Recept cikkek

Brokkoliból, tej nélkül - Márti így készíti a mennyei krémlevest!
Sokáig nem volt barátom a brokkoli. Szegényt érdemtelenül mellőztem. Aztán egyre többször akadt kezembe sok érdekes anyag e növényről, majd következett ez a leves, amit magamtól találtam ki, mert kaptam egy csodaszép "csokrot"! Azonnal megszerettem! Tejérzékenyek, ti is próbáljátok ki nyugodtan!

Maradt egy kis fagyasztott halászlé? Itt a paella a tenger fantasztikus gyümölcseivel!
Most, hogy vége az ünnepi sütés-főzésnek, szusszanhatunk! A halászlé alapleve oly bőségesre sikeresedett az idén, hogy lefagyasztottam. Most elő vele, mert nagyszerű lesz a paellához! Természetesen ez a fogás nem belga, de Brüsszel multikulturális konyhavilágában mindennapos. Első brüsszeli forgatásom első estéjét is ez koronázta meg - egy nagy korsó belga barna sör kíséretében! Pompás! Ibéria étele szinte mindennel kombinálható, most mutatok egy egyszerűt a tenger gyümölcseivel!

Velőgraten - az igazi Fricska
Új dobással rukkolt elő a Gault&Millau. A gasztronómia kedvelői azt vehették észre, hogy idén nemcsak a megszokott éttermi és borásztesztek eredményeit adta közre, hanem a nem hagyományos, például az egyre népszerűbb utcai kínálatot, illetve az új kézműves söröket is bemutatta! A tesztelők pedig ezúttal is döntöttek: a Dob utcai Fricska vitte - méltán - az előételek pálmáját! Gratulálunk!

Gazdagságot hozó lencseleves
A hagyomány szerint azért kell lencsét enni január elsején, hogy sok pénzünk legyen az új esztendőben. Ezt sose vettem komolyan, de miután a férjem meg imádja a lencselevest, ám legyen! Már az első annyira jól sikerült, hogy azóta is ismétlem! Próbáljátok ki, mert rendkívül ízletes!

Újévi bőrös malacsült - egyszerűen Mártinál
A jó kis házi disznótoros vagy az újévi sült malac elengedhetetlen kelléke a hazai szilveszteri menüknek - legyen az egy otthoni parti vagy egy elkelő étterem. Mindkét fogást imádom! És mindkettő jó másnap, hidegen is! A most következő bőrös karajt pedig elrontani sem lehet, de csinálhatod nyugodtan malaccombból is!

Ezek voltak idén a legnépszerűbb ételek itthon!
Kefíres palacsinta, házi sütésű kenyér és hacsapuri. Igazi ritkaságok is akadnak a legnépszerűbb ételek hazai listáján, amit alapvetően a Facebook határoz meg.

A legegyszerűbb a legjobb! Öt perc, és kész a túrós csoda!
Gyakran halljuk, hogy sokszor a legegyszerűbb a legjobb! Nos, ez a recept tényleg nagyon egyszerű, gyors, és pillanatok alatt elkápráztatod vele barátaidat, családtagjaidat! Mi még tartjuk a helyi hagyományt, vagyis, hogy pár kocka mindig jut a szomszédoknak is - és nemcsak karácsonykor!
Bűn nélküli töltött káposzta
Van az úgy, hogy ennél egy jó töltött káposztát… még akkor is, ha éppen diétázol vagy éppen életmódot váltasz. Akkor most nagyon boldog leszel, mert itt egy teljesen alakbarát recept ami 100%-ban töltött káposzta – na jó, füstölt kolbász és bacon takarás nincs a receptben, de nem fogsz csalódni!

Sajtos rakott csirkemell
Minden karácsonyi fogást meg lehet bolondítani valamivel! Ez most egy olyan variáció, amit annak idején a híradós rendezők kedveltek nagyon, igaz, ők még sonkát is tettek hozzá, és volt aki a csirke helyett a libát kedvelte jobban. Szerintem így egyszerű, és tiszta ízek uralják a tálat!

