Életforma.hu


Kell egy megálló, amikor a szívedre gondolsz!

Kell egy megálló, amikor a szívedre gondolsz! 

Bizony alaposan meglepődhettek mindazok a gyanútlan utasok, akik kedden éjszaka a 2-es metró Astoria megállójában szálltak fel vagy éppen le megszokott járművükről. A peronok között kisebbfajta csoportosulás támadt, amely voltaképpen egy egészségmegőrző akcióra igyekezett felhívni az érdeklődők figyelmét. Valószínűleg a Kontroll című film forgatása óta ritkán látott metróaluljáró ennyi hírességet egy helyen, hiszen kitűnő művészek vállalták, hogy segítenek eljuttatni az akció üzenetét mindazokhoz, akiknek fontos, hogy megőrizzék szívük egészségét. Az üzenet pedig nem más, mint az, hogy kell egy megálló a szívünk egészségéért, azaz, ha már csak néhány lépéssel többet teszünk meg, például azáltal, hogy korábban szállunk le egy megállóval, vagy éppen gyalogolunk fel- vagy lefelé a mozgólépcsőn, máris jóval inkább szívbarát életet élünk, mint ezek nélkül az apróságok nélkül.
Válasszon a hobbijához illő színes szemüveget!

Válasszon a hobbijához illő színes szemüveget! 

A legkorszerűbbfejlesztéseknek köszönhetően ma már nem csak egyszerű napszemüveget választhatunk,hanem kedvenc elfoglaltságunknak megfelelő lencseszínezéseket is, hiszen másfényviszonyok hatnak ránk síeléskor, mint városnéző nyaralás vagy a hajnali pecázásalkalmával.
Jól tesszük, ha száműzzük a cukrot az életünkből?!

Jól tesszük, ha száműzzük a cukrot az életünkből?! 

Több éve számos tévhit kering az egyik édesítőszerrel, az aszpartámmal kapcsolatban, és ezeket a hiedelmeket a tudóstársadalom sem hagyhatja figyelmen kívül. Az MDOSZ korábban is foglalkozott már ezzel a témával, most egy 2006-ban, Párizsban megrendezett, kifejezetten az aszpartámmal foglalkozó konferencia adja aktualitását. Lássuk a legfontosabb megállapításokat!
Heti 3-4 kilót fogyhat a csodadiétával: ehet, amennyit csak bír?

Heti 3-4 kilót fogyhat a csodadiétával: ehet, amennyit csak bír? 

Ön is hallott már olyan fogyókúrákról, melyeknek az a lényege, hogy annyit ehet, amennyit csak kíván? De nem hitt benne? Mi megkerestük ezeket a diétákat, és megpróbáljuk megsaccolni, mennyire lehetnek hatásosak!
Ezekre az ételekre van szüksége nyáron a szervezetének!

Ezekre az ételekre van szüksége nyáron a szervezetének! 

A mi kis családunk nem mondható nagyétkűnek a nyáron- van, hogy megelégszünk a napi folyadékadagunkkal, esetleg egy kevés gyümölccsel. Én magam is kerülöm a konyhában való hosszas sütést-főzést, inkább gyors, könnyen elkészíthető, egyszerű ételt próbálok az asztalra tenni.
Így a legegyszerűbb fogyni - hagyja el a kalóriákat!

Így a legegyszerűbb fogyni - hagyja el a kalóriákat! 

A hosszú távú fogyás kalóriabevitelünk csökkentésével eredményesebb lehet, mint ételeink összetételének megváltoztatásával - olvasható az American Journal of Clinical Nutrition áprilisi számában. Ennyi lenne tehát a nagy titok?
Menstruációs fájdalma van? Ezeknek a segítségével elmúlik!

Menstruációs fájdalma van? Ezeknek a segítségével elmúlik! 

Az első menstruációt követően számítanunk kell arra, hogy a menzesz fájdalmassá válik.
Varázsoljon felejthetetlen ízeket a teppan yakival!

Varázsoljon felejthetetlen ízeket a teppan yakival! 

