Életforma.hu


Kultúra a jó könnyűzene?

Kultúra a jó könnyűzene? 

A Petőfi rádiót legalább tíz éve nem hallgattam, de ismerőseim unszolására két hete rátekertem, és azóta gyakran visszajárok. Újabban minőségi popzenét adnak egész nap, semmi duma, semmi vízállásjelentés, semmi kívánságműsor, alig hittem a fülemnek.
Mikor kezdtünk el először villát használni?

Mikor kezdtünk el először villát használni? 

Európa szellemi életének nagy erejű áramlata, a humanizmus, melyben megszületett az európai gasztronómia is. Az irodalom, a művészetek érdeklődésének középpontjába az ember került.
A hivatal rémei

A hivatal rémei 

A hivatalos ügyek intézésének is van kultúrája. Azonban az, ahogy mi intézzünk dolgainkat, eltér attól, ahogy intézni kellene őket. Pedig ebben az esetben különösen igaz a mondás: többet ésszel, mint erővel!
Az a gabona, amely betegségeid is gyógyítja!

Az a gabona, amely betegségeid is gyógyítja! 

Megdöbbentően sok egészségügyi problémára lehet megoldás az az ősi gabonafajta, aminek ásványanyag - és vitamintartalma óriási!
A legnagyobb hibák, melyeket 2007-ben elkövethetsz

A legnagyobb hibák, melyeket 2007-ben elkövethetsz 

Ha a divat terén hibázunk, nem megfelelő ruhát vagy kiegészítőt veszünk magunkra, vagy épp nem vagyunk napra készek a legújabb divatirányzatokból, attól még nem követünk el bűnt.
Életünk értelme

Életünk értelme 

A nőiség vitathatatlanul legcsodálatosabb ajándéka az életadás képessége.
Hogyan készül a kávéd?

Hogyan készül a kávéd? 

Hamar elkészíthető, bárhová magunkkal vihetjük, s nem kell hozzá más, csak egy csésze és egy kis forró víz.
Hazudjon szépet!

Hazudjon szépet! 

Senki sem szereti, ha hazudnak neki - kivéve mikor bók formáját ölti a füllentés.
Eláruljuk, mitől lesz jó egy kapcsolat

Eláruljuk, mitől lesz jó egy kapcsolat 

Ha úgy gondolja, mindent megtesz annak érdekében, hogy jól működjön a kapcsolata ne olvasson tovább. Ha azonban kíváncsi arra, hogy mit tehetne még, íme néhány szívhez szóló tanács.
Varázsoljon magának csábító tekintetet!

Varázsoljon magának csábító tekintetet! 

Mi a közös egy húzós vizsgaidőszakban, egy stresszes munkahétben, egy kiadós betegségben és egy átmulatott éjszakában? A sötét karikák! Mitől jönnek elő és van-e ellenszere a szem alatt éktelenkedő sötét árnyékoknak - cikkünkből megtudhatja.

A jó ágy titka 

A magyarok 60 százaléka használja az ágyat alvás mellett az intim együttlétre, így a mezőny első felében foglalnak helyet.

Hol kezdődik, és hol ér véget a szabadság? 

Hogy pont a lényeg ne értékelődjön le az "érték-gyártásban", néha nem árt kicsit elszakadni a jól felépített és beüzemelt "élet-projekttől". Egy kis időre totálisan szabad kell lenni ahhoz, hogy utána megint meg bírjam látni, hogy valójában szabad vagyok.

Tudok titkot tartani - miért furcsa ez? 

Kik azok, akik feltétlenül a titkok őrzői? Orvosok, pszichológusok, lelkészek, ügyvédek, tanárok... És Ön tud titkot tartani, vagy egyből továbbadja az újonnan hallott bizalmas információkat? Vannak saját titkai?

Még csak 16 éves, de most van nagy veszélyben! 

A brit Egészségvédelmi Hivatal legújabb felmérései alapján 16 éves korára az angol nők legalább 10 százaléka megfertőződik a humán papillómavírus (HPV) egy vagy több törzsével.

Ezek az ételek segíthetik megelőzni a daganatot! 

A kiegyensúlyozott életmódnak jelentős szerepe van úgy a daganat megelőzésében, mint a kezelések alatt és azt követően. A kemo-, sugár- és hormonterápia, valamint a műtétek idején fordítsunk különös figyelmet a helyes étrendre.

Együnk szóját: megvéd a csontritkulástól! 

A szójában található genistein (egy flavonoid vegyület) megerősítheti a csontritkulásban szenvedő nők csontjait - állítják az olasz Messina Egyetem kutatói, Dr. Francesco Squadrito és munkatársai.

Fogyjon így: igyon és ne éhezzen! 

