ÉLET-MÓD
Vakcinaútlevél kell annak, aki Mekkába kíván elzarándokolni
Az idén április 13-tól, május 12-ig tartó Ramadan alkalmával a mekkai zarándoklaton csak azok a muzulmán hívek vehetnek részt, akik igazolni tudják, hogy beoltották őket, vagy azt, hogy átestek már a betegségek. A korábbi évek milliós zarándoktömegei után idén nem számítanak komoly mennyiségű látogatóra.
Turek Miklós VERSSZÍNHÁZA
Turek Miklós 2000-ben diplomázott a Színház és Filmművészeti Egyetem színész szakán. Sikeres színházi előadások, filmek, televíziós sorozatok voltak már a háta mögött, közismert mégis a Budapest Bank Zoltán és Emese reklámsorozatával lett. 2004-ben állította színpadra első, csak versekből összeállított színházi monodrámáját Faludy György életéről. Ezzel új műfajt teremtett. A magyar költészet napján Turek Miklóssal a versek erejéről, a Versszínház sikeréről beszélgetünk.
Többszervi gyulladást is okozhat gyerekeknél a Covid
Egyre többet hallunk a gyerekek helyzetéről a járvány elleni harcban. Nem kell hozzáértőnek lenni, hogy rájöjjünk: a vírus nem válogat a korcsoportok között, csupán a fertőzöttek immunrendszere okozza a fertőzés lefolyásának különbségeit. Nagyon sok gyerek tünetmentesen, vagy enyhe tünetekkel vészeli át a betegséget, de ilyen esetekben is szükséges lehet sajnos a kórházi ellátás.
Harmadik éve keresik az ország legszabadabb emberét
Magyarország legszabadabb embereit keresi a Társaság a Szabadságjogokért. A jogvédő szervezet az úgynevezett SZABAD-díjjal azokat jutalmazza, akik példamutató tettekkel álltak ki azért, hogy mindannyian egy szabadabb és egyenlőbb országban élhessünk. A szervezet honlapján bárki jelölheti a díjra azokat, akik a hétköznapokban a változásért dolgoznak. A SZABAD-díj idei jelöltjeire április 26-ig lehet javaslatot tenni.
Az X generáció bevállalósabban, az Y óvatosabban tervezett karriert a pandémia alatt
A pandémia alapjaiban változtatta meg életünket, és hatással volt annak minden egyes területére, így a munkavállalásra is. A változás persze nem érintett minden egyes generációt egyformán, és még az sem igaz, hogy az életkor előrehaladtával esetleg rugalmatlanabbul viselkednénk. Sőt! A járvány azt is megmutatta, hogy sokat ért az évek során felhalmozott tudás, azaz élettapasztalat.
Mennyi idő múlva alakul ki védettség?
A beoltott emberek száma meghaladta a 2,5 millió főt, kinyitottak az üzletek és a szolgáltatások egy része is újraindult. Mindenkit az érdekel, mennyire vagyunk védve az oltással, mennyi idő alatt épül ki az igazi védettség.
Egy mentős sem maradhat hamburger nélkül
Talán többen is olvasták a hírt, hogy a húsvéti ünnepek alatt ismeretlen bejelentő panaszt tett két mentős ellen, akik megálltak hamburgert venni. A feljelentő tettét sokan tartották igazságtalannak és többen is a mentősök mellé álltak. Például a Zing Burger & Co. étterem hálózat is.
„Elegem van abból, hogy mindent én csinálok!”
Mi nők hajlamosak vagyunk túl sok feladatot magunkra vállalni, és persze emiatt fáradtak, feszültek vagyunk. Milyen önkorlátozó hiedelmek állhatnak a „Mindent egyedül kell megoldanom” gondolkodásmód mögött? Dr. Darida Ágnes életvezetési tréner néhány hasznos gondolattal, megszívlelendő tanáccsal segít változtatni ezen a helyzeten.
A zene, az kell!
Radóczy Jusztina vagy, ahogy mindenki ismeri: Dzsászti, zenepedagógus és jazzénekes. És már író is. Mindig történik vele valami galiba, ezért úgy döntött, kiírja magából a nehézségeket és így lesz úrrá rajtuk. Mulatságos kalandjait saját blogjában osztja meg másokkal, példát mutatva, hogyan lehet jót nevetni azon, amin rosszabb esetben napokig bosszankodnánk.