Márti világbajnok kolbászos kiflije
Ezt a receptet anyukámtól tanultam, és bizton állítom, soha sós sütivel ennél nagyobb sikert még nem arattam. Nincs családi, baráti vagy éppen karácsonyi összejövetel, ami ne úgy kezdődne, hogy ... és akkor a Márti süt KÉT adag kolbászos kiflit. Mentünk már nem egyszer úgy buliba, kerti partira, hogy külön kérték, italt ne is vigyünk, csak én süssem meg a kiflijeimet! Én pedig kis kosárkámban boldogan viszem - mint Piroska a nagymamához a kalácsot - ezt a páratlanul remek sós sütit! Ígérem, nem fogtok csalódni!
Bomba jó lenmagos túrópogácsa Mártinál
Ezt a receptet Kandikó Éva egykori televíziós kolléganőmtől tanultam, aki - többek között - páratlan jó receptjeivel tűnt ki már hosszú évekkel ezelőtt. Most is ismert gasztroblogger, a Paprika TV szakértője, és a Facebookon is rendszeresen közzé teszi ínyencségeit. Ez a pogácsája elronthatatlan, és frissen egyszerűen felülmúlhatatlan! Teszem hozzá, még másnap sem kuka pozitív, ahogy ő szokta mondani, mert puha, jó ízű marad! Próbáljátok ki!
Sajtos roló, ahogy Márti szereti
A cím megtévesztő, mert Márti a sajtos rolót minden módon szereti! Azért mégis a kicsi, egy, maximum két harapásra szájban eltűnő darabokra szavazok, és persze arra, amelyikben sok a sajt, és a krém nincs teli tömény margarinnal!
Finlandia Red Forest Fruits
Karolj a párodba, vagy a barátnődbe, és sétálj ki a világ egyik legszebb karácsonyi vásárába, Budapesten, a Bazilika előtti térre és környékére. Számos program és csecsebecse vár benneteket! Megkóstolhatjátok a hazai Street Food legizgalmasabb specialitásat, amit egy remek forró itallal kísérhettek le. Gondoljatok arra, hogy ennek a receptnek az alapja a Télapó és a rénszarvasok hazájából érkezett! Egészségetekre!
Friss húsgolyók keleti currys kalanddal
Két ember van. Az egyik szereti a curryt, a másik meg nem. Én a kedvelők közé tartozom. Először Svájcban ettem pikáns, ananászos currys csirkét. Elképesztően finom volt! Ezt a csodás fűszert azóta sem tudtam megunni! Jöjjön most egy húsgolyó, amit akár valamelyik karácsonyi partira is elkészíthetsz!
Gluténmentes vajas piskóta eper krémmel
A lisztérzékenyeknek az a jó étrend, hogy a glutént úgy iktatják ki az ennivalókból, hogy más tápanyagokból ne szenvedjenek hiányt. Ennek jegyében álmodta meg ezt a receptet is Vámos Judit és Vasas Nelli.
Iron Meal torta: glutén- és cukormentes
Hosszú Kationka nevéhez fűződik ez a recept. Nemrég jelent meg a kiváló úszónő második motivációs könyve, Iron Lady - Az átalakulás címmel. A sajtótájékoztatón is megkóstolhatták a vendégek a Vámos Judit és Vasas Nelli-páros megálmodta édességet.
Firenzei szőlős pite
Az őszi hónapok finomsága ez a remek recept! Kelesztett tésztából és borszőlőből készítik ősi recept alapján Firenzében és környékén. Ez az egyik specialitása a Toscana Clubnak, ők küldték nekünk a "firenzei titkot"!
Rozmaringos, magyaros töltött húsrolád Mártitól
Váratlan ebédvendégek érkezésére kellett valamit kitalálnom. Volt otthon néhány karajszeletem, és majd amit a hűtőben találtam, no meg a kertben, a cserépben. Ez a recept sikeredett belőle. A vendégeimnek ízlett!
Fehérjés csodagolyó
Nagyon finom, fogyókúrába is beilleszthető nassolni való a fehérjés csodagolyó. Tulajdonképpen egy zabpehely alapú, almás és kókuszos édességről van szó, ami rengeteg hasznos tápanyagot tartalmaz, ugyanakkor egy-egy étkezés is kiváltható vele, így nem kell lemondanunk az édességről sem - tanácsolja Schönekker László, a BioTechUSA férfi testkultúra szakértője.
Gundel palacsinta Mártinál
A férjem családját baráti és üzleti szálak fűzték egykor a Gundel-családhoz, és az étteremhez. Nem volt kérdés: elsők között tanultam meg anyósomtól az isteni fogást. Már a kiindulás is jó: van olyan, aki nem szereti palacsinta valamelyik válfaját, ... a kakaót, ... a csokit..., a rumot?...
