Test cikkek

A Dassler-fivérek története
Adidas és Puma. Ezt a két márkát azok is ismerik, akik még életükben nem sportoltak egy percet sem. Mindkettő születése a Dassler-fivéreknek köszönhető, akiknek kalandos életéről film is készült. A világmárkák atyjainak történetét mutatja be, amely valóra vált álomként indult és testvérháborúba torkollott.

A Peller lányok még ma is a nagymama receptjéből főznek
Peller Anna és Peller Mariann az ország egyik legismertebb testvérpárja, akik nemcsak a színpadon, és a kamerák előtt mozognak otthonosan, hanem a konyhában is. Ehhez kiváló alapokat kaptak a nagymamájuktól.

Hogyan lehet csökkenteni a dohányzás ártalmait?
Orvosok és egészségügyi szakemberek, valamint civil és iparági szakértők, tudósok, kutatók, társadalmi szervezetek vezetői osztották meg gondolataikat a dohányzás ártalmainak csökkentéséről, cáfolva a füstmentes alternatívákkal és a dohányzással kapcsolatos tévhiteket.

Nem mindegy, hány évesen válik egy férfi apává
A közvélekedés igencsak megengedő abban a kérdésben, hogy a férfiak hány éves korig vállalhatnak gyereket. Sokak kedvenc példája Chapliné, aki 73 éves volt, amikor utolsó gyereke megszületett. A tények azonban makacs dolgok, és érdemes számot vetni az "erősebb" nem esetében is azzal, hogy a kor előrehaladtával - bizony - csökken a termékenység.

Az anyajegyeid árulkodnak a személyiségedről
A legtöbb anyajegy az emberek 30 éves koráig fejlődik ki, és a kínai asztrológia szerint sokféle jelentéssel bírhatnak a helyüktől függően. Utalhatnak arra, hogy valaki szorgalmas, de az őszinteségről is árulkodhatnak. Nézd meg a listát, ha van anyajegyed, mert az, hogy hol viseled, sok mindent elárul a személyiségedről!

Közel 150 fajta fejfájás létezik
Szinte mindannyiunk napját tette már tönkre fejfájás, ami sokszor még a leghétköznapibb feladatok elvégzését is megnehezíti. Az alkalmanként vagy visszatérően jelentkező fejfájásnak többféle típusa van és számos kiváltó oka lehet. Íme a leggyakoribb fejfájástípusok, amelyeket mindenkinek érdemes ismernie.

Az elmúlt 40 évben a felére csökkent a férfiak átlagos spermiumszáma
Az évszázad közepére előállhat az rendkívüli helyzet, hogy a gyermeket tervező párok többsége arra kényszerül majd, hogy utódját mesterséges úton hozza világra. Az ok: egyre több olyan anyagot használunk a hétköznapokban, melyek a szervezetünkbe kerülve csökkentik nemzőképességünket.

"Szenvedélyemmé vált a futás"
Kampány indult a biztonságos futás népszerűsítésére, amelynek fő célja, hogy felhívja a figyelmet a futókra leselkedő parazitológiai és ortopédiai kockázatokra. A kezdeményezést olyan nagykövetek támogatják, mint Szabó Zsófi műsorvezető és Dr. Vizi András gyermeksebész, gyermektraumatológus, a Gyermeksport Egészségügyi Csapat vezetője.

Indén a Határtalan Design is az online térbe költözik
A Szigeti Szilvia textilművész által életre hívott összművészeti rendezvénysorozat eseményeit idén vlogon követhetik az érdeklődők május 7-én.

