Életforma.hu


Nassolni is tudni kell!

Nassolni is tudni kell! 

Rohanó világban élünk. Már gyermekkortól kezdődik, hiszen óvoda, iskola után még oda kell érni a különórára, de már maguk a reggelek sem olyan kényelmesek, mint ahogyan az legtöbbször jól esne. Felnőttkorban ehhez még társulnak a munkahelyi kihívások, esetleg az egzisztenciális problémák, a kapcsolatokban rejlő feszültségek, így nem csoda, ha azt lehet mondani, hogy kevés ember van, akit nem érint korunk betegsége, a stressz. Pedig a stressz hosszú távon mindenkinek ártalmas, ha ez több mint némi egészséges izgalom, vizsgadrukk, versenyláz, akkor mindenképpen csökkenteni kell.
Itt az ország legjobb lángosa!

Itt az ország legjobb lángosa! 

Ismét döntöttek a magyar lángosrajongók, és idén is megszavazták az idei Lángos Voks díjazottjait. Ebben az évben a békéscsabai Mester Lángos Büfé végzett az első helyen, így övé lett a megtisztelő Vénusz Kedvenc Lángosozója 2016 cím, és az 500 liter minőségi napraforgó-étolaj nyeremény!
Ez most a 10 legjobb cukkinis receptünk!

Ez most a 10 legjobb cukkinis receptünk! 

Ezen a nyáron és ősszel csak úgy ontottuk a jobbnál jobb cukkinis finomságokat, aminek ti is nagyon örültetek. Mivel még mindig szezonja van ennek az egészséges zöldségnek, egy csokorba gyűjtöttük a legsikeresebb recepteket, hogy könnyebb legyen válogatni. Jó étvágyat!
Csak tiszta forrásból!

Csak tiszta forrásból! 

Az vagy, amit megiszol - továbbra is ezt hirdeti az idén harmadik alkalommal megrendezendő Mitiszol Fesztivál. Az esemény szervezője, a természethű borokat népszerűsítő Terra Hungarica korábbi rendezvényét, a Borszalont cserélte a Mitiszolra elsősorban azért, hogy a borfanatikusokon túl egy szélesebb közönséggel is megismertesse az évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő borkategóriát.
Lukács séf úr karrierje

Lukács séf úr karrierje 

Az ismert séf életét feldolgozó könyv a vendéglátás korrajza is egyben, mely az 1950-es évektől napjainkig való eseményeket, történéseket ismerteti meg annak olvasóival. A könyv bemutatja, az akkori kor vendéglátását, annak filozófiáját, számtalan félreértést és kétséget megmagyaráz, valamint több alkalommal helyére teszi a dolgokat, a mára már megkopott gasztronómiai emlékek sűrűjében.
Az internetes élelmiszer-vásárlás veszélyei

Az internetes élelmiszer-vásárlás veszélyei 

Napjainkban az élelmiszerek vásárlásához is egyre többen választják az internetes beszerzési formát. Az új lehetőségek azonban újfajta kockázatokat is rejtenek. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat, hogy elkerüljük az internetes élelmiszer-vásárlás veszélyeit.

Szakácsbiblia mindenkinek 

Az egész úgy kezdődött, hogy véget ért a francia forradalom. Utcára kerültek a főúri házak szakácsai. Ők csak a polgárosodó családokhoz szegődhettek el. Nem volt mást tenni, mint kialakítani az új stílust, és megnyílt az első étterem. Később megjelent az első konyhatechnológiai kézikönyv is, ami azóta egyfajta bibliája az európai stílusú szakácsoknak. Magyarországra több mint száz évvel később, csak most jutott el A főzés tudománya - konyhatechnológiai kalauz című könyv! Na ez a főzés ünnepe!    
Több van a csillag mögött

Több van a csillag mögött 

Bárhová megyünk a világban, a jól ismert zöld üveg, a piros csillag és a mosolygós „e” betű régi barátként kacsint ránk. Mindannyian tudjuk, hogy mire gondoljunk, ha azt halljuk, Heineken, de vajon mennyien vagyunk tisztában azzal, hogy mi van az üvegbe zárva?
Na, ez csípős lesz!

Na, ez csípős lesz! 

