Lélek cikkek

Mitől vagyok ennyire fáradt?
Az ősz beköszöntével és a tél közeledtével egyre többen érezzük úgy, hogy reggelente nehezünkre esik kikelni az ágyból, és hiába iszunk kávét, ásítozva megyünk be a munkahelyünkre, ahol napközben majd elalszunk a számítógépünk előtt, hogy aztán hazaérve a gyerekekkel és házimunkával töltött esti órák után a tévé előtti díványon nyomjon el bennünket az álom.

A székrekedés női betegség? Van segítség
A nők és a férfiak egészségük szempontjából is számos dologban különböznek egymástól. Jellemző, hogy bizonyos panaszok gyakrabban lépnek fel nőknél, így például a férfiakhoz képest kétszer-háromszor annyi nőt érint a rendszertelen emésztés és a székrekedés. Ez a különbség a két nem között serdülőkortól mutatható ki, amikortól a bélműködést is befolyásoló női nemi hormonok mennyisége jelentősen megnő a lányok szervezetében.

Téli álom, hogy többet alszunk vasárnaptól?
Közeleg október 25., a téli időszámítás kezdete. Azt gondolhatnánk, hogy ez egy jó dolog, hiszen egy órával többet alhatnunk. De vajon mindenki így vélekedik ebben a kérdésben?

A kézírás lebuktatja a hazug embert
Az izraeli Haifa Egyetem tudósai úgy vélik, legjobban a kézírása alapján lehet leleplezni a hazug embert. A pszichológusok szerint a kézírás változik, mikor valaki hazudik. Azért van így, mert az agynak keményebben kell dolgoznia a kitalált tényeken, így ez a folyamat megzavarja a normál írás menetét.

Kivégzett kínai bűnözőktől származnak az átültetett szervek
Kínában az átültetett szerveknek több mint 65 %-a kivégzett bűnözőktől származik, jelentette az állami média. Az angol nyelvű China Daily-ben megjelent cikk ritka elismerése volt annak a szerepnek, melyet a halálra ítéltek töltenek be az ország transzplantációs ágazatában. A kivégzett emberek „semmiképp sem megfelelő forrásai a szervátültetéseknek" - idézte az újság Huang Jiefu egészségügyi miniszter-helyettest.

Rákot okozó tehéntej és a halálos ételkiegészítők?
Hetekig pirosló, öklömnyi nagyságú paradicsom, extra fehérjetartalmú szója, ellenállóbb burgonyanövény, mag nélküli mandarin... Amikor néhány éve divatba jöttek a génkezelt élelmiszerek, még nagy lelkesedéssel fogadtuk a "tökéletes" portékákat. Mára a kedv lelohadt, s sajnos már magunk sem tudjuk, melyik ételtől kellene óvakodnunk, ha el akarjuk kerüli a mellékhatásokat.Megtörtént esetek, melyek ráébresztenek a bio élelmiszerek fontosságára...

Új korszak a plasztikai sebészetben
A Thermage az első, és jelenleg egyetlen plasztikai sebészeti beavatkozás Magyarországon, mely a ráncok eltüntetését, a bőrfeszesítést non-invasive (vágás nélkül) módon teszi lehetővé. A Mediburg Klinikán alkalmazott bőrfeszesítő eljárás új korszakot nyit a hazai plasztikai sebészetben.

A kemoterápia kellemetlen ártalma
Az émelygés, hányás, a haj kihullása mellett az ajkak fájdalmas kicserepesedése a kemoterápia jelentéktelen mellékhatásának tűnik, és nem is nagyon foglalkoznak vele a mindennapi orvosi gyakorlatban.

Pszichoterror egyre több munkahelyen
Amióta emberek együtt dolgoznak, vannak szakmai konfliktusok és hatalmi harcok, amelynek főként a nők vannak kitéve. Mégis úgy tűnik, az utóbbi években az egymás irányába gyakorolt „hangnem" egyre durvább lett.

