Életforma.hu


5 újévi étel a szerencséért

5 újévi étel a szerencséért 

Mit együnk a pezsgő mellé? Mutatunk 5 olyan tradicionális ételt, amelyek tökéletesek az óév elbúcsúztatásához és az újév köszöntéséhez. Nem beszélve arról, hogy ezekhez az ételekhez szerencsét hozó tulajdonságokat is társítanak.
Ezekből az ételekből ettünk a legtöbbet a Kádár-korszakban

Ezekből az ételekből ettünk a legtöbbet a Kádár-korszakban 

Miből ettünk a legtöbbet anno? Régen minden jobb volt – mondogatjuk gyakran, de vajon emlékszünk még arra, hogy mi volt kapható a boltokban és mi nem, s ennek függvényében mi került a tányérunkra?
Hűsítő szörpök házilag

Hűsítő szörpök házilag 

Nyáron rengeteg gyümölcs vagy növény áll rendelkezésünkre, melyből könnyedén készíthetünk házilag is szörpöket. Szódával felöntve és pár jégkockával lehűtve isteni, természetes szomjoltó válhat belőlük a nagy melegben.
A legjobb hűsítő italok kánikula idején

A legjobb hűsítő italok kánikula idején 

Tombol a kánikula, amit vagy csak a hűs szobában, vagy a medencében lubickolva lehet átvészelni. A legfontosabb teendőnk ilyenkor a napvédelem mellett az, hogy megfelelően hidratáltak legyünk, azaz eleget igyunk. A víz mellé most adunk néhány alternatívát.
Ma van a jeges tea világnapja

Ma van a jeges tea világnapja 

A víz után a tea Földünk második legkedveltebb itala. A nyár és a meleg közeledtével a teát inkább hűsítő jeges tea formájában fogyasztjuk, nem forrón, így talán az sem meglepő, hogy a legmelegebb évszak elején saját ünnepnapot is kapott ez a közkedvelt szénsavmentes üdítő ital.
Balássy Betti eddig 13 kilótól szabadult meg

Balássy Betti eddig 13 kilótól szabadult meg 

Varga Feri és Balássy Betty életét alaposan átírta a koronavírus-járvány. Koncertek és fellépések hiányában Feri asztalosként kezdett dolgozni, Betty pedig belevágott a régóta halogatott fogyókúrába: 10 hét alatt 13 kilótól szabadult meg.
Fogyókúrás módszerek, akár kezdőknek is

Fogyókúrás módszerek, akár kezdőknek is 

Ha túlsúllyal küzd az ember, akkor az első lépés az elhatározás, életmódváltásra van szükség, és ennek részeként pedig az étkezések átalakítására. Továbbá ki kell választani a fogyókúrás módszerek közül azt, amely számunkra a legmegfelelőbb.
Ezek a magyarok kedvenc ételei

Ezek a magyarok kedvenc ételei 

Március óta kereste a www.miteszikazorszag.hu weboldal a választ arra, hogy melyek a magyarok kedvenc ételei. A kutatás véget ért, érdekes eredményeket hozott.. Te melyik ételt választanád a listáról?
Az ország tortájának története

Az ország tortájának története 

Kirobbanó ízek, gyakran meghökkentő párosításban, technológiai újdonságok, lenyűgöző látvány. Mindez igaz, ha az ország tortáiról beszélünk. Ma már komoly rajongótábora alakult ki a versenynek, tömegek várják, hogy évről-évre megkóstolhassák az újabb nyertes kompozíciót.
Csúcsminőség sallangok nélkül

Csúcsminőség sallangok nélkül 

Szeretek jókat enni! Szeretem megadni a módját is, ha lehet. Ezért volt nagy öröm, amikor a legutóbbi születésnapom alkalmából nagylányom meglepetés vacsorára hívott. Újpesti címet kaptam, mi tagadás, már ezen meglepődtem. De bizton állítom, azért az élményért, amit az ember az Ételműhelyben kap, érdemes a felkapott belvárosi éttermek helyett az eldugott Szent István téri lakásétterembe menni. Ismerjétek meg Hack–Iklódi Dórát és Hack Barnabást, amint csak lehet, személyesen is!