8+1 tipp, ami segít, hogy 45 éves kor felett is újra tudd kezdeni
Ha már régóta gondolkozol azon, hogy megvalósítod féltve őrzött álmod, ám mindig felülkerekedik, a „de mi lesz, ha...” kérdése, akkor ez a cikk neked szól.
Csak a világ legdrágább gyógyszere segíthet a 11 hónapos Lilikén
Lilike még nincs egy éves, az ilyen korú babák már kúsznak-másznak, gondtalanul játszanak, de ő sajnos nem tud, mert gerinceredetű izomsorvadásban szenved. Annak is a legsúlyosabb típusában, az SMA1-ben. A kislány gyógyulásához a világ legdrágább gyógyszerére, a Zolgensma génterápiára lenne szükség, amelyre már 81 millió forintnyi adomány gyűlt össze a család bankszámlaszámán.
50 éve UNO-zunk
50. évfordulóját ünnepli az UNO, a világ egyik legnépszerűbb kártyajátéka. A gyártó Mattel ez alkalomból különleges jubileumi kiadást készített, a legújabb paklik között pedig már a továbbfejlesztett Uno Showdown és az Uno Flip is megtalálható.
Ingyenes mentálhigiénés tanácsadással segítik a gyermekvédelemben dolgozókat
A vírushelyzet súlyosbodásával ismét bezárultak a gyermekotthonok, az iskolák pedig digitális oktatásra álltak át. A gyermekvédelemben dolgozó szakemberekre, pedagógusokra a pandémia alatt hatalmas nyomás nehezedik, ezért az UNICEF Magyarország ingyenes szaktanácsadással segíti őket.
Fluor Tomival kampányol a Greenpeace
Új videóval jelentkezett a Greenpeace Magyarország, amelynek szövegét Fluor Tomi mondta fel. A kampány a cégvezetőket szólítja meg, hogy vállaljanak ők is szerepet a világszintű műanyagválság megoldásában. A probléma mára akkora, hogy a piac nem háríthatja tovább a fogyasztókra a felelősséget: a cégek feladata, hogy a fogyasztók számára fenntartható megoldásokat tegyenek elérhetővé, és visszaszorítsák az eldobható műanyagokat, méghozzá minél előbb.
Hamarosan már mesterséges anyaméh is kihordhatja az emberi magzatot?
Lehet, hogy már nincs is olyan messze, hogy az emberi embriók mesterséges anyaméhben növekedjenek. A tudomány - az egerek esetében - erre már megtalálta a választ, és már csak idő kérdése, hogy mikor alkalmazzák az eredményeket az emberek esetében is. Persze ott vannak még az etikai és jogi kérdések is, melyek mind megválaszolásra várnak.
Mi történik majd a lockdown feloldása után a háziállatokkal?
Sok négylábú számára a mostani lockdown valóságos mennybéli adomány, hiszen egész nap együtt lehetnek a szeretett gazdival. Mi lesz viszont, ha véget ér a járvány, és a home office helyett ismét bejárnak majd az emberek a munkahelyükre? A háziállatoknak nem lesz sok választásuk, hozzá kell szokniuk a régi-új helyzethez. Ebben sokat segíthet nekik a figyelmes gazdi.
Aranyos filmek húsvéti mozizáshoz
A járvány tönkretette a húsvéti kiruccanásokat, így sokkal inkább elképzelhető, hogy a hosszú hétvége alatt közös filmnézésre kerül sor. Mi ezeket ajánljuk.
Táncolva kívánnak boldog húsvétot a Bethesda kórház dolgozói
Ez a táncos kihívás még a Covid kezdetekor indult el Afrikából. Azóta számtalan kórház követte példájukat világszerte, így adva erőt a többi egészségügyben dolgozónak és nekünk is.
Betegellátás videóhíváson keresztül
Most, amikor kapacitása határain túl jár az egészségügy, kicsit úgy érezhetjük, hogy egyszerűbb kis nyavalyáinkkal magunkra maradtunk. Ezen segít ez az új applikáció, amelynek segítségével pár percen belül konzultálhatunk egy orvossal - virtuálisan.