A teppan yaki egy hagyományos japán ételkészítési mód. Maga a szó a teppan=vaslap és a yaki=grillezett szavakból áll össze. Észak-Amerikában "hibachi"-nak is nevezik és nagyon kedvelt formája a steak készítésnek.
Amit vétek lenne kihagyni ebben a hónapban!

Amit vétek lenne kihagyni ebben a hónapban! 

A július azon hónapok egyike, amely kiváló lehetőséget nyújt mindannyiunk számára arra, hogy átgondoljuk, és átéljük személyes kapcsolatunkat a természettel és a fénnyel, ami hihetetlen energiaforrás számunkra.
Egyensúlyban a kilókkal - a nyaralás alatt is

Egyensúlyban a kilókkal - a nyaralás alatt is 

Jól akarod érezni magad a nyaralás alatt is? Inkább fogyni szeretnél, mint magadra szedni néhány kilót? Lehetséges ez? Nos, van néhány tippünk!

Zöldségek, melyek megvédenek a ráktól! 

A Pittsburghi Egyetem Rákkutató Intézetének tanulmánya szerint egyes zöldségek, mint a brokkoli, a torma, a karfiol és a káposzta olyan vegyületeket tartalmaznak, amik nemcsak hogy megállítják az egerekbe ültetett prosztata ráksejtek növekedését, hanem a daganatot tápláló erek kialakulását is gátolják. A tanulmányt az Amerikai Rákkutató Szövetség áprilisi éves konferenciáján tették közzé Los Angelesben.

Megdöbbentő: évekig a nő testében volt a bennfelejtett katéter! 

Egy malajziai üzletember felszólította az Alor Star kórház vezetőségét, hogy mutassák meg annak az állításuk szerint feleségének kiküldött levélnek a másolatát, melyben arra kérik az asszonyt, menjen vissza kontrollvizsgálatra vesekő eltávolító műtéte után.

Nemcsak a gyógyszer gyógyítja a gyerekeket! 

A K&H Csoport 2004 óta minden évben meghirdeti K&H gyógyvarázs pályázati programját, amelyet idén május 16-án írt ki. A pályázati időszak alatt immár hagyományosan egy 15 állomásos gyerekeknek szóló előadássorozat - évente más mesével - látogat el a kórházakban fekvő kis betegekhez. Ebben az évben a Szeleburdi Meseszínház társulata, a Pampalini Afrikában című interaktív mesejátékával kedveskedik a kiskirályoknak, egész júniusban. Az elmúlt évek során összesen 43 helyszínen több mint 1 500 gyermeknek csalt mosolyt az arcára, a K&H nekik szóló programja. A híres vadász egy kalandját a mai napon Budapesten és Tatabányán mutatták be a társulat tagjai.

5 szabály, amely segítségével kilókkal lehetsz könnyebb! 

Sajnos az, hogy hány kilót nyomunk a mérlegen, nem csak hiúsági kérdés. Sokkal inkább egészségi, hiszen a cukorbetegségtől kezdve a szív- és érrendszeri gondokon keresztül számos problémát okozhat az elhízás. De íme itt van öt szabály, melyet ha betartasz, nemcsak karcsúbb, hanem egészségesebb is lehetsz!

A fenyegető UVA sugárzásról 

A BASF új generációs UV szűrőit felhasználva, hamarosan egyre több fényvédő és kozmetikai termék nyújt védelmet a mindnyájunkat fenyegető UVA sugarak nemrég felfedezett romboló hatásaival szemben. A leégést okozó UVB sugárnál is veszélyesebb, ugyancsak a napfényben található, alattomos UVA sugárzás észrevétlenül károsítja a bőrt, ráncosodást, pigmentfoltokat, valamint az immunrendszer gyengülését idézve elő. Hatásának mindenhol ki vagyunk téve akár borult időben, félárnyékban, sőt még az ablak mögött is.

Köszönöm, Majzik Éva! 