Nagy bajban vannak a baristák és a somellier-k 

Megbecsülni is nehéz, hány olyan munkavállaló van ma Magyarországon, akiknek az állása attól függ, a szagokat és az illatokat mennyire érzékelik jól. A koronavírus egyik legkorábbi jele, és hosszantartó következménye a szaglás és ízlelés képességének teljes, vagy részleges elvesztése. Utánajártunk, hogy a baristák, a sommelier-k és a cukrászok, azaz a három legérintettebb szakma képviselői miként élik meg mindezt. 

Ezek most a legtrendibb konyhaszínek és minták 

Lágy zsálya, szelíd szürke és pasztell rózsaszín - csak 3 színárnyalat, ami a legnagyobb inspirációs oldal keresései alapján mostanában a legdivatosabb. A Pinterest összegyűjtötte: milyen újdonságok és trendek hódítanak a konyhák piacán. Inspirációk nemcsak konyhát felújítoknak.

Magyarország Tortája 2021: mutatjuk a döntős tortákat 

Tizenötödik alkalommal hirdették meg a „Magyarország Tortája” versenyt augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. Idén is különleges torták jutottak be a döntőbe, több zöldséges ízű torta verseng az Ország tortája címért. Te kire szavaznál? Mutatjuk a tortákat!

Mi az a Székely Szusi?! 

Igazi gasztronómiai szenzáció: a székely konyha jellegzetes ízei a japán konyhaművészet hagyományos ételével, a szusival léptek frigyre egy belvárosi étterem megújult kínálatában. Mi is megkóstoltuk, s nem csalódtunk. Igazi kulináris kalandban volt részünk.

A Peller lányok még ma is a nagymama receptjéből főznek 

Peller Anna és Peller Mariann az ország egyik legismertebb testvérpárja, akik nemcsak a színpadon, és a kamerák előtt mozognak otthonosan, hanem a konyhában is. Ehhez kiváló alapokat kaptak a nagymamájuktól.

Borbás Marcsi hétköznapjai az Őrségben 

Az egész ország "Borbásmarcsija" sikeres műsoraival vált szinte mindenki családtagjává. Népszerűsége titka többek között, hogy közvetlen, természetes, bármit is csinál, mintha csak nekünk magyarázná. A pandémia elején az Őrségbe költözött, de ez nem azt jelentette, hogy a munkával is felhagyott. A hét minden napján dolgozik, egy.hu oldala dübörög az online térben, új könyvét készíti elő és közben olaszul tanul. Hogy csinálja?

Otthoni sütigyár 

Soha nem készült még annyi süti és torta a magyar háztartásokban, mint a koronavírus idején, és könnyen elképzelhető, hogy a lelkesedés az éttermek újranyitásával sem huny ki teljesen. De vajon mit sütünk a legszívesebben a négy fal közt?

Íme az 5 legjobb vidéki pékség, ahová érdemes ellátogatnod 

Ha szeretsz kirándulni, és odáig vagy a frissen sült kenyérért is, akkor kösd össze a kettőt. Fedezd fel Magyarország látnivalóit, miközben betérsz a legjobb vidéki pékségekbe, hogy megkóstold, milyen finom kenyereket és pékárukat sütnek a helyiek.

A magyar nők nem tudnak elegendő időt szánni a reggelire 

Egy frissen elkészült - hangsúlyozottan nem reprezentatív - felmérés szerint a magyar nők többsége, bár szeretne, de nem tudja a reggelt valamilyen egészséges étellel elindítani, mert a korai kapkodásban erre már nem futja az idejükből.

Szakácskönyv az ízérzékelésüket vesztett Covid betegeknek 

Mostantól nem kell kétségbe esniük azoknak, akik a Covid miatt - részben, vagy egészben - elvesztették szag-, és ízérzékelésüket. Két angol séf ugyanis egy olyan, 17 receptből álló szakácskönyvet állított össze, melynek segítségével újra "életre" kelthetők ízlelőbimbók. A könyv az internetről is letölthető.

Kiránduljunk Tokajba! 

Ez a nyár a hazai vakációkról szól majd, s nemcsak a Balatonnál lehet nyaralni. Itt a lehetőség, hogy hazánk újabb régióit is felfedezzük. A nemrégiben megjelent TokajKalauz negyedik kiadása biztos, hogy nagy kedvet csinál majd a történelmi borvidék csodáinak megismeréséhez.