Bőrápolási alapok minden korosztálynak
Az arcápolás a napi rutinunk része, hiszen minden nő számára fontos, hogy arcbőre üde és ragyogó legyen. Kevesen veszik azonban figyelembe, hogy a korunkkal nemcsak a bőrünk állapota, de igényei is megváltoznak. Hiszen mást kíván egy húszéves és mást, egy ötvenéves nő arcbőre.
Tartásjavító torna már óvodás korban
A mozgásszegény, ülő életmód a gyermekek egészséges fejlődését, többek közt a gerinc fiziológiás görbületeinek megfelelő kialakulását is veszélyezteti, s ezzel felnőttkori porckopásos betegségekre hajlamosít. Az egy éve tartó járvány csak ront a helyzeten: súlyosbodnak a gyerekeknél az ortopédiai rendellenességek, tartásproblémák.
Vuhan: tízezres koncerteken lazulnak a kínai fiatalok a Covid szülőhelyén
Több ezren vettek részt a hagyományos wuhani könnyűzenei fesztivál, a Strawberry Music Festival szombati nyitónapján. Az esemény különlegességét az adta, hogy ebből a közép-kínai városból indult el a pár hónap alatt a pandémiává fejlődő Covid-19, és ez az a milliós megacity, mely először szenvedte meg a teljes lezárást is.
Otthoni immunterápia asztmás betegeknek
Az asztma mintegy 300 millió embert érint világszerte, hazánkban több mint 300 ezer diagnosztizált asztmás él. A valós szám ennél bizonyosan több, a betegség pedig kezelés hiányában akár halálhoz is vezethet. Az allergénspecifikus immunterápiát kevesen ismerik, pedig jó eséllyel képes megakadályozni az allergiás náthás betegeknél az asztma kialakulását, illetve a már kialakult allergiás asztma súlyosbodását, derült ki a Tüdőközpont az asztma világnapja alkalmából készített felméréséből.
Nem fogyókúra, mégis fogyhatunk tőle
A böjtnek számos pozitív élettani hatása van, szakszerűen végezve az egész testet megújítja, a sejteket regenerálja, a szervezetünkben elindult esetleges rossz folyamatokat képes kikapcsolni. A kúraszerű böjt mellett ezt a sok fantasztikus hatást a mindennapi táplálkozásunkkal is elérhetjük az időszakos böjtöléssel, mely kalóriamegvonással párosítva elősegítheti a fogyást is.
Ezt üzeni Eke Angéla a jövőnek a Covid idejéből
Mostanában egyre többször gondolkodunk el azon, vajon az utókor hogyan vélekedik majd a jelen helyzetünkről. Milyen jó lenne üzenni nekik, megmutatni a járvány alatti életünk fontos kellékeit, elmesélni személyes történetünket, érzéseinket, netán jó tanácsokkal látni el őket. Ebben a rovatunkban ismert magyar embereket kérdezünk meg arról, mit tennének bele az időkapszulájukba üzenetként a jövő számára. Ezen a héten Eke Angéla színésznő mesél nekünk.
HellóAnyu! - videóinterjú Lipták Orsival
Civil kezdeményezéseket bemutató új sorozatunkban ma a HellóAnyu! Kávézó és közösségi térrel ismerkedhettek meg. A kezdeményezés eredetileg a gyesen lévő kismamáknak kívánt segítséget nyújtani olyan programokkal, melyek kimozdítják a négy fal közül az érintetteket. Erre a fajta szolgáltatásra a lockdown idején kifejezett igény is volt, de pont ez az, amit nem tudtunk adni - mondja Lipták Orsi alapító. Nehéz helyzetben vannak, ugyanis duplán szenvednek a járványhelyzet intézkedéseitől. A HellóAnyu! ugyan vállalkozás, úgynevezett társadalmi vállalkozás, de ahhoz túl kicsik, hogy támogatott hiteleket vegyenek igénybe. Ugyanakkor nem klasszikus civil szervezet, így az őket megillető szubvenciókra sem jogosultak. Csak a partnereik támogatásának köszönhető, hogy nem adták fel.
Mellműtéten átesett nőknek kínál speciális kollekciót egy nemzetközi divatmárka
Nők millióinak okoz egészségügyi problémát a mellekben felbukkanó, rossz indulatú csomó. Bár korán felismerve a mellrák az esetek 70-80 százalékában gyógyítható, ehhez sokszor áldozatokat kell hozni, mely gyakran masztektómiát, vagyis a mell eltávolítását jelenti.
Tanuljunk meg helyesen kerékpározni
