Lélek cikkek

Betiltották az erotikus kiegészítők reklámozását
Úgynevezett "szociális szennyezés" vádjával tiltotta be a kínai kormány azokat a televízióban és rádióban leadott reklámokat, amelyek push-up melltartókat, az alakot javító alsóneműt és szerelmi segédeszközöket hirdettek.

Prostitúció telefonon és neten
A dél-koreaiak egyre gyakrabban fordulnak az internethez és a mobilszolgáltatókhoz, ha szexuális szolgáltatásokat szeretnének vásárolni, az országban ugyanis 2004 óta rendkívüli módon megszigorították a bordélyházakra vonatkozó törvényeket.

Fitnesz tévhitek
A testedzést sokan sokféleképpen művelik, de csak kevesen tanulmányozzák a sport tudományos elméletét, a különböző mozgásfajták élettani hatásait. Sajnos nem mindenki mellett áll ott az edző netán személyi tréner, és az "alkalmi sportolók" a testedzés során gyakran a szájhagyomány útján terjedő "bölcsességekre" hagyatkoznak. Ahogyan az élet minden területén, úgy a sporttevékenységekre vonatkozóan is újabbnál újabb elméletek ütik föl a fejüket, melyek cáfolják az addig elfogadottakat.
Íme néhány német és amerikai kutatás alapján született friss cáfolat:

5 dolog, ami a férfinak játék, a nőnek pedig nem!
Játszani felnőttek, gyerekek, egyaránt szeretünk. Ám hogy ki miben leli örömét, életkoronként, egyéneként, és nemenként is különbözünk. Lássuk tehát, mi is az, amit a férfi szívesen játszik!

Csak óvatosan a kencékkel!
Bizony a szépségünk és egészségünk megóvása érdekében használatos krémek, kozmetikumok néha károsabbak, mint gondolnánk. Sokszor nem is tudjuk, milyen anyagokból tevődik össze az általunk használt termék, s nem is sejtjük, hogy a káros összetevők okoznak galibát.

Nőtt a barna kenyér kedveltsége
A kenyér legalapvetőbb és legnépszerűbb élelmiszereink egyike. A rendszerváltás óta a háztartások élelmiszer-, így kenyérvásárlási szempontjai is folyamatosan alakulnak, s abban egyre nagyobb szerepet kap az egészségtudatosság. Míg 1989-ben még heti hat alkalommal fehér kenyér került a magyar családok asztalára, és csupán egyszer barna kenyér, addig ma már heti két alkalommal fogyasztanak honfitársaink barna kenyeret. A mindennapi kenyér és pékáruk fő beszerzési forrását a lakóhelyhez közeli kis önkiszolgáló üzletek jelentik, de a szakosodott boltok, így pékségek és kenyérboltok is a korábbiaknál több vásárlót látszanak vonzani.

Miért nem aludtam az éjszaka?
Életünk egyharmadát alvással töltjük. Egy átlagosan várható élettartam esetén ez 26 évet jelent. Sokan azonban ennek a tizedéért is hálásak lennének, mert ők azok, akik éjszakáik nagy részét is éberen töltik.

Így gyógyulhatsz meg könnyen, gyorsan!
Amerikai tudósok felfedezték, hogy a zenélés fejleszti az agyat és élesíti a hallást mindenféle hangokra, beleértve az emberi beszédet is.

Amit eddig nem tudtunk a férfiakról...
A Sorstalanság, az Abigél, a Tüskevár, valamint a Harry Potter a diákok kedvenc olvasmánya egy Magyarországon elkészült felmérés szerint, amiből az is kiderült, hogy a lányok sokkal szívesebben vesznek kezükbe könyvet, mint a fiúk, s az olvasási kedv később, a munkavállalás idején sem változik.