Űrlények a konyhádban - te tudod mire valóak ezek az eszközök? 

Ha érezted már magad teljesen tanácstalanul a konyhában, mert már az eszközöket sem ismered fel, legújabb játékunkat neked találták ki.

Nagy húsvéti tormateszt 

Huszonhat üveges tormát vizsgált terméktesztjén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Tizenöt torma esetében jelölési hibák miatt indult hatósági eljárás, de azt is eláruljuk, melyek kapták a legjobb minősítést

Magyar termék nyerte a világ legegészségesebb italainak versenyét 

A 2021-es World Food Innovation Awards – Nemzetközi Élelmiszer Innovációs Díj “Legjobb egészségmegőrzést támogató ital” kategóriájában a magyar start-up cég által kifejlesztett és forgalmazott activé FiberShake szerezte meg a világ legjobbjának járó elismerő díjat.

A magyarok a palacsintára, a svédek a húsgolyóra esküsznek 

A Mastercard tizenkilenc európai országban kétezer embert kérdezett arról, hogy milyen változásokat tapasztaltak az otthoni gasztronómia területén a lezárások kapcsán. A kutatás szerint egy átlagos magyar felnőtt jelenleg 40 százalékkal több időt, heti 20 órát tölt el a konyhában.

Idén már olasz pezsgőt locsol szét a Forma-1 győztese 

Utolérte a változás szele a Forma-1 világát is: az eddigi champagne helyett ezentúl legalább három éven keresztül olasz pezsgővel koccintanak majd a nagydíjak legjobbjai.

Közel 130 éve született az első vízforraló 

A vízforralók manapság egyetlen háztartásból sem hiányozhatnak. Vitathatatlan előnyük, hogy a nagyobb teljesítményű változatok rendkívül gyorsan képesek felmelegíteni a vizet. De tudtátok-e vajon azt, hogy a legeslegelső változatát több, mint 100 éve alkották meg?

Lezárások alatt Vegyél tavaszit! 

Online vásár indult a lezárás idejére, a Vegyél tavaszit! digitális felületén hazai vállalkozók mutatják be termékeiket, az érdeklődők pedig számos kategóriában válogathatnak közülük. Gyantába zárt kincsekből készült ékszerek? Drótból gyártott kézműves fülbevalók? Limitált szériás magyar prémium táskabrand? „Úriemberdoboz” egyedi felújított órával? Menő házi faliszőnyegek klasszikus technikával? Igen, ezek mind szembejönnek a kínálatban. Az akció a #vegyélhazait kezdeményezés második eseménye, az első, „pilot” verziót adventkor rendezték meg.

A Munch mind az öt cápát megnyerte 

A Cápák között című RTL-műsorban még soha nem fordult elő, hogy mind a öt Cápa beszállt volna egy vállalkozásba. A múlt heti adásból kiderült, hogy a Munch csapatának ezt is sikerült elérnie az élelmiszerpazarlás ellen kitalált módszerükkel.

Jönnek a Hell Energy új jegeskávéi 

Két új termékekkel bővíti ENERGY COFFEE jegeskávé termékcsaládját a HELL. A tavaly decemberben értékbeli forgalom és eladott darabszám tekintetében élen járó* jegeskávé márka új laktózmentes ENERGY COFFEE Coconut termékét a laktózérzékenyek is bátran fogyaszthatják, míg új Double Espresso-ja az intenzív kávéízre vágyók számára lehet ideális választás. A 250 ml-es aludobozos jegeskávé-variációk tartósítószermentes, prémium összetételükkel a minőségi kávéélményt hozzák el praktikus és környezetbarát csomagolásban.

Új digitális piac indult el 

Március elsején indult el hazánk legújabb online termelői piacának hivatalos tesztüzemmódja. A Digitális Termelői Piac program keretében induló kozertplusz.hu közvetlenül köti össze a mezőgazdasági termelőket, kézműveseket a fogyasztókkal, mindezt úgy, hogy garantálja a minőségbiztosított termékek piacra kerülését. A győri Széchenyi István Egyetem szakmai mentorálásával megvalósuló projekt a Digitális Agrár Stratégia végrehajtása körében, a kormány veszélyhelyzeti támogatásából valósulhat meg.

