Lélek cikkek

Szexi nagyik a kifutón
A tavalyi évben például az 1960-as évek híres modellje, a most 56 éves Twiggy vezette a Marks and Spencer divatkampányát, tőle remélték ugyanis, hogy az időközben elpártolt vevőket vissza tudja majd csalogatni.

Karácsonyi kórság, szentestig "feketevasárnap"
Szakértők szerint ez idén december 2-án, vasárnap 12.30 perckor következett be

"Ilyenkor a gonosz állat képében oson be hozzám"
Az adventhez, a karácsony előtti négy héthez számos babona és népszokás kapcsolódott. Tudta például, hogy decemberben sötétedés után mindig bezárták az ólok ajtaját, ugyanis ilyenkor jártak a boszorkányok?

"Elfelejtettem, hogy mi a nevem, és hogy ki ez a férfi itt mellettem"
Az Alzheimer-kór a szakértők szerint az évszázad betegsége, az Egyesült Államokban már négymillió (!) alzheimeres ember él, és számuk a jövőben is nőni fog!

"Egy ember életével titkos szál köt majd össze"
A szeretet cipősdobozai sok millió nehéz sorsú gyermek örömét, a szeretetet és együttérzést jelentik szerte a világon...

Rossz a kedélyed, vagy megtébolyultál?
A pszichiátriai betegségek jelentős anyagi terhet rónak a társadalomra, ezért gazdasági szempontból is fontos ezek okainak kutatása és a hatékony gyógykezelések megtalálása. A jövő az egyén genetikai jellegzetességeit is figyelembe vevő gyógyszeres kezelés, a farmakogenetika felé mutat. A pszichés betegségek támasztotta kihívásokról Janka Zoltán tartott előadást a Mindentudás Egyetemén.

Fiatalít a kínai császárok tea
Mostantól Magyarországon is kapható fehér tea, mely testünket, lelkünket felüdíti, sőt, még fiatalít is...

Elfagyott lábak, fekete ujjak - és borzalmas fájdalom
Lassan közelednek az igazán hideg napok, amikor sajnos hajléktalan emberek százait fenyegeti nap mint nap a fagyásveszély. Mit tegyünk, ha ilyet látunk? Hogyan vigyázhatunk a saját lábunkra?

Segítő kéz a szépüléshez
A magyar kozmetikusok messze földön híresek a szakma komoly hazai hagyományainak és a szakképzés magas színvonalának köszönhetően.