Citromos grízpuding Vikki sütidobozából
Gyerekkori klasszikus modernizált formában, valódi citrom ízzel, és krémesen lágy állaggal. És létezik gluténmentes verziója is! - mondja az alkotó. - Ez a grízpuding teljesen véletlenszerűen készült, ugyanis eszembe jutott, hogy nagyon régen ettem “tejbedarát”. Így hát nekiálltam és annyira jó lett, hogy úgy gondoltam, hogy muszáj megosztanom - tette hozzá Vikki a sütidoboz.hu-ból.
Diétás hálaadási pulyka
Azoknak szól mai receptünk, akik kedveli az amerikai szokásokat, vagy csak egyszerűen szeretik a pulykát. Íme egy remek recept Hálaadásra! Amerikai szokás szerint ilyenkor, vagyis november 26-án csakis sült pulyka kerülhet a családi vacsorán az asztalra. Teremy Alex testsúlycsökkentő tanácsadó olyan recepttel lepett meg bennünket, amit elkészítve akkor is meg tudsz enni, ha diétázol!
Karamellás tejberizs körtével és törökmézzel Vikki sütidobozából
Régi ismerős - új ízzel. Nagyon rizses, nagyon krémes és nagyon sok ízt rejt… Bizony, egy egyszerű tejberizs, ami lágyan karamelles, a tetején pedig törökméz ropog. És a hozzá járó párolt körtét még nem is említettem…- ajánlja Vikki a sütidobozból.
Karácsonyi meglepi Mautner Zsófitól és Széll Tamástól
Közös szakácskönyvet írt a két, nagyszerű sztárséf! A kötetet az egyik áruházlánc ajándékozza hűséges vásárlóinak advent idején.
Körtés-kardamomos muffin a sütidobozból
Zamatos körtével készült muffinok illatos kardamommal és egy nagy adag tejszínnel. Nincs is jobb őszbúcsúztató süti az utolsó langyos napsugarakhoz - olvasható a sütidoz.hu-n. Alkotója elmondta, csak a véletlen műve hozta a receptet: volt otthon pár szem körtéje, és régen készítettem már muffint, így adta magát, hogy körtés muffin készüljön. Egy kis kardamommal megfűszerezve igazi őszi desszert lett belőle.
Cantuccini - a toszkán csoda
A cantuccini vagy Biscotti di Prato (Prato-i keksz) az egyik legismertebb toszkán szárazsütemény, mely Vin Santoba - toszkán desszertborba - mártogatva vacsorák méltó befejező fogása. A recept eredetiségét és gazdagságát mi sem bizonyítja jobban, hogy éppen egy Prato-i prominens szállodás család séfjétől kaptuk! Ezt a receptet a Toscana Club kínálja Nektek! Nem fogtok csalódni!
Márti parasztos töltött káposztája
Ez aztán igazán "emberes" menü, ahogy mondani szokták. Zagyvarékason, egy Szolnok megyei faluban tanultam. Parasztossága leginkább abban leledzik, hogy nem kis apró, a meleg ételeket is kínáló fogadásokon ismert falatkákat készítek, hanem - mondjuk úgy - nagyobbacskákat... Előre is össze lehet állítani, a többszöri felmelegítés csak jót tesz neki - bár ez nálunk ritkán éri meg a másnapot!
Gulyás a gourmandok földjéről
Belgium a francia minőségű, német mennyiségű konyha hazája - írta Michael Jackson a belga sörökről kiadott könyvében. Ennek oka, hogy az ország a germán és a latin-francia kultúra találkozási helye, egyaránt megtalálhatók az északi népekre jellemző ételek-italok és a francia konyhából átvett jellegzetes ételek. Napjainkban a belga gasztronómiát erősen színesítik az ott élő, külföldi származású bevándorlók és leszármazottaik, akiknek köszönhetően igen elterjedtek az olasz, a török, a marokkói, az algír, a portugál, a spanyol, illetve a közép-afrikai ételeket kínáló éttermek, kifőzdék. Brüsszeli forgatásainkon igyekeztünk mindent kipróbálni.
Egy belga hercegnő emlékére
Rudolf trónörökös özvegye - Stefánia másodszor Lónyay Elemér magyar gróffal kötötte össze életét. A belga királyi hercegnő nagyon kedvelte a magyar konyhát, számos fogás az ő nevét viseli. Közös tulajdonságuk, hogy valami módon főtt tojás található benne. Stefánia 81 éves korában Pannonhalmán halt meg.