Tavasszal sokan pattannak kerékpárra, mindenkit a szabadba csábít a jó idő. A Covid-19 minderre rátett egy lapáttal, azok is a drótszamarat választják közlekedési eszközül, akik nem akarják elkapni a fertőzést a tömegközlekedési eszközökön. A kerékpáros forgalom igencsak megnőtt az utakon. Ahhoz, hogy minden rendben menjen, néhány fontos szabályt be kell tartanunk. A Magyar Kerékpáros Klub (MKK) egy háromrészes videósorozatban hívja fel ezekre a figyelmet.
Év végére forgalomba kerülhet a Pfizer Covid ellenes gyógyszere
Akár már 2021 végén is forgalomba kerülhet az a vírusölő gyógyszer, melyet a Pfizer fejlesz a koronavírussal fertőzöttek kezelésére. A klinikai tesztek már folyamatban vannak.
Hogyan lehet kitörni az aggódás ördögi köréből?
Aggódni mindannyian szoktunk, például a szeretteink vagy jövőbeni helyzetek miatt. Ha jobban belegondolunk, a legtöbb dolog, ami miatt aggódunk, sose következik be, mi mégis rengeteg időt és energiát elvesztegettünk negatív gondolati forgatókönyvek gyártásával. Dr. Darida Ágnes, életvezetési tréner néhány hasznos gondolattal, megszívlelendő tanáccsal segít felülemelkedni ezen a rossz tulajdonságunkon.
Az indiai járványhelyzet miatt ideiglenes máglyákat építenek Delhiben
Az indiai temetkezési szokások, bár számunkra, európaiak számára talán idegennek tűnhetnek, mégis az ottani szertartások méltóságteljessége belőlünk is tiszteletet vált ki. Delhiben annyira sok áldozata van a koronavírusnak, hogy a város krematóriumai nem bírják a terhelést, ezért több helyen halotti máglyák építését kezdték meg, több indiai nagyvároshoz hasonlóan.
Ki lehet-e rúgnia a cégtől a vírustagadó munkavállalót?
A jelenlegi járványhelyzet alatt sokan vesztették el munkahelyüket, főleg gazdasági okok miatt. Kevesen gondolnák azonban, hogy az elbocsátásnak, felmondásnak más indoka is lehet. A munkajog - szigorú körülmények megléte esetén - lehetőséget ad arra, hogy vírustagadó, oltásellenes alkalmazottól is megváljanak a munkaadók.
Életmentő oltásokért kampányol David Beckham
David Beckham, az UNICEF nagyköveteként vezeti azt a globális kampányt, amelynek célja, hogy bátorítsa a szülőket, oltassák be gyermekeiket a halálos betegségek ellen védő vakcinákkal.
Miért félnek a kamaszok visszamenni az iskolába?
Ellentmondásos a pubertás korú gyerekek viszonya az iskolába való visszatéréshez. Sokan alig várják, hogy újra találkozhassanak barátaikkal, ám többen tartanak ettől. Ők attól félnek, hogy az otthon töltött egy év alatt nagyon megváltoztak, és emiatt esetleg kiteszik magukat társaik csúfolódó megjegyzéseinek.
Boldog élet 60 éves kor fölött
Sorozatunkban, a PRIVÁT ÜZENETBEN, külföldön élő honfitársaink írják meg nekünk, mit adott számukra egy nagy váltás, egy új élethelyzet. Baisanszki Zsanett három éve költözött Kínába. Követte párját, akit a munka szólított a távol-keleti országba. Mivel Sanghaj egy igazi nemzetközi metropolisz, gyakran találkoznak külföldiekkel. Magyarokkal, lengyelekkel, amerikaiakkal, vagy más nemzetiségűekkel beszélgetnek, előbb, vagy utóbb terítékre kerül, hogy mennyire másképp működik a kínai társadalom, mint amit nyugati országokban megszoktak.
A táncoló rendőrös videó mosolyt csal a te arcodra is
Ma van Sárkányölő Szent György napja, azaz a Rendőrség napja. Ebből a különleges alkalomból a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának tagjai megmutatták, hogy mennyire jól táncolnak.
6 csodanövény, ami megtisztítja a levegőt a lakásban
A légszennyezettség civilizációnk már-már megszokott részévé vált, az autók, a gyárak által kibocsátott, a légkörben keringő apró részecskék gyerekeknél, és felnőtteknél egyaránt asztmát, allergiás náthát, és más légúti rendellenességeket válthatnak ki. Létezik néhány természetes módszer arra, hogy otthonunk levegőjét drága légtisztító berendezések nélkül is tisztává és egészségessé varázsoljuk. Kezdő lépésként szerezzük be ezt a 6 szobanövényt.
Miért vagyunk feledékenyebbek és szétszórtabbak a járvány alatt?