A Mikulás on-line van és Skype-olna veled
Bizony-bizony, elindult már az élő webkamerás közvetítés is a Mikulás otthonából...
Gyógyítás izomteszteléssel
Azt éreztem, hogy feszült vagyok, rosszul alszom, görcs van a gyomromban, nehezen koncentrálok, mindig fáradt vagyok. Igen, ez mind a stressz tünetei. A szokásos módszerek már nem használtak, a feszültség nőtt bennem. Ekkor jutottam el egy kineziológushoz.
Mellrák: műtét esetén gyorsabban terjed?
Hazánkban minden 10. nő saját tapasztalatból tudja, mi az, hogy mellrák...
Vénák és artériák
A visszerek (gyűjtőér, véna) azok a vérerek, melyek az egész testből a szívbe szállítják a vért. A verőerek (ütőér, artéria) lefutását követik, de ellenkező irányban. A visszerek általában párosan jelennek meg. Így minden tüdőverőérhez két darab tüdővéna tartozik, aminek következtében négy nagy visszér nyílik a bal pitvarba.
Hölgyek bizsergető vörösbe bújva
Itt az ideje, hogy megtörjük a hétköznapi szürkeséget, s az őszhöz öltözve bújjunk vadító vörös ruhákba. Merész?Csak egy csipetnyit legyen bátor!
"Az ágyam felett egy vérvörös ajkú halott állt"
Sötétségben élnek, koporsóban alszanak, vérrel táplálkoznak - tudják, kik azok?
Kislányom, ez most hozzád szól!
Megszülettél, és akkor még nem is sejtettem, hogy el kell, hogy engedjünk. Fájdalmas.
"Dögös" vörös
Neandervölgyi gén felel a vörös hajszínért, mely a Homo Sapiens-nél is idősebb!
Hited meggyógyított!
A placebo olyan orvosi készítmény, amely a páciens állapotának javítását hivatott elérni valódi hatóanyagok nélkül, pusztán a kezelésbe vetett hit által.
Családi ebédek, baráti vacsorák, ünnepi ételek
Több, mint 350.000 eladott példány, és egy év szünet után itt az új Stahl-szakácskönyv! Régóta várt új könyvében Stahl Judit azokat a kedvenc receptjeit gyűjtötte csokorba, amelyek családi ebédek, baráti találkozók, vagy épp ünnepi összejövetelek asztalaira valók. Ahogy Judit fogalmazza, ezek mind-mind olyan ételek, amelyekre jó hazajönni.
Van Gogh füle és a busman gyász
Szophoklész drámájától a hindu és a keresztény valláson át egészen Freudig sok helyen felbukkan a történelemben az öncsonkítás - gyakorlat vagy kérdés formájában. Lássuk az elmúlt 2500 év "leghíresebb" öncsonkításait!
Napi egy szem aszpirin a rákkal szemben!
Ezentúl nemcsak jó fájdalomcsillapítóként tarthatjuk számon az egyik legnépszerűbb vény nélkül kapható gyógyszert! Több kutatás igazolta, hogy az aszpirin hatásos a rák több fajtájával szemben is!
Biztos, hogy igazán jól lát? Tesztelje velünk!
Biztosan jól látja a közeledő busz számát? És az apró betűvel írt útmutatókat az áruk oldalán? Meg tudja különböztetni a piros és a zöld lámpát? Vagy teljesen megbízik szeme élességében?
A kávé csökkenti az infarktusveszélyt?
A veszélyeztetettség az egyén anyagcseréjétől függ!
Egy betegség, melyről nem szívesen beszélünk
Van egy betegség, melyről nem szívesen beszélünk. Magyarországon mintegy félmillió embert érint az akaratlan vizelet- és széklet-visszatartás problémája. Ilyenkor ősszel, mikor jön a hideg különösen érdemes vigyázni, hogy elkerüljük a felfázást.
Aligátor körte
A legenda szerint időszámításunk előtt 291-ben egy Maya hercegnő ette meg az elsőt.
El ne hízz!
A WHO Európai Régió országainak képviselői történelmi chartát fogadtak el november 16-án Isztambulban az elhízás járványszerű terjedésének megállítására és visszafordítására a miniszteri konferencián.
"Ételébe mérget tesznek, idegenek sugarazzák"
Mások nagyzásos téveszmékkel küszködhetnek, híres embernek, kiválasztottaknak vagy akár prófétáknak képzelik magukat
A világ legmegdöbbentőbb sziámi ikrei!
A sziámi ikrek sorsa sohasem volt jó, évszázadokon keresztül cirkuszokban, ketrecekben mutatták be őket. Ma már nem ez a helyzet, noha évente párszor az esti híradókban újra és újra feltűnnek.
Jónás Kata sminktanácsai
A sminkelésben ugyanaz az elv érvényesül, mint a divatban. Nem árt, ha az üzletasszony trendkövető, de azokat a finomságokat kell átültetnie, amelyek az üzleti életben is megfelelőek. Hiába divat például az alul tincses műszempilla és a neopunk, viccesen hatna egy tárgyaláson.
Megjósolható madárinfluenza-járvány világszerte
A nagytekintélyű Nature folyóirat legújabb számában egy kutatócsoport arról számol be, hogy három, madárinfluenzában megbetegedett személyből sikerült olyan H5N1 vírusokat izolálni, amelyek képesek mind madár-típusú, mind humán-típusú víruskötő-helyekhez kapcsolódni.