Mielőtt kilépünk az életbe, sok megpróbáltatáson megyünk keresztül. Először az általános iskolában kell bizonyítanunk. Ott szerezzük meg első tapasztalatainkat, kapcsolatokat alakítunk ki, elkezd személyiségünk fejlődni. Ebben a fejlődésben nagy szerepet játszanak tanáraink is.

André Szőts : "Éppen olyan vagyok, mint bárki más" 

Kétszer ment el Magyarországról: először a második világháború alatt menekült el családjával zsidó származása miatt, majd 1956-ban. Dolgozott a bank- és a reklámszakmában, de mindez csak előkészület volt pályája új fejezetéhez: a filmproducerséghez. A magát Amerikában is kipróbált régi vágású európai úriember szerint az élet kaland. S neki bőven kijutott belőle. Egy pár évvel ezelőtt készült beszélgetés André Szőtscsel, aki tavaly óta már nincs közöttünk.

Megmutatják a csillagok: mi vár még az országra 

A hazai életminőségben a haszonelvűség, privatizáció két utolsó beveendő nagy vára az közegészségügy és a közoktatás a közös felhasználásra rendeltetett intézményeknek az emberek kiszolgálása lenne a célja az adókat felhasználva, amely jelen számítások szerint e struktúra fenntartására nem elégséges.

Súlyos betegek a magyarok! 

Rosszabbnak tartjuk egészségi állapotunkat, de nem teszünk ellene. Három év alatt jelentősen csökkent a szűrővizsgálatokra rendszeresen járók aránya.

Mentse meg Ön a beteg gyerekek életét! 

A Szemem Fénye Alapítvány Gyermekmentő Szolgálata adótartozásainak összegyűjtése és a biztonságos működtetés céljából, a gyermekmentő autók elárverezésének elkerülése végett a magyar lakossághoz fordul az alábbi társadalmi célú közleménnyel:

Nem merem felvenni a fürdőruhám, mert kigúnyolnak! 

Egy felmérés szerint az amerikai nők 18 százaléka előbb menne fogorvoshoz vagy járna égő parázson, minthogy fürdőruhát viseljen.

Szikrázó kellékek a forró napokra 

Nyár, napsütés, ragyogás. Mindenki számára ismerős lehet. Azért,hogy Te is ragyoghass az idei nyáron mindenképpen érdemes beszerezned az idén nagyon trendi csillogó villogó kiegészítőket , szépségápolási és dekorkozmetikumokat!

Az idei nyár legforróbb kiegészítői 

Melyek az idei nyár nélkülözhetetelen kiegészítői a divat világában? Nézzünk körül egy kicsit!

Zuhanyozás vagy kádfürdő inkább? 

A tisztaság nem egyszerűen a tisztálkodás eredménye. S bár nem feltétlen kísérője az illat, a kettő mégis összeforrt. Maga a tisztálkodás rítus is, amely segítséget nyújt lelki egyensúlyunk, belső harmóniánk helyreállításához és megőrzéséhez. Hiszen az ápolt, tiszta bőr vonzó, és elfeledtetheti külsőnk apró hibáit, s meghatározza megjelenésünket is.

Ne rejtőzködj! Baj, ha nem mész orvoshoz! 

Budapestre érkezett Magyarország piacvezető gyógyszervállalata, a sanofi-aventis által indított EgészségVonat. A Déli pályaudvaron állomásozó vonaton június 22-24-ig, 8 és 20 óra között ingyenes orvosi sz"urések (vérnyomás, vércukor, triglicerid, koleszterin, haskörfogat, hemoglobin A1C, magasság, testsúly) és interaktív tájékoztatási eszközök várják a budapestieket.

Kerülje el a betegségeket! Táplálkozzon így! 

Nézzünk csak bele egy átlagos magyar háziasszony hétköznapi bevásárlókosarába! Biztosan találunk benne kenyeret, pékárut (többnyire fehéret), felvágottat (zsírosabbat), tojást, tejet, cukrot, esetleg egy üveg sört, és hát édességet a gyerekeknek. Hiányzik azonban a zöldség, a gyümölcs, a teljes kiőrlésű lisztből készült élelmiszer vagy akár a hal, a sajt, az olívaolaj. Mindaz, amire ma azt mondjuk egészség. Hétköznapi kosarunkból valójában egy nagyon fontos, bár kilóban nem mérhető "termék" hiányzik. A szemlélet, amellyel meghosszabbíthatnánk életünket, elkerülhetnénk a betegségeket, és kiegyensúlyozottabban élhetnénk. Ön, vásárolt ma már?