Férfiakat is beoltják a HPV vakcinával
Az amerikai Gyógyszer-és Élelmezésügyi Hatóság (FDA) e héten szavazta meg 9 és 26 év közötti fiúk oltását a humán papillomvirus elleni, az USÁ-ban Gardasil néven forgalmazott vakcinával. A vakcina, mellyel a hasonló korosztályba tartozó lányokat már 2006 óta oltják, a nemi tájék szemölcseinek, illetve rákos betegségeinek 70 százalékát okozó humán papillomavírus négy típusa ellen véd.
Nagyon fáj?
Nagyon keveset tudunk a depresszió lehetséges testi tüneteiről, derül ki a Házipatika.com egészségügyi portál felméréséből, amelyet 1211-en töltöttek ki. Bár szinte valamennyi válaszadó tudta, hogy a betegség befolyásolja az érintettek hangulatát, azt csak kevesebb, mint harmaduk ismerte, hogy a depresszióhoz fájdalom is kötődhet.
Sperma az új fegyver, az öregedés ellen
A spermában található, spermidinnek nevezett vegyület lehet a legújabb fegyver az öregedés ellen, az ausztriai Graz Egyetem kutatói szerint. Felfedezték, hogy a spermidinek lassítják az öregedési folyamatot és növelik az élettartamot élesztőgombák, legyek, giliszták és egerek esetében és az emberi vér sejtjeit pedig megvédik a károsodással szemben.
A természetes alapanyagú kozmetikum is tartalmaz vegyszert
Egy cikkben, mely egy, a pácienseket informáló, NHS Choices nevű honlapon jelent meg, hogy az ásványi alapanyagokból készült kozmetikai termékek gyártása egy rendkívül érdekes területe a jövő kutatásainak, ám hozzáteszi, hogy sok évbe telik, míg a labortesztek és a további állatkísérletek után az emberek is kipróbálhatják.
Feláldozta a szexet az életben maradásért
A 46 éves mérnök prosztatarákja miatt volt kénytelen úgy dönteni, hogy lemond a spontán szexuális életről annak érdekében, hogy láthassa gyermekét felnőni. „Legalább annyira nagy változást jelent ez számomra fejben, mint testben. Az idegek ugyan még megvannak, de a szexuális vágy már nem ugyanaz, mint ahogyan az orgazmus sem. Nagyon szeretném ha minden úgy működne ahogy rég, de az egészség az első, és azt hiszem jól döntöttem." - nyilatkozta a férfi.
Gyilkos Vírusok- Vírusgyilkosok ma
Egy vasárnapi ebéden elfogyasztott magyaros étel tízezerszer több kórokozót tartalmaz, mint egy védőoltás - mondta Dr. Mészner Zsófia az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója.
Czeizel: Oltassák be magukat az újinfluenza ellen!
Az InfoRádió által megkérdezett orvos-genetikus szerint a várandós nőknek érdemes beadatni az új influenza elleni vakcinát. Czeizel Endre úgy vélte: a védőoltás semmilyen fejlődési rendellenességet nem okozhat.
Mutasd csak a cipőd! Megtudom, hogy ki vagy?
A cipő formájával, stílusával meghatározza a személyiségünkről kialakított képet, így lényeges része mindennapi életünknek. Talán nem is gondolta, hogy lábbelink jellemzi nemcsak ízlésünket, egyéniségünket, de viseletességének mértéke testtartásunkról, alkatunkról, járásunkról, vagyis végeredményben egész személyiségünkről árulkodik.
Megőrülök! Szedjétek le a fejem!
Érezte már, hogy a fájdalomtól lüktet és hasogat a feje? Hogy legszívesebben eldobna mindent, és egy sötét szobában pihenne egész nap? Ilyen és hasonló tünetekkel rengeteg ember küzd nap, mint nap. A fejfájásnak több oka lehet, illetve több módszer létezik a tünetek enyhítésére, kezelésére.
Ha el akarsz hízni, diétázz!
Pedig számtalan sokféle fogyókúrát kipróbáltunk, és egyik sem segített? Az egyetlen eredmény az volt, hogy a sülyfölösleg emelkedett, hangulatunk pedig romlott, tehát a másik irányba "jojózott"? Öntudatunk és kedélyállapotunk, az optimizmus és az akaraterő minden diétával csak tovább gyengült.
Klimax és inkontinencia
A nők életének és egyúttal testének is egyik legtörékenyebb és legmeghatározóbb időszaka a változókor vagyis a klimax. Ez a folyamat, mely a testet és a lelket egyaránt megviseli, általában a 47. év körül kezdődik. Jellegzetes és gyakori korai tünetei a hőhullámok, a kipirulás, az éjszakai izzadás és a szívdobogás érzés. Ezek a tünetek a változó kori problémáknak csak egy olyan részét képezik, ami a külvilág számára is látható, viszont vannak sokkal súlyosabb, kevésbé ismert következményei is.