Olasz ékszercsodák Budapesten
A kézzel készített, többszörösen design-díjat nyert kollekciókat november 17-én Közép-Európában most először, Bécset is megelőzve, Budapesten, a New York Palotában mutatják be. Marco Bicego, a kortárs olasz ékszerkészítés nagykövete személyesen is jelen lesz a budapesti ékszerbemutatón.
A nagy tésztakérdés
Napjainkban egyre-másra jelennek meg a legújabb diétás módszerek, divatos fogyókúrák. Atkins-diéta, zóna diéta, GI diéta, South Beach-diéta, vércsoport diéta, tejmentes étkezés, és még hosszan sorolhatnánk.
Hosszan és jól élni
Pénzmosás, sikkasztás, bosszúállás - a maffiózó-élet bizony fárasztó. Szerencsére otthon vár a család, élén a Mamával, aki egy óriási halom pastát szervíroz. Pontosabban: spagettit paradicsommártással és egy pohárka vörösborral.
Miért baj, ha édesszájúak vagyunk?
Cukorbeteg? Vagy csak sejti, hogy az? Szeretne életmódbeli tanácsokat kapni? A Kor Kontroll Társaság műsora a Duna Televízión a diabéteszt veszi górcső alá.
Negyvenhét gyanús gyerekhalál
Valójában csak a halál közelébe akarta elvinni a gyerekeket, hogy aztán megmenthesse őket. Ezért beinjekciózta őket egy izomlazító szerrel.
Simogató kezek
Kezeink jelentik a legfőbb segítőtársat minden tevékenységünkben, szinte megállás nélkül szolgálnak bennünket, mi pedig "cserébe" hajlamosak vagyunk megfeledkezni róluk.
Milyen a hangulatod menstruáció előtt és után?
A nők hangulata egy hónapon belül hétről hétre is változhat. Sokan nem ismerik ennek okát, ezért nem mindig tudják kezelni, pedig a válasz saját testükben keresendő. Hormonok és biológia.
Íme egy kis női mindentudó naptár ahhoz, hogy minden nő aktív, magabiztos és friss lehessen a hónap minden napján.
Tizenöt évvel korábban fognak meghalni gyermekeink!
Rágógumi, csoki, chips és a bő vasárnapi ebédek - mindezzel kárt okozunk gyermekünknek. Kialakulhat epekő, cukorbetegség, légzési zavar, magas vérnyomás, hogy a felnőttkori kövérségről ne is beszéljünk!
Az internet forradalmi lehetőség
Mindenekelőtt le kell szögeznem: az internet lehetőség, mint minden eszköz. Igaz, forradalmi lehetőség. Hogy milyen forradalmat csinál, attól függ, hogyan és mire használjuk...
Ráncfelvarrás 17 évesen?!
A szépség a köztudatban a fiatalok erénye. Mégis egyre több tini fekszik kés alá anélkül, hogy bármi szemel látható problémája, szépséghibája lenne. A lassan trenddé avanzsáló jelenség legabszurdabb vonása, hogy a még fejlődésben lévő bőr működésének megzavarása hosszú távon pont azt eredményezi, amitől a pszichológiai problémákkal küszködő tinik próbálnak megszabadulni.
Imádnivaló cicababa
Legyen szó utazásról, suliról, buliról, vagy háztartásról, a jól ismert Hello Kitty figura által fémjelzett termékek sora kifogyhatatlan és újabbak és újabbak kerülnek a kirakatokba. Vessünk egy pillantást a legújabb csajsziőrületre!
Nem elhallgatható! Megint itt a tuberkolózis!
Az Egyesült Államokbeli Szövetségi Közegészségtani Központ (Centers for Disease Control and Prevention) és az Egészségügyi Világszervezet 2000 és 2004 között végzett és ez év márciusában közzétett felmérése a rezisztens tuberkulózis helyzetének súlyosbodását és egy fokozottabb rezisztenciát mutató új törzstípus megjelenését észlelte.
Milliókat lopott, ma ő ad pénzügyi tanácsokat
A börtönbüntetést követően élete gyökeres fordulatot vett: több mint 30 évig dolgozott az FBI-nak (többek között az FBI Akadémiáján tanított), és több mint 14 000 pénzintézet, vállalat és törvény végrehajtási ügynökség használja a mai napig csalás megelőző programjait.
Viki Nagymama vasárnapi üzenete
Nekem már felnőttek az unokáim. Évek múltán már ők tanítanak, így megtanítottak számítógépen dolgozni, e-mailt küldeni, és az internetet használni. Ha bármiben a segítségükre szorulok, ők jönnek és segítenek.
Én csak a Halálra születtem...
Mintha a sarki boltba ugrana le tejért, olyan könnyedén vázolja fel öngyilkossági terveit, amik sorra kudarcra vannak ítélve.
Az Év legszebb női történetei
Átadták az Év könyve 2006 irodalmi tehetségkutató verseny díjait..
Fekete lelkek viselete
Fekete csipke, szöges nyakbavaló, bársonykesztyű, szaggatott harisnya.... Nemcsak az Adams család tagjai viselnek ilyen öltözéket. A "dark" stílus napjainkban egyre elterjedtebbé válik.
Fekete körmök, lila szemek
Mintha csak az elmúlás gondolata érintette volna meg a divatkreátorok lelkét: az idei őszi sminkkollekciók a sötét, bús színek köré épülnek.