Lélek cikkek

"Próbáltam néha-néha a halált" (10. rész)
Juhász Gyula fiatal kora óta próbálkozott a halál meghívásával. Az első ismert eset, amiről tudunk, az 1907. februárjában történt: számkivetettségének első állomáshelyéről akart elmenekülni az élet elől.

Visszahívta Bécs, újra övé a trón
Solymosi Tamás: "Táncoltam már máskor is Japánban, én ott mindig jól érzem magam. Szeretik az európaiakat. Főleg a hölgyek. Árad belőlük a pozitív energia..."

"Valami nagy, mély szerelem hiányzik" (9. rész)
Juhász Gyula lelki válságaiban a nőkhöz fűződő viszonya fontos tényező lehetett. Fiatalkori "rövidzárlat-cselekményeknek" hátterében sokszor szerepel szerelmi csalódás. A nő Juhász életében álomvilágot jelent - mondja Péter László.
Lila tél
Úgy tűnik a mediterrán Olaszország Emilio Puccija komolyabban veszi a telet, mint a londoni és a New York-i divattervezők. Legalábbis az ő kollekciójában megjelennek a tél hagyományos kiegészítői, mint a sapka, a kesztyű, a pulóver, és szintúgy az elmaradhatatlan anyagok, mint a bunda, a kötött pamut, a kasmír. De azért hogy ő se lógjon ki a sorból: a lila legtöbb árnyalata dobja fel a zord telet!
Jenny Packham
Folyamatosan elérhetővé válnak a nagyközönség számára a jelenleg is zajló Milano Fashion Week képei. A már bemutatott 2006-2007-es kollekciók közül az elsők között volt Jenny Packham estélyi ruha bemutatója, melyekről ugyan nem a legjobb minőségű képek készültek, de legalább majdhogynem a jelenlevőkkel egy időben élvezhetjük a show-kat. A Packham kollekció a klasszikus estélyik mintáját követi, anyaga, színei és formái (egy-két ütős kivételtől eltekintve) tökéletesen megfelelnek az elit elvárásainak.

A ludas kromoszóma
Alapvető gondolkodásbeli különbségeket lehet megfigyelni a nemek között. A férfi fejjel rohan a falnak, ütközik és zuhan. A nő visszavonul, megadja magát, majd felemelkedik. Ezen kívül persze számos ékes példája van a nemek közti különbözőségnek. A nemek közti különbség a kromoszómáknál kezdődik.

Az a titokzatos hatodik érzék
Mottó: Senki sem gyömöszölhető bele egyetlen személyiség-tipológiai dobozba, de mindenki egy ilyen dobozból lóg ki.

A Casanova-effektus
Casanova a nők nagy mestere, olyan tökéletes színész, aki bármelyik nőt képes volt levenni a lábáról. A szakértők megfejtették a titkát....

Őszintén a pozitív gondolkodásról
Minden dolognak két olvasata van: a pohár vagy félig üres, vagy félig tele van. Ha képesek vagyunk arra, hogy meglássuk a jót, ha bízunk magunkban és a történések pozitív kimenetelében, akkor megtalálhatjuk a boldogságot, lelkünk békében lehet, és mások segítségére lehetünk, hiszen a pozitív életszemlélet értelemet ad és energiával tölt fel.

