ÉLET-MÓD
Szellemi kapacitásunk
Kezdjük rögtön egy nagy igazsággal: a magas intelligenciájú emberek többnyire műveltek, de nem minden művelt ember magas intelligenciájú.
Randevú a művészettel
A 64 000 négyzetméter alapterületű palota ezeken kívül is több termet kínál a legkülönbözőbb rendezvények részére, és egyebek mellett található benne könyvtár, médiatárral felszerelt archívum, művészeti ajándékbolt, étterem és kávézó is. Az épületkomplexum jelmondata: "Randevú a művészettel".
Mosolyogj, így szebb a világ!
Az Egy Optimista Magyarországért Alapítvány idén is meghirdeti optimista rajzversenyét. A Rajzverseny célja a jókedv, boldogság és az optimista életvitel fontosságának hangsúlyozása.
Tolcsvay László
Tolcsvay László eredetileg a sanzonbizottság átverésére készítette a Nemzeti Dal megzenésített változatát
Bölcselkedések
A pénz nem boldogít. Egy ember, akinek 3 milliárdja van, semmivel sem boldogabb, mint akinek csak kettő van.
A túlszárnyalhatatlan
Bár egyetlenegyszer sem kapta meg az év atlétájának járó címet, Szergej Bubka neve mégis fogalom, Ő maga pedig egy köztünk élő legenda.
A Nagy Könyv
Március 15.-én útjára indul az a játék, melyben kedvenc hazai illetve nagyvilági könyvünkre tehetjük le voksunkat.
Két remekmű
Ha már március 15.-én útnak indul a Nagy Könyv megválasztása, hát én is szavaznám két kedvencemet, mégpedig egy magyart és egy külföldi regényt.
A Női Akadémia IV. előadása
Szeretettel meghívunk A NŐ EZER ARCA Kapcsolatelemző-és Fejlesztő Központ nyitott napjára 2005. április 24-én vasárnap 15 -18 óra között.
Új női Fitt Program és Személyes Tréning
A Nő Ezer Arca új női Fitt Programot és Személyes Tréninget hirdet 2005. március 26-tól indulóan!
Phonix Tréning
A PHONIX TRÉNING program azoknak a nőknek ajánlott, akik hatékonyabbá, sikeresebbé szeretnének válni, nőiességükben is ki szeretnének fejezni önmagukat.
A gyerekeknek is két liter folyadék!
A philadelphiai gyermekkórház szerint fontos, hogy a sportoló gyerekek is naponta két liter folyadékot fogyasszanak.
Gigantikus virágkokárda készül a magyar Parlament előtt
Vasárnap délben óriási virágkokárda készítését kezdik az Országház előtt, tízezer szál virág felhasználásával, közölték az ünnepi rendezvények szervezői.
Csontritkulás a lisztre érzékenyeknél
A lisztérzékenység, mely átlagosan a népesség egy százalékát érinti, glutén-intolerancia miatt lép fel, következményeképpen emésztőrendszeri zavarok alakulnak ki.
Hogyan őrizzük meg motiváltságunkat?
Motiváltságunk azért fontos, mert segít a munkánkban, illetve védőpajzsként szolgál a depresszió ellen is. A következő tíz tipp alapján megállapíthatjuk mennyire vagyunk motiváltak, illetve hogyan lehetünk még inkább azok.
Hogy hívják a szénsavas uborkát?
- Hogy hívják a szénsavas uborkát?
L-karnitint- nemcsak a fittségért
Az L-karnitin egy aminosav származék, melynek elsődleges funkciója, hogy a zsírok anyagcseréjén keresztül energiát szabadít fel a szervezetünkben, másik fontos feladata a sejtmembrán védelme.
Álomvilág
A Kárpátoktól az Adriáig, minden lehunyó nappal, felébrednek az álmok árnyai. Az emberek kezdik azt a másvilági életüket, amelyre másnap felébredve magyarázatot keresnek.
Fülfájás a repülőgépen
A fülfájás a legáltalánosabb probléma a repülőút során. A panaszok mögött az Eustach-kürt áll, ...
Túl a csúcson?... Mike Tyson
Kérdéses, hogy Mike Tyson megállja-e a helyét, tudniillik megint a visszatérését fontolgatja.
Rocky 2.rész
Az ellenfelei tudták, hogy Marcianot könnyű kimozogni és kimanőverezni ezért olyan stílust kellett ...
Fogyókúrás valóságshow indul Kassán
A helyi televízió képernyőjén április közepéig két csapat verseng a felesleges kilók leadásában.
Fáznak a számítógépek
Télen legalább 20-25 fokos hőmérsékletkülönbség van a külső környezet és az iroda hőmérséklete között.
Esélyegyenlőség az EU országaiban
Az egyenlő munkáért egyenlő bér elve Bármelyik tagállamban dolgozzon is a munkavállaló, nemétől függetlenül egyenlő értékű munkájáért egyenlő bérhez van joga, ám még mindig komoly különbség van az egyenlő értékű munkát végző nők és férfiak között.
A stresszoldás ábécéje
A stressz kezelésére mindenkinek meg kell találnia a saját módszerét. A világon a legtöbb ember a következő tevékenységeket gyakorolja a feszültség oldására - ábécé sorrendben.
Menopauza: mit, mikor és miért?
A középkorú nők a menopauzához (változó korhoz) közeledve, arról sokszor vajmi keveset tudnak. Kérdések és válaszok, melyek felmerülnek a menopauza okaival és hatásaival kapcsolatban.
