Életforma.hu


A parasportolók is várják az olimpiát

A parasportolók is várják az olimpiát 

Néhány nap, és kiderül, hogy meg lehet-e tartani a Tokiói Nyári Paralimpiai Játékokat. A sportolók már javában készülnek: eddig 15 igazolt kvótát szerzett a csapat, ami tovább gyarapodhat.  A sportolók elhivatottsága tehát töretlen – ahogyan maga a parasport fejlődése is.
A boldogság nyomában a Boldogság Világnapján

A boldogság nyomában a Boldogság Világnapján 

Az egyetlen dolog, amit mindannyian szeretnénk: boldognak lenni. Ennek az érzésnek világnapja is van, március 20-án ünnepeljük! Magyarország a világ 53. legboldogabb országa a 2020-as World Happiness Report* szerint, javuló tendenciával. Tudjuk, hogy a boldogság és az életkor összefüggenek egymással, de nem felétlenül úgy, ahogy gondoljuk! Ennek a különleges napnak az apropóján a vezető szenior telefongyártó, a Doro a boldogság és az életkor összefüggéseit kereste.
10+1 mondat, ami tilos az első randin!

10+1 mondat, ami tilos az első randin! 

Hol lehet most ismerkedni? Gyakorlatilag csak a neten, de a virtuális kapcsolatot előbb-utóbb át kell tennünk az off-line térbe, hogy élőben is lássuk, érezzük, halljuk a kiszemeltet. Ám a külsőségeken, a kémián túl az is nagyon fontos, mit mondunk az első találkozáskor. Sőt, talán a legfontosabb!
8 tipp a vese védelméért

8 tipp a vese védelméért 

Magyarországon minden tizedik ember érintett a vesebetegségek valamelyikében, köztük a vesekő kialakulásában, pedig odafigyeléssel nagy részük elkerülhető lenne. A Budai Egészségközpont összegyűjtötte, hogyan védhetjük az anyagcserénket és méregtelenítésünket biztosító fontos szervünket.
Misszió és üzlet egysége

Misszió és üzlet egysége 

Azt gondolnánk, hogy ebben a teljesen bizonytalan helyzetben, jó, ha az üzlettulajdonosok, vállalkozók meg tudják tartani azt, amit eddig felépítettek. Ám egyre több olyan hírrel találkoztunk, hogy valaki a pandémia alatt kezdett valami újba. Megkérdeztük őket: miért?
Ma van az Alvás Világnapja

Ma van az Alvás Világnapja 

Az elmúlt egy évben egyre többen küzdenek alvászavarral. Amióta kitört a Covid-járvány, túl sok a változás, a bizonytalanság, a szorongás az életünkben, ami kihat az alvásunkra is. Aki eleve elalvási zavarral küzd, vagy gyakran ébred fel az éjszaka közepén, annak még inkább fölerősödhetnek a tünetei, mások pedig az alvásminőségük érezhető romlásáról számolnak be.
60 éves lett Ken

60 éves lett Ken 

60. évfordulóját ünnepli Ken, a Mattel népszerű babája. Ez alkalomból a játékgyártó különleges, klasszikus darabokat tartalmazó kollekcióval készült, de érkezik a kerekesszékes Ken baba is.
Élettörténet: Dr. Darida Ágnes életvezetési tréner

Élettörténet: Dr. Darida Ágnes életvezetési tréner 

Ahogy változik a világ, egyre többen váltanak. Önszántukból, vagy külső kényszer hatására hagyják ott munkahelyüket és indulnak el egy új úton. Sokan a versenyszférából a segítő szakmák felé mozdulnak, mert érzik, a mai világban ezen a területen lehetnek a leghasznosabbak. Dr. Darida Ágnes életvezetési tréner tíz évvel ezelőtt döntött úgy, hogy kiszáll a multis világ mókuskerekéből és a szabadságot választja. Ismerjétek meg a történetét.
Kaphatnak diplomát a Freeszfe Egyesület hallgatói!

