Események cikkek

Mit ettél ma az iskolában?
Az 1991-ben alakult Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének ajánlása arra nézve, mit lehessen az iskolai büfékben kapni.

A Segítsüti most a Bátor Tábornak segít
A Segítsüti névre hallgató sütemény árverés 2009-ben kezdődött története bebizonyította, hogy jó ügyekért civil összefogással, becsületesen elszámolva sokat lehet tenni. Hétfőn újabb árveréssel kívánnak segíteni daganatos beteg gyerekeken.

Igazán ütős lett a Zwack új gyógynövénylikőre, a Riserva!
Díszvacsorával egybekötött kóstolón mutatta be a Zwack család új gyógynövénylikőrét, a szuperprémium Unicum Riservát. A duplahordós érleléssel készült kényeztető nedü megalkotásában évek munkája van, az új termék Magyarországon elsőként jelenik meg a szuperprémium gyógynövénylikőrök piacán. Egyelőre csak néhány ismert étteremben kóstolható, az üzletekben polcain pedig majd csak májusban találkozhatunk vele.

Gall kakas kapirgál Villányban
Idén is megrendezik a Gere Jazz Fesztivált Villányban június 9-10. között. Az évente megújuló tematikának köszönhetően idén hamisítatlan Provence-i hangulatban tölthetik ezt a hétvégét azok, akik ellátogatnak a rendezvényre, ahol a felejthetetlen zenei programok mellett a legkiválóbb borok és a gondosan válogatott gasztronómiai fogások kapnak főszerepet.

Sós és karamellás latte nyitja a tavaszt
A kávézólánc tavaszi kínálatát a tavalyi kedvenc, a Burnt Caramel Latte mellett egy igazi ínyencség, a Salted Toffee Macadamia Latte színesíti. Kísérőként egy új málnás-sajttortás muffin mutatkozik be, otthonra pedig egy üdítő szemeskávé-keverékkel készült a jó időre a Starbucks.

Visszatért a Hagyjál főzni! az RTLII-re
Vadonatúj évaddal tért vissza hétfőn este az RTLII képernyőjére a népszerű családi gasztro-komédia, a Hagyjál főzni! A második évad újdonsága, hogy nemcsak szülő-gyermek párosok, hanem például testvérek és szerelmespárok is versenybe szállhatnak majd a pénznyereményért.

Tökéletes ízélmény nincs minőségi víz nélkül
Magyarországon a vezetékes víz szigorú minőségellenőrzési folyamaton megy keresztül, és biztonsággal fogyasztható. A tisztítási és szűrési eljárások következtében nem, vagy csak rendkívül elenyésző mértékben tartalmazhat nem kívánatos anyagokat.

Megszületett a Magna Mátra
Hiába Magyarország második legnagyobb kiterjedésű borvidéke a Mátrai, a legutóbbi időkig a súlyához mérten mégis csak kevés szó esett róla. A most alakult Magna Mátra szervezetnek viszont az a terve, hogy egy fantasztikus termőhellyé változtassa a vidéket.