Gazdagok kiváltsága a soványság
Régebbi időkben az a nő számított szépnek és jó választásnak, akin volt mit fogni, és jó családi háttérrel rendelkezett. Onnan lehetett tudni, hogy egy nő jómódú, hogy ha hatalmas hurkákkal és dús keblekkel rendelkezett. A soványság a szegénységet szimbolizálta, és kifejezetten visszataszítónak tartották a férfiak.
Így űzheti el a fájdalmat - könnyen!
A kínai wellnesst évszázadok óta gyakorolják hazájában. A mi kultúránkban most kezdik felfedezni a módszereik áldásos hatásait.
Tudta ezt? Mi nem hittük volna!
Mennyire várhatunk segítséget a környezettől, ha pozitívan szeretnénk változni? Mennyire sulykolják belénk a sokszor emlegetett- kutyából nem lesz szalonna- elvet? Sokszor hallhattuk, hogy a sikeres embert az különbözteti meg a sikertelentől, hogy a sikeres mindig eggyel többször kel fel, ha elbukik.
A nő ezer arca
Napjaink egyik feszítő kérdése ma is a férfi és nő közötti különbségek, és a különbségekből eredő feszültségek örömei mellett a distresszek kezelése.
"Bezárták, és megalázták őket...!"
A történelem során százezrek fizettek az életükkel azért, mert megszegték társadalmuk szexuális szabályait. A homoszexualitás miatt kiszabott büntetéseket ráadásul gyűlölködő reakciók kísérik. Ezt ma homofóbiának nevezik.
Légy a sportos életmód híve!
Divathóbortok mindig vannak. Olykor a ruházatunkkal keltünk feltűnést, máskor meg azzal, hogy a legújabb aerobik trend hívei vagyunk. Míg előbbinél annyi veszély fenyeget, hogy az utcán kinevetnek, utóbbinak sokkal súlyosabb következményei lehetnek.
A ruha teszi a jó ízlésű embert
A divatos ruhadarabokat csak akkor érdemes felvenni, ha az illik személyiségünkhöz, alkatunkhoz, és az alkalomhoz is. A nem megfelelő toalett sérthet másokat, viselőjét pedig nevetségessé teheti.
Régi idők ruházata
Az ősember azért kezdett ruhát hordani, mert fázott. Divatozni pedig azért, hogy varázsereje legyen.
Egy távoli gyógymód: bármilyen betegség ellen!
A kínai gyógyászatról legtöbbünknek csak az akupunktúrás kezelések jutnak eszébe, pedig ez a távol-keleti ország ennél sokszínűbb gyógymódrendszert dolgozott ki az évszázadok alatt. Hogy miért ilyen sokszínű? Mert magában foglalja a han, a tibeti, a mongol, az ujgur és más népek orvostudományát.
Nem volt ciki büdösnek lenni
A napi fürdés, ruhacsere, a sokak szerint túlzott higiénia manapság nemcsak természetes, de elvárás is. Régen azonban nem volt ciki néhány tetű, a testszag pedig teljesen normálisnak számított.
Elege van a fertőzésekből?
Az influenzajárványok idején érdemes megismerkednünk a menedzseréletmóddal járó stressz és az immunrendszer állapota összefüggésével. Megkapjuk-e az éppen aktuális influenzajárványt vagy sem, illetve az mennyire vesz le bennünket a lábunkról, erősen függ attól, milyen állapotban van immunrendszerünk. Miért lesz beteg egyikünk, s miért nem a másik?
Ez nem kacsa! Működik!
Nincs logikus magyarázat arra, hogy válik a kacsamájból - és szívből egy influenza elleni csodaszer, de mégis működik.
Mennyibe kerül a fiatalság?
A fiatalság érdekében nagyon sokan szinte bármit hajlandóak megtenni. Ha a folytonos masszázs, a hidratáló- és ránctalanító krémek nem használnak, akkor jön a szike - akár milliókért is.
Négy tipp, hogyan legyél vadmacska ingyen
A bőr- és szőrmeruháknak megkérik az árát, nem is kicsit. Mit tegyünk, ha nincs pénzünk vadmacskás kiegészítőkre? Készítsünk mi magunk!