Karácsonyi Cupcake
Timár Gigi, a Piac és Profit online főszerkesztője annyira ünnepi hangulatba került a KIKA karácsonyi trendbemutatóján, hogy azonnal meglepett a Sütidoboz új receptjével! Most próbáljátok ki, majd ismételjétek meg az ünnepek előtt! Fogadjátok szeretettel!
Lila álom, sárga vadítás - P&P módra
Fiatal kolléganőm extravagánsnak tűnő recepttel rukkolt elő a minap. Nem merészség, ötletesség kell egy ilyen remek fogáshoz! Online-os főszerkesztőnk, Timár Gigi ezúttal is kitett magáért, a selymesen ragyogó lila, és a vadító sárga színt választotta őszi menüje főszereplőjének! Ámulat!
Tojáskrémes tréfás reggelim - imádják a kölkök!
E recept legfőbb erénye, hogy könnyű, finom, és jópofa formákban viccessé varázsolhatod! Ha nincs megfelelő sütőformád, egész egyszerűen kérd kölcsön a gyerek homokozó készletéből egy tetszetős példányt! Persze, előtte azért mosd ki! Nincs olyan gyerek, akinek ne lenne hozzá étvágya!
Csokis-diós őrület
Ez egy varázslatosan finom süti, nem olcsó, és még ráadásul hízlaló is. Ellenállni viszont nem lehet! Ez a recept is keresztlányom legújabb alkotása. Keresztapjának készítette szülinapi ajándékként. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom: teljes volt a siker! Ezt a receptet is tedd el karácsonyra!
Őszi álom - a sült körte!
Keresztlányom elképesztő lelkesedéssel ügyködik a konyhában! Ez egyik újítása, és igazán remek! Minden adott hozzá ilyenkor ősszel! Ha igazán kényeztetni szeretnéd a párodat, nosza! Ez biztos bejön - már ha ínyenc! Azt javaslom, emlékezz erre az oldalra, még karácsony környékén is jól jöhet!
Zöld varázs, folyékony rubin - préselj vitamint!
Újra eljöttek a hűvös, nyirkosak a reggelek. Nagy a hőmérséklet-különbség a nappalok és éjszakák között. Szervezetünket is megviseli az évszakváltás. A baktériumok, vírusok terjedésének kedvez ez az időszak. Ilyenkor gyakoriak a megfázások. Ám ez kivédhető, ha erősítjük immunrendszerünket friss, éltető levekkel.
Vámpírok, boszorkányok, kísértetek, bulira fel!
Az óév utolsó napjaként tekintettek a pogány kelták október 31-ére. Samhain ekkor hívta össze a halottakat, akik különböző formákban jelentek meg, és rossz lelkek, gonosz állatok figuráit öltötték magukra. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék útjukat a túlvilágra. Amikor a Rómaiak elfoglalták a kelták földjét, több római ünnep motívumával is bővült az ősi hagyomány, így kerültek bele a Feralia, a holtak emléknapjának elemei, valamint Pomona, a gyümölcstermésért felelős istennő ünnepének alma szimbólumai.
Bódító koktél halloweenra
Október 31-én, Mindenszentek előtt tartják a Halloweent. Ennek a szellemektől és rémisztő lényektől hemzsegő, elsősorban esti és éjszakai mulatságnak leginkább az angolszász országokban van hagyománya, de mára a filmeknek köszönhetően az egész világon széles körben elterjedt. Az ősi kelta hiedelemvilágra épülő ünnep neve, a halloween az óangol nyelvből származik.
Mákosgubás sajttortácska szilvaöntettel
Ez a különleges recept most indult hódító útjára. A mákos-sajtos különlegesség nyerte a Philadelphia versenyét. A cél az volt, hogy a sok világváros után Budapesten is megszülessen a város sajttortája. Az alkotó, Teller Zsuzsa, próbáljátok ki ezt a magyaros, őszies különlegességet!
Férjek gombalevese Alsóörsről