Így kerüljünk ki a rossz hírek spiráljából!
“Még nem lélegezhetünk fel” - írták a lapok tavaly áprilisban. Aztán novemberben, idén januárban és márciusban is. A koronavírus-járvány kitörése óta mindenhonnan áradnak a negatív hírek, így nem csoda, ha egyre fáradtabbak vagyunk, a kiégés egyre több tünetét tapasztaljuk, amikor olvassuk őket. Pedig a választás a mi kezünkben van.
Pandémia: a női ciklust is boríthatja
A mostani világjárvány nemcsak szimplán a lelket gyötri meg - egyfajta súlyos mellék következményként - de a folyamatos stressz visszahat a testre is. A pszichoszomatikus tünetek közül az egyik, hogy a nők szokásos menstruációs ciklusa is felborulhat.
Titokzatos jótevők hálája
A Covid-19 már több, mint egy éve életünk része. Rengeteg veszteség és fájdalom jár a nyomában. Az egészségügyi dolgozókat, pedig még a folyamatos túlterheltség is sújtja. Tegnap névtelen jótevők megható módon mondtak nekik köszönetet.
Mit tegyünk, ha nem akar enni a gyerek?
Legyen szó felnőttekről, gyerekekről vagy csecsemőkről, rengeteget hallunk, olvashatunk arról, hogy adott életszakaszban mit és hogyan kellene enni. Ez a túl sok információ azonban a legtöbb embert csak összezavarja. A szülők gyakran nem az életkoruknak megfelelő ételeket adják a gyereknek, indokolatlanul vonnak ki egy-egy ételcsoportot a gyermek étrendjéből, vagy éppen mindenáron meg akarnak etetni vele valamit. Mielőtt szélsőséges lépéseket tennénk, érdemes szakemberhez fordulni, aki segít az okok feltérképezésében, és felállítja a kezelési tervet.
Viselj kéket április 2.-án!
Az ENSZ még 2008-ban nyilvánította az Autizmus Világnapjává április 2-át, ezzel is felhívva a figyelmet a spektrumzavarral élők problémáira. Te is könnyen kifejezheted támogatásod, ha pénteken kékbe öltözöl és fotódat megosztod a közösségi médiában.
Online zaklatással nehezítik a finn miniszternők munkáját
Bár Finnországot általában úgy ismerjük, mint toleráns államot, ahol az emberek jóval elfogadóbak a mássággal szemben, a nemi sztereotípiák azonban az északi országban is elég élénken élnek; egy kutatás legutóbb azt mutatta ki, hogy a kizárólag nők vezette ötpárti balközép koalíció női miniszterei miféle online gyűlölet hullámnak vannak kitéve, és ez miként befolyásolja politikusi munkájukat.
Így került egyensúlyba egy ADHD gyanús magyar kisfiú
Meszler Csaba gyermeke két és fél hónapos korában élet-halál harcot vívott a kórházban. Születésekor gyulladásos fertőzést kapott el, ami a teljes szervezetét megtámadta. Későbbiekben a gyermeknél figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD) gyanút diagnosztizáltak, de a kisfiú csodával határos módon mégis teljes életet élhet. Az édesapa elmondása szerint egy norvég cég omega-3-tartalmú készítményei olyan állapotjavulást eredményeztek fiánál, hogy azóta az egész család fogyasztja azokat. Mint mondta, hiába próbál ma egészségesen étkezni valaki, elkerülhetetlen, hogy táplálékkiegészítők formájában is erősítsük a szervezetet.
Táplálkozási ajánlás a Covid-ból gyógyulóknak
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének ajánlást adott ki a Covid-betegség utáni regenerációhoz, hogy könnyebben magunk mögött tudhassuk a fertőzés időszakát.
A tökéletesség csapdájában
Nagyon jellemző a mai nőkre, hogy szeretnének hibátlanok lenni minden szerepükben. Egyszerre akarnak tökéletes feleség, gondoskodó anya, szüleire odafigyelő lánygyerek, szorgalmas munkatárs lenni. A túlterheltség érzése mögött gyakran a maximalizmusuk bújik meg. Dr. Darida Ágnes életvezetési tréner néhány hasznos gondolattal, megszívlelendő tanáccsal segít változtatni ezen a helyzeten.