A fogyni vágyónak fel kell rázni az anyagcseréjét. Az evés élvezet. Szenteljen időt neki: étkezzen terített asztalnál, és élvezze az étel ízét. Napközben nem szabad éhesnek lennie, ezért reggelizzen, ebédeljen, vacsorázzon, lehetőleg mindig ugyanabban az időben. Legkésőbb 18 órakor vacsorázzon, de az utolsó esti és az első reggeli étkezés között 14 óra legyen, vagyis ha 18 órakor vacsorázik, akkor 8 órakor reggelizzen. Ez alatt az idő alatt ne egyen gyümölcsöt se, esetleg csak folyadékot.

Másfél milliót érő tehén 

Október 2-án este a Gresham Palotában árverezték el a Tehén Parádé köztéri kreatív kiállítás 36 alkotását, köztük a BOM "Olimpia" nevű tehenét is.

Hogyan szurkálódik a "profi" anyós? 

A pokolhoz vezető út is jószándékkal van kikövezve - szól a mondás, és ez tökéletesen igaz az anyósokra. Ők ugyanis általában meg vannak győződve róla, hogy ők ismerik csupán a gyermeknevelés egyedüli helyes módját, és nem is bírják tanácsaikat magukban tartani.

Nagyi kecskesajt tortája 

Ne hőköljünk hátra az édességhez használt kecskesajttól: ha lágy és friss, nagyon illik hozzá! Először nagymamám készített nekem ilyen édességet, és azóta mindig ezt kérem tőle.

Locsi-fecsi vagy néma levente a csemetém? 

A jól beszélő, főként jól beszéltető környezetben az apróságok hamarabb tanulnak meg beszélni, és használni is akarják ezt a tudást.

Szent Grál titok 

A Szent Grál Rómában van. Ezt állítja Alfredo Barbagallo olasz tudós, aki szerint az egyik római bazilika mozaikpadlója egyértelműen arra utalna, hogy a Jézus által az Utolsó vacsorán használt kehely az Örök Városban van elrejtve. A tudós azt is tudni véli, pontosan hol található a Szent Grál. Évszázadokon keresztül Rómában őrizték, sőt, nem kizárt, hogy a Szent Grál még ma is Rómában van.

"Kifilézlek", mert te is jó nő vagy! 

Többször elgondolkodtam már azon, hogy a környezetemben a leggyakrabban a szép nőkről szoktak pletykálni. Vajon ez miért van? Ha egy férfi beszél egy nőről, az érthető, valószínűleg nem közömbös a hölgy iránt. De mi nők miért imádunk saját nemünkről órákat trécselni?

Nyilatkozott "leszbikusságáról" a politikusnő 

Az egykori first lady-ről folyamatosan olyan pletykák láttak napvilágot, amelyek szerint annak ellenére, hogy férjnél van, homoszexuális. A politikusnő megelégelte a rágalmazásokat, és egy újságírónak kerek-perec kijelentette: ilyenről szó sincs.

12 éves gyermekek éjszakai titkai 

Egy angliai kutatás szerint a tinik egyharmada virraszt titokban a számítógép vagy a tévé előtt, s másnap négy-öt óra alvás után indul iskolába. A kialvatlanság előbb-utóbb mindenre rányomja a bélyegét: a tanulmányi eredményeiktől az egészségükig; a kétségbeesett szülő fenyegetőzik és büntet - hiába.

Ha ezt használja, éhezés nélkül fogyhat! 

A Salk Biológiai Kutatóintézet munkatársai állatkísérletes modelljükben a zsírraktározással kapcsolatos újfajta mechanizmust írtak le. A felfedezés talán hatással lehet az elhízás és a cukorbetegség kezelésére.

Szekeres Adrien örökbe fogadott 

A két gyermekes pop-énekesnő, Szekeres Adrien, férje, Kiss Gábor, és lányai, Jázmin és Emília közösen választották ki azt a ginko-fát, amit örökbe fogadtak és elültettek az Orczy kertben.

A fitt nő titkai 

Izzadunk és kiköpjük a tüdőnket. Remeg a lábunk, a karunk lehullik, mégsem fogyunk egy dekát sem. Tévhit, hogy a végkimerülésig kell magunkat hajtani, a zsír nem akkor ég, ha már levegőt sem kapunk. Lássuk pár apró titkot, amik betartásával, sokkal látványosabb lesz az edzés eredménye.

Mellékhatás: trombózis, agyvérzés, vagy szívroham... 

Manapság egyre elterjedtebb a fogamzásgátló tabletta használata. Azonban sokan nem ismerik a hátrányait.

Vigyázat! Egy újabb nemi betegség terjed! 

Egy új vizsgálat szerint egy viszonylag új, nemi úton terjedő betegség gyakorisága megelőzte a gonorrhoeáét (kankó) az amerikai fiatal felnőttek körében.