Végre együtt!
A közös bormarketing összehangolt és eredményes ellátása érdekében együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Turisztikai Ügynökséggel a Hegyközségek Nemzetközi Tanácsa a budapesti Borjog és Bormarketing konferencián. Várjuk a folytatást!
Kincskereső borkóstoló
Egy jó hírrel köszöntjük a tavaszt! Bővíti borsorát a HOLDVÖLGY mádi pincerendszete a kincskereséssel egybekötött borkóstoló sétáján! Az alap kóstolósor a korábbi 5 helyett mostantól 6 bort kínál, az exkluzív kóstolósor pedig az eddigi 7 helyett 8 bort tartalmaz! Részben a kóstolósorok összetétele is módosul, hiszen bekerültek a legfrissebb évjáratok!
Gulyás és marhapörkölt volt a séf sláger
Giancarlo Perbellini a Casa Perbellini séfje az elmúlt hónapokban inkognitóban látogatta társaival Budapest topéttermeit. Azóta kiderült, melyek a legjobb éttermek, és most már azt is tudjuk, hogy mi a véleménye rólunk a mesternek? Mint kiderült, a hazai séfek professzionális munkát végeznek, de még mindig nincs meg hozzá a hazai mezőgazdasági háttér.
Az egyediséget felfedni, és nem elfedni kell...
Hogy mivel koccintanak egy csütörtök esti céges party vagy egy szombati legénybúcsú résztvevői a Király utcai Spílerben? Mi kerül a poharunkba, ha egy operaelőadás után betérünk az Andrássy úti Opera Caféba? És milyen italválasztékkal lehet kivívni a köztudottan szigorú minőségbiztosítási elveket valló ikonikus sztárséf, Jamie Oliver elismerését? Aki minderről mesél: Fekete Csaba, a neves fővárosi vendéglátóhelyeket és szállodákat üzemeltető Zsidai Group sommelier-je, akivel a Budai Várban, a Baltazár Étteremben találkoztunk.
Megújult díszlettel jön az Ízes élet második évada
Március 6-tól a Super TV2-n jelentkezik az Ízes élet új évada. A megújult díszletben forgatott gasztro-műsor legújabb epizódjai Marton Adrienn és Pataky Péter vezetésével továbbra is a legújabb konyhai trendeket, recepteket és trükköket mutatja be.
A Konyhakiállításon mutatkozott be a legújabb elektromos hajtású autó
Elektromos hajtású autózás, és a Konyhakiállítás elsőre talán két egymástól távol álló dolognak tűnhet, de nem akkor, ha a Kenwood is szerepel a történetben. Az angol cég idén rendhagyó módon demonstrálta Titanium XL készülékének erejét, és egy 700 kilogrammos Mini autót húztak el kizárólag a konyhai robotgép motorjával.
Határtalan minőségi gasztronómia
A hazai gasztronómia legmenőbb fesztiválja idén már túllép az ország határain és a régió legjobb éttermeiből is bemutat néhányat, és vendégül hívja a környező országok sztárséfjeit, hogy mást ne mondjunk, itt lesz a nemrégiben a világ legjobb női séfjének választott Ana Roš, aki Szlovéniából érkezik majd. Az OTP Bank Gourmet Fesztivál május 18-21. között a megszokott helyre, a Millenáris Parkba csalogatja a kulináris kalandorokat, ahol ezúttal a mangalica és az eper kerül majd a figyelem középpontjába.
Ha kész vagy a frissenszűrtre...
Már pasztőrözetlen formában is élvezhetjük a világos sör karakteres ízét! Az Arany Ászok Frissenszűrt egyedi eljárással készül, így minden cseppjében a friss, pasztőrözetlen sör ízét és zamatát adja, miközben hűtés nélkül is hosszan eltartható.
Hazai csodacsirkével készül a Konyhakiállításra a Bocuse d'Or két fenegyereke
A Konyhakiállítás három napja igazi földi paradicsom lesz a kulináris élvezetek rajongóinak, hiszen minden standon másféle izgalmas fogás készül majd a legismertebb hazai séfek és gasztrobloggerek kései alatt.
Ki nyerte az Év Étterme díját?
Mindkét Costes étterem, a Costes és a Costes Downtown csapatának volt miért örülnie a hétfő esti Dining Guide díjkiosztón: a Ráday utcai étterem a legmagasabb, 93 ponttal végzett az élen, míg a belvárosi Downtown 91 ponttal holtversenyben a harmadik lett.