Fontos körömápolási trükkök
Foltos, barázdált, hajlamos a letöredezésre, vagy éppen túl puha. Szilárdságuk ellenére, kevés olyan ember van, akinek ne okozna néha problémát körmei állapota. Okok és megoldásuk.
Tíz dolog ami sikít, hogy igénytelen a férfi !
Nő vagy és most indulsz az első randira? Érdemes végignézned a férfin,megfigyelve néhány apró részletet, hogy ne érjen kellemetlen meglepetés a későbbiekben! Férfi vagy? Akkor pedig figyelj: ilyennek nem szabad lenni!
Trendi reggel-Szabó Patrícia Tothbori-ban
Sajtóreggeli keretében, a Liszt Ferenc téren, modellek mutatták meg az újságíróknak Tóth Bori őszi/téli Business Look kollekciójának néhány darabját. A rendezvény háziasszonya Szabó Patrícia tetőtől talpig TOTHBORI-ban üdvözölte újra a ruhatárunkban a klasszikus női eleganciát.
Mi az a hiperbár oxigénterápia? Érdemes elolvasnod!
A nem baleset okán végzett lábamputációk 70 százaléka cukorbetegség eredetű és évente négyezer lábat kell amputálni Magyarországon a diabétesz szövődményei miatt, pedig egy speciális kezeléssorozattal minden harmadik ilyen műtét elkerülhető lenne.
Ha megszerezted,Téged is részeg démonná változtat...!
Szinte egész életünk a hatalmi harcokról szól. Van, amikor mi vagyunk az erősebbek, és van úgy, hogy bennünket győznek le. Közhely, de sajnos többnyire így van: - a hatalom megrészegít.
Öt ruhadarab, amiért minden nő ölni tudna. Nézd csak!
Vannak olyan ruha-, egészen pontosan divatdarabok, amik soha nem mennek ki a divatból, és örökké, minden generáció vágyik rájuk. Nézzük, mi az az öt darab, ami minden nő szívét megdobogtatja.
10 dolog ami sikít, hogy igénytelen a nő!
Bár borongós, esős, szürke időben senkinek nincs kedve csinosan felöltözni, de azért vannak hibák, amelyeket nőként jobb, ha nem követünk el. Az avatott szem rögtön kiszúrja a lenőtt hajtövet, a kivillanó melltartópántot vagy a sáros sarkú cipőt. A következő lista nem piszkálódás, inkább jó tanácsok, hogy soha ne érezzük kellemetlenül magunkat egyetlen helyzetben sem.
Öltözz az üzlethez! Színesedik a trend
Itthon gyakran még vezetői körökben is tartja magát a „nem a ruha teszi az embert" elve. Az egyre kifinomultabbá váló üzleti élet és a fejlődő céges kultúrák világában azonban meghatározó szerep jut az öltözködésnek. Az elmúlt években sokat fejlődött a hazai üzleti öltözködési kultúra, de Európában még mindig nem állunk jól.
A nők tudják, mikor termékenyek!?
A nők agya valahogyan követi a menstruációs ciklust, tulajdonképpen a nők tudják, mikor termékenyek. A nők kívánatosabban öltözködnek, peteérés idején- állapította meg a los angelesi Kaliforniai Egyetem kutatói csapata...
Este csábítanál? Íme 10 tipp, hogy istennővé válhass!
Jól tudjuk, hogy öltözetünkkel csalhatunk is egy kicsit, és optikai illúziók egész sorát varázsolhatjuk a környezetünk felé; de ne feledjük: akár rossz irányba is!
Jótékony a tojás. Nézzük, mire is jó?
Mind Európa, mind Amerika rehabilitálta a tojást 1990-ben, sőt azóta, annak táplálkozás- és egészségtani előnyeit hangsúlyozza. Magyarországon azonban a lakosság még mindig kevés információhoz jut a tojás modern táplálkozásban elfoglalt helyéről.
Heti egyórás nevetés receptre
A heti egyórás nevetés elég volt egy 64 éves páciensnek ahhoz hogy leküzdje a depressziót, ami a két éven át tartó kemoterápiás kezelése során alakult ki.
Az Egyesült Államok betiltotta a "finom"cigarettát!
A gyümölcsös, cukorkás és szegfűszeg-ízesítésű cigaretták forgalmazása tilos az Egyesült Államokban egy új törvény értelmében, melynek célja a dohányzás csökkentése, különösen a gyerekek körében.
Boros-szőlős finom étkezések
A szőlő gyümölcsként vagy annak leve formájában a világ minden tájékának étrendjében megtalálható. Nem véletlenül, hiszen a napfény érlelte termésről az orvostudomány már rég bebizonyította: nemcsak finom és élvezetes gasztronómiai csemege, hanem életfontosságú, teljes értékű táplálékunk.