Kaphatnak diplomát a Freeszfe Egyesület hallgatói! 

Az Emergency Exit névre keresztelt diplomamentő program keretében eddig öt európai művészeti egyetemmel sikerült a Freeszfe Egyesületnek egy olyan megállapodást tető alá hozni, amelynek keretében az érintett intézmények elismerik az Egyesületben folyó képzést, és ennek alapján végbizonyítványt állítanak ki a hallgatóknak.
A pandémia alatt megugrott a vitaminfogyasztás

A pandémia alatt megugrott a vitaminfogyasztás 

A járvány kitörése óta egyre többen fogyasztanak rendszeresen vitaminokat, a leggyakrabban a C- és D-vitamint választják a fogyasztók – többek között ez derült ki a HáziPatika.com Nagy Egészségfelmérésének reprezentatívnak számító eredményeiből.

A szennyezés miatt egyre csökken az édesvizek halállománya 

Komoly veszély fenyegeti a világ édesvízi halállományát egy most megjelent tanulmány szerint. A globális populációk akár egyharmada is a kihalás szélére juthat.

A bükki füvesember ajánlja a díjnyertes szerző könyvét 

Van egy olyan gyógynövény-kategória, az úgynevezett adaptogének, amelyek elősegítik az emberi test alkalmazkodását a stresszhez, támogatják a normál anyagcserét és visszaállítják az egyensúlyt. Növelik a test ellenálló képességét a fizikai, biológiai, érzelmi és környezeti stresszhatásokkal szemben, és elősegítik a normál élettani működést. A napokban jelenik meg 'David Winston: Adaptogének - Gyógynövények stressz csökkentésre, erő és állóképesség növelésére' című könye. A Hórusz kiadó különleges címet viselő alkotásához a bükki füvesember - Szabó Gyuri bácsi - írta az előszót és az ajánlást.

noÁr Mozgalom: viseld bátran a kokárdát! 

Újabb klippel készül nemzeti ünnepünkre a noÁr Mozgalom, és személyesen Molnár Áron színművész. A Magyar cím alatt futó számban arra keresik a választ, hogy valójában mitől is érezhetjük magunkat magyarnak. Mivel a rap-számokat általában is bombaként kezelik, így számíthatunk arra, hogy a 15-én ez a szám is robbanni fog.

Tudod, mennyi időt vesznek el a sorozatok az életedből? 

Ha úgy tervezted, a hosszú hétvégén fel se állsz a kanapéról, egész nap csak sorozatokat nézel, akkor mutatjuk, mire elég 72 óra - a döntés pedig a tiéd, ezt a tévé előtt töltöd, vagy mész a szabadba...

Minden ötödik nő bántalmazott 

A magyar nők több mint 23 százaléka szenved el élete során valamilyen fajta erőszakot, azonban mégis a legtöbben úgy gondoljuk, a bántalmazás nincs jelen környezetünkben, hiszen ismerőseinken nem látunk sebeket, zúzódásokat. Fontos tisztában lennünk azzal, hogy a kapcsolati erőszak nem csak a fizikai bántalmazást jelenti, hanem a lelki erőszakot, fizikai és gazdasági korlátozást is, amelyek legalább annyira nagy problémát jelentenek világszerte és ugyanolyan mély sebeket ejtenek, csupán könnyebben leplezhetőek

56 színész segít 

A Centrál Színház mindig előrukkol valami meglepetéssel, de a mostani apropót nem a pandémia teremtette, hanem egy szörnyű tűzeset. A teátrum színészei most kollégájukért fognak össze.