A metamorfózis ál-arcai
Az álarc felszabadítja a gátlásokat, igazolja szokatlan viselkedésünket. Talán ezért is könnyebb bűntettet álarcban elkövetni...
Fűben- fában orvosság
A Magyar Gyógynövényes Orvosok és Alkalmazók Közhasznú Egyesülete a fitoterápia (azaz a gyógynövényekkel történő gyógyítás) presztízsének és jelentőségének emelését tűzte ki fő céljának Az Egyesület szakmai álláspontja szerint a gyógynövényes készítmények nemcsak számos betegség megelőzésére, hanem gyógyítására is kiválóan alkalmasak. A MAGYOAKE kiemelt fontosságot tulajdonít a felső légúti megbetegedések gyógynövényes megelőzésére és kezelésére.
Luca Luca
New Yorkban mutatták be a Luca Luca legújabb, őszi-téli kollekcióját. Az idei évre jellemző finom anyagok itt is megmutatkoznak, de egészében sokkal közelebb áll a téli kollekciók sajátjához mint a Fashion Weeken bemutatott legtöbb modell. Ez a kollekció igazán nekünk készült, sugárzik belőle a nőiesség, azonban ez a nőiesség mindenfajta szexualitás nélkül, a maga emelkedettségével árad. Igazán arisztokratikus!
142 millió áldozata is lehet a madárinfluenzának
A tanulmány egy múlt héten nyilvánosságra hozott vizsgálat eredményére is hivatkozik, amely szerint a madárinfluenza sokkal nagyobb változékonyságra képes, mint korábban gondolták.
Hamis a baba!
Az álterhesség során a nő a terhesség tipikus tüneteit produkálja, és állapotosságáról még az orvosi cáfolat ellenére is meg van győződve.
A zsírcsomó
Egyes szakemberek szerint a zsírcsomó, orvosi nevén lipoma, az anyagcserezavar, a máj és az epe nem megfelelő működésének jelei.
Téli csipke, barack
Most már biztosnak látszik, hogy az idei őszi-téli divat egészen tavaszias lesz: vékony anyagok: selyem, vászon, csipka mintával, meleg vagy nyárias színek: barack, világoskék, néhol feketével, hisz mégis tél van...! Ha jobban bepillantunk Emma Cook 2006-2007-es őszi téli kollekciójába, melyet a London Fashion Weeken mutattak be a múlt héten, a fazonokról sem a zord tél jut eszünkbe. Reméljük tudnak valamit, különben idén garantáltan befagy a fenekünk!
Caramel nem barátkozó típus
Molnár Ferenc Caramel, a Megasztár második szériájának győztese reméli, hogy páratlan sikerében a hírneve mellett a zenéje is legalább ekkora szerepet játszik
Kergemarhakór, madárinfluenza... - mi jön még?
Időről időre felüti fejét olyan betegség, mely az állatoktól származik, s akár az emberekre is veszélyes lehet. Néhány évvel ezelőtt a szarvasmarhák voltak a bűnösök, most meg a vadon élő madarak, hazánkban a hattyúk kerültek a fókuszba.
"Az életünk kertjében" (8. rész)
Gyermek- és kamaszéveiről viszonylag keveset tudunk. Első gyermekként született, van két testvére, egy öccse és egy húga. Feltehetően eseménytelenül, nagyobb megrázkódtatások nélkül telt el ez az életszakasz. Az egyik verses önjellemzése szerint: "Magányos gyermek volt és hallgatag" (Gyermekkori arcképem).
A H5N1 kis kedvenceinkre is támad
Néhány óvintézkedéssel elkerülhető, hogy háziállataink esetleg behozzák lakásunkba a H5N1 vírsut. A veszélyes időszakban fokozottan figyeljünk kiskedvenceinkre!
1997 óta félünk tőle
A madárinfluenzával 1997 végén foglalkozott először a világsajtó, amikor Hongkongban 1,5 millió csirkét öltek le, tizennyolc ember betegedett meg, közülük hatan meghaltak.
A madárinfluenza pánik elkerülésére!
A hazánkban talált madárinfluenza által fertőzött szárnyasokról szóló hírek csak úgy ömlenek a médiából. Pánik helyett azonban inkább tájékozódjunk, hogy mit jelent ez a betegség, és hogyan fertőz.
A hattyú élete