Nyugdíjas korba lépett a Bambi 

Most, hogy a koronavírus járvány miatt egyre-másra húzzák le a rolót a vendéglátóipari egységek, érdemes felidézni az idén épp' hatvanadik évét betöltő budapesti kultuszhely, a Bambi presszó eseménydús történetét. Arról ugyan nincs semmiféle tudomásunk, hogy vajon a mostani lockdown után vajon újranyit-e a hely, kibírják-e az üzemeltetők a hosszúra nyúlt, kényszerű leállást, annyit azonban már most elmondhatunk, hogy ha csak ez a 60 évnyi idő adatott meg, már az is a magyar vendéglátás-történet lapjaira kívánkozik majd.

A Magyar Élelmiszerbank és a Munch stratégiai partnerségre lép 

Befektetési megállapodást kötött egymással a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Munch, az Ételmentő társadalmi vállalkozás. Az Élelmiszerbank és a Munch együttműködésének köszönhetően a vendéglátás során keletkezett ételfeleslegekhez nélkülözők is hozzájuthatnak a jövőben.

Varázsolj igazi bárélményt az otthonodba! 

Habár már az idejét sem tudjuk, mikor ültünk be utoljára kedvenc bárunkba, hogy a barátainkkal kibeszéljük a hét történéseit és koccintsunk az elért eredményeinkre, a közösen eltöltött órákról és a jó társaságról nem feltétlenül kell lemondani még a pandémia alatt sem. Elég hozzá egy kis kreativitás, és máris bárt varázsolhatunk az otthonunkba, hiszen a fizikai távolság és a korlátozott lehetőségek új, szokatlan, de annál szórakoztatóbb megoldásokat hoztak az életünkbe. Íme néhány tipp, hogy hogyan szervezzünk italkóstolót, amíg nem nyitnak újra a vendéglátóhelyek!

Újra Csak a Mentes Kupon Napok! 

2021. március 4-7. között ismét élhetünk a Csak a Mentes (CSAM) Kupon Napok adta lehetőségekkel. Az idei első Tudatos Vásárlók Ünnepén mindent megtalálhatunk, amire a mentesen élőknek szüksége lehet.

A járvány miatt a lefolyóban végzik a prémium német sörök 

Következetlenek voltak a járvány idején bevezetett korlátozások, a rendezvénypiacon pedig szükség lesz a bizalomépítésre az intézkedések feloldását követően Brády Márton, a Showtime és a Ticket Express alapítója szerint., aki az igazán nagy veszteséget a vendéglátóiparban szenvedte el, de az anyagi tűréshatáron túl is meg tudta tartani a kollégáit. Úgy látja, az egyéb veszteségek mellett mentálisan is elkészültek az emberek, elvesztették az igazodási pontokat, türelmüket, nagyvonalúságukat és a jókedvüket is, de reméli, hogy mihamarabb újra felszabadultan kapcsolódhassanak ki. A járvány egyik nagy tanúsága pedig számára az: egészen másféle tartalékokat kell képzelni, mint ahogy azt korábban elképzeltük.

A Nestlé bővíti kínálatát 

Már Magyarországon is elérthető a Nestlé növényi alapú Garden Gourmet termékcsaládja: az ízletes, gyorsfagyasztott húsalternatívák először a háztartáson kívüli szegmensben lesznek elérhetők. A Garden Gourmet termékek hozzájárulnak a megfelelő minőségű és mennyiségű napi fehérjebevitelhez, és változatos főétkezést kínálnak vegánok, vegetáriánusok, illetve akár flexitáriánusok számára is a fenntartható, kiegyensúlyozott táplálkozás jegyében.

A járvány miatt csúcson a házhoz szállítás 

Csaknem egy éve változtatta meg a mindennapjainkat a koronavírus megjelenése, ezzel együtt pedig az étkezési szokásaink is nagyban átalakultak; a házhoz rendelés pedig tavaly csúcsokat döntött - derül ki a NetPincér felméréséből.

10 szuper vágykeltő étel 

Enni mindenki szeret, de miért ne fogyaszthatnánk olyan nagyszerű ételeket, amelyek a vágy felkorbácsolásában is segítségünkre lehetnek? Ráadásul ezek nem csak a libidóra vannak jó hatással, könnyen bele is illeszthetők a mindennapok egészséges táplálkozásába.