Az első magyar orvosnő
Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő 1847. szeptember 30-án született Nagytétényben.
Jószolgálati nagykövet Liya Kebede modell
A WHO igazgatója az anya-, újszülött- és gyermek-egészségügyi jószolgálati nagykövetévé nevezte ki Liya Kebede-t
Természetes szépülés
A zord tél nemcsak szervezetünket, hangulatunkat rontja, hanem bőrünkre is negatívan hat. Testünk energia-, és vitamintartalékai kimerülnek, ettől gyengének, fáradékonynak érezzük magunkat, s ez a bőrünkre is kihat. És mivel az arc a bőrünk leghangsúlyosabb része, ilyenkor fokozottan ajánlatos megfelelő ápolása.
Paulo Coelho a könyvfesztiválon
A világszerte ismert és népszerű brazil szerző, Paulo Coelho lesz a díszvendége az idei, április 21-től 24-ig tartandó XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak
A B3 vitamin hatása
Nemcsak a szenilitás ellen volt hatásos, de az ízületi gyulladás ellen is, a krónikus neuralgia ellen is, a látás is javult,...
Az alvás hatása a rákra
Az alvászavarokkal küszködők a kortizon felborult ritmusa miatt fogékonyabbak lehetnek a daganatos betegségekre.
Egy kiállításról - Gedő Ilka
Van egy kiállítás a Nemzeti Galériában. Gedő Ilka festőművészé. Annak ellenére meg kell nézni, hogy nincs agyonplakátozva a városban, nincs nagy fehér lepedőn hirdetve a Vár büszke falain, és sorok sem kígyóznak jegyért a bejáratnál.
Horváth Charlie
Nem csak én, hanem az összes többi kollégám is azért tudott zenésszé érni, mert minden nap játszottunk - nem voltak Megasztár műsorok, amelyekben pár hét alatt megcsináltak volna bennünket, mi csak magunkra számíthattunk.
Nyugati nyugalom, Keleti szomorúság...
A Világgazdaság írása szerint egy átlagos amerikai család ma a tripláját keresi, engedheti meg magának, mint fél évszázaddal ennek előtte, érdekes módon mégsem lettek boldogabbak az emberek.
Egy átlagos középosztálybeli családnál már nem megy ritkaságszámba, ha két-három autó is áll a ház előtt, a tengerentúlon, még sincsenek megelégedve az emberek.
Schumacher megint?...
Ezen a hét végén Maranellóban kezdetét veszi a 2005-ös év pontvadászata, és sokan reménykednek abban, hogy ez a mostani idény nem lesz előre lefutott.
Varga Zoltán vargabetűs élete
Varga Zoltán idén ünnepli hatvanadik születésnapját, és bár most már élvezhetné a nyugdíjas kor áldásosságait, örülhetne a munkamentes hétköznapoknak... Ő mégis élni akar legnagyobb szenvedélyének a labdarúgásnak, és az edzősködésnek.
Március 8-án, a Nők Egészségnapja
Március 8-án a Hősök Terén rendezik a Nők Egészségnapját.
A pszichológia szerepe a terhesség folyamatában
Az újonnan fogant, néhány hetes, pici lény, még nem is magzat, csak embrió és a ultrahang vizsgálatnál már látható a lüktető kis szív, az egész miniatűr emberi alak, a fejecske, a gerincoszlop, a végtagok.
Védelem a káros képernyősugárzás ellen
Négyórányi számítógép előtt ülés után az immunrendszer 50%-ban elveszti védekezőképességét, ami pubertás kor alatt már negyven percnél bekövetkezik!
Több zsír, több korpa?
Az orvosok még nem tudják biztosan, hogy mitől változik meg a gomba normális működése ...
Miért okoz a fagylalt fejfájást?
Amikor fagylaltot eszünk, olyankor a szájpadláshoz érő hideg elindít egy idegi reakciót, ami ...
Az anorexiások egyre soványabbak
Egyébként a pszichológiai betegségek közül az anorexiások közül halnak meg a legtöbben.
Az Oscar-díjasok tovább élnek?
Az Oscar-díjasok hosszabb életre számíthatnak, legalábbis erre a meglepő következtetésre jutott Donald Redelmeyer, a Torontói Egyetem professzora.
Rocky Marciano, a veretlen 1.rész
Minden idők egyetlen veretlenül visszavonult nehézsúlyú bajnoka. Rocky rekordja eddig a legjobb, amit valaha nehézsúlyú profi bokszoló elért: 49 profi mérkőzését mind megnyerte és csak hat alkalommal tudták az ellenfelei kiütés nélkül megúszni a mérkőzést.
Millió dolláros K.O. az Aviátornak
A Szabó István rendezte Csodálatos Júlia (Being Julia) női főszereplőjét, Annette Beninget is legyőzve Hilary Swank kapta a legjobb női színésznőnek járó díjat a Millió dolláros bébi című filmdrámában nyújtott alakításáért.
Bőrköpönyeg forgatók-könyvismertető
Tatyjana Tolsztaja: Kssz Tolsztaja 86-után fogott hozzá a regény írásához, a csernobili katasztrófa után. És hát a Kssz nem más, mint Oroszország és az orosz történelem - macska-egér harcként elmesélve.
Milyen nagyszerű is a hajunk!
Tudta-e, hogy...a haj a leggyorsabban növekvő szövet a szervezetben, a megelőzve a csontvelőt, és hogy.35 méter hajszövet termelődik minden nap egy átlagos felnőtt fejbőrön.