Medveczky Ilona: "A pénz nem változtatott meg". 

Medveczky Ilonáról közhely leírni, hogy jelenség. Azt is, hogy változatos élete filmbe illő fordulatokkal teli. Büszke arra, hogy megtanulta, semmilyen helyzetben se veszítse el a méltóságát, és mindig megőrizze az igazságérzetét.

Meg is vakulhat miatta! 

Az AMD, a nedves időskori makuladegeneráció, egy degeneratív szembetegség, amely a makulán (ismertebb nevén a sárgafolton), vagyis a szem éleslátásért felelős részén, a retina (ideghártya) közepén alakul ki.

Szemetet nyomnak le a torkunkon! 

Az amerikaiak "junk food"-nak, szemét kajának hívják azokat az ételeket, amelyek nem hasznosak az egészségre, sőt, inkább károsítják azt. Egy új tanulmány szerint az élelmiszergyártó vállalatok naponta átlagosan huszonegy reklámot zúdítanak az amerikai gyermekekre, melyek közül a legtöbb valamilyen édességet, rágcsálnivalót, üdítőt és gyorséttermi ételt népszerűsít. A tanulmány szerint a 8-12 év közötti gyerekek évente nagyjából hétezerhatszáz élelmiszerhirdetéssel találkoznak.

Alma vagy körte típusú elhízásom van? 

Orvosi közleményekben metabolikus szindrómának nevezik azt az anyagcsere-tünetegyüttest, amely az elhízást, az emelkedett vérzsírszintet, a magas vérnyomást és a cukorbetegséget együttesen jelenti.

"Mert ezeket fogyasztják. Ezt a rengeteg vegyszert." 

Nem könnyű feladat parkolóhelyet találni egy ökopiac környékén. Egyrészt, mert kevés ilyen van, másrészt mert egyre többen döbbennek rá: ki kell hagyni az életünkből a felesleges kémiai anyagokat.

Egy régi beszélgetés Andrew Vajnával 

Sikerei mögött sajátos életfilozófia áll. Mindig úgy alakította a dolgokat, hogy azok a saját szájízének feleljenek meg, vállalva ennek összes kockázatát. A tervezéskor tisztában van vele, mi az, amiért érdemes megfeszülnie.

Kellenek a hazugságok? 

Mindannyian hazudunk olykor, de legalábbis eltussoljuk a színtisztát, értsd: az igazságot. Ami, ha akarjuk, ha nem, szerves része az éltünknek, ami olykor lelkiismeret furdalásba torkollik.

Hatásos diéta: többet ehetünk - többet fogyunk! 

Ha a megfelelő ételekből eszünk sokat, többet fogyunk, mintha kevesebbet ennénk - állítják amerikai kutatók az American Journal of Clinical Nutrition júniusi számában.

Harcoljon a rák ellen gránátalmával! Hatásos! 

A tudományos eredmények arra engednek következtetni, hogy a gránátalma egy napon az egészséges étrend és életmód része lehet - állítja a Harvard Men's Health Watch áprilisi kiadásában megjelent tanulmány.

Évente 7000 áldozata van a fehér kenyérnek! Ne egye! 

Nagy-Britanniában az egészséges életet propagáló civil szervezetek azt állítják, hogy a szupermarketekben kapható kenyér magas sótartalma évente hétezer ember életét fenyegeti. A CASH nevű (Consensus Action on Salt and Health vagyis Egyetértésben a só ellen az egészségért) érdekvédelmi szervezet szerint a britek étrendjében a kenyér a legmagasabb sóforrás, melynek túlzott fogyasztása növelheti a vérnyomást és a szívroham kockázatát.