Terjedő új betegség:a kiégés (burnout)
Volt már rosszkedvű? Egy-egy sikeres periódus után azt vette észre, hogy csökken a lelkesedése? Gondolkodott már azon, hogy mi lehet ennek az oka, és hogyan szüntethető meg? Ebben az esetben nagy valószínűséggel kiégésről beszélhetünk.
Wellness otthon a kádban. Hogyan?
Nem feltétlenül kell wellness-szállodába menni vagy speciális berendezéseket beszerezni ahhoz, hogy a wellness előnyeit élvezhessük. Akár otthon, egy hagyományos fürdőkádban is pihenhetünk, persze nem mindegy, hogy mikor, mennyi időt és hogyan töltünk a forró vízben.
Biosarok: szüreti örömök egészségre áldásos előnyei
Itt a szüret ideje a hagyományos szőlőskertekben és az ökogazdaságok parcelláin egyaránt. S mivel a bioszőlő, -szőlőlé, -must és -bor még nem kapott kellő figyelmet a hazai gasztronómiában, érdemes dióhéjban megismerni a termesztés és feldolgozás egészségre áldásos előnyeit.
"Nem érzem magam férfinak!"
Azok a férfiak, akik ezekben a hetekben a tv-t bámulják, miközben bőszen emelgetik a söröskorsót, valójában nem tesznek mást, mint hogy kompenzálják férfiatlanságukat.
2009/2010 őszi-téli cipőtrend
2009/2010 őszi-téli cipődivatjára a sokszínűség a legjellemzőbb: tűsarok és vastag, erőteljes, esetenként formabontó sarokmegoldások, szögletes és hegyes cipőorrok, térd fölé érő és fűzős, tűsarkú csizmák – a változatos kínálatban mindenki megtalálhatja a neki tetszőt.
Feketeáfonya, a természet csodája
Egy reggelire elfogyasztott áfonyás turmix még 5 órával később is javítja az összpontosító-képességet és a memóriát. A Brit Tudományos Napokon elhangzottak szerint az áfonyában lévő antioxidánsok javítják az agy vérellátását és oxigénszintjét, sőt még a demencia kialakulását is képesek megakadályozni.
Konzervált vitaminok
A piacról vagy a kertből még beszerezhetjük a zöldségeket, és nem kell nélkülözni télen sem őket. Konzerváljuk savanyúságként, és télen is fogyaszthatunk vitamint. Összegyűjtöttük a legfinomabb, legkülönlegesebb savanyúság recepteket.
Minél nagyobb, annál jobb...!
Régebben is nagyon trendi volt a hosszú, lógó függő, ez most sincs másként.Kerek, szögletes, lyukas... No nem csokoládé, hanem fülbevaló. Manapság ugyanis minden hódít, ami feltűnő, és persze drága.
"Az év allergénje"-keresd a hajfestékedben!
Egy ötvenes éveinek elején járó hölgy már évek óta minden probléma nélkül festeti a haját. Ám egyik pillanatról a másikra, furcsa kiütések jelentkeztek rajta a hajfestést követően. A helyzet pedig minden alkalommal rosszabb lett. A fodrász hajfestékek garmadájával kísérletezett, de mindegyik allergiás reakciót váltott ki nála.
Élet vagy halál? Mindössze 5 percen múlik...
Mikor volt utoljára bármilyen szűrővizsgálaton? Tüdőszűrésen, rákszűrésen, bőrgyógyászati vizsgálaton? Ugye régen? Azt se tudja, igazából milyeneken is kellene részt venni?
Egészséges a szíved? Honnan tudod?
Hogyan tartsuk kordában a vérnyomásunkat, és hogyan kerüljük el a szívre és az érrendszerre leselkedő veszélyeket? Honnan tudjuk meg, hogy túlsúlyosak vagyunk-e, valamint mit együnk, és hogyan készítsük el? A kérdésekre adott válaszok adják a kezünkbe az egészséges szív titkának kulcsát.
Mi köze a férfi meddőségének a fogínygyulladáshoz?
A kevésbé életképes vagy kevesebb spermaszámmal rendelkező férfiak egyben fogorvosukhoz is ellátogathatnak kezelésre - izraeli kutatók szerint legalábbis.
Őszi, téli divattrend - 2009
Még a nyár végi árleszállítások hevében vagyunk, de már ideje a hideg napokra is gondolni. Mit kötelező beszereznünk az őszi szezonra? A külföldi divatheteken a tervezők már jó előre megálmodták, hogy miben feszítsünk idén ősszel és télen.
A válság jó hatással van a szexulitásra
A jelenlegi szomorú gazdasági helyzetben kezd felemelkedni a „pajkos szexualitás" - derült ki a világ legnagyobb egézségügyi, szexuális és életmód kiállításán, a Sexpo-n.