáról
Miközben mi már a bejgli kontra töltött káposzta mérgezés közelében járunk, és birtokba vettük mindazt, amit a 'jézuska' hozott nekünk, a világ más tájain ezekről nem is hallottak - ahogyan mi sem az ő szokásaikról. Pedig különleges tradíciók nemcsak Magyarország léteznek.