Itt a csodás, ezer színben pompázó ősz, és vele együtt a még csodásabb gombaszezon! Avatott szem pillanatok alatt megtalálja a remek darabokat az avar között is. A baráti kiránduláson a férjek láttak neki a gyűjtésnek, és ők vállalták a levest is. Isteni volt, próbáld ki Te is! DE!!!! Csak akkor gyűjts gombát, ha biztosan ismered is! Soha ne szedd le azt a példányt, amit még nem láttál! Egyrészt mert veszélyes lehet az ehetőre is, ha véletlenül egy darabka bennmarad a jók közt. Másrészt felesleges a természetet károsítani azzal, hogy szép színes, de hasznavehetetlen gombákkal teli kosarat vonszolsz magaddal. Még egy fontos dolog! Ha nem ismered a gombák világát, mindenképp vizsgáltasd meg szakértővel!
Lehullt a lepel a Budapest Cheesecake-ről!
Mákosgubás sajttortácska szilvaöntettel - ezt a receptet választották Budapest sajttortájnak. A versenyt a Philadelphia hirdette meg. A szakmai zsűrinek nem volt egyszerű dolga, hiszen majd 140 különleges és izgalmas, minden ízében magyaros recept közül kellett a legjobbat kiválasztania. A pályázat nyertese és egyben a Budapest Cheesecake megalkotója Teller Zsuzsa lett, aki újraértelmezte a mákos gubával.
Klasszikus sajttorta P&P módra
A Piac és Profit online főszerkesztője, Timár Gigi nem először osztja meg jól kipróbált receptjét veletek. Most sem fogtok csalódni! Mint mondta, ebben a tortában az a jó, hogy éppen olyan kitünő uzsonnára, mint étkezés utáni desszertnek. Mivel a tésztája kekszből készül, nem nagyon lehet elrontani.
Ünnepel a zeller - Te meg fogysz!
Rántsuk ki, hátha jó lesz? Sok ismerősöm kísérletezik, de a zeller elég messze áll az ötlettől. Pedig nagyon finom - mondjuk előételnek! Egyébként sütve is remek! Próbáld ki!
Sorozatbarát recept: őszi szmötyi - és ez nem vicc!
"Nevezhetjük smoothie-nak is, vagy magyarosan szmútinak, de nálunk inkább mégiscsak szmötyi marad. Ha kiskorúak vannak a családban, akkor tuti, ti is mantrázzátok otthon: sokzöldségetmertazegészséges! Nálunk a direkt zöldségevés kb. 3 éves korban befejeződött, most már csak csempészni tudom az étrendbe. Például így: céklás birsalmás szmötyit csomagolok a gyerekeknek." Hölgyeim és Uraim, Önök a Piac és Profit online divízió igazgatójának, Csarkó Juditnak legújabb "gyerekkísérő" tízóraiját olvassák!
Elzászi almatorta - ahogy Márti látta Elzászban
Nem lehet elfelejteni az őszi, szüretelő Elzászt! Fantasztikus színekben pompázik Colmar és környéke! Franciaország Németországhoz simuló részén találhatod a legremekebb borutakat! A környékbeli templomok oltárát ilyenkor zöldségekkel és gyümölcsökkel díszítik! Sokat dolgoztam Strasbourgban. Ezt az almatortát is ott tanultam. Nincs is jobb annál, mint délután egy pohár újborral és egy szelet almatortával kiülni az Ill folyó partjára, és gyönyörködni a nap őszi sugaraiban! Előre bocsátom, nem vagyok édesszájú, de ezt a desszertet nem lehet megunni, nem lehet kihagyni! Jó étvágyat!
Pasik lecsója
Sose gondoltam volna, hogy a férjem és a barátai megirigylik a receptjeimet, és kirukkolnak egy saját lecsóval. Miután szívesen veszünk mindenkitől kipróbált, jó recepteket, előttük sincs zárva az ajtóm! Íme, egy igazi, őszi, bográcsos lecsó, ahogy a fiúk készítik! Nagyon finom, próbáljátok ki!
Ízorgia P&P módra!
Lelkes kollégáim továbbra is nagy szeretettel bombáznak jól kipróbált receptjeikkel. Ezúttal pénzügyi- és titkárságvezetőnk, Polákovics Zsófi vasárnapi mesterművét ajánlom figyelmetekbe! Külön-külön is minden alkotóeleme remek, de így együtt tényleg ünnepi asztalra kívánkozik!
Sütőtököm - Márti őszi vendégváró falatkái
Elérkezett a sütőtökök ideje. Megszámlálhatatlan receptet kínálnak a szakácskönyvek. Ezt az egyszerű, fogpiszkálókra tűzhető apró finomságot is kedvenc biokertészemtől tanultam. Csak azt tudom mondani, hogy ki kell próbálni!
Cukkinikrém - uzsira, tízóraira
Receptjeink sorában új kedvencünket olvashatjátok! Feltétlenül próbáljátok ki, ha egészséges uzsonnát szeretnétek adni a gyerkőcnek, de ez Neked is biztosan ízleni fog ezen a szép őszi napon!