Már a tudomány is vizsgálja azt az állapotot, amit a mindennapi nyelv valahogy úgy igyekszik leírni, mint a tudat "ködös" állapota. Az okok szerteágazók, de kialakulásukban minden bizonnyal szerepet játszik az egy éve tartó helyzet, miben a Covid miatt élni kényszerülünk.
Meddő férfiak, avagy mi lesz veled emberiség?
A férfiak nemzőképességének csökkenésével egyre többet foglalkozik a tudomány. A folyamatosan romló tendencia szakemberek szerint azt mutatja, hogy 2100-ra több lesz a Földön a meddő férfi, mint a termékeny.
Hogyan törj ki az elhízás útvesztőjéből
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a túlsúly oka a sok evés, ám ez korántsem ilyen egyszerű. Erre figyelmeztet az Aranyfonál az elhízás labirintusából című, nemrégiben megjelent könyv is. A pszichológus szerzők úgy vélik, nem elég különböző módszereket alkalmazva lefogyni, ugyanis nem a karcsúság hozza el a boldogságot az ember életében, hanem inkább fordítva, a boldogság tehet karcsúvá.
5 jó ügy, amikkel te is támogadhatod bolygónk jövőjét
Évente egyszer, a Föld Napja alkalmából nagyon sok helyen beszélnek arról, hogy mit kellene, lehetne, szabadna és nem szabadna tenni azért, hogy megőrizzük a természeti értéket, amiket kölcsönkaptunk. Ilyenkor akár lendületet is kaphat a bennünk megbúvó környezetvédő, de ez nem feltétlenül tart ki egész évben
Alapítvány segíti majd a hazai Covid-árvákat
Ugyan még csak pár napja jelentette be a köztársasági elnök, hogy magánvagyonából feleségével - 5 millió forintos induló összeggel - alapítványt hoz létre a koronavírus-járvány miatt szüleiket elvesztett gyerekek megsegítésére, a kezdeményezéshez már azóta is számos önkormányzat és híresség csatlakozott.
Fuss, tekerj, és szedd össze
Hallottátok már a plogging kifejezést? Svédül a 'szedd fel' és a 'kocogás' szavak keresztezése. Arra találták ki, hogy az emberek futás, vagy kocogás közben zsákokba gyűjtik a szabadban levő szemetet. A plogging ötlete Svédországból származik, de mára már az egész világon népszerű lett, olyannyira, hogy egy magyar, egy svájcival Kínában alapított ilyen futóklubot. Kocogás közben pedig úgy ismerik meg az országot, ahogy egy turistacsoporttal sosem lehet. Sógor Katival két futás közben beszélgettem Sanghajban.
A középiskolások a zárás legnagyobb kárvallottjai
A járvány miatt bevezetett lezárás sokunkat hozott nehéz helyzetbe, de talán a korlátozó intézkedések leginkább azokat a fiatalokat viselték meg, akik most élik tinédzser éveiket. Számukra mindaz, ami éppen van, teljes mértékben ellentmond mindannak, ami az életkoruk alapján "kijárna" nekik. A szülők felelőssége ebben a helyzetben is óriási.
Az immunrendszerünk támadói
Mi a legfontosabb különbség a két kórokozó között? Melyikük felelős a gyomorrontásért, a mandulagyulladásért vagy éppen a pattanásokért? A Semmelweis Egyetem új animációs filmjéből ez is kiderül.
A magyar nők nem tudnak elegendő időt szánni a reggelire
Egy frissen elkészült - hangsúlyozottan nem reprezentatív - felmérés szerint a magyar nők többsége, bár szeretne, de nem tudja a reggelt valamilyen egészséges étellel elindítani, mert a korai kapkodásban erre már nem futja az idejükből.
Egészséges, kalóriaszegény és nagyon finom
Itt a spárga szezonja! Ami az ókori Rómában még csak a kiváltságosok eledele volt, mára egyszerűen beszerezhető a boltokban, piacokon. Sokan még mindig idegenkednek attól, hogy felvegyék az otthoni étlapra, pedig roppant egyszerű elkészíteni. Lehet belőle krémleves, köret, egytálétel, saláta, de akár szuflét is varázsolhatunk az asztalra. Ráadásul gyorsan. Íme, néhány érdekesség a spárgáról és hasznos tanácsok az elkészítéséhez, receptekkel.
Fuss szabadon!
Te is szeretsz szabadban futni? Ezzel nem vagy egyedül, főleg most, a járvány idején. A futás számos pozitív hatása mellett jó néhány veszélyt is rejt magában. Éppen ezért biztonságos szabadtéri futást népszerűsítő kampány indul, ami a futókra leselkedő parazitológiai és ortopédiai kockázatokra hívja fel a figyelmet.
Tudhatja-e a munkáltató, hogy be vagyok oltva?