Tíz éve tarolta le a szökőár Fukushimát 

A tíz évvel ezelőtti fukusimai földrengés, szökőár és atombaleset áldozatairól emlékeznek ma Japánban. Bár a legfrissebb ENSZ jelentés szerint statisztikailag nem bizonyítható, hogy sugárzás okozta károk érték volna a lakosságot, az azonban bizonyos, hogy a sugárszennyezés miatt Fukusima egy része kimarad az újjáépítésből és 2050 előtt nem várható, hogy elbontják a sérült reaktorokat. Közben már szervezik, hogy az elhalasztott tokiói nyári olimpia lángja útnak induljon, honnan máshonnan, mint Fukusimából...

Harry és Meghan interjújának elemzése 

Napok óta egyetlen téma: Meghan Markle és Harry herceg interjúja tematizálja a világ bulvársajtóját. A királyi pár másfél órás beszélgetése kapcsán számos kérdés felmerül, ezekre keresi a választ Gergics Dániel. A kommunikációs szakértő azt is elmondta, hogy az átlagemberek mit tanulhatnak Harryéktől.

A királynő reagált Harry és Meghan vádjaira 

Két nappal azután, hogy Harry herceg és Meghan hercegné megsemmisítő interjút adott Oprah Winfrey-nek, a Buckingham-palota rövid közleményt adott ki.

Vége a horkolásnak! 

Minden harmadik ember horkol, és legalább ennyien vannak, akik kénytelenek elviselni. Számukra van egy jó hírünk: a horkolás gyógyítható!

Újra lendületben a magyar ikerkutatás 

Eddig ezer egy- és kétpetéjű, azonos vagy különnemű ikerpár csatlakozott a Semmelweis Egyetemen létrehozott Magyar Ikerregiszterhez, amely most célul tűzte ki, hogy felveszi a kapcsolatot Magyarország összes ikerpárjával.

Ferenc pápa Magyarországra jön! 

Az első és eleddig utolsó pápa, aki ellátogatott hazánkba II. János Pál volt. A jelenleg regnáló és rendkívül népszerű Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkezik, szeptemberben.

Minden ötödik magyar fiatal a pandémia miatt kezdett el bankkártyával fizetni 

A Mastercard éves kártyahasználattal és attitűdökkel kapcsolatos kutatása mélységeiben tárta fel a hazai vásárlási szokások változásait a világjárvány alatt. Az eredmények alapján az elektronikus fizetések az életünk több területén is átvették az uralmat a készpénztől, és már a kártyát nem használók többsége is magánál tartja a plasztikot.

Első nap a virtuális iskolában 

Mától az online térbe költözött az egész hazai oktatás, így az általános iskolások is a számítógép képernyője elé költöztek. Jegyzet arról, hogy mindezt hogyan élte meg egy első osztályos gyermek szülője. Vigyázat, hangsúlyozottan személyes benyomások!

Tanczerné hóvirágjai 

A nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, amelyet 1911 óta (Magyarországon 1948 óta) minden év március 8-án tartanak - szól a hivatalos megfogalmazás. Az Életforma magazin azonban kevésbé száraz módon, egy tárcanovellával köszönti a nőket.

Meghan kislánnyal várandós 

A sok rossz emlék felidézése mellett azért voltak szép pillanatai is Harry herceg és Meghan Markle interjújának, Oprah Winfrey-nek ugyanis elárulták, hogy kislányuk fog születni.

A nőegyletektől a Facebook-csoportokig 

Karrier, hobbik, praktikák vagy anyaság: mi köti össze igazán a nőket 2021-ben? A nőnap történelme során mindig meghatározó jelentősége volt a női csoportoknak, közösségeknek, amelyek manapság egyre inkább átkerülnek az online térbe, szerepük azonban továbbra is változatlan: egymás támogatása és segítségnyújtás. Ez pedig a világjárvány alatt kiemelten fontos: a Telenor nemzetközi nőnap alkalmából készített kutatásából kiderült, hogy leggyakrabban a női csoportokban tanácskérés és inspiráció miatt aktívak a tagok.

Életre kelnek a régi családi fotók 

Az elsősorban online családfakutatással foglalkozó izraeli MyHeritage Deep Nostalgia néven egy egészen különleges szolgáltatással rukkolt elő a közelmúltban: az alkalmazás képes életre kelteni régi korok fényképein a megörökített személyeket.   