A TV2 Csoport portfólió-fejlesztésének újabb lépéseként szeptember 26-án elindul a Chili TV. A gasztrocsatorna két saját gyártású műsorral debütál. Az Ízes Élet - Négykezesben Marton Adrienn ételstylist és Pataky Péter séf ragad fakanalat, míg a Kézzel Írott Receptek házigazdájaként Bereznay Tamás séf vendégeivel áll a konyhapult mögé. Az ízek szerelmesei ezen túl számos országos tv premier segítségével kapnak bepillantást a gasztronómia színes világába.
Gazdag vagy? Akkor vörösbort és rosét iszol!

Gazdag vagy? Akkor vörösbort és rosét iszol! 

A bor népszerű – széles vásárlókörrel rendelkezik Magyarországon. Az otthoni fogyasztás az idei év első felében stabil volt, és ugyan ritkábban, viszont alkalmanként több bort vásároltunk az előző év hasonló időszakához képest. A háztartások átlagosan mintegy 7900 forintot költöttek januártól júniusig. Az értékesítésben legnagyobb súlya a hipermarketeknek és a diszkontoknak van. A GfK háztartások fogyasztását monitorozó adatai szerint a borvásárlás ténye nagyban függ a háztartás jövedelmi szintjétől.

Amikor eldurran a fakanál! 

Vagány rocker séf és egy igazán belevaló korábbi döntős bírálja majd a főzéstudományukkal előrukkoló versenyzőket a Konyhafőnök negyedik évadában. Ínycsiklandó, különleges fogások, embert próbáló küzdelmek, kiélezett párbajok és megannyi konyhai trükk, praktika – ez vár a nézőkre A Konyhafőnök negyedik évadában, szeptember 26-án, 18:55-től, rögtön az RTL Híradó után.

Ámulj! Ezek az idei legjobb sörkorcsolyák! 

Pályázatot hirdetett a Magyar Sörgyártók Szövetsége a Sör Világnapján, hogy megtalálja azokat a sörkorcsolyákat, amelyek jól illeszkednek a modern magyar gasztronómiába, hazai, jó minőségű alapanyagokból, könnyedén elkészíthetőek, és méltó kíséretet adnak a vele megivott söröknek. A felhívásra összesen 49 pályázat érkezett, 30 vidékről, 19 pedig a fővárosból.

Ismerd fel, és élvezd! Ilyen a tökéletes presszókávé! 

A kávézás ma már a Föld minden részén a reggeli szertartás egyik fontos része, elengedhetetlen ahhoz,  hogy jól induljon a nap! De honnan tudod, hogy igazi presszókávét iszol? Íme az ismertetőjegyei!

6 ok, amiért érdemes cukrásznak lenni! 

Nem szereted, ha mások osztják be az idődet? Szeretsz kísérletezni és alkotni, és legszívesebben több időt töltenél a konyhában, mint a munkahelyeden? Itt az ideje, hogy elgondolkozz egy karrierváltáson, és a munkádat egy olyan hivatásra cseréld, amiben igazán kiteljesedhetsz - és amiért még korán kelni is megéri!

Ínyenc kalandozás a Dél-Dunántúlon 

Eszményi hétvégi programot szervez hedonistáknak a dél-dunántúli régió: három napon át a festői táj sokrétű gasztronómiájának legkiemelkedőbb képviselőinél kóstolhatunk ínycsiklandó, prémium kategóriás ételeket október 2. hétvégéjén! Az érdeklődés már most óriási, ezért az asztalfoglaláshoz regisztrálni kell!

Segíts a koraszülötteknek! 

30 gasztroblogger idén ősszel is összefog egy jó ügyért: csodálatos süteményeket készítenek, melyekre a jó szándékú segíteni vágyók hétfőtől online licitálhatnak, és aki a legmagasabb összeget ígéri, viheti a sütit, és még azzal a jó érzéssel is gazdagabb lesz, hogy segített egy jó ügyért dolgozó alapítványnak.

Szó szerint, marha jó vigalom lesz a hétvégén! 

Klasszikus finomságokkal és újragondolt ízekkel, színes népzenei- és kulturális programokkal, hamisítatlan vidéki hangulattal várják a látogatókat az V. Szürkemarha Vigadalomra Budapesten, a Vajdahunyad várába 2016. szeptember 9-11. között.

Halas Karcsival búcsúztunk a nyártól 

Szeptembert írunk. Vége a szabadságoknak, elkezdődött a tanév, és bizony messze még a május. Nehéz szívvel búcsúzunk a nyártól. Még meleg az idő, de már zárnak a nyaralók, a vendéglátóhelyek, köztük kedvencem, Zamárdi-felsőn Halas Karcsi halsütője. Hosszú évek óta járunk a Mókus utcába, az ország 10 legjobb halsütőjének egyikébe.    