Megérkeztek Magyarországra az idei év friss konyhatrendjei!
Az idei Konyhakiállításon olyan világújdonságok mutatkoznak be, mint az első teljes ajtófelületén érintőkijelzős sütő vagy az egymással kommunikáló főzőlap és elszívó. És HURRÁ, debütálnak az elfoglalt konyhatündérek megmentői is: az okos háztartási készülékek, amik szinte helyettünk főznek! Szóval, kedves lakberendezési hedonisták, építkezés és lakásfelújítás előtt állók, gasztrorajongók: most jön a ti hétvégétek. Március 3-5. között vár a Budapest Aréna!
Élvezd minden cseppjét - így válassz bort a szerelmes estédhez!
Milyen bort válasszunk a Valentin-napi vacsora mellé? Ezzel a címmel kaptunk egy fantasztikus összeálítást a Dubicz Borászattól! Bár a Bálint-nap már elmúlt, szerelem azonban mindig lesz, amíg a világ világ, ahogy a gyertyafényes vacsorák sm mennek ki soha a divatból! A Mátrából kapott tanácsok tehát örökérvényűek! Így most elmondjuk, hogyan válhatunk pillanatok alatt borszakértővé? Mire érdemes figyelni bor-étel párosításnál, hogy tökéletes legyen a romantikus vacsora? Rajta, kápráztasd el szerelmedet!
Mi van a hűtőben?
Ez a címe a TV Paprikán induló praktikus, új, saját gyártású műsornak. Főszereplői pedig: Havas Dóra, a gasztronómia rajongója, aki főz-süt, mindezt megírja, vagy épp tv-műsorban mondja el, és mutatja meg, mint épp most is; Bede Róbert mesterszakács, aki több mint tíz év alatt mintegy 30 gasztronómiai műsort készített a csatorna lelkes nézőinek; valamint Kapusi Gerti, akinek minden álma a sütemény.
A pazarlás a hűtőben kezdődik
Élelmiszereink jelentős része a kukában landol. Míg régen az ételek tárolását és hasznosítását – főleg vidéken – jó hatékonysággal oldották meg, addig ma már ez komoly problémát okoz. Mit tehet egy átlagos városi ember annak érdekében, hogy csökkenteni tudja az ételhulladék mennyiségét? A Laboratorium.hu tanácsainak középpontjában a tudatos tervezés és a hűtőszekrény áll...
Az új Élelmiszerkönyv – mit jelent ez a tudatos vásárlónak?
A vásárlói tudatosság erősödésével egyre nagyobb a társadalmi igény a jó minőségű élelmiszerek, így a sütőipari termékek iránt is. Ennek szem előtt tartásával több kenyerekre vonatkozó szabályozás újul meg idén, aminek köszönhetően jobb minőségűek lesznek a kenyerek, illetve a vásárlók lényegesen több információhoz juthatnak a vásárolni kívánt termékről. Bár sok cikk jelent meg ezekről a változásokról a médiában, a JÓkenyérnél mégis fontosnak tartjuk, hogy összefoglaljuk azokat a lényeges pontokat, amelyekkel egy tudatos vásárlónak tisztában kell lennie.
Akár 20 %-kal többet érhet az ingatlan, ha nem sajnálod a pénzt a konyhára
Egy szépen felújított lakás vagy ház kelendő áru az ingatlanpiacon. De gondoltad volna, hogy egy különlegesen szép konyha nemcsak neked öröm, hanem tovább növelheti az ingatlanod értékét?
A főzés és a konyha szerelmeseinek: Konyhakiállítás
A konyha a lakás lelke, az életünk központja, a hétköznapjaink és az ünnepi pillanataink alapvető színtere. Minden életszakaszban másként és másért fontos, pontosan ezért jó, ha épp olyan, amilyet szeretnénk!
Március 13-tól folytatódik a Hagyjál főzni! az RTLII-n
Március 13-án tér vissza az RTLII-re a népszerű gasztro-komédia, a Hagyjál főzni!. A második évad újdonsága, hogy nemcsak szülő-gyermek párosok, hanem testvérek és házaspárok is versenybe szállhatnak majd a pénznyereményért. A Hagyjál főzni! konyhájában – ahol idén is feltűnnek majd népszerű hazai sztárok – ezúttal is Istenes Bence fogadja a versenyzőket, akiknek főztjéről és sorsáról idén is az ország legszigorúbb ételkritikusa, Vajda Pierre fog dönteni.