A vörösbor is védhet a cukorbetegség ellen
A kínai Nemzeti Tudományos Akadémia kutatói nemrég felfedezték, hogy a vörösbor egyik alkotórészének, a resveratrolnak már igen kis mennyisége is elegendő ahhoz, hogy a szervezet érzékenységét fokozza az inzulinnal szemben - legalábbis egerekben.
Egészségtelen anyagok a sültekben?
Azok az ételek - például a hamburger, sült krumpli és más magas hőmérsékleten sütött zsíros étkek -, melyek nagy mennyiségben tartalmaznak cukorbomlási végtermékeket, rövid ideig tartó, ám súlyos érműködési zavart okoznak, ami hosszú távon akár szívbetegség kialakulásához is vezethet - jelent meg a Diabetes Care c. folyóiratban.
A szexnél is van élvezetesebb tevékenység: az evés!
Az evés mindig is az emberiség egyik legélvezetesebb tevékenysége volt. Egyes kultúrákban a szexualitásnál is fontosabb. Ha egészségesen és kiegyensúlyozottan táplálkozunk, akkor ma sem kell lemondanunk az evés élvezetéről.
10 jó tanács a cukorbetegeknek
Magyarországon egyre gyakoribb a cukorbetegség. A legtöbben kétségbeesnek, mikor kiderül betegségük, pedig könnyedén együtt lehet vele élni, csak követni kell a szabályokat, a fontos előírásokat!
"Nem ölelhetem meg a gyerekem, mert megfertőz!"
A szülők legnagyobb félelme, ha gyermeküket, olyan betegség fertőzi meg, mely ragályos. Nem tudják úgy ápolni, ahogyan szeretnék, nem ölelhetik meg gyermeküket, ha nagy fájdalmai vannak. Ilyen kegyetlen betegség az az agyhártyagyulladás, mely általában 3-8 hónapos gyermekeket érint.
Végzetes lehet a piros zakó!
Napjainkban öltözködés kultúránk erős hiányosságokat mutat, ha állásinterjúra készülünk.Köztudott hogy az első benyomás, a megjelenés, döntő fontosságú.
A "pokol ablaka" és a harisnyás férfiak
Mit hordtak az erősebbik nem tagjai a középkorban? Milyen volt a csőrös cipő, a testhez simuló harisnya? Valóban a származástól függött az, hogy ki milyen ruhát viselhetett?
Gyógyszer nélküli segítség - cukorbetegeknek!
A szilimarint, a máriatövis nevű növény kivonatát a természetgyógyászok elsősorban májproblémákra ajánlják. Iráni kutatók nemrégiben felvetették, hogy a vegyületnek esetleg kedvező hatása lehet a cukorbetegségre is.
Tűsarok + vérvörös rúzs = kurvás?
Ha egy tökéletes csípő-, derék- és mellbőségű, hosszú hajú, miniszoknyás, tűsarkú cipős nő libben keresztül az utcán, az általában két reakciót vált ki. Az egyik a férfiak kocsányon lógó szemeinek jelensége, a másik a nők szájából összehangzóan feltörő "De kurvás!" megállapítás.
A hivatal rémei
A hivatalos ügyek intézésének is van kultúrája. Azonban az, ahogy mi intézzünk dolgainkat, eltér attól, ahogy intézni kellene őket. Pedig ebben az esetben különösen igaz a mondás: többet ésszel, mint erővel!
A szerelmet megöli a kultúra?
A legújabb felmérés szerint egy első randira nem egy múzeum, vagy egy galéria a legmegfelelőbb hely. Sőt!
Az a gabona, amely betegségeid is gyógyítja!
Megdöbbentően sok egészségügyi problémára lehet megoldás az az ősi gabonafajta, aminek ásványanyag - és vitamintartalma óriási!
A legnagyobb hibák, melyeket 2007-ben elkövethetsz
Ha a divat terén hibázunk, nem megfelelő ruhát vagy kiegészítőt veszünk magunkra, vagy épp nem vagyunk napra készek a legújabb divatirányzatokból, attól még nem követünk el bűnt.
Eláruljuk, mitől lesz jó egy kapcsolat