A járványhelyzet szükségessé teheti a cégek számára, hogy tisztában legyenek azzal, védettek-e már kollégáik a koronavírussal szemben. Az ehhez kapcsolódó személyes adatokat különös körültekintéssel kell kezelni, a jogellenes eljárás több millió forint bírsággal is járhat.
" Én már ilyen vagyok, nem változom." Miért is nem?
„Nehezen lépek ki a komfortzónámból.” Biztosan te is használtad már ezt a kifejezést. De vajon mit is jelent pontosan, és ki kell-e egyáltalán lépni belőle? Dr. Darida Ágnes életvezetési tréner néhány hasznos gondolattal, megszívlelendő tanáccsal segít tisztázni ezt a helyzetet.
A depresszió nem csak a felnőttek betegsége - erre is figyelmeztet a koronavírus-járvány
A mostani pandémia alatt felfigyeltek arra a mentális egészséggel foglalkozó szakemberek, hogy a kisgyerekeknél is előfordulhatnak komoly depressziós tünetek. Érdemes a szokatlan viselkedést komolyan venni, mert a gyerekek nem tudják szavakba önteni mi a bajuk, ők máshogy jeleznek: nyugtalanok, agresszívek, vagy éppen hihetetlenül élénkek.
Tankolj fel percek alatt energiával!
Egész nap ülsz a számítógéped előtt? Fáj a nyakad, hasogat a derekad és az esős, rossz időtől a hangulatod is mélyponton van? Itt az idő, hogy felállj az íróasztaltól, és végezz el néhány egyszerű, ámde nagyon hatékony jógagyakorlatot.
Fűben, fában orvosság - érdemes tanulni a kínaiaktól is!
Fűben fában orvosság, Kínában pedig jamgyökérben, fehér gombában, kínai datolyában és még sok minden más gyógyhatású növényben. Torma Ildikó több mint tíz évvel ezelőtt költözött először Kínába családjával.Az első időszak nem volt könnyű, új nyelv, új kultúra, a beilleszkedés komoly erőfeszítéseket követelt. Mégis rátalált egy olyan dologra, ami mára az életének meghatározó részévé vált: a kínai gyógyászatra.
A köldökzsinor eredetű őssejtekben van az új remény
A COVID-19 betegekben a problémát elsősorban a túlzott immunrendszeri gyulladásos reakció (citokinvihar), másrészt a kialakuló tüdőszöveti károsodás (ARDS) jelenti. A köldökzsinór eredetű őssejtek gyulladásgátló, valamint a regenerációt, szöveti gyógyulást elősegítő hatásuknak köszönhetően kínálnak ígéretes terápiás opciót
9 dolog, amit jobb ha nem hagysz a hálószobádban
Vannak, akik csak akkor lépnek be hálószobájukba, amikor aludni mennek, míg mások a mindennapi tevékenységeik nagy részét ebben a szobában végzik. Sokan az ágyukban esznek, isznak, de a hálószobában található meg a számítógépes asztal, sokszor a futópad vagy a szobakerékpár is. Bár kényelmes, ha minden elérhető közelben van, de a lakberendezési szakértők szerint ez káros hatással is lehet ránk nézve. Íme az a kilenc dolog, amit ne vigyél be a hálószobádba.
Lehet tenni a bőröregedés ellen
Mindannyian szeretnénk jól kinézni, és minél tovább elégedetten belenézni a tükörbe, ám az idő múlásával senki nem kerülheti el az apró ráncok megjelenését a bőrén. De mi okozza ezeket? Mikor bukkannak fel, és késleltethetjük-e valahogy a megjelenésüket? A génjeink vagy mi magunk vagyunk felelősek a ráncaink számáért és mélységéért?
Többszervi gyulladást is okozhat gyerekeknél a Covid
Egyre többet hallunk a gyerekek helyzetéről a járvány elleni harcban. Nem kell hozzáértőnek lenni, hogy rájöjjünk: a vírus nem válogat a korcsoportok között, csupán a fertőzöttek immunrendszere okozza a fertőzés lefolyásának különbségeit. Nagyon sok gyerek tünetmentesen, vagy enyhe tünetekkel vészeli át a betegséget, de ilyen esetekben is szükséges lehet sajnos a kórházi ellátás.
A Föld napjára készül a 10 millió fa közössége - videóinterjú Bojár Iván Andrással
Két hét múlva, április 22-én ünnepeljük a Föld Napját. Ez így önmagában csak egy újabb hivatalos esemény lenne. A Bojár Iván András alapította 10 millió fa közössége azonban tartalommal tölti meg mindezt, és már jó előre készül is rá. Szombaton Magyarhertelenden ültetnek 1300 fát, vasárnap pedig Velencén újabb ezret. Természetesen mindkét helyszínre várják az önkénteseket.