Jótékonysági koktélparti népviseletben 

A Sonja Adlernél már hagyománnyá vált, hogy különlegeségekkel lepi meg rajongóit. Ezúttal az egyedi sütemények készítőjének idei különleges bemutatója  művészi megközelítésbe állítja a különböző nemzetek tradicionális viseleteit. A Sonja Adler ethnic dolls címet viselő rendezvény gasztroesztétikai kiállítás és jótékonysági árverés egyben, ahol a sütemények Cointreau és Limoncello öntetben jótékonysági nagykövetekké válnak.

Jobb ízű a sör, ha mindnyájan meccset néznek 

Egy friss hazai kutatásából kiderült, milyen előnyei származhatnak a vendéglátóipar szereplőinek, ha olyan nagy nemzetközi sportesemények, mint a riói játékok vagy a világ- és Európa-bajnokságok közvetítéséhez projektort használnak. A vendéglátóhelyek üzemeltetőinek körében idén nyáron végzett felmérés a sportrendezvények nyilvános sugárzásával kapcsolatos szokásokról számol be.

Nagy igazságok a jégkrémekről 

A jégkrém a fagylalt mellett a nyári hónapok meghatározó édessége, azonban meglepően keveset tudunk róla. Például azt sem, hogy hányféle jégkrém van? Mit figyeljünk vásárláskor? Szakértői segítséget adunk, hogyan legyünk bátrabbak a jégkrém-fogyasztásban!

Nem csak növényevőknek! 

A 20. Vegetáriánus Fesztivált a hétvégén, augusztus 27-28. között a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban rendezik meg. Táplálkozási tanácsokat, csoportos jógát, relaxációs foglalkozásokat, valamint makrobiotikus és vegetáriánus ételkóstolókat, öko- illetve bio szemléletű termék-bemutatókat kínálnak a szervezők - nem csak vegetáriánusoknak!

Budapesten a világ legtitkosabb vacsorája 

Szeptember 3-án, azaz a jövő szombaton a világhíres titkos vacsora, a Le Dîner En Blanc fehérbe öltözteti Budapest egyik szimbolikus szabadtéri helyszínét.

Friss, kívánatos, pedig már 163 éves! 

Egy amerikai étterem háklis vendégének köszönhetjük a burgonyából készült chips-et. 1853-ban éppen ezen a napon történt, hogy a férfi addig elégedetlenkedett, amíg megszületett az ínyencség! Ebből is látszik, a gasztronómiai pillanat nem egy megtervezett folyamat vége volt, ám annál nagyobb karriert futott be. Íze azóta is rengetegszer változott. Magyarországon sósan honosodott meg, ám az utóbbi időben mi is nyitottabbá váltunk a különleges ízesítésekre.  Az Intersnack Magyarország Kft. (Chio) adatai szerint a hagymával kombinált tejfölös-tejszínes-sajtos és a paprikás-chilis-pepperonis változatok mellé mára szorosan felzárkóztak a húsos és a különféle pikáns, egzotikus fajták is.

Áfonya hercegnő a nyerő 

Pechtol Zsolt hozzáadott cukor nélkül készült édessége nyerte a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, ami az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt hirdet meg. Az édességet a nagyközönség először augusztus 20-án és 21-én, Budapesten, a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja meg.

Zétától Zétáig 

Szeretnék venni valamit a férjem születésnapjára, de ne foglaljon a lakásban túl sok helyet - így fogalmazott egy francia hölgy, amikor szerette volna meglepni valamivel magyar származású párját! Így kezdődött annak a mádi Holdvölgy borászatnak a története, amelyik varázslatos kóstoló estet rendezett a sajtó munkatársainak a napokban. A házaspár először csak egy kis parcella tulajdonosa lett, majd bővítették a területet, és rájöttek a tokajinak nincs párja. Szakemberekkel nekiláttak a borkészítésnek, az újításoknak.    

Báró Harruckern öröksége 

2008 őszén kezdte munkáját a Gyulai Pálinka Manufaktúra, amelyik ma a Pálinka Céh Egyesület egyik legkiválóbb tagja. Nagyszerű nedűiket a legjobbak közt tartják számon idén is. A pálinkafőzés lényegesen korábban, már az 1700-as években megkezdődött a környéken. Az osztrák származású Báró Harruckern János György katonai szolgálataiért kapta a vidéket, aki kiadta: minden háznál főzzenek pálinkát!  