Ha úgy gondolja, mindent megtesz annak érdekében, hogy jól működjön a kapcsolata ne olvasson tovább. Ha azonban kíváncsi arra, hogy mit tehetne még, íme néhány szívhez szóló tanács.
Varázsoljon magának csábító tekintetet!
Mi a közös egy húzós vizsgaidőszakban, egy stresszes munkahétben, egy kiadós betegségben és egy átmulatott éjszakában? A sötét karikák! Mitől jönnek elő és van-e ellenszere a szem alatt éktelenkedő sötét árnyékoknak - cikkünkből megtudhatja.
Még csak 16 éves, de most van nagy veszélyben!
A brit Egészségvédelmi Hivatal legújabb felmérései alapján 16 éves korára az angol nők legalább 10 százaléka megfertőződik a humán papillómavírus (HPV) egy vagy több törzsével.
Ezek az ételek segíthetik megelőzni a daganatot!
A kiegyensúlyozott életmódnak jelentős szerepe van úgy a daganat megelőzésében, mint a kezelések alatt és azt követően. A kemo-, sugár- és hormonterápia, valamint a műtétek idején fordítsunk különös figyelmet a helyes étrendre.
Együnk szóját: megvéd a csontritkulástól!
A szójában található genistein (egy flavonoid vegyület) megerősítheti a csontritkulásban szenvedő nők csontjait - állítják az olasz Messina Egyetem kutatói, Dr. Francesco Squadrito és munkatársai.
Fogyjon így: igyon és ne éhezzen!
A fogyni vágyónak fel kell rázni az anyagcseréjét. Az evés élvezet. Szenteljen időt neki: étkezzen terített asztalnál, és élvezze az étel ízét. Napközben nem szabad éhesnek lennie, ezért reggelizzen, ebédeljen, vacsorázzon, lehetőleg mindig ugyanabban az időben. Legkésőbb 18 órakor vacsorázzon, de az utolsó esti és az első reggeli étkezés között 14 óra legyen, vagyis ha 18 órakor vacsorázik, akkor 8 órakor reggelizzen. Ez alatt az idő alatt ne egyen gyümölcsöt se, esetleg csak folyadékot.
5 tünet: ízületi gyulladásod van
Fáj mindene? Vagy még csak néha érzi, hogy nincs minden rendben az ízületeivel? Nézzük, melyik az az öt jel, amely esetén orvoshoz kell menni, ugyanis lehet szó reumáról, köszvényről vagy akár artózisról is. Magyarországon legalább 150-200 ezren szenvednek ebben!
Vegyen részt a tabuk ledöntésében!
Magyarországon mintegy félmillió azoknak a száma, akik az életvitelt megkeserítő vizelet-visszatartási és -ürítési problémával küszködnek. E betegség csoportnak az egyik leggyakoribb válfaja a hiperaktív hólyag.
Hogyan szurkálódik a "profi" anyós?
A pokolhoz vezető út is jószándékkal van kikövezve - szól a mondás, és ez tökéletesen igaz az anyósokra. Ők ugyanis általában meg vannak győződve róla, hogy ők ismerik csupán a gyermeknevelés egyedüli helyes módját, és nem is bírják tanácsaikat magukban tartani.
"Kifilézlek", mert te is jó nő vagy!
Többször elgondolkodtam már azon, hogy a környezetemben a leggyakrabban a szép nőkről szoktak pletykálni. Vajon ez miért van? Ha egy férfi beszél egy nőről, az érthető, valószínűleg nem közömbös a hölgy iránt. De mi nők miért imádunk saját nemünkről órákat trécselni?
Ezek a világ legfontosabb titkai és pletykái
Pletyka és titok - két olyan tényező az életünkben, mely sorsokat határoz meg, karriereket, kapcsolatokat hozhat létre, erősíthet meg, ugyanakkor egy perc alatt le is rombolhat. Óvatosan kell bánni velük, mert különben könnyen összeroskadhatunk egy fájdalmas rágalmazás vagy egy komoly titok súlya alatt.
Hatcher: "Hétévesen szexuálisan zaklattak"
Hétéves vagyok. Velem jössz? - kérdezi a nagybátyám. Vele akartam. Emlékszem rá.