Lehet élni szex nélkül?
Az aszexualitás egyre gyakoribb, de még sokak számára nem világos irányultság. Pedig voltaképpen csak arról van szó, hogy egyes emberek nem éreznek testi vágyat mások iránt - miközben romantikára vagy bensőség kapcsolatokra van igényük. Ha van...
Magyar sikertörténet Ausztriában
Azt gondolnánk, hogy ebben a teljesen bizonytalan helyzetben, jó, ha az üzlettulajdonosok, vállalkozók meg tudják tartani azt, amit eddig felépítettek. Ám egyre több olyan hírrel találkoztunk, hogy valaki a pandémia alatt kezdett valami újba. Megkérdeztük őket: miért?
Se az introvertáltak, se az extrovertáltak nincsenek oda túlságosan a videó konferenciákért
A koronavírus járvány ideje alatt a személyes megbeszéléseket majdnem kizárólag videó-konferenciák váltották föl, közöttük is a legismertebb a Zoom alkalmazás. Pszichológusok most azt vizsgálták, hogy a különféle személyiségjegyekkel bíró emberek miként reagálnak a virtuális térben zajló kommunikációra.
Van megoldás az izzadásra!
Határozottan melegszik az idő, és ezzel párhuzamosan elkezdenek aggódni azok, akiknek állandó gondot jelent a túlzott izzadás. Pedig már létezik olyan eljárás, amely képes megszűntetni a kellemetlen foltokat és szagokat.
Nem tesz jót nekünk a nyári időszámítás
Bár az eredeti tervek szerint ez lett volna az utolsó mizéria a téli-nyári időszámítás körül, de a pandémia ebbe is beleszólt. Pedig ez nem csupán egy óra pluszt vagy mínuszt jelent, de nagyon komolyan hat a mentális és a fizikai egészségünkre is.
Akár egy év is kieshet az életükből a fájdalmas menstruációval küzdő nőknek
A fájdalmas menstruáció nem normális. Ez az üzenete az idei Endometriózis Világnapnak, amit az
endometriózis tudatosság hónap keretében március 27-én tartanak.
Sztárok emelik fel a szavukat a hulladékégetés ellen
Sztárok fogtak össze, hogy felhívják a figyelmet a lakossági hulladékégetés súlyos következményeire. Béres Alexandra, Tóth Vera, Jaksity Kata, Molnár Áron, Németh Kristóf és Puskás Peti egy kisfilmben, és közel 30 sztár posztokban kér mindenkit, hogy ne égessen hulladékot. Magyarországon ugyanis évente 13 ezer ember korai halálát a rossz levegő, ami nagyrészt a lakossági szemétégetésből ered.
Gyógynövények a tavaszi tisztítókúrában
Még tart a böjt, nekünk is van időnk a természettel együtt ébredni. Semmi mást nem kell tennünk, csak követni az őseink példáját és a természetgyógyászok tanácsait: csináljunk egy belső tavaszi nagytakarítást. Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember ehhez természetesen a gyógynövényeket ajánlja. Vajon ő hogyan csinálja?
Intimitás a karanténban - a szexuálterapeuta túlélő tippjei
Nem csak a mentális egészségünkre, de szexuális rutinjainkra és az ismerkedésre is jelentős hatással van a járvány. Nincsenek lopott percek az ágyban, amíg a gyerekek haza nem érnek a suliból, lőttek az esti randiknak, és nehezebben találunk énidőt, amit magunkra fordíthatunk. Íme Csörgits Kinga szexuálterapeuta túlélő tippjei a feltöltődésre és a vágy megőrzésére a járványidőszak alatt.
Időkapszula
Mostanában egyre többet gondolkodunk el azon, vajon az utókor hogyan vélekedik majd a jelen helyzetünkről. Milyen jó is lenne üzenni nekik, megmutatni a járvány alatti életünk fontos kellékeit, elmesélni személyes történetünket, érzéseinket, netán jótanácsokkal látni el őket. Ebben a rovatunkban ismert magyar embereket kérdezünk meg arról, mit tennének bele az időkapszulájukba üzenetként a jövő számára. Ezen a héten Juhász Anna, irodalmár, kulturális menedzser mesél nekünk.