Van, aki büdösen is szereti 

Első ránézésre olyan, mint a többi, de az orrhoz való közelítése és ízlelése azonnal elárulja bűzös sajtszagát. A csehek ennek ellenére mégis nagy élvezettel nyalják...

Igyunk Irsai Olivér vizsgájára! 

A Bujdosó Pincészet a napokban végezte el az Irsai Olivér próbaszüretét, ennek alapján meghatározta a szüret időpontját is. Vajon milyen terméshozamra számítanak idén a borosgazdák? Ez ugye nekünk se mindegy...

Ilyen térkép még nem volt a Balatonról 

Elkészült az Éjjel-Nappal Balaton ”Speciális étkezési lehetőséget biztosító helyek a Balatonnál” című térképe. Mostantól a Speciális étkezés menüpont alatt megtaláljátok az olyan balatoni helyeket, amelyeket az egészséges életmódot követők és az ételérzékenységgel küzdők is nyugodtan látogathatnak - olvasható az Éjjel-Nappal Balaton oldalán Földi Rita tollából.

Korsót fel! Ma ünnepeljük a Sör Világnapját! 

Elsőként jelent meg Ale sörrel a hazai piacon a Soproni. A szűretlen, kellemes, fűszeres, könnyű nedűvel az ország száz vendéglátó helyén és a különböző fesztiválokon találkozhatunk. Érdemes megkóstolni, de nemcsak ma, a Sör világnapján!

Keresd a waweli sárkányt a Visztula partján! 

Krakkó, Lengyelország egykori fővárosa az egyik legszebb és legismertebb lengyel város. Főleg történelmi műemlékeiről és ritka művészeti alkotásairól ismert, de gazdag zsidó kulturális gyökereiről is, melyek most kerülnek újra feltárásra. Krakkó gasztronómiai programokban is bővelkedik. Érdemes tudni, hogy Varsó mellett Krakkó az egyedüli lengyel város, melynek éttermeit a nagy presztízsű Michelin-étteremkalauzban is kiemelték - ajánlja Hannes Saarpuu, a Lux Express Csoport ügyvezetője. 

Pély Barna legújabb dala 

Pély Barna legújabb szerzeményének témája egészen különleges, hiszen a nyár kedvenc itala, a sör adott hozzá ihletet. A nem mindennapi sláger bemutatója legalább annyira izgalmas, mint maga a témaválasztás, hiszen a Sör Világnapján lesz először hallható...

Spicc nélküli kirándulás a Vödörvölgybe 

A XIV. századból származik az első bejegyzés a pálinkáról. Károly Róbert feleségét, Erzsébetet gyógyították vele. Az élet vizének, aqua vitae-nek nevezték a nemesi nedűt. Ma jobbnál jobb pálinkák születnek a hazai pálinkaversenyeken. Sokszoros díjazott a Csalló Pálinka Manufaktúra, egy családi vállalkozás is. A Vödör-völgyben hamisítatlan kisüsti készül!       

Tudsz te sörkorcsolyázni? Akkor jelentkezz! 

Te milyen falatokat rágcsálnál szívesen egy pohár hideg sör mellé? Ha van ötleted és recepted, jelentkezz! A Sörszövetség idén először pályázatot hirdet éttermek, vendéglátósok számára, hogy megtalálja Magyarország Sörkorcsolyáját.

Arctalan a pálinkánk 

Míg számos országban rengeteg pénzt fordítanak a nemzeti ital népszerűsítésére, addig nálunk ennek nyoma sincs! A Pálinka Céh Egyesület tájékoztatóján a Földművelésügyi Minisztérium illetékes helyettes államtitkára bejelentette: még idén megkezdődhet a nemzeti pálinkastratégia kidolgozása. Budapesten bemutatták a sajtónak az év legjobb pálinkáit.

Sztárpár New Yorkban 

Massimo Bottura és a Lavazza együtt ünnepelte New York-ban az olasz séf által vezetett Osteria Francescana nevű modenai étterem első helyezését a világ 50 legjobb éttermét rangsoroló 2016. évi díjátadót követően.

Megérkeztek Belgium büszkeségei 

A belga sörkultúra évszázados hagyományokra tekint vissza, napjaink legkiválóbb sörkülönlegességei között több belga sör is megtalálható. Az egyik észak-magyarországi sörgyár jóvoltából a sörbarátok most Belgium egy kis darabját vihetik haza. A stílusosan „Belgium büszkeségi” névre keresztelt válogatás az ország autentikus söreiből kínál egyedülálló ízelítőt a minőségi sörélmény kedvelőinek. Legyen szó baráti összejövetelről, kerti sütögetésről, vagy egy jóízű beszélgetésről, az alábbi három, markánsan megkülönböztethető sörkülönlegesség minden alkalomra kitűnő választás.