Igazán jót tekerni otthon is lehet!
Még az átlagembernek is nagyszerű lesz a Kakas éve a keleti kultúrák szerint! Ebben az esztendőben sokan egyre több figyelmet fordítanak majd saját egészségükre, lelki egyensúlyukra. Ehhez segített hozzá a minap Kovács Lázár, aki az ország legszebb lányait tanította meg sushit készíteni az autentikus Sushi Sei-ben!
Rendkívüli macska-örökbefogadó nap a Rexnél
A bújóstól a játékosig, a tornásztól a rövidtávfutóig mindenféle személyiségű macska várja gazdáját február 18-án, szombaton a Rex Alapítványnál. A Macskák Világnapja alkalmából szervezett rendkívüli örökbefogadó napon ideiglenes macskakávézó is nyílik a Rex Állatszigeten, az örökbefogadók pedig ajándékot kapnak új kedvencük mellé.
Lőttek a sültkrumplinak
A Szupermenta sültkrumpli termékteszt folytatásaként ezúttal 16 gyorsfagyasztott hasábburgonya komplex vizsgálatát végezte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A hatóság laboratóriumaiban a termékeket élelmiszerbiztonsági és minőségi paraméterek alapján egyaránt vizsgálták. Jelölési hiba minden terméknél akadt, három sültburgonya forgalmazójával szemben pedig – minőségi problémák miatt – élelmiszer-ellenőrzési bírságot szab ki a hatóság.
Így bulizott a Felelős Gasztrohős
Hasadon keresztül vezet az út a környezetvédelemhez is - vallja a Felelős Gasztrohős Alapítvány, amely a napokban ünnepelte ötödik születésnapját. Sajtótájékoztatójukat a Belvárosban, a Prezi munkahelyi éttermében tartották - ízelítőt adva az igazán trendi ételválasztékhoz, fogyasztási és munkahelyi kultúrához.
Indul az okos főzőiskola!
Sokan, sokféle fogadalmat tesznek, amikor beköszönt az új év. Aki esetleg azt fogadta meg, hogy idén megtanul főzni, azok számára remek hír, hogy január végén elindult, és a tavasz folyamán még összesen 5 alkalommal várja az érdeklődőket egy igazán „okos” főzőiskola.
Valentin-nap inzulinrezisztenciával - nassolhat, de nem mindegy, hogy mit
Valentin-napon a fiúk virággal és csokoládéval kedveskednek a szívük választottjának, cukrászdába mennek, megédesítve ezzel az együtt töltött napot. De mi a helyzet akkor, ha valaki IR-rel küzd? A csoki és a sütemények teljesen tiltólistára kerülnek? A témában Varga Dóra, a Budai Endokrinközpont dietetikusa igazít el minket.
Eger és Szekszárd összefog a bikavérért
A két borvidék borászai együtt dolgoznak azért, hogy újrapozícionálják ezt a tradicionális magyar bortípust. Idén március 3-án rendezik meg Budapesten az Eger-Szekszárd Bikavér Párbajt, ahol a borászoktól személyesen is megtudhatjuk, hogy mit gondolnak a bikavér jelenéről és jövőjéről.
Egyezzünk ki egy(-két) sörben és egy vacsiban!
A sörimádók népes táborának legszebb téli pillanatai következnek hamarosan korlátlan sörkóstolással. Ismég a Danubius Hotel Gellért ad helyet Magyarország egyetlen téli sörfesztiváljának február 17. és 19. között. A II. Indoor Sörfesztiválon az Osztrák-Magyar Monarchia szellemében sörvacsora és sörbrunch is csalogatja a látogatókat.
Ez nem mese habbal!
Egy forró és egy hideg pezsdíti a vérdet! Az egyik híres kávézólánc idén is különleges ajánlattal várja a szerelmesek ünnepét: a hangulathoz illő dekoráció, poharak, ünnepi termoszok és egy különleges sütemény mellett február 14-éig két különleges itallal is megörvendezteti vendégeit.
Szeress bele az új konyhádba!
A Konyhakiállításon mindenki megtalálhatja, ami számára a tökéletes konyhát jelenti, legyen az új konyha- vagy étkezőbútor, kisgép, nagygép, konyhai felszerelés vagy maga a főzés élménye. A kiállítás 2016. március 4-5-6-án várja az érdeklődőket a Budapest Sportarénában.