A budapesti bulinegyed helyeinek majdnem fele lehúzhatja a rolót 

Mostanra a kormányzat és az érintett budapesti önkormányzatok is felismerték, hogy érdemi lépések szükségesek a vendéglátás megmentése érdekében. A főváros bulinegyede halódik, a hetedik kerületi polgármester szerint a kis helyek negyven százaléka biztosan tönkre ment. A kormányinfón ma, február 5-én elhangzott, hogy az állami és önkormányzati tulajdonú ingatlant bérlő éttermeknek, kávézóknak konditermeknek februártól május 31-ig nem kell bérleti díjat fizetniük.

Bajba került vendéglátósok - videóriport 

Egy kormányrendelet értelmében február 3-tól már nem utólag, hanem támogatási előlegként, egyfajta előfinanszírozás formájában kapják meg a bértámogatást a járvány miatt nehézségekkel küzdő vendéglátó-, és szálláshelyek tulajdonosai. A döntés azt követően született meg, hogy a vendéglátós szakma képviselői egyre hangosabban tették szóvá, hogy a beígért bértámogatáshoz csak több hónapos késéssel jutnak hozzá. A riport-összeállításunkban megszólaló vendéglősök elmondják többek között azt is, milyen esélyei lehetnek a közös tiltakozásnak, miféle támogatás nyújtana tényleges segítséget a bajba került vállalkozásoknak, és hogy kaptak-e olyan telefont, melyben felajánlották számukra, hogy esetleg - jutányos áron - átvennék tőlük nehéz helyzetbe került üzletüket. 

Milyen bort ihatunk fogyókúra alatt? 

Nagy mértékben méreg, kis mértékben orvosság - jelenthetjük ki a borral kapcsolatban, hiszen néhány korty kifejezetten jó hatással lehet az egészségünkre. Most az is kiderült, bizonyos borok a diétánkba is könnyen beilleszthetők.

Új alkoholos ital érkezik Magyarországra 

Egyenesen az Egyesült Államokból érkezik az alkoholos italok legújabb trendje, a hard seltzer - egy áttetsző szénsavas alkoholos ital, jellemzően csipetnyi gyümölcs ízesítéssel, amelynél a kívánt alkohol- és széndioxidszintet fermentációval érik el. A Viper hard seltzer, amelyet a Dreher Sörgyárak márciusban vezet be a magyar piacra, egyáltalán nem sör, noha hasonló hagyományos eljárással készül.

A lockdown az angol szupermarketek pezsgőeladási adatain is nagyot javított 

Minden eddiginél nagyobb forgalmat bonyolítottak le a nagy angliai szupermarket-láncok pezsgőből a karácsonyt és a szilvesztert megelőző időszakban. A kiugróan jó adatokra gyakorlatilag az egyetlen magyarázat, hogy a koronavírus járvány miatt zárva tartó szórakozóhelyek helyett az emberek idén a szigetországban is otthon kényszerültek ünnepelni.

Egyedi installáció az Andrássy úti Nespresso-ban 

Lenyűgöző művészi alkotást tekinthetnek meg a kávérajongók a Nespresso Andrássy úti üzletének kirakatában. A márka Németh Edina papírinstalláció-tervezővel közösen álmodta meg a Boutique-ot díszítő különleges művet, amelyben az apró papírelemek látványos egységgé állnak össze. A részletgazdag installáció a márka fenntarthatósági törekvéseit szimbolizálja, és arra hívja fel a figyelmet, hogy apró lépésekkel óriási változások érhetők el.

A lárva tálalva 

Az Európai Unió égisze alatt működő Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) véleménye szerint emberi fogyasztásra alkalmasak a közönséges lisztbogár lárvájából készített élelmiszerek

Ilyet még sosem nyert magyar gin 

Ugyan nem a Tokaj GIN az első hazai gin, melyet alkotói a nemzetközi piacon sem féltettek megmérettetni, de az első, ami a piacvezető londoni szaklap, a The Spirits Business által évente megrendezésre kerülő THE GIN MASTERS versenysorozaton a legmagasabb, MASTER elismerésben részesült!

10 kérdés és válasz a pezsgőről 

A szilveszterrel elérkezik a pezsgőzések ideje is. Összegyűjtöttünk 10 érdekes dolgot erről a nem akármilyen italról.