10 toplistás recept – ezeket imádtátok 2015 nyarán! 

Vajon mit főztük, sütöttünk legszívesebben a múlt nyáron? Talán a salátafélék voltak a legnépszerűbbek? Netán a sütés nélküli gyors desszertek? Összegyűjtöttük azokat a recepteket, melyekre a leggyakrabban lapoztatok virtuális receptkönyvünkben. Ezen a top 10-es listán ti is meg fogtok lepődni!

Egy könyv, és más semmi? 

Kétszázkilencven tétel került be a Borkiválóságok könyvének 2016-os, harmadik fehér- és rozéborokat bemutató kötetébe; a Földművelésügyi Minisztérium gondozásában megjelent kiadványt a tárca kiemelt borágazati ügyekért felelős miniszteri biztosa mutatta be hétfőn Egerben.

Brit nő a hüvelyesek nagykövete 

Jenny ChandlerFőleg a főzőtanfolyamairól és szakácskönyveiről ismert brit szakácsnő-gasztroblogger nagy rajongója a hüvelyeseknek. Olyannyira, hogy ez az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének is feltűnt, és kinevezték őt az idei Hüvelyesek Nemzetközi Éve európai nagykövetévé. A gasztrobloggerrel a FAO budapesti Regionális Irodája készített interjút.

Virágos koktél virágos kedvhez - az 50. Debreceni Virágkarneválra! 

Idén 50 éves a Debreceni Virágkarnevál! Ebből az alkalomból rendeztek sajtótájékoztatót az MTVA székházában. Ott az újságíróknak az is kiderült, hogy megszületett a több napos fesztivál virágos koktélja! Az alkotó, a debreceni Ikon Étterem munkatársa megsúgta nekem, hogy egy pici furfanggal alkoholossá is lehet tenni a látványnak is csodás koktélt! Próbáld ki, és ünnepelj a cívis várossal!  

Konyha, sör, főzés 

Jó 25 éve annak, hogy referenciafilmet forgattam egy cégnek, amelyik sörfőző berendezéseket kezdett forgalmazni. Olyan nagy sikere volt a mozinak, hogy még vietnami nyelvre is lefordították. Lám, most itt a könyv, amelyik megmutatja, hogy nem kell egy egész manufaktúrát felépíteni, elég hozzá a konyhád!

Van új a nap alatt! 

Vingardium Borliget néven kel életre egy teljesen új szerveződésű borfesztivál az Erzsébetligetben. A hagyományteremtő szándékkal megrendezésre kerülő, nagyszabású Vingardium Borliget elsősorban borfesztivál, de nem a megszokott keretek között, hiszen a helyszín és a színes program-kavalkád családi fesztivállá is varázsolja. Bor, napsütés, koncertek, piknik a fűben, gasztrocsodák, gyerekprogramok – ezt ígéri a VINGARDIUM BORLIGET!

Ne a kukában landoljon a vacsora! 

A brit televíziós szakács és újságíró, a River Cottage műsorokból is ismert Hugh Fearnley-Whittingstall a „vissza a természethez” filozófia hű követője évtizedek óta. Saját fenntartható gazdálkodását vezeti, nagy környezetvédő hírében áll, és valószínűleg ő az egyik legnagyobb ellensége a fogyasztói társadalomnak. Legyen szó tonhalhalászatról vagy épp papír kávéspoharakról, rendszeresen kampányol a pazarló életmód ellen és a tudatosságra tanít.

Keressük az ország legjobb lángosozóját 

Kedvenc lángosozó a Balaton parton vagy éppen egy budapesti strandon, esetleg egy nyüzsgő piacon az ország bármely pontján? A Vénusz Lángos Voks oldal segítségével mindenki megtalálhatja, hol érdemes ezt a magyar street food-klasszikust megkóstolni. Már ötödik alkalommal hirdetik meg az országos lángosversenyt. Idén a teljes szavazási platform megújul, és a verseny a www.langosvoks.hu oldalra költözik, ahol még könnyebben lehet lángosozókat keresni illetve szavazni rájuk, valamint a mesterek is egyszerűbben nevezhetik sütödéjüket.