A Vígstreamház műsorán: A vörös oroszlán 

Szepes Mária 1946-ban megjelent, A vörös oroszlán című regénye néhány hónap után zúzdába került, mint veszedelmes, felforgató irodalom. A kimentett néhány példány azután kézről kézre járt évtizedeken át. Tiltott gyümölcsként élvezték azok, akik hozzájuthattak, de a mű így is kultuszregénnyé vált. Az élet körforgásáról mesélő misztikus írás monodráma változatát Venczel Vera előadásában, a színművész 75. születésnapja alkalmából, március 10-én felvételről láthatják a Vígstreamházban.

Csányi Sándort nőnapra! 

Az egyetlen jó dolog a pandémiában, hogy olyan darabokat is láthatunk online, amelyekre gyakorlatilag lehetetlen jegyet szerezni. Csányi Sándor egyszemélyes vígjátéka, A hogyan értsük félre a nőket is ilyen, amiből most nőnapi meglepetés is lehet.

A kényszerű egyedüllét megviseli a mentális egészséget 

A pandémia nem csak a gazdasági mutatókra és az emberek anyagi helyzetére van káros hatással, de jelentősen befolyásolja a lelkiállapotunkat is.

Dohányosoknak fejlesztettek vitaminkészítményt 

Egy 2019-as adat szerint csökkenőben van a dohányosok aránya Magyarországon, de így is a lakosság 27 százaléka érintett. A dohányzás és a dohányzásról való leszokás közben kiemelten fontos a dohányosok légző- és immunrendszerének védelme, illetve erősítése. A káros szokásról való leszokás idején előnyös lehet olyan étrendkiegészítők használata is, melyek összetevőik révén védik a tüdő szövetét – ilyen gyógyhatású készítményt fejlesztettek Magyarországon.

A Yaris lett az Év autója 

A Car of the Year az egyik legjelentősebb elismerés Európában, amelyet 1964 óta ítélnek oda autós szakújságírók szavazati alapján. A győztes az adott évben bemutatott modellek közül kerül ki.

Ajándékból biznisz 

Azt gondolnánk, hogy ebben a teljesen bizonytalan helyzetben, jó, ha az üzlettulajdonosok, vállalkozók meg tudják tartani azt, amit eddig felépítettek. Ám egyre több olyan hírrel találkoztunk, hogy valaki a pandémia alatt kezdett valami újba. Megkérdeztük őket: miért?

Így csökkentsd a vízlábnyomodat! 

A KSH 2019-es adatai alapján az egy főre jutó napi vízhasználatunk több mint 35 ezer liter volt – ez közel 12 ezer pohár víznek felel meg (3 dl-es pohárra számolva). A megdöbbentő adat nagy részét a mosással történő víz és áramfogyasztás teszi ki, ami egy kis tudatossággal és odafigyeléssel jelentősen csökkenthető lenne. A Gorenje ezért most összegyűjtött 5 tippet, amivel drasztikus lépések nélkül tehetsz a környezetedért, és még pénztárcádat is megkímélheted.

A magyarok a legkövérebbek Európában 

Európában miénk a dicstelen elsőség elhízás tekintetében, de világviszonylatban is alig maradunk le a dobogóról, mindössze az USA, Mexikó és Új-Zéland előz meg minket.

Közösségi irodatér nyílt a Westendben 

A hazai bevásárlóközpontok közül elsőként nyitott ingyenes közösségi irodateret Budapest kedvenc plázája, a Westend február 25-én. Az ötlet az éttermek zárvatartása miatt felszabadult terek biztonságos hasznosítását szem előtt tartva született. A Westend Workplace mindenkit vár, aki távmunkára kényszerült, de hiányolja a munkavégzés közösségi élményét, és néhány órára kiszabadulna a négy fal közül.