A női meddőség okai 

A Texasi Egyetem Dél-nyugati Orvosközpontjának kutatói közel 350 gént hoztak összefüggésbe a meddőséggel. Ez a kutatás sok olyan további vizsgálat előtt nyithatja meg az utat, melyek tárgya a meddőség eddig kevésbé ismert területe.

Paradicsomleves a terméketlenségre 

Úgy tűnik, a naponta fogyasztott paradicsomleves növeli a férfiak termékenységét.

Neked hány személyiséged van? 

Világunk, olyan, mint egy színház, ahol három főszerepünk van. Ezeket a kellő szituációban váltogatjuk, mint egy jó színész: az egyik az, aminek mutatja magát,a másik, aminek hiszi magát és a harmadik a valódi jelleme.

A gyógyító illatok 

Illóolaj, parfüm, füstölő - melyiket válasszuk? Mindegyik használata jótékony hatással van többek között a depresszióra, az alvászavarra, az idegességre és a szorongásra is.

A egészséges élet egy titka 

Kellemes, ingyen van, és még egészséges is. A szexen kívül ezt sok minden másról nem lehet elmondani. Ha szexuális éltünk aktív, akkor tovább élünk, megspórolunk egyes betegségeket, és még a terhesség alatt is jelent némi pozitívumot...

Nem egyforma a két mellem? Miért? 

Sok páros testrészünknél előfordul, hogy az egyik kicsit kisebb, mint a másik. Eltéréseiket többnyire nyugodtan konstatáljuk, hiszen nem jelentenek különösebb problémát. A mellel azonban más a helyzet...

Nyomtalanul eltűnt egy varázsló 

A "Mindennek Nyoma-Vész"(MNYV)- korszak szélsebesen berobogott hozzánk.

Egy nő, akinek férfi lelke van 

Annak idején Európában sokszor előfordult, hogy a nők férfinak öltöztek, és egy ideig vagy akár egész életükben férfiként éltek.

Versbarátok, figyelem! 

A IV. Költészet Vásárát a Nemzeti Színházban rendezik meg október 7-én.

Fiatalodjon éveket! 

Míg az arcán megjelenő apró szarkalábak miatt aggódik, a legtöbb nő elfeledkezik a többi testrészéről, melyek a koráról árulkodnak.

Gyakorolja az odafigyelést! 

EQ-nk értéke arról árulkodik, hogy milyen szinten vagyunk képesek úrrá lenni érzéseinken, mennyire vagyunk képesek beleélni magunkat mások helyzetébe.

A sírás egészséges 

Mit ürítünk ki a testünkből, amikor elsírjuk magunkat? A fájdalmat, a feszültséget, a szomorúságot, vagy proteint, mangánt és hormon prolaktint?

Mindenkinek kell egy kis piszok 

A baktériummentes lakás sem egészséges, mert meggátolja az immunrendszer természetes működését. Ráadásul az antibakteriális szerek nem válogatnak: minden útjukba kerülő bacit elpusztítanak, még azokat is, amelyekre esetleg a szervezetnek szüksége lenne.

Szegények, kiábrándultak és félnek... 

Az ötvenéves, illetve annál idősebb korosztály életstílusát, életritmusát a bezárkózás és visszavonulás jellemzi elsősorban. E korosztály félelmei - így az infláció és a magas árak, az életvitelhez elegendő pénz előteremtése - főként anyagi természetűek, de a bűnözés és törvénytelenségek is sokakat aggasztanak.

Testet-lelket harmonizáló pihentető fürdők! 

A legkellemesebb pillanatok közé tartozik az, amikor bezárkózhatunk a fürdőszobába és elmerülhetünk a kellemesen illatos habos vízben. Összeállításunkban a legjobb recepteket adjuk közre.

Egészségtelen anyag a sültekben! 

Azok az ételek - például a hamburger, sült krumpli és más magas hőmérsékleten sütött zsíros étkek -, melyek nagy mennyiségben tartalmaznak cukorbomlási végtermékeket, rövid ideig tartó, ám súlyos érműködési zavart okoznak, ami hosszú távon akár szívbetegség kialakulásához is vezethet - jelent meg a Diabetes Care c. folyóiratban.

Hatásos csodaszer a szívnek! Próbálja ki! 

Szakemberek úgy vélik, hogy a pisztácia olyan anyagokban gazdag, amelyek csökkentik az érszűkület kialakulását, amely egyik legfőbb oka a szívroham és a stroke (gutaütés) kialakulásának, így kívánatosnak tartják, hogy az egészséges táplálkozás része legyen.

Jézusnak született gyermeke? 

Az utóbbi évek talán legfelkavaróbb eseménye Dan Brown könyvének A Da Vinci-kódnak megjelenése volt. Azóta pro- és kontra jelennek meg írások a művel kapcsolatban.