Délben megáll Budapest
Fővárosunk is csatlakozik ahhoz az európai kezdeményezéshez, amely a koronavírus-járvány áldozatairól való megemlékezés, illetve főhajtás mindazok előtt, akik a pandémia idejéna frontvonalban dolgoznak.
Így tanítsd meg gyermekednek énhatáraink védelmét!
A konfliktuskezelés és az énhatárok felállításának folyamata a szülő számára is egy önismereti utazás lesz, hiszen csak akkor tudja megtanítani a gyermeket minderre, ha ő maga is képes rá – mondják a szakértők.
A COVID-19 a stressz és bizonytalanság felé taszította a gyerekeket
Minden ötödik gyerek szorong és boldogtalan a mostani járvány sújtotta helyzetben - derül ki öt gyermekjogi szervezet közös vizsgálatából.
A kutya viszketésének csillapítása házilag
A vakarózásának számos oka lehet a különféle élősködőktől a bőrbetegségeken át az allergiáig. Ezek között van, amin csak az állatorvos tud segíteni, de olyan is van, amit házilag is orvosolható. Minden 10. allergiás kutya ételallergiában szenved - ilyenkor az étrend átalakításával a viszketegség is megszűnik.
Vége az emberiségnek?!
Lehet, hogy az emberiség épp’ a végét járja, csak mi még erről nem tudunk, vagy nem kívánunk vele szembesülni?! Pedig elképzelhető, hogy mindez hamarabb bekövetkezik, mint gondolnánk, „köszönhetően” azoknak a vegyi anyagoknak, melyek rombolják a termékenységért felelős hormonokat. Ez a folyamat pedig riasztó sebességgel zajlik az egész világon.
Mit tegyünk, ha összecsapnak a fejünk felett a hullámok?
Az elmúlt hónapokban nem egyszer fordult elő, hogy a jól vagy kevésbé jól működő életünk fenekestül felfordult. Sokszor a létünk, személyiségünk, megélhetésünk alapkövei inogtak meg, és a „Mi lesz most velem, velünk? Hogy fogjuk ezt átvészelni?” kérdések mellett megannyi extra teendő zúdult ránk. Úgy érezzük, mintha állandóan tüzet oltanánk. Dr. Darida Ágnes életvezetési tréner néhány hasznos gondolattal, megszívlelendő tanáccsal segít könnyebbé tenni ezeket a helyzeteket.
Hímes tojás – ahogy neked tetszik
Mestere vagy a tojásfestésnek és szívesen megmutatnád tudásod ország-világnak?
A hímes tojást megtarthatod a locsolóknak, a fotója viszont részt vehet egy kiállításon.
Oktatási szükségállapotot eredményeznek az iskolabezárások
Világszerte több mint 168 millió gyermeket érintettek a pandémia miatti iskola bezásárok az elmúlt egy évben. Az UNICEF szerint oktatási vészhelyzet van, amely a legkiszolgáltatottabb gyerekeket érinti leginkább. A szervezet ezért egy különleges installációval hívja fel a döntéshozók figyelmét arra, hogy mennyire fontos lenne nyitva tartani az iskolákat.
Az éltető víz világnapja van
Számunkra olyan természetes, hogy kinyitjuk a csapot és folyik a víz, hogy bizony sokan meg sem becsülik ezt, mi több, felelőtlenül pazarolják a vizet. Ma, a víz világnapján ismét felhívjuk arra a figyelmet, hogy minden cseppje kincs.
Társadalmi mozgalom indul a pandémia okozta válság enyhítésére
Tudósok, művészek, sportolók, közgazdászok és vállalkozók csatlakoztak az Élhető Hazánkért Társadalmi Mozgalomhoz, amely napjaink legégetőbb kérdéseiben kíván párbeszédet indítani és közös célok felállításával ígéretes jövőt építeni. Az első szakmai panelbeszélgetés témája a járványhelyzet utóhatásai lesznek társadalmunkra.