Lőttek ránk. Édesanyánk már hetekkel korábban odasúgta, még mielőtt elindultunk volna, még akkor, amikor épp csak hullani kezdtek a levelek a fákról, még akkor, amikor oda-odatévedt egy-egy kisgyerek a partra, és kenyérdarabkákat dobált elénk a vízbe, amikor valójában épphogy csak tudtam repülni. Odasúgta, nekem és a testvéreimnek: bajt érzek, vigyázzatok!
A madárinfluenzáról valójában
Oszlassuk el a média keltette pánikot! A madárinfluenza állatbetegség. A magyar állatorvosi kar összefogásával létrehoztak egy a lakosság számára készített tájékoztató oldalt.
DNS vizsgálatok - Bárkinek
Úgy érzi, párja megcsalja Önt? Nem tudja biztosan, ki lehet gyermeke vér szerinti apja? A váratlanul felbukkant féltestvér talán mégsem az, akinek mondja magát? Szeretne egy csapásra választ kapni gyötrő kérdéseire? A tökéletes megoldás a DNS vizsgálat!
DNS történelemi érdekességek
DNS a történelem nagy rejtélyeinek megoldására
A "hiszem, ha látom!" emberek
Mottó: Senki sem gyömöszölhető bele egyetlen személyiség-tipológiai dobozba, de mindenki egy ilyen dobozból lóg ki.
A hagyma sztiló
A hagyma sztiló előnye a rétegek közt megbúvó meleg és a szépérzék kibontakozásának engedett nagyobb tér, hátránya az időveszteség.
A szerelemkeresés és érzelmi tőzsde
Életünk során többször is keressük az igazit. Ha valaki kommunikatív, jó megjelenésű, sok emberrel találkozik, akkor nincs oka aggodalomra. A nagy számok törvénye alapján nagyobb az esélye az ismerkedésre, könnyebb talál újra társra. De ha valakinek nincs elég ideje, vagy nincsenek barátai, akikkel közösen szórakozhatna, vagy nem olyan beszédes és megnyerő külsejű, akkor segítséget vesz igénybe.
Türelem és hit kell a gyógyuláshoz
"Tudom, hogy meg fogsz gyógyulni. Minden rendben lesz!" - kezelőorvosom ezen szavai már csodát tettek velem, segítettek a gyógyulásomban. A hitnek a betegségek leküzdésében óriási szerepe van, de nem elegendő a páciens bizalma, az orvosnak is hinnie kell a betege gyógyulásában.
Selyem
Enyhe télre számíthatunk, legalábbis Calvin Klein előrejelzései alapján. A selyem központú darabok színben ugyan a télre vallanak, anyagban azonban kicsit lengének tűnnek. Noha a New York-i Fashion Week visszhangzott a Calvin Klein bemutatójától, minket annyira nem fogott meg. A 2006-2007 őszi/téli darabjai talán kevéssé vonzóak, mint az idei év tavaszi kollekciója...
Lacoste Autumn/Winter-2006/2007
Mégpedig nem máshonnan, mint a múlt héten megrendezett New York Fashion Weekről, ahol a 2006-2007-es szezon őszi-téli kollekcióit mutatták be. A Lacoste Calvin Klein és Vera Wang mellett egyértelműen az egyik legjobb kollekciót mutatta be, mondhatni, hogy ők voltak a sztárok a héten. A színek a Lacoste képviselte sportosságot és vidámságot hozzák, persze téli kivitelben, ahogyan az anyagok és némileg a szabásformák is ennek megfelelően változtak.
Fényt ide!
Ha huzamosabb ideig élünk szürke ég alatt, önkéntelenül is lelassulunk, lehangolódunk. Persze, hiszen az ilyen idő lehangoló, de ez önmagában nem kielégítő magyarázat. A titok nyitját biológiai óránk mutatói közt kell keresnünk!
Hogyan éljük túl a februárt?
Zöld növények híján a belélegzett levegő szennyezettebb, mint amit tavasszal és nyáron a tüdőnkbe szívunk, és a fény hiányával kiürül szervezetünkből a D-vitamin - ergo minden elő van készítve egy alapos betegséghez. Vagy mégse?
"A szenvedés fanatikusa lettem" (7. rész)
"Mostanában örökké beteg voltam, a főbetegség mellett. A szenvedés fanatikusa lettem. Szomorú keresztény. Hallgatásom oka teljes, tökéletes, szellemi, erkölcsi, testi, lelki impotencia... Jobb szeretnék semmi lenni, mint valaki. Dicsvágy nem bánt, szerelem nem háborgat, élni nem tudok."