Rakonczay Gábor mégis elindul újra! 

Az extrémsprotolót pár nappal indulása után, épp hogy ki tudták menteni a háborgó óceánból, és akkor megígérte, ezzel az őrültséggel nem kísérletezik többet - ám most mégis szembemegy ezen fogadalmával.

Home office után: egyéni munkarend 

Általánosságban elmondható, hogy a munkavállalók örölnek a home office adta kényelemnek, hogy nem kell utazással időt tölteni, öltözködni, kikerülhetőbbek a konfliktusok; ám vannak árnyoldalai is: hogy összefolyik a családi élet a munkával, hogy hagyjuk abba időben, hogy szeparálódunk. Úgy tűnik, a hibrid munkavégzés lehet a megoldás.

Svédországban, Chilében és Németországban a legkönnyebb ma szülőnek lenni 

A kisgyermekes szülők világszerte nagy tehernek érzik, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, és bizonytalanok abban, hogy elég felkészültek-e az anyaságra, illetve az apaságra – világított rá a Nestlé megbízásából készített globális, reprezentatív Parenting Index kutatás, amely a modern gyereknevelés kihívásait vizsgálta. A friss szülők harmada egyedül érzi magát a szülés utáni hónapokban, és arra vágyik, hogy nyíltan és őszintén beszélhessen a problémáiról.

Gorbacsov utolsó napjai 

Kilencvenedik születésnapját ünnepli ma a peresztrojka atyja, Mihail Gorbacsov. Életéről filmet forgattak, amit a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon mutatnak be holnap - Gorbacsov.mennyország címmel.

Férfias szakmákat űznek az idei Anyuka Szépe nyertesei 

Idén online hirdették meg az Anyuka Szépe versenyt, ahol több száz jelentkezőből választották ki azt a két legszebb anyukát, akik képviselhetik Magyarországot a nemzetközi versenyeken.

Így lehetsz könnyedén ökoszülő 

Egy kisbaba nagyjából 4 000-6 000 pelenkát használ el, mire szobatiszta lesz. Ez a mennyiség az eldobható pelenkák esetében közel 1 tonna nehezen lebomló veszélyes hulladékot jelent, melynek lebomlási ideje 50 és 500 (!) év közé tehető. Ezzel szemben a mosható textilpelenka használatával alig emelkedik a kommunális hulladék mennyisége. Ráadásul, környezetbarát tulajdonsága mellett, még gazdaságosabb is.

5 valóságshow, ha tényleg kikapcsolódnál 

A stresszes mindennapokból jó menekülést jelentenek az egyre népszerűbbé váló reality-k, legyen szó akár főzésről, sportról, vagy éppen újragondolt bezártságról.

Tízmilliószoros nap van ma 

Minden évben négy olyan nagy van, amelyet különleges, csodatévő napoknak tartanak. Az első ilyen ezen a szombaton van. Mit is jelentenek ezek a napok? Mit ünnepelnek ilyenkor a buddhista vallás követői? Videó.

Itt az új dróntörvény 

Magyarországon jelenleg közel 80 ezer drón repked, többségüket hobbi felhasználók működtetik. Az idei évtől hazánkban is megváltozik a pilóta nélküli légi járművekre vonatkozó szabályozás, február közepétől pedig már szankcionálnak a hatóságok. Lesz kötelező drón regisztráció és változik a felelősségbiztosítás is.

Moldován András üzleti tanácsai kezdő vállalkozóknak 

A számok azt mutatják, hogy a vállalkozói kedv nem csökkent a járváyn ellenére sem, de a jó ötlet kevés a biztos sikerhez. Az egyik Cápa azt is elárulja, mi kell még hozzá.

A bicaj marad, csak a falat viszik 

Kivágták a falból és elszállították azt a Banksy-képet, amelyet a világhírű utcaművész egy nottinghami ház téglafalára festett. A tavaly októberben megjelent kép egy bicikligumival hulahoppozó kislányt ábrázol.