Régi ismerős, új barát: a csicseriborsó
Ha eddig nem tettünk próbát vele, akkor itt az ideje, ha régi kedvenc, akkor meg szeressük továbbra is: megéri! Meglepetések, klasszikusok és sok minden más a csicseriborsóból.
Már több mint száz food truck cirkál az országban
Soha nem volt ekkora a hazai street food választék, megszaporodtak a food truckok, néhány kocsi igazi ínyencségeket kínál az utca népének. Nem csoda tehát, hogy mesterszakácsokat is rabul ejt a műfaj, hiszen az újhullámos street food minőségi, gyors, és olyannyira változatos, hogy már kategorizálni lehet egyes elemeit. A legfőbb irányzatokról Vad-Horváth Zoltán, a Magyar Street Food Egyesület vezetője számolt be.
Kóstolja meg Toszkána ízeit Michela Chiappával a TV Paprikán
A bájos walesi-olasz Michela Chiappa a Klasszikus olasz konyha és az Egyszerűen olaszul című népszerű gasztroműsorai után újabb produkcióval, a Toszkána ízeivel jelentkezik a TV Paprikán.
A hízás lelki okai
Talán furcsának tűnik egy ilyen témájú cikk éppen egy recepteket kínáló oldalon, igazából egyáltalán nincs ellentmondásban a cikk weboldalunk kedvenc témájával. Általában szeretünk jókat enni, hiszen az evés az egyik fő örömforrásunk. De mitől van az, hogy többet, jóval többet eszünk, mint amennyire a szervezetünknek szüksége lenne? Erről olvashatunk fontos információkat.
Törvénybe iktatott szárazság
Majd száz évvel ezelőtt nem kis felháborodással indult az újév Amerikában. A januárban bevezetett szesztilalom célja egy józan és egészséges társadalom megteremtése volt, ehelyett illegális csehók, Al Capone és virágzó korrupció uralta az ezt követő több mint egy évtizedet. Az addig legálisan működő szeszfőzdéket – köztük a Jack Daniel’s lepárlóüzemet is – próbára tette ez az időszak. Ám a legendás lepárlómester neve és eredeti whiskey receptje fennmaradt, de csak kevesen tudják kinek köszönhetően?
Amerikai szakácsok a világ legjobbjai
Az Egyesült Államok csapata nyerte a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or döntőjét szerda este a franciaországi Lyonban, a második helyezett Norvégia, a harmadik pedig Izland lett. Széll Tamás és csapata magáénak mondhatja a legjobb hústálat, és a 4. elért helyezést. Szívből gratulálunk a magyar csapatnak, elképesztő munka és teljesítmény áll mögöttük!
Parasztreggeli
Legalább hétvégenként engedjünk meg magunknak egy kényelmes, tartalmas reggelit, legyen ez mondjuk a parasztreggeli!
Megtaláltuk a jóízű pálinka titkát!
Egy friss kutatás eredménye alapján sokkal finomabb pálinkát tudunk főzni, ráadásul a metanoltartalom is csökkenthető. A kulcsszó: a deflegmáció. Az Élelmiszervizsgálati Közlemények című tudományos szaklapban megjelent cikk minden pálinkakésztőnek hasznos lehet - írja a laboratorium.hu.
Széll Tamásék Lyonban
A Széll Tamás vezette magyar csapatnak sikerült mindent a tervek szerint végrehajtania a Bocuse d’Or szakácsverseny lyoni világdöntőjének első, keddi napján, ennek megfelelően bizakodva várják a szerdai eredményhirdetést - közölte az MTI-vel kedden a Magyar Bocuse d’Or Akadémia.
Nagymamám féle túrós zsemle
Remek recept a szikkadt zsemlék felhasználására, ha akad otthon egy kis túró is. Egy egészen biztos: a gyerekek imádni fogják!
Narancsos-gyömbéres céklakrémleves diós kecskesajttal
A cékla az egyik legegészségesebb zöldség, érdemes gyakran készíteni belőle valami finomságot. Például egy ilyen mutatós levest, amit kecskesajttal bolondítunk meg.
Csirkemájkrém
A változatosság gyönyörködtet, ha nincs időnk bonyolult vacsorával előállni, készítsünk gyorsan egy csirkemájkrémet. Egy kis pirítós, némi zöldség, és lehet tálalni!