Életveszélyes fogyasztószerek! Egy ember már meghalt! 

Meghalt egy nő, miután bevette az egyik franciaországi patikában vásárolt fogyókúrás tablettát. A szer sertés pajzsmirigykivonatból készült.

Csak csínján a szójával! 

Az vagy, amit megeszel- tartja a mondás. De mit adjunk szervezetünknek? Mi az, ami hasznára válhat?

Minden nyáron kezelhetetlen a hajam! 

A szép haj az ápolt megjelenés része. Ahogy egész szervezetünk, úgy hajunk is ki van téve káros környezeti hatásoknak. Sokan azonban a nyár örömei közepette kevés időt, figyelmet fordítanak bőrük és hajuk állapotára, ezért itt van néhány praktikus tanács.

2007 legdivatosabb szandáljai, papucsai! Ezzel hódíthat! 

A láb, a cipő minden évszakban kiemelt ruhadarab, hiszen mi mindent árul el egy szép, elegáns, tiszta cipő a viselőjéről! Ám talán soha nincs annyira a középpontban, mint nyáron, amikor a rövid- és halásznadrágok, a szoknyák láttatni engedik a lábbeliket! Úgyhogy nem árt megismerkednünk az idei év szandál- és papucsdivatjával!

Neked is van harmadik szemed! Használd! 

A világot és bennünket mozgató és rendező erők megismeréséhez belső, rejtett érzékszerveinket, megérzéseinket, finom észlelésünket kell mozgósítanunk!

Fényt az orrba! Elmúlik az allergia! 

Jelenleg a pázsitfűfélék és a gabonafélék virágzása okozza az allergiás tüneteket. A fák és a bokrok által okozott panaszok már nagyban lecsökkentek. Ennek oka, hogy elvirágoztak a növények és a csapadékos idő is lenyomta a pollenkoncentrációját a levegőnek.

Még csak középkorúak, de életveszélyben vannak! 

Minden második középkorú ember koleszterinszintja nagyobb a megengedettnél. Megdöbbentő egészségügyi állapotok rajzolódnak ki egy most elkészült felmérésből.

Új fogyókúrás csodaszer! 

Jelenleg világszerte több millióra tehető az elhízottak száma. Eddig úgy tűnt, a tartós fogyást biztosító csodaszer még várat magára, a jeruzsálemi Héber Egyetem egy fiatal kutatója azonban olyan anyagot fejlesztett ki, melynek segítségével sikerrel fogyhat éhségérzet nélkül az, aki szeretne.

Hogyan lehetek tartósan boldog? 

Mi a boldogság, és hogyan lehet elérni? Egy magyar pszichológus a kezünkbe adja a titok kulcsát. Mi a boldogság? Erre a kérdésre szerintem pontosan annyi válasz létezik, ahány ember élt és él ma a Földön. Az egyikük válasza viszont nekem különösen megtetszett. Az illetőt Csíkszentmihályi Mihálynak hívják.

Árthat a túl sok ásványvíz fogyasztás? 

Bár a legjobb a "csapi fehér", mégis sokan az ásványvízre esküsznek. A választék nagyon gazdag, eligazodni közöttük nem könnyű.

A bőrrák gyógyítható a napfénnyel? 

Érdekes kutatási eredmények láttak nemrég napvilágot a napfény hatásaival kapcsolatban. A napsugarak teljes kiiktatása életünkből (amit a napvédő krémek alkalmazása is jelent) ugyanolyan káros, ha nem károsabb, mint a túlzásba vitt napozás.

Nem bírja tovább a hőséget? Itt a megoldás! 

Kairóban vagy Bagdadban csak akkor beszélnek hőségről, ha a hőmérő higanyszála 40 fok fölé kúszik. Ezekben az országokban azonban egészen más módon próbálnak megbirkózni a kánikulával, mint Európában: sort helyett hosszú ujjú gyapjúblúzokat viselnek, a nők pedig, akik meg akarják őrizni előkelő halvány bőrszínüket, kis esernyővel közlekednek az utcákon.