Az ember a legagresszívebb lény
Az agresszív emberre gyakran mondja azt a magyar köznyelv, hogy úgy viselkedik, mint egy állat, olyan durva, mint egy vadállat. Márpedig, "ha az embert vadállatnak nevezzük, az, az állatokra nézve sértő." - mondja Anthony Storr. A "vadállati" viselkedés szélsőségei az emberre korlátozódnak.
Kutya bőrbe bújt farkas?
Sok éve tömik már a kutya tulajok fejét azzal, hogy az állatnak szüksége van egy falkavezérre a családban, és hogy minden családtagnak "uralkodnia" kell a négylábún, különben ő kezd el uralkodni rajtunk.
Az introvertált hajlam
Mottó: Senki sem gyömöszölhető bele egyetlen személyiség-tipológiai dobozba, de mindenki egy ilyen dobozból lóg ki.
Parányi agresszorok: az allergének
Apró, rejtett időzített bombák leselkednek ránk - nem árt, ha többet tudunk arról, mivel is állunk szemben!
A szőrme, a nagyvilági kiegészítő
Az idei téli szezon legpraktikusabb és legújszerűbb kiegészítője, a szóló szőrmegallér. Mintegy keretbe foglalva az arcot, puha, nőies eleganciája a 40-es évek stílusát idézi.
Rajzfilm kollekció
Mintha Barbie, egy képregény és a retro stílusú turi világa keveredne össze ebben a tavaszra készült kollekcióval. Az ember nehezen dönti el, muris, nevetséges, szimplán csak vidám, vagy körmönfontan agyas. De ugyebár Londonban mindent szabad...
Aúúúú - valami megcsípett!
Hamarosan itt a jó idő. A meleg előcsalogatja a rovarokat, így jó, ha már most felvértezzük magunkat ellenük. Gyors praktikák méh-, darázs, kullancs- és szúnyogcsípés esetére.
Támad a szőr!
Megeshet, hogy amióta az eszünket tudjuk, kisállatokkal osztjuk meg a lakásunkat, és csak most válunk allergiássá a szőrükre vagy a nyálukra. Elkezd viszketni a szemünk, folyni az orrunk - és mindezért imádott négylábúnk a felelős.
Feketét, fehéret, tarkát...
És főként feketét és fehéret...A Moschino 2006-os tavaszi-nyári kollekciójából Mohamed bizonyára ezt választotta volna, hiszen többnyire erre a két színre épül a kollekció, csak elvétve találunk egy-egy színesebb darabot. Ez egyfajta eleganciát kölcsönöz a modelleknek, aminek mértéke az anyagtól függően változik. A fő motívum, vagy kiegészítő a masni lett, ami hol kislányos, hol a szabásnak köszönhetően régi típusú ruhákra emlékeztet.
Blumarine
A Blumarine 2006-os tavaszi-nyári kollekciója a könnyed, laza parányi kis ruhákra, és a természetességre épül. Mind anyagában, színeiben a naturalitásra törekedett a tervező, ugyanakkor valami többletet vitt bele a szabásformákkal. Szexi, mégis visszafogott, a természettel harmóniában élő darabok kerültek ki idén a keze alól. A kollekciót összel mutatták be Milánóban.
"Az élet egyre mélyebb" (6.rész)
Bár az öngyilkosság rendkívül komplex, multikauzális jelenség, mégis körvonalazható több olyan tényező, amelyek fennállása esetén a szuicidium esélye jelentősen megnő. Az öngyilkossági rizikófaktorok klinikai előrejelző értéke rendkívül különböző mértékű. A szuicidium pszichiátriai, pszichoszociális és demográfiai rizikófaktorait a következőképpen csoportosíthatjuk:
Február 4. - a "Rák Világnapja"
A "Rákellenes Világnap", a rák elleni küzdelem fontosságára kívánja a társadalom figyelmét irányítani. Ez a küzdelem nemcsak orvosi feladat, hanem mindannyiunk közös ügye. Az egyéni felelősségvállalás alól senki sem menthető fel, hiszen hazánk a daganatos megbetegedések okozta halálozásban az első helyen áll.
Az extrovertált hajlam
Mottó: Senki sem gyömöszölhető bele egyetlen személyiség-tipológiai dobozba, de mindenki egy ilyen dobozból lóg ki.